Gyurcsány: A 2018-as választás nem lesz szabad

Kőbányán jelentette be a DK elnöke, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

Beszédét azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte a 2018-as választás nem lesz szabad és tisztességes. „Sőt, a legkevésbé lesz szabad és tisztességes, ha az előzőekkel hasonlítjuk össze.” Éppen ezért sokan vannak szerinte azok, akik azt mondják, nem szabad részt venni a választáson, mert a részvétellel legitimálják a rendszert.

Új köztársaság

A DK hallotta ezeket a véleményeket, megtárgyalták, de „nem teszik le a fegyvert”, ahogy a pártelnök mondta. Úgy fogalmazott, ugyan a Fidesznek lejt a pálya, de ők készek a versenyre. A céljuk a választáson az, hogy Orbán rendszerét kisebbségbe szorítsák, és a DK részt vegyen egy újonnan felálló kormánynak. „Az a cél, hogy létrehozzuk a negyedik Magyar Köztársaságot” – mondta.

A mostani kormányt a dölyf uralkodásának és keleti despotizmusként írta le, majd rátért arra, hogy mi az apropója a keddi beszédének, amikor a magyarságról beszélt. Megírtuk korábban, hogy a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezd, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

„Nem magyarként akarnak bennünket látni, hanem a hatalom szolgálójaként (…) ebből, köszönjük szépen, de nem kérünk.” Kibeszéletlen ügyként írta le a trianoni problémát, amivel csak egymás felé fordítják az embereket. Szerinte a trianoni problémát nem úgy kellett volna megoldani, hogy állampolgárságot adnak a határon túliaknak, vitázni kellett volna, Gyurcsány úgy gondolja, az állampolgárság mellé adott szavazati joggal saját hatalmát akarja bebetonozni Orbán.

Sydney, Caracas, Székelyudvarhely

Úgy véli, a magyarság többsége mára megbarátkozott a kettős állampolgársággal, de ő és Molnár Csaba, a párt alelnöke például nemmel szavaztak erre a parlamentben. A DK nem változtat az álláspontján, de nem akarnak gyűlöletet kelteni a határon innen és túl élők között, a magyar kormányoknak szerinte is kötelessége, hogy segítse azokat, akik nem az anyaországban élnek.

Azonban szerinte ne szóljanak bele „Sydneyből, Caracasból vagy épp Székelyudvarhelyről”, hogy milyen legyen a nyugdíjrendszer, az oktatás vagy az egészségügy. Azok vegyenek részt ebben, akik „viselik a terheit”, tehát itthon fizetnek adót.

Az állampolgárságot azonban nem vennék vissza, jelentette ki. „Állampolgárságot diktatúrák vesznek el.” 2014-ben szerinte azért lett a Fidesznek kétharmada, mert a határon túli mandátum az övék lett, a határon túli szavazatok 95 százalékát a Fidesz kapta. „Vajon nem ez állítja-e szemben a magyart a magyarral inkább?”

Szerinte a választások előtt öt hónappal nem fognak változtatni a szabályokon, tudatában van Gyurcsány annak, hogy jövő tavaszig nem lesz változás, de szerinte hallatni kell a hangjukat, azért gyűjtik majd az aláírásokat, hogy lássák, mennyien értenek velük egyet.

Csak a DK nem fél

Szerinte nem igazságos az a rendszer, hogy két Londonban dolgozó magyarnak, ha az egyikük romániai magyar, sokkal könnyebben szavazhat a magyar választásokon, mint az, akinek Magyarországon van a bejelentett lakcíme. „A Fidesz úgy számol, hogy a határon túli magyarok szavazata hoz, a külföldön dolgozó magyarok szavazata pedig visz.”

Csodálkozik azon, hogy a baloldali ellenzék pártjai közül csak a DK szólal fel ebben a témában, szerinte a többi párt fél attól, hogy a Fidesz megbélyegzi őket.

Egy idős nő azzal szakította félbe a pártelnököt, hogy megvádolták, miután eljött erre a fórumra, biztos a DK elnöke fizette a buszútját. „Miért nem válaszolta azt, hogy Horn Gyulától kapott bérlettel utazik?” – válaszolta Gyurcsány.

Rövid intermezzo után folytatta a pártelnök, beszélt oktatásról, egészségügyről, úgy látja, ha változást akarnak, le kell váltaniuk Orbánt, a határon túliak szavazata nélkül. Üzent azonban nekik, azt mondta, „értsék meg, ez a mi életünk. Mi döntünk. De ettől még a barátaink.” Előadását azzal zárta, ma még a DK nem tud egyedül győzni a választásokon, keresik az együttműködést azokkal, akik szakpolitikai szinten nem értenek együtt, de osztoznak az európai Magyarország víziójában.

Szerinte a megoldás az lenne, ha újra egymásra találnánk, „az országban is, meg ezen az oldalon is.”

Végül egy nő közbekiabált, hogy „imádlak”, néhány mondattal később pedig befejezte a DK elnöke és felcsendült a Himnusz.

Gyurcsány beszédét itt lehet visszahallgatni.

HVG

gyurcsany.jpg


*
 
Kivételesen ebben a kérdésben tök igaza van.
Bár ezeken túl én sosem értettem, hogy milyen jogon szólhat bele a közösbe olyan, aki sosem járult hozzá. Vagy miért kérdezzük meg olyan valakinek a véleményét több millió embert érintő kérdésekben, aki alapvető társadalomtudományi vagy gazdasági kérdésekben teljesen tájékozatlan.
A választójogot sokkal szigorúbb feltételekhez kellene kötni. Így kb. azon a szinten vagyunk, mint mikor a róka, a farkas és a nyúl megszavazza, hogy ki legyen a vacsora.
 
(Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy a külhoni szavazatok milyensége nem oszt, nem szoroz, még túlnyomórészt egy párt dominanciában sem döntő jelentőségűek. Vihar kavarása a biliben ezzel foglalkozni)
 
Vagy miért kérdezzük meg olyan valakinek a véleményét több millió embert érintő kérdésekben, aki alapvető társadalomtudományi vagy gazdasági kérdésekben teljesen tájékozatlan.
A választójogot sokkal szigorúbb feltételekhez kellene kötni. Így kb. azon a szinten vagyunk, mint mikor a róka, a farkas és a nyúl megszavazza, hogy ki legyen a vacsora.
Értem a problémát, de hogyan szelektálnál?
Van a világon bárhol erre példa?
 
Bár ezeken túl én sosem értettem, hogy milyen jogon szólhat bele a közösbe olyan, aki sosem járult hozzá. Vagy miért kérdezzük meg olyan valakinek a véleményét több millió embert érintő kérdésekben, aki alapvető társadalomtudományi vagy gazdasági kérdésekben teljesen tájékozatlan.
nem ijen egyszeru szerintem
ha aszondod hogy ne szavazhason az aki nem jarult hozza a kozoshoz akkor az se szavazzon aki itt el de nem fizet adot

az nem hozzajarulas hogy valaki feketen dolgozik de hozong hogy neki joga van szavazni mer itt el
en fizetek adot ami nekem sok de fizetek mer levonjak tollem
a gazdag vallakozo meg nem fizet mer minimalberen van meg mindent elszamol

multkor allok a tescoba es egy no elottem veszi a normal bevasarlast es ker szamlat hogy levonja az adot meg hogy visszakapja az ilyen mer szavazhat amikor ezek kevesebbet fizetnek mint en nem tudom
 
hogy milyen jogon szólhat bele a közösbe olyan, aki sosem járult hozzá.
Ilyen szavazók nem csak a határon túlon vannak, hanem határon belül is! És míg a határon túli szavazatok max. 1-2 mandátum sorsát döntik el, addig ezek a szavazók egy választás végeredményét.
Egy kis extra segélyért, élelmiszercsomagért oda teszik az x-et, ahová mondják nekik.
 
nem ijen egyszeru szerintem
ha aszondod hogy ne szavazhason az aki nem jarult hozza a kozoshoz akkor az se szavazzon aki itt el de nem fizet adot

az nem hozzajarulas hogy valaki feketen dolgozik de hozong hogy neki joga van szavazni mer itt el
en fizetek adot ami nekem sok de fizetek mer levonjak tollem
a gazdag vallakozo meg nem fizet mer minimalberen van meg mindent elszamol

multkor allok a tescoba es egy no elottem veszi a normal bevasarlast es ker szamlat hogy levonja az adot meg hogy visszakapja az ilyen mer szavazhat amikor ezek kevesebbet fizetnek mint en nem tudom

Szerintem egyről beszélünk, csak más aspektusból :)
 
Ilyen szavazók nem csak a határon túlon vannak, hanem határon belül is! És míg a határon túli szavazatok max. 1-2 mandátum sorsát döntik el, addig ezek a szavazók egy választás végeredményét.
Egy kis extra segélyért, élelmiszercsomagért oda teszik az x-et, ahová mondják nekik.
ezer is kelene megvonni a szavazast azoktol akik nem fizetnek adot

mer vagy csalnak es azer nem fizetnek akor meg ne is szoljanak bele a dolgokba

vagy mer telleg olyan szegenyek hogy megvehetok konyen
 
Értem a problémát, de hogyan szelektálnál?
Van a világon bárhol erre példa?

Jelenleg nincs, de az ókori görög bölcselők számos más kormányzási rendszert is kitaláltak azokon kívül amik megvalósultak. Hozzám például közelálló az, amit úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a „legokosabbak uralma”.

Persze, nem úgy ezt se ahogy a görögök idején nkitalálták, azóta a világ sokat változott. Nincs olyan ember aki mindenben egyértelműen okosabb mint valaki más. A sokdiplomás professzor is hülye lehet a parasztbácsihoz képest, bizonyos kérdésekben. Tudok olyan MEZŐGAZDÁSZRÓL (!!!) aki kint a szántóföldön nem tudta egymástól megkülönböztetni az árpát a búzától...

Nem arra gondolok tehát hogy ki kéne jelenteni egy szűk klikkről hogy ők a legokosabbak, s azontúl ők szavazhassanak csak, de ők mindenben! Még arra se hogy akinek nincs diplomája, vagy akár csak érettségije is, az ne szavazhasson.

Hanem: Minden szavazásnak normális esetben van valami konkrét TÉMÁJA. Például, hol épüljön egy duzzasztógát. Egyáltalán megépüljön-e! Na most az röhej hogy ebbe belepofázhasson a 6 általános se elvégzett segédmunkás. Annak fingja nincs semmi tudományos kérdésről, talán azt se hiszi el a Föld gömbölyű, és meg lehet etetni idióta összeesküvéselméletekkel is. Elképesztő, hogy az ő szavazata ugyanannyit érjen mint a mérnököké!

Ilyen esetben tehát szerintem minden állampolgárnak legyen pontosan 1 szavazata a kérdésben. Egy jár, mert abban az országban lakik amire a beruházás hatással lesz.

Ezen felül akik azon a környéken laknak amit fel kell túrni a gát érdekében, azoknak is legyen még fejenként plusz mondjuk 5 szavazata (az arányokon lehet vitatkozni, ez csak példa a részemről), mert nekik kell elviselni az építkezés kényelmetlenségeit, a környezeti károkat, stb. Ellenben jóeséllyel a beruházás munkahelyeket biztosít épp nekik! Ők tehát fokozottan érdekeltek a kérdésben.

Ezenfelül az országban mindenkinek akinek van érettségije, e kérdésben még van plusz 2 szavazata, mert nyilván okosabbak természettudományos kérdésekben. Akinek diplomája van, annak van még plusz 5 szavazat mert reméljük hogy ő még okosabb, de ilyen tudományos/technikai kérdésekben csak a MŰSZAKI JELLEGŰ (reál) diplomák számítanak bele, az olyan köldökvakaró gyanús izék hogy jogász, bölcsész, testnevelési stb, azok NEM!

Tetszik érteni a rendszert?

Ha ellenben olyan kérdésről van szó, kinek állítsanak szobrot, abba már beletartozna a bölcsészdiploma is mint plusz szavazatot érő, hiszen a történelmet meg művészeteket ők ismerik jobban. El tudom képzelni, ilyen esetben is lenne plusz szavazata a reál diplomát szerzett illetőknek, de a bölcsészeknek meg képzőművészeti stb ipséknek még azoknál is több! Tehát, lenne terület ahol ők kárpótolva lennének. Nem azt mondom tehát hogy amit ők tanulnak értéktelen, de NEM AZON A TERÜLETEN ÉRTÉK mint a másik diploma!

Hasonlóképp, ünnepnapok kijelölésében is lehet hogy nekik több szavazat jutna.

Atomerőmű építésbe viszont megint ne nagyon dumáljanak bele a bölcsészek, tornatanárok, ilyesmik, de a parasztbácsi se. nem értenek hozzá. Ott megint csak annyi szavazatuk lenne ( 1 darab) ami mint állampolgárt mindenkit megillet, plusz esetleg a beruházáshoz közel élőknek még valamennyi.

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban hogy kinek hány szavazat lenne jogos szerintem, abba most nem megyek bele mert rém szerteágazó kérdés, azt hiszem egyelőre ennyi is elég a meglepő nézeteimből hogy rágódjatok rajta.
 
nem ijen egyszeru szerintem
ha aszondod hogy ne szavazhason az aki nem jarult hozza a kozoshoz akkor az se szavazzon aki itt el de nem fizet adot

az nem hozzajarulas hogy valaki feketen dolgozik de hozong hogy neki joga van szavazni mer itt el
en fizetek adot ami nekem sok de fizetek mer levonjak tollem
a gazdag vallakozo meg nem fizet mer minimalberen van meg mindent elszamol

multkor allok a tescoba es egy no elottem veszi a normal bevasarlast es ker szamlat hogy levonja az adot meg hogy visszakapja az ilyen mer szavazhat amikor ezek kevesebbet fizetnek mint en nem tudom

Elviekben egyetértek veled, de ezt rém nehéz ellenőrizni. Azt azonban könnyű, ki hol él. Már annyival is előrébb lennénk.
 
nem nehez elenorizni meg kel nezni az apehba ki nem fizet adot es annak nem kel ertesitest kuldeni a szavazasrol meg nem kel felvenni a konyvbe se azt annyi

Azzal úgy azért nem értek egyet hogy aki nem fizet adót annak egy szavazata se legyen. De amit fentebb írtam, azt ki lehet esetleg egészíteni azzal, hogy mittudomén aki X összegnél több adót fizet évente, annak lehet plusz valamennyi extra szavazata még azon felül ami alanyi jogon jár neki. Ezzel azonban nagyon csínján kell bánni, mert ha az adó miatti szavazatból sok van akkor megint nem az okosság dönti el a kérdést hanem a pénz, ami nem jó dolog. Szóval ezt a dolgot figyelembe lehet venni, igen, de nem ez kell legyen a döntő elem a szavazási rendszerben.
 
Ezenfelül az országban mindenkinek akinek van érettségije, e kérdésben még van plusz 2 szavazata, mert nyilván okosabbak természettudományos kérdésekben. Akinek diplomája van, annak van még plusz 5 szavazat mert reméljük hogy ő még okosabb, de ilyen tudományos/technikai kérdésekben csak a MŰSZAKI JELLEGŰ (reál) diplomák számítanak bele, az olyan köldökvakaró gyanús izék hogy jogász, bölcsész, testnevelési stb, azok NEM!

Tetszik érteni a rendszert?

Ha ellenben olyan kérdésről van szó, kinek állítsanak szobrot, abba már beletartozna a bölcsészdiploma is mint plusz szavazatot érő, hiszen a történelmet meg művészeteket ők ismerik jobban. El tudom képzelni, ilyen esetben is lenne plusz szavazata a reál diplomát szerzett illetőknek, de a bölcsészeknek meg képzőművészeti stb ipséknek még azoknál is több! Tehát, lenne terület ahol ők kárpótolva lennének. Nem azt mondom tehát hogy amit ők tanulnak értéktelen, de NEM AZON A TERÜLETEN ÉRTÉK mint a másik diploma!
ez tul bonyolult

szerintem akinek lehet szavazata anak pont egy db legyen

de ne legyen annak aki nem fizet adot semmikep se es anak se akinek nincs legalab eretsegije

ezek konnyu elenorizni es akinek van eretsegije az mar nem annyira buta
 
Azzal úgy azért nem értek egyet hogy aki nem fizet adót annak egy szavazata se legyen.
pedig ez a jo es az igazsagos
aki adja apenzt az fizeti a zenet vagyis az mondhassa meg hogy ki es mire kolthesse el
e amit fentebb írtam, azt ki lehet esetleg egészíteni azzal, hogy mittudomén aki X összegnél több adót fizet évente, annak lehet plusz valamennyi extra szavazata még azon felül ami alanyi jogon jár neki.

azer mer valaki gazdagabb azert ne legyen tob szavazata
igaz o tobet tesz be a kozosbe de ez se igaz mer szazalekba o is ugyananyit tesz be mint a masik csak o joban keres de ez lehet pl szerencse dolga is

nalunk is van ojan hogy ket ember nem egyfoeman keres pedig ugyanaz a munkajuk az egyik megis tobet kap es neki azet mier legyen tob joga

a lenyeg ott van hogy az adofizetes kotelesseg es aki teljesiti annak lehesenek jogai meg minden aki meg nem annak meg semmise legyen meg utlevele se mer nem fizetett azert smmit mer az allam mukodik
 
Akinek diplomája van, annak van még plusz 5 szavazat mert reméljük hogy ő még okosabb, de ilyen tudományos/technikai kérdésekben csak a MŰSZAKI JELLEGŰ (reál) diplomák számítanak bele, az olyan köldökvakaró gyanús izék hogy jogász, bölcsész, testnevelési stb, azok NEM!

A hozzáállás tetszik, csak sajnos a szabályokat, törvényeket éppen ilyenek hozzák.:(
 
ezer is kelene megvonni a szavazast azoktol akik nem fizetnek adot

mer vagy csalnak es azer nem fizetnek akor meg ne is szoljanak bele a dolgokba

vagy mer telleg olyan szegenyek hogy megvehetok konyen

Okoska a szavazati jog az allampolgarsaggal jar es nem az ado fizetessel.
Azert tartjatok a Navot hogy az adocsalokat lekapja es megbuntesse vagy adozasra koteleze.

Szavazati joggal viszont eldontheti hova koltsek az adoforintodat amit befizettel.
Mit szolnal hozza ha en is szavazni mennek ? meg aranylag kepbe is vagyok az otthoni esemenyekkel de a kint elok jo resze naponta nem a magyar mediakat olvassa nezik hanem az adott orszag ahol el ott media fogyaszto is.
Ergo soknak fogalma sincs hany eves kortol lehet nyugdij kerelmet beadni, vagy menni a TB ha neki kellene befizetni, vagy miert is jo a sok stadion ,es miert rohadnak a korhazak.

MEgnyugodhatsz en sem megyek szavazni Mo valasztasokon ,pedig itt is lasszoval fogjak a magyarokat ,hogy szavazonak.
 
pedig ez a jo es az igazsagos
aki adja apenzt az fizeti a zenet vagyis az mondhassa meg hogy ki es mire kolthesse el


azer mer valaki gazdagabb azert ne legyen tob szavazata
igaz o tobet tesz be a kozosbe de ez se igaz mer szazalekba o is ugyananyit tesz be mint a masik csak o joban keres de ez lehet pl szerencse dolga is

nalunk is van ojan hogy ket ember nem egyfoeman keres pedig ugyanaz a munkajuk az egyik megis tobet kap es neki azet mier legyen tob joga

a lenyeg ott van hogy az adofizetes kotelesseg es aki teljesiti annak lehesenek jogai meg minden aki meg nem annak meg semmise legyen meg utlevele se mer nem fizetett azert smmit mer az allam mukodik

Ellentmondasz magadnak. Lehet hogy valaki kiügyeskedi hogy csak évi 10 ezer forint adót fizet, de emellett milliós sportkocsija van meg balatoni villája meg akármi. De ettől még FIZET adót, eleget tesz az adófizetési kötelességének! Neki tehát lehet szavazata, de annak aki önhibáján kívül munkanélküli, s emiatt nem fizet adót, annak ne?! Figyelj, számos cigányembert többre becsülök mint az efféle adóval ügyeskedő szélhámos „vállalkozókat”, inkább adom a szavazati jogomat a cigányoknak tudod!

Annak azonban igenis van értelme, hogy aki TÖBBET adózik annak TÖBB JOGA legyen beleszólni mire költik el a pénzt, tehát több szavazata legyen! Nem vagyok a híve annak hogy a gazdag emberekben okvetlenül ellenséget lássunk. Nem kell efféle rosszemlékű kommunista utánérzés! Ők igenis rendelkeznek egy sajátos tehetséggel, tudniillik ÉRTENEK A PÉNZHEZ, ami megérdemli hogy értékeljük. Ugyanakkor viszont ennek is mint mindennek mértéket kell szabni.

Egy szavazat kell járjon állampolgári jogon, mert ha egy sincs az rabszolgaság, semmibe se szólhat bele holott mert abban az országban él, az ő bőrére is megy a vásár. Ezenfelül meg szerintem afféle pontrendszer-szerűség kell amit igenis könnyű ellenőrizni! Írok példát, íme, az arányokon persze lehet vitatkozni: Minden sor egy egyszerű eldöntendő kérdés amire könnyű csak IGENnel vagy NEMmel válaszolni. Ha IGEN, akkor az addig elért szavazataihoz hozzáadódik ami a kérdés jobboldalán van:

—Ha nem állampolgár, egyszerűen nincs semmi szavazati joga és kész, az összes többi csak állampolgárokra vonatkozik:
—18 évnél idősebb: 1
—Legalább 1 éve (az elmúlt 1 évben) folyamatosan az ország területén él: 1
—Legalább 2 gyermeket szült már: 1 (ezzel elismernénk hogy a nők részéről a szülés is munka: a jövő termelőerejének megtermelése...)
—A szavazás tárgyául szolgáló létesítmény 50 kilométeres körzetén belül van az állandó lakhelye: 5
—Van általános iskolai végzettsége: 1
—Van érettségije: 3
—Van egy akármilyen diplomája: 3
—Olyan diplomája van ami releváns a szavazás témájában: 5
—Egynél több diploma esetén minden plusz diploma plusz 1 pontot ér.
—Nobel-díjas: 10
—Doktori címmel rendelkezik: 2
—Professzor: 5
—Az elmúlt évben összesen legalább 1 millió forint adót fizetett be: 2
—Az elmúlt évben összesen legalább 10 millió forint adót fizetett be: 3
—Az elmúlt évben összesen legalább 50 millió forint adót fizetett be: 3
(minden további plusz 100 millió forint adó befizetése plusz 1 szavazatot ér).
—Legalább 10 alkalommal volt már életében önkéntes és ingyenes véradáson: 1
—Életmentő érdemérem birtokosa: 1
—Kossuth-díjas érdemes művész: 1
—Hatvan évnél idősebb: 1 (Ezzel elismernénk hogy az idősek megfontoltabbak, több élettapasztalattal rendelkeznek, stb).
—Az IQ értéke nagyobb vagy egyenlő mint 130 : további 2 szavazat.


Lehet kitalálni még szempontokat, és lehet vitatkozni azon is, melyik mennyi szavazatot érjen, ezt én itt fent nem akarom körömszakadtáig védeni és bebetonozni, vérre menő vitákban, csak az elvet szerettem volna érzékeltetni. Mindenki nulla pontról indul, aztán a listán sorra végig kell menni s mindig amikor egy kérdésre nála igen a válasz, az addig elért pontokhoz hozzáadni annyit amennyit az a kérdés ér. Az elv és a lényeg az, hogy úgy általában annak legyen több szavazata aki okosabb, ÉS/VAGY aki értékesebb tagja a társadalomnak úgy mindent egybevéve.

Ez nem azt jelenti hogy aki nem ért el még semmit attól megvonjunk minden szavazati jogot. Hiszen aki egyszerű állampolgár annak is van alanyi jogon 1 szavazata. Ő nem lebecsülendő pária, mert LEHET hogy még majd valami nagy tettet hajt végre, s különben is, véleménye neki is lehet amit figyelembe kell venni. De nem olyan mértékben mint azét aki már sokat tett le a „közösség asztalára”, vagy azét aki talán még nem tett le sokat, de tanulmányai miatt vélhetőleg sokkal jobban ért az adott kérdéshez!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére