Egy kanadai színház előállt: két éve egy zaklatási ügy miatt megszakították a kapcsolatot Martonnal

"Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy Marton szexuális zaklatást követett el, és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani" - írta közleményében a kanadai Soulpepper Theatre Company.

A Canadian Press hírügynökség által ismeretett közlemény szerint jóval a Sárosdi Lilla által kirobbantott hazai botrány előtt, 2015 végén a színház közösségének egyik tagja nyújtott be panaszt, majd nem sokkal később előkerült egy másik sértett is. A színház azt állítja, azért nem tettek további lépéseket és azért nem árulnak el most sem részleteket, mert az áldozatok szerették volna megőrizni az anonimitásukat.

Az eset ottani kezelése rámutat arra is, mennyire különbözik a hazai és a kanadai hozzáállás a szexuális zaklatáshoz. Először is az tűnik fel, hogy a társulat egyik tagja meg merte keresni a színház vezetőjét azzal, hogy a híres külföldi rendező zaklatta. Másrészt a színház azonnal vizsgálatot indított. Harmadrészt a színházban már eleve érvényben volt egy zaklatás-ellenes szabályzat, illetve egy ilyen esetekre vonatkozó eljárásrend, de a történtek után meghívtak még egy külső szakértőt, hogy véleményezze és fejlessze ezeket.

Miután pedig értesültek a magyarországi botrányról, a színház két igazgatója külön összejövetelt tartott a munkatársaknak, ahol újra felhívta a figyelmüket arra, milyen eszközök állnak rendelkezésükre a szexuális zaklatások ellen. (Via Canadian Press)

Urfi Péter

74vAWUdHrM9vYzQGs.jpeg

Marton László különösen büszke volt külföldi sikereire, életrajzi könyvében ezekről hosszan beszél. A torontói Soulpeppernél féltucatszor rendezett és az akadémiájukon is tanított.
 
A lényeg mindenki tudott róla de, senkit sem érdekelt. Még most sem érdekel.
Mert mikortól zaklatás egy másik emberhez való közeledés? Ha hozzáérünk?
Ha beszólunk neki?
Vagy ha erővel közeledünk feléje,?
 
Azert ez a pali nem beszolt, es leszolitott noket ,hanem tovabb ment ami nem elfogadhato semmilyen formaban,foleg nem ugy , hogy a no nem ohajtja a pervezitasat elvezni.
De, tettek ellene valamit?
......................................................................inkább hallgattak és csak nézték hogy a következő áldozat is a karmai közé kerüljön.
Ez milyen hozzáálllás??
 
Canadai palyafutassa veglegesen befejezodott.
Igen..mindenki hátradőlt mi megtettünk mindent . Ez aztán döfi....
Habár lehet hogy tettek más lépéseket is de, erről nincs egy szó sem, lehet hogy magyarországon valaki elhallgatta az egészet?
Mert ha nem tettek további lépéseket akkor ez már sunnyogás..megvédtük a sajátunkat a másé nem számít....
 
Gondolod, hogy patyolattisztán érkezett Kanadába? Az ottani eset alig két éve történt, az itthoniak jóval régebbiek. Tehát itthon agyon lett hallgatva ha tudtak róla.
 
Canadai palyafutassa veglegesen befejezodott.

úgy tűnik, a mo-i is, csak sajnos későn - ki tudja hányan lehetnek még, akik még most sem mernek kiállni a nyilvánosság elé?
egyébként ha olvassátok a mo-i médiát, érdemes a hangsúlyt a hozzászólásokra fektetni...hányan, de hányan hibáztatják Sárosdi Lillát és közöttük is mekkora arányt képviselnek a nőneműek :(
 
Talán azért, mert a nőneműek egészen pontosan tudják, hogy hogyan lehet elkerülni, vagy akár elhárítani ilyen támadásokat, ha az ember el akarja hárítani.
 
Felnott nokent mindenki tudja ,hogy lehet vedekezni, van kello emberismerete, a kozeledest is tudja helyen ertekelni......de 18 evesen a peldakep a nagy fonok ...csak nem tesz olyant ami nem fer stb..

Canadai palyafutassa veglegesen befejezodott.
Igen..mindenki hátradőlt mi megtettünk mindent . Ez aztán döfi....
Habár lehet hogy tettek más lépéseket is de, erről nincs egy szó sem, lehet hogy magyarországon valaki elhallgatta az egészet?
Mert ha nem tettek további lépéseket akkor ez már sunnyogás..megvédtük a sajátunkat a másé nem számít....

Tik tudtok otthon fellepni hathatosan , mi mit tudunk csinalni?azon kivul hogy a neten eliteljuk es en biztos vagyok benne komoly hire lehetet ennek a szatirnak a szakmaba.
NEm hiszem el, hogy nem vette eszre Eszenyi hogy a noket zaklatja, hacsak nem o is sorra kerult.
Sz@rhazi palinak tartom , mert iskolabol szedi az adozatait ami etikailag is elitelendo maximalisan, meg ha nem is kiskoruakrol van szo.
Hany embert tett tonkre a nagy nimbuszu rendezo orias? A csaladjarol nem is beszelve felesege gyerekei ha vannak es a sok sok aldozat.
 
Talán azért, mert a nőneműek egészen pontosan tudják, hogy hogyan lehet elkerülni, vagy akár elhárítani ilyen támadásokat, ha az ember el akarja hárítani.

:O

tehát mindenképpen hárítani kell? :O
esetleg nem meg nem próbálni a teremtés koronájának visszafogni magát?
megbocsáss, de ha valaki tök meztelenül jelenik meg mondjuk az utcán, az sem jogosít fel senkit (legyen az bármilyen nemű), hogy "letámadja"
egy felnőtt ember uralkodjon már némileg az ösztönei fölött - állítólag ez különböztet meg bennünket az állatoktól

(tudod a hsz-odról az a vicc jutott eszembe, amikor a gyerek panaszkodik otthon, hogy megverték, aztán a végén kiderül, hogy az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött...)
 
Igen..mindenki hátradőlt mi megtettünk mindent . Ez aztán döfi....
Habár lehet hogy tettek más lépéseket is de, erről nincs egy szó sem, lehet hogy magyarországon valaki elhallgatta az egészet?
Mert ha nem tettek további lépéseket akkor ez már sunnyogás..megvédtük a sajátunkat a másé nem számít....

az a nagy helyzet, hogy ezek az áldozatok gyakorlatilag nem mernek szólni, hisz a köz abból indul ki, hogy biztos provokálta...de mint a másik hsz-ban is írtam, az hogy esetleg valaki pucéron szaladgál még senkit nem jogosít fel zaklatásra
jó ez így erős túlzás, de akkor most tényleg járjon minden nő csadorban, burkában vagy esetleg ki se tegye a lábát a házból mert a teremtés koronája még nem nőtt ki az állatvilágból?
 
:O

tehát mindenképpen hárítani kell? :O
esetleg nem meg nem próbálni a teremtés koronájának visszafogni magát?
megbocsáss, de ha valaki tök meztelenül jelenik meg mondjuk az utcán, az sem jogosít fel senkit (legyen az bármilyen nemű), hogy "letámadja"
egy felnőtt ember uralkodjon már némileg az ösztönei fölött - állítólag ez különböztet meg bennünket az állatoktól

(tudod a hsz-odról az a vicc jutott eszembe, amikor a gyerek panaszkodik otthon, hogy megverték, aztán a végén kiderül, hogy az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött...)
Nem pártolom a magát visszafogni nem akaró felet. Nem menetem fel. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy egy történetben, aminek két szereplője van, ketten vesznek részt.

Nem jogosít fel szexuális aktusra a meztelenül megjelenő nő. Igaz. De valamiért nagyobb az esélye, hogy erőszakos szex áldozata lesz, mint ha felöltözve jelenik meg. És a ruhában, vagy ruhátlanul való megjelenés az ő választása.
 
jó ez így erős túlzás, de akkor most tényleg járjon minden nő csadorban, burkában vagy esetleg ki se tegye a lábát a házból mert a teremtés koronája még nem nőtt ki az állatvilágból?
Igen szélsőséges gondolataid vannak.(burka csador)
Mintha gyűlölnél.
Messze az elfogultságon túl vagy: az állatvilág szó mutatja
Cdurmol szépen megválaszolta a meztelen esetedet
Ezt meg csak úgy teszem ide:
Túl szexi egyenruhája miatt kényszerítettek felmondásra egy nővért
 
Utoljára módosítva:

dehogy gyűlölök, semmi bajom az öltözködési szokásokkal
nem tudom, mennyiben jelenti az állatvilág szó az elfogultságon túlt, de ha ez jött le belőle nem igazán az, amit akartam

egy nővér vagy bármilyen dolgozó esetében nyilván van dress code, tehát ahhoz illik alkalmazkodni, de én ezt valahogy nem érzem ide illőnek
egyszerűen csak azt gondolom, hogy senkinek - semmilyen neműnek - nincs joga pusztán csak úgy nekirontani bárkinek, bárhol, bármikor és ha megtette ne mentegetőzzön azzal, hogy de szexi ruha volt rajta/úgy volt kifestve/úgy nézett rá - nyilván ha adottak is a felsoroltak, nem feltétlen az az illető szándéka, hogy erőszakoskodjanak vele (ezt még a "hivatásosokról" sem gondolnám)
 
Talán azért, mert a nőneműek egészen pontosan tudják, hogy hogyan lehet elkerülni, vagy akár elhárítani ilyen támadásokat, ha az ember el akarja hárítani.
Tudod, nagyon elkeserítő, hogy a nőnek, mint egy zsákmányállatnak egyfolytában azt kell figyelnie, hogy ne legyen feltűnő, hogy akármit csinál, állandóan azt mérlegelje, hogy mi rossz történhet vele. És most nem a sikátorról beszélek, hanem ismerősökről, akár régiekről is. Olyan emberekről, akik nem értenek a szóból, nem tudják felfogni a gombostűfejnyi agyukkal, hogy NEM. És beszól, és "viccel", és tapogat, bizalmas témákról akar beszélgetni, és neked mindig menekülni kell, ha nyugtot akarsz. És azt hiszi magáról, hogy milyen közvetlen jófej, közben meg hányni kell tőle.
 
Nem tudom, te merre élsz, hogy zsákmányállat módjára folyamatosan védekezned kell. Nagyon sajnálom, mert rossz lehet. Biztosan nagyon gyönyörű lehetsz. Érdekesen nevelt férfiak lakhatnak arrafelé.
Én az átlagos adottságaimmal egészen jól elboldogultam az életemben. Felénk a hervatag fütyik nem minden előkészítés nélkül kerülnek elő, némi szöveg, nyúlkálás megelőzi a placcra kitevést. Szerencsére az előkészítő stádiumban minden ilyen esetet sikerült leszerelnem, így nem kellett a végső helyzettel megbirkóznom.
Ja! És nem igényeltem, hogy nagy hatalmú hímek kiváltságokban részesítsenek.

És újfent leszögezem: Nem védem azt a disznót, aki erővel rátukmálja magát egy nőre. Azt szeretném csak mondani, hogy egy kétszereplős történetnek két szereplője van. A helyzet kialakításában ketten vesznek részt.
 
Igen, azt mondod, hogy "A helyzet kialakításában ketten vesznek részt." Tehát a nő "vigyázzon", "legyen résen". Szó nem volt "nagyhatalmú hímekről", sima, hétköznapi emberekről beszélünk, akik úgy gondolják, hogy nekik ez "jár", és nem a pasit szólják meg, hogy bunkó, hanem a nőt, hogy "baszatlan fapina" (elnézést a kifejezésért, csak szó szerint idéztem), és örüljön, hogy valaki érdeklődik. Hát nem örül. Gratulálok a szerencsédhez, hogy téged csupa intelligens férfi vesz körül. Talán ezért nem érted a problémát, jó neked.
 
Nem tudom, te merre élsz, hogy zsákmányállat módjára folyamatosan védekezned kell. Nagyon sajnálom, mert rossz lehet. Biztosan nagyon gyönyörű lehetsz. Érdekesen nevelt férfiak lakhatnak arrafelé.
Én az átlagos adottságaimmal egészen jól elboldogultam az életemben. Felénk a hervatag fütyik nem minden előkészítés nélkül kerülnek elő, némi szöveg, nyúlkálás megelőzi a placcra kitevést. Szerencsére az előkészítő stádiumban minden ilyen esetet sikerült leszerelnem, így nem kellett a végső helyzettel megbirkóznom.
Ja! És nem igényeltem, hogy nagy hatalmú hímek kiváltságokban részesítsenek.

És újfent leszögezem: Nem védem azt a disznót, aki erővel rátukmálja magát egy nőre. Azt szeretném csak mondani, hogy egy kétszereplős történetnek két szereplője van. A helyzet kialakításában ketten vesznek részt.
Tudod Durmolka abban igazad van, hogy még a veszekedéshez is 2 ember kell. Az életkorról nem is beszéltünk. Én közel az 50-hez.
A lányom tini. Előtte az élet, a pályaválasztás. Meg kell tanítanunk a fiataloknak hogyan hárítsák el az ilyen helyzetet. Erkölcsi mérték. Nem mindent,minden áron.
Régi vicc: könnyű annak tisztességesnek maradni, aki a kutyának sem kell.
Nekem már nem tesznek ajánlatot,már nem az a korosztály vagyok aki nyerő -mert én már tudnám kezelni az ilyen helyzetet.DE mi van azokkal a kis fiatal lányokkal akiknek még nincs tapasztalata? Ők a legjobb prédák mert félnek és nem tudják hová is fordulhatnak. Itt gondolom lenne nagy szerepe annak, hogy a jövőbeni esetekben kihez fordulhat egy zaklatott.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére