Döntött a bíróság: tizennyolcszor kell elmondania az MTV-nek, hogy hazudott-nézze meg, hogy miért

Nem mindennapi ítélet született. Mindösszesen 18 alkalommal kell helyreigazítania magát a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján az MTV-nek. De azért nem ilyen egyszerű, több van az ügy mögött, mint gondolná.

A Fővárosi Bíróság egy vadi új, tényleg VALÓSÁG show műsort szerkesztett az MTV-nek, melynek a címe Valótlanul állítottuk. A Népszava értesülései szerint az állami televíziónak hat sajtóhelyreigazítási kérelmet, összesen legalább tizennyolc alkalommal kell főműsoridőben felolvasnia.

Vélhetően a műsor egész estés lesz, hiszen hat, meglehetősen terjedelmes helyreigazítást kell majd bármilyen kommentár nélkül felolvasni. Aki esetleg a premierről lemarad ne csüggedjen, ezt mindösszesen tizennyolc alkalommal kell megtennie az MTV-nek.

Így elmondható, hogy médiatörténeti mércével mérve is hatalmas pofonba szaladt bele a kormányszócsővé silányult M1 Híradó.

S, hogy kinek köszönhetjük hogy az MTV-t igazmondásra kötelezte a bíróság? Természetesen a koholt vádak alapján, rácsok mögé tett, ellenzéki, fiatal sikerügyvédnek Czeglédy Csabának.

Ugyanis a “hírcsatorna” folyamatosan róla nem mondott igazat. Czeglédy Csaba, az MSZP meghurcolt képviselője az ügyet így kommentálta: „Ha ez az ügy egy valódi büntetőügyről szólna, akkor a kormánypárti sajtónak nem kellene éjjel-nappal hazudoznia rólam”

A sikerügyvédről állított valótlanságok miatt már az Origo is terjedelmes helyreigazításra kényszerült.

S itt és most hagyj mondjak egy pár nagyon komoly mondatot.

A hatalom csőrét Czeglédy nagyon b@szkurálhatja, hiába nyeri meg zsinórban a pereket a sikerügyvéd, jogállamtól teljesen idegen módon a Fidesz néhány képviselője a parlamenttel mondatná ki Czeglédy Csaba bűnösségét. Ráadásul a novemberben elfogadni tervezett koncepciós javaslat szövegében pedig éppen azokkal az állításokat írták bele, s ítélné el Czeglédyt, amelyeket sorban valótlannak ítélt a bíróság.

Ez olyan szintű jogtiprás amit az ifjú, szárnyait bontogató Joszif Visszarionov Visszarionovics Sztálin kolléga is megirigyelne. S azoknak, akik ezt pontosan értik, hogy mit jelent, nagyon nagy felelősségük van abban, hogy Orbánnak mennie kell.

Akik pedig értik ezt és mégis személyi, netán párt érdekből vagy szimplán gyávaságból nem azon ténykednek, hogy ezt az alávaló rendszert elkergessük: egy napon épp olyan bűnössé és alávalóvá lesznek, mint ez az undok kis hörcsögdiktaúra melyben élünk.

gw_hum_recht_moraal_justitie_770x510-696x461.jpg
 
"Hörcsögdiktatúra" - ez jó. Milyen kár, hogy ez az ország megvehető, az emberek pénzben mérik a demokráciát.

Nekik az a jó, aki többet fizet, és ezt látványosan teszi (lásd rezsicsökkentés - 200 ezres fűtésszámlára 40 ezret ad vissza, 20 ezresre - s ez kb. 1 szoba fűtése - 4 ezret. Fizetjük a gazdagok számláját mind, az emberek fel sem fogják!).

Itt az emberek eladók, nem kell sajtószabadság (lásd a média felvásárlása, a Népszabadság bezárása), nem kell minőségi oktatás, nem kell minőségi egészségügy, nem kell stabil, kiszámítható jogrendszer. Áááá ... suska legyen, az a lényeg.
Szégyen!!
Czeglédyről is nyilván bezsírozták már az agyakat, ahogyan "libás" lett Bajnai, "hazug" Gyurcsány. Meg ne kérdezd, miért, mert nem tudja megmondani. Próbáltam.

Semmi nem számít, csak az ki osztja a pénzt, és mikor!
Ilyen nép a magyar.
 
Ha esetleg nem tudod, elárulom neked, hogy Bajnai azért lett "libás", mert a cége még akkor is átvette a tenyésztőktől a libákat, amikor már tisztában voltak vele, hogy csődben vannak. Fizetni nem fizettek egy fillért sem, viszont az APEH simán bevasalta a ki nem fizetett számlák után a tenyésztőktől az ÁFÁt. Ez elég sok gazdának a teljes éves jövedelme lett volna, tehát az ÁFA is - minimum - párszázezer forint volt, de inkább milliók. Emiatt akasztotta fel magát elég sok tenyésztő. Emiatt ragadt rá Bajnaira a "libás" jelző. (Volt olyan termelő, akinek 23 millió forintot nem fizettek ki.)
A többinek nézz utána. Nem linkelek, mert törölve lenne. Tessél keresgélni a neten.

Amúgy meg nem "a suska", az, ami miatt az emberek OVira szavaznak, de ezt úgysem hiszik el azok, akiknek elég szilárd a prekoncepciójuk. :)
 
Amúgy meg nem "a suska", az, ami miatt az emberek OVira szavaznak, de ezt úgysem hiszik el azok, akiknek elég szilárd a prekoncepciójuk
De a pénz a lényeg.
Rezsi csökkentés
Családi pótlék
Nagycsaládosok adó kedvezményei
Ha megkérdezed az embereket akkor azt hallod hogy ez a kormány ad.
Ja, el ne felejtsem a nyugdíjak emelése...karácsonyi erzsébet utalvány...
Kit érdekel az hogy ki gazdagszik hisz minden kormány ezt teszi , tenné.
 
lásd rezsicsökkentés - 200 ezres fűtésszámlára 40 ezret ad vissza, 20 ezresre - s ez kb. 1 szoba fűtése - 4 ezret. Fizetjük a gazdagok számláját mind, az emberek fel sem fogják!

Ennek érdemes nekifutni még egyszer. A rezsicsökkentés senkinek nem ad vissza semmit, hanem kevesebbet vesz el. Ez azért óriási különbség.
Tény azonban, hogy aki többet fogyaszt annak a megtakarítása is több. De ezen gondolkodásmód párhuzamban áll azzal, mintha azt gondolnám, hogy ha többet iszok több lesz a visszaváltani való üveg, tehát ha sokat iszom gazdag leszek.
 
Kit érdekel az hogy ki gazdagszik hisz minden kormány ezt teszi , tenné.

Kit érdekel, hogy OV és bandája kilop Pénztáros Lőrinc cégeibe milliárdokat és tízmilliárdokból épít értelmetlenül stadiont? A magyar feketegazdaság volumene becslések szerint akár 4-5000 milliárd forint is lehet, amiben benne van a "bejelentünk 4 órás minimálbérre a többit meg kapod zsebbe" történettől kezdve a "nem kell számla, közös az ellenség" történetig minden.
Gyerekek, közösen lopunk. Mindenki belepisil a medencébe, csak Lőrinc bácsi a medence széléről csinálja.

(Kicsit ironikusan, kicsit realistán...)
 
Ennek érdemes nekifutni még egyszer. A rezsicsökkentés senkinek nem ad vissza semmit, hanem kevesebbet vesz el. Ez azért óriási különbség.
Lehet, hogy óriási különbség, hogy el sem veszik, lehet, megkövetlek. Nézzük más irányból, természetesen. Miért ne?
Nézem. Megnéztem.
Azonban bárhonnan nézem, nem látom másképp, mint hogy az állam 40 ezer forinttal támogatja a fűtésszámláját annak, aki pl. a kocsifeljáróját fűti, mert miért ne, és 4 ezerrel azt, akinek nincs pénze még arra sem, hogy mindhárom szobájában meleg legyen.

Ezen is akadjunk meg egy pillanatra, én legalábbis kiakadok, mert nem tartom tisztességesnek. Amíg egy pl. nyugdíjas annyiból él amennyiből, neki kell több támogatást juttatni, nem annak, aki kétszázezres fűtésszámlát csinál. Amíg többen közülük a krónikus betegségeikre való gyógyszereket sem tudják mindig kifizetni, addig arra kell pénzt biztosítani, nem a télen is használható úszómedence fűtésére. Azt fizesse ki az, akinek van még erre is pénze. És ússzon sokat, mert egészséges.

S ha már beléptem a térbe, ahhoz is írnék, hogy közösen lopunk. Én nem lopok. Semmit nem loptam még, és rangomon aluli lenne megtenni. Másra kalibráltak anno. Hogy Te lopsz-e, Te tudod. Egy biztos, semmi nem ment fel Téged a felelősség alól, ha megteszed, egy nagy közös lopás sem. Lelked rajta ...

Ráadásul ne mossuk össze a hatalommal való visszaélést, a csalást (EU-s pénzekre kiírt pályázatok feltételeinek egy pályázóra való specializálása), a jogtiprást (a kishantosi földek beszántása, lepermetezése még bírósági szakaszban) a "kisemberek" kényszercselekvéseivel.
Ha az állásod azért tudod megtartani, mert a főnök, elég szemét módon nem jelent be csak minimálbéren, s a többi pénzt kézbe adja, "mert így Te is jobban jársz", akkor először rángassuk elő a főnököt, ne azt, aki ebbe egy alárendeltségi viszonyban belemegy.

Ne bagatelizáljuk el Mészáros Stróman Lőrinc szerepét sem abban, hogy saját zsebbe szivattyúzzák át a közpénzt. Igaz, szerintem sincs túl sok esze hozzá, lehet mégis az a hibás, akinek a vagyont gyűjti? Erről vitatkozhatunk.
Az viszont biztos, amit írtál se nem ironikus, se nem realista - szimpla csúsztatás.

Ha ebben a szövegben nem magyarokról lenne szó, akkor rasszistafasisztahomofóberőszaktevő lenne a minősítése. Ugyanis megítélni nem népeket kell, hanem egyéneket. A népekről való ilyetén sommás ítélet rasszizmus. Legalábbis nekem ezt mondták.

Kedves cdurmol! Rasszizmus? Tudod, mi van ebben a kétségtelen sommás megállapításban? Elkeseredés, nagy fokú elkeseredés, hogy az embereknek nem számít más, csak a zsebük.
Hogy ilyenek e a magyarok? Emelkedik a Fidesz népszerűsége, lám-lám. Hiszen ők azok, akik a legtöbbet "visszaadnak" a bevételekből. Ráadásul megvédenek minket - nekünk nem kell semmit tenni, csak nézzétek a tévét, szórakozzatok, majd mi! - s a nép bámulja a tévét, szavaz, nyomja az sms-eket, és utál mindenkit, akiről azt mondják utálni kell. A szíreket, a négereket, a cigányokat, az indiaiakat, mindenkit, aki nem olyan hótiszta erkölcsű, nő- és családvédő nép, mint a magyar.
Még a pirézeket is, akik sosem léteztek.

Mondd, hogy nem tűrik az emberek, hogy átnevezzék Orbánék az ország államformáját, a hidakat, a középületeket kényük-kedvük szerint, mondd, hogy nem tűrik az emberek, a megalázó és semmire nem jó közmunkarendszert (ami mellesleg többe kerül, mint régen a segélyek), mondd, hogy nem feküdtek le az emberek a már tárgyalt rezsicsökkentésnek 2014-ben, és odakiáltották Orbánéknak, hogy álljunk már meg egy pillanatra, nem harmadába kerül az a fránya olaj, miért csak ennyi jelenik meg a számláinkon?
Nem szólt senki. Hálásak voltak, most is hálásak. De édes emberek ezek, hogy ennyi pénzt visszajuttatnak nekünk, annyira jó ez!

Igaz, hogy ez a mi pénzünk, és nem a kormányé, hogy elszálltak az árfolyamok, amitől sok család vagy már tönkrement, vagy késélen táncol, igaz, hogy elszórják a pénzünket Orbán agyament hobbijára, miközben az iskolákban, most már a kórházakban is előfordul, hogy nincs fűtés, de ezek annyira, olyan édes, kedves emberek.
Éés sosem hazudnak, ez is fontos.
Lehet engem címkézni, kibírom, de mi lesz az országgal?
Ha esetleg nem tudod, elárulom neked, hogy Bajnai azért lett "libás", mert a cége még akkor is átvette a tenyésztőktől a libákat, amikor már tisztában voltak vele, hogy csődben vannak. Fizetni nem fizettek egy fillért sem, viszont az APEH simán bevasalta a ki nem fizetett számlák után a tenyésztőktől az ÁFÁt. Ez elég sok gazdának a teljes éves jövedelme lett volna, tehát az ÁFA is - minimum - párszázezer forint volt, de inkább milliók. Emiatt akasztotta fel magát elég sok tenyésztő. Emiatt ragadt rá Bajnaira a "libás" jelző. (Volt olyan termelő, akinek 23 millió forintot nem fizettek ki.)
A többinek nézz utána. Nem linkelek, mert törölve lenne. Tessél keresgélni a neten.
Amúgy meg nem "a suska", az, ami miatt az emberek OVira szavaznak, de ezt úgysem hiszik el azok, akiknek elég szilárd a prekoncepciójuk. :)

De, jobb, ha tőlem tudod, de, a suska az, amiért rászavaznak, ja, és a migránsok. Aki nem hiszi, járjon utána!

Bajnairól - 7, azaz hét darab bírósági ítélet szól arról, hogy amivel megvádolták, nem igaz. Nem mosom Bajnait, de az állításaid felületesek, következtetésképpen nem igazak.
2015-ben újranyitották az aktákat, mégpedig a NAV-osok, s a Polt-féle ügyészség elmeszelte a vádemelést. Letölthetők a kihallgatási jkönyvek. Az idézet alapján a cikk is megtalálható:
"2015. április 27-én délután fél kettőkor tapintható volt a feszültség a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának kecskeméti kirendeltségén, de hiába tekintgettek a jelenlévők közül néhányan az órájukra, háromnegyed kettőkor megkezdődött Gansperger Gyulának, a Fidesz egykori főkönyvelőjének, az első Orbán-kormány Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnök-vezérigazgatójának a csődbűntett megalapozott gyanúja miatti gyanúsítotti kihallgatása, amelyet ügyész jelenlétében tartott egy pénzügyőr százados.
Az ötvenkét éves Ganspergert azzal gyanúsították meg, hogy a 2003-ban a Hajdú-Bét Zrt. igazgatósági tagjaként – amit a fő részvényes a Wallis-csoport alkalmazottjaként töltött be – akkori társával, Nagy Györggyel közösen megszegték az ésszerű gazdálkodás követelményeit és a hitelező banknak kedvezve valamivel több mint 2 milliárd 173 millió forinttal csökkentették a csőd szélére került Hajdú-Bét vagyonát."

Még egy fontos részlet: "Emiatt akasztotta föl magát elég sok tenyésztő."
Egy ember akasztotta föl magát, egy asszony Hajdúnánásról. Más nem.
Az öngyilkossághoz:
1. Egy ember sosem lesz öngyilkos, ha nincs egyedül, ha van körülötte olyan egy vagy több ember, akivel összekapaszkodhat, ha bajban érzi magát. A család, a baráti kör, ahol egy ember puszta pénzügyi okból megöli magát, sürgősen nézzen magába, mielőtt elkezd mást hibáztatni.
2. Sajnos saját ismeretségi körben így végződött a fiúk árfolyam politikája miatt összeomlott vállakozás vezetőjének élete. Senki a környezetünkből ki sem ejtette Orbán nevét a temetésén, mert nem az a nyüves pénz volt a hibás, hanem az, ahogyan magára maradt. Nem tudom, a két felnőtt gyereke felfogta-e.
3. A 28.000 forintos ellátás miatt lett öngyilkos egy 56 éves férfi 2011-ben (XII.14-i cikk) Veszprémben - "egy 56 éves férfi az ügyintézőnek bemutatta azt a határozatot, amely szerint rokkantsági nyugdíját jelentősen csökkentették. Néhány kérdést tett fel ezzel kapcsolatban, majd a zsebéből elővett késével szívtájékon szúrta magát." Ki a hibás?
Gyűjthetünk még, szerintem fölösleges.
 
Ha esetleg nem tudod, elárulom neked, hogy Bajnai azért lett "libás", mert a cége még akkor is átvette a tenyésztőktől a libákat, amikor már tisztában voltak vele, hogy csődben vannak. Fizetni nem fizettek egy fillért sem, viszont az APEH simán bevasalta a ki nem fizetett számlák után a tenyésztőktől az ÁFÁt. Ez elég sok gazdának a teljes éves jövedelme lett volna, tehát az ÁFA is - minimum - párszázezer forint volt, de inkább milliók. Emiatt akasztotta fel magát elég sok tenyésztő. Emiatt ragadt rá Bajnaira a "libás" jelző. (Volt olyan termelő, akinek 23 millió forintot nem fizettek ki.)
A többinek nézz utána. Nem linkelek, mert törölve lenne. Tessél keresgélni a neten.

Amúgy meg nem "a suska", az, ami miatt az emberek OVira szavaznak, de ezt úgysem hiszik el azok, akiknek elég szilárd a prekoncepciójuk. :)

Jo lenne ha nem vened a szadra egy politikut se igy Bajnait se,mert idagi minden pert megnyert. Tovabbra is be fog perelni mindenkit aki libazik vadaskodik alaptalanul.
Mihez tartas vegett kimeld meg a Canadahunt is ilyen megnyilvanulasaidtol.
Csak is az igazat ird ne amit a fonokod kiad ukaszba.
 
Kedves cdurmol! Rasszizmus? Tudod, mi van ebben a kétségtelen sommás megállapításban? Elkeseredés, nagy fokú elkeseredés, hogy az embereknek nem számít más, csak a zsebük.
Hogy ilyenek e a magyarok? Emelkedik a Fidesz népszerűsége, lám-lám. Hiszen ők azok, akik a legtöbbet "visszaadnak" a bevételekből. Ráadásul megvédenek minket - nekünk nem kell semmit tenni, csak nézzétek a tévét, szórakozzatok, majd mi! - s a nép bámulja a tévét, szavaz, nyomja az sms-eket, és utál mindenkit, akiről azt mondják utálni kell. A szíreket, a négereket, a cigányokat, az indiaiakat, mindenkit, aki nem olyan hótiszta erkölcsű, nő- és családvédő nép, mint a magyar.
Még a pirézeket is, akik sosem léteztek.

Mondd, hogy nem tűrik az emberek, hogy átnevezzék Orbánék az ország államformáját, a hidakat, a középületeket kényük-kedvük szerint, mondd, hogy nem tűrik az emberek, a megalázó és semmire nem jó közmunkarendszert (ami mellesleg többe kerül, mint régen a segélyek), mondd, hogy nem feküdtek le az emberek a már tárgyalt rezsicsökkentésnek 2014-ben, és odakiáltották Orbánéknak, hogy álljunk már meg egy pillanatra, nem harmadába kerül az a fránya olaj, miért csak ennyi jelenik meg a számláinkon?
Nem szólt senki. Hálásak voltak, most is hálásak. De édes emberek ezek, hogy ennyi pénzt visszajuttatnak nekünk, annyira jó ez!

Igaz, hogy ez a mi pénzünk, és nem a kormányé, hogy elszálltak az árfolyamok, amitől sok család vagy már tönkrement, vagy késélen táncol, igaz, hogy elszórják a pénzünket Orbán agyament hobbijára, miközben az iskolákban, most már a kórházakban is előfordul, hogy nincs fűtés, de ezek annyira, olyan édes, kedves emberek.
Éés sosem hazudnak, ez is fontos.
Lehet engem címkézni, kibírom, de mi lesz az országgal?

Kedves Gagamail, nem én címkézek.
Az, amikor valaki sommás ítéletet mond egy népről, emberek egy csoportjáról, bizony rasszizmus. Lehetsz elkeseredett, féltheted a jövőt, akkor is rasszizmus. Nézd vissza kérlek azt a beírásodat, amire előzőleg reagáltam és helyettesítsd benne a magyarokat pl. a cigányokkal. Bizony mondom, hogy a beírásnak törlés lenne a sorsa, de legalábbis dörgedelem.
 
Jo lenne ha nem vened a szadra egy politikut se igy Bajnait se,mert idagi minden pert megnyert. Tovabbra is be fog perelni mindenkit aki libazik vadaskodik alaptalanul.
Mihez tartas vegett kimeld meg a Canadahunt is ilyen megnyilvanulasaidtol.
Csak is az igazat ird ne amit a fonokod kiad ukaszba.
Melitta, akármennyire hihetetlennek tűnik számodra, nekem senki nem ad semmiféle ukázt. De vedd úgy, hogy nem írtam semmit.
Sőt: Orbán egy aljas gazember, Mészáros Lőrinc egy aljas gazember, a Fidesz rablók gyülekezete...
Jó lesz így? :D
 
Kevés lesz gyermekem, ez így soványka... Legalább néhány Szent Ferencet méltató sort idebiggyeszthettél volna még :D
 
Kedves Gagamail, nem én címkézek.
Az, amikor valaki sommás ítéletet mond egy népről, emberek egy csoportjáról, bizony rasszizmus. Lehetsz elkeseredett, féltheted a jövőt, akkor is rasszizmus. Nézd vissza kérlek azt a beírásodat, amire előzőleg reagáltam és helyettesítsd benne a magyarokat pl. a cigányokkal. Bizony mondom, hogy a beírásnak törlés lenne a sorsa, de legalábbis dörgedelem.
Kedves cdurmol!
Nem ez a rasszizmus, bár engem különösebben nem érdekel milyen fogalmakat akasztunk valamire v. valakire - a jelentése a hétköznapokban, a tettekben, annál inkább.

Ma divat rasszizmust emlegetni. Kár, hogy nem a kormányról jutott eszedbe, hanem rólam. Kár, hogy nem a környezeted reakcióiról, hanem rólam. Kár, hogy nem a mindenhol megjelenő hírekről, hanem rólam. Kár, hogy nem a szószékről menekült emberek ellen prédikáló papokról, hanem rólam.
Rólam is eszedbe juthat persze, de csak akkor vagy igazságos, ha mindezek után jut rám is figyelem.

A rasszizmus ugyanis olyan előítélet, amit valamely népcsoporthoz azért kötünk, mert úgy néz ki, mint azok. Tehát, minden sötétebb bőrű ember lop, csal, megerőszakolja a nőket, ha férfi, ha nő, ostoba (ez a szőkékre is vonatkozik, pedig olyan jókat nevetnek rajta). Mind-mind terroristák a gyerektől az aggastyánig. Az asszonyok szülnek, mint a nyúl, a férfiak sem valók semmire, mert dolgozni, na, azt nem akar egyik sem! Beilleszkedésre képtelen népcsoport, ezért a mi országunkba be sem tehetik a lábukat - legfeljebb pénzért.
Akkor mindez, amit felsoroltam, nem gond.

Lehet, hogy erős, sőt helytelen általánosan fogalmazni a népről, főleg, ha hozzátartozónak vallom magam. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de várom, hogy végre valaki kikérje magának, de nem, csak mismásolást látok.
Hívom magam helyett Berzsenyit, túlontúl időszerűnek tartom:

Berzsenyi Dániel
A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.

1796-1810 között. Végleges formája: 1810
 
Eléggé ... khm ... "visszás" pont ezt a verset pont most beidézned! Kicsit olvasd figyelmesebben, és más értelmezést kap, mint amire Te gondoltál. ;)
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

Én is idézek valamit, ki-ki ismerjen rá arra, akire akar!

József Attila: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

1936. okt.
 
Kedves cdurmol!
Nem ez a rasszizmus, bár engem különösebben nem érdekel milyen fogalmakat akasztunk valamire v. valakire - a jelentése a hétköznapokban, a tettekben, annál inkább.

Ma divat rasszizmust emlegetni. Kár, hogy nem a kormányról jutott eszedbe, hanem rólam. Kár, hogy nem a környezeted reakcióiról, hanem rólam. Kár, hogy nem a mindenhol megjelenő hírekről, hanem rólam. Kár, hogy nem a szószékről menekült emberek ellen prédikáló papokról, hanem rólam.
Rólam is eszedbe juthat persze, de csak akkor vagy igazságos, ha mindezek után jut rám is figyelem.

A rasszizmus ugyanis olyan előítélet, amit valamely népcsoporthoz azért kötünk, mert úgy néz ki, mint azok. Tehát, minden sötétebb bőrű ember lop, csal, megerőszakolja a nőket, ha férfi, ha nő, ostoba (ez a szőkékre is vonatkozik, pedig olyan jókat nevetnek rajta). Mind-mind terroristák a gyerektől az aggastyánig. Az asszonyok szülnek, mint a nyúl, a férfiak sem valók semmire, mert dolgozni, na, azt nem akar egyik sem! Beilleszkedésre képtelen népcsoport, ezért a mi országunkba be sem tehetik a lábukat - legfeljebb pénzért.
Akkor mindez, amit felsoroltam, nem gond.

Lehet, hogy erős, sőt helytelen általánosan fogalmazni a népről, főleg, ha hozzátartozónak vallom magam. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de várom, hogy végre valaki kikérje magának, de nem, csak mismásolást látok.
Hívom magam helyett Berzsenyit, túlontúl időszerűnek tartom:

Berzsenyi Dániel
A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -

Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.

1796-1810 között. Végleges formája: 1810
Kedves Gagamail, tökéletesen igazad van, ezen az oldalon nem a kormányról és nem a szószéken prédikáló papról jut eszembe a rasszizmus fogalma.
Igazság szerint nem a te beírásaid azok, amikből folyamatosan és irritálóan süvít a magyarellenesség. Valamiért nálad, a te éppen nyilvánvalóan rasszista (rasszista, mert nekem így mondták, hogy mi a rasszizmus!) beírásodnál szakadt el a cérnám.

Tudod, ha én valamiért nagyon rosszul érzem magam ma Magyarországon, akkor az, hogy a különböző politikai nézeteket valló honfitársaim egymást ellenségnek tekintik, egymást ócsárolják. Ezen az oldalon sokkal szolidabban nyilvánul meg ez a jelenség, mint más helyeken, hogy csak a netes napilapok kommentjeire utaljak. De megnyilvánul. A baloldalinak a kormány csak kizárólag lop, felesleges beruházásokat eszközöl, és úgy gazemberek gyülekezete, ahogy van. Ha véletlenül olyat tesz, amiből az országnak, vagy az embereknek haszna származik, a bal oldal abban is megkeresi a rosszat. Sokszor merül fel bennem az a klasszikus vicc, már a hírek válogatása kapcsán is, hogy ha van sapka, ha nincs sapka.

Több átkosban éltem, a rendszerváltáskor már javakorabeli voltam, pontosan emlékszem, hogy sem jobboldali, sem baloldali kormány nem csinálta másként. Hazudtak is, loptak is, nem is keveset, és a kormányzás eredménye egy öltéssel sem vitt közelebb a jóléthez, vagy a demokratikus döntéshozatalhoz. Nem értem, hogy ebben a mai helyzetben mitől van olyan nagyon felháborodva a baloldal a jobboldal kormányzásán, hogy az egész népet ócsárolja érte. Mi volt az, ami olyan kiemelkedően jobb volt, amikor a baloldal volt hatalmon? Mi jogosít fel bárkit, hogy az ő nézeteivel nem egyező nézeteket valló embereket egy kalap alá gyűjtve szidalmazza?
 
Ugyan miert itelkezel ?Ki joosit fel? teged is talan a jo isten?
Miert vagyunk magyarellenesek?
Se szeri se szama a nem baloldali postoknak.
Te itelkezel es nem mi.
A politikusokrol mivel a kirakatba vannak ,hamar kiderul , ha sibol nem kicsit hanem nagyon.
Voltak baloldali bugasok is de mind sittre is vagtak oket, es leultek vagy meg talan mindig ulik a buntetesuket.
Hallottal mar a korupcio miatt lecsucsult Fideszesrol?
Teged nem zavar de a vilag szamara nem elfogadhato a korupcio. Mellenyzsebbol szazmilliokat sehol nem lehet kivagni csak a korupt orszagokba.
A vilagon sehol nincs olyan gazszerelo aki ilyen gazdagodasi csucsot ert el, igaz okosabb mindenkinek ahogy allitja magarol.
Neked tetszik hogy majd Torontobol Erdelybol vagy MUnkacsrol eldonsuk hogy hogy eljel, emeljek-e a nyugdijadat stb stb.....
Tetszik az is Orban soha eleteben mast nem csinalt mint politizalt de abbol olyan vagyont osszerakott, hogy egyedul allo a vilagon.
NEm sajnalom senkitol a penzt , de mikor nincs a Hospice re penz , vagy ehezo magyar gyerekek sokasaga van akkor nem stadionokra kell penzt kolteni.....bar neked tetszik de nekunk nem, es nem azert mert sajnaljuk a gazszerelotol hogy a fel Balaton mar az ove, hanem mert emberek fagynak meg mert nincs tuzelore penzuk. A szocialis erzekensegunk magasabb fokon all ezek szerinr, de ne hogy mar ez baj legyen. Hiaba veded ezt a politikat lehet neked se jobb csak ez van kiadva ,es miert ne mennel a fonok beteg agya utan.
A media 97% bekebelezese szamodra termeszetes, nekunk nem tetszik.
Ha van is vitank abban van hogy te es a jobboldal nem latja az erdotol a fat. Vedhetetlen dolgokat vedtek, es meg a baloldalra fogjatok.
Visszautasitjuk sokunk neveben a magyar ellenes beirasod.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére