Egymillió gazdasági migránst fogadna be három év alatt Kanada

Kanada három év alatt majdnem egymillió gazdasági bevándorló befogadását tervezi .

2018-ban 310 000, 2019-ben 330 000, 2020-ban 340 000 engedélyt akarnak kiadni, amivel az állandó tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezők száma elérné a lakosság egy százalékát.

A bevándorlással foglalkozó miniszter, a szomáliai felmenőkkel is rendelkező Ahmed Hussen elmondta: a bevándorlók tehetségükkel hozzájárulnak majd a gazdasági növekedéshez és innovációhoz, és segítenek az országot megtartani a globális gazdaság élvonalában.

Kanada GDP-je három százalékkal nő idén, ezt részben bevándorlók munkájával érték el; 2011 és 2015 között évente átlagosan 259 542 bevándorló kapott letelepedési engedélyt a mintegy 35 milliós országban.

A bevándorlók zöme Ázsiából – főleg a Közel-Keletről – jött; a helyi statisztikai hivatal szerint 2031-re a népesség 28 százalékát teszik ki azok az emberek, akik a világ más fertályain születtek.

canada1.jpg
 
John McCallum bevándorlási miniszter a parlamentben még 2016 -ban jelentette be, hogy évente 300 ezer bevándorlót fogad be Kanada. Természetesen a magasan képzett, szakmai tudással vagy üzleti háttérrel rendelkező bevándorlókat részesítik előnyben ... tudtommal az életkor is kizáró tényező.
 
Na és ? Nálunk itt van fél Shanghai....
 
Tarthatatlanná vált a migráns bandák háborúja Dániában, a kormány akciótervvel szorítaná vissza a bűnbandákat. A civileket arra figyelmeztették, hogy sötétedés után egyedül ne menjenek be a bevándorlók lakta kerületekbe.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek kedden este Koppenhágában, amikor bevándorlókból álló csoportok nyitottak tüzet egymásra. Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök tragédiának nevezte a történteket és fogadalmat tett, hogy a kormánya lecsap az országban tevékenykedő bűnbandákra.
A keddi támadás már a sokadik hasonló fegyveres leszámolás volt a dán fővárosban Dániában, a Financial Times például azt írja, hogy az utóbbi időben hetente követnek el hasonló bűncselekményeket. Szakértők úgy értékelték a helyzetet, hogy a megemelkedő bűnözési ráták mögött a migránsok nem megfelelő integrációja áll, a rendőrségi nyilvántartásokból pedig az is kiderül, hogy Dánia nagyobb településein olyan bűnbandák jelentek meg, amelyek második és harmadik generációs bevándorlókból szerveződnek.
A dán kormány a tarthatatlan helyzetet kezelendő elfogadott egy akciótervet, amelynek része, hogy szigorúbb büntetéseket szabnak ki a fiatalkorú bűnelkövetőkre, és a bűnbandák szerveződését gátló szabályokat is bevezetnének. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, hiszen utcai bandák felszámolásáról beszélünk, az ilyen csoportok lényege pedig, hogy nem ismer el maga fölött semmiféle normát. Ugyanakkor tragikomikus részlet, hogy a bandák vezetői gyakran olyan migránsok, akik menedék státusszal bírnak, így ki sem utasíthatóak az országból.
A mostani szituáció egyébként még a nyár folyamán eszkalálódott, a konfliktusoknak pedig nem egyszer civilek is áldozatául esnek. Ez prózai okokra vezethető vissza: a bandatagok ugyanis felületes személyleírás alapján vadásznak a riválisaikra, sokszor elvétve a célpontot. Éppen ezért Jørgen Skov koppenhágai főfelügyelő felszólította a 20-30 év közötti férfiakat, hogy sötétedés után egyedül ne merészkedjenek be a fertőzött kerületekbe.
A kormányzat szeptemberben reagált először érdemben, akkor elrendelte, hogy a határellenőrzés és a bandaháborúk miatt jelentős rendőri leterheltség kezelése érdekében a határvédelmet és az egyes magasabb terrorfenyegetettségű objektumok (zsinagógák) biztosítását a hadsereg vegye át. A felszabaduló erőforrásokat a bandaháborúk felszámolására csoportosították át.

(The Local.dk)
 
Kanada három év alatt majdnem egymillió gazdasági bevándorló befogadását tervezi .

2018-ban 310 000, 2019-ben 330 000, 2020-ban 340 000 engedélyt akarnak kiadni, amivel az állandó tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezők száma elérné a lakosság egy százalékát.

A bevándorlással foglalkozó miniszter, a szomáliai felmenőkkel is rendelkező Ahmed Hussen elmondta: a bevándorlók tehetségükkel hozzájárulnak majd a gazdasági növekedéshez és innovációhoz, és segítenek az országot megtartani a globális gazdaság élvonalában.

Kanada GDP-je három százalékkal nő idén, ezt részben bevándorlók munkájával érték el; 2011 és 2015 között évente átlagosan 259 542 bevándorló kapott letelepedési engedélyt a mintegy 35 milliós országban.

A bevándorlók zöme Ázsiából – főleg a Közel-Keletről – jött; a helyi statisztikai hivatal szerint 2031-re a népesség 28 százalékát teszik ki azok az emberek, akik a világ más fertályain születtek.

Csatolás megtekintése 1573288

Ezzel nekem semmi bajom se lenne ha a bevándorlókról nem azt írták volna hogy a zömük a Közel-Keletről jön. Gondolom ugyanis hogy nem Izraelből (amivel nem lenne semmi bajom), ha viszont nem onnan de a Közel-keletről, akkor, bevallom férfiasan, GYANAKSZOM!

Tudom most majd rámsütik az iszlamofóbiát. Semmi baj, nem leszek e címkével egyedül.

Emellett azt is kétlem hogy a zömük olyan hűdeképzett volna. Biztos van persze olyan is. De a többségük...?

Az a térség lassan csak mindenféle fanatikusokat képes kitermelni, aki alig ért máshoz mint a harchoz. Ahhoz biztos nagyon ért, legalábbis ha férfi (bár már öngyilkosmerénylős nőkről is hallani egyre többet ami pedig a női nemn szégyene...), de Kanadának nem harcosokra van szüksége!

Semmi baj ezzel a bevándoroltatási te4rvvel, ha a befogadottak nagy része - optimális esetben a férfiak közül MINDENKI - Európából menne oda, vagy az USA-ból, Ausztráliából, Új-Zélandból, Izraelből (onnan csak akkor ha zsidó), picit rosszabbik esetben de azért az még mindig belefér: Közép- és Délamerikából!

Ezek kultúrája nem tér nagyon el, és azt is jobban elhiszem nekik hogy képzettek. Esetleg nszóba jöhet még Dél-Korea, de a Fülöp-szigetek is, utóbbiról persze nem a muszlimok, és csak akkor ha megakadályozzák a láncbevándorlást, tehát ha tényleg az „érdem”, azaz mondjuk a képzettség alapján történik.

De én még a hinduk ellen se vagyok amúgy. A hinduk nagyon rendesek tudnak lenni.

Tudom, jösztök majd hogy iszlámellenesség. IGEN. Pontosabban nem „ellenesség”, csak bizalmatlanság. Legalább becsületesen bevallom.

Véleményem szerint az iszlám népei hatalmas kultúrnép, egykor sokkal fejlettebbek voltak mint Európa lakói, többek közt épp Mohamednek köszönhetően, akit emiatt tisztelek is mint kultúrhőst, bár minden vallási sallangtól mentesen. Sajnos azonban megrekedt a fejlődésben az iszlám, még mindig a dzsihádnál tart, miközben a Világ többi része elhúzott mellettük. Semmi bajom nem lenne az iszlámmal ha csak annyira volna fanatikus zömében, mint a kereszténység. Ha tehát sokkal „világibb” lenne. DE NEM OLYAN. Ezek után én ténxyleg bizalmatlan vagyok vele szemben, sorry meg minden. Ez van.
 
Tarthatatlanná vált a migráns bandák háborúja Dániában, a kormány akciótervvel szorítaná vissza a bűnbandákat. A civileket arra figyelmeztették, hogy sötétedés után egyedül ne menjenek be a bevándorlók lakta kerületekbe.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek kedden este Koppenhágában, amikor bevándorlókból álló csoportok nyitottak tüzet egymásra. Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök tragédiának nevezte a történteket és fogadalmat tett, hogy a kormánya lecsap az országban tevékenykedő bűnbandákra.
A keddi támadás már a sokadik hasonló fegyveres leszámolás volt a dán fővárosban Dániában, a Financial Times például azt írja, hogy az utóbbi időben hetente követnek el hasonló bűncselekményeket. Szakértők úgy értékelték a helyzetet, hogy a megemelkedő bűnözési ráták mögött a migránsok nem megfelelő integrációja áll, a rendőrségi nyilvántartásokból pedig az is kiderül, hogy Dánia nagyobb településein olyan bűnbandák jelentek meg, amelyek második és harmadik generációs bevándorlókból szerveződnek.
A dán kormány a tarthatatlan helyzetet kezelendő elfogadott egy akciótervet, amelynek része, hogy szigorúbb büntetéseket szabnak ki a fiatalkorú bűnelkövetőkre, és a bűnbandák szerveződését gátló szabályokat is bevezetnének. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, hiszen utcai bandák felszámolásáról beszélünk, az ilyen csoportok lényege pedig, hogy nem ismer el maga fölött semmiféle normát. Ugyanakkor tragikomikus részlet, hogy a bandák vezetői gyakran olyan migránsok, akik menedék státusszal bírnak, így ki sem utasíthatóak az országból.
A mostani szituáció egyébként még a nyár folyamán eszkalálódott, a konfliktusoknak pedig nem egyszer civilek is áldozatául esnek. Ez prózai okokra vezethető vissza: a bandatagok ugyanis felületes személyleírás alapján vadásznak a riválisaikra, sokszor elvétve a célpontot. Éppen ezért Jørgen Skov koppenhágai főfelügyelő felszólította a 20-30 év közötti férfiakat, hogy sötétedés után egyedül ne merészkedjenek be a fertőzött kerületekbe.
A kormányzat szeptemberben reagált először érdemben, akkor elrendelte, hogy a határellenőrzés és a bandaháborúk miatt jelentős rendőri leterheltség kezelése érdekében a határvédelmet és az egyes magasabb terrorfenyegetettségű objektumok (zsinagógák) biztosítását a hadsereg vegye át. A felszabaduló erőforrásokat a bandaháborúk felszámolására csoportosították át.

(The Local.dk)
Valami bűzlik Dániban… :D

A probléma megoldása a magyarországi példában rejlik, íme:

17,5 milliárdból 40 új lőtér épül

A kormány közel 17,5 milliárd forintot szán a lőtérprogram első ütemére, amellyel 40 új lőteret hoznak létre az országban – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából.
A lőtereket állami ingatlanokon akarják létesíteni, így a nemzeti fejlesztési miniszternek, […] arról is gondoskodnia kell, hogy az önkormányzatok a kinézett területeket ingyenesen állami tulajdonba adják. Az állami tulajdonú, de önkormányzati kezelési területen elhelyezkedő ingatlanok esetében pedig a Honvédelmi Minisztériumnak javaslatot kell tennie a az önkormányzatnak a terület bevonására a programba.
A lőteres kormányhatározat arra is felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, tegye meg a szükséges lépéseket a program második ütemében épülő 67 lőtér kiviteli tervének előkészítéséhez, amire 1,28 milliárd forintot szánnak.
A programra az eredeti bejelentés szerint 27 milliárdot szántak összesen (ezt az összeget 197 új lőtérre fordították volna a tervek szerint), viszont ha az első ütemre és a második előkészítésére elmegy közel 19 milliárd, akkor kérdés, hogyan fog beleférni ebbe a keretbe a következő 67 lőtér kialakítása.

Namármost. Ha a Dán kormány biztosítana lőtereket a másod, harmad, negyed, stb. generációs bűnöző bandák számára, akkor ők megtanulhatnák a precíz fegyverkezelésnek minden csínját és a binját, megtanulnának pontosan célozni a Dán hadsereg profi kiképzői által.
Ez pedig azzal az eredménnyel járna, hogy jóval kevesebb lenne a polgári áldozat a bandák közötti leszámolások során.

Lásd: Rómeó és Júlia, vagy a West side story. Egyetlen civil sem halt meg a precíz kivitelezés okán.
:D
 
Esetleg ezeket a bandákat egyszerűen fel kéne fogadni és elküldeni Szíriába vagy más efféle helyre harcolni, ha közülük hal meg valaki, az nem akkora kár mint ha egy „derék” katonát dzsihádolnak meg az ellenség harcosai. Sőt, azt is lehetne hogy akit elkapnak e bandákból, annak felajánlják hogy választhat: leüli a börtönben a büntetését, ami elég unalmas dolog, vagy nem megy egy napra se dutyiba, de kétszer annyi ideig szolgál efféle helyeken a hadseregben, feleannyi zsoldért mint a priusz nélküli hivatásos katonák...

A módszer nem is áll távol a kereszténységtől, a középkorban bűnbocsánatot kaptak a Szentföldre menő hős harcosok...
 
Talán annyi, hogy ha elvágják a torkomat, akkor meghalok, s ez amiatt baj mert holtan már nem tudok több regényt írni. És ez azért sajnálatos, mert úgy vettem észre, hogy bármilyen meglepő is, de a Világ valamely eddig még pontosan ki nem derített okból úgy van berendezve, hogy ami művet én nem írok meg, azt egyáltalán senki se írja meg helyettem...

Nekem is vannak efféle ambícióim, de rosszabb pillanataimban azt gondolom, hogy aki ír, az áruló. Manapság mindenki ír, miközben még többen egyre kevesebbet olvasnak. Éljen a szemlélődés és a tétlenség!!! : )
 
Emlékeztetlek rá, hogy a technikai haladás a nyugati civilizációnak köszönhető, az a haladás mely minden kétségkívül meglevő negatívzma ellenére is rengeteg embernek inkább megkönnyítette az életét, s növelte a várható életkort is. Ez annak ellenére van így, hogy amikor Európa (a nyugat) elkezdte e fejlődést, már több ezer éve léteztek keleti civilizációk, de STAGNÁLTAK, megrekedtek egy középkori szinten! Élek a gyanúval hogy a stagnálásuk épp annak volt köszönhető, hogy a nem-cselekvés filozófiáját tették magukévá, ami a szememben nem más mint a lustaság megideologizálása. Sajnos ez a lustaság kihatott náluk a Természet törvényeinek kutatását végző tudomány fejlesztési ütemére is...

Amiatt fórumozhatsz te is most itt a CH-n mert van számítástechnika, komputer, Internet, műhold, egyáltalán elektromosság... s ezt igenis mind a NYUGATI EMBER fedezte fel, kutatta ki részletesen!

Lehet hogy a borostyán elektrosztatikus tulajdonságait ismerték már a kínaiak is, nem tudom. De nem csináltak belőle elektromosságot. Lehet hogy ismerték a puskaport, de nem használták fel bányászatra. És így tovább. Megelégedtek kezdetleges ismeretekkel, mert minek is CSELEKEDJENEK...

Most se tennék, ha nem lennének rákényszerítve Amerika miatt.
 
Nos igen, valószínűleg én sem sokat mennék vissza az időben, ha újra kellene születnem. (Persze a kíváncsiság az más!) Szóval általában a szélsőségek közötti közép híve lennék, s bizony olykor jobb lenne, ha ebben az eszetlen cselekvési kényszerben megállnánk egy-egy pillanatra, hogy legalább elgondolkodjunk, merre megyünk az úton, ezzel szemben hová is szeretnénk eljutni. Vagy legalább, mi is a tartalma annak, ahol épp állunk. Favágás közben nincs időd elgondolkodni azon, hogy mi is a favágás. Így ha folyamatosan fát vágsz, végül fogalmad sem lesz, mit is csinálsz!

Biztosíthatlak, hogy az a sok innovatív teljesítmény, amire hivatkozol, épp azért jöhetett létre, mert egyesek félretették a kalapácsot, és elkezdtek töprengeni. Newton is épp akkor kapott szikrát, amikor egy almafa alatt ücsörgött! Kekulé meg épp szundikált, amikor megálmodta a szerves kémia alapjait. Az más kérdés, hogy egyesek nem fértek a bőrükbe, és rögtön eredményt is akartak belőle. : )
 
Attól tartok, még mindig van benned holmi tökéletesen alaptalan elismerés a keleti „nemcselekvés” felé, s emiatt FÉLREÉRTED annak lényegét! Ellentétben velem. Régen bennem is volt ugyanis hajlam a keleti úgymond „bölcsességek” tiszteletére, de én alaposan utána is jártam annak, van-e ebben bármi alap amit jogosan lehetne tisztelni. Nos, SEMMIT SE TALÁLTAM.

Az ő nemcselekvésük ugyanis sajnos még véletlenül se arról szól amit te itt fentebb felsoroltál! Amit TE írtál, abban jórészt még egyet is értek veled. Te olyasmiről írtál, amit ha például konkrétan alkalmazni óhajtom egy „konkrét reprezentánson”, mondjuk a programozáson, akkor én is naponta megteszem: TERVEZEK, például API-kat (application programming interface), filestruktúrákat meg ilyesmit. Amikor látványosan „cselekszem”, na az a programozásban a KÓDOLÁS, de azt nem lehet mindig. Néha csak ülök, s ekkor úgy TŰNIK hogy épp „nemcselekszem”. Holott DE!

Mert A TERVEZÉS IS MUNKA. Ha pedig munka, akkor CSELEKVÉS. Azaz az amiről TE BESZÉLTÉL fentebb, a hozzászólásodban, az is CSELEKVÉS, csak másfajta!

Sajnos azonban a keleti emberek ezt is elutasítják. Ékes példája ennek egyik legnagyobb „bölcsük”, Lao Ce, aki a „Tao te King” című híres könyvében például azt írta, hogy ha olyan közel is van a másik falu hogy áthallatszik onnan ide a kakas kukorékolása, akkor se menjünk el oda. Mert minek, mert a bölcs ember megelégszik azzal ami van, amit készen kap, magától, ingyen a természettől, erőfeszítés nélkül, stb...

Tehát a nyugati ember nem amiatt kezd el töprengeni és gondolkozni hogy kitalálja mit cselekedjen MAJD, milyen IRÁNYBA folytassa a cselekvést, vagy HOGYAN cselekedjék hogy az a legjobb eredményre vezessen, hanem ő egyáltalán nem is töpreng, mert a töprengés is cselekvés, még a kíváncsiság is eítélendő mert cselekvsére sarkall. A keleti ember tulajdonéppen nem ÉLNI akar, hanem csak LÉTEZNI, valahogy úgy, mint egy növény. Minden egyéniség és individualitás nélkül.

Én értem hogy ez a gondolkodásmód vonzó lehet némelyeknek, igazából én is érzem benne olykor azt ami vonz egyeseket, de én csak akkor amikor nagyon ki vagyok merülve, és tényleg semmi másra nem vágyom csak pihenésre. Általában azonban ezt a nézetet teljesen ellentétesnek tartom legbensőbb lényegemmel, mert én ALKOTÓNAk tartom magamat úgy is mint programozó, s úgy is mint író, azaz művészember. (bár én igazából a programozást is művészetnek tartom).

Szóval, attól tartok te félreérted a nemcselekvés keleti eszméjét.
 
A bűnbocsánattal így nincs is gondom, azonban a "hős harcos" fogalmával már igen. Ugyanis az mindig a harc végén dől el, hogy ki válik hőssé és ki nem. Hősökkel pedig tele van a temető...:D

Ami a hősöket illeti, jó ha tudod, egy novellámban alaposan kifiguráztam a hősiességet. Szerepel például benne az a gondolat, hogy manapság amiatt van már olyan kevés hős a világban, mert a hősök szorgalmasan irtják egymást a távoli országokban... Egy kisregényemben pedig (ez angolul is megjelent) az a gondolat szerepel, hogy... tudod mit, inkább ideidézem a megfelelő bekezdést belőle magyarul is és angolul is! A sztori ott tart épp hogy a professzornőt megkérdi a tábornok, hogy mi a baja a katonasággal.

"Why, what do you have against the army?"
"Many things, I could go on all day. Just briefly, perhaps it is enough for me to remind you that it is surely no coincidence that in every language, without exception, the word 'civilization' is a derivative of the word 'civil', and not 'warrior' or 'soldier'!" replied Trinci with deep sarcasm.

Magyarul:

—Miért, mi a baja a hadsereggel?
—Sok minden, napestig sorolhatnám, most röviden azonban talán elég lesz arra emlékeztetnem önt, hogy bizonyára nem a véletlen műve az a tény, miszerint minden nyelvben, kivétel nélkül, a „civilizáció” szó a „civil” és nem a „harcos” vagy a „katona” szó származéka! - válaszolta Trinci mély szarkazmussal.
 
Figyejj Advocatus, te itt hivatkozol az irasaidra. Engem erdekelne. Meg lehet valahol talalni a neten?
 
Hogy a csudába ne. De, én azt hiszem egyszer már kérdezted is, és írtam is rá linket. Valahogy elkerülhette a figyelmedet... Na mindegy akkor „over and over again”... Sóval s tetvvel: Íme az a weboldalam ami a kultúrlények nyelvén alkottatott meg:
https://haroldking.weebly.com/

A Harold King az igenis én vagyok, az a „művésznevem”. Direkt amiatt is választottam a Haroldot mert az egy RITKA angol név. Pechemre, később kiderült hogy ennek ellenére van egy másik Harold King is, és az is sci-fiket ír, de akkor már késő volt a nevet megváltoztatni. Mindenesetre, a fenti weboldal az enyém.
 
Vargyal Advocatus- Harold. Aszittem annakidejen letiltottal es nem tudod olvasni a hozzaszolasaimat. Valami valtozott?
 
Le lettél tiltva, természetesen ha azt mondom hogy valakit letiltottam az úgy is van. Ne feledd azonban hogy az valamelyik olyan korábbi reinkarnációm volt amit azóta a Lokális Istennő megsemmisített. E nickem még nem tiltott le téged. Egyelőre. Megvallom azonban már az se tetszik hogy e dologra rákérdeztél, mert érzek benne némi kötekedést.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,601
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére