Nincs pénz az ország egyetlen hospice házának a fenntartására sem

Heteken belül bezárhat a gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondozó Budapest Hospice Ház, mert elfogyott a pénzük - adta hírül az RTL KLub.

2005-ben nyílt meg a 10 ágyas fekvőbeteg ellátás a Hospice Házban, további száz beteget otthon látnak el. A társadalombiztosítástól kapnak pénzt a működésükhöz, de ez a költségeiket felét sem fedezi. A hiányzó 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajanlásokból gyűjtötték, de idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be.

Kovács Anita igazgató szerint az is probléma, hogy rájuk nem vonatkozik az egészségügyi bértábla, így a szakdolgozók fizetésének emelését is nekik kell fizetni, ami havonta plusz egymillió forintos kiadás. Így aztán már csak néhány hétre maradt pénzük, hamarosan be kell zárniuk a fekvőbeteg részleget.

Kértek segítséget a minisztériumtól, eddig azonban nemhogy segítséget, választ sem kaptak választ.

haszanz

hospice.jpg
 
Mindenki megnyugodhat.....
Észbe kapott Balog Zoltán emberminiszter és utasításba adta az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsanak állami támogatást a Magyar Hospice Alapítványnak. Nemrég jelent meg egy riport az RTL Híradóban arról, hogy heteken belül bezárhat Magyarország egyetlen, gyógyíthatatlan betegeket gondozó hospice háza, mert nincs pénzük a további működésre
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábban már közölte, hogy elismerik az alapítvány szakmai munkáját, éppen ezért támogatták őket az elmúlt évben három évben 25 millió forinttal. Az EMMI vizsgálja az alapítvány kérelmét és egyúttal felhíva a gyógyíthatatlan daganatos betegekkel foglalkozó alapítvány figyelmét a felelős működésre. (MTI)
....felelős működésre....(ez mit takarhat?)
Mondjuk azt, hogy nem Audit, BMW-t, Mercit vesznek a kurátorok maguknak, meg nem Thaiföldi nyaralást. (Nem feltétlenül van így, de sajnos nagyon sok rossz tapasztalat van az alapítványok gazdálkodása körül. )
http://index.hu/belfold/2014/03/19/floridaban_is_villaja_van_a_gyermekrakos_baloghnak/
 
És azért azt is vegyük be a jegyzőkönyvbe, hogy az államnak nem lenne kötelessége semmilyen alapítványnak fizetni.
A Nemzetibank alapítványaira gondolsz? Igazad van.
Viszont van, amit az Államnak lenne kötelessége biztosítani, nem pedig civil alapítványnak.
Persze annak az országnak, ahol egy Horthy szobrot állító álkeresztény egyház "adja" a noname kispapot miniszternek, ott ez van.
Lehet tapsolni...
 
Tisztázzuk: nem azt írtam, hogy nem fizethet, hanem hogy nem köteles fizetni. (Szövegértés!!) Mindenkinek a saját preferenciái szerint biztosan van rengeteg ötlete, hogy hova kellene fizetni inkább... Én is tudnék sorolni párat. A költségvetést a parlament szavazza meg, legfeljebb ha nem tetszik, ahogy költ, le lehet őket váltani. Úgy látom, ez okozza a problémát sok embernél: jelenleg egyáltalán nem látszik, hogy ez a parlament leváltásra kerül 2018-ban. Ez szerintem is szomorú dolog, de - ismételni tudom magam sokadszorra - ez nem a jelenlegi kormány/parlament érdeme, hanem az ellenzék szégyene.
 
És azért azt is vegyük be a jegyzőkönyvbe, hogy az államnak nem lenne kötelessége semmilyen alapítványnak fizetni.
Igen. De, milyen rendes hogy ad....
A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a BRFK-nál, amiért az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az adatvédelmi hatóság elnökének felszólításaellenére sem adott tájékoztatást arról, miért támogatta tavaly év végén 508 millió forinttal a CÖF alapítványát, a CÖKA-t.

Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az MVM hallgatása tovább erősíti a gyanút, hogy a CÖF 2016 decemberében a társaságtól kapott több mint félmilliárd forintból valósította meg a Jobbik lejáratását, és a Vona Gábor Jobbik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök „összemosását” célzó „bohócos plakátkampányát”
(444)
 
az ellenzék szégyene.
Sokan várták, de végül nem fulladt káoszba a budapesti 3-as metró felújtásának első napja. A pótlóbuszok egymást követték, a tömegközlekedők méltósággal viselték a megpróbáltatásokat, nem történt semmi említésre méltó
A szocialisták nagy pechére az MSZP viszont arra készült, hogy igenis káosz lesz. Horváth Csaba fővárosi képviselő az ATV reggeli műsorában neki is állt élő bejelentkezésben magyarázni az Árpád hídtól, hogy itt bizony komoly fennakadások és tömegek lesznek.

Csak az volt a gond, hogy ahogy mögötte az élő felvételen világosan látszott, nem volt se gond, se fennakadás.

Erre a műsorvezető Vujity Tvrtko fel is hívta Horváth figyelmét, aki erre bevallotta, hogy ennek az lehet az oka, hogy ő nem a városba, hanem az Újpest felé vezető oldalon áll, amerre reggel egyébként is kevesen szoktak menni.
(444)
Ilyenkor érdemes elgondolkodni hogy ez a párt kit is támogat???? Ellenzék ez?? Csak az öngól.
 
Ez nagyon helyes! Ezt - is - jelenti a képviseleti demokrácia.
A heti válaszban van éppen Demeter Máriával beszélgetés, ő említi, hogy szinte kizárólag LMP-s képviselők élnek az adatszolgáltatási kötelezettségből adódó jogaikkal. Mit csinál a többi ellenzéki? Ja, hogy olyan témákon rugóznak, ami a kutyát nem érdekli? Ebből az átlag - bizonytalan - szavazó azt szűri le, hogy a jelenlegi ellenzék - jó része - semmi mást nem képvisel, csak a saját zsebét. Dehogy akarnak ezek kormányváltást! Szintén Heti válasz - Török Gábor: (előzmény összefoglalva: a jelenlegi ellenzék nem igazán tudja kommunikálni az álláspontját, hogy mit kellene tenni a kormányváltásért): Ez egy politikai probléma. Van illetve lenne rá politika megoldás. De ha erre sem képesek, nagy hiba lenne a kormányrúd közelébe engedni őket.
 
Utoljára módosítva:
Sokan várták, de végül nem fulladt káoszba a budapesti 3-as metró felújtásának első napja. A pótlóbuszok egymást követték, a tömegközlekedők méltósággal viselték a megpróbáltatásokat, nem történt semmi említésre méltó
A szocialisták nagy pechére az MSZP viszont arra készült, hogy igenis káosz lesz. Horváth Csaba fővárosi képviselő az ATV reggeli műsorában neki is állt élő bejelentkezésben magyarázni az Árpád hídtól, hogy itt bizony komoly fennakadások és tömegek lesznek.

Csak az volt a gond, hogy ahogy mögötte az élő felvételen világosan látszott, nem volt se gond, se fennakadás.

Erre a műsorvezető Vujity Tvrtko fel is hívta Horváth figyelmét, aki erre bevallotta, hogy ennek az lehet az oka, hogy ő nem a városba, hanem az Újpest felé vezető oldalon áll, amerre reggel egyébként is kevesen szoktak menni.
(444)
Ilyenkor érdemes elgondolkodni hogy ez a párt kit is támogat???? Ellenzék ez?? Csak az öngól.
Na igen! Pontosan erről - is - beszélek. Saját magukat járatják le. Erre lehetne mondani, hogy a kevesebb néha több.
 
Tisztázzuk: nem azt írtam, hogy nem fizethet, hanem hogy nem köteles fizetni. (Szövegértés!!) Mindenkinek a saját preferenciái szerint biztosan van rengeteg ötlete, hogy hova kellene fizetni inkább... Én is tudnék sorolni párat. A költségvetést a parlament szavazza meg, legfeljebb ha nem tetszik, ahogy költ, le lehet őket váltani. Úgy látom, ez okozza a problémát sok embernél: jelenleg egyáltalán nem látszik, hogy ez a parlament leváltásra kerül 2018-ban. Ez szerintem is szomorú dolog, de - ismételni tudom magam sokadszorra - ez nem a jelenlegi kormány/parlament érdeme, hanem az ellenzék szégyene.

Csak az Eu tol koteles kapni es elfogadni tamogatast a kormany.
 
Utoljára módosítva:
Csak az Eu tol koteles kapni es elfogadni tamogatast a korany.
Melitta, bárki - BÁRKI - pályázhat EU-s támogatásokra, ha van olyan pályázat, ami alapján kaphat pénzt. Ugyanígy állami támogatásokra is lehet pályázni. Ráadásul az EU támogatások mellé - szerintem minden esetben, de lehet, hogy tévedek - saját részt is oda kell tenni, ezt nagyon sok esetben az állam fizeti. Sőt, sokszor az állam megelőlegezi a pályázóknak az EU-s támogatást, amit akkor kap vissza, ha megérkezett az EU pénz. (Egy-két év is lehet ez!)
Ne kezdjük már el azt a játékot, amit a "kockázati befektetők póruljárása" során szoktak egyesek, hogy az állam mentse meg őket. Persze, miután ők bedőltek az extra hozamnak, és elúszott a megtakarításuk, állambácsi - aki akár többször is felhívta a figyelmet a különböző befektetések kockázati faktorára - a mi adónkból térítse meg a befektetők veszteségét!
Ha az én vállalkozásom csődbe megy, akkor le kell nyelnem a békát, kártalanítani kell a partnereimet.
Egy alapítvány sem mentesítheti magát közgazdasági, pénzügyi szabályok, törvényszerűségek alól. Szomorú az eset, és sajnálom, de ugyanígy sajnálom azokat is, akiknek pl. leég a házuk egy villámcsapástól, de nem volt biztosításuk. Ők sem várhatják el, hogy a "közösség" majd megtéríti azt a kárt, amit az ő "felelőtlenségük" okozott. (Egy lakás havi biztosítása 2-4ezer forint, egy házé nagyjából ennek a kétszerese lehet. Miért is van az, hogy egyesek a 20-40-60 milliós házukat kockáztatják havi 5ezer forint miatt?)
 
Az meg se fordul a fejedbe,hogy a Hospice feladatat maga az allamnak kellene ellatni? Meg nem voltal ilyen helyen addig konyen lehet itelkezni de ha majd csaladtagod baratod beleesik ilyen helyzetbe akkor mas velemenyed lesz.
Igaz az egeszsegugy is jobban teljesit, nincs szukseg a civil szervezetekre, de ez ugyan olyan teveszme mint a tobbi jo teljesites.
HA en ilyen betegsegbe esnek, halas lennek ,hogy van civil szervezet akik segitenek, nem azert mondom mert a gyerekeimre nem szamithatnek, hanem mert szeretnem megkimelni oket, mert onzo modon szakemberekre biznam magam aki tudja hogy kell megfogni egy csontrakost, vagy azonnal latja a kiszaradas tuneteit, es nem tetozodik meg tobb bajjal a mar meglevo nyavajam.
Senkinek nem rendelesre jon a halalos kor, mert ha igy lenne en parnak kozt szeretnem tulvilagra aludni magam.

Mo. sok orszagbol tamogatjak a civil szervezeteket. Hollandok vagy a Soros. MInden civil szervezet weboldalan fent van mukodesuk celjuk, es elszamolasuk.
Altalaban non profit erdekeltseguek ezert osszehasonlitai nem lehet egy ceggel sem akik ha tonkre mennek , megtorlik a szajukat es nyitnak mast vagy az egesz tarsasag elmegy dolgozni masnak.
 
Melitta, napokig lehetne sorolni, hogy milyen feladatai lennének az államnak. Amúgy meg, miért is kellene ezt a feladatot az államnak ellátnia? Ilyen alapon ingyen kellene a munkábajárást is biztosítani, meg a temetést, meg a napi egyszeri három fogásos étkezést... Kanadában így van? Az állam fizeti, tartja fenn a hospice-eket?
 
Nocsak, mit találtam:
http://www.chpca.net/family-caregivers/faqs.aspx

Palliative care is paid for in different ways across the country. Who pays often depends on whether care is being provided at home or in the hospital. It is important that people requiring palliative care and their families find out as soon as possible who pays for what and what additional financial assistance may be available.

Palliative care at home may be paid for by the provincial health plan as part of a home care program. These plans do not always include the cost of drugs and equipment used at home. Some plans allow only a certain number of paid hours of professional and home support services. After the hours are used up, people need to look for other ways to pay for these services.

People may use private insurance or their own money to pay for palliative care services at home. Some may receive assistance from social agencies, service clubs, local cancer societies and other similar organizations.

Palliative care provided in a hospital is usually paid for by provincial health plans. These plans usually cover most care including drugs, medical supplies and equipment while the person is in the hospital. In long-term care facilities, residents are usually required to pay for some of their care. Costs vary among facilities.

There is usually no charge for bereavement support. It is often provided as part of palliative care services offered in hospitals or by non-profit or volunteer organizations in the community.
 
A Hospice rakos betegek utolso stadiumaba nyujtanak segitseget. MInt ahogy minden allampolgarnak jar egeszsegugyi ellatas igy a nagy betegeknek is mikor igazabol apolas nelkul nem tudnak lenni.
Vagy mi legyen a rakosokkal? hagyjuk az arok szelen? Azert azt is jo ha tudod nagyon sok fiatal kozepkoru gyerek rakos nem csak az idos aggasztyan koru.
Lehet azt is jonak latod hogy megvonjak a dragabb gyogyszereket toluk, addig meg nem lesz a csaladodba vagy barati korodbe olyan ember aki rakos addig antihumanus kozonnyel mondasz velemenyt .
Meg aki tul eli ezt a betegseget is nagyon megszenved vele , se a kemo se a sugar stb nem egy leanyalom.
NAlunk is van Hospice sok sok civil kezdemenyezes, es rengeteg onkentes munka.
Majd minden korhaznak van ilyen osztalya ,ahol emberek sokasaga megy segiteni beszelgetni veluk.
Itt osszedolgozik a civil szfera az allamival. PL a gyerekek akik rakosok, a kutyamenhelyek rendszeresen latogatjak es viszik a kutyakat simogatni a gyerekekhez, az egyetemistak nem csak az orvosirol de a muveszetire jarok is rendszeresen jarnak be a korhazakba onkenteskenet tanitjak festeni rajzolni a beteg gyerekeket minden nap tobb oras foglalkozasok vannak amihez a gyereknek kedve van.
A McDonald a legnagyobb sponzoruk es tartjak fent a korhaz mellett levo hazakat ahol a csalad tud lakni meg a gyerek a korhazba van, ami a raknal tobbsegeben hosszu honapok evek.
MInden ember az eletert kuzd akit a rak szele megcsapott. Soknak tudnak segiteni, de sajnos meg mindig nagy a halalozas, es szenvedes akiknek segitseg kell es kell adni minden embernek akinek van lehetosege, mert senki nem marad orok ifju es egeszseges.
Mert egy fertozo halalos korral szuletunk amit senki nem el tul.
 
Melitta, Te olyan gondolatokat tulajdonítasz nekem, amiről szó nincs.

Apropó: Te magad írtad, hogy a McDonalds a legnagyobb sponzor. Akkor ott sem az állam tartja fenn, ugye?
Köszönöm, nincs több kérdésem.

Illetve még egy megjegyzés:
https://mno.hu/belfold/bezarhat-az-orszag-egyetlen-hospice-haza-2425043
(A hospice ház) A társadalombiztosítótól kapnak pénzt az ellátásért, de ez költségeik felét sem fedezi. A hiányzó összeget eddig magánadományokból, egyszázalékos felajánlásokból gyűjtötték össze. Idén azonban ebből nem jött össze ötvenmillió forint, és azt mondják: ha nem kapnak segítséget, nem tudják tovább működtetni a házat.

Tehát a helyzet a következő: rendszeresen kapnak pénzt a társadalombiztosítástól is (tehát a mi befizetett pénzünkból is), ezen felül eddig adományokból, egyszázalékos felajánlásokból jött össze a másik (valamivel nagyobb) rész. Most ez kevésnek bizonyult, nem jött össze annyi, ezért segítségért fordultak a közvéleményhez. (Azt most hagyjuk, hogy a média egy része rögtön az államot, a kormányt, Orbán Viktort, vagy bárkit kezdte szapulni, hogy hagyják összedőlni, mondjuk, hogy mellékes.) Amint megfelelő fórumra jutott az infó - nevezetesen Baloghoz -, ő döntött, adnak további pénzt állami forrásból.
Két kérdésem lenne:

1. Mit is kellett volna tennie egy közönséges közalkalmazottnak? Azonnal utaljon pártíz milliót valamilyen állami számláról? Ezt úgy hívják, hogy sikkasztás. Teljesen mindegy, hogy nem magának utalta. A "szolgálati út" az, hogy Balognak van vállapja, hogy bármilyen utalást elrendeljen. Ennyi. Elrendelte. Ennyi.

2. Melyik - mondjuk egyenlőre csak ellenzéki - médiumban olvashatunk arról, hogy "Emberek, minden évben bennmarad az adható 1%-os támogatások fele. Az emberek 50%-a nem rendelkezik az 1%-kal. Az ilyen barmok miatt nem jut elegendő támogatás pl. a hospice háznak. Ébresztő, emberek!!!"
Én sehol nem olvastam ilyet. Pedig nyugodtan lehetne akár minden héten a címlapon hozni mondjuk adóbevallási időszakban. Ja kérem, ez is egy olyan téma lehetne, amit az ellenzék - pusztán a társadalmi felelősségtudattól vezéreltetve - a zászlajára tűzhetne!!
 
Mit várunk Társadalmi felelősségtudat címén egy olyan országban, ahol az adózók fele toronymagasról leszarja, hogy az amúgy is elvett pénze (ama bizonyos 1%) az éppen aktuális költségvetést gazdagítja, vagy általa kiválasztott társadalmi nonprofit szervezetet támogat vele? Szánalmas. Amióta létezik ez az intézmény, én minden évben kínosan ügyelek arra, hogy rendelkeezzek az 1%-ommal.
 
Nocsak, mit találtam:
http://www.chpca.net/family-caregivers/faqs.aspx

Palliative care is paid for in different ways across the country. Who pays often depends on whether care is being provided at home or in the hospital. It is important that people requiring palliative care and their families find out as soon as possible who pays for what and what additional financial assistance may be available.

Palliative care at home may be paid for by the provincial health plan as part of a home care program. These plans do not always include the cost of drugs and equipment used at home. Some plans allow only a certain number of paid hours of professional and home support services. After the hours are used up, people need to look for other ways to pay for these services.

People may use private insurance or their own money to pay for palliative care services at home. Some may receive assistance from social agencies, service clubs, local cancer societies and other similar organizations.

Palliative care provided in a hospital is usually paid for by provincial health plans. These plans usually cover most care including drugs, medical supplies and equipment while the person is in the hospital. In long-term care facilities, residents are usually required to pay for some of their care. Costs vary among facilities.

There is usually no charge for bereavement support. It is often provided as part of palliative care services offered in hospitals or by non-profit or volunteer organizations in the community.

Mit is mond neked ez? Kolonbozo szervezetek is vannak a civilek mellett es a biztositok is ezer fele szolgaltatast nyujt.
Canadan belul is valtozik provinconkent az allami beteg biztosito rendszer Ontarioban ingyenes azaz minden ontarioi lakosnak jar, de ez nincs a nyugati provincokban van ahol akar havi $1-200 kell fizetni az allami betegbiztositasert.
Van akinek cege fizeti a betegbiztositast , pl fogaszat plasztika stb ,amit az allami biztosito nem fizet, csak akkor ha nagyon indokolt pl ingyen protkot fizetik az implantatumot nem, ha vaki lefogy 80kg megnyulik a bore a hasan azt fizetik ugyan meg kell kervenyezni de elfogadjak.
Van olyan ceges beteg biztositas ami csak felet vagy 70% fizeti az extra biztositasnak.
NAgy betegnel jar a dieta , kaja, pelus, es napi 2-3 oras nover, heti 1-2 napi 3 oras takaritas. Orvos es donti el mire van szuksege es a ceg is beleszol a szemelyes latogatas utan.
Extra biztosito ha nincs, sok ceg foglalkozik beteg apolassal amit zsebbol fizetnek.
Pl a lanyom valla megserult ,megoperaltak, az orvos kiirta hogy 3 honapra segitseg kell neki, heti 3 oraban jott egy no es kitakaritott. ILyenekert nem kell fizetni.
3 infaktus utan hetente jar egy apolono aki segit mindenben , akar furdes akar takaritas vagy setaltatas, foz reggelit vagy amire szuksege van a betegnek. Kb 3 honap utan felulvizsgaljak kell-e meg segitseg. Ezzek az allami alap ellatasba benne vannak. HA mindez nem eleg szolnak a civil szervezeteknek, hogy kell-e bevasarolni, vagy ha nincs penze a betegnek fognak talalni neki akar fodraszt aki hajlando kimenni a lakasara. Jar az orvoshoz valo vives is a nagy betegeknek, erte jonnek es haza viszik.Az allami egy kisbusszal jon , a maszek egy Mercivel .
Az allami mellett tobb biztositos rendszer mukodik es a privat beteg ellatas a civilekkel karoltve.
Van olyan elfekvo ami ingyenes van olyan haol havi $5000.-.vagy meg tobb.Ezen belul minden arfekves es szolgaltatas is tarsul.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,523
Tagok
615,610
Legújabb tagunk
Görbe Vivien
Oldal tetejére