Késelés a Fradi-meccsen: Miért nem léptek közbe a biztonságiak?

A FTC csaknem 48 órával a késeléssel, lincseléssel véget ért DVSC elleni bajnoki után közleményben jelezte: mindenben együttműködik a rendőrséggel, átadta a stadionban készült felvételeket, és a botrányban részt vett mintegy ötven ember mindegyikének beazonosításában együttműködik.

A gyanús alakokat a vizsgálatok befejezéséig kitiltják. Arról, hogyan kerülhetett a kés a stadionba, azt írták: a biztonságiak kizárólag ruházat átvizsgálására jogosultak, testüregmotozást nem hajthatnak végre. „Márpedig egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, a fémdetektoros kapuk pedig rendkívül lassítanák a beléptetést” – írta a Ferencváros. A rendőrség amúgy két elkövetőt súlyos testi sértés bűntettének gyanújával őrizetbe vett, és az előzetes letartóztatásukat kezdeményezte.

Egybehangzó vélemények szerint a botrányt a Bonyha becenevű egyén robbantotta ki azzal, hogy megjelent a stadionban, mert ezt a visszatérô fradisták egy csoportja provokációnak vélte. A meccsre két késsel érkezô, végül csaknem agyonvert férfi azért szúrta sokak szemét, mert a vénaszkenner bevezetése után a kemény magból kiválva úgymond átállt Kubatov Gábor elnök oldalára. A börtönt is megjárt férfi lett a bennmaradók, a magukat Halhatatlanoknak nevező drukkerek vezetője. Ennél is nagyobb gond, hogy korábban többször is mutogatott, provokálta az idegenbeli meccsekre néha bejutott bojkottálókat. Akárcsak szombaton.

Úgy tudjuk, a visszatérők kérték a klubot, ne engedjék a tábor közelébe Bonyhát, ehhez képest a férfinak két késsel a birtokában sikerült bejutnia a stadionba, ráadásul bevonult a B-szektorba, ahol megint mutogatott, kezére bandázst tekert. Kivagyiságát előszeretettel hangoztatta, mindez most is annak volt a jele: nem fél senkitől. Talán védett egyénnek érezte magát.

Úgy hírlik, hogy a férfi jó kapcsolatot ápolt a Fradi Securityvel is, ám a felvételeken jól látható, hogy amikor a szünetben körülvették a csuklyás huligánok, a biztonsági emberek mit sem törődve elsétáltak mellette. Egyelőre nagy kérdés, hogy miért nem léptek közbe?

Vérrög van Bonyha fejében
A Bors úgy értesült, a Honvédkórházban ápolt Bonyha többszörös arc- és orrcsonttörést, valamint zúzódásokat szenvedett. Vérrög van a fejében, ezért megfigyelik, de maradandó sérülések nélkül megússza.

borsonline

ftc.jpg
 
Elárulom neked, hogy nem. Az mondjuk lehet az Indicar, amiről beszélsz, és ami voltaképpen két biztonsági autós szakasz közben megtett pár méter, viszont ott se vérözön van, de az F-1-et nem a balesetekért érdemes nézni, ahol folyik a vér. Ritkán nézem a tvben, de mindig megnézem a gépen. Vannak olyan szuper rajtok, cserékkel, elbénázott élen állókkal, ahol már az első kanyarban tök más a sorrend, mint ahogy indultak. A karambolok általában nem véresek, sok a biztonsági elem, inkább a kocsik törnek. Néha poén egy lerobbant kocsiból kiszállót megnézni, amint mérgében belerug a kocsiba, és tényleg izgalmasak az ütközések, de nem és nem a vér miatt. Pl. mikor az 1.re ráhuzza a kocsit a 2. letöri a fél szárnyát, és a lendületvesztéssel a pofátlankodó negyediknek kivágja a gumiját, és gumicsere, orrkupcsere után a mezőny végére érve ujra át kell magukat mindenkin küzdeni, az nagyon szuper. Vagy mikor a bokszutcából rajtoló ott van a dobogón. Vagy egy esős, városi futam, ami mindent átrendez. És közben semmi vér se folyik, hacsak a studióban nem törik le a körme a müsorvezető nőnek. De ettől még halálosan izgalmas a futam. A motorsportok nem arról szólnak, hogy mindenki elindul valamelyik helyen, x körön át nézed hogy brrrr, és befutnak abban a sorrendben, ahogy indultak. Az előzések, motorhibák, hibás gumicsere miatt elvesztett dobogó. Ha van az embernek kedvence, akkor bizony a kerékcsere rész- és teljes ideje néha a gyomorgörcs szintjén mozog. Ne engedjenek ki elé valakit hibából, mennyi idő alatt végeznek vele, sikerül-e megfelelő helyre visszajönni.
De nem a vérről szólnak a 24 órás versenyek, a kamionversenyek, és még egy csomó minden.

Nem tudom, létezik-e sport, amit szeretsz, de tuti mondhatok neked róla pár szavas lehuzást, ha óhajtod. Mittomén kézilabda: csak azért nézik, hogy ha ütköznek a levegőben, jól hallják ahogy a csontjaik ropognak a játékosoknak, utána meg tátott szájjal nézzék, ahogy ellátják a partvonalon. (természetesen nem ez a kézilabda, de pont annyi értelme van, mint amit az F-1ről mondtál.)

A focit utálom. De a foci se az ultrákról szól. Mellesleg örülhet az FTC, legalább megtudták, érdemes volt-e a vénaszkenner kötelezettséget megszüntetni, első meccs, első botrány... A magyar foci egy vicc, és ha a stadionok árának felét elköltötték volna egészségügyre, oktatásra, és olyan sportokra, amik dicsőséget hoznak a magyaroknak - még ha nem is szereti hobbiszinten Orbán -, nem itt tartanánk.

Elolvastam amit írtál becsületesen, de így sem éreztem semmi motivációt rá, hogy megpróbálkozzam megint az autóversenyek nézegetésével. Halál unalom lenne nekem.

Hogy van-e sport amit szeretek? Igazából nincs.Így elgondolkodva a dolgon, lehet azonban hogy azt TALÁN élvezném, ha azt mutatnák valaki programozó miként kódol le valami bonyolult szoftvert. Ott, ha látnám mit művel a képernyőn, milyen programsorokat ír le, abból azért értenék sok mindent (feltéve ha olyan programnyelven teszi amit ismerek), és akkor téphetném a hajamat hogy „hú bameg te tök kretén vagy ezt így NEEE! Ó hogy minek születtél a világra te tehetségtelen #%^%^&^%!!! Ezt nem így kell! Te barom, ezt nevezed normális indentálásnak?! HÉÉÉÉ nem látsz a szemedtől te idióta, a konstruktorod nem ellenőrzi hogy a kapott paraméter nem NULL pointer-e!!! Na bazmeg, ugye MEGMONDTAM ELŐRE hogy ez a fostalicska kód el fog szállni segfaulttal! Na most mutasd meg tökfej milyen fasza gyerek vagy, mennyi idő alatt találod meg benne a hibát hogy mi okozza a memleakot! Ó hogy egy ló dömöckölje a valagodat, mondd, elkészülsz vele legalább ezer év után két napra?!"

Meg más hasonlók.

Szóval az TALÁN felkeltene bennem olyasféle érzéseket mint amiket - szerintem - a szurkolók érezhetnek. De az is csak talán. Mert minek nézzem én azt hogy más miként programozik, izgalmasabb ha ÉN MAGAM végzem azt!

Emiatt se értem, a szurkolók miért nem MAGUK mennek sportolni?!

Jó-jó, Forma-1 pilóták nem lehetnek, nincs pénzük olyan kocsira. De a focit már művelhetnék önmaguk, meg sok mást is.
 
Elolvastam amit írtál becsületesen, de így sem éreztem semmi motivációt rá, hogy megpróbálkozzam megint az autóversenyek nézegetésével. Halál unalom lenne nekem.

.

Csendesen megjegyzem, hogy a megvert ferfi, aki melesleg megkeselt ket embert egy tobbszorosen buntetett(nem focimeccsen tortent dolgokert, hisz koztorvenyes) eloeletu fferfi akit aztan a megkeselt szurkolok tarsai vertek a tetteert agyba fobe.

Ami meg a motivaciot és ingerenciat illeti a sprotnezesre: senki nem kenyszertit ra. Sem arra, hogy nezd, sem arra, hogy csinald.
A programozas szep dolog, magam is abbol elek, de amikor nagyritkan bekapcsolom a tv-t, akkor inkabb azt szeretnem, ha valami kiverne a fejembol ezeket a dolgokat, es pihentetne kicsit, mert aki a programozas mufajat komolyan veszi az szerintem orul neki ha vegre masra is gondolhat.
 
Én azt próbálom megértetni itt veled meg mindenkivel, hogy a sport NÉZÉSE, az NEM SPORT! A sport az az amit csinálnak, és az sportoló, aki csinálja. És hogy sportolni lehet olcsón is. A nagy stadionok tehát nem a sportoláshoz kellenek, hanem a sportolás NÉZÉSÉRE, ráadásul a helyszínen, és ez tök felesleges dolog, plusz baromi drága is.

Azellen semmi kifogásom ha valaki ki akar kapcsolódni. De akkor Ő MAGA menjen sportolni, és ne NÉZZE! Ha mégis nézni akar valamit, nézzen filmet, mert az érdekesebb, és nem kell hozzá stadion se. Ha meg mégis az a fixa ideája hogy de neki igenis NÉZNI muszáj a sportot mert az hű de izgi, nekem még azzal sincs semmi bajom, de akkor fogjon össze a hasonló megszállottságú fazonokkal, és építsék fel maguk a maguk stadionját, akár többet is, a MAGUK PÉNZÉBŐL, és ne közpénzből! Aztán tőlem ott akár össze is verhetik egymást meg szétverhetik a stadiont is ha akarják, nem érdekel, engem úgyse vernek majd össze ott mert oda se megyek, a stadion meg akkor az övék, tehát a maguk vagyonát károsítják meg.

De NE KÖZPÉNZBŐL!
 
Az egész tehát egy teljesen felesleges baromság, épp olyan mint az ima, mise meg hasonlók, s a stadionoknak is épp annyi értelmük van mint a templomoknak: SEMMI.
jaja gondolom te nem sportolsz hanem elfuj a szel is
pedig a sport egeszseges es van olyan ami csak stadionba lehet csinalni pl amihez eszkoz kell pl a rudugras meg ilyenek
es van sok sport a stadionokba ahol nem volt soha verekedes pl atletikanal sincs

de azer mert te kripli vagy attol meg mas szereti nezni en is szoktam de nem a meccseket mer az nem erdekel
 
Megy az autó, üvölt a motor, fogyasztja az üzemanyagot feleslegesen, és nüveli az üvegházhatást... Semmi értelme, s még csak nem is érdekes!
ez nagy butasag amit irsz
a motrokat meg az ujdonsagokat probaljak ki igy a gyarak hogy versenyeznek egymas elen
a fiam mondta hogy aztan ami bevalik az bekerul a normal kocsikba is errol szol maga a verseny es hogy sokal jobb meg realisab mint egy probapadon jaratni a motort meg hocs csak ugy korbe korbe furikazni a palyan egyedul mer igy hasznalni kell az osszes tulajdonsagat a motornak pl
 
És ahogy az az elvem, hogy az egyházakat tartsák el a híveik, ehhez hasonlóan az az elvem, hogy a sport-egyházakat (pszeudo-egyházakat) is tartsa el a szurkolótábora! Azaz egy fillért se soha semmiféle élsportra, semmi stadionra, se újak építésére se régiek fenntartására, semmiféle állami npénzt ne költsenek a sportolók fizetésére, jutalmazására, stb!
amit irsz azt el lehetne mondani a korhazakrol
aki meg akarja operaltatni magat az epitsen korhazat maganak es akkor sokkal olcsobb lenne
meg az orvos is csak azer orvos mer szereti vagdalni az embereket szerinted

meg aki villamoson akar utazni az vegyen villamost
meg a villamosvezeto is csak azt akarja biztos latni amikor elut valakit a villamossal

szerintem te rossz sinen vagy
 
jaja gondolom te nem sportolsz hanem elfuj a szel is
pedig a sport egeszseges es van olyan ami csak stadionba lehet csinalni pl amihez eszkoz kell pl a rudugras meg ilyenek
es van sok sport a stadionokba ahol nem volt soha verekedes pl atletikanal sincs

de azer mert te kripli vagy attol meg mas szereti nezni en is szoktam de nem a meccseket mer az nem erdekel

Igen, egészen biztos hogy kripli vagyok. Azért jártam sokáig kung-fu-ra. Karatézni tényleg csak rövid ideig. Dzsúdóra meg pláne csak pár hónapig. De persze egészen biztosan kripli vagyok, mert nem rúdugrok. Hm, miért is épp azok a sportok kell hogy államilag támogatva legyenek, amikhez külön stadion kell? A rúdugrás szerinted egészségesebb mint a futás?

De, persze, biztosan én vagyok rossz sinen. Biztos az agyam is kripli. Bár akkor nem tudom a tiedéről mit mondhatnék - én legalább megtanultam helyesen írni, annyira biztosan, hogy tisztában legyek a mondatkezdő nagybetűk jelentőségével. TE viszont NEM.

Ezek után lécci állj le a provokációval, mert messzire bűzlik amúgyis hogy ez a szándékod. Kripli? Nem biztos hogy én járnék rosszabbul, ha személyesen összefutnánk és nézeteltérésünk lenne. Lehet persze hogy mégis én húznám a rövidebbet, minden lehetséges, de azért bízom annyira a kondíciómban hogy ezt szerényen fogalmazva is legalább kétesélyes ügynek tartsam. Egészen biztos hogy nem nézek ki úgy mint egy testépítő bajnok, de megtippelem hogy te sem, mert ha az lenne a hobbyd nem itt osztanád az észt a CH fórumain.

Szóval állj le. Pláne mert vastag idiótaság amit a kórházakról írtál. Ugyanis MINDENKI szokott néha beteg lenni, gondolom te is, emiatt az KÖZÜGY, mert a saját egészsége mindenkit érdekel. Az ilyen meg olyan sportok, focik, stb - na az NEM érdekel mindenkit. Vágod a két dolog közti szignifikáns különbséget, ecsém? Ja, ne írjak neked olyan bonyolult szavakat hogy „szignifikáns”, mert a kripli eszed azt nem érti. Sebaj, Google a barátod!
 
ha szereted a sportot akkor meg miert mondasz ilyeneket nem tudom
mondod jartal kungfuzni meg karatezni de biztos hogy nem te epitetted a klubot ahol voltal meg nem te kepeztetted ki penzert az edzot hanem abba is volt allami penz

az hogy rovid ideig jartal karatezni meg nehany honapig judora az nem egy komoly sport palyafutas lehet hogy a kungfu tovabb tartott de nem tudom neked mit jelent a sokaig

mert a sport is kozugy ha teged nem is erdekel es csak azt tartod jonak ha a grundon fociznak rongylabdaval es te nem vagy ott mert teged nem erdekel
persze a korhaz kozugy de nem csak az a kozugy amit te annak tartasz azt akartam neked megvilagitani de nem sikerult mert nem akarod megerteni
aki szereti a sportot annak a sport kozugy
ha megszamoljuk hogy hanyan szeretik a sportot es hanyan nem en nem tudom melyik lenne tobb de ha tobben szeretik a sportot mint amennyi nem szereti akkor a sport kozugy es ez ennyire egyszeru
es jobb lenne ha valamennyit mindenki sportolna tehat megis kozugy

vannak pl karate versenyek is meg pl judo is az olimpian
szerinted akkor ne legyen mert inkabb menjenek ki verekedni az udvarra mert az olcsobb es az nem kozugy
meg minek osszehozni kulonbozo orszagok sportoloit inkabb mindenki verekedjen a szomszedjaval mer az is olcsobb

en nem mondtam hogy a rudugras job mint a futas csak mondtam hogy azt is stadionba csinaljak
de a futast is mondhattam volna mert a 100 metert sem az utcan futjak hanem stadionba de te ezt biztosan jobban tudod

es en nem akarok veled verekedni ne probalj ebbe belerangatni de nem felek toled

biztos van olyan dolog amit te szeretsz es szerinted az kozugy es kell ra adni allami penzt de mast meg nem erdekel es o meg azt mondja hogy azt csinalja es fizesse akit erdekel de o nem akar ra penzt adni es nem erdekli ezer ne legyen csak ezt akartam mondeni de te meg erre seretegtni kezdesz

amugy vicces amit irsz nevettem is rajta

tehat en nem lehetek testepito alkat mert itt irogatok aztan irod hogy te se vagy az de azt latom hogy te is irogatsz ide ugyhogy nem ertem ezzel mit akartal monadni
hogy mind a ketten kriplik vagyunk mer ide irogatunk vagy hogy aki ide irogat az mind kripli vagy nem tudom
 
amugy nem ertem a cikket

azt irja hogy keseles volt
aztan meg azt hogy bement egy pasas a stadionba 2 kessel akit korulvettek a huliganok de a securitik nem leptek mar akkor kozbe amikor korulvettek

aztan megvertek nagyon

namost ki az aldozat a cikk szerint es kit kell sajnalni nem ertem
szegeny embert akinel ket kes volt es megvertek vagy a szegeny huliganokat akik megvertek de ki is az akit megkeseltek mert a cikk cimebe keseles van de a cikkbe meg veres

csak ha valaki nem tudna a keseles nem az amikor kes van nalad hanem az ha megszurkalsz vagy megvagsz vele valakit szandekosan
ha csak jol megvernek mert kes van nalad vagy valami masert az nem keseles hanem veres

es az se keseles ha valaki megjelenik valahol es az szurja valakinek a szemet mert ez nem szo szerint van
ahogy az se keseles ha valaki szurosan nez vagy szuros szeme van
 
ha szereted a sportot akkor meg miert mondasz ilyeneket nem tudom
mondod jartal kungfuzni meg karatezni de biztos hogy nem te epitetted a klubot ahol voltal meg nem te kepeztetted ki penzert az edzot hanem abba is volt allami penz

az hogy rovid ideig jartal karatezni meg nehany honapig judora az nem egy komoly sport palyafutas lehet hogy a kungfu tovabb tartott de nem tudom neked mit jelent a sokaig

mert a sport is kozugy ha teged nem is erdekel es csak azt tartod jonak ha a grundon fociznak rongylabdaval es te nem vagy ott mert teged nem erdekel
persze a korhaz kozugy de nem csak az a kozugy amit te annak tartasz azt akartam neked megvilagitani de nem sikerult mert nem akarod megerteni
aki szereti a sportot annak a sport kozugy
ha megszamoljuk hogy hanyan szeretik a sportot es hanyan nem en nem tudom melyik lenne tobb de ha tobben szeretik a sportot mint amennyi nem szereti akkor a sport kozugy es ez ennyire egyszeru
es jobb lenne ha valamennyit mindenki sportolna tehat megis kozugy

vannak pl karate versenyek is meg pl judo is az olimpian
szerinted akkor ne legyen mert inkabb menjenek ki verekedni az udvarra mert az olcsobb es az nem kozugy
meg minek osszehozni kulonbozo orszagok sportoloit inkabb mindenki verekedjen a szomszedjaval mer az is olcsobb

en nem mondtam hogy a rudugras job mint a futas csak mondtam hogy azt is stadionba csinaljak
de a futast is mondhattam volna mert a 100 metert sem az utcan futjak hanem stadionba de te ezt biztosan jobban tudod

es en nem akarok veled verekedni ne probalj ebbe belerangatni de nem felek toled

biztos van olyan dolog amit te szeretsz es szerinted az kozugy es kell ra adni allami penzt de mast meg nem erdekel es o meg azt mondja hogy azt csinalja es fizesse akit erdekel de o nem akar ra penzt adni es nem erdekli ezer ne legyen csak ezt akartam mondeni de te meg erre seretegtni kezdesz

amugy vicces amit irsz nevettem is rajta

tehat en nem lehetek testepito alkat mert itt irogatok aztan irod hogy te se vagy az de azt latom hogy te is irogatsz ide ugyhogy nem ertem ezzel mit akartal monadni
hogy mind a ketten kriplik vagyunk mer ide irogatunk vagy hogy aki ide irogat az mind kripli vagy nem tudom

Bündi, figyelj már egy kicsit. Előszöris, ha te velem SZERETNÉL MEGVITATNI valamit, akkor mindenekelőtt ne kezdj személyeskedésbe hogy kripli vagyok. Ez sértő. Akkor is sértő ha valóban kripli vagyok, holott ez nem is biztos mert halvány fogalmad se lehet róla hogy miként nézek ki. Tehát döntsd el, hogy trollkodni akarsz vagy sem. Ha NEM, akkor ne használj efféle szavakat, oké? És nem bánnám ha megtisztelnél engem, meg minden beszélgetőtársadat azzal, hogy méltóztatsz rátapadni arra a vacak SHIFT billentyűre legalább a mondatok kezdőbetűinél. Fogd fel sportnak, erősíti a hüvelykujjadat!

Na tehát. Ugye oda lyukadtunk ki, hogy mi méltó a „közügy” minősítésre. Ezt fel lehet fogni 2 féleképp:

1. Ami az emberek többségét érdekli, amit az emberek többsége szeretne.
2. Minél inkább „létszükséglet” valami annál inkább közügy.

Előző postod alapján te mintha az 1. variáció mellett állnál ki. Hozzám a 2. pont áll közelebb.

Szerintem nehezen tagadható, hogy a kórházak ügye inkább nevezhető „létszükséglet”-nek. Elvégre aki beteg, annak könnyen a LÉTE, az ÉLETE múlhat a kórházon!

Ezzel szemben abba még kurvára senki nem halt bele, hogy nem volt egy stadion se a környéken ahol él. Ugye? Ezzel idáig egyetértesz?

Én nem hiszem, hogy ha a magyarok többségét megkérdeznék, akkor többen támogatnák a stadionépítést, mint ahányan az azt ellenzők lennének, s emiatt már az 1. pont szerinti érvelés is mihamar hamvába halna. Ha azonban mégsem, akkor is az van hogy egy bölcs országvezető illene hogy fontossági sorrendet tartson, és kizárólag akkor kezdjen bele nagyarányú presztízs-beruházásokba, ha előbb már minden ami LÉTSZÜKSÉGLET, az ki van elégítve legalább a minimális színvonalon, sőt inkább egy nyilvánvalóan európai átlagot meghaladó színvonalon! Nem azt mondom hogy ragaszkodnék hozzá hogy e létszükségletekben az ország okvetlenül a 3 európai vezető állam közt legyen, de semmi esetre se az alsó 50 százalékban. Értesz engem?

Ha ez teljesülne, s ez UTÁN költene az ország olyasmire hogy stadionok meg vasút értelmetlen helyekre, meg akkor akarna olimpiát rendezni, stb, én AKKOR SE helyeselném, de akkor már elfogadnék egy olyan megoldást, hogy legyen ezen dolgokról népszavazás, és ha azon a népszavazáson a szavazók MINŐSÍTETT TÖBBSÉGE (tehát 70 százalék fölött legalább) támogatja a stadionépítést vagy valamit, na akkor elismerem hogy közügy. Akkor se értenék vele egyet ezt kihangsúlyozom, de akkor elfogadnék annyit, hogy a véleményemmel kisebbségben maradtam, és hát ez a demokrácia!

Jelenleg azonban ahogy a dolgok állnak, szóval... szóval nem így mennek a dolgok, na.

Érted már a véleményemet?

De csak akkor kapsz választ ha használod a nagybetűket is, ahogy kell. Bocs de nagyon idegesít az írásmódod, ez van, na.
 
Úgy ír ahogy, azt te is tudod, hogy itt tiltva van mások helyesírásának a kritizálása!
Elfogadom ezt a szabályt, de nem helyeslem. Igenis a nyelvet illene annyira komolyan venni, annyira tisztelni, hogy szabályosan használjuk. És igenis el kellene fogadni, ha valaki helyreigazít valamit. Pontosan azért, mert ha nem tesszük, akkor azokban, akik olvassák, nem tudatosul, hogy az hibás, ezért így fogják használni. És már el is kezd terjedni a "butaság". És akkor eljutunk oda, hogy akiknek az írás a szakmája, azok nem értenek hozzá. *
Mit szól egy beteg, ha az orvos nem szabályosan végzi a munkáját? Kritizál, reklamál. Mit csinál a megrendelő, ha a szerelő hibásan szereli az autóját? Reklamál. Akkor miért is nem lehet azért reklamálni, ha valaki "tönkreteszi" a nyelvünket? A kultúrális örökségünket!?

* - Pl. az index.hu -n, a legolvasottabb platformon rengeteg olyan alapvető hiba olvasható akár naponta, mitől az embernek a haja kihullik. Nem hozzászólásokban, hanem cikkekben, publicisztikákban.
 
Utoljára módosítva:
Elolvastam amit írtál becsületesen, de így sem éreztem semmi motivációt rá, hogy megpróbálkozzam megint az autóversenyek nézegetésével. Halál unalom lenne nekem.

Hogy van-e sport amit szeretek? Igazából nincs.Így elgondolkodva a dolgon, lehet azonban hogy azt TALÁN élvezném, ha azt mutatnák valaki programozó miként kódol le valami bonyolult szoftvert. Ott, ha látnám mit művel a képernyőn, milyen programsorokat ír le, abból azért értenék sok mindent (feltéve ha olyan programnyelven teszi amit ismerek), és akkor téphetném a hajamat hogy „hú bameg te tök kretén vagy ezt így NEEE! Ó hogy minek születtél a világra te tehetségtelen #%^%^&^%!!! Ezt nem így kell! Te barom, ezt nevezed normális indentálásnak?! HÉÉÉÉ nem látsz a szemedtől te idióta, a konstruktorod nem ellenőrzi hogy a kapott paraméter nem NULL pointer-e!!! Na bazmeg, ugye MEGMONDTAM ELŐRE hogy ez a fostalicska kód el fog szállni segfaulttal! Na most mutasd meg tökfej milyen fasza gyerek vagy, mennyi idő alatt találod meg benne a hibát hogy mi okozza a memleakot! Ó hogy egy ló dömöckölje a valagodat, mondd, elkészülsz vele legalább ezer év után két napra?!"

Meg más hasonlók.

Szóval az TALÁN felkeltene bennem olyasféle érzéseket mint amiket - szerintem - a szurkolók érezhetnek. De az is csak talán. Mert minek nézzem én azt hogy más miként programozik, izgalmasabb ha ÉN MAGAM végzem azt!

Emiatt se értem, a szurkolók miért nem MAGUK mennek sportolni?!

Jó-jó, Forma-1 pilóták nem lehetnek, nincs pénzük olyan kocsira. De a focit már művelhetnék önmaguk, meg sok mást is.

Nekem jogsim sincs (kresszben jó vagyok, de vezetést még szimulátoron se!). De neked se ajánlanám, hogy beülj egy F-1 kocsiba, és 300 feletti sebességgel száguldozni kezdj, mert beleállsz az első falba. A kamionba bemászni se tudnék, de ettől még jók a kamionversenyek. Ahogy a hideget se szeretem, mégis nézem a jeges utakon autózó kamionosokat. Nem azért, mert én azt akarnám csinálni, hanem mert izgalmas nézni.
A focihoz lehet, hogy csak egy labda kell, de az ismeretségi körömban talán ha két ember nézi, és talán ha tíz csinálja - miközben még a vbt se nézik -, mert minden más jobban érdekli őket attól, hogy azt nézzék, amint vagyonokat kereső emberek átsétálnak a pálya egyik feléből a másikba, és közben rugdosnak egy labdát.
Akkor inkább a kézi vagy a kosár, az látod, pörög. Viszont halál béna vagyok mindkettőhöz, a kosár meg nekem létráról is elérhetetlen. Pingpongozni szeretek. De nem szeretem nézni. Ellentétben az úszással, amit csinálni is szeretek, nézni is.
Egyszerüen semmi, de semmi összefüggés nincs a között, hogy mit szeretsz nézni, és mit szeretsz csinálni. Ez a helyzet a testmozgással is, ahogy minden mással. Azt nézed, ami számodra érdekes. Azt csinálod, amit élvezel csinálni. Néha mindkettő megvan, néha egyik se.
Amit mondasz, az halálra untatna, mert pl. hogy az ember egy programban hibát keressen, a legutáltabb elfoglaltságaim egyike volt. Cseréltünk valakivel, hogy egymás hibáit kibökjük, de igy is maga a halál. Hogy ezt még nézzem is? Majd ha főbe lőttek! A programozás egyetlen pozitivuma, ha a végeredmény azt csinálja, amit akarsz. Hogy hogyan jutotttál el oda? Hát azt hagyjuk...
Arról nem is beszélve, hogy bennem a versenyszellem valahol a negatív számok világában tartózkodik. Miközben élvezem nézni, hogy mások versenyeznek, és szeretek a számomra szimpatikus versenyzőknek drukkolni.
Ha csak azt nézhetném, amit versenyezni szeretek, szigoruan tilos lenne bármilyen képanyagot megtekintenem.
Az a gondolatmeneted, hogy minek néz valaki mondjuk kosárlabdát, mikor egy palánkot is felépíthet a ház mellett, ott bukik be, hogy amiért nézed, az a különböző személyekből álló csapatok összecsapása. Ha te kimész a hátsó kertbe dobálni a labdát, az lehet sport, de egyetlen csapat sincs jelen, és nem is versenyzik senki senkivel.
Írtam, hogy szerettem pingpongozni. De pl. miközben mindent megtettem érte, hogy elérjem az adott labdát, sose érdekelt, hogy a végén melyikünk nyeri az egészet. Én sportolónak alkalmatlanként születtem.
Vagy itt vannak azok az akrobatikus sportok. Kell nagyon drága dolog a talajtornához? A szurkolócsapatok akrobatikus mutatványaihoz? Labdazsonglörködéshez? Vagy akár a parkourhoz? Alig valami, vagy abszolut semmi. És? Te hány embert ismersz százon, aki profi labdazsonglőr? Ne próbálj meg parkourozni, mert ingyen van, sport, átmozgatja a teljes tested, de mikor elöször próbálsz átjutni két több méterre levő ház között a 10. magasságában, bele fogsz halni. Ha egy duci, szemüveges, rossz egyensulyérzékü, ügyetlen kisfiu szeret talajtornát nézni, azt mondod, hagyja abba, vagy csinálja? Mégis hogyan? Ha élete végéig naponta 20 órát gyakorol, talán el is éri azt a szintet, amit egy erre alkalmas fél év alatt. Akkor meg mi értelme van?
De oroszlánok közé se szeretnék menni, hogy élesben nézzem meg az életüket. A televízió és film teljes egészében, az internet jórészben, de akár irhatnám az összes ujságot és a rádiókat arról szól, hogy kivülállóként nézel és hallgatsz dolgokat. Van, aki a focit, van aki főzősműsort egy mikro és egy vizforraló birtokában, van, aki egy szappanoperát. Ezet pontosan egyenértéküek. Mégse mondod senkinek, hogy miért nézi a dr. Csontot, igazán elmehetne inkább boncolni...

Szerintem itt a gondolatmeneted buktatója...
 
* - Pl. az index.hu -n, a legolvasottabb platformon rengeteg olyan alapvető hiba olvasható akár naponta, mitől az embernek a haja kihullik. Nem hozzászólásokban, hanem cikkekben, publicisztikákban.
Újságokban előforduló gyakori és komoly hibák kapcsán igazad van. Legyen az egy papir alapu napilap, vagy online oldal.
Egy hsz nem ujságirói magaslatokra tör. Az embernek nincs ideje, kedve a mondanivalóját út megfogalmazni, mint valami irással pénzt kereső embernek. Tehát ebben nagyon nincs igazad.

Vannak hibák, ami széles körben totál elfogadottak, ha gyorsan beprüntyögött hszről van szó. Betücsere, kihagyott betü, rövid ékezet használata hosszu helyett (ki tudja, honnan van és milyen billentyü elött ül).
Vannak hibák, amik azt minősitik(le), aki irta őket, bár beleszólni nincs joga senkinek. Ilyen pl. a muszály, a hósszu irásjel a rővid helyett (ha nem tudja, irjon mindig rövidet), a melléknevek nagy betüvel írása, mintha nem is lennénk magyarok, stb.

És akkor a helyesírásról beszéltem. De most tévedsz. És ez a beírás is tévedés:
Úgy ír ahogy, azt te is tudod, hogy itt tiltva van mások helyesírásának a kritizálása!
Ugyanis ez nem simán helyesírási hiba. A mondatkezdő nagybetűk kihagyása ugyanis simán modoroskodás és lustaság keveréke. Bárki, aki képes egy teljes, közérthető mondat megfogalmazására, tudja, hogy a mondatok nagy betüvel kezdődnek. Ez az egész. Szólni miatta nem szép, de igy irni kifejezetten idegesítő. Megértem, akit teljesen zavar. Zavaró még, ami szintén nem helyesírás, a központosítás teljes hiánya. Lásd ugyebár: „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”

Szóval ezek nem helyesírási, hanem nyelvhelyességi problémák. Az illető vagy tud, vagy nem helyesen írni, de ennek nincs köze a dologhoz. Tudatosan használ valami idegesítő dolgot, mert ha valaha is írt vagy olvasott hasonló fórumot, akkor tudja, hogy nehezebb a szöveget így olvasni.

A megoldás a problémára egyszerü: nem kell elolvasni és reagálni a csak kisbetüvel írt szövegre, és higyjétek el, meg fogja találni egy idő után a shift gombot...
 
Rengeteg szo van egy nyelvben amit másképp ejtünk, másképp irunk. Söt vannak olyan nyelvek is amikböl a magánhangzok hiányoznak, szavak amiket nem ismer az ember nem is tudja kiolvasni, vagy a képirás, mégis megértik az emberek egymást.
-
De nem is erröl akartam szolni, természetesen igykszik mindenki érthetöen irni, van is lehetöség egy Shift-gombra nyomni, vagy a helyes ékezetet kiválasztani egy féltucatbol, aztán ott van a Ctrl, Alt és az Fn gomb amivel csodás modra irásjeleket lehet konstruálni amik nem fértek rá a 102-es területre.
-
A legjobb helyesiro is legalább ötször fut neki ha egy gramatikailag és stilusosan korrekt irást akar leadni. Könyvek amik etalonként szolgálnak, lektorok álltal lesznek korrigálva...
-
Egy beszédhibásnak sem mondjuk, "gyere vissza ha megtanultál artikulálni", nemcsak azért mert ö lehet a selypitö gyerekünk, vagy a demenz hozzátartozonk. Megprobáljuk megérteni öket.
-
Tudományosan igazolt, hogy a hangok sem jutnak el hozzánk csonkitatlanul, az agyunk egésziti ki a hiányzo részeket. Vagy vegyünk egy festményt, ahol a tömeget nem dolgozta ki a müvész olyan alaposan mind ahogy azt a vászontol messze látjuk.
-
En még azt is elolvasom aki nyilvánvaloan legaszteniás vagy a buszon irta egy handyn ahol az ember ujja mindig elcsuszik és a korrektura nehezebb mind az egészet ujra irni, tehát hagyjuk..
-
 
Bündi, figyelj már egy kicsit. Előszöris, ha te velem SZERETNÉL MEGVITATNI valamit, akkor mindenekelőtt ne kezdj személyeskedésbe hogy kripli vagyok. Ez sértő. Akkor is sértő ha valóban kripli vagyok, holott ez nem is biztos mert halvány fogalmad se lehet róla hogy miként nézek ki. Tehát döntsd el, hogy trollkodni akarsz vagy sem. Ha NEM, akkor ne használj efféle szavakat, oké? És nem bánnám ha megtisztelnél engem, meg minden beszélgetőtársadat azzal, hogy méltóztatsz rátapadni arra a vacak SHIFT billentyűre legalább a mondatok kezdőbetűinél. Fogd fel sportnak, erősíti a hüvelykujjadat!

nem akartalak megbantani hidd el
nekem eleg regi gepem van nincs rajta magyar betu csak nemet és van ami nem is mukodik rajta de ez van ugy kaptam

Ezzel szemben abba még kurvára senki nem halt bele, hogy nem volt egy stadion se a környéken ahol él. Ugye? Ezzel idáig egyetértesz?

persze ebbe igazad van de eleg sok dolog van amibe altalaba nem halnak meg az emberek ha nincs a kozelbe ezert ez nem jo valogatasi lehetoseg
pl ha nincs villamos vagy kozvilagitas abba se halnak meg tomegesen az emberek

Én nem hiszem, hogy ha a magyarok többségét megkérdeznék, akkor többen támogatnák a stadionépítést, mint ahányan az azt ellenzők lennének, s emiatt már az 1. pont szerinti érvelés is mihamar hamvába halna. Ha azonban mégsem, akkor is az van hogy egy bölcs országvezető illene hogy fontossági sorrendet tartson, és kizárólag akkor kezdjen bele nagyarányú presztízs-beruházásokba, ha előbb már minden ami LÉTSZÜKSÉGLET, az ki van elégítve legalább a minimális színvonalon, sőt inkább egy nyilvánvalóan európai átlagot meghaladó színvonalon! Nem azt mondom hogy ragaszkodnék hozzá hogy e létszükségletekben az ország okvetlenül a 3 európai vezető állam közt legyen, de semmi esetre se az alsó 50 százalékban. Értesz engem?

igen azt hiszem ertelek
de en meg azt mondom hogy egyszerre mindent kel fejleszteni amit lehet
pl a ket haboru kozott nalunk volt a legjobb a telefon egesz europaba kadarek azt mondtak hogy ehhez otven evig nem is kell hozzanyulni es nem is nyultak hozza
ugyanez volt a vasuttal
de volt harom millio kuldus meg harom falun gyalogoltak at a gyerekek az iskolaba volt olyan hogy csak minden masodik nap mert csak egy cipo volt de ket gyerek

Ha ez teljesülne, s ez UTÁN költene az ország olyasmire hogy stadionok meg vasút értelmetlen helyekre, meg akkor akarna olimpiát rendezni, stb, én AKKOR SE helyeselném, de akkor már elfogadnék egy olyan megoldást, hogy legyen ezen dolgokról népszavazás, és ha azon a népszavazáson a szavazók MINŐSÍTETT TÖBBSÉGE (tehát 70 százalék fölött legalább) támogatja a stadionépítést vagy valamit, na akkor elismerem hogy közügy. Akkor se értenék vele egyet ezt kihangsúlyozom, de akkor elfogadnék annyit, hogy a véleményemmel kisebbségben maradtam, és hát ez a demokrácia!

ezzel szerintem az a baj hogy en meg nem lattam olyan szavazast ahol hetven szazalek eljott volna es az mind egyet akart volna
szep lenne ha mindenik elmenne szavazni de nem mennek el aztan meg sirnak hogy nem az lett amit ok othon akartak a szobaba
namost ha meg azt mondod hogy jo akkor eleg ha mindenkinek a fele elmegy es annak a hetven szazaleka legyen a hatar akkor az csak a lakosok harmincot szalaleka a valosagba es arra meg azt lehet mondani hogy hatvanot szazalek nem ezt akarja tehat nem kell megcsinalni
pedig ez nem igaz mer aki nem megy el szavazni azt nem is erdekli a dolog es butasag azt mondani hogy az meg mind a vesztesre szavazott volna

szoval ez igy nem mukodne szerintem ha a mindenki hetven szazalekahoz kotod hogy legyen e valami akkor a kokorszakba elnenk mert semmit se lehetne eldonteni

ezer van ugyhogy a kormany csinalja amit jonak gondol es ha nem tetszik akkor le kel valtani de ahogy nezem ez mostse fog sikerulni mer a tobbiek is mind mast akarnak es nem tudnak osszefogni mer mindenki csak maga akar uralkodni es ez a baj
 
Újságokban előforduló gyakori és komoly hibák kapcsán igazad van. Legyen az egy papir alapu napilap, vagy online oldal.
Egy hsz nem ujságirói magaslatokra tör. Az embernek nincs ideje, kedve a mondanivalóját út megfogalmazni, mint valami irással pénzt kereső embernek. Tehát ebben nagyon nincs igazad.
Pont nem az elgépelésekről van szó, hanem olyanokról, hogy -val -vel használat. Pl. amikor ilyet látok: %-al (helyesen %-kal). Vagy a muszály (helyesen: muszáj) Ezek nem elgépelések, hanem ostobaságok. Már elnézést. Ezek általános iskolai "anyagok", nem "atomfizika". Az ilyen dolgokra igenis oda kell és lehet figyelni. (Igényesség kérdése. Aki a helyesírásában ilyen igénytelen, az milyen lehet egyéb dolgokban?)
 
Rengeteg szo van egy nyelvben amit másképp ejtünk, másképp irunk. Söt vannak olyan nyelvek is amikböl a magánhangzok hiányoznak, szavak amiket nem ismer az ember nem is tudja kiolvasni, vagy a képirás, mégis megértik az emberek egymást.
-
De nem is erröl akartam szolni, természetesen igykszik mindenki érthetöen irni, van is lehetöség egy Shift-gombra nyomni, vagy a helyes ékezetet kiválasztani egy féltucatbol, aztán ott van a Ctrl, Alt és az Fn gomb amivel csodás modra irásjeleket lehet konstruálni amik nem fértek rá a 102-es területre.
-
A legjobb helyesiro is legalább ötször fut neki ha egy gramatikailag és stilusosan korrekt irást akar leadni. Könyvek amik etalonként szolgálnak, lektorok álltal lesznek korrigálva...
-
Egy beszédhibásnak sem mondjuk, "gyere vissza ha megtanultál artikulálni", nemcsak azért mert ö lehet a selypitö gyerekünk, vagy a demenz hozzátartozonk. Megprobáljuk megérteni öket.
-
Tudományosan igazolt, hogy a hangok sem jutnak el hozzánk csonkitatlanul, az agyunk egésziti ki a hiányzo részeket. Vagy vegyünk egy festményt, ahol a tömeget nem dolgozta ki a müvész olyan alaposan mind ahogy azt a vászontol messze látjuk.
-
En még azt is elolvasom aki nyilvánvaloan legaszteniás vagy a buszon irta egy handyn ahol az ember ujja mindig elcsuszik és a korrektura nehezebb mind az egészet ujra irni, tehát hagyjuk..
-
Ernoe, ugye te is érzed, hogy ez magyarázkodás? ;) Nem az ékezetes, meg az egyéb karakterekről van szó. Súlyos helyesírási hibákról. Mint amiket pl. az előbb írtam. (muszály --> muszáj, %-al --> %-kal stb.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére