Feljelentik Orbán fiának hitközösségét kuruzslásért

A 24.hu interjút készített a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, melynek a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is aktív tagja. Az interjúból kiderül, hogy az egyház(?) tagjai rákos betegeket "gyógyítanak", és más orvosi tevékenységet végeznek, ezzel kimerítik a BTK-ban kuruzslásként definiált vétséget - írja mai közleményében a Racionalista Párt.

A szervezet nem egy hagyományos értelemben vett párt. Azt írják magukról: mi nem a parlamentbe készülünk, csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet.

Szóval, ez a szervezet ma úgy döntött, Orbán Gáspár és az egész felekezet bűnhődjön azért, mert Orbán Viktor olyan, amilyen.

A szervezet a közleményében azt írja: "felháborítónak tartjuk, hogy kiszolgáltatott, reményvesztett beteg embereket céloznak különféle kuruzslók és sarlatánok a gyógyulás ígéretével, ezek ellen minden eszközzel fel fogunk lépni. Totális háborút indítottunk az áltudományok ellen, ennek jegyében még a mai napon rendőrségi feljelentést teszünk a Felház ellen."

Reméljük, a Racionalista Párt ezek alapján Jézust is feljelenti, hiszen Ő maga is számos esetben gyógyított a hit erejével, amelyekről bőven olvashatunk a Bibliában. Ja, hogy a Racionalisták szerint a Biblia kamu? Akkor ezt is be kell bizonyítani a bíróságon. Igazán vicces pernek nézünk elébe.

Sőt, egy ilyen feljelentés kapcsán azért is kimondottan nehéz dolga lesz a felperesnek, mert az még hagyján, hogy Istennel meg kell küzdeniük, de nem szabad elfelejteni, hogy ott van még Handó Tünde is, akiről tudjuk, hogy nem akárki...

Szerző: Jász
338393.jpg
 
jogilag kell megkozeliteni mert feljelentesrol van szo a cikkben

amugy hallottam hogy vannak paceblo gyogyszerek amiben nincs semmi csak a beteg hiszi hogy az igazi gyogyszer
namost akkor ez is kuruzsolas, mert az orvos tudja hogy nincs hatoanyag de odaadja a betegnek akit ezzel meg becsap mert o meg azt hiszi hogy van benne
Van olyan is, hogy az orvos sem tudja, hogy nincs benne hatóanyag.
 
a változás természetesen folyamatban van, a család alapu, keresztény alapu Európa nem jó.

2e6fuqr.jpg
Kedves ppx
-
remélem megszámoltad a popsiokat és megtudod becsülni hány muszlem imádkoztott a Kolosseum elött és ezt összevetetted a terület kapacitásával.
-
Néhány száz, enyivel még a Felcsuti focipályát sem lehetne megtölteni, nemhogy a Kolosszeumot amiben a stadiont épitö romaiak tartottak véres viadalokat, többekközött keresztények-oroszlánok mérközést.
-
Colosseum_Colosseo_Coliseum_8082864097-678x381.jpg

-
Innen jobban látod menyi hely kell néhány száz ember imájához.
-
Nem tudom milyen forrásokbol tájékozodsz de én semmi fenyegetöt nem látok abba, ha valaki imádkozik.
-
A keresztények ima közben az eget kémlelik, a zsidok egy fal felé fordulnak a muszlemok meg hát a padlot nézik. Miért idegesit téged ez?
-
Olaszországban 1,6 millio muszlem él, nekik is kell valahol imádkozniuk. Ezt egyébbként itt protestálásbol teszik mert nincs elég imaházuk, kénytelenek garázsokban, pincékben és hangárokba menni, ami nemcsak megalázo hanem teret adhat extremista csoportoknak.
-
Az olasz állam jogosan elhatározta, hogy betiltja az ilyen eldugott helyen müködö illegalis moscheekat. Most hova menjenek?
-
A muszlemok szerint a moschee egy mindenki számára nyitott hely, bárki bemehet oda és résztvehet az imán. Ennél nyitottab hely mind a Kolosszeum elötti tér nincs sehol.
-
En azt olvasom a szeriöz német lapokban, hogy: "A muszlemok ennél az ájtatosságnál Abrahám profétára emlékeznek, a béke legyen vele. Ez egy lehetöség lesz a számunkra, kifejezni a felháborodásunkat a merényletek ellen mind pl. Barcelonában történt. Ezeknek a kriminálisoknak a tudomására kell, hozni, hogy nem lehet valakit Muszlemnek tekinteni aki másikat veszélyeztet." - mondja a szoszolojuk.
-
Ez egy egészen más hang mid amit te magadbol adsz, vagy tudatlanság vagy uszitástol vezérelve.
 
jogilag kell megkozeliteni mert feljelentesrol van szo a cikkben

amugy hallottam hogy vannak paceblo gyogyszerek amiben nincs semmi csak a beteg hiszi hogy az igazi gyogyszer
namost akkor ez is kuruzsolas, mert az orvos tudja hogy nincs hatoanyag de odaadja a betegnek akit ezzel meg becsap mert o meg azt hiszi hogy van benne
Annyi igaz a cikk jogi oldalt beszél ebben neked is igazad van
Mégis több a kuruzslás mint amit a jog leír.Vagy rosszul írja le
Jog sose képes szabatosan és mindenre illően fogalmazni.
A placebóval tévedsz azt nem gyógyításra használják közvetlenül azt keresztpróbára.
Éppen a hit kikapcsolására.Ezért tudományos.Mint írták néha az orvos se tudja ez a lényeg
Az imában is kéne keresztpróba és placebo ima, különben csak kókler ima
 
Utoljára módosítva:
jogilag kell megkozeliteni mert feljelentesrol van szo a cikkben

amugy hallottam hogy vannak paceblo gyogyszerek amiben nincs semmi csak a beteg hiszi hogy az igazi gyogyszer
namost akkor ez is kuruzsolas, mert az orvos tudja hogy nincs hatoanyag de odaadja a betegnek akit ezzel meg becsap mert o meg azt hiszi hogy van benne

Placebo gyogyszereket nem irnak fel az orvosok csak tanulmányokhoz használják.
A placebo akkor is hat ha a patiens tudja, hogy nincs hatoanyag a gyogyszerben.
-
A placebo nem homöopathia, a placebo nem igér be semmit.
Ha valakinek orvosság helyet placebot adnának az büntetendö cselekmény lenne.
-
Orbán csemetéjének azt vetik a szemére, a hivatalosan elismert papok, hogy nincs képzettsége és hajmeresztö "deus ex machina-kat" igér a követöinek, amivel tullépi a szerozitás határát.
 
a változás természetesen folyamatban van, a család alapu, keresztény alapu Európa nem jó.

2e6fuqr.jpg

Tudhatod eddigi beírásaimból, nem igazán pártolom a muszlimok Európába engedését!

Éppenséggel a családot se tartom mindenestől olyan hű de jó dolognak, mindenesetre olyan nagy kifogásom ellene azonban nincs. Hanem miért is lenne jó, ha Európa kifejezetten keresztény alapú lenne?! Számtalanszor kifejtettem, attól hogy nem örülök az iszlám terjedésének, pláne nem annak ha Európában terjed, ez a nézetem még NEM JELENTI AZT, hogy bármi pozitívumot vagy védendőt találnék a kereszténységben!

Tény, hogy szerintem a keresztény „alapú” országok jelenleg toleránsabbak mint az iszlámon „alapulóak”, de ez éppenséggel PONTOSAN NEM A KERESZTÉNYSÉGNEK KÖSZÖNHETŐ, de nem ám! Hanem a FELVILÁGOSULTSÁGNAK, mindannak tehát ami épp hogy ALÁÁSTA a keresztény dogmák hitelét! Ami megtörte a papok hatalmát (részben legalábbis... kár hogy nem még jobban!), ami elősegítette a mai értelemben vett kapitalizmus, pénzgazdálkodás, lelkiismereti szabadság, jogállamiság fejlődését, de pláne a tudományokét!

Az hogy a nyugati országok véletlenül épp keresztény „alapúak”, az tényleg véletlen, sőt, még értelme se nagyon van annak hogy valami „keresztény alapú”. Egy ország alapja nem a vallás sosem, hanem a gazdaság. Még azt se mondhatnám hogy a keresztény alapúságnak legalább annyiból lenne értelme hogy ezen országokban az ősiodőkben a kereszténység volt a legelterjedtebb hit. Ugyanis, ez attól függ mennyire megyünk vissza a történelembe! Nem kell ám olyan nagyon visszapergetni az időt, és kereszténység helyett Európában olyan politeizmust látunk mint az ősgermánoké: Wotan, Oberon, Odin, a Walhalla, az Yggdrasyl fa, stb! Vagy mint az ókori görögöké. A rómaiak vallása is több ideig maradt fenn, mint amennyi ideig aztán keresztények voltak arrafele, mármint abban a birodalomban.

Sőt: definiáld már lécci, mi az hogy keresztény vallás! Mire gondolsz amikor ezt mondod? A katoliKUSSokra?! Miért arra, miért nem a reformátusokra? Vagy a baptistákra? Vagy őket is kereszténynek tartod? Remek, elfogadom e nézőpontodat, de miért álljunk meg itt? Miért csak ők keresztények, a jehovisták miért nem? És a mormonokról mi a véleményed, keresztények vagy sem? És így tovább a végtelenségig, jó ha tudod ugyanis hogy a világon több EZER olyan csoport van, ami magát kereszténynek tartja/vallja! Eképp a katolikusok a szememben mindössze a legnagyobb szekta és kész. Oké, a leggazdagabbak is. Lehet mondani hogy emiatt a legjelentősebbek is, ez azonban semmiképp se a tanaik csodálatos nagyszerűségéből eredeztethető, mert semmiben se különbek mint akármelyik másik!

Visszatérve a muszlimokra meg az identitás megteremtésére, jelenleg mintha nagy változások indulnának be Szaúd-arábiában, hála a trónörökösnek. Mindigis utáltam azt az országot, mert kiváltképpen elmradatott és vallásilag barbár országnak tartottam, ahol disznó módon bánnak a nőkkel, amióta azonban meghallottam e híreket onnan, kezd egészen megváltozni a véleményem. Drukkolok a trónörökösnek, tisztelem a szándékáért, izgulok hogy sikerrel járjon! Tudod miért? MERT ÉPP EGY ÚJ IDENTITÁS MEGVALÓSÍTÁSÁN FÁRADOZIK abban az országban!
 
nincs benne

olvasd el csak a holtak feltamadasa van benne de nem irja a testkent valo feltamadast

HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Írások szerint,
fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat
és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet. Ámen.
sehol ezt csak te mondod
-
Hát ez mi ha nem feltámadás? "Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet."
A "halottak" vagy a Credo latin változatában a "hus-feltámadása" nem más, mind, hogy "testestöl-lelkestül" ujraéledünk.

akkor csodalkozhatsz

votive-tablets-in-the-hallway-to-the-crypt-of-lourdes-fbh6gp.jpg

ezek szerintem nem a wct mutatjak
te jol tudsz angolul szerinted ezek nem gyogyulasok hanem micsodak szerinted
a fiam szerint a jobb oldalon kozepen egy halalos rakbol kigyogyult ember ir 1974bol ami nem 150 evnel regebben volt
-
Nézd ezek a táblák nem orvosi zárojelentések, a ráknak különbözö formája van és különbözö stadiumban is lehet. Azt se tudjuk, hogy a zarándoknak valoban rákja volt, azt sem, hogy a Szüzmárián kivül milyen segitségben volt része, járt e terapiára stb.
-
A tumor növekedése megállhat magátol kezelés nélkül is, söt néha vissza is huzodhat, ezt nevezik az orvosok "Spontán-remissionak"
-
Egy "remissio" még nem nevezhetö gyogyulásnak. Meggyogyulásrol akkor beszélnek az orvosok ha a pátiens tartosan egészséges, ami azt jelenti, hogy a tumor nem növekszik hanem egészében eltünik örökre vagy hosszu idöre.
-
Ez ráknál legalább 5 évet jelent, ami nem jelenti azt, hogy késöbb nem jelenik meg ujra. A visszaesés nincs kizárva csak nem nagyon valoszinü.
-
Gyakran nem világos mitöl tünt el a tumor spontán. A betegek gyakran arrol beszélnek, hogy megváltoztatták az életstilusukat, néha az erös hitüknek tulajdonitják, mások alternativ gyogy-modra gyanakszanak, a test önregenalo hatására.
-
Már többször mondtam, hogy egy csoda lenne ha nem lennének "csoda-doktorok", mert hogyan is müködik az egész?
- Nincs olyan betegség aminek következtében a pátiens állapota állandoan romlana.
- Ha meghal azt mondhatja a csodadoktor: "tul késön jött",
- ha javulás vagy stagnálás lép fel akkor rögtön a saját iparkodásuknak (Lourdesben a Szüz-Mariának) könyvelik el az esetet.
- Még a visszaesést is meglehet magyarázni.
-
Már régota nincs Lourdesben orvosilag igazolt csodálatos gyogyulás, a pátiens mehetett volna akár hova is, nyaralni.
-
a kenyer sem emlos megis meg tudta szaporitani
de te is irod hogy tudott varazsolni csak ezeket a hivok csodaknak mondjak
-
Na ja az élesztö feltalálása nem lepne meg. A zsidok "pászkát", nem kelttésztát ettek a sivatagban.
A borbol meg lehet fröcsöt csinálni. De mit csinált Jézus a hallal?
-
ha direkt irsz bitofat az roszabb mert aki tudja mirol van szo az azt gondolja hogy te muveletlen vagy
ezzel az erovel beszelhetnel folyorol mert abba is megfulladnak akiket belefolytanak
de fontos hogy akit a nyakanal kotnek fel az gyorsan megfullad akit meg keresztre szogeznek az akar egy napig is szenved beszelt errol egyszer a papunk szoval nagyon nem ugyanaz a ketto a bitofazassal csak magadat teszed nevetsegesse
-
Nem nyom a latban, az én szememben ez a menyei tolbamondás egy nevetséges mese, ha nevetni akarsz akkor a szerzökön és azokon kell nevessél akik ezt a mesét történelmi realitásnak tekintik.
-
A keresztrefeszités mondanivaloja, hogy Jézus "visszatért a halálbol". Erdekes, hogy kivan hangsulyozva, hogy: "nem törtek benne csontot", az olyan sértö lett volna mindha szexualis eröszak álldozata lett volna Jézus. Ezt kerüli ki a könyvn
-
A folyo az "viz" és nem "fa". A Bitofa mégiscsak közelebb van az elképzelésünkhöz, lényeg hogy Jézust, kivégezték egy fán.
 
nem tudom miert lenne elgondolkoztato
vagy mire jutsz ha elgondolkozol de nem tudsz roluk tobbet csak annyit hogy vannak ilyenek

olyan mintha azt mondanam hogy vannak emberek akiknek kek a szemuk es ez elgondolkoztato
de hiaba gondolkozok el rajta nem jutok vele sehova mert tobbet nem tudok roluk hogy miert is elgondolkoztato hogy vannak ilyenek is
-
Elgondolkodtato, hogy a hivö emberek ezeket a sebeket nem betegségnek, tragediának tekintik, hanem a "megtiszteltetésnek" amit egy "joisten ad" azoknak akik különösen istenfélök. Nem több értelme van az isten-telenségnek? En már idös vagyok de még életemben nem voltam beteg, még egy Aszpirinre se szorultam.
 
sehogy szerintem es ennek tobb oka is van

pl hogy nem volt vojtila papa mert a papak mindig uj nevet valasztanak es attol kezdve ugy hivjak oket

aztan meg azert mer nem a szobrot kell eltavolitani hanem csak a keresztet csak arrol beszelnek

A személyt nem cserélték ki, a biometrikus adatok stimmelnek.
Karol Józef Wojtyła müvészneve alias Giovanni Paolo II. volt.
-
De ha már a keresztnél vagyunk, a volt Pápa szentéavatása ünnepén egy hegytetön állo kereszt rádölt testi fogyatékos gyerekekre, egy meg is halt. Nem jo omen, mondanám ha hivö lennék.
 
Ernoe remek vagy, gyönyörűen illusztráltad, hogy az egyházak gazdasági rt.-nek csak egy szint alatt van profitja és emiatt keresztbe fekszenek mindennek, ami e szintet emelné ill. minden nemtelen eszközzel harcolnak bármilyen konkurens rt. ellen.
Orbán tettestársai a honi rt.-ik. Emberi butaság gyülekezeti tag a neved.
 
jogilag kell megkozeliteni mert feljelentesrol van szo a cikkben

amugy hallottam hogy vannak paceblo gyogyszerek amiben nincs semmi csak a beteg hiszi hogy az igazi gyogyszer
namost akkor ez is kuruzsolas, mert az orvos tudja hogy nincs hatoanyag de odaadja a betegnek akit ezzel meg becsap mert o meg azt hiszi hogy van benne
Nem az a placebo amit hiszel,pszichikai hatás figyelmen kívül hagyása a cél a tudomány igazolni szeretné hatását
Mi a Placebo ima?Kuruzslás , szélhámosság kóklerkedés?
Netán sarlatánság?
 
A keresztény ember Istent kéri, hogy enyhítse a szenvedést, gyógyítsa meg a beteget. Aki imádkozik, nem gyógyít, Isten gyógyít. Hogy fér össze ez a kuruzslással?

Erről a Racionalista Pártot kellene megkérdezni aki a feljelentést tette.

Kíváncsiságból kerestem a neten a "Felház" nevű keresztény mozgalom árlistáját, például ilyesmire számítottam : nem szükséges ízületi protézis beültetése, 30 perces gyógyító imával megoldjuk....ár 50.000Ft +ÁFA.
Nem találtam semmit, csak olyasmit, hogy imádkoznak az embertársaikért.
 
évezredek óta imádkoznak a szenvedések enyhitéséért, gyógyulásért ... ezek szerint ezután az EU -ban ez már bűncselekmény ?

Látom a Nemzeti Konzultatio káros hatással van rád.
A vallás privát dolog és erre már az EU elött is rájöttek az emberek.
-
Jobban tette volna Orbán ha a Reformatio ünneplése közben megemlitette volna, hogy az államvallásnak milyen következményei vannak.
De ugy látszik a 30 éves háborut mind sok mást kizárojeleztek a történelemböl.
-
upload_2017-11-10_7-44-41.jpeg

-
Ne feledjük, hogy az egyházak elleni küzdelemben lettek kivivva:
- az emberi jogok
- a véleményszabadság
- a vallásszabadság
- a sajtoszabadság
- a jogállam
- a nöi emancipatio
- a rabszolgaság eltörlése
- a kinvallatás betiltása
- a halálb eltörlése
- a müvészetek szabadsága
- a testi fenyités (mind nevelési modszer) eltörlése
- az állati jogok


Hogy mit ért a "Gratia Dei-re" hivatkozo magyar államfö a keresztény kulturán aminek a középpontjában hivatalosan a "felebarati szeretetnek" kéne állnia, azt látjuk, az nem tetszik egyetlen vallási vezetönek sem.
-
A leg aljasabb amikor Orbán a német televizioban (Passau) pofátlanul azt állitja, hogy az idegengyülöletre szolito plakátok, a nemzeti konzultationak nevezett heccpropaganda, antiszemitizmus nem az ö találmánya, hanem "a Magyar nép akarja igy" :eek:
-
Erdemes megnézni mindenkinek a podiumdiszkusziot, mert bennetek vádol meg ez az ember.
Hatalmas szemeket csinál amikor direkt rákérdeznek. "Az én véleményemnek semmi jelentösége, ez a Magyarok akarata" :(
 
Utoljára módosítva:
A leg aljasabb amikor Orbán a német televizioban (Passau) pofátlanul azt állitja, hogy az idegengyülöletre szolito plakátok, a nemzeti konzultationak nevezett heccpropaganda, antiszemitizmus nem az ö találmánya, hanem "a Magyar nép akarja igy" :eek:

És ezen miért csodálkozol ez valóban így is van, a többség akaratát képviseli. Merkel miért nem meri kikérni a a választópolgárai véleményét, hogy mennyire jó nekik a migránspolitikája? Csak nézd meg például mikor megkérdezik a nép véleményét Svájcba mire jutnak, megszavazták a bevándorlás korlátozását.
Vagy Olaszországban, Franciaországban hogyan tiltakoznak a polgármesterek és a lakosok a migránsok kényszerbetelepítése ellen ... de nálatok Németországban is vannak már városok ahol hivatalosan tiltakoznak a kényszerbetelepítések ellen.
 
Utoljára módosítva:
És ezen miért csodálkozol ez valóban így is van, a többség akaratát képviseli. Merkel miért nem meri kikérni a a választópolgárai véleményét, hogy mennyire jó nekik a migránspolitikája? Csak nézd meg például mikor megkérdezik a nép véleményét például Svájcba mire jutnak, megszavazták a bevándorlás korlátozását.

Orbán nem az idegengyülölete miatt lett megválasztva ezt ö probálja a magyarok lelkébe plántálni a hatalmában került eszközökkel. Ezt vetette fel neki a beszélgetö partnere.
-
Láthattad, hogy a referendum is kudarcba fulladt.
-
Németországban csak a szélsöjobboldal állitja, hogy "mindenki véleményét" képviseli - "Wir sind das Volk", ami nevetséges, ök csak egy része, szerencsére csak egy elenyészö része a társadalmunknak.
-
Azt mondod "Merkel nem meri kikérni a választopolgárok véleményét" ami egy szemérmetlen hazugság.
Ha elkerülte volna a figyelmedet, nállunk szeptemberben voltak választások, a kormányképzésen 4 különbözö párt vesz részt.

-
Nekünk van menekültpolitkánk, és ez valoban nem gyerekjáték, de van és teszünk valamit a menkültekért.
A Magyar Kormány vezetöje "menekültmentes övezetnek" kiálltotta ki az országotokat és ez minden csak nem morális.
-
Változtass a retorikádon mert férevezeted az embereket. Egészen más dolog, hogy a kis Schweiz 2019-töl korlátozni akarja a bevándorlok számát, mert attol fél nem tudják kanalizálni és más "menekültmentes övezetet" kialakitani, megtagadni a szolidaritást a világgal. Ez utobbi embertelenség.
-
Különösen a hangnem, az argumentumok aminek a magja a "nationalizmus" és az "ethnikai-tisztaság megörzése" ami udorito és a hitleri nationalszocializmusra emlékeztet.
 
Utoljára módosítva:
Nekünk van menekültpolitkánk, és ez valoban nem gyerekjáték, de van és teszünk valamit a menkültekért.

persze, hogy van ... kezdenek látszani az eredmények (a parlament összetételén is), úgy tudom parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel Merkel menekültpolitikája miatt, a jogsértések kivizsgálására.
De itt egy kis példa a mindennapi életből

nem engednek beköltözni több migránst a németországi Salzgitterbe. A 106 ezer lakosú városban 5700 migráns él. Az állam fizeti a migránsoknak a segélyeket, Salzgitternek az integrációs alapból az 5700 migráns után fizetnek 11 millió eurót ... a város szerint ez nem elég semmire.
 
Utoljára módosítva:
HISZEK AZ EGY ISTENBEN,

a fiam szerint a jobb oldalon kozepen egy halalos rakbol kigyogyult ember ir 1974bol ami nem 150 evnel regebben volt
Kiragadtam mert te igen hiszel a csodákban
Nem tartozik az egész üzenetedhez de az imához igen és a gyógyításhoz igen
Tedd meg csendben tedd meg kérés nélkül
Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Tedd meg nekem hogy gyógyulást kérsz nejemnek.
Nekem nem hisznek. Én nem tehetem hiteltelen vagyok a kérésben.
Vagy az Orbán-gyerek kérjen vagy te és adatik


adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
 
Egy rettenetes probléma .... nem is értem a Racionalista Párt miért nem fordul a bírósághoz, a katonaságnál hallottam így köszönnek: Erőt, egészséget! ilyesmit kiabálni egymásnak kész kuruzslás.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére