Az ausztrálok nagy többsége a melegházasságra szavazott

Éneklő és táncoló ünneplők lepték el Ausztrália utcáit a melegházasságról tartott önkéntes, postai szavazás eredményének kihirdetése után. A szavazáson, melyen önkéntes jellege ellenére a választók 79,5 százaléka nyilvánított véleményt, döntő többséggel győztek azok, akik a melegházasság legalizálására szavaztak.


A választáson több mint 12,7 millióan nyilvánítottak véleményt. Ausztrália fő statisztikusa, David Kalisch tájékoztatása szerint nagyjából 7,8 millióan támogatták, 4,9 millióan ellenezték a melegházasságot, vagyis a postán feladott szavazatok 61,6 százaléka volt a melegházasság mellett.

Az eredmény egyhangúságát jelzi, hogy Ausztrália 150 szavazókörzetéből 133-ban a melegházasságot támogatók voltak többségben.

A melegházasság ellenzői elismerték vereségüket. A volt ausztrál miniszterelnök, a melegházasság egyik legismertebb ausztrál ellenzője, Tony Abbot már közölte is, hogy a parlamentnek tiszteletben kell tartania az eredményt. Egyben az új frontvonalat is meghúzta, amikor azt írta a Facebookon, hogy az új törvénynek "biztosítania kell mindenki, és nem csak a templomok számára a lelkiismereti szabadságot". Ez utóbbi fogalom alatt a melegházasság ellenzői azt értik, hogy akiknek az a hitbéli meggyőződésük, azok megtagadhassák szolgáltatások nyújtását a melegesküvőkön.

Ezért lehet, hogy máris két, egymással rivalizáló törvényjavaslatot is benyújtottak kormánypárti képviselők. Az egyik, Dean Smith javaslata a kormányfő, Malcolm Turnbull mellett sok ellenzéki képviselő támogatását is élvezi. A rivális javaslatot, James Paterson a fent említett "lelkiismereti szabadságot" is magában foglaló javaslata elsősorban a konzervatív képviselők körében népszerű. Turnbill miniszterelnök, aki a melegházasság támogatója, mindenesetre azt ígérte, hogy még idén törvényt alkotnak a melegházasságról.

(Via BBC)

75HRVM0VdnML1Aam3s.jpeg
 
MIt gondolsz milyen gyereket lehet orokbe fogadni? azt a gyerket akik hetero szuleik lemondtak vagy elhagytak esetleg elhalalaloztak. Nagyon nehez orokbe fogadni. Millio egy teszt es ellenorzesen atmennek azok a szulok akik 1-2 sot tobb ev varakozas utan kapjak meg azt a gereket akiket orokbe fogadnak.
A massag nem fertozo betegseg amit el lehet kapni. Ahogy a hetero szulok sem a gyerek elott elik szexualis eletuket , az egynemu szulok se.
Kicsit tobb olvasottsagod lenne ebben a temaban akkor nem gondolnad,hogy a szex beallitottsag rahatassal tortenik mint ahogy teged se a szuleid tartottak vissza a homoszex elettol.?
Te egynemu szuloktol kapott keptol felsz en meg attol hogy intezetekbe a serdulo gyerkeket hasznaljak akar a nagyobbak a kisebbeket vagy mint eleg sok eset kiderult , tobb nevelo sem artatlanok a rabizott gyerekek zaklatasatol.

Ha ezeket elolvasod,de mi is beszamoltunk rola, meg a meleg kapcsolatra kenyszeritett gyerekbol sem lett homoszexualis hanem lelkileg lett tonkre teve.

Egy homo sz. embernek is hetero szulei vannak ,es hetero pelda volt gyerek koraba,meg sem hatott ra a hetero minta, akkor hogy is van ez?
Képzeld el: mikor megkérdezik a gyereket az oviban: Neked anyukád vagy apukád borotválkozik? Vagy mindkettő?
 
...Az olyan ostobaságokkal sem érdemes foglalkozni, hogy a nemi identitás nem genetikailag predesztinált.
De, aki M.O.-on élve ír qrvára húzza össze magát és kussoljon ebben a topikban, amíg hátrányos helyzetben vannak a csak "bejegyzett" esetleg be sem jegyzett együttélő heteró és gyerekeiket nevelő párok.
Hát a helyzet az, hogy mi is "csak " együtt élünk a párommal, a lányom 13 éves. Semmiféle hátrányunk ebből nem származott eddig sem, ezután sem fog. Saját döntésünk, lehet, hogy változik, lehet, hogy nem. Akinek tökéletesen semmi köze ehhez, az bármiféle egyház, maga az állam és bárki más.

Akinek végképp tökéletesen semmi köze, ismerete és joga erről és az ilyen helyzetről verdiktet mondani, az pedig te vagy.

Szóval nálunk még a heterók jogai sem biztosítottak, így pofa súlyba!
Pont erre gondoltam. Fogalmam nincs, honnan szeded a hülyeséged, de ez nagyon mellément. Pofa súlyba... nem vagy te itt ekkora ász, kisbarátom, ne oszd a lapot.
 
A jog ismerete nem mentesít az alól. Ha nem ismered, lelked rajta. (És ezeket a valóban "hülye" jogszabályokat nem én hozom/hoztam.)
És ha már a jövőbe látsz, priviben a jövőheti lottószámok?
 
Gyakorlatilag a jelenlegi rezsim legtöbb "család" támogatása csak a papírral rendelkezőknek jár. Kérdezz bérszámejtőt, bankárt, szociális munkást, egészségügyist, nyugdíjszakértőt, postást..

Ezt honnét szeded? A családi adókedvezmény a legszigorúbb, ahhoz tényleg kell papíros élettársi kapcsolat, de az is csak akkor, ha keresztben akarják a hozott gyerekekre igénybe venni. Ha mindkét fél csak saját vérszerinti gyerekre vesz igénybe, vagy a gyerek eleve közös ott sem kell.
Minden más támogatás alanyi jogon jár.
 
Szerintem nem minden hetero család alkoholista.
Nem minden homosexual csalad harmonikus.
-
A gyermek fejlodese szempontjabol a minta alapveto.
Nem azt tanuljak meg amit mi szeretnenk nekik tanitani, hanem azt, ahogyan viselkdedunk.
-
A család ahogy mondani szokták a társadalom legkisebb egysége, ne értékeljük tul.
-
Számoljátok már ki egyszer menyi idöt tölt egy gyerek a szüleivel ha a baby korát átalussza, ha bölcsibe kerül, ovodába jár, iskolás plusz különora, barátok, szomszédok, iskola kirándulás, nyaralás a "nagyinál", talán internatus .... az apa késön jön haza vagy csak a hét végén mert kamionos, vagy más városban dolgozik, kiküldetés, ...
-
Nem tartom jonak ha egy gyermek olyan korulmenyek kozt no fel, ahol csak egynemu emberek vannak a csaladban.
-
Ismétlem, az idönk legnagyobb részét a családon kivül töltjük el. Minden embernek van anyja és apja, nagyanyja és nagyapja, nagynénje és nagybátja, huga vagy bátyja, barátja és barátnöje, szomszédja, tanárai és tanárnöi... ezen kivül mindekinek van kb. 1000 ismeröse aki hatással van a fejlödésére.
-
Nem azért de a reális lények melett fantáziafigurák, Harry Potterek, regényhösök, film és sport-starok akik befojásolják az életünket és ezt masszivabban mind a biologiai vagy fogadott szülök.
-
Az igazság, hogy a környezetünk sokkal nagyobb befolyással van ránk mind a szük család.
-
Ez pedig egy olyan dolgog, amin nem nagyon lehet vitazni.
Egy homoszexulis kapcsolatban elo csaladnal minden tag azonos nemu.
-
Egy homoszexualis ember nem vesziti el a szüleit, nagyszüleit, unokatestvéreit... söt a kollegáit, barátait sem, a gyerekek is lehetnek különbözö nemüek... csak üres beszéd amit összeordasz.
-
Azt meg kulonosen furcsanak tartom, amikor egy ferfi-ferfi kapcsolat mellett kislanyt fogadnak orokbe. Es viszont, egy no-no kapcsolat kisfiiut.
-
Ki tudja, hogy kerül egy gyerek egynemü társak családjába? Lehet, hogy a saját gyerekeik, árvák akiket rokoni kapcsolat, barátság vagy más okbol vettek magukhoz.
-
Egyszer az volt a bajod, hogy a család "csuppa egynemüböl áll" most meg, hogy a családtagok neme különbözö?
-
Nem tudom milyen fantáziád van neked, összekevered a homoszexualitást a pädophiliával vagy mi van?
-
Semmi kivetnivaalot nem talalok abban, hogy emberek esetleg azonos nemu illetovel letesitenek kapcsolatot, de nevetsegesnek tartom azt, amikor ezek gyereket szeretnenek. A gyermek egy heteroszexualis kapcsolat gyomolcse, aki erre nem kepes, az nem erdemel gyermeket!!!!!
-
A biologiai adottságokat nem lehet "kiérdemelnI", egy ember nem tehet rolla, hogy terméketlen és egy embert nem lehet kényszeriteni arra, hogy gyereket hozzon a világra.
-
Erdekes, hogy azok az emberek akik most hozzád hasonlan beszélnek nemrég még attol ovtak bennünket, hogy a "koedukált oktatás az ördög müve", fiu és lány iskolák voltak, a fiukat szoknyás papok a lányokat burkás apácák tanitottak.
-
A homoszexualitással nem változik meg a nök-férfiak aránya. A szülök befolyása a személyiségünkre kisebb mint gondolnád.
 
Ernő, szerinted valakinek nem lehet személyes véleménye, kizárólag a Bibliából tájékozódhat VAGY tőled?!

Nyilvánvaló különben, kettőnk közül TE állsz VALLÁSI alapon! Ugyanis, ÉN azt mondtam, a homoszexualitás BETEGSÉG. A Biblia NEM ezt mondja, ha tehát én a Bibliából „idéznék”, akkor én is BŰNNEK kéne tartsam de NEM annak tartom hanem BETEGSÉGNEK, fogd már fel troll komám!

Ha te ennek ellenére azt szajkózod hogy az én nézeteim a biblia alapján állnak, akkor ezzel csak a saját szánalmas ismerethiányodat mutatod be, nevetségessé téve magadat, mert kiderül hogy nemcsak a tudományokhoz nem értesz, de még a bibliához se amit annyira gyűlölsz!

Olyat se mondtam különben hogy csak 2 féle ember létezik. Honnan a szarbóül veszel ilyesmit, mert hogy tőlem nem az biztos!

Sokféle ember van. Többek közt egészséges és beteg. Minthogy betegségből rengetegfajta létezhet, még az is elképzelhető hogy egyetlenegy olyan embver se él aki MINDENBEN egészséges volna, hanem van aki ebben egészséges és abban beteg más meg fordítva stb.

Ettől azonban az még igaz, hogy a betegségek egyik fajtája a homoszexualitás.

Semmi ok a sértödöttségre, természetes mondhatsz amit akarsz de töllem se tagad meg ezt.
-
A Biblia mondja, hogy az "isten az embert nönek és férfinek teremtette" és ezt a mesét látom a hozzászolásodban tükrözve.
-
Honnan veszed, hogy a homoszexszualitás betegség? Onnan, hogy hiszel ebben a dualizmusban.
-
Még az "a-szexualitás" sem betegség, hiszen rengeteg élölény van emelyik azáltal, hogy "lemondott" erröl a képességéröl enorm hozzájárul a "fajtájának" az életbentartásához.
-
A betegség egy olyan (genetikus) változás egy élölényben ami alatt "szeved" az idividuum.
Egy homoszexualis minden további nélkül érezheti magát olyan vigan mind te. Nincs hiányérzete.
 
Ezt honnét szeded? A családi adókedvezmény a legszigorúbb, ahhoz tényleg kell papíros élettársi kapcsolat, de az is csak akkor, ha keresztben akarják a hozott gyerekekre igénybe venni. Ha mindkét fél csak saját vérszerinti gyerekre vesz igénybe, vagy a gyerek eleve közös ott sem kell.
Minden más támogatás alanyi jogon jár.

Miért definiálja a jog a különböző formákat, ha mind egykutya? Mert nem egykutya.
Együtt élő barát és barátnő, élettársi kapcsolatban lévő férfi és nő ill. házastársak tehát heterók, belülről tökéletesen egyforma család. Ám jogilag nem. A magyar jog diszkriminálja a társadalmilag azonos párokat.
Emiatt fáj, hogy van, ahol a nem hetero pároknak rendezettebbek a jogaik?
 
H
-
Erdekes, hogy azok az emberek akik most hozzád hasonlan beszélnek nemrég még attol ovtak bennünket, hogy a "koedukált oktatás az ördög müve", fiu és lány iskolák voltak, a fiukat szoknyás papok a lányokat burkás apácák tanitottak.
-
A homoszexualitással nem változik meg a nök-férfiak aránya. A szülök befolyása a személyiségünkre kisebb mint gondolnád.

Hmmmm
Mindig masrol beszelsz, es olyasmit tetelezel fel a masikrol( es nem csak rolam) amit azt nem gondol, vagy nem tesz.

Nem vagy isten!

Azzal probalj vitazni amit mondanak az emberek, es ne azzal, amit szerinted mondaniuk kene, hogy igazolhasd a sajat nezeteidet!

A masik dolog, hogy sokmindenben igazad van abban amit irtal, de alabecsulod a csalad szerepet.
A gyerek viselkedeseben visszakoszon a szulo!
Minel idosebb valaki, annal jobban kezd hasonlitani ahoz a szulohoz, aki korabban a minta(akar negativ is!) volt.
 
Miért definiálja a jog a különböző formákat, ha mind egykutya? Mert nem egykutya.
Együtt élő barát és barátnő, élettársi kapcsolatban lévő férfi és nő ill. házastársak tehát heterók, belülről tökéletesen egyforma család. Ám jogilag nem. A magyar jog diszkriminálja a társadalmilag azonos párokat.
Emiatt fáj, hogy van, ahol a nem hetero pároknak rendezettebbek a jogaik?

A házasság csak egyházi szempontból tisztán valami magasztos dolog, jogi oldalról ez egy szigorú jog/kötelezettség kategória. Nem csak nálunk, hanem az összes fejlett jogrendszerben. A házassági szerződés sem magyar találmány pl., ami kezel egy olyan dolgot, ami a házassággal, mint jogi fogalommal automatikusan létrejönne. Külön papírba kell foglalni, hogy ne jöjjö létre. Sőt mi több a tartós együttélés a jog előtt sok szempontból magától élettársi kapcsolathoz hasonló jogokat eredményez.

Javaslom nézz szét a nyugati jogrendszerekben...meglepő dolgokat fogsz találni. Ehhez képest itt sok esetben Kánaán van.
 
Egyebkent ez az egesz beszelgetes csak elvi.

Soha nem az a donto, hogy ki melyik emberecsoporthoz tartozik. Hetero vagy homo, feher sarga, fekete vagy voros a bore, demokrata vagy valami mas elvet vall!

Ami igazan donto, az az, hogy hogyan gondol az eletre. Tudja-e tisztelni a masik embert, vagy csak eszkoznek tekinti. Tud-e szeretni, vagy keptelen ra!

Van egy canadaban elo es dolgozo egyetemen tanioto tanarno, annak idejen O irt egy verset vagy verses prozat. Sokan maig hiszik, hogy egy Oriah nevu oreg indian verserol van sz. Kicsit csopogos, talan sokszor kothelyszeru, de elgondokodtato:

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse

Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegülve, anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva, mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.
 
Mondjuk pont az ellenkezőjét szolgálja, de ennek megértése igényel némi gondolkodást.

Akkor fejtsd ki, nehogy hülyén haljak meg. Ne gyere a feleségtartással, mert semmivel sem kevesebb az ostoba férfi, mint nő.
A szerződés lehetősége nem zárja ki az ostobaságot. Viszont lehet korrekt. A magyar jog viszont nem az.
 
Akkor fejtsd ki, nehogy hülyén haljak meg. Ne gyere a feleségtartással, mert semmivel sem kevesebb az ostoba férfi, mint nő.
A szerződés lehetősége nem zárja ki az ostobaságot. Viszont lehet korrekt. A magyar jog viszont nem az.

Mi bajod azzal, hogy két fél rögzíti egy szerződésben, hogy ugyan a jog ezt meg ezt mondja, de ők közös akarattal ettől eltérnek?
Lehet nem akarják a cégeiket egyesíteni, nem akarják, hogy az addigra felnőtt gyerekeiknek egy hirtelen halálesetkor nehéz vitákba kergetni. Ezer oka lehet.

Ha a magyar jogot nem tartod korrektnek nyilatkozz szabadon szerződésben.
 
Mondjuk pont az ellenkezőjét szolgálja, de ennek megértése igényel némi gondolkodást.

A hazassag ket kulonbozo dolgot foglal magaban.
Az egyik a tisztan jogi oldal, ami ket tanu jelenleteben kulonfele paragrafusok tiszteletbentartasat varja.

A masik szimbolikus. Foleg a noknek :) Feher ruha, a menyasszony gyönyoru stb...

Talan emiatt odzkodom a cimben foglalt hirtol. Vizualis tipus vagyok, es elkepzelem az arat(aki ferfi) hofeher bodros ruhaban....
 
Mi bajod azzal, hogy két fél rögzíti egy szerződésben, hogy ugyan a jog ezt meg ezt mondja, de ők közös akarattal ettől eltérnek?
Lehet nem akarják a cégeiket egyesíteni, nem akarják, hogy az addigra felnőtt gyerekeiknek egy hirtelen halálesetkor nehéz vitákba kergetni. Ezer oka lehet.

Ha a magyar jogot nem tartod korrektnek nyilatkozz szabadon szerződésben.
Én semmi kivetnivalót nem találok abban, ha a felek a házasság előtt szerződést kötnek, főleg ha jelentős a vagyoni különbség.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,619
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére