25 kérdés fideszes szavazókhoz

Szeretném tudni, önök mit gondolnak, ugyanis a nyilvános vitákban és a kommentekben mindig kikerülik a választ, ha ezekről a kérdésekről esik szó.

1. A Fidesz nemrég azzal kampányolt, hogy a menekültek "elveszik a magyarok munkáját"; az elmúlt 10 hónapban hány magyar munkáját vette el mondjuk egy szír menekült?

2. Szijjártó Péter milliós zakót dob a százmilliós villája előtti kukába - mivel a miniszter fizetése nyilvános adat, és abból erre a fényűző életmódra nem futná, ön szerint honnan szerez rá pénzt?

3. Hát Rogán Antal?

4. Apropó, Rogán: tavaly decemberben még a Fidesz frakcióvezetőjeként arról beszélt, hogy a kormánypárti képviselőcsoport támogatja Kocsis Máté javaslatát a gyerekek, újságírók és politikusok kötelező drogszűréséről, és szerinte "a drogszűrés ellenzői a drogot támogatják"; azóta sincs ilyen szűrés, tehát önök, fideszesek a drogot támogatják?

5. 2008-ban a Fidesz népszavazáson törölte el a felsőoktatási tandíjat, kormányra kerülve viszont sokkal durvábbat vezetett be - ön szerint mikor cselekedett helyesen Orbán Viktor?

6. Egyetért-e a vonatjáratok újabb ritkításával, és ha igen, így gondolta akkor is, amikor a Fidesz még ellenzékben támadta az akkori kormányt ugyanezért?

7. Rend lett-e két hét alatt?

8. Ön szerint 2010-től négy éven át azért nyert el sokmilliárdos közbeszerzéseket Simicska Lajos cége, mert ő tudta a legjobban és legolcsóbban kivitelezni ezeket, és az elmúlt egy évben pedig azért nem, mert már mondjuk "rosszabbul dolgozik"?

9. Ön is úgy emlékszik, hogy Pozsgay Imre már a szocializmusban is a keresztény-konzervatív értékekért harcolt?

10. Ön se tudott addig normális családi programot kitalálni vasárnaponként, amíg nyitva volt a TESCO meg a sarki SPAR?

11. Jó ötlet volt-e a KLIK létrehozása annak fényében, hogy drágábban működtetik az iskolákat, mint korábban az önkormányzatok, de még így is milliárdos tartozást halmoztak fel, késnek a rezsiszámlákkal, hónapok óta a legkülönbözőbb kifizetésekkel adósak a pedagógusok felé, és totális a káosz, mivel ők akarják még azt is eldönteni, hogy egy iskola rendelhet-e papírt a fénymásolóba?

12. Egyetért-e a szaporodó iskolabezárásokkal, és ha igen, bírálta-e 2010 előtt az ez ellen tüntető fideszeseket?

13. Maga megenné a menzákon felszolgált ételeket, különös tekintettel a hányáscsicsókára?

14. Rászólt-e valaha a kommentekben zsidózó kormánypárti hozzászólókra, vagy ön is a polgári keresztény-konzervatív értékrend részének tartja az antiszemitizmust?

15. Vajon ha nem büdös komcsi besúgó spicliket rejteget a Fidesz, akkor mi az oka annak, hogy továbbra sem nyilvánosak az ügynökakták?

16. Hát annak, hogy a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárának tavaly egy volt ÁVH-s ügynököt neveztek ki?

17. Ön szerint akkor volt igaza Orbán Viktornak, mikor ellenzékben ellenezte az egykulcsos adót, vagy amikor kormányra kerülve bevezette?

18. Tudna-e pár példát mondani arra, hogy miben javult 2010 óta a magyar egészségügy?

19. Ismer-e egyetlen olyan embert, aki bármelyik önkormányzatnál felkereste már a Kerényi-féle Alaptörvény Asztalát?

20. Milyen előnyeit érzi annak, hogy egész Európában nálunk a legmagasabb, 27% az áfa?

21. A közszolgálati média feladata a pártatlan tájékoztatás, vagy a fideszes propaganda megvalósítása?

22. Bármelyik is: ha ön dönthetne évi nyolcvanmilliárd forintnyi közpénz sorsáról, erre költené?

23. Ma is úgy gondolja, hogy Magyarország jövőjét és biztonságát a "keleti nyitás" és az Európa ellen vívott szabadságharc szolgálja?

24. Ha Magyarország jobban teljesít, miért ment el mintegy félmillió polgártársunk külföldre?

25. Ha végignézi a fenti kérdéseket, ki meri jelenteni, hogy tudta, mire szavaz, amikor 2010-ben, illetve tavaly Orbán Viktor pártját választotta?

Szerző: Ceglédi Zoltán

cegledi.jpg
 
A fene megeszi, ha mindig csak kérdések merülnek fel, de Guszti bácsi és Rebus néni által is jól megérthető válaszok nem kerülnek fel. A problémát ugyanis az okozza, hogy a "politka-magyarázók" nagyon is jól ismerik a válaszokat, de nem tudják azokat fogyaszthatóan "eladni". :)
Ezek a kérdések is pusztán az érzelmekre hatnak, de az értelemre (a nagyon nagy többség számára) nem.
 
"A valóságot kell felkutatni, publikálni és tanítani. Csak ekkor tudunk a múltunkkal szembenézni."

Ez a saját idézeted! Minek, ha magad sem érted, ahogyan a nagy többség sem.
 
"A valóságot kell felkutatni, publikálni és tanítani. Csak ekkor tudunk a múltunkkal szembenézni."

Ez a saját idézeted! Minek, ha magad sem érted, ahogyan a nagy többség sem.
Ez most hogyan jön ide?
Amit idéztem, az nem egyedi és a történészek nagy része ezt vallja. Egyikük sem az "igazságot", hanem a valóságot kutatja, publikálja. Az igazság és a valóság között pedig időnként óriási a különbség. És most nem az különböző oldalra elszegődött "történészekről" beszélek, hanem a politikusokról és a politika-magyarázókról.
 
A fene megeszi, ha mindig csak kérdések merülnek fel, de Guszti bácsi és Rebus néni által is jól megérthető válaszok nem kerülnek fel. A problémát ugyanis az okozza, hogy a "politka-magyarázók" nagyon is jól ismerik a válaszokat, de nem tudják azokat fogyaszthatóan "eladni". :)
Ezek a kérdések is pusztán az érzelmekre hatnak, de az értelemre (a nagyon nagy többség számára) nem.

Épp amiatt remek kérdések mert nem az értelemre hanem az érzelmekre hatnak. Régóta ismert tény, hogy a választók bőven több mint 90 százaléka érzelmi alapon dönt. Ez különben még olyan emberekre is igaz NÉHA mint én: most már leírhatna akármilyen csodálatos programot is a fidesz amiről elhiszem az értelmem alapján hogy zseniális és 2 év alatt olyan fejlődést produkál hogy az ország világelső lesz - most már AKKOR SE szavaznék rájuk, mert nem bízom bennük. És gyűlölöm őket. Tehát ÉRZELMI okokból szavaznék __nem__ rájuk.

Különben is: magyar ember meg az értelem? Hol élsz te? Akiben volt egy kis értelem, az:

—már rég külföldön van
—Még nincs ott de épp a kimenetelt tervezi emiatt vagy nem fog szavazni, vagy igenis érzelmi alapon mert utálja hogy elüldözték az országból
—Nem tervez kimenetelt, de csak amiatt mert nagyon öreg már hozzá. Az ilyen ember is vagy érzelmileg gyűlöli a fideszt, s emiatt nem szavaz rá, vagy rászavaz de csak amiatt mert rég nyugdíjas és egyetlen ami érdekli hogy többet kapjon havonta, azaz megvették kilóra.
—Van esze, de a fidesz sleppjébe tartozik, például megvesztegették egy butikkal.

A többinek nincs annyi esze hogy hathasson rá értelemre épülő propaganda. Különben is, az átlagos IQ az országban egyre romlik, hála épp a fidesznek. Persze hogy az ellenzék is akkor tesz okosat ha ezek ztán érzelmekre akar hatni...
 
a szerzőt gyakran látom.Politikai vitaműsorokban Nyugodt könnyed. kitűnő elemző. Érvei válaszai jól felépítve Nagyon jónak tartom.Ezért lepódtem meg a kérdésein.Mi fenéből gondolja ez bármin is változtat,Ennél durvábbat is Benyel a fideszes tábor.Úgy érzem a nem fideszesek is Egyáltalán kit érdekel egy kidobott kabát becsült értéke A antiszemita megjegyzés is elég gyenge lap Ez elvérzett Amikkor az Legfőbb Izraeli vezetés ide Látogatott A végén éppen hogy nem csókolóztak A köznép mit von le? Mazsihisz csendben A zsidozás antiszemitizmus stornó . Állítások igazak hazudnak hazudtak A közéleti hatása nagyon gyenge Akiket érdekel azok nem képviselnek komoly erőt.Be kel látni nagyon profin csinálják.Tanulnak a hibáikibol A nyugdíjasokat most veszik meg .A lopást is jól kezelik A haszon maradjon itt Azért Csináljuk Bezzeg a multik. Leváltani őket csak hasonló profizmusal lehet Annak még a laza kereteit sem Látom.Kedves szerző nem változik itt semmi
 
Épp amiatt remek kérdések mert nem az értelemre hanem az érzelmekre hatnak. Régóta ismert tény, hogy a választók bőven több mint 90 százaléka érzelmi alapon dönt. Ez különben még olyan emberekre is igaz NÉHA mint én: most már leírhatna akármilyen csodálatos programot is a fidesz amiről elhiszem az értelmem alapján hogy zseniális és 2 év alatt olyan fejlődést produkál hogy az ország világelső lesz - most már AKKOR SE szavaznék rájuk, mert nem bízom bennük. És gyűlölöm őket. Tehát ÉRZELMI okokból szavaznék __nem__ rájuk.

Különben is: magyar ember meg az értelem? Hol élsz te? Akiben volt egy kis értelem, az:

—már rég külföldön van
—Még nincs ott de épp a kimenetelt tervezi emiatt vagy nem fog szavazni, vagy igenis érzelmi alapon mert utálja hogy elüldözték az országból
—Nem tervez kimenetelt, de csak amiatt mert nagyon öreg már hozzá. Az ilyen ember is vagy érzelmileg gyűlöli a fideszt, s emiatt nem szavaz rá, vagy rászavaz de csak amiatt mert rég nyugdíjas és egyetlen ami érdekli hogy többet kapjon havonta, azaz megvették kilóra.
—Van esze, de a fidesz sleppjébe tartozik, például megvesztegették egy butikkal.

A többinek nincs annyi esze hogy hathasson rá értelemre épülő propaganda. Különben is, az átlagos IQ az országban egyre romlik, hála épp a fidesznek. Persze hogy az ellenzék is akkor tesz okosat ha ezek ztán érzelmekre akar hatni...
Csessze meg. Egyik skatulyába sem férek bele. Egyedül maradtam. :D :D
 
Figyeljetek már. @analema úgy tudom perpillanat külföldön él, igaz? Akkor...?

Akik meg otthon maradtak, eddig messze többségben igenis megszavazták a fideszt a kormányra. És semmi jele nem mutatkozik annak se hogy jövőre ne a fidesz nyerne majd. Bár ne lenne igazam...

Ezek után mégis, milyen véleménnyel legyek a magyarországiak messze többségéről, hm? Még kifejezetten udvarias is az álláspontom úgy érzem: Mert NEM azt mondom hogy hülyék, csak hogy érzelmi alapon szavaznak. Ettől még lehet eszük, mindössze ilyen kérdésekben sajnos nem az vezérli a kezüket amikor a szavazófülkében ixet rajzolnak valahova...
 
Biztosan úgy tűnik túl értelmes vagyok ahhoz, hogy még nem húztam el :) Csodálatos vagyok, de Magyarországon élek :) Néha én is hülyének gondolom magam miatta, de ez nagyon összetett kérdés, hogy miért maradtam még itt.

Viccet félretéve azt kell mondjam, hogy ha élesben és élőben találkozik valaki a magyar politikával, akkor ez annyira nem meglepő. A felszínt kapargatva valóban csak Mészáros Lőrinc és a többi csúnya dolog látszik, ezeket a zsigerből Fideszes is utálja, de mélyre tekintve már árnyaltabb a kép. Az összkép nem ennyire fekete és fehér, és a Fidesznek kiváló képessége van arra, hogy ezt a szelet jól fogja be a vitorlájába. Nem akar ő egyszerre nagy tömegeket meggyőzni, hanem szép lassan állította maga mellé az embereket ezzel-azzal. Így a lemorzsolódást is jobban tudja kontrollálni és kezelni.
 
Nézd nekem már az Antall-kormány idejében is olyan érzésem volt hogy hm, drága jó anyám, én nem ilyen lovat akartam, ennél az is jobb lett volna ha maradnak Kádárék vagy úgy általában a régi rendszer... ugyanis láthatóan Antallék NEM a modern nyugatot akarták megvalósítani, hanem a két világháború közti rendszert, Horthyt meg hasonlókat!

Aztán utána egy darabig reménykedtem az SZDSZ-ben és az MSZP-ben, de e reményem hamar elhamvadt. Most meg úgy látom a Fidesz még az Antall-kormánynál is rosszabb, mert bár ő is a Horthy-rezsimet restaurálja, de még sokkal agresszívabban és még sokkal korruptabbul. Vagy lehet hogy nem korruptabb, de már annyira lenézi a népet hogy titkolni se nagyon igyekszik a korrupcióját és lopásait.

Ezek után mégis, mit vársz tőlem, mi legyen a véleményem azokról akik ezt készek megszavazni, leszarom hogy milyen „árnyalt” indokok végeredményeképpen?!
 
1. Én nem szavaztam meg a Fideszt, mégis itthon élek. Ebből látszik, hogy optimista vagyok, vagy kalandor. :)

Válasz egy kérdésre:
19. Ismer-e egyetlen olyan embert, aki bármelyik önkormányzatnál felkereste már a Kerényi-féle Alaptörvény Asztalát?
Jelentem, ÉN felkerestem, mert kíváncsi voltam, hogy az Alaptörvény Módosításait (nagy "A"-val és "M"-el írjuk, kéremszépen)
átvezették-e rajta.
Hát nem. Trehányság, ugye?
Egyébként: bementem a PH-ba és megkérdeztem, hol találhatom ama bizonyos asztalt. Mondták, hogy a Ügyfélfogadó Irodában. Nosza bementem és ott is megkérdeztem. Mondták, hogy ott van ... és ott volt. Púposra rakva folyamatban lévő dokumentációkkal, mert hogy máshol erre nincs hely. Rendben van, mondtam én, de szeretném elolvasni itt és most és ha lehet, hát mingyá' izibe.
Nekilátott két nő - de én azért segítettem nekik oda és később visszarakni, mert hát ugye udvariasság is van a világon. Ne a nők pakoljanak, hamár van egy férfi a közelben.
Na szóval leszedtük az akadályozó irományokat, de rögtön jött a következő probléma: Nem volt szék az asztalnál! Erre is volt megoldás: az egyik hölgy felállt és odahozta a székét, mondván, hogy úgyis el kell mennie a postára, addig üljek le oda rá.
Leültem és végigolvastam még egyszer, mert azt én a kiadásakor is elolvastam. Egy betű változás nem sok, de annyi sem volt hozzáírva, azaz módosítva.
Befejeztem, széket visszavittem, dokumentumokat visszapakoltam és elköszöntem. Valaki megkérdezte, miért olvastam el? Mert hogy eddig én voltam az egyetlen, aki erre vetemedett!
Megmondtam. Úgy néztek rám, mint egy elmeháborodottra. Biztos igazuk volt.
 
25 kérdés...
Egy lesz és az hogy a kormány nemmel szavaz a menekültekre az ellenzék meg igennel kire szavazol?
Ennyi.
Alaptörvény?..azt sem tudják mi..
Ha Magyarország jobban teljesít, miért ment el mintegy félmillió polgártársunk külföldre?
Akkor meg mivan? Ne jöjjenek ide az iszlámisták..
Maga megenné a menzákon felszolgált ételeket, különös tekintettel a hányáscsicsókára?
Mi??
14. Rászólt-e valaha a kommentekben zsidózó kormánypárti hozzászólókra, vagy ön is a polgári keresztény-konzervatív értékrend részének tartja az antiszemitizmust?
Mi vagyok én?
Ne jöjjenek ide!!!
Ön is úgy emlékszik, hogy Pozsgay Imre már a szocializmusban is a keresztény-konzervatív értékekért harcolt?
Igen kell az értéktár.
Egyetért-e a vonatjáratok újabb ritkításával, és ha igen, így gondolta akkor is, amikor a Fidesz még ellenzékben támadta az akkori kormányt ugyanezért?
Nem értek egyet. Folytassa a fidesz!
Egyetért-e a szaporodó iskolabezárásokkal, és ha igen, bírálta-e 2010 előtt az ez ellen tüntető fideszeseket?
Nem járok iskolába de, mikor jön az erzsébet utalvány?
. Ön szerint akkor volt igaza Orbán Viktornak, mikor ellenzékben ellenezte az egykulcsos adót, vagy amikor kormányra kerülve bevezette?
Ki volt? Hol?
Orbán folytaasa..!
. Milyen előnyeit érzi annak, hogy egész Európában nálunk a legmagasabb, 27% az áfa?
Hátrány az nem ért....hisz megmondták hogy magyarország a legjobb legmagasabb!
 
Bár nem vagyok a pattogó zsebfigura haverja, ezeket a kérdéseket mégis szánalmasan gagyinak értékelem.
Régi ez a cikk, asszem tavalyelőtt olvastam már valahol, de nem is ezzel van a baj, hanem, hogy egy magát politikai elemzőnek tartó akárkinek ennyire futja?
Érzelmileg erősen befolyásoló kérdések, forradalmi hangulatban, sugallja a kiakadósat, hogy "hát nem volt méég eléééég?".
Kellően tájékozatlan, vagy épp tájékozott, ám helyzettel elégedetlen, megváltoztatására eszköztelen olvasóból indulatokat hoz ki.
Nincs értelmes meggyőzési logikája, nem építkezik önállóan strukturált érvrendszerből.
Lényegében nem tudtunk meg semmi meggyőzőt a cikkből, azontúl, hogy fúdegáz ez az orbány és bandája. Eddig is tudtuk.
A cikkel összefüggésben sokkal nagyobb bajnak találom, hogy manapság ilyen silány tudású, csak emotív attitűdökkel operáló elemzők láthatók a tévében, míg a tudással rendelkező elemzők - nem ilyen elemző celebecskék, a szó leg-"Berki-ork"-osabb értelmében - szakmailag alátámasztott elemzése nem jut el a tömegekhez. Persze a tömegnek nem kell az értelmi meggyőzés, a csürhe, különösen otthon, a düh, az irigység és az utálat elemével működő automatizmus.
Amíg ez nem változik, marad a politikai helyzet olyan, amilyen eddig volt.
 
Az ellemzok nagyreszet a fidesz tamogatja, igy mit is mondhatnak mind hetrol hetre emelkedni a nepszeruseguk soha nem latott mertekben , allitjak mert ezt varjak el toluk. A valosag meg a felorszag egyre vacakabbul erzi magat.

Akik megjelennek a médiafelületeken, és a szócső funkciót betöltik, egyértelmű, hogy kinek a bérszónokai.
De ezt a cikket egy állítólages ellenzéki írta.
Szerintem a félországnál is többen érzik magukat vacakabbul.
Egy ellenzékinek azonban az lenne a dolga, hogy objektíven rávilágítson a miértekre, az objektív azt jelenti, hogy nem emotív elemekkel, hangulatokat keltve. Ez a cikk vacak, az illető pedig nélkülözi az objektivitást, nem érzelemmentesen fogalmaz, célozgat, gazdasági/szociológiai argumentumokat nem hoz, így nem lehet meggyőzni a tömegeket, az elégedetleneket pedig még elégedetlenebbé teszi, ergo társadalmi haszna nem sok van.
Azért nem hülyék az emberek, csak nem látnak eléggé a dolgok mögé, ezek a cikkek pedig hangulatban tartják, nem elgondolkodtatják a társadalom tagjait.
 
9. Ön is úgy emlékszik, hogy Pozsgay Imre már a szocializmusban is a keresztény-konzervatív értékekért harcolt?

Pozsgay Imre volt az első olyan meghatározó személy a szocialista érában, aki - pl. már '84-ben - erősen kritikusan, számokérően beszélt az akkori társadalmi és gazdasági helyzetrő. Nagyjából akkor, amikor Hankiss könyvei is megjelentek. Diagnózisok - I és II. Visszakérdeznék a "nagypofájúaknak": amikor Pozsgay és Hankiss már kiálltak a nyilvánosság elé, a most hőbörgők mit csináltak? Lapítottak? Tolták a szoci-komcsi szekeret?

10. Ön se tudott addig normális családi programot kitalálni vasárnaponként, amíg nyitva volt a TESCO meg a sarki SPAR?

A TESCO és a SPAR dolgozói egészen biztosan nem tudtak családi programot kitalálni vasárnapra. Pont arról szólt volna a vasárnapi boltbezárás, hogy senkit ne lehessen kötelezni a kereskedelemben, hogy vasárnap dolgozzon, ahelyett, hogy a családjával kikapcsolódik, feltöltődik.
 
Az elvándorláshoz:
Nem tudom, hogy más területeken mi a "mozgató rugó", de a fiatal (mondjuk 40 alatti) orvosok alapvetően szakmai okokból is mennek el. Ameddig begyöpösödött agyú szenilis vén hülye matuzsálemek uralkodnak(sic!) a kórházakban, akik mindenféle szakmai alapot nélkülözve, réges-régen lejáratódott módszereket erőltetnek a fiatal orvosokra, és nem lehet őket kirobbantani sem, addig ne csodálkozzunk. (Öreg prof. nem felszívódó cérnával varrja be a belsőszervi műtét után a varratokat. Főorvos úr leveteteti azt az antibiotikumot, amire nem rezisztens egy adott baktériumtörzs, és kötelezi a beosztott orvost, hogy másikat adjon, ami pedig hatástalan, mert arra már bizonyítottan rezisztens az adott törzs, de neki azzal a gyógyszergyártóval van szerződése, tehát azt kell nyomnia. A következmény kettős: 1. a beteget tömik a hatástalan antibiotikummal, 2. a beosztott orvos beleszarik az egészbe, és "kitántorog" oda, ahol a szakma az első, minden más csak utána jöhet. )
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére