Baukó Éva szexuális zaklatással vádolja Havas Henriket

A Való Világban ismertté vált, korábban a Bár második évadában is feltűnő Baukó VV Éva a Facebookon jelentette be, hogy nyolc évvel ezelőtt szexuálisan molesztálták.

A posztban nem nevezi meg zaklatóját, de az Indexnek telefonon elmondta, hogy Havas Henrikről van szó, akinek pár hónapon át volt a személyi asszisztense.

"
Eva Bauko

Sziasztok! Biztos sokan meglepődtök ezen a bejegyzésemen, és azt kérdezitek, miért most árulom el életemnek ezt a sötét foltját. Pedig ez már 8 éve itt van bennem. Próbáltam elfelejteni, elfojtani – nem ment. Ez is közrejátszott abban , hogy az italhoz nyúltam, ezért voltak visszatérő, depressziós időszakaim, ez okozta a pánikbetegségemet is. Eddig csak a környezetem tudta, hogyan molesztáltak szexuálisan a munkahelyemen, de a közelmúltban napvilágot látott hasonló esetek miatt úgy döntöttem: én is elmondom, mi történt.
IGEN. Erről van szó. Szeretném ezt kiírni magamból. Tudja meg mindenki, hogyan zsarolt meg egy illető azzal, hogy tönkreteszi a karrieremet, ha nem leszek a szeretője. Azóta is mindig görcsbe rándul a gyomrom, ahányszor meglátom ezt az embert a tévében. Azt az embert, akiben megbíztam, akire végtelenül felnéztem és akit tiszteltem. Pár hónapig a személyi asszisztense voltam, azt hittem, ez lesz álmaim állása. Aztán kiderült, hogy ez a férfi, a híres ember egy könyörtelen zsarnok, egy szexuális ragadozó.
A nevét még nem írom le, de biztos vagyok benne, hogy magára ismer… És üzenem neki: tudom, hogy másoknak is tönkretetted az életét! Eddig én féltem. Már nyolc éve élek ebben, most átadok neked belőle egy kicsit…

Ugye, milyen rohadt érzés???"

Ez nem új keletű dolog egyébként. 2012-ben Dopemannek adott egy interjút, amiben azt állította, hogy Havas Henrik análisan akart vele közösülni.

Ki itt a celeb? Havas Henrik, aki meg akart baszni, még seggbe is. Ott dolgoztam nála, csak aztán otthagytam a gecibe.

Erről bővebben írt Comment:com-posztunk, itt.

A Való Világba annak idején a botrányhősnő szerepben tetszelgő Baukó az Indexnek telefonon azt mondta, hogy a Velveten 2011-ben egyszer már közölt történetet azért melegítette fel ismét, mert hat éve, amikor elmondta, senkit nem érdekelt.

Tudott róla a testvérem, akinek szinte mindennap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor.

18934469_804394e9708b9def1dfcde21271e05e2_wm.jpg

Fotó: Szécsi István / Velvet
A sorozatos molesztálás a munkahelyen történt, állítja Baukó, aki öt héten át volt Havas személyi asszisztense. Havas ajánlatokat tett neki, és a nő hiába kérte, hogy állítsa le magát, folytatta. „Azt ígérte, hogy kifizeti az albérletemet, és anyagilag is támogat, ha a barátnője leszek. Nem nyúlt hozzám soha, fizikálisan nem molesztált, »csak« verbálisan.” Azt állítja, hogy miután sorozatosan nemet mondott Havasnak, a férfi felhagyott a molesztálással, viszont pár nap múlva kirúgta.

Azért mondom el ismét, mert biztos vagyok abban, hogy ez nem csak velem fordult elő, és látva Sárosdi Lilla bátorságát, én is szerettem volna, ha az ügy nagyobb nyilvánosságot kap. 25 éves voltam, akkor költöztem fel Békéscsabáról, felnéztem Havasra, nagyon tiszteltem. Óriásit csalódtam benne.

Havas Henriket is megkerestük, ennyit kívánt hozzáfűzni a dologhoz:

Ezt Ómolnár találta ki annak idején a Story magazinban, most a Ripostban szedte elő megint, őt kérdezzék, engem ez az egész nem érdekel.

Baukó Éva.jpg
 
Mondjak valamit? Elhiszem hogy a Henrik le akart vele feküdni, de nem ítélem el. Előszöris: én is le akartam volna feküdni vele, elég csinos hozzá. Másodszor: mégis, aki képes arra hogy a ValóVilág kukkolós műsorában szerepeljen, ahol milliók láthatják minden pillanatát, aki képes ennyire kiadni magát, az most őszintén, MI MÁSRA SZÁMÍT?!
Aki képes ekkora magamutogatásra, ne csodálkozzék azon, ha repülnek rá a férfiak mint dögre a legyek.

Akkor ítélném el a Henriket, ha konkrétan MEGERŐSZAKOLTA VOLNA. A nőci azonban kifejezetten azt állítja hogy nem nyúlt hozzá fizikailag. Akkor most...?! Mi jön még ezután, tönkreteszik majd a hiperfeministák bárki életét azzal is hogy már az is zaklatás lesz lassan hogy „nem szólt egy szót se de ÚGY NÉZETT rám, és ez a pillantás nekem szörnyű álmokat okoz, rémülten ébredek...”
Mert ez lesz már a következő fokozat!

Most persze mondhatjátok hogy a Henrik visszaélt a hatalmával, meg hogy zsarolta meg minden, ebben van is némi igazság ha valaki így gondolja. Ismétlem azonban, ezen én nem csodálkozom, mert ha valaki képes résztvenni egy valóvilág-szerű teljesen alpári, színvonaltalan, ÍZLÉSTELEN magamutogatós SZARSÁGBAN, arról jogosan tételezi fel a műsorvezető, hogy nem okoz neki lelki tragédiát az se már ha gerincre vágja magát előtte.
Azt is írta a cikk hogy botrányhősnő volt. Nem tudom ez miben nyilvánult meg, nem néztem az adást... de eszerint még a VV résztvevőinek átlagához képest is „romlottnak” tekinthető.

Ha azonban MÉGSE „romlott”, akkor csakis tudatosan botrányoskodhatott, hogy a figyelmet a győzelem érdekében magára terelje. Emiatt én még csak nem is ítélem el(!!!), ugyanakkor ez az attitűdje erősíti bennem a gyanút hogy most is csak a figyelmet akarja magára terelni, hogy kapjon megint 5 perc hírnevet.

Sorry, ez van...
 
Komolyan végignézted?
értelmiségileg intelligens férfi. . . izé meg mit tudom én. . . 1:09 eddig néztem, bőven sok(k) volt!

Megneztem a videot es az volt az erzesem, hogy egy agyalagyult beszelget egy idiotaval.
Bar a Havas nekem az egyik leg unszipatikusabb ember akit valaha lattam, a no egy budos szavat se hiszem el......
Jah, kérem sokat jelent neki ez az 5 perc míg beszélnek róla!
nahat felbatorodtunk -- ugyanmaaaa
ez noci csak a winer - walcer ala nem fekszik
jobb erzesu him bottal sem piszkalna
Kb. ennyi az én véleményem is.
 
Hát én sose szoktam celebekről szóló híreket figyelni, hallgatni, nem is érdekelnek, az az igazság hogy a nevüket se tudom. Nemhogy most 50+ évesen de gyerekként se érdekeltek.
Most hogy már itt van ez az ügy a CH-n, elkezdtem nézni a linkelt videót, mert mondom hátha... Nos, 1:48 -ig bírtam, azután úgy döntöttem ennyi elég is belőle, még sok is, ezt is felesleges volt, tehát megírom e hozzászólást és megyek vissza programozni. Ugyanis, az az 1:48 amit láttam belőle, kifejezetten megerősített benne hogy nagyon jól döntöttem amikor már életem elején az efféle népséget az „ignorálandó” halmazba soroltam be képzeletben.

Mert hát ez a szerencsétlen nő, ez... Nos, azt hogy szerencsétlen nem a külsejére értem, mert az nekem még épp „bejönne” amúgy, bár elismerem, nem tartozik az élbolyba. De azért még egész tűrhető, pláne egy hozzám hasonló ötven fölötti pasinak. Elvégre engem se iparművész tervezett...

Na de hiszen ez a nő, ez BESZÉLNI SE TUD! Hát azért legalább attól aki efféle magamutogatós pályára készül (valóvilág), legalább attól elvárná az embör gyermöke, hogy a mondataiban legyen alany, állítmány, tárgy, és ne vágjon ÖNMAGA szavába! Ha a beszélgetőpartner szavába vág, az más, van amikor az elfogadható, de amikor mégse, akkor is legfeljebb arra utalna hogy az illető rossz modorú, vagy nagyon türelmetlen. Nem mutatja azonban azt, hogy intelligenciahiányos, hogy IQ-negatív.
Na de ha a SAJÁT szavába vág, és állandóan, mert nem is egyszer... Egyszerűen kínszenvedés volt ezt a nem egészen 2 percet is követnem, állandóan csak azt figyeltem megfeszített erővel hogy MIT AKAR EZ MONDANI TULAJDONKÉPPEN?!

Végre leesett a tantusz. SEMMIT. Emiatt nem tudok rájönni mi a közlendője, mert nincs is neki olyan, csak fecseg összevissza hogy leplezze a mondanivaló hiányát.

A dolog úgy áll hogy a korábbi hozzászólásomat ezúton revideálom: lehet hogy mégse próbáltam volna a dákómra húzni. Bár sose tagadtam hogy azon férfiak közé tartozom akik fontosnak tartják a nőkben a szépséget (is), de azért azt is elvárom hogy a fején belül is legyen valami. Sőt, az akár fontosabb lehet a szépségnél is. Nem azt mondom hogy okvetlenül professzor legyen, de az ég szerelmére, legalább egy épkézláb mondatot képes legyen összetákolni, de pláne akkor ha tudja hogy interjúra megy és előre készülhet rá!
 
:rohog:
 
Háááááááááááát, már nem azért a 20 fillérért, de inkább Kelemen Annácskával tudom elképzelni Havast, mint ezzel az Évikével.

Én csupán azért kételkedek ebben a sztoriban, mivel (bár én sem bírtam végignézni, ezért inkább belekattintgattam a videóba) egyfolytában dobálta magát, affektált, mutogatta magát stb., úgyhogy számomra ez a testbeszéd egyértelműsíti, hogy kitalálta.

Ahogy Rima monda: jóérzésű hím bottal sem piszkálná.
 
Nagy divat lett, ez a kitárulkozás. Hírtelen olyan sok neves értelmes ember zaklatott kollégát, fiatal lányt sőt még a saját nemét is hogy ez már fájdalmas. Szomorú hogy buta emberek érdekből, vagy pénzért, hírnévért képes bemocskolni másokat, de elsősorban saját magukat. Biztos van ilyen csak ha igaz akkor nevárjunk már 1, 5, 10 évet hogy kiderüljön, mert nem biztos hogy mindig jól emlékszünk. A mai világban az a legbiztosabb, ha a tegnapi napra sem emlékszünk vissza, akkor nem lehet baj.
 
Ezt nevezem. Lehúzzátok a csajt, hogy kilóg a szájából a kapanyél, magamutogató cafka....
Akkor megkérdem, mi vezette Havast, hogy felvegye maga mellé asszisztensnek, ha nem az, hogy megfarkalja?
Átlagon felüli szellemi képességei nyilván nem. Simán ülhet a sztori.
 
Mindig az aldozat a hibas. Foleg ha csinos, ha fiatal ha megakad minden ferfi szeme rajta.
de
Nem mindegy hogy, hogy kozeledik egy ferfi hozza. Nem kurtizannak szegodott el, hanem titkarnak. Lehet udvarias ajanlatot tenni, es tesznek is foleg ilyen ven kujonok, de a nem az nem, es itt ki lett kosarazva a pervezkedo Havas tanar ur.
Konnyu veru ceda , cafka stb amiket itt mondtak rola, lehet igaz ,de nem mindenki szamara, ugy latszik az oreg foszerokat nem birja es ha elutasitja akkor tudomasul kene vennie, es nem tovabb bombazni a Kama Szutrabol hatha kedved kap a rogyant ven testere. A molesztalas molesztalas es ajt kell parancsolni minden ferfinek ha a no nem kaphato szamara.
Amilyen bunko Havas az emberekkel , el tudom kepzelni nincs az a no aki erre vagyna a nagykepu ontelt dumajara.
A celeb mult nem feltetlen jelent prosti eletvitelt. Havas meg menjen a fizetos strikelo lanyokhoz ahol minden igenyet kielegitik ha fizet, mert valoszinu csak igy megy neki a hoditas, es penze is van boven...tehat semmi akadalya ..hacsak a neje nem vagja fejbe a palacsinta sutovel.
 
Egyes emberek azt hiszik, nekik mindent szabad, azért, mert ők megírtak pár könyvet, v. nevet szereztek itt is, meg ott is. Sőt legjobban önmagukkal vannak jóban, mások nem számítanak, másokat le lehet nézni, meg lehet alázni.
Ez vérlázító.
T. Havas Úr! Esetleg másoknak is adott ajánlatot? Ha egy biznisz beindul... Van oka a félelemre... Nem Évának. Önnek. Ha minden perverz bukik, akkor Ön sem mászik ki ebből, legalábbis könnyen.
 
HAvasnak jo kis ajanlata van dolgozon titkarkent este meg legyen mindent bevallalos a kenye kedvere es nana egy fizetesert. Pitianer egy pali.
Micsoda udvarlas lehetett tartsd ide a hatsodat mert meghaglak ahogy a nota is mondja, ha nem engedelmeskedsz felmondok...munkakori leiras szoban.
 
*
Amint Évát a tévéből a VV-ból ismerjük, nem rejtette véka alá a mondandóját. Biztos vagyok abban, hogy jól megmondogatta Havas "úrnak", hogy mit-hogyan-kivel. De ettől függetlenül, biztosan lelkiekben megrángatta az ajánlat, el tudom képzelni, milyen megalázóan viselkedett a csinos munkavállaójával - az akkori főnöke? Rémálom.
 
Mindig az aldozat a hibas.
Ez éppen olyan végletes álláspont, mint a másikét elítélni. Más az erőszakról és annak társadalmi megítéléséről véleményt mondani, és más konkrét ügyekben , mivel a csak az érintettek ismerik a tényeket.
Hogy ebben a storyban mennyi az igazság, nem tudom. Havas 1. perctől tagadja, de ennek nincs jelentősége. Hiteltelenné Baukó teszi magát, 2-3 évente szétkürtöli a médiában, aztán semmi. Ha igaz, arra vár, hátha Havas magába száll ? Ha nem igaz, az se baj, pár napig foglalkozik vele is a bulvár?
 
Azert ha neked lett volna ilyen tusko fonokod , nyilvan te sem hagytad volna szo nelkul. Azert abban is biztos vagyok, lesz meg jelentkezo a tanar ur unintelligens ajanlatairol. Az a szomoru az egeszben sok ilyen fonok van es eli vilagat ,mert az aldozat hallgat.
 
Ha őszinték akarunk lenni el kell ismerünk, hogy Kelemen Anna még női szemmel nézve is csinosabb volt ettől a vv akárkitől.
Érdekes, hogy annak idején Havas Henrik nem fordult az újságokhoz, nem hőzöngött, hogy szexuális zaklatásnak volt kitéve, pedig az valóban megtörtént. Kelemen Anna el is ismerte -
a közös könyvírás során Anna igenis, tettleg bepróbálkozott Havas Henriknél. – Henrikkel ültünk egy háromszemélyes szófán. Gyakorlatilag ott ültünk mindig. És rávetettem magam, a teljes fizikai valómban. Henrik ordított: Anna, ehhez nincs joga! És próbált levetni magáról – emlékezett Anna a műsorvezető kérdésére.
Havas Henrik pedig elismerte: valamit azért mégis éreztek egymás iránt. Megcáfolta ugyanis a műsor elején elhangzottakat, miszerint nem volt közöttük soha vonzalom. – Az előbb azt mondta, hogy a kémia közöttünk nem volt meg ilyen erotikus formában… Hát nem a fenét! – fordult Annához. – Közöttünk semmilyen módon nem történhetett volna semmi. Az mindent elrontott volna, és nem is dolgozhattunk volna úgy együtt – mondta ezzel kapcsolatban Havas.

Ha az Annát elutasította, ha nem tudott volna együtt dolgozni vele, akkor ezt a nőt akivel szintén együtt dolgozott miért zaklatta volna?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére