Betegek és ápolók is rühesek lettek a Szent Margit Kórházban

A nővérek nem mondhattak semmit.

Betegek és ápolók is rühesek lettek a Szent Margit Kórház ápolási osztályán – értesült az RTL Klub. A csatorna egy ott dolgozótól úgy tudja, október óta rühességgel küzdenek az osztályon, a betegeken és dolgozókon kívül hozzátartozóik is elkapták.

Rejtett kamerával mentek a kórházba, de a nővérek így is azt mondták, nem mondhatnak semmit. A betegek közlékenyebbek voltak, egyikük elmondta, hogy lemosták fertőtlenítővel, így megúszta a rühességet, de úgy tudja, három ápolót betegállományba küldtek.

A kórház későbbre ígért választ arról, hogy hányan kapták el az atkafertőzést, és mit tettek azért, hogy ne terjedjen tovább a rühesség.

ruh.jpg
 
Csatolás megtekintése 1584488
*
Ez elképesztő! Amikor én születtem, a budapesti klinikán, édesanyám fejtetves fertőzést kapott. Ott az akkori klinikán. Pedig saját párnát vitt be, s ennek ellenére. Akkor 1950-et írtunk, azóta az egészségügy fejlődött, most pedig? Hogyan is állunk az egészségüggyel? Ekkorára csak nem nyílhat az a "varázs olló"?! :o
 
A tetves, vagy rühös embernek is ugyanolyan joga van a kórházi ellátáshoz, mint bármelyik másiknak. A változás az elmúlt évtizedekben talán csak annyi, hogy most a tetveit megtartani is joga van, kényszerkezelésre ha ő nem akarja nem lehet kötelezni. Az egészségügy ebben az esetben szerintem tehetetlen, a jogalkotónak kellene a tetvet, rühöt kötelezni hogy maradjon a gazdájánál, és ne mászkáljon át másokra, akik ezt nem szeretnék.
 
A milliardokat emeszto korhazba kaptak el a ruht.
Tudod mit egy korhaz se tartsa meg a ruheit es szaporitsa a dolgozoi a betegek es a latogatok kozott.
 
*
Ez elképesztő! Amikor én születtem, a budapesti klinikán, édesanyám fejtetves fertőzést kapott. Ott az akkori klinikán. Pedig saját párnát vitt be, s ennek ellenére. Akkor 1950-et írtunk, azóta az egészségügy fejlődött, most pedig? Hogyan is állunk az egészségüggyel? Ekkorára csak nem nyílhat az a "varázs olló"?! :o
Az ő hibájuk. Mi a francnak mennek kórházba, hiszen járhatnának helyette stadionokba is!
1997-ben (miniszterelnök: Horn Gyula! Harmadik éve!) hozzátartozómat hozták-vitték a Szt.Margit kórház dialízis osztályára. Ő is rühes lett, én is és a családból más is elkapta. A dialízis osztályon többen rühesek lettek. Talán azért, mert akkor még nem épültek stadionok.
Állítólag a betegszállító kocsikat nem fertőtlenítették rendesen a hajléktalanok után.
 
CasaLoma , már megbocsájts , de manapság kérlek a "tetü" ellen semmit nemtudsz csinálni , ha otthon a szülö nemfoglalkozik a gyermeke napi tisztálkodásával nem ellenörzi , akkor napokon belül az egész környezete telelesz vele ! / van elég gondunk ilyen szempontból/:mad2:
 
Még a védőnő is csak annyit tehetett, hogy felhívta a szülő figyelmét gyereke tetveire, és javaslatot (!!!) tehetett a probléma megszüntetésére.
 
Akkor elárulom, hogy a vérnyomásmérőt sem dobják ki, vagy fertőtlenítik minden használat előtt.
Ez elég baj.
Élelmiszergyárban még a minta vételi kanalat is fertőtleníteni kell minta vételezés előtt és után.
Habár nem tudom a fodrászok a fésűket és vágóeszközöket fertőtlenítik-e?
Visszatérve a kórházi esetre ott a pont aki azt írta hogy nem lett fertőtlenítve egy bizonyos eszköz...valahogy nem lehet beszélni róla mert biztos jogaik vannak.
 
Elég nehezen tudom elképzelni, hogy van a világon olyan kórházi osztály, amelyik több száz vagy több ezer vérnyomásmérővel rendelkezik, és így minden használat előtt módjában áll másikat kivenni a szekrényből. Fésű, kanál, vágóeszköz fertőtlenítése kicsit egyszerűbb, mert az nem tartalmaz olyan textil részeket, amelyek a bőrrel közvetlenül kell hogy érintkezzenek.
 
Elég szomorú. Gondolom, hogy minimális költségvetéssel működik az osztály ,spórolnak amin tudnak. A takarító és fertőtlenítő szereken is. Ha egy rühes beteg bekerül akkor fertőtleníteni kell, a beteget pedig kezelni. Az ápolási osztályok általában fizetősek. Ezen azért nem lehetne szabad spórolni !! Persze elképzelhető, hogy valakinek a trehánysága miatt fertőződött el az osztály, ami szintén elég szomorú.
 
A tetves, vagy rühös embernek is ugyanolyan joga van a kórházi ellátáshoz, mint bármelyik másiknak. A változás az elmúlt évtizedekben talán csak annyi, hogy most a tetveit megtartani is joga van, kényszerkezelésre ha ő nem akarja nem lehet kötelezni. Az egészségügy ebben az esetben szerintem tehetetlen, a jogalkotónak kellene a tetvet, rühöt kötelezni hogy maradjon a gazdájánál, és ne mászkáljon át másokra, akik ezt nem szeretnék.

"adta renitens rühe...." :)
tképpen már csak a megtorlás mikéntje kérdéses...mármint a rüheknél...mert ugye az irtás nem oké, akkor valami más megoldás kell...mondjuk kényszermunka? mondjuk Illetékes Elvtárséknál?:rolleyes:
 
Az ő hibájuk. Mi a francnak mennek kórházba, hiszen járhatnának helyette stadionokba is!
*
Remélem a rühökre gondoltál és nem a betegekre. Mert a stadionokban nincs betegellátás, a rühöket pedig nem bíztatom, mert még képesek ott is megtelepedni. Soha nem felejtem el, volt egy nagyon aranyos, nett, olyan igazi "baba" munkatársnőm. Csilivili, u.olyan táska, cipő, smink stb. Egyszer "elcsábult", a régi, ma már nem működő Csokonai moziba vett jegyet, mert ott valami őrületesen jó filmet játszottak. A Népszínház utcai mozi zsúfolva volt emberekkel, a munkatársnőm is átbillegett a magas sarkú cipellőjében, be is ült, s hazaérve már vakaródzott. Igen, ott, a legkényesebb helyen, a combja közén. Amíg ő guvadt szemekkel a filmet nézte, a lapos tetvek beszállásolták magukat nemcsak a bugyijába, de mélyebbre is ástak. Ezek szerint a hosszú film alatti lehetőséget kihasználva, befészkelték magukat, ahová nem kellett volna. A szerencsétlen hölgy visított az undortól és rohant az éjszakai orvosi ügyeletre, ahol jól kivihogták. S, hiába mondta, hogy moziban volt, az orvos kacsintva mondta neki, hogy filmet kellett volna néznie, nem egyébbel foglalkoznia. Nagyon sajnáltam, de ilyen is előfordul(hat), akkor szembesültem ezzel. No persze, a Népszínház utcában mást is lehetett kapni, s az ott üzemelő moziban pedig a filmbéli élmény mellé lapos tetűt is. Ez valóban undormány és a fertőzés veszélyes is.
 
Elég szomorú. Gondolom, hogy minimális költségvetéssel működik az osztály ,spórolnak amin tudnak. A takarító és fertőtlenítő szereken is. Ha egy rühes beteg bekerül akkor fertőtleníteni kell, a beteget pedig kezelni. Az ápolási osztályok általában fizetősek. Ezen azért nem lehetne szabad spórolni !! Persze elképzelhető, hogy valakinek a trehánysága miatt fertőződött el az osztály, ami szintén elég szomorú.
Jártam ezen az osztályon, hozzátartozóként. Igen, fizetős hely, de annak ellenére eléggé lepukkant. Persze adományt nem ad senki, mert az osztály jellegéből adódóan senkit nem gyógyítanak meg. A tisztaságra azért annyira nem adtak. Nagyon szomorú hely, aki teheti, kerülje.
 
*
Remélem a rühökre gondoltál és nem a betegekre. Mert a stadionokban nincs betegellátás, a rühöket pedig nem bíztatom, mert még képesek ott is megtelepedni. Soha nem felejtem el, volt egy nagyon aranyos, nett, olyan igazi "baba" munkatársnőm. Csilivili, u.olyan táska, cipő, smink stb. Egyszer "elcsábult", a régi, ma már nem működő Csokonai moziba vett jegyet, mert ott valami őrületesen jó filmet játszottak. A Népszínház utcai mozi zsúfolva volt emberekkel, a munkatársnőm is átbillegett a magas sarkú cipellőjében, be is ült, s hazaérve már vakaródzott. Igen, ott, a legkényesebb helyen, a combja közén. Amíg ő guvadt szemekkel a filmet nézte, a lapos tetvek beszállásolták magukat nemcsak a bugyijába, de mélyebbre is ástak. Ezek szerint a hosszú film alatti lehetőséget kihasználva, befészkelték magukat, ahová nem kellett volna. A szerencsétlen hölgy visított az undortól és rohant az éjszakai orvosi ügyeletre, ahol jól kivihogták. S, hiába mondta, hogy moziban volt, az orvos kacsintva mondta neki, hogy filmet kellett volna néznie, nem egyébbel foglalkoznia. Nagyon sajnáltam, de ilyen is előfordul(hat), akkor szembesültem ezzel. No persze, a Népszínház utcában mást is lehetett kapni, s az ott üzemelő moziban pedig a filmbéli élmény mellé lapos tetűt is. Ez valóban undormány és a fertőzés veszélyes is.
A régi vicc szerint:
Mit vártál, selyemhernyót?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére