Mielőtt úgy döntenél, hogy nem mész el szavazni, megmutatom az elmúlt 2(8) évet…

Ez a poszt a nemszavazóknak szól. Szóval, ha nem vagy benne abban a cca. 3 millió emberben, ki szarik arra, hogy merre megy a világa, akkor lapozz alulra, MOST! A többieknek pedig próbáljuk felvázolni, hogy mi is az, amire úgy szavaznak, hogy nem szavaznak.

Mert az nem igaz, hogy egy párt egy országban ne legyen leváltható!
Megpróbáltam a minimumot. De tényleg. Minél többet túrtam az adatok között, annál nagyobb volt a hányinger, és annál nagyobb bajban voltam, mert amikor már csak átnézésre várt az anyag, akkor jöttem rá, hogy vissza az adatok közé, mert egy rakat dolog kimaradt. Ez a cucc nem arról szól, hogy mi van az egészségügyben, oktatásban, nyugdíjakban, munkaerő piacon, kivándorlásban, csak a kifejezetten nagy durranásokat veszi elő, mik mind hatással vannak a felsoroltakra. Egész egyszerűen nem létezik, hogy 24 ezer szót végigolvass, még úgy sem, hogy kihagytam nagyjából 30 oldalt, meg még kilencven A4-est a magyarázó, és elemző szövegekkel, szóval ha mégis rávennéd magad, akkor vegyél egy nagy levegőt.

Ez úgy kezdődött, hogy….
Tavaly szeptember magasságában úgy gondoltam, hogy összeszedem a pártok szépen összeszedett ígéreteit, egymás mellé állítom őket, nézzük meg, hogy ezek mennyire különbözőek, vagy mennyire fedik le egymást. Hiszed, ha nem, elsőként Gyurcsány-DK végezte el a feladatát, a többi még mindig azzal foglalkozott, hogy valami írástudót szerezzen magának, ki összeállít egy anyagot, mindezt 7 hónappal a választások előtt. Fogod a fejed, mert ha valakik ennyire szarnak a munkájukra, akkor hogy várod el tőlük egy egész ország irányítását!?

Soha nem az volt a cél, hogy valami kibaszott pártnak kampányoljak. A politika rohadt. Minden országban. Ez tény. Ha valamit politikának hívunk, akkor az totál egyenes út ahhoz, hogy ne működjön. VISZONT, ha az alapjaiban rohadt politikával szemben nem áll egy erő – a választó – ki bármikor, bármely pillanatban ott tartja a “most eltakarodtok innen” feliratú táblát a politika felett, akkor az engedély arra, hogy még rohadtabb legyen. Ez a tábla a választás. Vagy a felgyújtom Budapestet, de az 2006-ban sem váltotta le a politikai elitet, csak 4 évvel később. A nem választás legutóbbi példája Amerika volt 2016-ban.

Tadaaaam…. 55,4 % ment el voksolni, és Donald J. Trump nevű idióta lett az USA 45. elnöke, ki elméletileg egy pillanat alatt tudná lerombolni ezt az egész bolygót, és nagy valószínűség szerint, elnöki idejének négy éve alatt napi 24 órában tucat ember pisál vért azért Washingtonban, hogy ezt ne tegye meg.

Ezért mutatom meg, hogy miért az a cirka 3 millió, és választásokkal sosem foglalkozó ember a legfontosabb ahhoz, hogy bármi változás (hogy szükséges-e, az hosszú lesz) megtörténjen ebben a pöcegödörben.

A FIDESZ szavazó minden körülmények között FIDESZ szavazó lesz!
Ha valami idióta úgy gondolná, hogy a FIDESZ háza tájáról lehet lecsípni szavazatokat, akkor mondom mi van: NEM, nem lehet!

Mi kellett ahhoz, hogy a FIDESZ 1,9-2 milliós tábora egy pillanatra se rendüljön meg? Nézd a narancs vonalat. Feltenném a kérdést, hogy mi kéne ahhoz, hogy megrendüljön, de erre úgy nagyjából mindenki tudja a választ, és akkor most csendben dúdold el a Chopin B-moll szonátáját Op.35…

Bármi történik ebben az országban – tehát, ha holnaptól az M1 minden reggel 8 órakor élőben közvetíti, ahogy Orbán csecsemőket eszik reggelire – a szavazó tábora rendíthetetlen.

Nézzük a TÉNYEKET, mik nem rendítik meg azokat, kik szerelmesek Orbán Viktorba:
2010 november: Visszamenőleges hatályú törvények



98%-os különadót kell fizetni minden magánszemélynek 3,5millió, és minden közszférában dolgozó, 2 milliós végkielégítése esetén, 5 évre visszamenőleg. 4 év cirkusz, Ab, bíróság, EU, mindenki beszállt a cuccba, hogy kinyírják ezt a faszságot.

2010 december: Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése


Mivel az Ab kinyírta a FIDESZ 98%-os adótörvényét, ezért alkotmányt módosítottak, szóval az Ab csak akkor semmisítheti meg a költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló jogszabályokat, ha azok sértik az élethez, emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelmét, a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadsághoz, illetve a magyar állampolgársághoz fűződő jogokat.

2011 december: Nyugdíjpénztárak


14 hónapra elfüggesztették a folyósítást, miközben behazudták, hogy veszteséges üzletbe nyomja a nép a pénzét. Megnyitották a visszalépést, miközben befenyegettek, hogy aki marad, annak nem lesz állami nyugdíja. A nyugdíj-járulék hozzájárulás lett – magyarán adó – mi azért jó, mert az adóért nem jár ellentételezés. Ígértek tételes elszámolást, miből nem lett semmi, mint ahogy abból a 3000 milliárdból

3000 milliárd forint: Ez 833 333 db. új Suzuki Swift, vagy 6 976 744 iPhone X, esetleg 100 000 000 (százmillió!!!) csajt hívhatnál meg vacsorázni, Bp valamely felkapott helyére.

2012 január: 27% ÁFA


Varga Mihály úgy döntött, hogy a legjobb kiút a gödörből, az ÁFA 27%-ra emelése, amivel rekordot döntöttünk az EU-ban. Ezzel nagyjából 150 milliárddal többet fizetsz be évente te, és én, meg mindenki a költségvetésbe, amiből…

2012 február: Alaptörvény

Nem volt alkotmányozási kényszer. Egy alkotmány konszenzussal épül, aminek készítésében részt vesznek az adott ország gondolkodói, párttól, nézettől, hittől függetlenül. Ezt az alaptörvénynek nevezett izéét, egy pali írta a konyhaasztalon, majd a parlament nagy sürgősséggel elfogadta, és azóta 6× módosítottak (a hetediket nem tudták megszavazni, mert elfogyott a 2/3.

2012 október: Nyerőgépek

Egy nap alatt söpörték el a komplett nyerőgép piacot. Ez közvetve, vagy közvetlenül 50-60 ezer családot érintett az országban. Így két kézbe került a komplett, évi 30 milliárdot hozó szerencsejáték piac, név szerint Andy Vajna, és a Szerencsejáték Zrt.

2013 május: Trafik törvény


300 milliárdos üzletet államosított Orbán, amivel 13 ezer értékesítőhelytől vette el a profitot, majd az erre épített koncessziót kiadta nagyrészt a saját lobbistáinak. 5-10 ezer munkahely mínusz. Szupi!

2013 június: Letelepedési kötvény


Rá kb. egy évre, már bukóban volt az állam, és 2017-re nagyjából 11 milliárd “veszteséget” halmozott fel, miközben a kötvényt árusító cégek 100 milliárdos profitot termeltek úgy, hogy azután nem fizettek adót. Bónuszként kb. nulla átvilágítást végeztek a kötvényvásárlókon, így annak lett eu-s útlevele, akinek volt erre pénze.

2013 július: Ángyán kilépése


A földtörvény megszavazását követően, a FIDESZ egyik legnagyobb koponyája, Ángyán József kilépett a fidesz-frakcióból. 2012-ben már lemondott a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkári posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy “zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok”, „spekuláns nagytőkés oligarchák” ellehetetlenítették a munkáját. Később többször is bírálta az állami földbérletpályázatok eredményeit, azt állítva, hogy a földek többsége a kormánypártokhoz közel álló érdekcsoportok kezébe került.

MOL részvények visszavásárlása


Ez kérlek úgy került 500 milliárd (hitel) forintba, hogy azon a magyar állam az első hónapban 125 milliárdot bukott, és a felvásárlásnak tulajdonképp csak az orbáni nemzetállam érdekei miatt volt értelme.

2013 október: E.On felvásárlás


Az E.On felvásárlása 261 millárd forint volt, plusz amiről már nem is érdemes beszélni. A vásárlás előtt az MVM olyan előkészítő anyagot hozott nyilvánosságra, ami olyan kiemelkedő árazási és finanszírozási kockázatokat azonosított, amelyektől épeszű ember csak menekülni akar, mivel ezzel a bulival megvették a Gazprom hosszútávú nagykereskedői szerződését is, mi csak annyit tartalmaz, hogy a papíron akkor is ki kell fizetni a földgázt, ha a világ holnap átáll napenergiára. Ez még -330 milliárd veszteség, mibe ép eszű gazdasági szakember nem megy bele.

2013 november: Földbotrány, Kishantos


Az új földtörvénynek hála, a földek 86%-át 15 érdekeltség szerezte meg. Figyelj, én komolyan mondom, ha ebbe belekezdek, akkor simán húsz oldal, és akkor lehet, még nincs benne az, hogy hány ezren vesztették el megélhetésüket, és milyen hosszútávú hatásai vannak (pl. a lejáró bérletek kapcsán)az egész komplett agrárszakmára. Ha csak ezt olvasod el…. Kishantos-ügy

2014 január: Paks2


3 700 milliárd. A megtérüléshez nagyjából 3× olyan drágán kellene árulnunk az ott megtermelt energiát, mint amennyiért most (tehát nem 10 év múlva, amikor ennek töredéke lesz) a németektől beszerezzük. Mivel annyiért nem lehetne árulni, így Paks2 veszteségét a kormány állja, az adófizetők pénzéből, szóval egyrészt fizetsz az áramért, meg adókban kifizeted annak az épületnek a folyamatos veszteségét, mi az ország 36%-ba nyomja az áramot. Arról nem is beszélve, hogy a ruszkiktól drágábban vettük fel a hitelt, mint ha bejött volna az IMF. Tehát, egyrészt senkinek nem éri meg, másrészt elmaradnak Magyarországon a megújuló energiákkal foglalkozó fejlesztések (cégek, kutatás-fejlesztés, innováció, gyártás, millió munkahely).

2014 május: Narancsbőr


Ferenczi Krisztina (1950-2015) oknyomozó újságíró, és a Narancsbőr című kötete kb. annyira mozgatta meg a közvéleményt, mint egy timbuktui sáskajárás, pedig már e miatt is égnie kellett volna a fél országnak a megjelenést követő napon.

2014 július: Illiberális demokrácia


Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, 2014. július 25-én . Én ezt ITT már kifejtettem, szóval +18-as a cucc.

2014 október: Internet adó


Magyarország történelmének legviccesebb epizódja. Figyelj,, eddig elszórtunk 10 800 milliárdot, illetve 10,8 billió forintot. 2014 októberében bejelentette Varga, hogy minden megkezdett GB adatforgalom után be kíván vezetni 150 forint adót, erre úgy megy ki 30-40 ezer ember az utcára, hogy történelmünk legmenőbb tüntetését produkálják. Az bazdmeg, hogy a világ pénzét elszórja ez az idióta, miközben a keleti régiók bezuhannak a legelmaradottabbak szintjére, miközben tömegesen hagyják el az országot az írástudók, az nem számít. Ha megadóztatod az online pornót, a torrentet, és a Netflixet, akkor megdöglesz!

2014 november: Kitiltási botrány (NAV)


6 embert tiltottak ki Amerikából – többek között a NAV elnökét – mivel korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személynek titulálták. Annyira csúnya volt az úgy, hogy elővettek egy palit, valami étolaj áfa kamu lobbizással kapcsolatban, és minden mást besöpörtek a szőnyeg alá, Vida Ildikóval (NAV elnök) egyetemben.

Folytatas
 
A hozzászólások meg a napi aktuális események kapcsán egyre inkább kikristályosodik, hogy a Szocialista Párt megcsinálta a választási 22-es csapdáját... Molnár Gyula nyilatkozta , hogy akik nem tartanak ki az MSZP mellett azok Vagy nem mennek el szavazni, vagy a szélsőséges ellenzéki pártra (Jobbik) szavaznak majd... S mitől 22-es csapdája ? mert a Jobbik törzsszavazóinak sem tetszik ez a szociálliberális összeborulás, s így Ők is otthon maradnak, esetleg a Fideszre szavaznak.. A FIDESZ a saját táborának, csak 80%-os tudatában is kényelmesen hátra dőlhet, s ugye ez a Tiborcz nem az a Tiborc, aki Bánknak panaszkodott.. Ellenben a tehetséges Kormány média rövidesen az amerikai álom megvalósítóját fogja benne ünnepelni, feltéve addig a kiskirályfinak és csapatának sikerül legyőznie a (brüsszeli) sárkányt... S ha nincs Orbán Viktor, akkor ez az álom sem valósulhatott volna meg... S ugye egyetlen Bánk Bán maradt akivel ugyanez média jóvoltából ciki összefogni... Talán a választás is érdeklődés hiányában elmarad...
 
Hmmmm- hmm- hm

D83212FF-DE27-4D52-B849-70CCA0CC8A3B.jpeg
 
Számomra felfoghatatlan, hogy Gyulusunk aki szintén elhagyta Magyarországot és csak ő tudja hány éve él máshol miért nem tudott megbékélni még a sorsával?

Tényleg nem értelek, egyszerűen nem értem mi a bajod!
Tündéri aranyos vagy időnként, jókat mosolygok néha azon amit írsz, de ez az örökös múlton keserűséged érthetetlen.
Néha megdöbbentő milyen mélyre hatol és megfertőz egy millió éve volt keserűség.
Ápolja dédelgeti gyűlöl,ez az Ő élete
De megfigyelhetted a 45 után málenkij robotra elvittek leszármazottainál is.
Ezeknek nincs már józan és tárgyilagos látásuk
Az orbán szította fel és tartotta napirenden?
Lehet de nem csak az
Az 1919-s román megszállás gyűlölet magvát
1980 ban tapasztaltam idős munkatársamon aki ezt nem élte, csak mesélt a a nagyapja
Elvittek rekviráltak egy lovát.
Beültette a gyűlöletet az unokájába is.
Az arab izraeli miért mikortól gyűlöli a másikat?
A Török-Kurd se alszik el ha a ma politikusai rájátszva ébren tartják.
Nem értem én sem ezeket a már régen elmúlni kellett volna dolgokat
Még jó hogy a magyarokat már nem tudják gyűlölni az itt talált népek, vagy a rablóhadjárat miatt a nyugatiak.
És még itt is folytatják keserűségüket a már nem is emlékeznek mire.
Betegség vagy ideál jó érzés?
 
Utoljára módosítva:
ELhiszem es tudom is hogy minden hangszeren jatszottak a szoc vilagba hogy a cel szentesitse az... de nem igaz a munkasorok felugyelete a szavazo helysegekbe.
Nem kell fokozni se tupirozni a rossz modszert , ki tud nagyobbat mondani.
Rossz volt, ugy ahogy volt.
Azert azota mar jo par szabad valasztas volt,minden retorzio nelkul.
Azzal kell egyetértsek semmi szükség amit te tupírozásnak nevezel hazugságra
A nélkül is tudjuk milyen.
Mintha túl akarnának egymáson licitálni ki mond elborzasztóbbat
Minek hazudni mint Hári?
 
Elvittek rekviráltak egy lovát.
Beültette a gyűlöletet az unokájába is.
Ez így van a nagyapámtól is elvették a lovat igaz nem a románok (ők ételt osztottak a faluban)
hanem a tsz. Amikor a tsz dolgozók jöttek a faluba akkor mindig a háza előtt mentek el a lovas kocsival...és állítólag ütötték a lovát...ezt a családban mindenki tudja...az érintettek már rég a föld alatt vannak de a történet az öröklődik.
 
Ez így van a nagyapámtól is elvették a lovat igaz nem a románok (ők ételt osztottak a faluban)
hanem a tsz. Amikor a tsz dolgozók jöttek a faluba akkor mindig a háza előtt mentek el a lovas kocsival...és állítólag ütötték a lovát...ezt a családban mindenki tudja...az érintettek már rég a föld alatt vannak de a történet az öröklődik.
a magyarokat miért nem gyűlölik a kik is?
Kik voltak itt előttünk?
Meddig gyűlölködni a semmiért?
Ez a kérdés
1919 is rég volt a románok elmentek
A Capulet család miért gyűlöli a Montague család tagjait?
 
Utoljára módosítva:
a magyarokat miért nem gyűlölik a kik is?
Kik voltak itt előttünk?
Meddig gyűlölködni a semmiért?
Ez a kérdés
1919 is rég volt a románok elmentek
A Capulet család miért gyűlöli a Montague család tagjait?
Itt az egyénnek is nagy ráhatásának kell lenni....van egy novella talán O.Henry írta amiben egy férfi a városba megy hogy végrehajtja a család által meghírdetett vérbosszút. Mikor oda ér rádöbben hogy ő semmit sem ért az egészből és beszélgetés lesz a bosszúból.
Csak ilyenkor meg olvasom hogy Indiában egy felsőbb kaszt tag hozzáment egy alsóbb hoz egy hónap után a család által felbérelt emberek a nyílt utcán szúrták le őket...
Vagy itt egy frissebb téma Izrael most állítják bíróság elé azt a 17 éves lányt aki felpofozott egy katonát...
Nem tudok választ adni a kérdésedre panelokat írok mert nincs válaszom.
 
Tudod Beka nagyon is kétlekedem benne , hogy a multunk közös lenne ! Igen én 80-ban az NDK-t vállasztottam második hazámnak , mert az új családom ott élt és nejem mivel nembeszélte a Magyar nyelvet igy én költöztem ki ! Aztán ezt már többször is megirtam amig mások esetleg nyugaton demonstráltak a békért , mi a valogunkat vittük Lipcsébe a vásárra , de ez sem a Te dolgod ! Igen a vesszöparipám az 50-60-as évek , mert én azt a saját börömön megértem és szüleim is ,mégsem léptek le 56-ban egy jobb élet reményében mint mások, valamint ha megnézzem a hazai politikus vezér generáciot majd mindnek az összes felmenöje majd kivételnélkül vagy saját maga még annak a rendszernek volt haszonélvezöje ! Tudod én is elmentem volna nejemmel Franciaországba nászutra , mint mások, mint növérem , igaz Ö még 1950 elött tartotta az esküvöjét .Az meg mese , hogy az NDK-ban nyuzták az embereket , de az igaz , ha Ti állitjátok ezt akkor igy is volt ! Mert tényleg láttam ám ahogy Lipcse föterén egy férfit kerékbe törtek egy másiknak meg elvenen huzták le a kabátját !;) Aztán , hogy hány éve élek külföldön ? Majd ugyan annyi éve mint az imádott Ernö aki az "igaz" oldalt vállasztotta :rohog:
Ps. De tudod én nemazért járok ide , hogy Hazámat Magyarországot szapuljam mint mások . Édesapám szokta volt mondani régen Horthyk-Rákosik jönnek-mennek , de Magyarország marad.
Értem amit írsz Gyula, és elnézést kérek tőled az előző írásom miatt!
Bocsáss meg, amiért megbántottalak!
 
Utoljára módosítva:
Tornando , tudom Te megélted Erdély Román megszállását , részt vettél a "malenyki roboton" mint Recsken , mint esetleg Szibériáben gondolom mert különben nemirnál ennyi bolondságot . Megkérdezted esetleg Beate Klarsfeldet , hogy Ö mit is gondol ha nemtud feljteni ??
Olvastam Melittát is megkérdezted hová volt kitelepítve.
Most folytatod ezzel.
A munkatársamról meséltem aki szintén nem élte meg a román hódítást sőt az apja se.Talán az apja apja
De mégis az akkori dolgot úgy mondta el olyan elvakultan a románokra,mintha ott lett volna.
Nem volt ott sőt senki se körülötte.
Nem is érte kár Őt.
Nem is emlékszik hogy volt.
Már az emlék emlékére se emlékezett

Egy anekdota alapján lett előítéletesen faj,nép, vagy nemzetgyűlölő
Válasz melyik?
A Capulet család miért gyűlöli a Montague család tagjait?
Ha ennek üzenetét megérted.Van miről beszélni
 
Utoljára módosítva:
Ez így van a nagyapámtól is elvették a lovat igaz nem a románok (ők ételt osztottak a faluban)
hanem a tsz. Amikor a tsz dolgozók jöttek a faluba akkor mindig a háza előtt mentek el a lovas kocsival...és állítólag ütötték a lovát...ezt a családban mindenki tudja...az érintettek már rég a föld alatt vannak de a történet az öröklődik.
És mit kezdenek a történetükkel?
Neked is lesz egy történeted a máról?
Mennyiben lesz az aktuális akkor?
 
Tornando már lassan leszállhatnál rólam !!!!! Van valamid ami veled egyidös , játszál már vele !! Én nem élcelödtem , ezzel nemszokásom , én és egész családunk kivolt telepitve , nejárjon oknélkül a szád !!
 
Tornando már lassan leszállhatnál rólam !!!!! Van valamid ami veled egyidös , játszál már vele !! Én nem élcelödtem , ezzel nemszokásom , én és egész családunk kivolt telepitve , nejárjon oknélkül a szád !!
Nincs szinte olyan csalad aki ne lett volna deportalva , kitelepitve vagy meghurcolva az utolso 7o evben.

Nem is egyedi eset a tied, raadasul szerencsesnek is mondhatod magad mert tuleltetek ezeket az idoket , mert bizony sokan belehaltak aldozatok lettek akaratlanul is a rossz politikai jatszmaknak. Nem igen volt csalad ahol ne gyaszoltak volna valakit akik elestek , vagy oldostek oket.
 
Huu , de szerncsés vagyok , mert itt szapulnak !! hu de jó nekem meg a családomnak , olyanok akik ezt nemélték meg !!! Hol volt egész Magyarország lakosága meghurcolva ?? Melitta , kérlek nenevettesd kimagad !
Például a mezőgazdaságból élők akiknek volt földje azok MIND kárt szenvedtek. Sosem felejtették el azt a traumát amikor elvették a földjüket.
 
Nem voltam kitelepitve mert ennyire nem vagyok oreg.
mindenkinek az a legfájóbb amit átélt
Például a mezőgazdaságból élők akiknek volt földje azok MIND kárt szenvedtek.

Sosem felejtették el azt a traumát amikor elvették a földjüket.
azoktol akiket kulák listára tettek (mert nagy birtokaik voltak)
Akik meg nincstelenek voltak azok kaptak földet
Eszetlen egy világ volt az biztos
Nagyapám nagy gazda volt és falu bíró
Rekvilaltak a lovait a kocsiját és a hintót is a földjeivel együtt
Mivel okos ember volt és arany kalászos gazda
O lett a tsz elnök is amíg nem jött egy funkcionárius
Utana csöndben művelte ami megmaradt
Dohányt termelt abban volt jó pénz
Gyula tanúja volt gondolom és valóságosan megélte
Maradandó emlékke égette be magát mégha kis kolokkent elte meg akkor is.
 
Talan azert nyer a jobboldal, mert sokan mondvasinalt urugyekkel "megmagyarazzak" emberek hosiesseget, es onfelaldozasat. Lehet, hogy az okok es a celok vitathatok sokak szamara, de sok-sok ember a hazajaert halt meg.
A HAZA szo szamotokra lehet, hogy nem mond semmit, masok ma is az eletuket adnak erte

 
Talan azert nyer a jobboldal, mert sokan mondvasinalt urugyekkel "megmagyarazzak" emberek hosiesseget, es onfelaldozasat. Lehet, hogy az okok es a celok vitathatok sokak szamara, de sok-sok ember a hazajaert halt meg.
A HAZA szo szamotokra lehet, hogy nem mond semmit, masok ma is az eletuket adnak erte


Talán nem tőled fogunk hazaszeretet leckeket venni !
Egyáltalán honnét veszed a bátorságot ilyen téri véleményezésre ?
Ha esetleg nem tudnád nem véletlenül az az oldal neve ,hogy CanadaHun
Aki adta neki ezt a nevet van olyan magyar mint te
Hazaszeretetbol nem kérünk kioktatást attól hogy nem élünk otthon tudjuk mit jelent .
A kritikai megnyilvánulás nem azonos azzal hogy nem jelent semmit
Ha nem jelente semmit ,te sem írhatnál ide semmit ,mert nem létezne az oldal !

Sok esetben sokkal tisztábban látjuk a problémákat és a megoldokepletunk is egyszerűbb lenne
 
A hazaszeretet nem csak Magyar sajatsag.
Csak nekunk elmagyarazzak, hogy ez karos.

Forditsd le a szoveget.
Nagyjabol az amerikai masidik nemzeti himnusz:

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére