Orbán Viktort úgy alázta meg egy szlovákiai magyar diplomata, ahogy rég nem tette senki

"Amit Ön pénteken előadott, az még csak nem is dilettáns kommentár, hanem a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba...Ön megsértett minden szlovákiai becsületes állampolgárt" - írta Petőcz Kálmán politológus, diplomata.

„Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak” – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák belpolitikai válságot pénteken a közmédiának.

Mint arról beszámoltunk, Szlovákiában az után alakult ki belpolitikai válság, hogy otthonában meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. A gyilkosság után lemondott a szlovák kulturális miniszter, Andrej Kiska köztársasági elnök pedig felvetette az előrehozott választásokat is. Az újságíró utolsó, befejezetlen írásában az olasz calabriai maffiához, a 'Ndranghetához állítólag közel álló személyek Szlovákiában való megjelenésével, kapcsolati hálózatukkal és politikai kötődéseikkel foglalkozik, az írás az utóbbiak között említ különböző, Robert Fico kormánypártjához közel álló és annak tartott személyeket is.

Orbán pénteken arról beszélt, hogy Szlovákiának ma olyan kormánya van, amely ellenáll a bevándorlásnak, nem akar bevándorlóországot csinálni a saját hazájából, de szerinte az ilyen miniszterelnököket könyörtelenül támadták és támadni is fogják Soros György szervezetei.

Ezek után vasárnap jelent meg a pozsonyi Új szóban Petőcz Kálmán politológus, politikus, diplomata Levél Orbán Viktornak című írása, amely így kezdődik:

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Orbán Viktor!

Szeretném Önt nagyon szépen megkérni, hogy ne avatkozzon bele Szlovákia belügyeibe, főleg nem olyan szerencsétlen és buta módon, ahogy azt pénteken a közmédiában tette.

Petőcz a levelében így fogalmaz: „Sajnos, azzal kell kezdenem, hogy amit Ön pénteken előadott, az még csak nem is dilettáns kommentár, hanem a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba. Ön nagyon jól tudja, hogy sem Soros Györgynek, sem egyéb „nyugati imperialistáknak” ahhoz, hogy Szlovákiában az emberek fel vannak háborodva és tüntetnek, semmi köze nincs”.

A politológus kitér a szlovákiai tüntetések okára, a korrupciós maffiára, amely kilopta az emberek segge alól a fél országot, és ellehetetlenítette a gyerekeik jövőjét. „Önnek nincs egyetlen jó szava sem, amellyel együttérzését fejezné ki a két meggyilkolt fiatal és hozzátartozóik iránt? Önnek ebben a nehéz pillanatban is csak „sorosozásra” és „migráncsozásra” futja?” – teszi fel a kérdés a meggyilkolt újságíróra és annak barátnőjére utalva, majd Orbánnak a tüntetőkre vonatkoztatható szavaira kitérve kijelenti:

Ön megsértett minden szlovákiai becsületes állampolgárt, aki végre egy igazságos jogállamban, félelem nélkül szeretne élni.

Ezek után így fejezi be: „Lehet, hogy Magyarországon sorosozással és migránsozással még (egyszer) lehet választást nyerni. Szlovákiában pillanatnyilag biztos hogy nem. Az emberek többsége ennek nem dől be. Nekem Önnel, tisztelt miniszterelnök úr, egyébként személyesen semmi bajom nincs. Sőt, szívesen idézem vissza azokat a pillanatokat, amikor Ön fiatal demokrataként, 1989 júniusában gyújtó hangú beszédet mondott a Hősök terén, vagy amikor 1992-ben az akkori pártját felvették a Liberális Internacionáléba, és Önt Európa egyik legígéretesebb fiatal politikusaként tisztelték és ünnepelték. Remélem, azért még Ön is emlékszik azokra az időkre.
HVG
szlovakok.jpg
 
a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba.
Szeretném Önt nagyon szépen megkérni, hogy ne avatkozzon bele Szlovákia belügyeibe,
Én hozzáteszem: Se más országéba
Lehetőleg vegyen vissza mindenből aminél túlértékeli a saját lehetőségeit
És kár haragosokat ellen szövetségesként gerjeszteni
Tudjuk jól érezi magát különböző botrányokban
Kéne már egy kis csend a békés egymás mellett élésre
Van itthon is építeni való amihez béke kell
Az ország útjai tele vannak kátyúkkal például
De már tűrhetetlenül
Egy kis kiváló építési bemutatót kérünk.
 
Utoljára módosítva:
Pedig az idézet mondat ami ami annyira mellebvágta a politológus urat, mintha elhangzott volna a román, macedón és egyéb kormányok nyilatkozataiban is, mikor a kormányellenes tüntetések szervezését, finanszírozását emlegetik.
Csodálkozom, hogy eddig még nem hallotta ezt az állítást.
 
Miért kell ilyen arrogánsan viselkedni mindenkivel, ez a stílus Mo-án még 1-2 ezer embernél elmegy, de már a többség itt sem vevő rá. Majd meglátjuk április 8-án, addig úgyis csak ilyeneket hallhatunk.
 
"Amit Ön pénteken előadott, az még csak nem is dilettáns kommentár, hanem a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba...Ön megsértett minden szlovákiai becsületes állampolgárt" - írta Petőcz Kálmán politológus, diplomata.

„Soros György és hálózata minden alkalmat megragadnak, hogy megbuktassák azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a bevándorlásnak” – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák belpolitikai válságot pénteken a közmédiának.

Mint arról beszámoltunk, Szlovákiában az után alakult ki belpolitikai válság, hogy otthonában meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. A gyilkosság után lemondott a szlovák kulturális miniszter, Andrej Kiska köztársasági elnök pedig felvetette az előrehozott választásokat is. Az újságíró utolsó, befejezetlen írásában az olasz calabriai maffiához, a 'Ndranghetához állítólag közel álló személyek Szlovákiában való megjelenésével, kapcsolati hálózatukkal és politikai kötődéseikkel foglalkozik, az írás az utóbbiak között említ különböző, Robert Fico kormánypártjához közel álló és annak tartott személyeket is.

Orbán pénteken arról beszélt, hogy Szlovákiának ma olyan kormánya van, amely ellenáll a bevándorlásnak, nem akar bevándorlóországot csinálni a saját hazájából, de szerinte az ilyen miniszterelnököket könyörtelenül támadták és támadni is fogják Soros György szervezetei.

Ezek után vasárnap jelent meg a pozsonyi Új szóban Petőcz Kálmán politológus, politikus, diplomata Levél Orbán Viktornak című írása, amely így kezdődik:

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Orbán Viktor!

Szeretném Önt nagyon szépen megkérni, hogy ne avatkozzon bele Szlovákia belügyeibe, főleg nem olyan szerencsétlen és buta módon, ahogy azt pénteken a közmédiában tette.

Petőcz a levelében így fogalmaz: „Sajnos, azzal kell kezdenem, hogy amit Ön pénteken előadott, az még csak nem is dilettáns kommentár, hanem a szomszéd országban történtek célzatos bevonása a magyarországi választási kampányba. Ön nagyon jól tudja, hogy sem Soros Györgynek, sem egyéb „nyugati imperialistáknak” ahhoz, hogy Szlovákiában az emberek fel vannak háborodva és tüntetnek, semmi köze nincs”.

A politológus kitér a szlovákiai tüntetések okára, a korrupciós maffiára, amely kilopta az emberek segge alól a fél országot, és ellehetetlenítette a gyerekeik jövőjét. „Önnek nincs egyetlen jó szava sem, amellyel együttérzését fejezné ki a két meggyilkolt fiatal és hozzátartozóik iránt? Önnek ebben a nehéz pillanatban is csak „sorosozásra” és „migráncsozásra” futja?” – teszi fel a kérdés a meggyilkolt újságíróra és annak barátnőjére utalva, majd Orbánnak a tüntetőkre vonatkoztatható szavaira kitérve kijelenti:

Ön megsértett minden szlovákiai becsületes állampolgárt, aki végre egy igazságos jogállamban, félelem nélkül szeretne élni.

Ezek után így fejezi be: „Lehet, hogy Magyarországon sorosozással és migránsozással még (egyszer) lehet választást nyerni. Szlovákiában pillanatnyilag biztos hogy nem. Az emberek többsége ennek nem dől be. Nekem Önnel, tisztelt miniszterelnök úr, egyébként személyesen semmi bajom nincs. Sőt, szívesen idézem vissza azokat a pillanatokat, amikor Ön fiatal demokrataként, 1989 júniusában gyújtó hangú beszédet mondott a Hősök terén, vagy amikor 1992-ben az akkori pártját felvették a Liberális Internacionáléba, és Önt Európa egyik legígéretesebb fiatal politikusaként tisztelték és ünnepelték. Remélem, azért még Ön is emlékszik azokra az időkre.
HVG
Csatolás megtekintése 1597023

Én mást láttam meg ebben a hírben (azt, hogy ovi mindenbe beleszól és hülyeséget, összevész akivel csak tud, már régen megszoktam)....ami a lényeg ebben a hírben számomra, hogy a szlovák emberek tömegével tüntetnek a korrupció, az országuk szétlopása ellen.
Ők gondolkodnak és nem tűrnek birka módra.
 
Akadj le rólam légyszi, ha nincs humorod, arról nem én tehetek.
Persze én vagyok a hülye, minek szólok hozzád.
Még te mondod nekem hogy nincs humorom
Te meg ezt az abszurd humort nem vetted:
El kell magyarázni mitől abszurd (képtelen,lehetetlen)?
Most meg nem mondtál igazat mert kérdezted
Amúgy volt egy mondatod most is amire az mondom úgy van (ez is abszurd ez se fog tetszeni)A nagybetűtől a vesszőig(másképp meg se találná)
 
Utoljára módosítva:
Én mást láttam meg ebben a hírben (azt, hogy ovi mindenbe beleszól és hülyeséget, összevész akivel csak tud, már régen megszoktam)....ami a lényeg ebben a hírben számomra, hogy a szlovák emberek tömegével tüntetnek a korrupció, az országuk szétlopása ellen.
Ők gondolkodnak és nem tűrnek birka módra.

Én viszont azt látom ebben a hírben, hogy OV szennyes (Elios) ügye helyett erről beszélünk/beszélnek. Jó kis terelés, hogy a hülye magyar nehogy még a végén ötletet kapjon és kimenjen az utcára a szlovákokhoz hasonlóan.
 
Persze, ez is benne van, bár a sorosozás és a migráncsozás mindig bejövős ebből a szempontból.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,981
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére