Többszörös elítélt beszélt , hogy miért jött haza Svédországból

Szerinte nagyon rossz ott a közbiztonság, ehhez képest ő követett el bűncselekményeket svédek sérelmére.

Pénteken sugárzott az állami média interjút egy magyar nővel, aki arról beszélt, hogy hazajött Svédországból, mert nagyon rossz ott a közbiztonság. Szavaival azt akarták igazolni, hogy a nyugati sajtó nem beszél a bevándorlással kapcsolatos problémákról.

Az Index által megszerzett hatósági iratokból azonban az derül ki, hogy a nőt hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban. Több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie a sértetteknek, akik valamennyien svéd állampolgárok.

A nő hol pszichológusnak, hol állatvédőnek, hol pedig hivatalos személynek adta ki magát. Egy svéd szomszédnőjével összeveszett, azután pedig sms-eket írogatott másoknak, amelyekben a szomszédot kurvának és pszichopatának állította be. De az is előfordult, hogy veszekedés közben kávét öntött a szomszédjára.

Miközben az M1-en úgy mutatták be a nőt, mint aki Stockholmban dolgozott, a hatósági iratokban ennek nyoma sincs, a dán határhoz közel található Båstadban élt édesanyjával a bűncselekmények idején. Ez egy néhány ezer fős település, ahol metró és villamos sincs, noha a nő azt állította, hogy metróval ment be a munkahelyére, amikor egy bevándorló megtámadta.

24.hu

sved.jpg
 
Nos a logikában nem számít érvnek az ilyesmi; könnyen belátható, hogy egy bűnöző is mondhat igazat. Vagyis abból, hogy valaki bűnöző, nem következik állításának hamissága. Mellesleg azért éljünk a gyanúperrel, ugyanis nem szól a fáma arról, miféle állítólagos bűncselekményekben vétkes is az illető. Mármint a konkrétumokat illetően. Megjegyzendő: az efféle írások a sajtó legalját képviselik, bármelyik oldal hozakodik is elő vele. Amúgy meg több különböző forrásból egyre aggasztóbb hírek látnak napvilágot a svéd állapotokról.
 
Utoljára módosítva:
Nos a logikában nem számít érvnek az ilyesmi; könnyen belátható, hogy egy bűnöző is mondhat igazat. Vagyis abból, hogy valaki bűnöző, nem következik állításának hamissága. Mellesleg azért éljünk a gyanúperrel, ugyanis nem szól a fáma arról, miféle állítólagos bűncselekményekben vétkes is az illető. Megjegyzendő: az efféle írások a sajtó legalját képviselik, bármelyik oldal hozakodik is elő vele. Amúgy meg több különböző forrásból egyre aggasztóbb hírek látnak napvilágot a svéd állapotokról.
:rohog::rohog::rohog:
 
Magyarázd meg már ezt is...:D

1.jpg
 
Hogy Németországban és Svédországban milyen a biztonság, arról halvány lila dunsztom sincs, mert egy napot se éltem egyikben se. Mégis, abban gondolom közel általános az egyetértés Magyarországon, hogy a nyugatinak tartott országok közt az USA az amiben a LEGROSSZABB a közbiztonság. Ugye itt sabad a fegyvertartás, állandóak a lövöldözések, mészárlások, meg bűnszövetkezetek meg a satöbbi és a minden, TEHÁT, Németországban, de pláne Svédországban a helyzet sokkal jobb mint az USA-ban!

Nos, én az USA-ban élek, évek óta. Ismerem valamennyire ezt az országot, ezt, ahol annyira szar az élet, annyira nem biztonságos, ahol minden tele van bűnözővel és lincselő tömegekkel, és leszámolásokkal, és droggal és tömegmészárlással... azaz, sokkal rosszabb minden mint Németországban, ahonnan az a derék család Magyarországra költözött!

És ennek fényében azt mondom, ha a hír igaz és az a német család valóban emiatt Magyarországra ment, akkor nagyon megszívták a nagy büdös brokit, igencsak a rossz oldalára kerültek a szopórollernek, s erre hamar rá is jönnek majd. Mert az USA-ban, ahol állítólag rosszabb mint a németeknél, én például nyugodtan ki merek menni az utcára éjszaka. Aluljárókon is át merek kelni. Nem kell görcsösen szorongatnom a pénztárcámat a zsebemben ha az áruházban vásárolok és nagy a tömeg. Ha leülök egy padra és behunyom a szememet, nem kelt fel tíz perc után a rendőr mert azt hiszi hajléktalan vagyok és ott akarok aludni egész nap. Itt nagy értékű csomagokat csak úgy leak a postás az ajtó elé ha nem fér be a postaládába, és senki se viszi el. (talán ez nem igaz New Yorkra, de akkora vidéki városokra aminek mérete kb mint Debrecené, már igen. Oé, ez USA viszonylatban kisvárosnak számít...)

Szóval, az USA messze-messze biztonságosabb és nyugodtabb mint Hungarisztán, ha Németország jobb az USA-nál is ilyen téren, akkor a német család hamarosan megbánja a költözést mint a kutya amelyik hetet kölykedzett...
 
Nos a logikában nem számít érvnek az ilyesmi; könnyen belátható, hogy egy bűnöző is mondhat igazat. Vagyis abból, hogy valaki bűnöző, nem következik állításának hamissága.
Azért az én szememben (meg gondolom sokan másoknál is) ez erősen rontja a szavahihetőséget. Különösen annak a fényében, hogy immár 2 éve visszaköltözött és csak most fakadt ki.
Meg aztán azsem melette szól, hogy rágalmazás miatt ítélték el, ami, mintha egy picit hasonlítana a mostani nyilatkozatára.
Mellesleg azért éljünk a gyanúperrel, ugyanis nem szól a fáma arról, miféle állítólagos bűncselekményekben vétkes is az illető. Megjegyzendő: az efféle írások a sajtó legalját képviselik, bármelyik oldal hozakodik is elő vele.
Nono! az m1, mint a legalja? A nemzeti csatornánk?
Amúgy meg több különböző forrásból egyre aggasztóbb hírek látnak napvilágot a svéd állapotokról.
Csak sajnos azok zöme mind orosz rémhír.
Egy időben a FB-ra kitett "rémképek" eredetijét kikerestem és a poszt alá bemásoltam, de rájöttem, hogy felesleges. Aki farkast akar látni, az a bárányban is azt fogja.
(A magyar nyelvű kamu orosz oldalak számolásával meg 21-nél hagytam fel. Csak rá kell keresni a szerver ip címekre.)
 
Szerinte nagyon rossz ott a közbiztonság, ehhez képest ő követett el bűncselekményeket svédek sérelmére.

Pénteken sugárzott az állami média interjút egy magyar nővel, aki arról beszélt, hogy hazajött Svédországból, mert nagyon rossz ott a közbiztonság. Szavaival azt akarták igazolni, hogy a nyugati sajtó nem beszél a bevándorlással kapcsolatos problémákról.

Az Index által megszerzett hatósági iratokból azonban az derül ki, hogy a nőt hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban. Több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie a sértetteknek, akik valamennyien svéd állampolgárok.

A nő hol pszichológusnak, hol állatvédőnek, hol pedig hivatalos személynek adta ki magát. Egy svéd szomszédnőjével összeveszett, azután pedig sms-eket írogatott másoknak, amelyekben a szomszédot kurvának és pszichopatának állította be. De az is előfordult, hogy veszekedés közben kávét öntött a szomszédjára.

Miközben az M1-en úgy mutatták be a nőt, mint aki Stockholmban dolgozott, a hatósági iratokban ennek nyoma sincs, a dán határhoz közel található Båstadban élt édesanyjával a bűncselekmények idején. Ez egy néhány ezer fős település, ahol metró és villamos sincs, noha a nő azt állította, hogy metróval ment be a munkahelyére, amikor egy bevándorló megtámadta.

24.hu

Csatolás megtekintése 1597357
*
Kíváncsi lennék arra, mennyi pénzt kapott azért, hogy ilyen hülyeségeket valljon? Rémisztgesse a magyar embereket. Bárhol sorba állok, ha csak 4-en megállnak az utcán, máris a migránsozás megy. Nem véletlenül! A tévében nagyon iparkodnak arra, hogy rémisztgessék az embereket reggel-délben-este, no meg a közbenső időkben is. Műsorok közben a "hírek" okán.
Félelmetes, olyan aljas módon megy a rémisztgetés, hogy a magyar emberek, akik csak a munkahelyükre - meg a lakásukra utaznak, vagy ott tartózkodnak, időnként boltban, csak ez a téma. De folyamatosan! Igazi akna munka ez, de olyan, hogy vitriollal van meglocsolva...
Félelmetes, hogy ennyire szisztematikusan átvarázsolják az emberek agyát. Már a megerőszakolás is! Folyamatosan "nyomatják" a kormány hírcsatornáin, hogy ismét Németországban, Franciaországban itt meg ott megerőszakoltak egy nőt. Bocsánat a kifejezésért, de megéltem ennyi meg annyi, sokadik X-et, van fogalmam arról mi kell egy szexuális együttléthez. Bugyi, nadrág nem, az biztos. No, mostanában eléggé hideg van, a nők fel vannak öltözve. Csizma, nadrág, bugyi stb. Szoknyában szinte alig járnak a fiatalok, főként a nadrágot hordják. Arra a kabát. No most "piszkos" fantáziám bekapcsolt. Bárki el tudja azt hinni, képzelni, hogy egy vagy több migráns harcra kész "fegyverrel" a nyílt utcán "bontogatja" a "női csomagot"? S, miközben a többiek mit csinálnak, körül is állják, hogy fedezzék? S, az utcai kamerák, az utcán járók hol vannak? Nappal! Hamuka az egész. Csak az a rettenet, hogy botor-buta magyar népek ezt hiszik el, mert naponta többször "csepegtetik" ezt a témát a szürke állományukba. Hihetetlen! Valamelyik nap, rendesen felhecceltek, pontosan néhány öregasszony. Elő is adtam, igaz, nem voltam valami "kegyes". Emlékeztettem őket arra, ha már elfelejtették volna, hogy ruhán keresztül képtelenség nemi aktust véghez vinni.
Véleményetekre kíváncsi lennék. Köszönném.
 
*
Bocsánat a kifejezésért, de megéltem ennyi meg annyi, sokadik X-et, van fogalmam arról mi kell egy szexuális együttléthez. Bugyi, nadrág nem, az biztos. Emlékeztettem őket arra, ha már elfelejtették volna, hogy ruhán keresztül képtelenség nemi aktust véghez vinni.
Véleményetekre kíváncsi lennék. Köszönném.
A nemi erőszak nem feltétlenül jár együtt nemi aktussal. Erőszakot alkalmazni, erőszakoskodni egy nővel (vagy akár férfival, testileg gyengébb kiskorúval) szemben adott esetben legalább akkora trauma az elszenvedő fél számára, mint a nemi aktussal együtt járó megerőszakolás. Leszorítanak a földre vagy falhoz szorítanak, megragadják a nyakad, erősen-fájdalmasan megérintik-szorítják a genitális területeket, kifeszítik vagy befogják a szádat adott esetben, hiába tiltakozol, rúg-kapálsz, ha nem bénulsz le épp teljesen.... nem folytatom. Szóval ez rohadtul komoly atrocitás, nem szabadna ezzel ironizálni, vagy ennyire tudatlanra venni a formát!
 
Gyerekek miért nem használjátok az eszeteket?

Baden-Württemberg tartományában igy néz ki a külföldiek eloszlása nemzetiség szerint.
Olaszokbol, Románokbol, Lengyelekböl van a leg több. Kétszer anyi Magyar van mind Afghan.
A külföldiek 77,37%-a Europai
-
upload_2018-3-14_0-4-1.png

Forrás: https://www.statistik-bw.de/Presse/Pressemitteilungen/2017164
 
Csatolás megtekintése 1597416

Forrás: https://www.statistik-bw.de/Presse/Pressemitteilungen/2017164
Akkor csak két dologgal magyarázható a politikai radikalizmus terjedése: (1) egyre több német olvassa az Origo-t; (2) a "rasszizmus" cseppfertőzéssel terjedő kór. :)
 
Akkor csak két dologgal magyarázható a politikai radikalizmus terjedése: (1) egyre több német olvassa az Origo-t; (2) a "rasszizmus" cseppfertőzéssel terjedő kór. :)
A Német Szövetségi Köztársaság fennállása óta küzd a jobboldali és a baloldali radikalizmus ellen. Lásd RAF- Bader Meinhof Banda. Fajgyülölő kopasz neonáci mozgalom se újkeletü.

Nem mondhatnám rólad, hogy mélyen informált vagy a külföldön történő dolgokrol. Origos
uszitásokon kívül olvass mást is.
 
Drága! Én az AfD-ről beszélek és politika jobbratolódásáról. (Idézőjel ".." ?) De köszönöm a kioktatást.
 
A nemi erőszak nem feltétlenül jár együtt nemi aktussal. Erőszakot alkalmazni, erőszakoskodni egy nővel (vagy akár férfival, testileg gyengébb kiskorúval) szemben adott esetben legalább akkora trauma az elszenvedő fél számára, mint a nemi aktussal együtt járó megerőszakolás. Leszorítanak a földre vagy falhoz szorítanak, megragadják a nyakad, erősen-fájdalmasan megérintik-szorítják a genitális területeket, kifeszítik vagy befogják a szádat adott esetben, hiába tiltakozol, rúg-kapálsz, ha nem bénulsz le épp teljesen.... nem folytatom. Szóval ez rohadtul komoly atrocitás, nem szabadna ezzel ironizálni, vagy ennyire tudatlanra venni a formát!
*
Nem ironizáltam, csak elképzeltem mindazt, amivel nap, mint nap, óráról-órára riogatnak. Hol? A királyi tévé és rádió csatornáin. Éppen, hogy elképzeltem, sőt bele is éreztem magam, ezért írtam le azt, amit.
Bárkit bántalmaznak, és bárki légyen is a támadó fehér/fekete/ázsiai - mélységesen ítélem el.
Azt is, aki - bárkit megfoszt a szabadságától. Azt is, illetve azokat is, aki(k) ellehetetlenítik az ellen véleményt vallókat, sőt ellen véleményüket osztják is.
Miért?
Igen, igen itt tenném fel szerény kérdésemet a miértre? Arra, hogy miért követi kemény retorzió követi a "bátorságot". Az idézőjeleket nem véletlenül tettem e szó elé és mögé.
Utalnék itt Rékasi Károlynak a fiára, mit tettek vele?
S, még jól járt. https://24.hu/belfold/2018/01/26/rekasi-zsigmond-nem-tudom-miert-pont-tolunk-felnek/
Érdemes ezt is elolvasni: https://zarojel.hu/ki-gyilkoltatta-meg-varadi-andrast/
Ezek után igenis van helye a tovább gondolásnak...
 
Mellesleg azért éljünk a gyanúperrel, ugyanis nem szól a fáma arról, miféle állítólagos bűncselekményekben vétkes is az illető. Mármint a konkrétumokat illetően.
Ja, keresem is mindenhol az Index oldalon, de nem találom. Ügyes ez az Index, olyan hatósági iratokat "szerzett meg", amiket egyébként a személyiségi jogok védelme miatt sehol nem adnak ki senkinek. Ahan. Tuti így van, ha ők mondják.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,548
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére