Rátámadtak egy kanadai rabbira Budapesten

Felvétel készült az elkövetőről, a Tett és Védelem Alapítványnál lehet bejelentést tenni.

Keressük a képen látható személyt, aki az Árkád bevásárlóközpont egyik üzletében megtámadta, és tettlegesen bántalmazta a családjával Magyarországon tartózkodó kanadai rabbit – adta hírül a Tett és Védelem Alapítvány Facebook-oldala.

29684108_925305744295865_3372094156846399488_n.jpg

Figyelem!!!
Keressük a képen látható személyt, aki az Árkád üzletház I-style üzletében megtámadta és tettlegesen bántalmazta a családjával Magyarországon tartózkodó kanadai rabbit. Minden előjel nélkül megütötte a rabbit, a fejéről leverte a kipát, majd sebtében próbált távozni az üzletből. Az eset 11.50-kor történt és szemtanúja volt a rabbi felesége, leánya és testvére is. Az elkövető gyávaságára jellemző, hogy 'bátor' tette után inkább elmenekült, ám a felelősségrevonástól nem tud elbújni. Alapítványunk feljelentést tesz az ügyben és kéri azok jelentkezését, akik információval tudnak szolgálni a képen látható elkövető kilétéről, tartózkodási helyéről.
A bejelentéseket az [email protected] e-mailen, a http://tev.hu/jogsegely/#online-bejelent oldalon vagy a +36 1 510 0000 forródróton várjuk.

A támadó – mint olvasható – minden előjel nélkül megütötte a rabbit, a fejéről leverte a kipát, majd sebtében próbált távozni az üzletből. Az eset ma, csütörtökön 11.50-kor történt, az atrocitásnak szemtanúja volt a rabbi felesége, leánya és testvére is. Az illető aztán menekülőre fogta a dolgot. Az alapítvány feljelentést tesz az ügyben, és kéri azok jelentkezését, akik információval tudnak szolgálni a képen látható elkövető kilétéről, tartózkodási helyéről.

A bejelentéseket az [email protected] e-mailen, ezen az oldalon, vagy a +36 1 510 0000 forródróton várják.

nepszava
 
Utoljára módosítva:
Van egy nagykarimájú fekete esővédő Gore-Tex kalapom. A Kőrúton már hátulrol lelassított
kocsibol ordítoztak rám. Amikor rájuk néztem és látták, hogy ez más kalap,
hagyták csak abba.

Amikor elmondtam ismerősöknek a történetet, volt aki megkérdezte miért járok fekete kalapban.
Örülj ,hogy egyáltalán folismerte a különbséget —- igen keveseknek megy
 
En korábban azt gondoltam a kippával kapcsolatban, hogy az valami szolid fejfedö, nem szabad kirivoan kinéznie, mig végre az USA-ba gyerekeket láttam zsinagogába menni poppig. Körülbelül igy. :)
-
il_340x270.1074363535_8znk.jpg

-
il_340x270.1060263469_ert2.jpg
 
a cikkben arról írnak, hogy "megtámadta, és tettlegesen bántalmazta" az áldozatot....szóval az már nem semmiség.

Semmi kétség, rendöri ügy de nem 112.
-
Továbbá a tettes nem várta meg a rendöröket, a helyszineléshez orák mulva jöttek volna, a felvétel sokat számit.
-
Hát az én szemembe ezek a "no no area-k" és ebböl van a világon sajnos sok.
 
Utoljára módosítva:
Semmi kétség, rendöri ügy de nem 112.
-
Továbbá a tettes nem várta meg a rendöröket, a helyszineléshez orák mulva jöttek volna, a felvétel sokat számit.
-
100 %-ig egyetertek.
Mostmar csak az a gond, hogy ez a kep nem szerepel a magyar rendortseg honlapjan a korozesek vagy ki ismeri kozott. Nem szerepel a hir a legfrissebb rovatban sem.
Akkor most ez a szervezet szeretne igazsagot tenni?
Hajra liberalizmus!
 
Semmi kétség ez egy büncselekmény volt, jogod van egy ilyen képet kitenni a nyilvánosság elé.
A kép egy "corpus delicti", az álldozaton kivül minimum 2 tanut sejtek.
-
Ki beszél itt igazságszolgáltatásrol? Az a biroság feladata. Ez csupán a tetteshez vezetés.
Én jutalmat is kitüznék annak aki segit a tetteshez vezetni.

Végülis a rendörség mindenki pénzébe kerül, nincs is rá kapacitásuk.
-
A liberalizmus nem azt jelenti, hogy futni hagyjuk a törvénysértöket.
 
Szerinted a secyrity bemondasra rendelkezesere bocsajtja a kepet barkinek?
Nyilvanos helyen barki ellen ilyen atrocitas tortenik bekerul a mediaba sot a lakossagot kerik segitsenek megtalalni a tettest.
NEm egy vendegvaro idegen forgalmat elosegito fogadtatas valakit nyakon vagni inzultalni.
Ez az irgalamtlan antiszemita kirohanasok mint ami Soros ellen megy , ennel az esetnel se lehet figyelmen kivul hagyni.
NEm kell erolkodni ennyire mert mar mindent kitalaltatok,
Biztos evekkel ezelott tortent, talan a rendorseget hivahatta volna, ami valoszinu meg is tettek a szcurity , a vegen meg az lesz magat vagta fejbe.....majd talan ok security szolgaltatnak igazsagot ....stb baromsagokkal mentitek a menthetetlent.
Egy hang arrol nem hangzik el , igazan sajnaljuk , hogy ez tortent, vagy felhaborito......................
nem is sorolom....
 
Utoljára módosítva:
Szerinted a secyrity bemondasra rendelkezesere bocsajtja a kepet barkinek?
Nyilvanos helyen barki ellen ilyen atrocitas tortenik bekerul a mediaba sot a lakossagot kerik segitsenek megtalalni a tettest.
NEm egy vendegvaro idegen forgalmat elosegito fogadtatas valakit nyakon vagni inzultalni.

Akkor leirom megeegyszer, bar az az erzesem mosttmar, hogy sem Te, sem a tobbi hozzaszolo nem olvassa amit irok!

Egyet ertek azzal, hogy amennyiben ez az eset megtortent, akkor ez egy szemet piszok koztorvenyes cselekmeny, ami ellen fel kell lepni minden erovel.

De ha ez igy van, akkor miert egy himi-humi szervezet telszama, forro drotja es webcime van megadva???
Miert?
A magyar rendorseg ebben az ugyben az illetekes.
Te onnan a tavolbol ketelkedhetsz ebben, de ez akkor sem egy ugyneveztt vedelmi szervezet feladata!
Ha o lep fel az ugyan ugy anarchia mintha a magyar garda lepne fel mas ugyben!

Egy jogallam ezt nem engedheti meg!

Arra valo a rendorseg, hogy fellepjen es intezkedjen ebben az esetben.

Nekem tok mindegy hogy a magyar garda menetel-e az utcan van ez az alapitvany, ugyan ugy elitelem ezt-is meg azt is!

Ha ez a hir a rendorseg oldalarol szarmazna egy szot nem szoltam volna, csak csendesen szurkolnek, hogy a rendorseg minel hamarabb kapja el az elkovetot.
De ha ez nemm igy van- martpedig nem igy van- akkor barki joggal emeliotheti a kettos merceet, mrt az egyik oldaltol ugyan azt a dolgot elitelendonek talalod, a masikhoz meg tapsoltok!

A torvenyek egykent vonatkoznak mindenkire!
Mindenkire!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
Nekem van szovegertesi problemam? talan neked kene eldonteni a mindegy a menetel garda vagy nem menetel az alapitvany.
Nekem tok mindegy hogy a magyar garda menetel-e az utcan van ez az alapitvany, ugyan ugy elitelem ezt-is meg azt is!

De ha ez igy van, akkor miert egy himi-humi szervezet telszama, forro drotja es webcime van megadva???
Mert ok is keresik, gondolom en, feltetelezheted meg rolam is hogy a joszandek vezet hatha itt felismeri valai a keprol a tettest.
Olynat kersz szamon amit nem lehet.
Az is lehet egerutat hagynak neki, hogy ha elkapjak szanhassa banhassa buneit.
Jog allam mit enged meg mit nem ??????lassan ugy nez ki , hogy tulment a demokracia mezsgyen ez es sok mas ugy.
A rendorseg nem sokat szokot kidumalni , foleg ha enm akarnak nagyobb ugyet csinalni, az esetbol.
 
Van egy nagykarimájú fekete esővédő Gore-Tex kalapom. A Kőrúton már hátulrol lelassított
kocsibol ordítoztak rám. Amikor rájuk néztem és látták, hogy ez más kalap,
hagyták csak abba.

Amikor elmondtam ismerősöknek a történetet, volt aki megkérdezte miért járok fekete kalapban.

A kipa pont nem nagykarimájú kalap.
 
Akkor leirom megeegyszer, bar az az erzesem mosttmar, hogy sem Te, sem a tobbi hozzaszolo nem olvassa amit irok!

Egyet ertek azzal, hogy amennyiben ez az eset megtortent, akkor ez egy szemet piszok koztorvenyes cselekmeny, ami ellen fel kell lepni minden erovel.

De ha ez igy van, akkor miert egy himi-humi szervezet telszama, forro drotja es webcime van megadva???
Miert?
A magyar rendorseg ebben az ugyben az illetekes.
Te onnan a tavolbol ketelkedhetsz ebben, de ez akkor sem egy ugyneveztt vedelmi szervezet feladata!
Ha o lep fel az ugyan ugy anarchia mintha a magyar garda lepne fel mas ugyben!

Egy jogallam ezt nem engedheti meg!

Arra valo a rendorseg, hogy fellepjen es intezkedjen ebben az esetben.

Nekem tok mindegy hogy a magyar garda menetel-e az utcan van ez az alapitvany, ugyan ugy elitelem ezt-is meg azt is!

Ha ez a hir a rendorseg oldalarol szarmazna egy szot nem szoltam volna, csak csendesen szurkolnek, hogy a rendorseg minel hamarabb kapja el az elkovetot.
De ha ez nemm igy van- martpedig nem igy van- akkor barki joggal emeliotheti a kettos merceet, mrt az egyik oldaltol ugyan azt a dolgot elitelendonek talalod, a masikhoz meg tapsoltok!

A torvenyek egykent vonatkoznak mindenkire!
Mindenkire!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Az esettel összefüggésben feljelentés, bejelentés a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságára csütörtök estig nem érkezett, azonban a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított eljárást garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen." (ATV)

Szóval sem a rabbi, sem a szervezet nem tett feljelentést. Miért?
 
Semmi kétség ez egy büncselekmény volt, jogod van egy ilyen képet kitenni a nyilvánosság elé.
A kép egy "corpus delicti", az álldozaton kivül minimum 2 tanut sejtek.
-
Ki beszél itt igazságszolgáltatásrol? Az a biroság feladata. Ez csupán a tetteshez vezetés.
Én jutalmat is kitüznék annak aki segit a tetteshez vezetni.

Végülis a rendörség mindenki pénzébe kerül, nincs is rá kapacitásuk.
-
A liberalizmus nem azt jelenti, hogy futni hagyjuk a törvénysértöket.

Már ha megtörtént egyáltalán.
 
Rendőrség honlapján sem a megjelölt időpontban, sem egyébkor egy árva szó sincs erről az esetről:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-in...ink?field_feltolto_szerv_target_id=All&page=1

Holott ez garázdaság, bűncselekmény, ráadásul kiemelt súlyú, mert rasszista indíttatású. Miért holmi alapítványocska nyomoz ebben az ügyben? Egyáltalán, hogy került képbe ez az alapítvány, ki és hogyan értesítette, holott a kutya sem hallott róluk még soha? Miért annak adták át az elkövetőről készült videót? Miért nem a rendőrségnek? Jogos a kérdés, hogy miért nem a rendőrséget értesítették, és miért nem az tett közzé felhívást.
 
Utoljára módosítva:
Rendőrség honlapján sem a megjelölt időpontban, sem
egyébkor egy árva szó sincs erről az esetről:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-in...ink?field_feltolto_szerv_target_id=All&page=1
es ez mit bizonyit ???
szamomra csak annyit ,hogy NEM tartja arra erdemesnek a magyar rendorseget ,hogy egyaltalan feljelentest tegyen !!
TUDJA ,hogy egy corrupt csalo intezmeny NEM kepviseli az ugyet
TOBBET er akarmilyen media hirveressel
ami tudatja hogy egy rasszista orszagban mi is fordul elo
ennel tobbet nem foglalkozik az uggyel
megallapitotta EZ MA MAGYARORSZAG
senem oszt senem szoroz szamara
hamarosan visszater Canadaba ahol ilyen NEM tortenhet vele
 
Utoljára módosítva:
Akkor leirom megeegyszer, bar az az erzesem mosttmar, hogy sem Te, sem a tobbi hozzaszolo nem olvassa amit irok!

Egyet ertek azzal, hogy amennyiben ez az eset megtortent, akkor ez egy szemet piszok koztorvenyes cselekmeny, ami ellen fel kell lepni minden erovel.

De ha ez igy van, akkor miert egy himi-humi szervezet telszama, forro drotja es webcime van megadva???
Miert?
A magyar rendorseg ebben az ugyben az illetekes.
Te onnan a tavolbol ketelkedhetsz ebben, de ez akkor sem egy ugyneveztt vedelmi szervezet feladata!
Ha o lep fel az ugyan ugy anarchia mintha a magyar garda lepne fel mas ugyben!

Egy jogallam ezt nem engedheti meg!

Arra valo a rendorseg, hogy fellepjen es intezkedjen ebben az esetben.

Nekem tok mindegy hogy a magyar garda menetel-e az utcan van ez az alapitvany, ugyan ugy elitelem ezt-is meg azt is!

Ha ez a hir a rendorseg oldalarol szarmazna egy szot nem szoltam volna, csak csendesen szurkolnek, hogy a rendorseg minel hamarabb kapja el az elkovetot.
De ha ez nemm igy van- martpedig nem igy van- akkor barki joggal emeliotheti a kettos merceet, mrt az egyik oldaltol ugyan azt a dolgot elitelendonek talalod, a masikhoz meg tapsoltok!

A torvenyek egykent vonatkoznak mindenkire!
Mindenkire!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem kell neked a rendörseget megkerni hogy kerese meg ki lopta el a biciklidet kinyomozhatod ezt magad is. Aztan bepereled es kesz.
A rendörsegnek van "fontosabb dolga" nem hiszem hogy megmozgatja a segget.

Az en esetemben sem csinaltak semmit.egy par het utan jön egy papir hogy lezartak az ügyet.

Egyebbkent feljelentest nem muszaj azonnal tenni. Az ügy nem evül el olyan gyorsan.
 
Nem kell neked a rendörseget megkerni hogy kerese meg ki lopta el a biciklidet kinyomozhatod ezt magad is. Aztan bepereled es kesz.
A rendörsegnek van "fontosabb dolga" nem hiszem hogy megmozgatja a segget.

Ezt nem mondhatod komolyan Ernoe, sehol sem a lakosság nyomoz a saját szakállára egy bűncselekmény esetén! Sőt, állampolgári kötelességed bejelenteni, ha bűncselekmény szemtanúja vagy! Az említett eset pedig súlyos bűncselekmény, mivel a magyar törvények szerint gyűlölet-bűncselekménynek számít (melynek elkövetésére a motiváció a társadalom egy bizonyos csoportjához tartozó áldozattal szembeni előítélet.) Ez nem egy biciklilopás.
Miért nem tettek feljelentést, ahogy a felhívásukban írják? Ami egyébként kötelességük!
Hol van az esetnek nyoma a rendőrségi hírekben?
Én csak szeretnék tisztán látni az ügyben.

Egyébként pedig jól ismerem az Árkádot, gyakran vásárolunk ott. Az egész üzletközpont tele van biztonsági őrökkel, nem értem miért nem szóltak nekik. És minden négyzetméter be van kamerázva, az üzletek is.
Csak a rendőrség kérheti ki a biztonsági kamerák felvételeit, azokon pedig könnyen ellenőrizheti, hogy mi történt, és hogy az elkövető merre menekült. Az egész Őrs Vezér tér is be van kamerázva, könnyedén elkaphatták volna.
 
Fent van a biztonsagi kamera fotoja az elkovetorol, nyilvan csak hivatalos szemelynek adjak ki mint pl rendorseg.
Valoszinu tettek feljelentest csak nem tudott az ujsagiro rola vagy nem akarta megirni, vagy nem kotottek az orrara.
Miert is kell az aldozatot hulyenek nezni?
HA privat kopot fogad fel abba sincs semmi mert ot erte atrocitas .
de mar ezt leirtam itt csa vissza kene olvasni..........
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,445
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére