Szombaton elárverezték Gábor Zsazsa milliókat érő kincseit

Javában tart a magyar származású híresség hagyatékának aukciója, eddig ezek a tárgyak keltek el.

A TMZ írta meg, hogy szombaton több milliós értéktárgyat elárveztek a 2016 decemberében elhunyt Gábor Zsazsa örökségéből. A magyar származású színésznő után több milliárd forintnyi hagyaték maradt hátra, ezeknek egy része most kelt el abban a Beverly Hills-i házban, ahol egykor lakott.


Eddig egy 14 karátos, ikonikus arany nyaklánc kelt el 20 ezer dollárért (nagyon, nagyon sok forintért), és sikeresen árverezték el azt a Steinway zongorát, ami a Túl a csillogáson című filmben is feltűnt. Sőt, Gábor Zsazsa 1966-os útlevelét és az 1989-es kaliforniai jogosítványát is megvette egy minden bizonnyal nagyon gazdag ember négyezer dollárért (baromi sok forintért). Ezúton is gratulálunk neki.

gabor_zsazsa-735x485.jpg


zszsa.jpg
 
Csak míg a mai liba életében egyszer, ha kifogja az aranyhalat, ez egy egész akváriumra valót horgászott össze!
Na ez az basszus kulcs, de neki azért sikerült annyiszor mert meg volt hozzá a szépsége is nem csak a tehetsége;). Ma meg csak egyeseknek tehetsége van, mert egyébként minden mű rajta, még a szűzhártyája is. ( Valahol olvastam, hogy már ilyen is van a plasztikai sebészetben):D
 
Senkit nem hordunk igy le es ilyen tragar dumaval.
Zsazsa volt Magyarorszag szepseg kiralynoje.
Harom Gabor lanyok mind szinesznok lettek. Becsben az operett szinhazban jatszott.
A nagy siker Los Angeleshez kotodik, ahol nem csak a szinhazakba de a filmekben is foszerepet jatszott vilaghiru szineszekkel .

Díjak és kitüntetések
Eze csak a nagyobbak osszesen 53 filmben jezik a nevet.

Filmszerepei


Gábor Zsazsa a A gonosz érintése című filmjének egyik jelenetében, 1958-ban
Gábor Zsazsa első filmszerepét 35 évesen a Lovely to Look at (1952) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We're Not Married!-ben szerepelt. Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban már a női főszereplőként tünt fel a mozivásznon. 1953-ban a Lili című musicalben Mel Ferrer oldalán szerepelt. 1958-ban Orson Welles A gonosz érintése (Touch of Evil) című filmjében játszott Orson Welles, Charlton Heston, Janet Leigh és Marlene Dietrich oldalán. Ezt követően 65 filmben szerepelt kisebb-nagyobb szerepekben. Utolsó szerepét 1993-ban, hetvenhat évesen a Beverly Hill-dili (The Beverly Hillbillies) című amerikai vígjátékban játszotta, többek között Rob Schneiderrel és Dolly Partonnal az oldalán. 1996-ban A Brady család 2 (A Very Brady Sequel) című vígjátékban még önmagát alakította.


Szállóigévé vált mondásai
  • „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
  • „Egy gazdag férfi sosem lehet ronda.”
  • „Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
  • „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”
  • „Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
  • „Mindenkit »kedvesemnek« szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”
Kello tisztelettel buszkeseggel emlitheted a nevet mert o letett valami taz asztalra , ugy hogy vegig vallalta magyarsagat ezzel igen sokan ismerhettek meg hazankat.

MInimum kijar neki a muveszno megtiszteltetes.

https://videa.hu/videok/film-animac...nal-friderikus-fridi-interju-hs0W1ITvDPrl46AS
 
Utoljára módosítva:
Senkit nem hordunk igy le es ilyen tragar dumaval.
Zsazsa volt Magyarorszag szepseg kiralynoje.
Harom Gabor lanyok mind szinesznok lettek. Becsben az operett szinhazban jatszott.
A nagy siker Los Angeleshez kotodik, ahol nem csak a szinhazakba de a filmekben is foszerepet jatszott vilaghiru szineszekkel .

Díjak és kitüntetések
Eze csak a nagyobbak osszesen 53 filmben jezik a nevet.

Filmszerepei


Gábor Zsazsa a A gonosz érintése című filmjének egyik jelenetében, 1958-ban
Gábor Zsazsa első filmszerepét 35 évesen a Lovely to Look at (1952) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We're Not Married!-ben szerepelt. Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban már a női főszereplőként tünt fel a mozivásznon. 1953-ban a Lili című musicalben Mel Ferrer oldalán szerepelt. 1958-ban Orson Welles A gonosz érintése (Touch of Evil) című filmjében játszott Orson Welles, Charlton Heston, Janet Leigh és Marlene Dietrich oldalán. Ezt követően 65 filmben szerepelt kisebb-nagyobb szerepekben. Utolsó szerepét 1993-ban, hetvenhat évesen a Beverly Hill-dili (The Beverly Hillbillies) című amerikai vígjátékban játszotta, többek között Rob Schneiderrel és Dolly Partonnal az oldalán. 1996-ban A Brady család 2 (A Very Brady Sequel) című vígjátékban még önmagát alakította.


Szállóigévé vált mondásai

  • „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
    „Egy gazdag férfi sosem lehet ronda.”
    „Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
    „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”
    „Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
    „Mindenkit »kedvesemnek« szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”
Kello tisztelettel buszkeseggel emlitheted a nevet mert o letett valami taz asztalra , ugy hogy vegig vallalta magyarsagat ezzel igen sokan ismerhettek meg hazankat.

MInimum kijar neki a muveszno megtiszteltetes.

https://videa.hu/videok/film-animac...nal-friderikus-fridi-interju-hs0W1ITvDPrl46AS

Színésznő. Nem. Filmszínész, igen. A kettő nem ugyanaz, nála pláne.
R.I.P.

És még valami...a halál nem avat szentté senki.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,522
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére