Megszólalt Ferenc Pápa – Orbánék milliárdokat költenek, hogy pokolra jussanak

Aki keresztény, nem terjeszthet hamis híreket, nem alkalmazhat karaktergyilkosságot, nem terjeszthet gyűlöletet a médiumokon keresztül – jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápa egészen egyértelmű utalást tett azokra az önkényes vezetőkre, akik saját politikai érdekükben alkalmaznak álhíreket. Kifejti, hogy ez nem egyeztethető össze a keresztény tanítással. Akadnak ugyanis, akik „saját gőgös önzésüket követik”, s ennek megfelelően használják a médiumokat. „Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az igazság megmásítása az egyéni és a közösségi szinten. Ezzel ellentétben, az Isten elgondolásához való hűségben a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó építésében.” Aki tehát hamis hírek terjesztésére használja fel a médiát, nem az igazság terjesztésében érdekelt.

Miért is tekinthető valósággal forradalminak a pápa dokumentuma?
A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) sajtóról és kommunikációról szóló, „Inter Mirifica” kezdetű, 1963-ban kelt határozata kezdeményezte, hogy a katolikus egyház minden évben emlékezzen meg a tömegtájékoztatás világnapjáról. 1967 óta e napra pápai üzenetet adnak ki, amely egy tömegkommunikációval kapcsolatos témakört dolgoz fel. Eddig azonban nem volt jellemző az, hogy a mindenkori egyházfő napi politikát vigyen bele az üzenetbe

Nesze neked kereszténydemokrácia
Orbánék milliárdokat költenek arra, hogy pokollá tegyék hazánkat. Milliárdokat költenek el hazug, gyűlöletkeltő kampányokban nyomassák a propagandájukat. Orbán Viktor meghirdette az új tervet: “kereszténydemokráciát” építünk felkiáltással. Ezt nem tudjuk, hogy kivel fogja véghez vinni hiszen a csapatban nem nagyon van eszük a 10 parancsolatra és a demokráciára sem. Olyan emberek építenének kereszténydemokráciát akik hírből sem ismerik a keresztény erkölcsöt, a demokráciát gondolatát meg jó alaposan kiverte a fejükből a putyini iskola.

Ha Viktorék elolvasták a Pápa kiáltványát és valóban hisznek a kereszténydemokráciában akkor pontosan tudják, hogy most nagy sz.rban vannak ugyan is az elmúlt években milliárdokat költöttek el, hogy pokolra jussanak.

Kiss András

pápa.jpg
 
Addig amíg csak médiumokon keresztül terjeszti kit zavar? Ha azt nézzük, a pápa is egy médium, hiszen Ő, Isten földi helytartója, és Isten rajta keresztül üzen a hívőknek.
 
Megatalnok eretnekek vagytok a hittel hisz mar a kormany is tiz parancsolatot ajanlja gyogymodnak es ti nem tartjatok be. A fonok a papa es meg neki is ellent mondtok, micsoda nepseg majd jon a saman es elvarazsol benneteket.
Az a baj a zsebditatorotok hogy nem o talalta ki a tiz parancsolatot? se baj a fia az majd atiranyitja hiteteket azt nem lesz itt vita ,ervek .
Sokan dumalsz terdepeles 10 miatyank es ket nap bojt.
 
Megatalnok eretnekek vagytok a hittel hisz mar a kormany is tiz parancsolatot ajanlja gyogymodnak es ti nem tartjatok be. A fonok a papa es meg neki is ellent mondtok, micsoda nepseg majd jon a saman es elvarazsol benneteket.

Ez van, mit lehet várni egy olyan főnöktől akinek a személyes tanácsadója, Reinhard Marx bíboros. Az a bíboros aki szerint meg kellene vitatni a muzulmánokkal, hogy ki lehet -e függeszteni a keresztet a németországi állami hivatalokban. Szóval ha ilyen nyilatkozat után nem küldi egy kis nigériai vagy kenyai tanulmányútra a bíboros urat azt jelenti egyetért vele.
 
Utoljára módosítva:
Kedves 191! Mit lehet elvárni egy olyan "miniszterelnöktől" akinek személyes tanácsadója volt - mindhalálig - a gyűlöletkeltés "pápája" Finkelstein? Nem írnék a tevékenységéről, mert halottakról jót, vagy semmit.
 
Nem tudom mi probléma van a kitűnő szakemberekkel, dolgozott Ronald Reagannek vagy Benjamin Netanjahunak is. Habony volt kitöl tanuljon.
 
Utoljára módosítva:
Ferenc Pápa ... majd így marad a történelemben: uralkodására jellemző a keresztény önazonosságát lépésről lépésre feladó Nyugat-Európa.
A haladás nem a keresztény „önazonosságban” van (különben is, mi a franc az az „önazonosság”, értelmezni se tudom...), hanem abban ha Európa VALLÁSSEMLEGESSÉ válna. Amint olyan törvényeket vezetnének be, melyek ezt garantálják, és rém szigorúan be is lennének e törvények tartatva, azonnal nem kéne az iszlám bevándorlástól se tartanbi, mert amilyen fanatikus bolond a legtöbbjük, rögvest nem is kívánkozna egy olyan Európába, ami bár nem keresztény „csak” VALLÁSSEMLEGES, ellenben ezt a vallássemlegességet tűzzel-vassal is kész kikényszeríteni bármi áron!

Amelyik muszlim meg mégis hajlandó bejönni ilyen Európába is, azzal úgyse lesz sok baj, mert vagy eleve nem hívő jobban mint egy „vasárnapi katolikus” aki akkor elmegy ugyan a templomba de különben leszarja a vallást minden hétköznap; vagy ha ennél hívőbb is, de minimum nem fanatikus, akkor meg semmi baj ugye.

Szóval épp az a baj hogy ti keresztény Európát akartok. Holott vallássemleges kéne. NEM ISZLÁM, ne magyarázd félre direkt a szavaimat! Nem iszlám Európa. De nem is keresztény. Nem is zsidó vagy muszlim vagy akármi más. Hanem VALLÁSSEMLEGES.
 
Aki keresztény, nem terjeszthet hamis híreket, nem alkalmazhat karaktergyilkosságot, nem terjeszthet gyűlöletet a médiumokon keresztül – jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápa egészen egyértelmű utalást tett azokra az önkényes vezetőkre, akik saját politikai érdekükben alkalmaznak álhíreket. Kifejti, hogy ez nem egyeztethető össze a keresztény tanítással. Akadnak ugyanis, akik „saját gőgös önzésüket követik”, s ennek megfelelően használják a médiumokat. „Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az igazság megmásítása az egyéni és a közösségi szinten. Ezzel ellentétben, az Isten elgondolásához való hűségben a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó építésében.” Aki tehát hamis hírek terjesztésére használja fel a médiát, nem az igazság terjesztésében érdekelt.

Miért is tekinthető valósággal forradalminak a pápa dokumentuma?
A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) sajtóról és kommunikációról szóló, „Inter Mirifica” kezdetű, 1963-ban kelt határozata kezdeményezte, hogy a katolikus egyház minden évben emlékezzen meg a tömegtájékoztatás világnapjáról. 1967 óta e napra pápai üzenetet adnak ki, amely egy tömegkommunikációval kapcsolatos témakört dolgoz fel. Eddig azonban nem volt jellemző az, hogy a mindenkori egyházfő napi politikát vigyen bele az üzenetbe

Nesze neked kereszténydemokrácia
Orbánék milliárdokat költenek arra, hogy pokollá tegyék hazánkat. Milliárdokat költenek el hazug, gyűlöletkeltő kampányokban nyomassák a propagandájukat. Orbán Viktor meghirdette az új tervet: “kereszténydemokráciát” építünk felkiáltással. Ezt nem tudjuk, hogy kivel fogja véghez vinni hiszen a csapatban nem nagyon van eszük a 10 parancsolatra és a demokráciára sem. Olyan emberek építenének kereszténydemokráciát akik hírből sem ismerik a keresztény erkölcsöt, a demokráciát gondolatát meg jó alaposan kiverte a fejükből a putyini iskola.

Ha Viktorék elolvasták a Pápa kiáltványát és valóban hisznek a kereszténydemokráciában akkor pontosan tudják, hogy most nagy sz.rban vannak ugyan is az elmúlt években milliárdokat költöttek el, hogy pokolra jussanak.

Kiss András

pápa.jpg
*
A Pokolban jó társaság lesz, akik most is szolgálják a nagyvezírt, no meg az udvartartás: főnyalonc és nyaloncok gyülekezete. Bízom, hogy ott megismerik ha nem is az élet, annak a másik világnak a rosszabbik oldalát. Kiérdemelnék.
 
Hanem VALLÁSSEMLEGES.

Sajnos olyan nem létezik ... a civilizációs törésvonal a vallások találkozásánal van és ennél a törésvonalnál akár az európai népeknél is kialakul a feszültség....szerintem például Erdély is pont egy ilyen törésvonalon található.
A muszlimokkal kapcsolatban, szerintem most is háboru folyik az Iszlám és Nyugat háborúja ... terrorizmus és ellencsapások.
 
14908333_715897778563101_4990105760393766106_n.jpg
 
Sajnos olyan nem létezik ... a civilizációs törésvonal a vallások találkozásánal van és ennél a törésvonalnál akár az európai népeknél is kialakul a feszültség....szerintem például Erdély is pont egy ilyen törésvonalon található.
A muszlimokkal kapcsolatban, szerintem most is háboru folyik az Iszlám és Nyugat háborúja ... terrorizmus és ellencsapások.

A vallássemlegesnek elég jó közelítése az ATEISTA. Ez a két fogalom tényleg nem ugyanaz szerintem se, szóval lécci ne köss bele ebbe mert ezt én is elismerem előre. De JÓ KÖZELÍTÉSE LENNE, olyan értelemben, hogy persze nem volna megkövetelve hogy mindenki ateista legyen az országban, as se hogy bezárják a templomokat, stb. De például ha megvalósulna igazán alaposan a SZEKULARIZÁCIÓ... ennek ott kéne kezdődnie, hogy

AZ EGYHÁZAKLAT TARTSÁK EL A HÍVEIK.

Aztán folytatom:

—Ne lehessen egyetlen olyan pártot se alapítani, aminek a nevében vallásra utaló szó van. tehát ne lehessen olyasmi, hogy KERESZTÉNYdemokrata. Ez különben is hülyeség, fából vaskarika. A vallások mindig egyeduralomra törekszenek, ami tehát keresztény (vagy muszlim, sintó, akármilyen) az máris nem lehet demokrata, mert nem demokratikus!

—Ne lehessen kereszténységre (vagy iszlámra, akármire) hivatkozni az alkotmányban vagy a politikusok szólamaiban. Állami/önkormányzati intézményekben vallási jelkép tilos. Nemcsak a kereszt, hanem a félhold is.

—Az állam ne építsen és ne tartson fenn templomokat, papneveldéket. Persze mecseteket se.

—Egyháznak ne legyen semmiféle ingatlana, templomot kivéve (már ha ő építi fel a saját pénzén). Tehát ne lehessen neki olyan hogy iskola, óvoda, öregek otthona, kórház, stb. Ami efféle most egyház birtokában van, azt azonnal vissza kell venni tőle! Nem hiszem el, hogy drágább lenne az üzemeltetése akkor. Egyelőre az egyház csak úgy TESZ, mintha a saját pénzén tartaná fenn ezeket, közben meg egy rakás pénzt lenyel érte az Államtól, tehát képmutatás az egész.

—Ki kell jelenteni és törvényt hozni róla, hogy Magyarország egész területén TILOS minden olyan jelkép ami ellentétes a női egyenjogúsággal, és rögvest beírni a törvénybe hogy ilyen jelkép a csador, a fátyol, a burka. (a lista bővíthető). Amint e törvény életbe lép, rögvest akár le is lehetne bontani a kerítést, mert alig akadna muszlim aki akár csak át is akarna haladni Magyarországon, legalábbis ha vele van a nője... Eleve, nő a menekültkérelmét is csak úgy adhatná be Magyarországon, ha ehhez felfedi az arcát. Amíg ezt meg nem teszi, be se léphet az országba a „szárnyas kapuinkon”. Ha ezt valaki túlzásnak tartja, közlöm hogy nemrég olvastam egy cikket, miszerint Franciaországban egy muszlim nőnek épp meg akarták adni az állampolgárságot, de az megtagadta a kézfogást, a vallására hivatkozva. NEM ADTÁK MEG NEKI AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT EZÉRT. A felsőbb bírói testületek is így döntöttek a fellebbezésnél, mondván hogy a nő egy szimbolikus pillanatban megtagadta hogy kimutassa a francia nemzettel érzett összetartozási érzését. (vagy valami ilyesmi, a pontos szavakra már nem emlékszem).

Még sorolhatnám. Tehát nem azt mondom hogy a vallások be lennének tiltva, de egyiknek se lenne kedvezve, és vissza lennének szorítva a politikából.
 
—Ne lehessen egyetlen olyan pártot se alapítani, aminek a nevében vallásra utaló szó van. tehát ne lehessen olyasmi, hogy KERESZTÉNYdemokrata. Ez különben is hülyeség, fából vaskarika. A vallások mindig egyeduralomra törekszenek, ami tehát keresztény (vagy muszlim, sintó, akármilyen) az máris nem lehet demokrata, mert nem demokratikus!

Sajnos mindez egy álomvilág, egy utópia ... a napi valóság az, hogy az emberek mindíg is egymást gyilkolták, gyilkolják hitük miatt és boldogan áldozzák életüket a hitükért. Olyan államról nem tudok ahol a vallás és a hatalom nem fonódik össze.
 
Továbbá: aki keresztény, nem iszlamizálhatja Európát.
-
Én úgy fogalmaznék, hogy nem nevezheti magát kereszténynek az, aki idegen gyűlöletre, faji megkülönböztetésre, antiszemitizmusra heccel. Az ilyen álkereszténységet Orbanizmusnak nevezik europában. :(
-
"Wer dem Staat vertraut, braucht keinen Gott." - "Aki megbízik az államban annak nincs szüksége Istenre."
-
Egy nemrég készült tanulmány megvizsgálta a vallásosság és a közjó közötti kapcsolatot.
Az eredmény:

- Minél kevesebb biztonságot nyújtanak szekuláris hatóságok, annál vonzóbbnak tűnik egy isten segítségében való remény.
- Másrészről ez azt is jelenti, hogy ahol létezik egy jóléti állam, ott csökken a vallási segítség igénye.
-
Az Amerikai Egyesült Államok sok európai számára egy rejtély.
- Hogyan lehet az, hogy egy ország ilyen vehemens vitatkozik az egészségbiztosításról?
- Mi ez a kultusz a lőfegyverekről?
- És aztán a mellveregetés, a vágy, hogy a világ legnagyobb és legjobb országa legyen, amelyre Isten olyan őrülten büszke?
- Miért olyan sok ember mélyen vallásos az USA-ban,
- miközben Európa legnagyobb részén a templomok üresen maradnak?
-
Ahol az életszínvonal aránylag magas ott a vallás kevésbé vonzó.
-
A tanulmány egy egész világot átfogó felmérést végzett, olyan helyeken is ahol nem a kereszténység, hanem más vallások (muzulmánok, hinduk, buddhisták …) alkotják a hívők többségét. De függetlenül attól, hogy melyik valláshoz kapcsolódtak az emberek, a hitük ott volt átlagban a legnagyobb, ahol a kormányzati előnyök meglehetősen szerények voltak.
-
Ezt az affinitás használja ki a magyar kormány, Magyarországon még soha nem volt ilyen orcátlan a vallásra való hivatkozás. A magyar egyházi vezetők szemlátomást a kormány függőségébe kerültek.
-
Miután az állam elfordult a polgárjaitól és csak a hatalmon maradásra törekszik, a kormány megpróbálja elvenni a polgárjainak a lehetőségét a velük történő jogtalanság ellen hivatalos helyeken (Európa Parlament, Egyesült Nemzetek Szervezete...) orvoslást keresni, javulásra semmi lehetőség demokratikus úton mert a 2/3-os kormány törvényváltoztatásokkal elvágja az utat... az ország polgárjainak csak egy instanz maradt a remény. De már a magyar egyházat előre megvásárolta a kormány.
-
Amikor azt hallom itt egyesektől, hogy a muszlim hitű migránsok "Trójai falovak", akik „majd valaha megszületett utódai" az országra kényszerítik a hitüket, akkor azt kell mondjam ezek Orbán viselkedéséből vonják le a következtetést. Orbán protestáns és nyíltan Vatikán ellen heccel. :)
-
Még akkor is amikor a Pápa nem dogmákat, hanem a Hegyi beszédet akarja nekünk az emlékezetünkbe vésni. ;)
 
Ferenc Pápa ... majd így marad a történelemben: uralkodására jellemző a keresztény önazonosságát lépésről lépésre feladó Nyugat-Európa.

Őszintén mondva mindannyian csak örülhetünk annak, hogy a keresztény katolikus egyház lassan nem kultivál bizonyos praktikákat:
-
Érdemes megfontolni, hogy az Inquisitio ugyan úgy vette a kezdetét mind az Orbanizmus, akkor egy a katolikus egyház elleni összeesküvésre hivatkozva, Orbán pedig az „elakarják venni töllünk az országunkat” hazugsággal.
-

-
Te amiatt keseregsz, hogy a katolikus egyház megválik bizonyos: „uralkodására jellemző a keresztény önazonosságátol” -
nos nem kell évszázadokat visszamenni ahhoz, hogy ezeket a terheket éreznünk kellett a börünkön.
-
1965-ig létezett a Vatikáni Index, ami az egyházi iskolában tanulóknak nagy lelkiismereti problémát, az oktatás területén pedig lemaradást okozott. A listán állt ugyanis számos irodalmi mű ami a gimnáziumokban kötelező olvasmány volt (Viktor Hugo, vagy Heinrich Heine.)
-
Nem is beszélve arról, hogy a különböző konfessziókhoz tartozok, a gyerekkorunkban még nem házasodhattak egymással anélkül, hogy az egyház megfosztotta volna őket az „örök élet reményétöl”.
-
Orbán megpróbálja ezt a középkort visszahozni azáltal, hogy a „börünk szinének a megváltoztatását”, az etnikai inhomogenitást, a kultúrák keveredését „károsnak” tartja és ennek betartása érdekében egy „törvényt” kíván létrehozni.
-
A Pápa időközben megelőzte a modernitásban Orbánt.
Orbán nem vezet Indexet, a közmediába csak az jön be amit ö akar.
A kötelezö olvasmányokban, a tereket diszitö szobrokon csak ugy tolongnak a háborus bünösök mind "nemzeti kincs"
 
1965-ig létezett a Vatikáni Index, ami az egyházi iskolában tanulóknak nagy lelkiismereti problémát, az oktatás területén pedig lemaradást okozott. A listán állt ugyanis számos irodalmi mű ami a gimnáziumokban kötelező olvasmány volt (Viktor Hugo, vagy Heinrich Heine.)

azért jó tudnod, hogy például a Mein Kampf nem volt a tiltólistán.
 
A ferences provinciális és a KÉSZ elnöke a Ferenc pápa elleni sajtótámadásról / 2017.07.31
-
"Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke és Dobszay Benedek ferences tartományfőnök gondolatai Bayer Zsoltnak a pápát igaztalanul bántó megszólalásról."
-
A magyar kormány a kereszténység megőrzőjének adja ki magát de a kormánypárt alapítói egészen más véleményen vannak a kereszténységről, a keresztény tanításokról és az elvárásokkal ellentétes stílusban beszélnek a nézeteikről.
-
Olyannyira, hogy lassan a jámborsághoz szokott egyházi vezetők hócipője is megtelik a kormányt képviselő, hangulat keltő Bayer Zsolt idegengyülöletet szito trágár beszédeitöl. Bayer a Pápa szemére veti, hogy "nem Europai, hogy egy menekült"
-
Bayer nem tudja, hogy az evangelisták sem Europaiak voltak, söt Franciskus nem az egyedüli Pápa Europán kivülröl. Nem is tudom miért nem veszik el tölle a történelem-szakos tanitoi diplomát? :)
-
A Katolikus Rádió július 30-án elhangzott műsora itt meghallgatható"
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére