67 évre emelné a belga kormány a nyugdíjkorhatárt

Tízezrek vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen.

A helyi sajtó szerint a menet délelőtt 11 órakor indult meg a városközpontban. A szervezők 70 ezer, a rendőrség 55 ezer résztvevőről számolt be. A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.

A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik.

20180516labour-horizontal.jpg

A szakszervezetek szerint aránytalanok a tervezett megszorításokForrás: AFP/Dirk Waem
A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén.

Egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt,

valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Origo
 
Nem tudnak átnézni a határon és lemásolni a német mintát?
 
Utoljára módosítva:
Ezt mondhatnák magyarországnak is.
egyenlőre családtámogatási rendszert javítgassuk .... és messziről figyeljük, hogy válik be a német módszer. A lakosság létszámát pár hónap alatt akár meg is duplázhatjuk, annyi várakozó van. Egy telefon Erdogannak, napjában tízezrek jönnek.
 
Nemeteknel is szo volt rola , hogy felemelik 67 evre.
egyenlőre családtámogatási rendszert javítgassuk .... és messziről figyeljük, hogy válik be a német módszer. A lakosság létszámát pár hónap alatt akár meg is duplázhatjuk, annyi várakozó van. Egy telefon Erdogannak, napjában tízezrek jönnek.

Ahogy a szel fuj ugy alakul a velemenyed. Hogy hatasa is legyen a bejovoknek par ev kell hozza es befektetni idot penzt energiat iskolat stb.
NAlunk bevalt de itt nagyon regota jo bevandorlasi politika van.
 
Hogy hatasa is legyen a bejovoknek par ev kell hozza es befektetni idot penzt energiat iskolat stb.
NAlunk bevalt de itt nagyon regota jo bevandorlasi politika van.

Soha nem szóltam egy árva szót sem a legális bevándorlás ellen. Sőt minden tiszteletem a pakisztáni vagy kínai orvosé aki például magánrendelőt tud nyitni magyaroszágon és a konkurenciaharcban meg tud maradni. Miért ne dolgozhatnának egy magyar atomerőmű építésénél orosz mérnökök, vagy a Cola-Cola -t miért ne igazgathatná amerikai management.
Azokkal van gond akik ránktörik az ajtót, nem kérdezik meg, hogy jöhetnek -e szükség van-e rájuk.
 
Utoljára módosítva:
Sok , miért az jó ?? Vagy jobb ??

Pici irónia volt a kérdésben.
Szerintem evidens, hogy a németek elszámolták magukat...először (2015 -ben) nagy volt az öröm a német telekommunikációs cégeknél, autógyártó cégeknél ... aztán lankadt a lelkesedés
 
Lesz itt még más európai országban is tüntetés a nyugdíjak miatt. A földrész elöregedett.
Svájcban vagy 15 éve, az akkori felelős miniszter brutális nyíltsággal két lehetőséget
rajzolt fel.
Vagy felemelik a korhatárt hetvenre, vagy tömegesen bepolgárosítanak fiatal külföldieket.
Mind a kettő hatalmas béka. Állandóan megy a vita és a bütykölés. Most a forgalmi adót akarják 2% al megemelni és esetleg a nőknél a nyudijkorhatárt 64-röl 65-re emelni. A férfiaké 1948 óta 65.

A magyar fiatalok meglepő optimizmussal képzelik el a nyugdíjaskort.

https://444.hu/2018/05/16/a-magyar-...y-nyugdijaskent-is-lesz-penze-luxustermekekre
 
Nemeteknel is szo volt rola , hogy felemelik 67 evre.


Ahogy a szel fuj ugy alakul a velemenyed. Hogy hatasa is legyen a bejovoknek par ev kell hozza es befektetni idot penzt energiat iskolat stb.
NAlunk bevalt de itt nagyon regota jo bevandorlasi politika van.
Magyarországon ez a hajó már elment.
Addig fizetnek nyugdíjat, ameddig a buxa-index engedi vagy ameddig a kedvük tartja. De törvényi kötelezettség olyan, mint korábban nem létezik.
 
ügyesen rá kell venni a tulajdonost ... volt már mikor a tulajdonosok a sztrájkolók közé lövettek.... és azért csak rendeződtek a viszonyok.
Vedd rá.....,teszemazt Mészárost, a gázszerelőt, vagy az OTPst.
A leggazdagabbak 1 százalékáé a globális vagyon több mint 50 százaléka.
A lemaradottak tehetettlensége és a gazdagok kapzsisága csak nő. Az automatizációval egyre több lessz a fölösleges ember. (Isaac Asimov, már rég megtiltotta őket.;))

Nem tudom elképzelni, hogy egy kis tüntetéssel és egy kis lövöldözéssel csak úgy rendeződnek a viszonyok.

Sajnos ez csak németül van.

https://www.credit-suisse.com/corpo...pertise/global-wealth-report-2017-201711.html
 
Utoljára módosítva:
Vedd rá.....,teszemazt Mészárost, a gázszerelőt, vagy az OTPst.
A leggazdagabbjainak 1 százalékáé a globális vagyon több mint 50 százaléka.
A lemaradottak tehetettlensége és a gazdagok kapzsisága csak nő. Az automatizációval egyre több lessz a fölösleges ember. (Isaac Asimov, már rég megtiltotta őket.;))

Nem tudom elképzelni, hogy egy kis tüntetéssel és egy kis lövöldözéssel csak úgy rendeződnek a viszonyok.
Újabb világégés kell ahhoz - sajnos az ember már csak ilyen - sok mindent megtanult már, de a múltból nem okol.
 
Sok , igen elmehetsz Németországba 63 éveskorodba már nyugdijba , ha megvan a 35 éves mukaviszonyod min. Igen ám , de akkor ca. 10% nyögdij röviditéssel kell számolnod mert ugye 45 évet kell ledolgozni a "100%-os" nyugdij kifizetéshez és ugye igy kijönn a 65 év . De ez az 1947-es születésüekre vonatkozik , a késöbb szülöttek már több munkaidöt kell ledolgozniuk igy például az 1964-ben születtek már hanemtévedek már csak 67 éveskorban mehetnének nyögdijba péz elvonás nélkül . Na kiváncsi is vagyok arra az ácsra vagy kömüvesre aki 60 évesen a tetön fog dolgozni . Ja , a lényegt elfelejtettem amig az állami alkalmazottak ugy 65-70%-t kapják a fizetésüknek addig a munkaválaloknak ezt leviszik 43%.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére