Paktumot ajánlott a Fidesz az ellenzéknek: legyen Orbán a miniszterelnök 2030-ig, kapnak pénzt...

Paktumot ajánlott a Fidesz az ellenzéknek: legyen Orbán a miniszterelnök 2030-ig, kapnak pénzt, ha abbahagyják a lejáratást.

Vannak jelek, hogy az alku már meg is kötettett.
schopflin.jpg


Készített egy közepesen érdekes interjút Puch László lapja, a Népszava bizonyos Schöpflin György nevű fideszes európai parlamenti képviselővel bevándorlásról, meg arról, hogy kizárják a Fideszt a Néppártból (Schöpflin határozott álláspontja szerint az is lehet).

Majd az interjú közepén egyszercsak független elemzőként érdeklődnek a véleménye felől, mintha nem volna 15 éve Fidesz-tag, meg 14 éve EP-képviselő, hogy mit tanácsolna a magyar baloldalnak. És Schöpflin akkor meglepőt mond:

Mi lenne a kiút?

– Az első lépés, hogy a baloldal kérjen bocsánatot 2006. október 23.-ért. A második lépés, hogy az ellenzék magára vonatkozóan döntést hoz: abbahagyjuk a lejáratást, és egy paktumot szeretnénk kötni a kormánnyal. Hollandiában ezt megtették 1917-ben: a különböző politikai közösségek megállapodtak egy ilyenben, és bár azok a társadalmi csoportok, amiket képviseltek, viszonylag elszigeteltek voltak egymástól (ez volt az úgynevezett „oszlopos társadalom”), az elitek egyeztettek, és ezzel egy évtizedekig jól működő, stabil politikai rendszert hoztak létre. Ezt éppen a nagyszabású bevándorlás bolygatta meg. Egy ilyen megállapodást el tudok képzelni Magyarországon is. Ha az ellenzék ilyen ajánlatot tenne, a jobboldalon is elgondolkodnának rajta. A harmadik feltétel pedig, hogy a baloldal fogadja el: a nemzet létező entitás, ennek a fogalomnak van tartalma, az emberek számára ez egy megélhető élmény. A probléma, hogy a baloldal liberális része ezt képtelen elfogadni, mert csak univerzalizmusban tud gondolkodni.

Azaz: az ellenzék kössön paktumot a Fidesszel,
aminek az a feltétele, hogy belássa, a kormány politikája, remek, kiváló, sőt, megalapozott.

  • Az első feltétel annak elismerése, hogy teljesen jogos volt az utcáról megpróbálni kormányt buktatni 2006-ben. (Mert ugyan az igaz, hogy a kormány és annak miniszterelnöke hazudott, és hazugsággal nyert választást fél évvel korábban, de akkor teljesen jogos lett volna forradalmat vagy legalább utcai zavargásokat szervezni 2014-ben a rezsicsökkentés, 2018-ban meg a migránsinvázió nevű propagandahazugságok miatt is.)
  • A harmadik feltétel a nemzet létének elismerése, miközben arról tudott, hogy csak egy illúzió, és mint ilyen nem létezik, a szavazók megtévesztésére szolgáló humbug.
De a második lépés a legérdekesebb, meg nyilván a legjelentősebb is: egy kiegyezési ajánlat a Fidesztől. Illetve azt nem lehet tudni, hogy a Fidesztől-e, vagy Schöpflin csak a magánvéleményét mondja. De az egész interjú amúgy tök semmilyen, érdektelen és fontatlan beszélgetés, ilyenek vannak benne például, hogy

Az ön felesége észt, így közvetve érintett is: mit szól ahhoz, hogy újranyitja a kormány a 2014-ben, Navracsics Tibor döntése miatt bezárt tallini magyar nagykövetséget?"

A paktumajánlat ellenben annyira elüt az interjú egészétől, hogy egyáltalán nem zárnám ki, hogy ezért készült az egész: Schöpflinnel magasabb kormánykörök üzennek ezzel az ellenzéki pártok derékhadának és holdudvarának. (Mert ha tényleg valódi az ajánlat, akkor a vezetőkkel nyilván személyesen közölték. Vagy fogják közölni a jövő héten Tusnádfürdőn.)

Amit az EP-képviselő ajánl az az ún. pillarizáció. A források részleges megosztása, de a hatalom átengedésének lehetősége nélkül. Hasonló volt már Magyarországon is a II. világháború utáni rövidéletű koalíciós időkben. Hegedűs Gyula irodalomtörténész panaszkodott róla, hogy ha felvett egy kommunista gondnokot a hivatalban, akkor fel kellett vennie egy szocdem fűtőt, meg egy kisgazda takarítót is. Így működött az osztrák nagykoalíciós szisztéma is évtizedeken keresztül.

Schöpflin voltaképpen túlélést kínál, ha

az ellenzék fenntartja a parlamentáris demokrácia látszatát, de a politikai váltógazdaság nélkül.
  • Lehet szidni a kormányt mondjuk az otthonápolási díj miatt, de nem lehet diktatúrázni.
  • Brüsszelben ki kell állni Orbán mellett. (Mert hát ugye a nemzet mint entitás létének elismerése valójában és gyakorlatilag pont ezt jelenti.)
  • Továbbá lehet szidni a kormányt, meg küzdeni ellene, de csak szavakban.
  • A választáson - szigorúan a plurális demokrácia nevében - mindenkinek el kell indulni, és keményen kampányolni.
  • Az összefogás szigorúan tilos. Vagy ha mégis van, mert a szavazók követelik, akkor viszont kampányolni nem szabad. Sőt,olyan jelöltet kell állítani, aki beleillik a Fidesz aktuális ellenségképébe.
Ezért cserébe habzsi-dőzsi a pártvezetésnek, túlélés, kisebb stallumok és megrendelések a derékhadnak, "a politikai szövetségeseknek" és a holdudvarnak. Ha belemegy az alkuba, a Jobbik is túlélhet, megemelik a pártalapítványok pénzét. Az ellenzék nem kampányol a Józsefvárosban, de lehet, hogy cserébe megtarthatja a XV. kerületi polgármesteri posztot, mert ott majd a Fidesz fogja vissza magát.

Amit itt Schöpflin ajánl, az tulajdonképpen

Orbán hatalmának bebetonozása a következő egy-másfél évtizedre.
Azt maga a képviselő mondja, hogy egy alkura lenne fogadókészség a jobboldalon - azaz Orbán maga nem bánná.

És miért is bánná? Eléggé le lett gyalulva (anyagilag, hozzáértésileg, presztízsileg) az ellenzék, hogy lehessen velük egy ilyen dealt kötni. Voltaképpen megejti a régóta vágyott konszolidációt, de úgy, hogy azért a források és a hatalom túlnyomó része is nála maradjon.

Orbánra kétfelől leselkedik veszély:

  • egyfelől ha az ellenzék képes összefogni ellene (mert áprilisban a magyarországi választók többsége ellene szavazott még úgy úgyis, hogy több százezren egzisztenciális félelemből vagy anyagi előnyökért támogatták a Fideszt);
  • másfelől ha a nemzetközi érdekérvényesítő képességét veszíti el (például kizárják a Néppártból és életbe léptetik ellene a 7-es cikkelyt).
Egy, a magyarországi ellenzékkel kötött paktummal Orbán mindkét problémáját megoldaná: kizárná az ellenzéki összefogást, illetve demonstrálhatná a mellette ("nemzeti érdekből", tehát valójában pénzért) felszólaló ellenzéki képviselőkkel, hogy nincs itten semmiféle diktatúra, korrupció, meg jogtiprás. A meggyengült nemzetközi pozícióit jól ellensúlyozná egy belföldi kiegyezés. Persze az ellenzék szavakban ellenzék maradna, mert ugye a szavazókat etetni kell valamivel.

Ha nem is pillarizációra, ami egyenlő felek között kötettett 100 éve Hollandiában, de annak egy egyenlőtlen változatára van magyar példa is. Az 1922-es

Bethlen-Peyer paktum,
ami a szociáldemokratáknak túlélést biztosított azért cserébe, ha nem sztrájkolnak, tüntetnek és szervezkednek a kormány ellen. Itt és most Schöpflin szerint az ún. lejáratást kellene abbahagyni, mert az súlyosan zavarja a kormány köreit (csakúgy, mint Bethlenét a vasutasok szerezése).

Az egyáltalán nem zárnám ki, hogy a paktum nem ajánlat, hanem már Simicska levonulása a színről, meg hogy az ellenzék a részleteket megbeszélni ment el Tusnádra, miután a pénzt már megkapta az alkuért.

Schöpflin esetleg már csak tényt közölte a nyilvánossággal, hogy legyen időn hozzászokni, mi vár ránk a következő 10 évben.
 
az ottaniak így mondják "1000 év Erdélyben, 100 év Romániában"
És mennyi Magyarországhoz tartozás politikailag időben ?
Csak úgy valaki összeadhatná az éveket.
Az történelmi időben nem sok hisz önállóként szerepelt sokat
 
Utoljára módosítva:
És mennyi Magyarországhoz tartozás politikailag időben ?
Csak úgy valaki összeadhatná az éveket.
Az történelmi időben nem sok hisz önállóként szerepelt sokat

Ez is advocatus_diaboli által felvetett kérdéshez tartozik, hogy mi is a nemzet, létezik-e egyáltalán. Összeköt -e a közös kultúra, a közös nyelv, a közös történelem és a közös lelki alkat.

Az erdélyi magyarok egy ellenséges környezetben kénytelenek a fennmaradásért küzdeni... ezért lényeges hogyan felyezik ki magukat ...1000 év Éerdélyben és utalanak rá, hogy Románia csupán egy frissen kreált állam, mellesleg az utolsó amelyik még megmaradt Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetúnió után.
 
Utoljára módosítva:
Vannak a nemzetközi (nemzetek-közti) szerződések ... ha nincsenek nemzetek, hogyan lehetnek köztük szerződések?

Szerintem nincsenek is nemzetközi szerződések. Vannak olyan szerződések amiket így neveznek, de figyeld meg, azok igazából mind országok közt köttetnek és nem nemzetek közt, azaz megtévesztő a szerződés neve! Már amiatt is mert mindig egy országnak van kormánya, nem egy „nemzetnek”.
Egy ország egy politikai entitás, aminek vannak határai, egy nemzet egy elképzelt valami, aminek határai nem igazán vannak.


S akkor ha azt írtad,a nemzet része az aki ahhoz tartozónak érzi magát, akkor hadd kérdezzem meg ismét, nem titkolom hogy provokatívan: a magyarországon élő cigány is a magyar nemzet része szerinted? A magyar zsidó is? Soros György is, aki sokat is tett a magyarokért? Ha igen, akkor miért emlegetik állandóan hogy ő zsidó, és miért viselkednek vele szemben úgy, mintha nem volna a magyar „nemzet” része?
 
S akkor ha azt írtad,a nemzet része az aki ahhoz tartozónak érzi magát, akkor hadd kérdezzem meg ismét, nem titkolom hogy provokatívan: a magyarországon élő cigány is a magyar nemzet része szerinted? A magyar zsidó is? Soros György is, aki sokat is tett a magyarokért? Ha igen, akkor miért emlegetik állandóan hogy ő zsidó, és miért viselkednek vele szemben úgy, mintha nem volna a magyar „nemzet” része?

A felsoroltak természetesen mind a nemzet részei.
Nézzük már meg mi a mások véleménye: "Soros György viszont konzekvensen és meggondolatlanul hangoztatja antipátiáját Izraellel szemben. Még 2011-ben Soros megfogalmazta azt az abszurd vádat, hogy Izrael a legfőbb akadálya volt a demokrácia kiépülésének a Közel-Keleten" ezt az izraeli nagykövet mondja.

Van aki katólikus és mégis nemzetárulónak titulálják.

visszatérve az alapkérdéshez ha nincs nemzet ... hogy lehetséges a nemzetállamok létezése?
 
Utoljára módosítva:
Összeköt -e a közös kultúra, a közös nyelv, a közös történelem és a közös lelki alkat.

Az erdélyi magyarok egy ellenséges környezetben kénytelenek a fennmaradásért küzdeni... ezért lényeges hogyan felyezik ki magukat ...1000 év Éerdélyben és utalanak rá, hogy Románia csupán egy frissen kreált állam, mellesleg az utolsó amelyik még megmaradt Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetúnió után.
Ez saját kérdésem de nem tudtad a választ
Megkérdezem újra:
És mennyi Magyarországhoz tartozása Erdélynek politikailag időben ?
Csak úgy valaki összeadhatná az éveket,akik Erdély hovatartozását a történelemből jól ismeri..
Az történelmi időben nem sok hisz önállóként szerepelt sokat
 
Szerintem nincsenek is nemzetközi szerződések. Vannak olyan szerződések amiket így neveznek, de figyeld meg, azok igazából mind országok közt köttetnek és nem nemzetek közt, azaz megtévesztő a szerződés neve!
Lényegtelen szócséplés
Van így nevezett szerződés
Megtalálod a Wikipédián
  • a nemzetközi jog alanyai között
  • írásban jönnek létre, és
  • nemzetközi jellegű
  • jogokat és kötelezettségeket fogalmaznak meg.
    A legfőbb nemzetközi jogalany az állam.
szerződéskötés alanyai szerint
  • államok között létrejött szerződés
  • nemzetközi szervezetek között létrejött szerződés
  • államok és nemzetközi szervezetek között létrejött szerződés
Mint látható nem kell feltétlen hozzá még állam se.
De legfőképpen nem nemzetek között jön létre
Ebben a szócséplésben jogilag és precízen ebben a pontban neked van igazad.
De vum is elolvashatta volna
 
És mennyi Magyarországhoz tartozása Erdélynek politikailag időben ?
Csak úgy valaki összeadhatná az éveket,akik Erdély hovatartozását a történelemből jól ismeri..
Az történelmi időben nem sok hisz önállóként szerepelt sokat

nem vagyok történész de hirtelenjében mondjuk Mátyás király meg Kolozsvár jut eszembe... valami kapcsolatuk csak van Magyarországgal vagy 600 éve volt. De Szent Lászlónak is van valami köze Nagyváradhoz még az 1082 -es évekből.
Mióta is nem taroznak ezek a városok Magyarországhoz?
 
Utoljára módosítva:
nem vagyok történész de hirtelenjében mondjuk Mátyás király meg Kolozsvár jut eszembe... valami kapcsolatuk csak van Magyarországgal az meg vagy 600 éve volt.
Nem hogy történész nem vagy de még bevezető érved is gyengeÉn is csak emlékből mondom: Kolozsvári szobor az talán csupán azért van? És még ki tudja miért pakolgatnak ide oda
Mert Mátyás ott született
De ez nem azt jelenti hány évet volt Erdély Magyar állami fennhatóság alatt
Sőt Kolozsvár NEM azonos teljes Erdéllyel
Szóval a Magyar államisághoz tartozás ideje nem egyes emberek hol születtek adaton múlik.

Én tényleg nem tudom pontosan
És az a gyanúm sok magyarkodó se tudja.
Bethlen Gábor fejedelemségének idejét (1613–1629)
Mindenképp ki kell vonni.
Önálló
Erdély aranykora (1619–1626)
Viszont: I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621),
És talán fricska
Ekkor pedig Magyarország volt tartománya Erdélynek?(vicc)
Attól függ honnan kormányzott gondolom.
Viccet félretéve(1620–1621) között a magyar királyság része
1619 előtt nem része?
Erdély 1003-ban a Magyar Királyság részévé vált.Vajda irányítja
1467-ben már önálló
Majd a török időkben nem magyar állam alá tatozó: Oszmán Birodalom vazallusa(1547-1690)
1711 után állandósult a Habsburg uralom
1867-es osztrák-magyar kiegyezés révén Erdély ismét Magyarország szerves része lett az Osztrák–Magyar Monarchián belül.
1918- Románia része
Látható milyen szakadozottan és általában rövid ideig Magyarország része.
Csak össze kell adogatni az éveket.
 
Utoljára módosítva:
Eleg sok erdelyit ismerek, de egyikse kivan Mo-hoz csatlakozni. Onnallo autonomiat akar. Cseberbol vederbe nem kiannak lepni. Egy nepszavazas hamar kinyitna a szemet az embereknek.
Szelso jobbos politika sok jot nem hozott az Erdelyieknek es az autonomiat is veluk akarta megcsinalni ami eleve halalra van itelve mert az Eu ba nem tudnak tamogatast szerezni. Orban tamogatasa is csak a szavazasok miatt van es nem azert mert nagyon erdekli a erdelyi emberek sorsa.
 
Orban tamogatasa is csak a szavazasok miatt van es nem azert mert nagyon erdekli a erdelyi emberek sorsa.

a magyar Alkotmányban van valami ilyesmi:

"Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal."
 
1003-
Eleg sok erdelyit ismerek, de egyikse kivan Mo-hoz csatlakozni. Onnallo autonomiat akar. Cseberbol vederbe nem kiannak lepni. Egy nepszavazas hamar kinyitna a szemet az embereknek.
Szelso jobbos politika sok jot nem hozott az Erdelyieknek es az autonomiat is veluk akarta megcsinalni ami eleve halalra van itelve mert az Eu ba nem tudnak tamogatast szerezni. Orban tamogatasa is csak a szavazasok miatt van es nem azert mert nagyon erdekli a erdelyi emberek sorsa.
Már többször ajánlottam a 13 almafa című könyvet az Erdély speciális se ide se oda helyzetére
Nem jó nekik Se Magyarországhoz tartozni De főleg nem Romániához
Ők akkor vannak jól ha Nem hűbéresei senkinek.Önálló
Amagyar alkotmány lószer nem alkotmány.az csak egy agyszüleménye a Fidesznek
Mindegy csak vumnak mondom mert idézget sallangokat
Nem is volt sok időt Magyarországnál Erdély.
Adogassa össze az éveket rájön
 
Amagyar alkotmány lószer nem alkotmány.az csak egy agyszüleménye a Fidesznek
Mindegy csak vumnak mondom mert idézget sallangokat

ez van, ez a véleményed "az alkotmány sallang"...

de például ahhoz mit szólsz, hogy egy államnak kötelessége -e megvédeni az állampolgárait.
 
ez van, ez a véleményed "az alkotmány sallang"...

de például ahhoz mit szólsz, hogy egy államnak kötelessége -e megvédeni az állampolgárait.
Akkor megyunk harcolni erdelyi magyar allampolgarainkert?
Remelem ott leszel az elso sorban.
 
Utoljára módosítva:
A felsoroltak természetesen mind a nemzet részei.
Nézzük már meg mi a mások véleménye: "Soros György viszont konzekvensen és meggondolatlanul hangoztatja antipátiáját Izraellel szemben. Még 2011-ben Soros megfogalmazta azt az abszurd vádat, hogy Izrael a legfőbb akadálya volt a demokrácia kiépülésének a Közel-Keleten" ezt az izraeli nagykövet mondja.


visszatérve az alapkérdéshez ha nincs nemzet ... hogy lehetséges a nemzetállamok létezése?

Szerintem az ismert (= írásos emlékekkel rendelkező) történelem során soha a büdős életben még nem létezett egyetlen nemzetállam sem!

Ugyanis nézz csak rá a „nemzet” szó etimológiájára! Nehezen tagadható, hogy a „nemz” ige származéka. Azaz a „nemzet” szó valaha réges-régen az ősidőkben egy olyan embercsoportot jelentett, akik egyetlen ősig tudják visszavezetni az eredetüket. Igenám, de nem egyetlen őse van egy embernek hanem nagyon sok... már neked is minimum kettő: apád és anyád ugye! Nagyszülőből 4 van neked (meg mindenkinek), és így tovább, nemzedékenként megkétszereződik az ősök száma! Leszámítva a rokonházasságokat, de még ha azokat beleszámítjuk is, akkor se EGY őse van mindenkinek!

Még ha a férfiági leszármazásra szűkítjük is le a dolgot, akkor is az van hogy már 8 nemzedékre visszamenőleg is a férfiősök száma 128. Igaz, ezek jelentőps része úgy kerül bele a képbe hogy lányt szült és azáltal lett a te valahányadik ősöd, de akkor is részt vett a téged végül előállító nemzési folyamatban. Nem mellékesen, a női ősök semmivel se kevésbé fontosak mint a férfiősök, pláne mert a mitokondiumait minden egyed az anyjától kapja, márpedig ez nagyon fontos sejtszerv az energiaháztartásunkban, ami még a hagyományosan férfias jellegűnek tekintett olyan tényezőknek is elengedhetetlen alapja mint a harc, kitartás, állóképesség, gyorsaság, stb!

Na és most gondolj bele, amelyik országot te nemzetállamnak tartod - bármely ország legyen is az - az HÁNY LAKOSBÓL ÁLL vagy állt?! Te tényleg és igazán azt hiszed, ezek mind visszavezethetőek egyetlen ősre?! Vagy akár azonos ősök egy értelmes mértékben kis számú csoportjára, mondjuk két tucat főre?!

Amióta az emberiség nagyobb csapatokban él együtt mint egy pár tucat fős horda ami még elfért egy barlangban, azóta nemzetállamokról definitíve szó se lehet, képtelenség!

Ettől persze még beszélhetsz nemzetállamokról, de csak akkor ha megmondod miféle konkrét ismérvek alapján. Szerintem Orbán Viktor épp most készül arra, hogy nemzetállamot csináljon Magyarországból. De még nem nemzetállam Magyarország, csak készül azzá tenni, és az ő szemében a magyar nemzet fogalma a következő ismérvek által definiáltatik: A magyar nemzetbe tartozik minden olyan ember, akire a következő tulajdonságok illenek:

—Fehér ember (azaz nem néger, nem cigány).
—Keresztény vallású. (Azaz a muszlimok és zsidók ki vannak zárva)
—Fidesz-szimpatizáns.
—Jól beszél magyarul.
—Az ország határain belül él, vagy ha mégse, legalább távolból a Fideszre szavaz.
—Irtózik az Európai Egyesült Államok koncepciójától.
—Kizárólag kormánymédiát néz/olvas.

A fenti követelmények bármelyike sőt akár mindegyike is mellőzhető azonban, ha letelepedési kötvényt vásárol sok pénzért, vagy más módon rengeteg pénzt juttat Orbán Viktor valamelyik strómanjának a zsebébe.
 
ez van, ez a véleményed "az alkotmány sallang".
Ahhoz ért a Fidesz szólamokat és sallangokat írjon olyanokat amit nem bír és nem is akar betartani.
Mondok egy szólam példát ami közhellyé vált: Nem hagyunk senkit az út szélén.
az alábbi ugyanaz nem véd meg hanem belelök az árokba
de például ahhoz mit szólsz, hogy egy államnak kötelessége -e megvédeni az állampolgárait.

És te még hiszel nekik?
Az alkotmány nem sallang amit idéztél az az
Ha kötelezőérvényű és betartani elérni igyekeznek valamit az nem sallang
Az az alkotmány pedig egy fércmű.
Időt nem álló összecsapott valami.
Közmegegyezés se tartalmaz. Nem is alkotmány a neve
Egy alkotmány az nagyon átgondolt komoly közmegegyezéses irat
Időtálló akár 100 évig se kell fő pontjain változtatni.
Az igazi alkotmány az stabil és nem gránitszilárdságú.
 
Utoljára módosítva:
Ettől persze még beszélhetsz nemzetállamokról, de csak akkor ha megmondod miféle konkrét ismérvek alapján.

A defíniciók, törvények alapján. Van a való világ .... például ha az EU tagország Romániában tagadod a tézist, hogy Románia nemzetállam az már hazaárulás.
A románok alkotmánya így kezdődik:
"(1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam."
 
A románok alkotmánya így kezdődik:
"(1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam."
a magyar Alkotmányban van valami ilyesmi:

"Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal."
Magyarország alkotmánya???
Már ne haragudj ne gyere itt nekem egy elavult alkotmánnyal!!
Hiszen tudhatnád hogy Alaptörvény van!!
(3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. (4) A Magyar Köztársaság az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében
...Igaz már köztársaság sincs....
 
nem vagyok történész de hirtelenjében mondjuk Mátyás király meg Kolozsvár jut eszembe... valami kapcsolatuk csak van Magyarországgal vagy 600 éve volt. De Szent Lászlónak is van valami köze Nagyváradhoz még az 1082 -es évekből.
Mióta is nem taroznak ezek a városok Magyarországhoz?
Hogy tartoznának magyarországhoz hisz sosem tartoztak ide.
Ezek a területek a magyar királyság részei voltak....
 
A defíniciók, törvények alapján. Van a való világ .... például ha az EU tagország Romániában tagadod a tézist, hogy Románia nemzetállam az már hazaárulás.
A románok alkotmánya így kezdődik:
"(1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam."

Ebből még mindig nem tudom, mi az hogy nemzet és hogy nemzetállam. Ebből csak azt tudom, hogy a románok (egy része...) Romániát nemzetállamnak tartja, de azt nem tudom, mit gondolnak e fogalom mö9gé.

Tudod ez olyan, mintha megkérdezném tőled, mi a jelentése annak a fogalomnak, hogy „páros szám”. És te ahelyett hogy ezt elmagyaráznád nekem, annyit felelsz csak, hogy „nézd öregem, a négy és a húsz páros számok. Akad aki szerint a nulla is, de ezzel kapcsolatban vannak ellenvélemények is azért”.

Ebből nem fogom megtudni, hogy úgy általában mi az a páros szám, nem kapok olyan definíciót tehát, aminek alapján bármi számról eldönthetem, páros-e. Érted mi a bajom?

Tehát, azok a románok akik azt a román alkotmányt írták, úgy gondolják hogy Románia nemzetállam. Oké, ezt megértettem. De ettől még nincs definiálva a „nemzet” és a „nemzetállam” szavak egyike se. Azaz nem tudom eldönteni ennek alapján hogy mondjuk Magyarország, vagy Szváziföld vagy Kína vagy akár az USA nemzetállam-e! Sőt, még az is lehet hogy Románia se nemzetállam, mert akik azt beleírták az alkotmányukba, tévedtek. Simán lehet mindaddig, míg nincs e fogalomra egy precíz definíció megadva.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,620
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére