A brit szigeteken az aszály miatt megállt a fű növekedése, a vetések pedig kiégtek

Az ezredforduló óta volt egy-két olyan nyár, amikor nem volt felhő az égen, a keményre szikkadt földben pedig szikrát hányt a kapa. Ezúttal (eddig) viszonylag megúsztuk a nagy aszályt, viszont a brit szigetek és Kanada keleti fele lassan sivataggá változik.

Írország, Wales és Észak-Anglia különösen esős vidék. Mármint a földrajzkönyvek, valamint az elmúlt ezer év tapasztalatai szerint. Ezúttal azonban a hőhullám és az aszály kézen fogva járt a múlt hónapban – írja a Syngenta blog.

Wales-ben például 33, a kanadai Montrealban pedig 34 fokot is mértek, ami nekik olyan, mint számunkra a szaharai ötven fok lenne.
A brit sajtó szerint 400 éve nem volt ilyen forró és száraz a nyár, ezért Anglia és Írország több megyéjében öntözési tilalmat rendeltek el.

aszaly3.jpg

400 éve nem volt ilyen forró és száraz a nyár a brit szigeteken – fotó: Pixabay

A brit farmerszövetség elnöke, John Davies a BBC-nek elmondta, hogy az eső hiánya miatt megállt a fű növekedése, a vetések pedig valósággal kiégtek. Hozzátette, vannak gazdálkodók, akik már a télre szánt takarmánnyal etetik a jószágállományt, ami a későbbiekben komoly hiányt okozhat.

Wales legnyugatibb megyéjében, Pembrokeshire-ben úgy kiszáradtak a legelők, hogy a biotehenészetet vezető Aled Rees azt tapasztalta, hogy tehenei alig adnak tejet. Átlagosan három litert fejnek naponta.

Agrominform
 
Mi lesz ha ez még jobban fokozódik?
Menjünk hűvösebb tájakra? Persze ha találunk...ráadásul lehet hogy ott egy kerítés lesz,,
 
Mi lesz ha ez még jobban fokozódik?
Menjünk hűvösebb tájakra? Persze ha találunk...ráadásul lehet hogy ott egy kerítés lesz,,

Vagy egyszerüen adaptálódunk és dolgozunk tovább. A Szaharában is élnek már régóta, pedig az a a világ legnagyobb sivataga.... nem "menekültek" Norvégiába.
 
Utoljára módosítva:
Például a Maják is adaptálódtak...

Érdekességként ha kíváncsi vagy nézz utána, hogy Izrael területének hány százakélát sorolják félsivatagos, sivatagos kategóriába ... meg fogsz lepődni. Majd megérdeklődjük hogyan boldogulnak a Negev sivataggal és tanulmányozzuk vízgazdálkodási rendszerüket.
 
Ismerem a kérdést.
 
Itt most arról szól a hír hogy kiég a termés nem hiszem hogy pár év alatt ha így folytatódik az idő járás akkor nem lesz akár éhinség hisz rengeteg az ember.
Ha sok lesz az alultáplált akkor jön a betegség és a járvány.
 
A lényeg, hogy Áder János már régen figyelmeztetett, hogy háborúk indulnak a vízért.
Akkor bajban leszünk hisz az összes folyóvizünk határon kívülről jön....lerakja a szennyeződést és tisztábban elhagyja hazánkat....
Habár van nekü nk jó kis arzénos vizünk...
 
Akkor bajban leszünk hisz az összes folyóvizünk határon kívülről jön....lerakja a szennyeződést és tisztábban elhagyja hazánkat....
Habár van nekü nk jó kis arzénos vizünk...

persze-persze a Duna már ivóvízként folyik a Fekete tengerbe.

A vízgazdálkodást csak példának hoztam fel, hogy csupán hozzáállás kérdése ... A Dél Afrikaiak csak sopánkodnak hogy nagy a szárazság ... mások meg 50 centért állítanak elő 1 köbméter ivóvizet a tengervízből.

jaapft.jpg
 
Utoljára módosítva:

ezek semmi újdonságot nem tartamaznak ez egy folyamat, egyszerüen alkalmazkodni kell hozzá, egy lényeges idézet a belinket cikkből:

" ...a gazdálkodók nincsenek felkészülve az aszályra, pedig fontos lenne, a klímaváltozás miatt ugyanis egyre nagyobb szárazságra kell számítani ..."

itt egy régebbi cikk, azzal kapcsolatban, hogy most a lengyelek zártak be több strandot:

http://www.nyitottszemmel.hu/cikk/zoldsarok/fuldoklik-a-balti-tenger/160
 
Vum ,
A gazdálkodok nincseneke felkészülve az aszályra , az árvizre , a jégvihara meg a jó ég tudja mire . A lényeg majd az államkasszából értsd mi kisegitjük öket a slamasztikából ! Öregem ez nem különb mint a cocialaizmus ! Akkor mi van a hajózokkal ,meg a többiekkel akik ugyszintén "szenvedik" a meleget ??
 
A vilagba rengeteg katasztrofa van a hoseg, a tuz az aradas, ezek termeszeti katasztrofak nem lehet felkeszulni ,se megakadalyozni.
 
Utoljára módosítva:
ezek semmi újdonságot nem tartamaznak ez egy folyamat, egyszerüen alkalmazkodni kell hozzá, egy lényeges idézet a belinket cikkből:

" ...a gazdálkodók nincsenek felkészülve az aszályra, pedig fontos lenne, a klímaváltozás miatt ugyanis egyre nagyobb szárazságra kell számítani ..."

itt egy régebbi cikk, azzal kapcsolatban, hogy most a lengyelek zártak be több strandot:

http://www.nyitottszemmel.hu/cikk/zoldsarok/fuldoklik-a-balti-tenger/160
Igen ezekről volt szó a cikkben amit ajánlottam...
De, nem csak a mezőgazdaság hanem például az atomerőművek hűtése is veszélyben lesz.
 
  • Tetszik
Reagált: vum
Igen ezekről volt szó a cikkben amit ajánlottam...
De, nem csak a mezőgazdaság hanem például az atomerőművek hűtése is veszélyben lesz.

remélem, az új reaktorok tervezésénél már a környezeti hőmérséklet növekedését is figyelembe vették ... a spanyoloknál 45 fokos hőség van és semmi gond az erőművekkel.
 
NAgyon helyes, hogy egyre tobb orszagba allitjak le az atomeromuveket.

a franciáknál tervezési hibáról van szó ... túl meleg az atomerőműnek a környezeti hőmérséklet, túl meleg a folyó vize, amivel a reaktorokat hűtötték.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,828
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére