Brüsszel fellép az állampolgársággal bizniszelő tagállamokkal szemben

Az Európai Bizottság fellép az állampolgárságot az Európai Unión kívüli személyeknek értékesítő EU-tagországokkal szemben – közölte a brüsszeli testület jogérvényesülésért felelős biztosa.

Vera Jourová a Die Weltnek elmondta, hogy egyre több tagország ad állampolgárságot harmadik – EU-n kívüli – országokból származó embereknek jelentős összegű befektetésekért cserébe, a bizottság pedig „nagy aggodalommal” szemléli az ilyen, ún. arany útlevelek számának növekedését.

Brüsszel szerint olyan személyek is jutnak állampolgársághoz, akiknek nincs igazi kapcsolatuk az adott országgal, és a bizottság elvárásával szemben nem is élnek ott legalább egy évig.

„Az állampolgárság megadása komoly biztonsági kockázatot is jelent, mert a kedvezményezettek megszerzik az EU polgárainak járó valamennyi jogot és szabadon mozoghatnak az egész EU-ban”, „nem akarunk trójai falovakat az EU-ban”

– mondta Ver Jourová. (A letelepedésikötvény-üzletben a 444 is talált biztonsági kockázatot jelentő embereket.)

Fotó: Alexandros Michailidis/SOOC
Az állampolgársági ügyek ugyan a nemzetállamok hatáskörébe tartoznak, de „ha egy EU-tagállam megnyitja a kapuit egy harmadik ország polgárai előtt, akkor az egész EU felé megnyílnak a zsilipek, és ez már ránk is tartozik, mert az Európai Bizottság is felelős az EU biztonságáért” – mondta a cseh politikus.

Vera Jourová azt mondta, a bizottság minden egyes érintett tagállam gyakorlatát részletesen megvizsgálja, majd jelentés készít a problémákról, és az eddiginél szigorúbb irányelveket dolgoz ki.

Olyan rendszert javasolnak majd, amiben az eddiginél nagyobb felelősség hárul a tagállamokra, nekik kell gondoskodniuk arról, hogy ne érje kár a közösséget mindazon személyek részéről, akiknek állampolgárságot adnak – mondta Jourová, aki kiemelten fontosnak tartja az ügyet, ezért a jelentést a korábban tervezett decemberi időpont helyett már ősszel nyilvánosságra hozzák.

(MTI)
 
és ráadásul állampolgárságot csak Ciprus árul, a többiek csak letelepedési kötvényt.
Brüsszel szerint olyan személyek is jutnak állampolgársághoz, akiknek nincs igazi kapcsolatuk az adott országgal, és a bizottság elvárásával szemben nem is élnek ott legalább egy évig.

„Az állampolgárság megadása komoly biztonsági kockázatot is jelent, mert a kedvezményezettek megszerzik az EU polgárainak járó valamennyi jogot és szabadon mozoghatnak az egész EU-ban”, „nem akarunk trójai falovakat az EU-ban”

– mondta Ver Jourová
 
így van ... mondom állampolgárságot csak Ciprus árul. A többieknél akik árulnak letelepesési kötvényt lehet idővel kérelmezni az állampolgárságot ... de ezt természetesen meg lehet tenni kötvényvásárlás nélkül is.

Mindenesetre ez a biztonági kockázat elenyésző az illegálisan érkezők százezreihez képest, akik csak egyszerüen eltünnek miután behatoltak az EU -ba. Mekkora kockázata lehet egy ilyen partraszállásnak, és hány ilyen lehet amit nem vesznek videóra?
 
Utoljára módosítva:

Persze, persze...már megint félsz.
Mi lesz velünk? Jön a felmelegedés jönnek az illegálisok...
 
Persze, persze...már megint félsz.
Mi lesz velünk? Jön a felmelegedés jönnek az illegálisok...

Szerinted nem lenne logikus, ha a kedves Ver Jourová összességében foglalkozna a témával, viszonyítaná a biztonági kockázatokat?
Maradjunk a Spanyol példánal ... 500.000 euróért lehet venni letelepedési kötvényt, de lehet érkezni gumicsónakon is ingyen. Szerinted hogyan jönnek többen?
 
Ez hogy jön a cikkhez?
Aki megveszi az lehet hogy megkapja az állampolgárságot míg aki beoson az lehet hogy nehezebben.
 
Ez hogy jön a cikkhez?
Aki megveszi az lehet hogy megkapja az állampolgárságot míg aki beoson az lehet hogy nehezebben.

szorosan kapcsolódik a cikkhez ... elvégre a biztonsági problémáról van szó az európába letelepedni szándékozókkal kapcsolatban (legálisan és illegálisan érkezőkkel).
Szerinted, ha megnézed a youtubeos spanyolországi partraszállást, úgy tűnik mintha a hatóságoknál jelentkeznének a határsértők, hány bombaszakértő lehet köztük?
 
Majd a spanyolok megbírkóznak vele ...(miért félsz hogy templom helyett dzsámiban kell isten tiszteletet hallgatnod?)
 
Vum jo lenne ha legalabb itt olvasnal mert mar beszamoltunk rola hogy kb 20ezer letelepedesi kotvennyel erkezok szama csak Mo -ra es az ellenorzesuk nem hogy szigoruan ha nem sehogy nem tortenik, mert mar tobb ember lebukott kozuluk az Eu teruleten.
Arrol nem beszelve hogy az adofizetok igen rafizetnek mert offshore lovagok gazdagodtak akik aruljak igen jo % ert ezeket a kotvenyeket.
Igy van ez jol szerinted nyugodtan tapsoljal fizessel a Rogan Tonika helyett.
Mashol is vannak hasonlo letelepedesi kotvenyek de komoly feltetelekhez kotve. Pl par szazezer dollart kell befektetni a gazdasagba ugy hogy a helyi lakosoknak munka legyen x szamban stb.
 
Mashol is vannak hasonlo letelepedesi kotvenyek de komoly feltetelekhez kotve.
Már lezárult a magyar letelepedési kötvényprogram ... a magyar kormány is pont azt mondta mint a kanadai kormány mikor még árulta a letelepedési kötvényeket "ez a kategória a működő tőke behozatalát szorgalmazza".
 
Sajnalom de nincs turelmem minden beirasod megcafolni, mert keptelen vagy olvasni mast is mint a papagaly hiradot.
Bezartak mert tul riszkes volt. de ujra nyitottak mert a lovetta az kell.

38521683_2113442685395492_1640026261180907520_n.jpg
 
Már lezárult a magyar letelepedési kötvényprogram
Követelték a parlamentben hogy ne legyen
És láss: Jól megtelt a zsebük kivezették
Itt az új letelepedési kötvény? Ingatlanbefektetésért kínálnak tartózkodási engedélyt
Sajnalom de nincs turelmem minden beirasod megcafolni, mert keptelen vagy olvasni mast is mint a papagaly hiradot.
A Kínában megjelent hirdetés szerint államkötvény helyett most ingatlant kell venni, ha valaki magyar papírokat akar szerezni. A cég szerint minden meg van beszélve a magyar hatóságokkal, bár ők ezt tagadják.
Roboterrel beszélgetsz...;)
Más néven troll
Ki kell venni az áramforrását.
 
Utoljára módosítva:
...
Vietnamban több cég is hirdeti azt a lehetőséget, hogy magyarországi ingatlanbefektetésért cserébe magyar tartózkodási engedélyt lehet szerezni.
A hirdetések szerint az ingatlanbefektetési bevándorlást a 2007-es, külföldiek tartózkodását és beutazását szabályozó törvény teszi lehetővé.

image.aspx
 
Óvatos kezdeményezés kedves hölgytől , beszédtér nyitása nem az ideiglenes hanem az állampolgárság adása a harmadik kontinens polgárainak,
(ensz ők a menekültjogok "alapvető emberi jogként" érthető legtöbb kibocsátóország) (eu a közös menekültpolitika elfogadásáért) stb
Csehek a felelősség vállalás kérdését vetik fel ha már állampolgárságot kapott az illető utazgatna is ez schengeni kérdés feszítése lesz és természetesen lehet beszélni erről de működni? Cseh rész érthető, családegyesítés lesz Németországban ők meg biztonsági garanciát várnak " ?"
40846000_p.jpg
 
Utoljára módosítva:
Az állampolgárságot egyszerűen ki kell venni a nemzetállamok kezéből. Egyetlen, birodalmi (azaz EU-s) állampolgárság kell, ami felett „Brüsszel” őrködne, azaz szövetségi hatáskörbe tartozna.
 
Az állampolgárságot egyszerűen ki kell venni a nemzetállamok kezéből. Egyetlen, birodalmi (azaz EU-s) állampolgárság kell, ami felett „Brüsszel” őrködne, azaz szövetségi hatáskörbe tartozna.

Oké, de most is ÖT ÉV kellett az EU-nak, hogy megriadjon.
Komolyan mondom egy szabadnapos csiga is gyorsabb náluk.
Ha legalább Orbán tempójának a felével rendelkezne, talán más lenne a helyzet.
 
így van ... mondom állampolgárságot csak Ciprus árul. A többieknél akik árulnak letelepesési kötvényt lehet idővel kérelmezni az állampolgárságot ... de ezt természetesen meg lehet tenni kötvényvásárlás nélkül is.

Mindenesetre ez a biztonági kockázat elenyésző az illegálisan érkezők százezreihez képest, akik csak egyszerüen eltünnek miután behatoltak az EU -ba. Mekkora kockázata lehet egy ilyen partraszállásnak, és hány ilyen lehet amit nem vesznek videóra?

Nézd meg még egyszer a videót, a strandolok nem estek pánikba a menekültek pedig örömujjongásba törtek ki. A keresztény kultúrára hivatkozó Magyarországon már rég meglincseltétek volna őket, aki egy pohár vizet adott volna nekik azt börtönbe zárta volna Orbán.
-
A nyugati szabad világban ahol az emberiesség még nincs láncra verve "megmentett menekültekről írnak az újságok: "...die spanische Seenotrettung mehr als 1.200 Geflüchtete vor der Küste gerettet... ". Ez egy egészen más hangnem.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére