Csokoládéval a szívroham ellen

Néhány szelet csokoládé rendszeres elfogyasztása nem is olyan egészségtelen. Kutatási eredmények szerint ugyanis a rendszeres csokoládéfogyasztók kisebb valószínűséggel esnek áldozatul az agyvérzésnek és a szívbetegségnek.

36920.jpg

A 21 ezer brit adatával 12 évig készült kutatás ráadásul azt mutatja, hogy a keserű és a tejcsokoládé egyaránt jót tehet az egészségnek.

A szívbetegség kockázatának kitett embereknek általában azt tanácsolják, hogy kerüljék az édes és hizlaló élelmiszerek fogyasztását. A Heart orvosi szakfolyóiratban megjelent friss tanulmány szerzői azonban így nyilatkoztak:

"Úgy tűnik, nincs olyan bizonyíték, amely indokolná, hogy ellenjavalljuk a csokoládé fogyasztását azoknak, akiket aggaszt a szív-érrendszeri megbetegedések kockázata."

Az Aberdeeni, Manchesteri, Cambridge-i és Kelet-Angliai Egyetemek kutatói kimutatták, a rendszeres csokoládéfogyasztók, akik közül néhányan napi 100 gramm csokoládét is elfogyasztottak, 11 százalékkal kisebb valószínűséggel szenvednek szívrohamot, agyvérzést vagy más szív-érrendszeri panaszt, mint azok, akik egyáltalán nem esznek csokoládét.

A rendszeres csokoládéfogyasztás ezenkívül a szívpanaszok okozta halálozás 25 százalékkal alacsonyabb kockázatával is összefüggött.

A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy vizsgálatuk csupán a statisztikai trendeket elemezte, tehát nem lehet belőle ok-okozati összefüggésre következtetni.
 
*
Ezt már régebben is olvastam, hallottam, ennek ellenére örömködöm - VÉGRE egy jó hír! A keserű csokit is szeretem, no meg mindent ami csokival kezdődik, a kereket, a szögletest, a tojás formájút, a csomagoltat és a "mezítelen" csokit is, sőt a forró csokit - bögréből - mondom - mindet. S, ha még okom is van a lakmározásához... ez az igazi boldogság, még akkor is, ha csak keveset ehetünk, a kalóriák miatt.
images

egy bögrével (kicsivel) gallér mögé...
 
Én is imádom a csokit és különben is: róla sem tudjuk, hogy beteg lett volna:

gomboc-artur-utazasa-jatekszin-jegyek.jpg
:dr_9:
 
A brit kutató éveken keresztül vizsgál olyan adatokat, információkat, amelyek a saját bevallása szerint is hasznavehetetlenek, ergo ő elmarasztalhatatlan. Tesztszemély is lehet, így ha csokit kíván ipari mennyiségben, akkor a csokifogyasztást vizsgálja :), a lehetőségei korlátlanok. Nem is értem, miért nem futottam bele "brit kutatót felveszünk" álláshirdetésbe :dr_4:
 
Napi egy tábla csoki, az a 100g... hm.
Elgondolkodtatott azért nem-e esetleg egyfajta életmódot is jelöl-jellemez ez, akik naponta benyomnak egy teljes tábla csokit. Lehet másban tudatosabbak. Vagy sok esetben pl úgy 11% esetében előjön a csoki evés bűntudata miatti túlkompenzálás és esetleg nagy sportolást, aktivitást vált ki.

persze a csoki hormonháztartásra is hatás gakorol, endorfin szint emelkedik, akár lehet vmi ilyen jellegű dolog is, érdekes lehet ennek a kutatásnak a továbbvitele-továbbelemzése.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,648
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére