Ez egy ilyen nap: az ENSZ is elítélte Magyarországot

Magyarország Oroszország, Kína és Szaúd-Arábia mellé került az ENSZ szerdán publikált listáján, mely azt a 38 országot sorolja fel, ahol "szégyenletes módon lépnek fel" a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben. A 38 ország között 19 már korábban is szerepelt ezen az ENSZ-es feketelistán, 19 pedig most került fel rá első alkalommal - köztük Magyarország vagy Izrael.

Néhány, a listán szereplő ország jelenleg is tagja az Emberi Jogi Tanácsnak, amely tavaly elfogadott határozatában megerősítette, hogy mindenkinek joga van szabadon kapcsolatba lépni az ENSZ-szel.

Az António Guterres ENSZ-főtitkár kérésére készített jelentés szerint a listán szereplő államokban a többi között bántalmazzák, megfigyelik, kriminalizálják vagy nyilvánosan megbélyegzik az áldozatokat vagy az emberi jogok védelmezőit, de van ahol a civileket jogellenesen letartóztatják, megkínozzák vagy akár meg is ölik. Guterres ezekkel a szavakkal jelentette be a jelentés elkészülését:

A világ tartozik azzal azoknak a bátraknak, akik kiállnak az emberi jogokért, akik kérésünkre információkkal látnak el minket és együttműködnek velünk, hogy szavatolja azt, hogy jogaikat tiszteletben tartsák.

20926194_7950818277d29fad747811ae4134a352_wm.jpg

António Guterres
Fotó: Denis Balibouse / Reuters
A jelentés az ENSZ-szel való együttműködés elé gördített adminisztratív és jogi akadályok mellett nyugtalanító tendenciának nevezi azt a jelenséget, hogy a kormányok a nemzetbiztonságot és a terrorizmus elleni harcot használják fel arra, hogy civil szervezeteket szigeteljenek el az ENSZ-től. A civileket ráadásul sokszor idegen hatalmak ügynökeinek bélyegezik.

Több országban azért a magyarországinál sokkal súlyosabb a helyzet; az ENSZ-szel együttműködő nőket afrikai országokban többször fenyegetik azzal, hogy megerőszakolják őket, és rágalomhadjárat indul ellenük az interneten. A szervezet dolgozói pedig sokszor találkoztak olyanokkal, akik félnek, és nem mernek velük szóba állni, még az ENSZ New York-i és genfi központjában sem.

A jelentést Andrew Gilmour, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese fogja bemutatni a szervezet Emberi Jogi Tanácsában a jövő héten, aki azt mondta nyilatkozatában, hogy a listára került esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

index
 
En minden evben legalabb ketszer megllatogatok egy standot ahol az amnesty internatinal tajekoztatja a jarokelöket a munkajukrol es termeszetesen perzselyezik.

En is teszek bele, hogy megnyugtassam a lelkiismeretem. Ugyanakkor megköszönöm nekik a munkajukat es kerem öket folytassak tovabb a munkajukat.

Ebbe a "szertartasba" nem most kezdtem bele hanem akkor amikor a Kadar resztszer alldozataiert küzdött a szervezet Magyarorszagon.

En tovabbra is optimista vagyok.
 
Szerintem ennel a jelentesnel erkeztunk el ahhoz a ponthoz, ahol egyertelmuve vallik, hogy hazam ellen valami furcsa politikai jatszma folyik.

Akkor amikor az ENSZ szegyenlistajara Magyarorszag olyan orszgaok koze kerult fel, ahol gyilkoljak az embereket. Ahol bortonbe zarjak azokat a batrakat, akik ki tudnak, mernek allni az embertelensegek ellen. Olyan orszagok melle amely tamogatja a terrorizmust, vagy maga is terroristakent lep fel....

Fura ez az egesz.

Az ensz fotitkara arrol beszel, hogy ezekben az orszagokban civil szervezetek azon jogat, hogy kappcsolatba lepjenek az ensszel megvonjak, hogy nem tudnak nemzetkozi szervezetekhez fordulni es magyarorszagot koze sorolja.

Tegnap iteltek el magyarorszagot az up-ben. Olyan jelentes alapjan, melynek keszitoje itt jart hazankban. Olyan emberi jogi szervezetek kepviseloivel targyalt, akiknek hazankon kivul szerte a vilagon irodai vannak....

Szekeptikussa valtam, es annyira duhosse, hogy nem tudmom megallni hogy ne irjak
 
Egyebkent az iden -utoljara - annakk a szervezetnek a szamlajara kuldettem az odm 1 szazalekat - mert ebben a gyuloletes orszagban ezt is lehet, feltetelezem ez az emberisehg elleni buntett akinek az adoszama :
19015985-1-42

Most gyozodtem meg arrol, hogy mind ok, mind a hozzajuk hasonlito szervezetek 1 cel erdekeben tevekenykednek: megszerezni a politikai hatalmat, es ugy iranyitani orszagokat, nepeket, ahogyan azt a mogottuk allok szeretnek.
 
Tudod, hogy miert vagytok a stupid listan?
Mert meg mindig nem fogtatok fel miröl volt szo Stasbourgban. Jobban mondva olyan aljasok vagytok, hogy elferdititek a valosagot.

A többes szam neked es a kormanyodnak szol.

Nem igaz, hogy enyire nem ertenel a szobol.
 
A globalizáció egyben globális hatalmi gócpontok kialakulásával jár, amelyek szépen elmenedzselik a demokratikus igényeket/folyamatokat. Feltettek valakit egy listára. Máshol meg azokat teszik fel szintén egy bizonyos listára, akik az előző listát írták. Persze itt inkább a kutya ugatja a Holdat.
 
Ezek a dolgok rendben vannak, mert ilyen ma a vilag.
Engem az bosszant fel - de rettenetesen - amikor emberek 1 szazalekat hasznaljak annak amit en kerestem meg egy ev alatt arra, hogy tevekeny reszesei legyenek annak, hogy engem eliteljenek, ahelyett hogy ezt a penzt a raszorulok megsegitesere forditanak.
Rohej
Rettenetesen duhos vagyok
 
Tudod, hogy miert vagytok a stupid listan?
Mert meg mindig nem fogtatok fel miröl volt szo Stasbourgban. Jobban mondva olyan aljasok vagytok, hogy elferdititek a valosagot.

A többes szam neked es a kormanyodnak szol.

Nem igaz, hogy enyire nem ertenel a szobol.
Köszönjük Ernoe, te magad mutatod a valóságot! Akinek van füle, az bizonyára hallja is.
 
Várható volt valami hasonló, az az éheztetés nem volt nyerő húzás!
Jól mondod! A német hadiipar kifejezetten humanitárius célok szolgálatában áll. Micsoda különbség! És Franciahon, ahol a demokratikusan választott kormány polgárai felvilágosult támogatásával háborúkat indít. Szinte könny szökik az ember szemébe ekkora emberség láttán. Nincs mese! Szittya egy faj!
 
Magyarország Oroszország, Kína és Szaúd-Arábia mellé került az ENSZ szerdán publikált listáján, mely azt a 38 országot sorolja fel, ahol "szégyenletes módon lépnek fel" a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben. A 38 ország között 19 már korábban is szerepelt ezen az ENSZ-es feketelistán, 19 pedig most került fel rá első alkalommal - köztük Magyarország vagy Izrael.

Néhány, a listán szereplő ország jelenleg is tagja az Emberi Jogi Tanácsnak, amely tavaly elfogadott határozatában megerősítette, hogy mindenkinek joga van szabadon kapcsolatba lépni az ENSZ-szel.

Az António Guterres ENSZ-főtitkár kérésére készített jelentés szerint a listán szereplő államokban a többi között bántalmazzák, megfigyelik, kriminalizálják vagy nyilvánosan megbélyegzik az áldozatokat vagy az emberi jogok védelmezőit, de van ahol a civileket jogellenesen letartóztatják, megkínozzák vagy akár meg is ölik. Guterres ezekkel a szavakkal jelentette be a jelentés elkészülését:

A világ tartozik azzal azoknak a bátraknak, akik kiállnak az emberi jogokért, akik kérésünkre információkkal látnak el minket és együttműködnek velünk, hogy szavatolja azt, hogy jogaikat tiszteletben tartsák.

20926194_7950818277d29fad747811ae4134a352_wm.jpg

António Guterres
Fotó: Denis Balibouse / Reuters
A jelentés az ENSZ-szel való együttműködés elé gördített adminisztratív és jogi akadályok mellett nyugtalanító tendenciának nevezi azt a jelenséget, hogy a kormányok a nemzetbiztonságot és a terrorizmus elleni harcot használják fel arra, hogy civil szervezeteket szigeteljenek el az ENSZ-től. A civileket ráadásul sokszor idegen hatalmak ügynökeinek bélyegezik.

Több országban azért a magyarországinál sokkal súlyosabb a helyzet; az ENSZ-szel együttműködő nőket afrikai országokban többször fenyegetik azzal, hogy megerőszakolják őket, és rágalomhadjárat indul ellenük az interneten. A szervezet dolgozói pedig sokszor találkoztak olyanokkal, akik félnek, és nem mernek velük szóba állni, még az ENSZ New York-i és genfi központjában sem.

A jelentést Andrew Gilmour, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese fogja bemutatni a szervezet Emberi Jogi Tanácsában a jövő héten, aki azt mondta nyilatkozatában, hogy a listára került esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

index
*
Reménykedem, ennek a kormánynak, de különösen ennek "fejének" le kellene mondania. Azonnal. Nem vezetőnek való, mindent egy kézben, mindent benyel és a családjának.
Állítólag Isten-hívő, mert rendesen koptatja a templomok belsejét. Előfordul mindenütt, ahol ájtatos képpel, színészkedik még "választott" Istene előtt is. Mert előfordult ő már minden olyan helyen, ahol imádkozásra volt lehetősége. Pontosítok nem imádkozásra, de színészkedésre. Sőt még sámánokat is meghívott abba a házba, ami nem az övé, de Magyarország Háza.
Mit tett? Harácsolt, lábbal tiporta az emberi jogokat. Úgy intézte, hogy a Munka Törvénykönyve már nem úgy működik, mint annak korábban létjogosultsága volt. Egymás között osztogatnak, arcátlanul fosztogatnak. Az EU felé tartják a markukat, de közben köpködnek rájuk. Lassan, de biztosan mindent benyelnek, a demokráciát is. A szabad sajtót is, ha bárki nem fúj velük egy követ, azonnal röptetik. Építették a sok stadiont, feleslegesen, néző nincs, foci? No arról is lehetne mesélni. Irgalmatlan pénzekért rugdossák a labdát, de eredményt nem tudnak felmutatni. Mindent kisajátítanak, mindent szó szerint "felzabálnak". A "bűnlajstromot" több hónappal előbb - csak kivonatosan! - de megjelentettük, azt elolvasva el lehet(ne) gondolkozni, hogy mit is tettek országunkkal. Rémképekkel ijesztgetik a népet. Sajnos egyre többen ezeket a hazugságokat el is hiszik, mert terjed a sötétség kis hazánkban... Ez a cél. Elbutítani a népet, a nemzetet és felülről diktatórikusan kormányozni... Nem, nem folytatom, mert a végén még bele is betegszem, mert úgy felbosszantom magam. Nekem nem ér annyit, sőt semmit döbrögi és nyalonc, bólogató udvartartása.
A történelmet nem lehet meghamisítani, Julius Caesar és sorolhatnám a diktátorok "eltüntetését"... Hiszik, hogy ők kivételezettek, de mire is alapozzák ezt a fikciójukat? Alapozásról szó nincs, betegségről viszont igenis van szó és tények. A tényeket sem lehet kozmetikázni. .....a három pontot azért írtam, hogy lehet tovább gondolni. A végszóm az, hogy mindennek vége egy pont. Csak az a kérdés, hogy az a pont mekkora is lesz és mikor következik be? Egy a biztos, hogy eljön, biztosan lesz egy PONT.
 
Szerintem ennel a jelentesnel erkeztunk el ahhoz a ponthoz, ahol egyertelmuve vallik, hogy hazam ellen valami furcsa politikai jatszma folyik.

Akkor amikor az ENSZ szegyenlistajara Magyarorszag olyan orszgaok koze kerult fel, ahol gyilkoljak az embereket. Ahol bortonbe zarjak azokat a batrakat, akik ki tudnak, mernek allni az embertelensegek ellen. Olyan orszagok melle amely tamogatja a terrorizmust, vagy maga is terroristakent lep fel....

Fura ez az egesz.

Az ensz fotitkara arrol beszel, hogy ezekben az orszagokban civil szervezetek azon jogat, hogy kappcsolatba lepjenek az ensszel megvonjak, hogy nem tudnak nemzetkozi szervezetekhez fordulni es magyarorszagot koze sorolja.

Tegnap iteltek el magyarorszagot az up-ben. Olyan jelentes alapjan, melynek keszitoje itt jart hazankban. Olyan emberi jogi szervezetek kepviseloivel targyalt, akiknek hazankon kivul szerte a vilagon irodai vannak....

Szekeptikussa valtam, es annyira duhosse, hogy nem tudmom megallni hogy ne irjak

Az Egyesült Nemzetek emberi jogokat védő osztályának a vezetője már februárban egy rasszistának nevezte Orbánt.
-
2-format2020.jpg

-
A megbélyegzést akkor és azzal érdemelte ki a magyar miniszterelnök, amikor a "bör-szint", és az "etnikumot" nevezte meg a menekülteket elutasító politikájának okaként.
-
A második figyelmeztetést azért kapta Orbán mert ahelyett, hogy kimagyarázta volna magát még rátett egy lapáttal és a nemzetközi szervezet vezetőjének (Said Raad al-Hussein) a származásába kötött bele.
-
Aztán ki is lépett az UN ezen szervezetéből. Ezzel ügye meghazudtolta saját magát. Nyilvánvalóan semmi módon nem hajlandó a menekültek sorsán segíteni, akár hol is vannak.
-
Érdekes, hogy a Rákosi és Kádár korszakban,
- amikor sokkal hevesebben és masszívabban követelte a nyugat a politikai változásokat
- nem volt senki ideges és nem érezte magát személyesen megsértve, veszélyeztetve
- pedig őszintén a sok atombomba, rakéta nem a vezető politikusokat fenyegette elsösorban
- nekik volt bunkerük.
 
Utoljára módosítva:
Az Egyesült Nemzetek emberi jogokat védő osztályának a vezetője már februárban egy rasszistának nevezte Orbánt.
-
2-format2020.jpg

-
A megbélyegzést akkor és azzal érdemelte ki a magyar miniszterelnök, amikor a "bör-szint", és az "etnikumot" nevezte meg a menekülteket elutasító politikájának okaként.
-
A második figyelmeztetést azért kapta Orbán mert ahelyett, hogy kimagyarázta volna magát még rátett egy lapáttal és a nemzetközi szervezet vezetőjének (Said Raad al-Hussein) a származásába kötött bele.
-
Aztán ki is lépett az UN ezen szervezetéből. Ezzel ügye meghazudtolta saját magát. Nyilvánvalóan semmi módon nem hajlandó a menekültek sorsán segíteni, akár hol is vannak.
-
*
Kiérdemelte, s azóta is folyamatosan és ezt műveli, nyíltan és arcátlanul... Egy gerinctelen, hazug, jellemtelen, akarnok, harácsoló, mindent és mindenkit letipró diktátor. Nem tisztel sem embert, de még a fákat sem, mindent átrendez a saját --beteg-- elképzelései alapján. A nyaloncok ugranak és teljesítik minden parancsát, mert jól tudják, addig vájkálhatnak, meríthetnek a kondérból, amíg a jelenlegi diktátor a főnök. Nem, nem írom tovább, nem érdemli meg még azt sem, hogy koptassam az ujjaimat miatta... Magyarország viszont kiérdemelne végre egy olyan vezetést, mely nem a mélybe, a szakadékba vezet, de egy jobb, élhetőbb életbe.
 
Hosszu vizsgalatok jelentesek , mire egy dontes megszuletik a nemzetkozi szervezeteknel.
Nem bemondasra mint az ultiban tortenik. Hogy egy napra esett ez valoszinu a veletlen muve.
Mikor egy kormany programja rasszizmus es ezt milliardokert hirdeti plakaton tv ben radioban ujsagba, semmilyen szankcioval nem lepnek fel ezek ellen, akkor hiaba akar artatlannak latszani.Szijjartoval volt mar egy par csortejuk szoval nem ujkeletu lehetett volna itt is korigalni amit sehogy nem akarnak sot meg ratesznek egy lapattal.
Hogy is kepzelitek nyiltan rasszista reklamokkal nyilvanosan ezerrel nyomni a gyuloletet ha szolnak vagy lepnek ellene meg fel is vannak haborodva.
 
Jól mondod! A német hadiipar kifejezetten humanitárius célok szolgálatában áll. Micsoda különbség! És Franciahon, ahol a demokratikusan választott kormány polgárai felvilágosult támogatásával háborúkat indít. Szinte könny szökik az ember szemébe ekkora emberség láttán. Nincs mese! Szittya egy faj!
Azzal kellene foglalkozni ami itt történik,vagy nem történik! Le kellene már szokni a másokra mutogatásról! Attól nem lesz változás ha a mások piszkát kapirgáljuk, a sajátunkat meg nem vesszük észre!
 
Érdekes, hogy a Rákosi és Kádár korszakban [...]
- nem volt senki ideges és nem érezte magát személyesen megsértve, veszélyeztetve
Ernoe! Téged is jobban értelek. Szóval a Rákosi korszakban senki nem érezte magát veszélyeztetve?! Jó humorod van! És persze az Andrássy út 60. alatt működött az ÁVH névre hallgató Vígszínház, ugye?!
 
Magyarország viszont kiérdemelne végre egy olyan vezetést, mely nem a mélybe, a szakadékba vezet, de egy jobb, élhetőbb életbe.
Bojana csakhogy az emberek elég nagy hányadának tetszik a kormány és támogatják is.
Tudod, hogy miert vagytok a stupid listan?
Mert meg mindig nem fogtatok fel miröl volt szo Stasbourgban. Jobban mondva olyan aljasok vagytok, hogy elferdititek a valosagot.

A többes szam neked es a kormanyodnak szol.

Nem igaz, hogy enyire nem ertenel a szobol.
Ernö, ez az ország már újjáépítette az országot a romokból, túlélte az ötvenes éveket..nem fog engedni.
A megbélyegzést akkor és azzal érdemelte ki a magyar miniszterelnök, amikor a "bör-szint", és az "etnikumot" nevezte meg a menekülteket elutasító politikájának okaként
No persze ha csak mellébeszélt volna akkor minden rendben lett volna...?
Ezért ilyen erős a támogatottsága mert a támogatói az öszinteségét és egyszerűségét szeretik.
Itthon most a düh van az emberekben.
Persze a kormány most rá is fog erre dolgozni...
 
Ezek a dolgok rendben vannak, mert ilyen ma a vilag.
Engem az bosszant fel - de rettenetesen - amikor emberek 1 szazalekat hasznaljak annak amit en kerestem meg egy ev alatt arra, hogy tevekeny reszesei legyenek annak, hogy engem eliteljenek, ahelyett hogy ezt a penzt a raszorulok megsegitesere forditanak.
Rohej
Rettenetesen duhos vagyok
Kar boszankodnod ,mar eldontotted nem adod az 1% od arra amire addig adtad. Olyan sok dologra lehet adni hogy felsorolni se lehetne. pl vosrosiszap karolustak, allatmenhelyek, gyerekeket segitoknek stb
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,883
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére