FOGYÓKÚRA - több fajta is - ITT

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
*
Válaszod megköszönöm! Jó érzés, hogy ITT VAGY! Én is betartom a tenyér diétát, sőt evés előtt iszom egy pohár, vagy fél pohár vizet, mikor mennyit tudok meginni. Hogy ne legyek már annyira éhes. A tenyér diétát betartom. A héten ettem -idén!- utoljára görögdinnyét. Ma vettem szőlőt, azt az egészen fekete színűt, az a neve, hogy Izabella. Illatos, édes, és nagyon egészséges. Szerencsére, hogy nem vagyok cukros. A szőlő is hizlal, ez igaz. De olyan sok jót ad a szervezetünknek, nem szabad kihagyni. A magja, amit szétrágok, a héja, amit nem köpök ki, de megeszek, az mind, mind szinte átsikálja a bélrendszeremet. Az ízét meg külön szeretem. Beteszem a hűtőbe, hogy jó hideg legyen, lemosom és úgy lakmározom. Ma ez lesz a vacsorám.
További kitartást és ha lassan is, de legyünk vékonyabbak. Nemcsak a szépségünkért, de az életünkért, az egészségünkért. Úgy legyen!
Barátsággal:

Mi a szilvával voltunk így a hétvégén. A lengyel boltba vettünk 1 kilót, és mikor hazahoztuk és megkóstoltuk nem bírtuk abbahagyni a párommal. Ketten majdnem megettük a felét. Így aztán még gyorsan visszament és hozott másfél kilót. A gyerekeknek is nagyon ízeltt, így mára már csak pár szem maradt. :D De nem bánom, mert így legalább a gyerekek sem a csokiért nyaffognak.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos

Minden évben készítettem ecetes szílvát, aminek az üvegét csak karácsonykor nyitottam fel. No meg van egy 5 literes üvegem, szép régi, abban minden évben eltettem, az idén volt először, hogy nem - RUMOS SZILVÁT. - Ha Te ettél finomat? Az idén ez is elmaradt. Egy üveg rumos szilva és egy üveg rumos meggy. Nagy üvegekben készítettem, kisebb üvegekbe porcióztam - karácsonyra ezt adtam, szépen csomagolva. Mindenki örömködött. Az idén elmaradt. No, de majd jövőre! Biztosan bepótolom.
Az idén karácsonykor viszont MÉG IDŐBEN október végén, hogy jól össze érjenek az ízek, elkészítem a csoki likőrt és a köménymagos likőrt. Szűkebb családnak, nagyon közeli barátaimnak - a tavaly "visszaperelt" szép kis üvegekbe betöltve, szalagozva adom át majd - ajándékként. Valóban olyan aranyos, szép kis üvegeket vásároltam, több éve, elég sok pénzért, már akkor betöltve, átnyújtáskor közöltem - ÜVEGET VISSZAKÉREM! - Jövőre is lesz ünnep, lesz karácsony és ha üveg lesz - csoki likőr és köménymag likőr is lesz.
Nem vagyok alkoholista, csokista vagyok, de a csoki likőrt én is nagyon szeretem. Nem a hatása, az ÍZE miatt. A köménymag likőr meg különleges. Mindkettőt, a hűtőben tartom, nem a bárszekrényben. Ha valaki JÓ EMBER, MEGBECSÜLT EMBER jön váratlanul, megkínálom, pár szem keksz és máris kész a vendégség. De én nem kortyolgatom el, legfőképpen azért, mert újat kellene készíteni, s eléggé macerás. No meg nem hiányzik a boldogságomhoz. De az tény, hogy nagyon megnézem, kinek töltök belőle :rohog:

A szílvát én is nagyon szeretem, különösen a ringlót, a mézédest, a majdnem sárgásat. De a dinnye, az mindent visz. Sajnos már lefutott az idény, de most viszont van a szőlő. Igaz, hogy azt írják/mondják, hizlal, de ez pont most nem érdekel. Mert a szőlőnek a magját szétrágom, úgy eszem meg, a héját is megeszem, mert a szervezetemet belülről kisikálja. Sokkal jobban érzem magam. S, minél sötétebb, annál egészségesebb. Legjobban az Izabellát szeretem. Ez olyan félig vad-szőlő, de mennyeien finom.
images
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Hollywood legkeményebb fogyási kálváriája: Kirstie Alley a jojó effektus fogságában

A 67 éves Kirstie Alley fogyási kálváriája évtizedek óta újra és újra beszédtémává válik. Nem is véletlen, hiszen a színésznő igencsak látványos átalakulásokon van túl, legyen szó fogyásról vagy hízásról. Utánanéztünk a történetének, és hogy manapság hogyan gondolkodik minderről.
  • A kezdetektől 2004-ig
"Egész életemben vékony voltam, mígnem egy nyáron felszedtem több mint 20 kilót. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy szinte észre sem vettem, mennyire elhagytam magam. Végül a bulvárlapok döbbentettek rá" - nyilatkozta a színésznő, aki saját bevallása szerint imád enni. "Nehezen tervezek előre, inkább spontán típus vagyok. Az étkezésben is így vagyok ezzel. Amit megkívánok, azt meg is eszem. Az édességeknek pedig különösen nehezen állok ellen"

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie7.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
  • 2005
Ebben az évben Kirstie Alley eldöntötte, hogy felvállalja magát és a súlyát. Egy televíziós show-műsort is indított, ahol saját küzdelmeiről mesélt, és remélte, hogy hatására visszakerülhet Hollywood élvonalába. "Úgy gondolom, a nők országszerte azonosulni tudnak majd a műsor mondanivalójával" - nyilatkozta a műsor kapcsán a színésznő. A formátum azonban mégsem jött be a nézőknek, és 1 évad 7 része után törölték a csatornáról.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie.jpg

FORRÁS: AFP
  • 2005-2007
2005-ben végül Kirstie csatlakozott az Amerikában híres Jenny Craig fogyókúrás programjához. A program arcaként nagyon odatette magát, és 35 kilótól szabadult meg. 2006-ban Oprah műsorában fehérneműben mutatta meg mennyit sikerült leadnia. A színésznő 2007-ig csinálta a programot.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie1.jpg

2007-2011
Az előző években leadott 35 kiló szépen lassan elkezdett visszakúszni. Mielőtt 2011-ben szerepet kapott a Dancing with the Stars 12. évadában, 105 kiló volt. A verseny végén (ahol egyébként második lett a színésznő és párja) azt nyilatkozta, hogy a mozgás és a rendszeressé váló étrendje miatt 45 kilót sikerült leadnia. Sokan nem hittek neki, a kritikus hangok szerint műtét lehetett a háttérben, Kirstie viszont mindig hangsúlyozta, hogy a tánccal és a megfelelő étrenddel érte el ezt az eredményt.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie2.jpg

FORRÁS: AFP
  • 2011-2015
Mivel a rendszeres testmozgás elhagyásával újra kezdetek felszökni a kilók, Kirstie ismét csatlakozott Jenny Craig módszeréhez, hogy leadjon 15 kilót. "Minden nő számára fontos, hogy úgy nézzen ki, ahogy jól érzi magát. Nem a másoknak való megfelelésért, vagy azért, mert ez a trend, hanem kizárólag önmagáért" - nyilatkozta. Végül 2015-re 23 kilót adott le.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie3.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
  • 2016
A színésznő ebben az évben azt nyilatkozta, elfogadja, hogy a teste így tökéletes, és nem vágyik több fogyásra. Viszont továbbra is folytatta a Jenny Craig-féle módszert, hogy megőrizze a súlyát.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie9.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
  • 2017
2017-ben elárulta, hogy sikerült megtartania a súlyát. Tartotta magát az étkezési rendjéhez, sokkal kevesebbet csalt, mint korábban, amikor jojóeffektusba került. "Ma már sokkal fegyelmezettebb vagyok" - nyilatkozta Kirstie, aki kifejezetten arra volt büszke, hogy az ünnepek alatt is tartotta a mérsékelt cukorfogyasztást.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie5.jpg

FORRÁS: NORTHFOTO
  • 2018
Nem is olyan régen vallotta be a színésznő, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták. Úgy érezte, hogy ennek következményeként hízott el újra, de azt is elárulta, hogy nem érzi jól magát a bőrében. "Szeretem azt az érzést, amikor vékonyabb vagyok, ráadásul sokkal több energiám is van" - mondta Kirstie, aki előtt ezek szerint újabb megpróbáltatások állnak.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie6.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
*
Ezt csak azért tettem fel, hogy tudjátok, másoknak is vannak súly problémái, -gondjai. Szenvedünk, ez tény, de az is tény, hogy vannak, akik nagyon erős akarattal lemondanak az étkezés gyönyöreiről. Személyes példának említeném az unokahúgomat. Valamikor, pár évvel ezelőtt igencsak kikerekedett "karosszériával" rendelkezett. Aztán elhatározta magát, s első körben a 90 napos fogyókúrát tartotta be. Nagyon szépen rendeződött a súlya, meglepően röpültek le a felesleges kilói. Aztán, váltott, egy olyan étkezésre, amit még ma is betart. Tavaly szeptemberben született meg a kisfia, meg kell jegyeznem a várandóssága alatt csak pár kilóval lett nehezebb. Szülés után azonnal csinossá vált, súlyát azóta még jobban kordában tartja. Megkérdeztem, mit eszik? Mitől ilyen csinos, mert az, szinte röpül a magas sarkú cipellőjében. Gyönyörű a bőre és jó a hangulata, valóban követendő példa. Leírom itt alább Micike módszerét:
Reggeli: toast lapocska 3 db vajjal és nem margarinnal megkenve vékonyan, kevés (minimális só) de mellé paradicsom, paprika - italként cukor nélküli (leforrázott) tealevél - csipkebogyó, hársfa, v. egyéb hetente egyszer kamilla tae
Tízórai: 1 kockasajt valamilyen zöldséggel - paprika, paradicsom - v. paradicsom ital egy pohárnyi
Ebéd: párolt zöldség, párolt hús, zöldség leves, ha tészta - akkor mindenképpen kevés és sajttal megszórva, v. húsos, v. halas
Uzsonna: bármilyen gyümölcs - körte, alma (nyáron volt a dinnye), szőlő, banán
Vacsora: párolt zöldség sajttal, prágai sonkával

Fontos: előre csomagolt szalámikat soha nem vásárol, de nem eszik sem párizsit, de virslit sem. Véleménye az, hogy ezekben a termékekben pontosan a hús, ami hiányzik.

Követendő a példája? Igen, követendő.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Újabb érdekességre bukkantam:
Hogyan fogyjunk a testrészeinken felhalmozódott plusz kilók függvényében?

A testünk különböző részein felhalmozódott zsír sok mindent elárul egészségi állapotunkról, de megvan a mód rá, hogyan szabadulhatunk meg ezektől a fölösleges kilóktól.
upload_2018-9-22_14-2-8.png

A szakemberek felfedezték az elhízás 6 típusát, melyek mindenikének különböző okai vannak.

1. A túlzott táplálkozás okozta elhízás
Ez a leggyakoribb elhízás típus világviszonylatban, oka nem más, mint a túlzott cukorfogyasztás. Ez ellensúlyozható a napi kalóriabevitel csökkentésével és a rendszeres, legalább napi 30 percnyi testmozgással.

2. A „gyomorideg” okozta elhízás
Ez a fajta elhízást a folyamatos stressz, az esetleges depresszió számlájára írható. Aki ebben szenved hajlamos a mértéktelen édességfogyasztásra. Gyógymódja a rendszeres testmozgás és a félelmek leküzdése.

3. A glutén okozta elhízás
Ez leggyakrabban az idősebb nőknél és a tinédzser lányok esetében fordul elő, és a hormontermelés zavara okozza. Fontos, hogy kerüljük az egy helyben való ülő munkát, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, és mozogjunk rendszeresen.

4. A felszívódási zavar okozta elhízás
Azok a személyek, akiknek szembetűnően nagy a hasuk, ilyen típusú elhízással küzdenek. Rendszerint ezeknél a személyeknél az alkoholprobléma is jelen van és általában légzésük is nehézkes.

5. Érrendszeri panaszok okozta elhízás
Ez a fajta elhízás általában genetikai eredetű és örökletes. Jellemzően a terhesség ideje alatt jelentkezik, és a láb dagadásában mutatkozik meg. Gyógymódja a lépcsőn való járás vagy a rendszeres kocogás.

6. A mozgás teljes hiánya okozta elhízás
Ez általában azokon a testrészeken jelentkezik, melyek a múltban aktív módon voltak mozgatva. Helyes táplálkozási szokások követésével, sokat változtathatunk a kialakult állapoton.
(Forrás: filantropikum)
*

images

*
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kedves Csapattársaim!
Ne adjátok fel, folytassátok a fogyókúrát. Ha belefáradtatok, kezdjétek újra. Az életünk arról szól, hogy amíg élünk, minden napunkkal újból és újból kezdhetjük a feladatainkat és el is érhetjük a kitűzött céljainkat. Úgy van a mondat, hogy amíg élünk, addig remélünk? Ne csak reméljünk, de ténylegesen, tevőlegesen tegyünk elsősorban önmagunkért, aztán a családunkért, mindazokért, akik szeretnek minket.
Akiknek hiányoznánk, mert ha tetszik, ha nem, életveszélyes az a háj, mely ránk rakódott.
Különösen ami a hasunkban, a beleink között, a májunkra és minden szervünkre, a szívünkre rátapadt.
Ne növeljük, de tegyünk azért, hogy tűnjön el belőlünk és rólunk.
Ez elsősorban nem esztétika, ez már többünk állapotában életveszély. Tegyünk arról, hogy életben maradjunk. De sokszor nehéz szembesülni az igazsággal, de sokszor nehéz elfogadni a nekünk nem tetsző dolgokat, feladatokat, sőt étrendet. Ne éhezzünk, mert a szervezetünk visszatartja a hájat, mert tartalékol. Együnk többször nyers zöldséget, répát, karalábét, almát, céklát. S, akkor nem leszünk --olyan-- éhesek, mint ezek nélkül a zöldségek nélkül.
Mindnyájunknak sikert és jó egészséget kívánok!
Jöjjetek és írjátok meg véleményeteket, tapasztalataitokat, várom, várjuk!
Ötleteket, hogyan győzitek le önmagatokat, mert ez egy harc, sőt önvédelem - a háj, - a betegség, az elesettség ellen.
Behoztam pár mókás képet, legyen ok a mosolyra:
1718.w-800.h0.q100.jpg

*
fogyi-idezet-cosmopolitan9.jpg

*
fogyi-idezet-cosmopolitan3.jpg

*
060fd11f89c374900eeb8cca4d978222.jpg

*
Neki sikerült, és nekünk?!
images

csak azért is, nekünk is sikerül! :hurra:
 
bassman

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát rég jártam ebben a topic-ban, nem is tudom miért, pedig nagyon érdekelt a téma. Most meg már nem tartom a kúrát, és ezzel kapcsolatban érdekes visszajelzéseket tapasztalok. :( Szóval. Áprilisban kezdtem fogyókúrába, akkor 110 kg. volt a súlyom. Augusztus 20-ig terveztem hogy csinálom, ezt sikeresen be is tartottam, és jelenleg 87 kg a súlyom, ami még mindig egy picit fölötte van a normálnak tartott súlynak, de oka van annak hogy az utolsó 1-2 kg leadását már nem erőltettem. Mondjuk én már nem hiúságból, csak tényleg egészségi okból szántam rá a magam a fogyásra, de amiket mostanában kapok visszajelzésnek az elég vacak érzéssel tölt el. (Persze azért kapok pozitív jelzéseket is) A leg gyakoribb, amikor valakivel találkozom, és azzal üdvözöl, hogy "Ne fogyjál már" . aztán van az "össze vagy esve" szöveg. Volt aki kerek perec megkérdezte, hogy talán rákos vagyok, hogy ennyire lefogytam? De van hogy nem mondanak semmit, csak szánakozva néznek. Van egy mocskos szájú kolléganőm, Ő csak annyit mondott: "B...meg semmi segged nincs" . Szóval el is ment a kedvem a folytatástól. Az mondjuk jó érzés volt, hogy pl. most szombaton, elmentem farmert venni, és 2 számmal kisebbet kellett vennem mint azelőtt.Meg végülis tényleg sokkal sokkal jobb a közérzetem, így akár tojhatnék is az ilyen fikázó látszólag jószándékú megjegyzésekre, de azért mégiscsak bosszant kicsit. Egyébként azért remélem nem fog visszajönni a felesleg. (Aug 20 és Október 02.-között eddig semmi nem jött vissza.)
 
GRATULÁLOK! Ne is törődj a fanyalgókkal. Írigykednek, szó szerint "félnek tőled". Miért? Mert aki ilyen erős akarattal bír, attól ugye "minden kitelik"? Még az is, hogy jól megmondogatja azt, ami a valós véleménye. Mert nem tartja vissza a külseje, az, hogy nem veszik komolyan. Ne is törődj csak önmagaddal. Én megírom az őszintét 128 kiló voltam az indulásnál. Időnként megtorpantam, most vagyok 112 kiló. De sajnos ez nem mérvadó, mert közben vizesedem. S, ha beveszek vízhajtót, a hatása után lényegesen könnyebb vagyok, mint előtte. Nem vagyok arra büszke, hogy nem pörögnek le rólam a kilók úgy, ahogyan szeretném. De kitartok a tenyér diétánál és a napi ötszöri étkezésnél. A dinnyéből valóban sokat és sokszor ettem, a volt az év ajándéka. De most nincs dinnye, most almát reszelek le és kevés őrölt fahéjjal megszórom, sütőben meg is sütöm kicsit, alufóliára téve, hogy ne kelljen annyit vakargatni a tepsit. A cukrot nem szórom rá, elegáns mozdulattal elfelejtem. Számolj azzal, hogy csodálatos eredményt értél el, de ez a súly még mindig sok a térdednek, az izületeidnek. Csak ne add fel, de ne is adj a fanyalgók véleményére. Irigykednek, mert ők nem tudnak ellent mondani sem a süteményeknek, de a kenyérnek, a felvágottaknak sem. Ne add fel, menj a saját fejed után! S, ha bele is nézel a tükörbe, látod, hogy sokkal fiatalosabb vagy! A gyógyszertárban lehet kapni ún. "vízes krémet", amely tiszta és nem szennyezett sem illat- de más anyaggal sem. Azt használd arcodra, nyakadra, beszívja a bőröd. Kérj olyat, ami beszívódik és nem zsíros. Meghálálja az arcod, kezed, karod, hasad. S, ráadásul nem is drága. Menj el AZÉRT IS FODRÁSZHOZ, csináltass egy új frizurát és menj el kozmetikushoz is. Ez jár neked, ez a kényeztetés. Még jobban pukkadjanak akik Rád bármit is mondanak, én pedig még jobban örömködjek a sikerednek. S, Te ahányszor benézed a tükörbe, igenis lásd meg, hogy fiatalabb vagy. Ne feledkezz meg arról, hogy esténként és reggelente arclemosó tonic-kal töröld át az arcod, nyakad, utána jöjjön a vízes krém, a gyógyszertári. Igenis, légy egészséges és még fiatalabb. Csak azért is!
Rendszerint ez a vacsorám és egy bögre cukrozatlan hársfa- v. csipkebogyó tea.
Igenis tarts ki, és ha továbbra is betartod, eléred az "álom-súlyt", akár a 70 kilót is. Aztán jönnek az ünnepek, amelyek hatalmas csábítások, különösen a töltött káposzta és az aprósütemény, no meg egyes torták. Sajnos el kell felejtenünk, helyette majd eszünk gyümölcsöt. És csak azért sem engedünk semmiféle csábításnak. Mert igenis minden falat meglátszik, sőt vissza is lök abba a szakadékba, melyből olyan sikeresen kievickéltünk.
BÜSZKE VAGYOK RÁD! NAGYON IS BÜSZKE! Látogass meg többször, olvasgasd az ide beírt dolgokat, tanácsokat, ötleteket. Mosolyogj és lég vidor, de legfőképpen EGÉSZSÉGES!
Ne felejtsd el, hogy várlak, várunk!
Addig is nézd meg alaposan az alábbi fotókat és érdemes volna saját magadról is fotót készítened. Ha eddig nem tetted, ne késlekedj! Pár hónap múlva ismételd meg, s meglásd, fiatalabb és sokkal szebb leszel, mint most.
https://starity.hu/magazin/71985-10-fantasztikus-fogyas-utani-atalakulas/
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szerbusztok Sorstársaim!
Nagyon nagy a csend... Igaz, én is elcsábultam a héten, mert főztem krumplipaprikást kolbásszal és nem csak az illatát szagolgattam, hanem be is lakmároztam belőle. Utána meggyóntam saját magamnak és nagyon elszégyelltem magam. Most ismét főtt zöldséget ettem, kemény tojást és cukrozatlan teát. No persze, nagyon finom a csipkebogyó tea, szeretem az ízét. Csak azzal az a gondom, hogy hidegen nem szeretem, nagyon oda kell figyelnem, ha meglangyosítom, mert nem szabad nagyon megmelegíteni, mert elveszíti a C-vitamin tartalmát. Igaz, ettem a héten dinsztelt káposztát. Elhatároztam, hogy majd én megveszem a káposztát, vékonyra leszelem, aztán a szokásos módon... De aztán másként döntöttem. Vettem a Penny-ben már előre elkészített üveges lila káposztát. Haza is hoztam, almát lereszeltem, közé kevertem, átforrósítottam és azt ettem ebédre, 2 szelet sovány sonkával. Nem panaszkodom, de 2 óra múlva már kopogtak a szemeim. Ismét rávetettem magam az almára, le is reszeltem, meg is ízesítettem kevés őrölt fahéjjal - betettem a sütőbe, mennyei volt.
Várom a jelentkezéseket, beszámolókat, a siker és az esetleges bukás dolgokat is. Minden helyre hozható, tehát ha elbukunk, semmi gond, majd rádiétázunk!
1535370497-fogyokura.jpg

*
images

*
1202-742252-1505685005-12-134.jpg

*
images
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Hétvégén mérlegelés volt. Kicsit elkenődtem, mert ugyanott állt meg a mérleg mutatója, ahol előzőleg - vagyis az elmúlt hetekben nem is fogytam, de nem is híztam.
A múltkor olvastam egy cikket, szerettem volna csatolni, de sajnos nem találom. Az alapja a vegetáriánus étrendhez kapcsolódik. Sok zöldség, gyümöcs, magvak - ha lehet nyers formába -, és kevés tej-, vagy tejtermék, ill. tojás. De annyi féle fajta diéta van már, mint égen a csillag. Végül most arra jutottam, hogy akkor működik egy fogyókúra, ha a kitartásunkkal és az akaraterőnkkel kellő képpen fel vagyunk vértezve. Tudatosan odafigyelünk arra, hogy mit, mikor és mennyit eszünk és azt kőkeményen be is tartjuk. Ha egyszer elcsábulunk, akkor még nincs gond, de könnyen beleesünk újra; mondván "a múltkor sem volt gond." És nagyon hamar visszakerülünk az ördögi körbe.
Mindent összevetve tehát nagy adag akaraterő kitartással összekeverve szükséges a fogyókúrához!
További sok sikert Mindenkinek!
 
Kedves Dabadi75! Minden mondatoddal egyetértek. Sajnos vannak időszakok, amikor hiába tartjuk be a diétánkat, hiába mondunk le kedvenceinkről, egy kiló sem megy le, mert a szervezetünk visszatartja minden dekáinkat. De ezek az időszakok elmúlnak, csak kitartás kell ahhoz, hogy ilyenkor is folytassuk elhatározásunkat. Ne mondjunk le fogyókúránk folytatásáról, ami nagyon nehéz. Pontosan tudom, gyakorlom. Elcsábultam, most viszont erős akarattal visszaterelem magam arra a pályára, amiről botor módon letértem.
Fel kell fognom, mert muszáj, hogy felelősséget kell éreznem nemcsak magam miatt, de mindazok irányában, akik szeretnek.
Nincs jogom magamtól megfosztani mindazokat, akik velem szeretnek élni, együtt nevetni, minden gondolataikat megosztani és együtt örülni.
Nincs jogom meghalni,mert elcsábulok a csoki, meg a többi édesség láttán.... Sajnos már kirakták a szaloncukrokat, a mindenféle csokis dolgokat, de részemre tilos a lángos is, meg a többi mindazon dolog, amit el kell tudni tolnom magam elől.
Nekem is belendült a súlyvesztésem, aztán leállt, aztán elcsábultam, aztán visszatértem, ez részemről - részünkről - sajnos egy örök harc.
A családunkban van egy fiatalasszony, aki most 29 éves. Tizenéves, sőt huszonéves kora elején is duci volt. Nem volt olyan túlsúlyos, mint én, de eléggé gömbölyded volt. Akkor határozta el, hogy lefogy. Neki is lendült a bevezetőben írt 90 napos fogyókúrába, ráadásul betartotta, keményen betartotta a tenyér diétát is. Soha nem csábult el, saját bevallása szerint olyan előfordult, hogy nem tudott lemondani a csokiról, megvette, megrágta és kiköpte. Egyetlen nyeletet sem engedett meg magának.
Mára? Olyan csinos, hogy észvesztő! Tavaly szeptemberben született a kisfia, egész várandóssága alatt nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, sovány könnyű húst evett, a csokit, süteményt, lángost és egyéb hizlaló dolgokat eltolta magától.
Ezt azóta is megteszi.
Rákérdeztem, elmondta, hogy kikerüli a veszélyes helyzeteket, már azt sem teszi, hogy megrágja és kiköpi. Soha nem hányatta magát, pontosan tisztában volt annak minden veszélyével. Csak lemondott mindazon dolgokról, ami veszélybe sodorhatja már elért valóban csinos alakját. Hősnek tartom, valódi hősnek. A kisfia most egy éves, s ő szebb, mint valaha.
Kenyeret egyáltalán nem eszik, puffasztott rizst, zabot, v. ritkán egy-egy szelet pászkát, mellé kemény tojást, s az elmaradhatatlan cukrozatlan gyümölcsteát. Deszertes tányérból eszik, levest pedig csészéből. A grízgaluskáról, nokedliről évek óta lemondott. Amikor a férjének főz, minimálisan sóz, majd kiveszi a saját adagját és akkor sózza meg az ételt megfelelően.
Tapasztalata szerint ha az étel nem annyira sós, mint kellene, akkor ízetlen, s akkor csak annyit eszik, ami valóban szükséges. Nem vágyik többre, mert nem olyan finom. Tejet nem iszik, kefírt és joghurtot viszont fogyaszt, vacsorára, reggelire, de a cukrozatlan gyümölcsteát még ekkor sem hagyja el.
Mindnyájunknak kitartást és ne engedjünk a csábításnak, semmiképpen sem. Jegyezzük meg, hogy a túlsúly valóban életveszély. Miért? Mert a háj minden olyan mérget szinte megköt, amit ételek fogyasztásakor beviszünk a szervezetünkbe. Azzal sem háríthatunk, hogy rajtunk minden falat meglátszik, meg a genetika és egyéb dolgok. Ezzel csak felmentjük magunkat, de nem jutunk előbbre. 1950-ben születtem, szerencsémre háború után. Bármilyen háborús filmet nézünk, a régi fotókra rácsodálkozunk, ott bizony egyszer sem látunk elhízott embereket. Sőt a tévében, ott, ahol háborús felvételekkel "traktálnak" minket, melyeknek a nézése is felkavar, ott sem látunk kövér embereket. Miért? Mert nincs olyan étel, és főleg annyi, amennyit befalnának. Csak annyit esznek, amennyi éppen jut, s ha minimálisan, akkor csak annyit esznek, amennyi az életük fenntartásához szükséges... No ezen is érdemes elgondolkoznunk. Tehát nincs genetika, hajlam az igen, meg gyenge akarat...
Az ételfüggőség olyan, mint az alkoholizmus, no meg a dohányzás. Nincs, mert saját érdekeinkben nem nyerhetünk felmentést, ne keressük a kifogásokat. Jogunk nincs ahhoz, hogy kövérség miatt ágynak dőljünk, az ágynak rabjaivá váljunk, lebénuljunk, s rettenetes megoldandó feladattá váljunk családtagjainknak. De ahhoz sincs jogunk, hogy elmenjünk, hogy ne öleljünk, hogy ne ölelhessenek, ne láthassuk szeretteink életét...
No ezen gondolkozzunk el, s ez, pontosan ez vonatkozik az alkoholistákra és a dohányosokra is.
A függőség minden vonalon betegség, úgy kezeljük. Erős akarattal toljuk el magunk elől a csábító falatokat, mert nincs olyan, hogy most az egyszer... mert pillanatokon belül ismét visszaesünk...
Nincs felmentés, erős akaratnak van helye - mindnyájunknál. Elképzelhető, hogy keményen fogalmaztam, de amikor ezeket a mondatokat leírtam, önmagam előtt is szégyelltem magam, hogy elcsábultam. Nem ígérek, de minden akaratomat összeszedve kitartok, mert muszáj - életem meghosszításához.
miertfontos.jpg

*

images
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Sorstársaink?!
Igen. Még akkor is, ha nehéz elfogadnunk. U.ezekért a dolgokért érdemes fogyókúráznunk.
Ne hagyjuk abba, semmiképpen sem.
Érdemes megnézni az összes videót, mert tanulságos :dr_9:
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Rendkívül érdekes előadás, érdemes megnézni és elgondolkozni az itt hallottakon:

A 42 éves Norbertről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hatalmasra hízott: 180 kilós súlyát az irodai munkának, a mozgásszegény életmódnak, az elkényelmesedésnek és az esti nassolásnak köszönhette. Egy orvosi kivizsgálást követően aztán Norbert élete új irányt vett, és már 40 kilótól megszabadult.

"Tavaly nyáron a kényelmes életmód, az irodai munka, a vég nélküli étkezések, az esti borozgatások és a mozgás teljes hiánya miatt 178 kg-os súllyal megáldva számot vetettem az életemmel. Súlyom gyarapodásával az életkedvem is egyre inkább elfogyott, már nem vonzott a társasági élet, a közösségi programok is hidegen hagytak, amikért addig rajongtam. Ültem otthon a tévé előtt, olvastam, és eszegettem. Belekerültem egy olyan spirálba, amelynek a vége nem kecsegtetett túl sok jóval. A hatalmas zsírtömeg börtönében minden mozdulat fájdalmas volt, a mindennapi tevékenységek elvégzése is komoly kihívást jelentett. Ennek ellenére becsaptam magam azzal, hogy bármikor lefogyhatok, amikor akarok, de a fogyókúrát ráérek majd holnap, holnapután, de leginkább 'hétfőn' elkezdeni. Minden mozdulat próbára tett, így mestere lettem annak, hogy hogyan lehet egyes tevékenységeket módszeresen a lehető legkevesebb mozgással elvégezni. Ez a munkámban segített, ergonomikusabbá tettem ezáltal több munkafolyamatot, de ez gyenge vigaszt nyújtott a testemre nézve. 180 kiló környékén már a legelemibb tevékenységek, például a tisztálkodás is nehezemre esett, nem beszélve a családi élet elvileg kellemesebb részéről... Az emberek véleménye viszont nem különösebben zavart, nagy súlyom ellenére külsőleg az az életvidám, vicces fickó maradtam, aki korábban voltam. A probléma a lelkemet rágta."
20130314-ez-zsir-sikertortenet-megertettem-vagy.jpg

"Kitűnően érzem magam. Igaz, hogy a negyven kilós fogyás után még mindig 140 kiló körül van a súlyom, de ez számomra egy teljesen új érzés, szinte kirobbanó formában vagyok, nem ismerek akadályt, vidáman, játszva mászok hegyet, a mozgásom is gyors, kiegyensúlyozott lett. A fent taglalt problémák megszűntek, és ennek nem csak én örülök. Külön pozitívum számomra, hogy a fogyás mellett a meglévő súlyomnak jelentős része - a kitartó edzések hatására - korábbi zsírtömeg helyett izommá alakult, így a tényleges súlycsökkenés indokolta életminőség-javulásnál sokkal jobban érzem magam. Most jelenleg csak annyi problémám van, hogy negyven kiló fogyás után egy kicsit stagnálok, nem mozdul a súlyom és hogy a pocakom ugyan nagyságrendekkel kisebb a korábbihoz képest, de még mindig az általánosan elfogadott tűréshatár felett van. Azonban ha a bal kezemmel a jobb vállamhoz érek, és ott a korábbi lötyögős zsírpárna helyett feszes, kemény izmot érzek, az sok mindenért kárpótol. Terveim szerint az év végére pedig elérem a 100 kilós álomhatárt."
20130314-ez-zsir-sikertortenet-megertettem-vagy2.jpg

Óriási akarattal, folyamatosan dolgozik a diétáján. Többször megnézi mit egyen? S, főleg a mennyiség, hogy mennyit és mikor?
*
Mi is vagyunk ilyen erősek, ügyesek.
Igaz, hogy én -7 kiló 85 dekát fogytam. De meg sem látszik rajtam, mert olyan nagy nekem is a túlsúlyom. Tenyérdiétát betartom. Muszáj a széllel szembe fordulnom, még akkor is, ha nehéz az előbbre haladásom, még akkor is, úgyis. :dr_9:
Ti hogyan álltok?
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Most olvastam, FONTOS és ÉRDEKES,
mert eddig erre nem gondoltam. A zuhany alatt jól megmosakodtam, viszonylag gyorsan aztán törölközés és ezzel letudtam a dolgot. Ezt alábbit olvasva viszont elgondolkoztam, biztos, hogy este már ennek tudatában állok a zuhany alá:
"
Fürdés vagy a zuhanyozás előtt legalább öt percig természetes sörtéjű, hosszú nyelű kefével, vagy luffa szivaccsal dörzsöld végig a bőröd!
A bőr száraz ledörzsölése az egyik legegyszerűbb méregtelenítő eljárás, mégis rendkívül hatásosan serkenti a nyirokkeringést, az elhalt hámsejtek eltávolítását és a méreganyagok kiürítését.
A ritmikus mozdulatok megmozgatják a renyhe nyirokkeringést, és felpuhítják, majd kihajtják a nyirokcsomókban rekedt nyirkot. Kozmetikai hatása sem utolsó, mivel megszüntetheti a narancsbőrt, s hamvasan üdévé varázsolja az egész bőrödet.

Tudnod kell azt, hogy az életével játszik az, aki a manapság divatos léböjt kúrába kezd! Mint például az a fiatal 21 éves Zsófi, aki a túlzásba vitt méregtelenítő kúra miatt pár nap leforgása alatt ágynak esett, az orvosok a sír széléről hozták vissza.
Pedig "csak" a következőket csinálta: éppen követett egy éppen divatos méregtelenítést, mely nem orvos, nem természetgyógyász által lett összeállítva vagy folyamatosan felügyelve a méregtelenítés alatt, hogy probléma esetén a szükséges és megfelelő megoldást kínálta számára. Vigyázzunk az ilyen méregtelenítést hirdető kúrákkal!
A történet szerencsés véget ért és orvosi segítséggel rendbe jött Zsófi.

Tudnod kell, ha a szervezetbe nem viszed be az alapvetően szükséges tápanyagokat méregtelenítés alatt is, az ásványi sók kiürülnek, és súlyos betegségek jelentkezhetnek: károsodhat a máj, a vese, összeomolhat a keringésed.

Különösen veszélyes a felügyelet nélküli, minden szakmaiságot nélkülöző méregtelenítés, ha valaki nagy zsírtöbblettel rendelkezik, hiszen a zsírszövetekből kioldódnak az ott elraktározódott kémiai anyagok. A fizikai megterhelés további rizikóforrás.
Ezért is kiemelten fontos méregtelenítés alatt a különböző vitaminok, ásványi anyagok, gyógyteák fogyasztása.

Akkor mi a megoldás?
Forduljunk olyan szakorvoshoz, aki valóban megsegíti fogyókúránkat, dietetikushoz aki ahhoz ért, hogy mit együnk, milyen ütemben és mit nem, mitől tartózkodjunk.
*
Örök ez az igazság:
images

*
Ötletek, hogy ne egyél annyit, amennyit szeretnél:
1.) Egyél tükörrel szemben. Miért? Kevesen szeretnek szembesülni azzal, hogy mennyit esznek, s hogyan néznek ki. Előbb hagyod abba az evést, mint amennyit tükör nélkül befalnál.
2.) Evés előtt szippans valamilyen édes illatot, pl. zöld alma, banán, v. borsmenta illatot. Ezzel becsapod a szervezted, mert azt hiszi, hogy valami édeset eszel majd. Pedig nem.
3.) (Én sem tudom betartani, mert...) aki éjszakai fény mellett alszik, azok az emberek sokkal súlyosabbak, mint akik sötétben. Miért? A magyarázat tudományos, biztosan így is van, csak van aki be tudja tartani, van aki nem. Tehát a professzorok véleménye szerint az éjszakai pihenés alatt, a lámpának a fénye felborít(hat)ja a szervezetünk melatonin termelését, azaz anyagcsere működését. S, ez is oka lehet annak, hogy nem veszítünk a súlyunkból. Ezen túl pedig azt is olvastam, hogy a lámpa fénye nélkül aludni az egészséges, mert akkor pihen a szervezetünk. Ha éjszakára lámpa, pláne bekapcsolt tévé, annak kékes fénye mellett alszunk, akkor a szervezetünk nem tud pihenni. Magyarul: olyan készenléti helyzetre kapcsol, mintha mindjárt fel kell kelnünk, menni kellene - magyarul nem egészséges. Akinek van ehhez ereje, tartsa be. Változtasson eme rossz szokásán.
*
Egyél több almát, ha lereszelve eszed, cukor nélkül, megszórva egy kis őrölt fahéjjal, akkor még ízes is és segíti a fogyókúrádat. Ha sütőbe teszed a reszelt almát, akkor még édessé is válik, nem vágyódsz annyira a cukros üdítők után.
Hetenként 2x nyugodtan ehetsz abból a csokoládéból, melynek a legnagyobb a kakaó tartalma és mindenképpen keserű legyen. Ez a fajta csoki egészséges és adtál a függőségednek is, csak nem egy táblát tüntess el, hanem csak pár kockát.
A tejtől óvakodj, mert elnyálkásítja a beleidet.
Yoghurt, kefír fogyasztása viszont ajánlott.
Az örök igazság az, hogy amit beviszünk mennyiségben, kalóriában - az vagy épít, vagy rombol. - Ha viszont okosak vagyunk, s betartjuk azt, hogy a 800 kalóriát betartva minden gond nélkül tudunk dolgozni, élni. A szabadnapjainkon próbáljunk ezzel lemenni 600 kcal/napra. A folyadék bevitelre nagyon figyeljünk. Eredeti narancsból, citromból nyert/facsart lével ízesített buborék mentes vízet fogyasszunk.
A tenyér diétát soha ne feledjük!
*
Beírásokat várok és beszámolókat is!
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kedves Barátaim, Sorstársaim!
Időközben "elcsámpáztam", töredelmesen bevallom.
Most viszont rátaláltam egy érdekes fogyókúrára, itt a link. Ez egy sorozat.

Írtam a videót feltevő hölgynek, mivel Ő grapefruit levet ajánlott, én arra figyelmeztettem a videót megnézőket, hogy ennek a gyümölcsnek a leve veszélyes. Vannak gyógyszerek, melyek "össze is veszhetnek" a gyümölcsnek a levével. Vagy felerősítik, v. legyengítik a gyógyszerek hatását. Azt a választ kaptam, hogy semmiképpen ne kezdjen bele - egyetlen beteg ember sem - a fent ajánlott videókkal.
*
Itt pedig egy másik fogyókúrára találtam:

https://youtu.be/eqHUhDwU7iE
*
Nézzétek, nézzük meg, hátha? Valamelyik megtetszik...
:hurra:
 
DanielXYZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Hollywood legkeményebb fogyási kálváriája: Kirstie Alley a jojó effektus fogságában

A 67 éves Kirstie Alley fogyási kálváriája évtizedek óta újra és újra beszédtémává válik. Nem is véletlen, hiszen a színésznő igencsak látványos átalakulásokon van túl, legyen szó fogyásról vagy hízásról. Utánanéztünk a történetének, és hogy manapság hogyan gondolkodik minderről.

  • A kezdetektől 2004-ig
"Egész életemben vékony voltam, mígnem egy nyáron felszedtem több mint 20 kilót. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy szinte észre sem vettem, mennyire elhagytam magam. Végül a bulvárlapok döbbentettek rá" - nyilatkozta a színésznő, aki saját bevallása szerint imád enni. "Nehezen tervezek előre, inkább spontán típus vagyok. Az étkezésben is így vagyok ezzel. Amit megkívánok, azt meg is eszem. Az édességeknek pedig különösen nehezen állok ellen"

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie7.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2005
Ebben az évben Kirstie Alley eldöntötte, hogy felvállalja magát és a súlyát. Egy televíziós show-műsort is indított, ahol saját küzdelmeiről mesélt, és remélte, hogy hatására visszakerülhet Hollywood élvonalába. "Úgy gondolom, a nők országszerte azonosulni tudnak majd a műsor mondanivalójával" - nyilatkozta a műsor kapcsán a színésznő. A formátum azonban mégsem jött be a nézőknek, és 1 évad 7 része után törölték a csatornáról.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie.jpg

FORRÁS: AFP

  • 2005-2007
2005-ben végül Kirstie csatlakozott az Amerikában híres Jenny Craig fogyókúrás programjához. A program arcaként nagyon odatette magát, és 35 kilótól szabadult meg. 2006-ban Oprah műsorában fehérneműben mutatta meg mennyit sikerült leadnia. A színésznő 2007-ig csinálta a programot.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie1.jpg

2007-2011
Az előző években leadott 35 kiló szépen lassan elkezdett visszakúszni. Mielőtt 2011-ben szerepet kapott a Dancing with the Stars 12. évadában, 105 kiló volt. A verseny végén (ahol egyébként második lett a színésznő és párja) azt nyilatkozta, hogy a mozgás és a rendszeressé váló étrendje miatt 45 kilót sikerült leadnia. Sokan nem hittek neki, a kritikus hangok szerint műtét lehetett a háttérben, Kirstie viszont mindig hangsúlyozta, hogy a tánccal és a megfelelő étrenddel érte el ezt az eredményt.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie2.jpg

FORRÁS: AFP

  • 2011-2015
Mivel a rendszeres testmozgás elhagyásával újra kezdetek felszökni a kilók, Kirstie ismét csatlakozott Jenny Craig módszeréhez, hogy leadjon 15 kilót. "Minden nő számára fontos, hogy úgy nézzen ki, ahogy jól érzi magát. Nem a másoknak való megfelelésért, vagy azért, mert ez a trend, hanem kizárólag önmagáért" - nyilatkozta. Végül 2015-re 23 kilót adott le.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie3.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2016
A színésznő ebben az évben azt nyilatkozta, elfogadja, hogy a teste így tökéletes, és nem vágyik több fogyásra. Viszont továbbra is folytatta a Jenny Craig-féle módszert, hogy megőrizze a súlyát.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie9.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES

  • 2017
2017-ben elárulta, hogy sikerült megtartania a súlyát. Tartotta magát az étkezési rendjéhez, sokkal kevesebbet csalt, mint korábban, amikor jojóeffektusba került. "Ma már sokkal fegyelmezettebb vagyok" - nyilatkozta Kirstie, aki kifejezetten arra volt büszke, hogy az ünnepek alatt is tartotta a mérsékelt cukorfogyasztást.
20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie5.jpg

FORRÁS: NORTHFOTO

  • 2018
Nem is olyan régen vallotta be a színésznő, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták. Úgy érezte, hogy ennek következményeként hízott el újra, de azt is elárulta, hogy nem érzi jól magát a bőrében. "Szeretem azt az érzést, amikor vékonyabb vagyok, ráadásul sokkal több energiám is van" - mondta Kirstie, aki előtt ezek szerint újabb megpróbáltatások állnak.

20180920hollywood-legkemenyebb-fogyasi-kalvariaja-kirstie6.jpg

FORRÁS: GETTY IMAGES
*
Ezt csak azért tettem fel, hogy tudjátok, másoknak is vannak súly problémái, -gondjai. Szenvedünk, ez tény, de az is tény, hogy vannak, akik nagyon erős akarattal lemondanak az étkezés gyönyöreiről. Személyes példának említeném az unokahúgomat. Valamikor, pár évvel ezelőtt igencsak kikerekedett "karosszériával" rendelkezett. Aztán elhatározta magát, s első körben a 90 napos fogyókúrát tartotta be. Nagyon szépen rendeződött a súlya, meglepően röpültek le a felesleges kilói. Aztán, váltott, egy olyan étkezésre, amit még ma is betart. Tavaly szeptemberben született meg a kisfia, meg kell jegyeznem a várandóssága alatt csak pár kilóval lett nehezebb. Szülés után azonnal csinossá vált, súlyát azóta még jobban kordában tartja. Megkérdeztem, mit eszik? Mitől ilyen csinos, mert az, szinte röpül a magas sarkú cipellőjében. Gyönyörű a bőre és jó a hangulata, valóban követendő példa. Leírom itt alább Micike módszerét:
Reggeli: toast lapocska 3 db vajjal és nem margarinnal megkenve vékonyan, kevés (minimális só) de mellé paradicsom, paprika - italként cukor nélküli (leforrázott) tealevél - csipkebogyó, hársfa, v. egyéb hetente egyszer kamilla tae
Tízórai: 1 kockasajt valamilyen zöldséggel - paprika, paradicsom - v. paradicsom ital egy pohárnyi
Ebéd: párolt zöldség, párolt hús, zöldség leves, ha tészta - akkor mindenképpen kevés és sajttal megszórva, v. húsos, v. halas
Uzsonna: bármilyen gyümölcs - körte, alma (nyáron volt a dinnye), szőlő, banán
Vacsora: párolt zöldség sajttal, prágai sonkával

Fontos: előre csomagolt szalámikat soha nem vásárol, de nem eszik sem párizsit, de virslit sem. Véleménye az, hogy ezekben a termékekben pontosan a hús, ami hiányzik.

Követendő a példája? Igen, követendő.

Hogy követendö-e a nevezett hölgy példája, abban nem vagyok biztos. Nekem a neve nem mond semmit, arrafele biztos fontos személyiség. A hölgy a massziv alkoholizmus /égett szesz/ + kábszer hosszúidejü kombinációjának s következményeinek /ugymint többek között zsirmáj/ jellegzetes szimptómáit mutatja, megspékelve steroidalis gyulladásgátlók utó/mellékhatásaival.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére