Egy kanadai zsidó, aki szabadidejében horogkereszteket takarít le a falakról

Corey Fleischer magasnyomású mosó készülékekkel harcol a gyűlölködő graffitik ellen. Radírozd le a gyűlöletet elnevezésű mozgalma az utóbbi időben egyre nagyobb lendületet kapott.

A kanadai Corey Fleischer magasnyomású mosó készülékekkel foglalkozik. Egy napon munkába menet a piros lámpánál egy hatalmas horogkeresztet pillantott meg egy ház falára festve. Fleischer ugyan továbbhajtott, valami azonban nem hagyta nyugodni. Felhívta az asszonyt, akinek a házához tartott, hogy sajnos elromlott a takarítógépe, hazaküldte a munkásait, majd visszament, hogy lemossa a náci szimbólumot.

1-ha1TmljTTb2w2Isgx2E7g.jpg

Corey Fleischer
Ez az eset új értelmet adott Fleischer életének, a horogkereszt eltávolítása közben jött rá arra, hogy végre megtalálta azt, amit mindig is szeretett volna csinálni. A következő öt évben Fleischer lelkesen takarította le a gyűlölködő graffitiket az épületekről, családja és barátai azonban némileg szkeptikusan szemléltek a férfi új szenvedélyét.

Az utóbbi időben viszont az egyre gyakoribb antiszemita eseteknek és a közösségi médiának köszönhetően Fleischer Radírozd le a gyűlöletet elnevezésű mozgalma egyre növekvő népszerűségnek kezdett el örvendeni. A legutóbbi videóját, amelyen a egy muszlim nő arcképéről tüntet el rekord gyorsasággal egy gyűlölködő feliratot, már több mint 200 ezren tekintették meg.

Fleischer maga ugyan nem szembesült még durva antiszemita incidenssel, de nem is ez motiválja. Büszke zsidónak tarja magát, aki sosem titkolta el zsidóságát. Tevékenysége egyelőre Montreal és környékére terjed ki, ahol már több mint nyolc éve tisztítja meg a falakat a gyűlölködő falfirkáktól. Fleischer most abban reménykedik, hogy a közösségi média segítségével sikerül minél több emberben tudatosítani, hogy fontos fellépniük az őket körülvevő gyűlölet ellen.
 
-
Ez a 71 éves nyugdíjas néni már évek ota azzal tölti az idejét, hogy
megtisztítsa az utcákat naci paroláktól. "Ich will den Nazimist nicht sehen!" - mondja
-
Több mind 70.000 feliratot távolított el eddig.
-
Tisztelet és dicséret illeti öt. Az ember csak szégyelli magát, hogy nem veszünk részt ebben a munkában. Talán több embernek kéne részt venni az ilyen akciókban.
-
Ígérem a jövőben én is figyelmesebb leszek és nem hagyom szó nélkül, ha nazi falfirkálást látok valahol.
 
Utoljára módosítva:
Más országokban is küzdenek az antiszemitizmus ellen.
Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa, aki maga is zsidó származású, elkötelezett, hogy tegyenek a szurkolók között terjedő antiszemitizmus ellen. Ezért a meccsektől való eltiltás helyett meg akarják adni a lehetőséget nekik, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban képzéseken vegyenek részt.

Ha csak kitiltod az embereket, sosem tudod megváltoztatni a viselkedésüket”-mondta a programról a Chelsea ügyvezetője. Beszélt arról is, hogy korábban egyszerűen kiemelték őket a tömegből, és eltiltották három évre. Most meg akarják értetni a rasszista szurkolókkal, miért rossz, amit csináltak.

A Chelsea korábban nyilvánosan kritizálta a saját szurkolóit, amiért azok tavaly, egy Tottenham elleni meccsen antiszemita jelszavakat skandáltak. A klub már korábban is küldött delegációt Auschwitzba az Élet menetére, júniusban pedig 150 alkalmazott és szurkoló látogatott el az emlékhelyre. (Guardian)
 
Más országokban is küzdenek az antiszemitizmus ellen.
Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa, aki maga is zsidó származású, elkötelezett, hogy tegyenek a szurkolók között terjedő antiszemitizmus ellen. Ezért a meccsektől való eltiltás helyett meg akarják adni a lehetőséget nekik, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban képzéseken vegyenek részt.

Ha csak kitiltod az embereket, sosem tudod megváltoztatni a viselkedésüket”-mondta a programról a Chelsea ügyvezetője. Beszélt arról is, hogy korábban egyszerűen kiemelték őket a tömegből, és eltiltották három évre. Most meg akarják értetni a rasszista szurkolókkal, miért rossz, amit csináltak.
A gondolat jó de a náciból kialakuló fasiszta eszmék mindég újra termelik magukat.
A háború után magyar-honban rengeteg antifasiszta felvilágosító film volt a rémtettekről a kialakulásának lélektani hátteréről.Hétköznapjairól
A legdrámaibb film volt az Üzlet a korzón
Ezek hatására lettem én náci ellenes és rasszizmus megvető.
De azt nem értem meg máig sem mitől termeli ki magát ismét a világ
Értem kicsit:
Abbahagyták a felvilágosító filmeket.
Jöttek a társadalmat megrázó rendszerváltó problémák.
De mégis keresem a választ: Mitől lett a náci idők jelképeinek divatja.
Mitől lett a háborús arzenál viseletének filmjeinek divatja magán úton.
Mert a vaskeresztet a náci vaskalapot gyűjtik viselik
A wermacht sisak motoros bukósisakként.Már 1965-táján is dívott
Még az USA-ban is.
A métely mitől üti fel magát ismét?
Politikai berendezkedéstől függetlenül?
Üzlet a korzón
12 éven felülieknek)
"A szlovák Tono Brtko a náci Németországgal szövetséges Szlovákiában 1942-ben egy zsidó üzlet ún. megbízott árja üzletvezetője lesz. Az eddigi tulajdonos, egy idős özvegy, egyáltalán nem érti az eseményeket, és Tono szánalomból továbbra is bizonytalanságban tartja őt. Figyelmezteti a koncentrációs táborba való kerülés egyre növekvő veszélyére. Mindhiába, mert amikor elfogják, az idős asszony belehal a félelembe. Tono bűnrészesnek érzi magát, és öngyilkosságot követ el."
 
A film számomra is az egyik legmeghatározóbb élmény volt. Csak kár hogy leírtad az egész filmet.
 
A vilag legegyszerubb dolga nacikra fogni az antiszemitizmust.
Addig mig a vilag tele van szegenyekkel, tele van szerencsetlenekkel mindig fenn fog allni. A legeegyszerubb dolog a sajat tehetetlensegunket, szerencsetlensegunket, tenni keptelensegunket masokra kenni!
Nem en tehetek arrol, hogy ilyan szerencsetlen vagyok, hanem masok....
Ezen valtoztatni nagyon nehez.

"
De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:
– Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.
"
Az egyik legnagyobb magyar iro igy ir.
A vilag egyik legbajosabb regenye, Mikszath Szentpeter esernyoje :)

"Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet."

Az emberek meg tudnak gyulolni mindenkit. Totot, franciat, angolt, zsidot...
Kulonosen ha hulyitik oket.
MArpedig ahogy korabban is, ma is hulyitik
 
A film számomra is az egyik legmeghatározóbb élmény volt. Csak kár hogy leírtad az egész filmet.
Azt jelzi hogy volt egy kor amikor elérhető volt a tévében moziban az olyan lassabb alkotások mint az üzlet a korzón.
a tartalmat onnan hoztam ahol ízelítőt szoktak írni
az nem az egész csak egy vázlat.
Még csak a poén sincs benne az hogy leírták öngyilkos lesz lelkiismeret furdalásában.
Az nem a poén talán inkább katarzis
A film lényege úgyis az miként jut odáig mi van közben.
A totoés az idős zsidó néni kapcsolata sokkal kifejezőbb
Úgy tudnak ezek a szlovákok mint Jiří Menzel cseh filmrendező
Valamit nagyon tudnak
Nem tudják ugyanígy az amerikai filmek.
 
Az emberek meg tudnak gyulolni mindenkit. Totot, franciat, angolt, zsidot...
Kulonosen ha hulyitik oket.
MArpedig ahogy korabban is, ma is hulyitik
Leterelésnek látszott üzeneted
De ezt a gondolatot:Mint a gyűlölet szítást leírtam már sokszor én is
A politika gyűlöletet szít
És éppen a nacionalizmus eszközével
tótot, franciát, zsidót, magyart horvátot írod csak kiegészítettem
És a Délvidék jut eszembe két évszámmal 1944 és a délszláv háború
Az elsőpben vastag nacionalizmussal mi is benne voltunk
A délszláv háborúban a szerb nacionalizmus élesztette fel a gyűlöletet odáig hogy addig békésen élő szomszédok gyűlölni és ölni kezdték egymást
Ma pedig az Ukrajnai és román politikánk rossz veszélyes
őt még Béccsel se vagyunk képesek finoman bánni.
Tessék itt a történelmi áttekintésem.
Annak kacsán amit a gyűlöletről írtál
A nemzeti tudat meddig nem veszélyes hanem segítő?
Mert segítő sokáig
Ám sovinisztává válva káros
 
Addig mig a vilag tele van szegenyekkel, tele van szerencsetlenekkel mindig fenn fog allni. A legeegyszerubb dolog a sajat tehetetlensegunket, szerencsetlensegunket, tenni keptelensegunket masokra kenni!
Az a gondolatsorod általam úgy volt többször leírva: Bűnbak keresés
És bűnbak felmutatás
Kedvenc Orbánunk ezt teszi.
(migránsok Gyuribácsi, bankok, multik)
A jobbik pedig a cigányokkal mint banki kifizetőhely.
Antiszemitizmust is arra használta a jobbik.
 
Leterelésnek látszott üzeneted
De ezt a gondolatot:Mint a gyűlölet szítást leírtam már sokszor én is
A politika gyűlöletet szít
És éppen a nacionalizmus eszközével
tótot, franciát, zsidót, magyart horvátot írod csak kiegészítettem
És a Délvidék jut eszembe két évszámmal 1944 és a délszláv háború
Az elsőpben vastag nacionalizmussal mi is benne voltunk
A délszláv háborúban a szerb nacionalizmus élesztette fel a gyűlöletet odáig hogy addig békésen élő szomszédok gyűlölni és ölni kezdték egymást
Ma pedig az Ukrajnai és román politikánk rossz veszélyes
őt még Béccsel se vagyunk képesek finoman bánni.
Tessék itt a történelmi áttekintésem.
Annak kacsán amit a gyűlöletről írtál
A nemzeti tudat meddig nem veszélyes hanem segítő?
Mert segítő sokáig
Ám sovinisztává válva káros

A gyuloletet nem a nemzeti tudat szitja, hanem az ember.

...addig bekeben elo szomszedok...
Hat nem!
Azok az emberek bar szomszedok voltak, de sosem eltek bekeben. A bezart ajtok mogott akkor is fortyogott a gyulolet!
Mindenki terel, mindenki hullyeseget beszel ha nem ugy gondolkodik, ahogy azt egyesek elvarjak tole.
A koncentracios taborokat nem a nacik csinaltak, hanem az emberek! Kevesen szoltak ellene! A tobbseg egyszeruen hallgatott!
Az amerikaiak nem muveltek ugyan ezt? A szovjetek szentek voltak?
Fenet!
A haboru poklaban emberek alltak es azok kovettek el a szornyusegeket!
A legegyszertubb ezt is rakenni valaki masra!
Mint mindent
Mindegy milyen rendszer van, a masik oldal tehet mindenrol.
Nevetseges, amikor mindenert masokat okolunk!

Érdekes, hogy a pedofilokról szóló témában nem argumentáltál úgy mind most, hogy "mindenért szegény másokat okolunk" holott a rasszizmus és ennek speciális formája az antiszemitizmus ugyan olyan exaktsággal (egyértelműséggel) azonosítható.
 
Szerintem egyszeruen belem akartal kotni, mert annak amit leirtal semmi ertelme nincs.
Egyebkent sem ertem mmiert engem tamadnal a pedofilok kapcsan, mikor az nem a konzervbativok szamara elfogadhato alternativa.
 
Elmondom még egyszer: odafent azon sopánkodtok, hogy a nacizásnak, fatisztázásnak, a rasszista és antiszemita vádaknak nincs alapja, csak "rákenjük másokra".
-
Pont ma mondod ezt amikor Berlinben, Nürnbergben, Münchenben... (ha jol tudom Budapesten is) anti-náci és anti-rasszista demonstrációk zajlottak le.
-
A hozzáoszlásom mottója, hogy egyáltalán nincs szó "másra kenésröl" mert ezek a vádak ugyan olyan pontosan azonosíthatok (ha nem precízebben) mind egy pedofil tett. Itt is vannak áldozatok, tettesek, "corpus delicti".
 
Ha vannak antiszemitak, akkor vannak nacik is, hat lenni kell antiszemitaknak mindnenhol, kulonben nektek nem lenne min felhaborodni.

Az antiszemitizmus ugyan ugy szornyu, ahogy minden mas faki alapon torteno megkulonboztetes az.
De ez nem egy specialis reteg bune.
Mindenkie!
Irod hogy hol tuntetnek ellene.
Erdekes, hogy nem szazezrek vannak az utcakon.
Ez nem engem igazol?
Azt irod mentegetem oket!
Hat nemÍ!
Aki nem tesz ellene epp oly bunos. Aki hallgat epp oly bunos!
Ez nem nehany ember bune, hannem a mienk embereke!

De ez nem csak az antiszemitizmust erinti4
Mert nem tuntetnek az ameriaki emberek ellen akik bezartak - zarjak - az indianokat?
Mert nem tuntetnek azok ellen akik a szovjetunioban lagerekbe zartak az embereket?
Mert???!!!!
Antiszemitizmus.. sokszor az az erzesem, hogy azok a rasszistak, akik kineveznekk egy nepet szenvedonek, es alszent modon elkezdik vvedeni oket!!!!!!!!!!!!!
 
Ki beszel itt egy nepröl?
Az aldozatoknak es a tetteseknek konkret neve van.
-
A szisztematikus üldözes felöl sem lehet senkinek ketsege.
-
Szivesen bemutatom neked, hogy a magyar kormany faji es vallasi megkülönböztetessel el, heccel szinesbörüek ellen.
 
Nem szines boruek ellen.
Azok ellen akik iratok nyilatkozatok nelkul akarnak belepni az orszagba.

Olyan vagy, mint azok, akik megverik, kiraboljak az embert, aztan azzal vedekeznek a birosagon, hogy csak azert voltak morcosak, mert az aldozat rasszista volt, leciganyozta oket
 
Te meg szajkozod allandoan ki akar papir nelkul belepni az orszagba?
Senki, napi 1 ember. Akkor most mirol papolsz itt?
Sokszor leirtuk mar a menekulteknek nagyreszuknek nincs papirja mert menekul ,nem tud utlevelet kerni mert mar szetbombaztak a hivatalokat, nem tud visumot kerni ha van utlevele mert minden kovetseg elhuzott a fenebe akik adhatnanak visumot.
Porig bombaztak a varosokat , gondolod a romok kozul barki is a igazolvanyait fogja keresni? A szirena mindenkit futasra kenyszerit.

56 -ban a magyar menekultek nagyreszenek nem volt utlevele es egyeb passzusa , mert vagy menni kellett azonnal vagy nem is kapott soha, es a forradalom alatt szinten nem lehetet utlevelet igenyelni se visumokat beszerezni.

Jo lenne ha befejezned a menekult ugyet, mert egyszer nem ertesz hozza, csak szajkozod az Orban propagandat.
Megoldottak nelkulteket a menekult ugyet, torokokkel gorogokkel es mas lagerek nyitasaval.
Nektek mar csak az a dolgotok, hogy a letelepedesi kotvennyel elszamoljatok es leellenorizetek azokat az embereket, akiket beengedtek,akik kozott tobb ketes egyen van, ezek kozul, mint a valodi menekulteknel.

Egyszer s mindenkora fejezetek be az Orban menekult handabandazasat, mert itt sokan vagyunk menekultek es az ember haja egnek ennyi hulyesegtol amit osszehordotok.
BAtran ellatogathatsz menekult taborokba van is jo par Ausztriaba ,Nemetorszagba akar onkentesnek is beallhatsz es meggyozodnel rola hogy micsoda ordas hazugsag a magyar propaganda.

A torok muszlim es a sziriai kozott ugyan mi a kulnbseg? mindket orszagba sok embernek kell elmenni mert szazezrek csucsulnek politikai fogolykent.
Lehet hanyni vetni a kereszteket, de aki a human ember nem segit a masokon es csak pocskondiaza annak a szent Peter se fog kegyelmet adni,mehet a purgatoriumba.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére