Párizs megnyitja a városházát és a fővárosi középületeket hajléktalanok előtt

Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere egy vasárnapi lapinterjúban bejelentette, hogy ezen a télen megnyitja a városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok, valamint nagyobb középületek dísztermeit hajléktalanok elszállásolására.

"Mintegy háromezer sürgősségi szálláshely hiányzik a fővárosban. Megígértem, hogy a város megteremti a felét. Több mint nyolcszázat már létrehoztunk február óta, további hétszázat átadunk 2019 elejéig. A többi 1500-at az államnak kell létrehoznia" - mondta a főpolgármester a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilapban megjelent interjúban. Februárban a fővárosi önkormányzat háromszáz szakembere 1700 önkéntes segítségével mintegy 3 ezer, az utcán éjszakázó hajléktalant számolt össze Párizsban.

A francia fővárosban az önkormányzat először végzett pontos összesítést az után, hogy heves vita robbant ki a hajléktalanokat segítő egyesületek és a kormány között, amikor Julien Denormandie területfejlesztési államtitkár azt állította, hogy Párizsban és környékén alig ötven egyedülálló férfi él csak az utcán."Több kerületi polgármesteri hivatallal, bal- és jobboldalival egyaránt, megegyeztünk, hogy megnyitjuk az épületeinket átmeneti szálláshelyek kialakítására. Ennek keretében létrehozok egy kizárólag női hálóhelyet a Párizsi Városházán, amely novemberben nyílik meg" - jelezte Anne Hidalgo. Az Hotel de Ville épületében a fogadások és kiállítások helyszínéül szolgáló két nagy dísztermet alakítják át télre mintegy ötven nő éjszakai befogadására, akiknek napközben étkezést és orvosi ellátást is biztosítanak majd.

A főpolgármester tájékoztatása szerint nagy hideg esetén akár száz nőt is be tud majd fogadni a városháza a mintegy 750 négyzetméteres területen."Azt szeretném, ha ez a hely szeretettel lenne teli. Nők fognak nőkkel foglalkozni, mert sok olyan sérült van köztük, aki menekül a férfiak jelenléte elől" - hangsúlyozta a polgármester. A februári összesítésből az derült ki, hogy a párizsi hajléktalanok több mint 12 százaléka egyedülálló nő. A városháza termein kívül a belvárosi V. kerületi és a Marais negyed polgármesteri hivatalának dísztermeit, valamint a X. és a XIV. kerületi volt bírósági épületek nagytermeit is átmenetileg kialakítják hajléktalanok befogadására. "A jelképességen túl ez konkrétum.

A párizsi városházának példát kell mutatnia, be kell bizonyítania, hogy hajléktalanokat mindenhol lehetséges elszállásolni, beleértve az állami palotákat is" - fogalmazott a főpolgármester. Anne Hidalgo azt kéri a nagyvállalatoktól, hogy télre ők is nyissák meg az üres épületeiket a hajléktalanok számára.

MTI

images
 
Setni ,
még emlékszem az "átkosban" a csöveseket legtöbbször bezárták télire , naq nem mint a befötett , hanem levitték öket legtöbbször Baracskára valamilyen " rendzavarás" okán , igy a szerencsétlenek legalább melegbe töltötték el a fagyos idöt .

Az egy másfajta szemlélet volt. Ha belegondolsz milyen kiszólások hangzanak el magas szinteken a nép egyszerű és szegény gyermekeiről, mit várjon egy hajléktalan ?
 
nem tudom páldául nyugaton milyen orvosi ellátást biztosítanak havi 7320 forintért (kb. 20 euró).
Mindenesetre, ha Párizsban már felszólítják a nagyvállalatokat is, hogy nyissák meg az üres épületeiket a hajléktalanok számára....akkor csak komoly lehet a probléma.

Nyugi, már itt se fognak sokáig. Gőzerővel dolgoznak azon, hogy a befizetett járulékok ellenértékeként csak minimális ingyenes ellátásra légy jogosult, az összes többiért majd fizetned kell neked is.
Akkorj tapsolj ilyen lelkesen.
 
azért az sincs rendben, hogy aki havi 7320 -at fizet ugyanazt kapja mint aki 30000 -et fizet.
 
azért az sincs rendben, hogy aki havi 7320 -at fizet ugyanazt kapja mint aki 30000 -et fizet.
Papagaj commandos megerkezett mar masodszor irod le a 7320 Ft fizet aki szegeny.
A legnagyobb szemetseg a nincsbol kerni elvenni, es nagy valoszinuseg szerint a hajlektalanoknak nincs 7500 Ft juk se.
MIsoda elvetelmult lelkivilagod van , hogy semmi empatia nem szorult beled.
Tudod hogy hany ember onhibajan kivul kerult az utcara?megsugom neked legalabb a 80-90%.
Ilyen tomegesen hogy vannak sokszorosa a hajlektalan szallok ferohelyeknel.
Mit gondolsz akiket kilakoltatnak hova kerul elobb utobb? Szazezer a kilakoltatasra varok szama. Meg ha ideig oraig meg is huza magat rokonoknal baratoknal ha nem tud talpra allni az utcanra fog kikotni.
Aki elveszti a munkajat nem tudja az alberletet fizetni az utcan talalja magat onnan mar nem tud visszakerulni a munkero piacra.
Ivanyiek akik segitenek azokat meg ellehetetlenitik, te meg szojkozod az embertelen Orban propagandat.
Miert nem epitenek kontiner lakasokat ?olcso pillanatok alatt ossze lehet rakni meg vagyonokba se kerul.
Aki 30ezer TB fizet annak van munkaja es nem is kisfizetese.
Az a tarsadalom aki nem tudja eltartani a szegeny reteget a hajlektalant a beteget a kiszolgaltattokat ott
nagyon komoly baj van .
 
A vilagon a legnagyobb kincs a szabadsag. Szabalyokat ugy kell hozni hogy akire vonatkozik annak is megfelelo legyen.
A kis motyojukkal hova is mehetnenek , par napra szallora utana ha elvesziti vagy elveszik a cuccat meg az utcan se tud lefekudni.
40 agyas hodalyba hogy lehet aludni talan 20 evesen a katonasagnal, de nem meggyotort beteg pszihesen fizikailag ember tud igy piheni. Parok nem tudnak bemenni. Mikor otthon voltam beszeltem egy novel rendszeresen a parkoloba elt en is azt kerdeztem miert nem megy szallora , o nem hagyja a tarsat akinek hianyzott a lababol egy darab. Felti ot es egyutt biztonsagba erzik magukat.
MInden kisiklott emberi elet mogott borzalmas tragediak vannak.

Csak itelkezni tudtok ami nagyon helytelen mert soha nem tudja az ember hogy nem-e kerul valamiert ilyen helyzetbe.de megoldasokat kellene talalni,

3 honap ha nem fizeti az ember a banki reszletet kiteszik mint a macskat....ha nem tudta a torlesztest fizetni ami hasonlo nagysagrendu mint ha berelne valamit akkor hova megy ha nincs senkije , na es az is benne van ilyen helyzetbe sokan elfordulnak a rokontol barattol nehogy segitseget kelljen adni vagy odakoltozon.

Megoldasok sok fele lehet ha mar lakas megoldast nem akarja a kormany.
Regi ocska villamosok , vagonokat szinte minimalis penzbol lakhatova lehet tenni akar egy Jancsi kalyhat beallitani es mar 4-6 fovel akik ismerik egymast es mar nem fagynak meg mar egy meleg levest tudnak enni a hidegbe, agyba tudnak lefekudni es meg a cucaiknak is lenne hely.
 
Ezért is várom hogy akiknek nem tetszik ez az elnyomó intézkedési sorozat azok tiltakozni fognak ellene. Mert addig hiába beszélünk nem fog történni semmi.
 
Pedig egyszerű VAN hajléktalan szálló de csak akkor mennek ha viszik vagy végszügség esetén mert ott nem érzik jól magukat....miértM Mert ott SZABÁLYOK vannak!!!!
Jahh..van...éjszakai szállás (!) és az sincs közel sem elegendő (a kormány ebben is hazudik), ahol lopnak, cirkuszolnak, mert nincs személyzet az éjszakai őrzésre, mint pl. az USA-ban.
Napközben pedig tessék köddé válni...
 
Mint ahogy az sincs, hogy nincs elegendő munka, amit rendesen megfizetnek.

volt mikor teljes foglalkoztatás volt, épültek az államilag támogatott lakótelepek, mindenki egyformán részesült a betegbiztosításból ez volt a „gulyáskommunizmus” ... de az sem tetszett, a kapitalizmus kellett nekünk és most meg csodálkozunk ha munkaerőnek tekintenek
 
A hajléktalanság egy teljesen másik probléma az egy szociális állapot,
Majd mikor valamelyik EU tagországban sikerül megszüntetni a hajléktalanná válás okait, biztosan átvesszük a módszert.
Pontosan mivel szociális probléma éppen ezért lehetőségek kérdése
És igazsághoz közelített:
Két stadion árából a teljes hajléktalan kérdés, munkalehetőséggel együtt megoldható lenne...
Meggyőződésem a hajléktalanok 80-90%-a nem játékból lett hajléktalan.
Egyrészt lakásprobléma, másrészt munkakereset.
Persze az okokat nem igazán lehet megszüntetni (annyira szerteágazó) tehát lehetőséget kell adni.
Az ok típusok egy része orvosolható.
 
Setni ,
még emlékszem az "átkosban" a csöveseket legtöbbször bezárták télire , naq nem mint a befötett , hanem levitték öket legtöbbször Baracskára valamilyen " rendzavarás" okán , igy a szerencsétlenek legalább melegbe töltötték el a fagyos idöt .
A te ismereteid nem nyúlnak vissza a Horthy rendszerre
Én olvastam olyan bűnügyi könyvet.
Ahol pont ugyanígy tették de önként a hajléktalanok télire
Kis bűncselekményt szándékosan elkövettek aminek a tétele 4-5 hónap.
 
Utoljára módosítva:
volt mikor teljes foglalkoztatás volt, épültek az államilag támogatott lakótelepek, mindenki egyformán részesült a betegbiztosításból ez volt a „gulyáskommunizmus” ... de az sem tetszett, a kapitalizmus kellett nekünk és most meg csodálkozunk ha munkaerőnek tekintenek
Hol vezettek téged ennyire félre?
A rendszerváltást nem nép szavaztatták meg
Senkit se kérdeztek összeomlott az előző gazdaságilag.
Az értelmiségi szabadságkövetelők meg el voltak varéázsolva.
Hangadók Budapesten
Az országvezetők megkérdezés nélkül hozták ezt mert így látták át,menteni egzisztenciájukat gazdagságuk további kiterjesztését.
Vagy csak simán politikusok akartak maradni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,882
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére