Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányok, mondjátok meg nekem miért van az, hogy átveszünk idegen országokból szokásokat amiért én nagyon puffogok.:( Jelen pillanatban a grincs-fáról van szó. Ezt irják róla:
A grincsfa, vagy más néven manófa, mint sok egyéb szokás, Amerikából érkezett hozzánk. A Grincs egy mesebeli zöld, szőrös lény, aki gyermekkorában egy félresikerült ajándék miatt megutálta a karácsonyt, így aztán elhatározta, hogy ellopja a karácsonyt. Bár egy kislány felnyitja a szemét, így happy and lesz a vége, mégis a történet hozadéka e negatív szimbólumokkal teli díszfa lett. A grincsfa alakja olyan, mint egy gúzsba kötött fenyő (a bűn megkötöz); a hegye lelóg (nem felfelé - Istenre mutat hanem a földre, vagy ránk, vagy egyenesen a pokolra); a zsurló pedig - amiből általában készül -, egy hagyományosan negatív növény, egyes mesékben a negatív szereplők neve is Zsurló. Az a két fajta, amiből hazánkban kötik, mérgező (téli zsurló - súlyosan, óriás zsurló - enyhén mérgező növény). Nincs rajta gyertya, vagy világítás sem.
Miért nem az adventi koszorú van favorizálva?, azt is nagyon szépen lehet díszíteni, vagy egyszerűbben készíteni.:cool:
Nem akarom senki kedvét elvenni a grincstől (nem is tudnám annyira nyomják minden csatornán), de nem a mi európai, keresztény kultúrkörünkhöz való.
:dr_4:
 
macleod

Aki írta, annak mi volt a célja? Kìváncsi volnék a motivációra (mindig az vagyok) . Én pl. nem szeretem a korlátozást. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy csináljak, de egész kedvet kapnék, ha ezt olvasnám. :D Ha vkinek tetszik, csinálja. Csak úgy, ideológia nélkül. Én pèldául egy manósapka formának látom, nem az égtől elhajlásnak, ès ha a karácsonyfákra applikált ízlêstelen, lélekromboló, idegbetegen villódzó fényáradatra gondolok, inkább a semmi, mint az . Mert amúgy az ellenkezőjét is meg lehet énekelni. A karácsonyfa is egészen-egészen újkeletű dolog a keresztènység történetében, ahogy adventi koszorút is készìt boldog-boldogtalan: vallási-hitbéli tekintet nélkül. Anélkül, hogy tudná, mi az advent, mik a szokásai, az üzenete. Mert szép, az3rt, nincs más mögötte. Ahogy sok embernek még a fenyő is csak státuszszimbólum, állítja, mert mások is, de miért, minek, kinek, azt nem tudja. És irgalmatlan mennyiségű giccs veszi körül, szìnkavalkád, műanyag, a boltban vásárolt csillagászati árú, mert az a gyorsabb, oszt le van a gond, de legyen. Csak dísztárgy lett, jelentés nélkül, az adventi koszorú is. Szóval mindennel lehet filozofálni. Viszont a példaadás az szép dolog, az áhítat a jelképeink felé, az igény a tartalmas ünnep felé, ahogy mondod. Hátha más is így kap kedvet hozzá, a jó példából. Nem gondolom, hogy volt jelentősége, de pl.errefelé sokáig csak èn csináltam, meg a nagynéném. Majdnem forradalmi tett volt, de legalábbis szokatlan. :D Aztán mindenfelé van már, de az sem egyértelműen pozitìv.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a Grincs már tavaly is téma volt,de ha azt vesszük akkor a Halloween és a Valentin nap is egy kintről jött és megtelepedett szokás. A forgalmazok és a kereskedők igen csak örülnek neki,mert termeli a profitot, és ma minden e pénz körül mozog. Nekem nincs kifogásom sem ezzel sem azzal, mindenki más és más neveltetést kapott és az ,hogy most itt tartunk az igen csak a kitágult világ miatt van. Az interneten se perc alatt jönnek áramlanak az információk és ezzel sem lenne semmi gond,de ami engem kiborít az a mérhetetlen sok reklám ami akár tetszik akár nem lenyomják a torkodon. Eddig azért néztem bármit is feltételről mert a reklámot át tudtam ugorni,no ez a múlt most ez már nem megy. Teletűzdelik vele a felvételeket is és nem tudom tovább tekerni a YouTube-n sem és ha addig míg megy, megnyítok egy új böngészőt, leáll megvárja míg visszalépek!
Nálam itt szakadt el a cérna! Az, hogy ki hogy éli meg a karácsonyt no az is meg érne több misét, de a lényege a vallási tartalom mellett a SZERETET no ez még mindenkinek benne van legalább ilyenkor a fejében. Ez jó. Míg dolgoztam advent ideje alatt jártam rorátéra , de most nem és már az ünnep is átalakult, mindenki siet és most a gyerekeimnek pont karácsonyra esik a vizsgaidőszak. Ilyenkor az ünnep nekik más mint mikor még nem voltak egyetemisták. Akkor együtt sütöttünk és készültünk mindenre most a fa díszítésébe még talán besegítenek,de többre nem futja az idejükből. Most se karácsony se szilveszter, majd februárban már fellélegezhetnek. a karácsony nekik a tanulásról szól, sajna. Jobb lenne ha a vizsga időszak január közepére esne, de ebbe nincs beleszólási jogunk se nekünk szülőknek sem a hallgatóknak.
 
Utoljára módosítva:

macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
De jò! Nekünk pedig az első orchídeánk készül bomlani. Még sosem sikerült, csak most, hogy rideg tartáson van (=felhagytam a szakirodalom követésêvel, ha akarsz, majd virágzol :D) . én valójában nem szeretem, nekem "sok". A kellem, a formatervezés, csak ajándékba veszek néha. Akkor is csak apró, fehér virágút. Ez 7gy került haza, hogy szokás szErint megmentettem az egyik bolt utolsó, pusztulásra váró, kókadt áldozatai közül. Fix, én vagyok az egyetlen zakkant, aki növényeket ment haza. :rohog:
 
emama63

Nem Te vagy az egyetlen, nem vagy egyedül:D: én két félig száradt hortenziát mentettem az idén (a svéd áruházban kókadoztak, gondoltam egy próbát annyiért megér, mindig vágytam hortenziára - és még élnek:cool:, ami nem az én hanem a virágok érdeme:dr_31: ), meg leárazott leandert a narancs hárombetűs barkácsáruházból ( térkőért mentünk, ez a szegény meg olyan szánnivaló volt, hogy muszáj volt neki esélyt adni - most meg akkora, hogy senki nem hiszi el, ez ugyanaz:dr_9:). A másik oldalon viszont nagyon sikeresen tudok növényeket eltenni láb alól:eek:: általában a szobanövények nálam nagyon rövid életűek, bármennyire igyekszem őket életben tartani, s mivel a lakásban épp ezért nem is tartok virágot, rendszeresen kapok ajándékba, mint hiánypótlást (többnyire attól a kedves rokontól, aki karácsonyra pl fürdősót is ajándékozott nekünk, pedig már évek óta nincs is kádunk:rohog::rohog::rohog:).
 
:rohog:
 
Bütyköt áztatni jó az. :rohog:
 
emama63

Állandó Tag
Állandó Tag
Bütyköt áztatni jó az. :rohog:
Kösz a tippet ha túl leszünk az ablakcserés macerán, kipróbálom:cool:
Merthogy ablakot cseréltettünk;), kb nyár eleje óta (tudjátok: kiválasztod, egyeztetsz, megnézik, megmérik, majd jönnek, majd jönnek, most még nem tudnak, majd jönnek, de előleget is utaljak ám, aztán csak röpke pár hónap és lesz új ablak is), végre kb két hete be is tették:dr_9:. Ami viszont totális értelmezésbeli különbség volt, hogy ablakbeépítésre adtak ajánlatot, ami nálam azt jelentette, hogy berakják és körülötte a falat el is rendezik, az ablakos viszont csak a purhabozásig csinálta meg, aztán kb fél perc alatt el is tünt:eek:, így aztán itt maradtam az ásitozó redőnytok-maradványokkal:mad2:, amik ráadásul egyenletesen fekete-penésszel voltak bevonva:confused:. Na azt lerendeztük a párommal valahogy (Savo, vakolat levakargatás, mész stb), a falakat oldalt egy ismerősünk elrendezte, de még a redőnytokok megoldatlanok, talán (lekopogom háromszor alulról felfelé bal középső ujjal) jövő hét elején begipszkartonozzák és kitömjük szigetelőanyaggal, hogy ha már háromrétegű csodabalakunk van, akkor már ne menjen ott ki a meleg, vagyinkább jöjjön be a hideg. De persze akkor még jön a redőny, ami persze késik, és talán nov.végéig meglesz, de megigértem az ablakosnak, hogy ha december közepéig nem hozza, akkor torokharapás lesz belőle (mármint én fogom személyesen a torkát átharapni). Ja és még nem fizettem ki teljesen, de ha így mennek a dolgok, lehet én sem fogom a maradékot teljes egészében kifizetni, vagy csak annyi késéssel, amennyit rájuk kellett várni.
A kéményben a béléscső is ki van likadva:confused:, már tavaly is gyanús volt, mert nem volt annyi kondenzviz: ami máskor hetente-két hetente egy vödör volt, most szinte alig valami egy hónap alatt, de hiába hivtam ki a kéményes szakértőt még tavaly, szerinte nem volt baj. A télen aztán a kémény mellett a konyhaplafonon szépen kivirágzott a salétrom, úgyhogy már biztos voltam benne, hogy valami nem oké a kéményben (a kéményszakértő szerint nem attól van), hát nyár elején végre meg is találták a hibát. Mármint a két alkalmazott, aki kijött, mondták, tájékoztatják a főnököt, aztán majd ővele egyeztessünk. Vártam-vártam, hogy mikor jönnek javítani, (még jó hogy ismerem a főnököt, mi lenne ha nem), mikor végre felvette a telefont többszöri próbálkozás után, kiderült, hogy ő úgy emlékezett, hogy nincs gond, azért nem jöttek javítani. Azt hiszem el tudjátok képzelni a lelkiállapotomat, talán november végére eljutnak odáig, hogy a (kb két hónapja megrendelt) műgyanta bélést be tudják rakni. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem lehet normálisan, rendes határidőben dolgozó szakembert találni (pedig nem olcsón vállalkoznak), ha én így könyvelnék és adnék be bevallásokat, fel lennének háborodva az ügyfeleim.
Bocsi, túl sokat panaszkodtam, de talán már látjuk az alagutat:cool:, és tudjuk hogy valahol van vége, ha még nem is látjuk egyenlőre :D
 
Ateragram

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi februárban csináltattunk két ablakot a lakásban.A férjem szerencsére elég jártas ezekben a dolgokban .Amikor jött a szakember felmérni a munkát,már akkor szólt neki,hogy nem lesz az jó,ahogy a méretet számolja.Legyártatott volna nekünk olyan ablakokat ,ami körül kb. 10 cm vastag purhab lett volna...Nálunk sem volt kőművesmunka az árban,de ezt tudtuk is.Mi egyszerre kértük az új redőnyt,szúnyoghálót is az ablakra,így pár óra alatt megvolt minden.
Utána folytattuk a konyhafelújítást járólapozással.Ehhez nem hívtunk szakembert,a férjem csinálta,én meg a segédmunkás voltam:)Igaz,hogy lassan ment,mert bútorokat ide-oda rakosgatva lehetett csak megcsinálni,mindegyik részre időt kellett hagyni,de szép lett .Pár hete a folyosónak álltunk neki,itt is járólapozunk.Ez még érdekesebb volt,mert közben közlekedni is kellett.Volt,hogy jelölgettem,mire nem szabad lépni,a mellékhelyiségbe is nagy terpesszel lehetett bejutni egy napig.Most a küszöbök és a bejárati ajtó cseréje van hátra,és utána ott is le lehet ragasztani a járólapot.
A szegélyek felragasztása is még ezután következik.Natúr fa szegély lesz.Nem tudom,beválik-e a dolog,de az volt az ötletem,hogy hajlakkal fújjuk le mindenféle festés helyett.Olyan drágának találtam a boltban a lakkokat és egyéb rávaló festékeket (nem volt kis kiszerelésű),hogy ezzel próbálkozunk.Fa lambéria van a falon és emiatt más szegély nem jó a mérete miatt.
Ezután sem fogunk unatkozni,mert még nagyon sok minden tervbe van véve a lakásban.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Jut eszembe. A Chrome böngészőhöz használok egy reklámblokkolót, a Chrome áruházból kell bővítményként letölteni, nagyon hatásos. Tudod, ami ott balra fent, sok színes kis négyzet logóval van, az a címe, hogy Alkalmazások. Le lehet egészen korlátozni, de nullára mégsem tanácsos, mert akkor olyat is blokkol esetleg, amit nem kéne. És akkor véletlenszerűen beugrott egy link ugyanott, ami a Youtube-ra épül rá, nekem nagyon jó, teljesen, vagy nagyon nagy százalékban megszűntek a reklámok. Kipróbálni érdemes. Nem tudom, jó helyre visz-e a link, mert nálam, hogy telepítve van, nem azt látom, amit legelőször. Ha nem lehet telepíteni, akkor keress rá a névre, ha érdekel. Ha nem válik be, a Chrome beállításoknál törölni vagy letiltani si lehet.
 
:hurra::hurra::dr_24::dr_24:
 
emama63

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi februárban csináltattunk két ablakot a lakásban.A férjem szerencsére elég jártas ezekben a dolgokban .Amikor jött a szakember felmérni a munkát,már akkor szólt neki,hogy nem lesz az jó,ahogy a méretet számolja.Legyártatott volna nekünk olyan ablakokat ,ami körül kb. 10 cm vastag purhab lett volna...Nálunk sem volt kőművesmunka az árban,de ezt tudtuk is.Mi egyszerre kértük az új redőnyt,szúnyoghálót is az ablakra,így pár óra alatt megvolt minden.
Utána folytattuk a konyhafelújítást járólapozással.Ehhez nem hívtunk szakembert,a férjem csinálta,én meg a segédmunkás voltam:)Igaz,hogy lassan ment,mert bútorokat ide-oda rakosgatva lehetett csak megcsinálni,mindegyik részre időt kellett hagyni,de szép lett .Pár hete a folyosónak álltunk neki,itt is járólapozunk.Ez még érdekesebb volt,mert közben közlekedni is kellett.Volt,hogy jelölgettem,mire nem szabad lépni,a mellékhelyiségbe is nagy terpesszel lehetett bejutni egy napig.Most a küszöbök és a bejárati ajtó cseréje van hátra,és utána ott is le lehet ragasztani a járólapot.
A szegélyek felragasztása is még ezután következik.Natúr fa szegély lesz.Nem tudom,beválik-e a dolog,de az volt az ötletem,hogy hajlakkal fújjuk le mindenféle festés helyett.Olyan drágának találtam a boltban a lakkokat és egyéb rávaló festékeket (nem volt kis kiszerelésű),hogy ezzel próbálkozunk.Fa lambéria van a falon és emiatt más szegély nem jó a mérete miatt.
Ezután sem fogunk unatkozni,mert még nagyon sok minden tervbe van véve a lakásban.
Hát a méretezéssel nem volt baj, csak a kibontással, illetve ami utána maradt. A redönyöket és a szúnyoghálót az ablakokkal együtt rendeltük meg, de nem jött meg időben a redőny, igy aztán arra még várhatunk

Sok erőt és kitartást a felújításhoz!
A fa szegélyhez esetleg az ikea-s fakezelő olaj is jó lenne (Behandla a neve), az kis kiszerelés, ha elérhető számodra. (nálunk pl van olyan csoport a facebookon, ahol ha valaki megy fel a pesti ikeába, akkor hoz kérésre dolgokat).
 
Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Kösz a tippet ha túl leszünk az ablakcserés macerán, kipróbálom:cool:
Merthogy ablakot cseréltettünk;), kb nyár eleje óta (tudjátok: kiválasztod, egyeztetsz, megnézik, megmérik, majd jönnek, majd jönnek, most még nem tudnak, majd jönnek, de előleget is utaljak ám, aztán csak röpke pár hónap és lesz új ablak is), végre kb két hete be is tették:dr_9:. Ami viszont totális értelmezésbeli különbség volt, hogy ablakbeépítésre adtak ajánlatot, ami nálam azt jelentette, hogy berakják és körülötte a falat el is rendezik, az ablakos viszont csak a purhabozásig csinálta meg, aztán kb fél perc alatt el is tünt:eek:, így aztán itt maradtam az ásitozó redőnytok-maradványokkal:mad2:, amik ráadásul egyenletesen fekete-penésszel voltak bevonva:confused:. Na azt lerendeztük a párommal valahogy (Savo, vakolat levakargatás, mész stb), a falakat oldalt egy ismerősünk elrendezte, de még a redőnytokok megoldatlanok, talán (lekopogom háromszor alulról felfelé bal középső ujjal) jövő hét elején begipszkartonozzák és kitömjük szigetelőanyaggal, hogy ha már háromrétegű csodabalakunk van, akkor már ne menjen ott ki a meleg, vagyinkább jöjjön be a hideg. De persze akkor még jön a redőny, ami persze késik, és talán nov.végéig meglesz, de megigértem az ablakosnak, hogy ha december közepéig nem hozza, akkor torokharapás lesz belőle (mármint én fogom személyesen a torkát átharapni). Ja és még nem fizettem ki teljesen, de ha így mennek a dolgok, lehet én sem fogom a maradékot teljes egészében kifizetni, vagy csak annyi késéssel, amennyit rájuk kellett várni.
A kéményben a béléscső is ki van likadva:confused:, már tavaly is gyanús volt, mert nem volt annyi kondenzviz: ami máskor hetente-két hetente egy vödör volt, most szinte alig valami egy hónap alatt, de hiába hivtam ki a kéményes szakértőt még tavaly, szerinte nem volt baj. A télen aztán a kémény mellett a konyhaplafonon szépen kivirágzott a salétrom, úgyhogy már biztos voltam benne, hogy valami nem oké a kéményben (a kéményszakértő szerint nem attól van), hát nyár elején végre meg is találták a hibát. Mármint a két alkalmazott, aki kijött, mondták, tájékoztatják a főnököt, aztán majd ővele egyeztessünk. Vártam-vártam, hogy mikor jönnek javítani, (még jó hogy ismerem a főnököt, mi lenne ha nem), mikor végre felvette a telefont többszöri próbálkozás után, kiderült, hogy ő úgy emlékezett, hogy nincs gond, azért nem jöttek javítani. Azt hiszem el tudjátok képzelni a lelkiállapotomat, talán november végére eljutnak odáig, hogy a (kb két hónapja megrendelt) műgyanta bélést be tudják rakni. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem lehet normálisan, rendes határidőben dolgozó szakembert találni (pedig nem olcsón vállalkoznak), ha én így könyvelnék és adnék be bevallásokat, fel lennének háborodva az ügyfeleim.
Bocsi, túl sokat panaszkodtam, de talán már látjuk az alagutat:cool:, és tudjuk hogy valahol van vége, ha még nem is látjuk egyenlőre :D
Elmondom neked milyen volt nálunk a kémény ellenőrzés! Becsönget a szakember, áll a kapuban és kérdi jó a kémény?:D Mondom neki, szerintem igen, mert még nem bontottuk el és a kinti rész is látszik:rolleyes:. Na jó - mondja ő - akkor bejövök megnézem. Lakásba be megáll a kazán mellett, beledug valamit szigetelő szalaggal összegányolt valamit. Mondja, nyissam ki a melegvíz csapot. Kinyitom, - na akkor ez jó - mondja:cool: Kiengedtem és utána röhögtem csak, hogy milyen nagyon biztonságosan intézik a kémény ellenőrzést.:(
 
Baló Erzsébet

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi februárban csináltattunk két ablakot a lakásban.A férjem szerencsére elég jártas ezekben a dolgokban .Amikor jött a szakember felmérni a munkát,már akkor szólt neki,hogy nem lesz az jó,ahogy a méretet számolja.Legyártatott volna nekünk olyan ablakokat ,ami körül kb. 10 cm vastag purhab lett volna...Nálunk sem volt kőművesmunka az árban,de ezt tudtuk is.Mi egyszerre kértük az új redőnyt,szúnyoghálót is az ablakra,így pár óra alatt megvolt minden.
Utána folytattuk a konyhafelújítást járólapozással.Ehhez nem hívtunk szakembert,a férjem csinálta,én meg a segédmunkás voltam:)Igaz,hogy lassan ment,mert bútorokat ide-oda rakosgatva lehetett csak megcsinálni,mindegyik részre időt kellett hagyni,de szép lett .Pár hete a folyosónak álltunk neki,itt is járólapozunk.Ez még érdekesebb volt,mert közben közlekedni is kellett.Volt,hogy jelölgettem,mire nem szabad lépni,a mellékhelyiségbe is nagy terpesszel lehetett bejutni egy napig.Most a küszöbök és a bejárati ajtó cseréje van hátra,és utána ott is le lehet ragasztani a járólapot.
A szegélyek felragasztása is még ezután következik.Natúr fa szegély lesz.Nem tudom,beválik-e a dolog,de az volt az ötletem,hogy hajlakkal fújjuk le mindenféle festés helyett.Olyan drágának találtam a boltban a lakkokat és egyéb rávaló festékeket (nem volt kis kiszerelésű),hogy ezzel próbálkozunk.Fa lambéria van a falon és emiatt más szegély nem jó a mérete miatt.
Ezután sem fogunk unatkozni,mert még nagyon sok minden tervbe van véve a lakásban.
Szép ajándékot adtok egymásnak karácsonyra, öröm lesz ránézni
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Kösz a tippet ha túl leszünk az ablakcserés macerán, kipróbálom:cool:
Merthogy ablakot cseréltettünk;), kb nyár eleje óta (tudjátok: kiválasztod, egyeztetsz, megnézik, megmérik, majd jönnek, majd jönnek, most még nem tudnak, majd jönnek, de előleget is utaljak ám, aztán csak röpke pár hónap és lesz új ablak is), végre kb két hete be is tették:dr_9:. Ami viszont totális értelmezésbeli különbség volt, hogy ablakbeépítésre adtak ajánlatot, ami nálam azt jelentette, hogy berakják és körülötte a falat el is rendezik, az ablakos viszont csak a purhabozásig csinálta meg, aztán kb fél perc alatt el is tünt:eek:, így aztán itt maradtam az ásitozó redőnytok-maradványokkal:mad2:, amik ráadásul egyenletesen fekete-penésszel voltak bevonva:confused:. Na azt lerendeztük a párommal valahogy (Savo, vakolat levakargatás, mész stb), a falakat oldalt egy ismerősünk elrendezte, de még a redőnytokok megoldatlanok, talán (lekopogom háromszor alulról felfelé bal középső ujjal) jövő hét elején begipszkartonozzák és kitömjük szigetelőanyaggal, hogy ha már háromrétegű csodabalakunk van, akkor már ne menjen ott ki a meleg, vagyinkább jöjjön be a hideg. De persze akkor még jön a redőny, ami persze késik, és talán nov.végéig meglesz, de megigértem az ablakosnak, hogy ha december közepéig nem hozza, akkor torokharapás lesz belőle (mármint én fogom személyesen a torkát átharapni). Ja és még nem fizettem ki teljesen, de ha így mennek a dolgok, lehet én sem fogom a maradékot teljes egészében kifizetni, vagy csak annyi késéssel, amennyit rájuk kellett várni.
A kéményben a béléscső is ki van likadva:confused:, már tavaly is gyanús volt, mert nem volt annyi kondenzviz: ami máskor hetente-két hetente egy vödör volt, most szinte alig valami egy hónap alatt, de hiába hivtam ki a kéményes szakértőt még tavaly, szerinte nem volt baj. A télen aztán a kémény mellett a konyhaplafonon szépen kivirágzott a salétrom, úgyhogy már biztos voltam benne, hogy valami nem oké a kéményben (a kéményszakértő szerint nem attól van), hát nyár elején végre meg is találták a hibát. Mármint a két alkalmazott, aki kijött, mondták, tájékoztatják a főnököt, aztán majd ővele egyeztessünk. Vártam-vártam, hogy mikor jönnek javítani, (még jó hogy ismerem a főnököt, mi lenne ha nem), mikor végre felvette a telefont többszöri próbálkozás után, kiderült, hogy ő úgy emlékezett, hogy nincs gond, azért nem jöttek javítani. Azt hiszem el tudjátok képzelni a lelkiállapotomat, talán november végére eljutnak odáig, hogy a (kb két hónapja megrendelt) műgyanta bélést be tudják rakni. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem lehet normálisan, rendes határidőben dolgozó szakembert találni (pedig nem olcsón vállalkoznak), ha én így könyvelnék és adnék be bevallásokat, fel lennének háborodva az ügyfeleim.
Bocsi, túl sokat panaszkodtam, de talán már látjuk az alagutat:cool:, és tudjuk hogy valahol van vége, ha még nem is látjuk egyenlőre :D

Nos én mér túl vagyok egy tető szigetelésen, ami elgondolkoztatott. Mivel a mesterrel beszéltünk és vele egyeztettünk,de ki már a beosztottjai jöttek és ,hogy is írjam le nem csináltak meg mindent maradéktalanul. Sőt még szép érzékük sem volt. Egyhetes munka lett volna ,de egy hónapig tartott azt végig engem hibáztatott a felesem,hogy miért nem állok ott mellettük ,mert úgy is otthon vagyok. Lehet,hogy azt kellett volna,de túl éltük. Tavasszal ha sikerül eladni Édesanyám lakását akkor szeretném a fenti fürdőszobát is megcsináltatni, amihez már most le kellene foglalni az iparosokat,mert már májusig a jók be vannak táblázva. Viszont még nem vagyok biztos ,hogy addig sikerül e túl adni a lakáson. Így fogalmam sincs mikorra lesz majd iparosom. A másik még mikor építkeztünk lassan már 30 éve lesz és még most sem vagyunk teljesen készen, no akkor sok mindent megvettünk és nem építettük be. Így van most fent egy fürdőkádunk és egy mosdónk amit tavasszal el szeretnék adni. Tudom,hogy nagy harc lesz,mert a felesem fürdőkádat szeretne oda is,viszont mivel mi nők élünk fent így mi fogunk dönteni és nekünk zuhany fog kelleni és másmilyen mosdó. Arról nem is beszélve,hogy a lányaimmal megbeszéltem,hogy jó lenne egy infrakabin is. Nos az sem lesz kis pályás meccs megnyerni,hogy legyen,de nem adom fel.
 
Indus79

Állandó Tag
Állandó Tag
Kösz a tippet ha túl leszünk az ablakcserés macerán, kipróbálom:cool:
Merthogy ablakot cseréltettünk;), kb nyár eleje óta (tudjátok: kiválasztod, egyeztetsz, megnézik, megmérik, majd jönnek, majd jönnek, most még nem tudnak, majd jönnek, de előleget is utaljak ám, aztán csak röpke pár hónap és lesz új ablak is), végre kb két hete be is tették:dr_9:. Ami viszont totális értelmezésbeli különbség volt, hogy ablakbeépítésre adtak ajánlatot, ami nálam azt jelentette, hogy berakják és körülötte a falat el is rendezik, az ablakos viszont csak a purhabozásig csinálta meg, aztán kb fél perc alatt el is tünt:eek:, így aztán itt maradtam az ásitozó redőnytok-maradványokkal:mad2:, amik ráadásul egyenletesen fekete-penésszel voltak bevonva:confused:. Na azt lerendeztük a párommal valahogy (Savo, vakolat levakargatás, mész stb), a falakat oldalt egy ismerősünk elrendezte, de még a redőnytokok megoldatlanok, talán (lekopogom háromszor alulról felfelé bal középső ujjal) jövő hét elején begipszkartonozzák és kitömjük szigetelőanyaggal, hogy ha már háromrétegű csodabalakunk van, akkor már ne menjen ott ki a meleg, vagyinkább jöjjön be a hideg. De persze akkor még jön a redőny, ami persze késik, és talán nov.végéig meglesz, de megigértem az ablakosnak, hogy ha december közepéig nem hozza, akkor torokharapás lesz belőle (mármint én fogom személyesen a torkát átharapni). Ja és még nem fizettem ki teljesen, de ha így mennek a dolgok, lehet én sem fogom a maradékot teljes egészében kifizetni, vagy csak annyi késéssel, amennyit rájuk kellett várni.
A kéményben a béléscső is ki van likadva:confused:, már tavaly is gyanús volt, mert nem volt annyi kondenzviz: ami máskor hetente-két hetente egy vödör volt, most szinte alig valami egy hónap alatt, de hiába hivtam ki a kéményes szakértőt még tavaly, szerinte nem volt baj. A télen aztán a kémény mellett a konyhaplafonon szépen kivirágzott a salétrom, úgyhogy már biztos voltam benne, hogy valami nem oké a kéményben (a kéményszakértő szerint nem attól van), hát nyár elején végre meg is találták a hibát. Mármint a két alkalmazott, aki kijött, mondták, tájékoztatják a főnököt, aztán majd ővele egyeztessünk. Vártam-vártam, hogy mikor jönnek javítani, (még jó hogy ismerem a főnököt, mi lenne ha nem), mikor végre felvette a telefont többszöri próbálkozás után, kiderült, hogy ő úgy emlékezett, hogy nincs gond, azért nem jöttek javítani. Azt hiszem el tudjátok képzelni a lelkiállapotomat, talán november végére eljutnak odáig, hogy a (kb két hónapja megrendelt) műgyanta bélést be tudják rakni. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem lehet normálisan, rendes határidőben dolgozó szakembert találni (pedig nem olcsón vállalkoznak), ha én így könyvelnék és adnék be bevallásokat, fel lennének háborodva az ügyfeleim.
Bocsi, túl sokat panaszkodtam, de talán már látjuk az alagutat:cool:, és tudjuk hogy valahol van vége, ha még nem is látjuk egyenlőre :D
Legyetek túl hamar az egészen. Ilyenkor örülök annak hogy mi ketten csinálunk mindent így nem kell idegeskedni más munkája miatt. Legalább ami már kész az tuti jó lesz, bár így lassabb de biztosabb. Ja és sokkal sokkal olcsóbb. Sajnos ma már mindenki egyetemre kar menni szakmunkás kevés van aki jó évekre le van kötve marad a legalja. Anyukám villanyvezeték cseréhez egyszerűen nem talál senkit. Közölték ilyen kis munkáért ki se mennek... hát ilyen világot élünk :(
 
Oldal tetejére