Megörültek öt Londonnyi esőerdőt vágtak ki

Sajnos egyre jobban írtják az őserdőt Braziliában. Az erdőirtások legnagyobb része a brazil Mato Grosso és Pará államokban történt. Mintegy 7900 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki az Amazonas esőerdőben egy év alatt.

Ez tíz éve a legnagyobb kiterjedésű kiirtott terület, nagyjából ötször akkora, mint London – írja a BBC a brazil környezetvédelmi miniszter beszámolója alapján.

Edson Duarte azt mondta, az illegális fakivágás a hibás a szomorú adat miatt, ami egyébként 10 éves negatív rekordot jelent egy éves időtávon.

Az erdőirtások legnagyobb része Mato Grosso és Pará államokban történt, a növekedés az előző évhez képest 13 százalékos. Mato Grosso az ország legfontosabb mezőgazdasági termőterülete , épp ezért irtják folyamatosan az erdőket.

Az idei rossz eredmény hosszabb időtávon nézve már kevésbé fest elkeserítő képet, 2004 óta összesen 72 százalékkal esett vissza deforesztáció mértéke Brazíliában. Az Amazonas-medence esőerdejét a Föld tüdejének is szokás hívni, mert hatalmas kiterjedése miatt az egész Föld klímájára hatással vannak az ottani változások.

Az idén megválasztott új brazil elnök, Jair Bolsonaro amellett, hogy szélsőjobboldali, várakozások szerint az esőerdő sorsára is negatív hatást gyakorolhat: a kampányában azt ígérte, csökkenteni fogja az illegális fakivágás büntethetőségét, és gyengíteni akarja a környezetvédelmi hatóság szerepét.
 
Néha arra gondolok, ha minden ország egoista lenne, akkor nagyon hamar megtanulnák a nacionalisták, hogy az nem egy jo taktika.
-
Klimazonen-Prognose.gif

-
Az animacio 10 másodperc mulva indul.
 
Orizzuk meg a foldet, de emberek nelkul?
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy fakitermelesen dolgozik!
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy makot termel

Sorolhatnank!

Az okokat kell megszuntetni, es nem nem nyaladzanoi azon hogy sszornyu hogy emberek ujabb erdoket tuntetnek el.

Nekik ez az egyetlen eselyuk a tulelesre, mert ebbol tudnak enni adni a gyerekeiknek!

Tenni kell ellene?
Igen!
De nem az a megoldas, hogy tiltjuk hogy megtegyek, hanem ha tudnank nekik alternativat kinalni!
Azok az emberek meg jobb ha hallgatnak, akiknek a legfobb gondjuk, hogy fiuk legyenek vagy lanyok, akik akkor erzik magukat szabadnak ha fuvet szivhatnak!

Kellemesen bekabitozni, aztan felhaborodni azonn hogy emberek elni szeretnenek!
 
Ha a canadaiakra gondolsz , rossz fele tapogatozol,mert nem Canada vagatja ki az oserdot, meg akkor se gondolhatsz erre ha Canada az egyik legnagyobb fakitermelo a vilagon.
Mert ugyan lehet szivni legalisan marihuanat es egyenlo jogot kapnak a nemek a gender , minden kivagott fa helyen fatelepites tortenik.
 
Nem Canadara gondoltam, hanem arra, hogy a zoldek javanak fogalma nincs arrol hogyan elnek az emberek!
Ok szajkozzak a jelszavaikat, es tuntetnek azok ellen, akik kis lepesekben, de nagyon sokat tesznek a vilag tuleleseert.
A legrosszabbak azok, akik mar nem tudnak gondolkodni, es csak fujjak a jelszavaikat

Talan Revai irta vagy mondta az '50-es evekben, hogy szakszerusegre hivatkozni uri huncutsag.

Sajna a fanatikusok is igy gondolkodnak.
A szakemberek szava messze nem szamit annyit, mint a filozofusok, ideologusok ostobasagai errol a temarol.
 
Orizzuk meg a foldet, de emberek nelkul?
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy fakitermelesen dolgozik!
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy makot termel

Sorolhatnank!

Az okokat kell megszuntetni, es nem nem nyaladzanoi azon hogy sszornyu hogy emberek ujabb erdoket tuntetnek el.

Nekik ez az egyetlen eselyuk a tulelesre, mert ebbol tudnak enni adni a gyerekeiknek!

Tenni kell ellene?
Igen!
De nem az a megoldas, hogy tiltjuk hogy megtegyek, hanem ha tudnank nekik alternativat kinalni!
Azok az emberek meg jobb ha hallgatnak, akiknek a legfobb gondjuk, hogy fiuk legyenek vagy lanyok, akik akkor erzik magukat szabadnak ha fuvet szivhatnak!

Kellemesen bekabitozni, aztan felhaborodni azonn hogy emberek elni szeretnenek!
-
Hát a Magyar kormány nagyon sok megértést mutat külföldi országokkal szembe.
Még akkor sem nyílik ki a szeme ha a sorstalanok Magyarországon keresnek menedéket. ;)
-
Ezt a hülyeséget: "akiknek a legfobb gondjuk, hogy fiuk legyenek vagy lanyok" meg honnan veszed?
Ez ügye egy CEU-ellenes rágalom. Beteg az aki ezt a marhaságot beveszi.
 
Bocs, elfelejtettem, hogy 2-3 teman kivul Te nem tudsz masrol besszelni
Valtoztasd a nickedet Morickara!neki jutott mindenrol egy dolog az eszebe

Igazán sajnálom, hogy az animációt nem tudtad értelmezni.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/71/Klimazonen-Prognose.gif
-
Itt nagyon jol lehet látni a helyzetet.
Világos, hogy Braziliában és Afrikában (sötétzöld) orjás területeket nem tudnak használni az emberek mert őserdők, rezervátumok. Itt ritka élőlények és az egész világ számára fontos ökorendszer van.
-
A Brazil öserdök felett több viz van pára formájában mind a világ összes folyójában!
-
Minden zöld-párti megérti, hogy az embereknek élni kell ott valamiböl. Nem is a zöldekkel van baj.
-
A baj olyan kormányokkal van akik szerint nekik semmi közük ahoz mi van más országba.
(Direkt nem említek egy ilyet, hátha leesik mindenkinek kit sorolok oda)
-
Jön a karácsony, én már vásárlom is a "Fair Trade Kávét" mert az egyik gyerekem nem hajlandó mást inni, még engemet is letol.
-
Egy másik érdekesség, a várható "klima-változás" valoszinü ugy fog lezajlani, (link), hogy
Kanada és Orosz ország területén a termőföldek nagysága megfog nőni.
Világos, hogy Putyint nem nagyon izgatja mi fog jönni.
-
De, hogy Trumpot és Orbánt nem érdekli az egy felelötlenség.
 
Talán egy picit fura lesz amit írok :dr_33:, de ha a világ nem gondoskodik az ottani emberek megélhetéséről, nekik miért is kellene gondoskodni a világ oxigénellátásáról ?!
Kicsit talán sarkosra sikerült, de arra gondolok, hogy "természetes" elvárás az erdők irtásának megállítása ellenben azzal senki sem foglalkozik, hogy a helyieknek ez az életben maradáshoz kell. Nem úri passzió...
 
Az sajna a "bolcseket" nem erdekli, hogy az emberek zome elni csupan elni szeretne, dolgozni, boldog lenni a gyerekeivel akiket el tud tartani!
A vilagot ugy kelllen megorizni,, hogy ne csak nehany szakallas ideologus maradjon, mig a tobbiek belepusztulnak a nagy megorzesbe!
 
Az is az igazsaghoz tartozik, hogy az oserdo kiirtasa utan 3 honap es dzsungeli allapotok nonek vissza, annyira paras a levelgo, hogy ujbol es ujbol termeli magat ki.
NEm allitom ez jo az allatoknak es az egesz oko szisztemanak.
 
Sajnos egyre jobban írtják az őserdőt Braziliában. Az erdőirtások legnagyobb része a brazil Mato Grosso és Pará államokban történt. Mintegy 7900 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki az Amazonas esőerdőben egy év alatt.

Ez tíz éve a legnagyobb kiterjedésű kiirtott terület, nagyjából ötször akkora, mint London – írja a BBC a brazil környezetvédelmi miniszter beszámolója alapján.

Edson Duarte azt mondta, az illegális fakivágás a hibás a szomorú adat miatt, ami egyébként 10 éves negatív rekordot jelent egy éves időtávon.

Az erdőirtások legnagyobb része Mato Grosso és Pará államokban történt, a növekedés az előző évhez képest 13 százalékos. Mato Grosso az ország legfontosabb mezőgazdasági termőterülete , épp ezért irtják folyamatosan az erdőket.

Az idei rossz eredmény hosszabb időtávon nézve már kevésbé fest elkeserítő képet, 2004 óta összesen 72 százalékkal esett vissza deforesztáció mértéke Brazíliában. Az Amazonas-medence esőerdejét a Föld tüdejének is szokás hívni, mert hatalmas kiterjedése miatt az egész Föld klímájára hatással vannak az ottani változások.

Az idén megválasztott új brazil elnök, Jair Bolsonaro amellett, hogy szélsőjobboldali, várakozások szerint az esőerdő sorsára is negatív hatást gyakorolhat: a kampányában azt ígérte, csökkenteni fogja az illegális fakivágás büntethetőségét, és gyengíteni akarja a környezetvédelmi hatóság szerepét.
*
Ejnye?! A felcsúti csuti és holdudvara netán arra járt? Itt Magyarországon, amit lehet fát kivágatni, azt megteszi. Ezek szerint félnek, hogy bárki felmászhat a fa tetejére és becélozza őket?! Már nem tudok mire gondolni, de tény, hogy minden kivágott fáért, végtelenül szomorú vagyok. A többi kártékony tettükről nem is szólva...
 
akkor most mit is csináltak pontosan?
megÖrültek vagy megŐrültek?
nem nyelvtannáciskodás, a két szó teljesen más jelentéssel bír, tehát nagyon nem mindegy :)
 
Nem Canadara gondoltam, hanem arra, hogy a zoldek javanak fogalma nincs arrol hogyan elnek az emberek!
Ok szajkozzak a jelszavaikat, es tuntetnek azok ellen, akik kis lepesekben, de nagyon sokat tesznek a vilag tuleleseert.
A legrosszabbak azok, akik mar nem tudnak gondolkodni, es csak fujjak a jelszavaikat

Talan Revai irta vagy mondta az '50-es evekben, hogy szakszerusegre hivatkozni uri huncutsag.

Sajna a fanatikusok is igy gondolkodnak.
A szakemberek szava messze nem szamit annyit, mint a filozofusok, ideologusok ostobasagai errol a temarol.
Egy szakembertől:
http://greenfo.hu/hirek/2016/11/10/...vagy-szembeneznie-a-kornyezeti-katasztrofaval

https://indavideo.hu/video/Hany_emb..._felirat_Hivd_meg_a_BOCSeu-t_vetiteni_eloadni

Csak bevezető 3 perc. Meg kell nézni, és elgondolkodni, mi a megoldás. Tényleges megoldás.

A teljes film, angol nyelvű:
https://www.documentarystorm.com/how-many-people-can-live-on-planet-earth/
 
Utoljára módosítva:
Na és hol vannak ilyenkor a környezetvédők?
Hol vannak a dollár milliárdok ami ép az ilyen családok támogatására érkezik az országukba.
Nem hiszem hogy a cikk a valós igazat írná le de mindegy.
 
Orizzuk meg a foldet, de emberek nelkul?
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy fakitermelesen dolgozik!
Sok embernek egyetlen eselye a tulelesre az, hogy makot termel

Sorolhatnank!
Nagyon téves ha most zöld ellenes leszel.
Ezzel a indokkal.
És rögtön a gyáros a kitermelő oldalára akarnál állni.
Az előző nagy gazdasági válság idején.Brazíliában a nyersgumi ára zuhant mélyre ezzel a caboclók megélhetéseit tette lehetetlenné 1929-1933
Előtte is különösen nehéz életük volt.
Járták az Őserdőt kézzel kisipari módszerrel csapoltak.
Malária tizedelte őket.
De az Őserdő megmaradt szinte teljesen érintetlenül.
Délkelet-Ázsiából importálták ez idő tájt a nyersgumit.
Az autók gumijaihoz nehezen jutott nyersgumihoz
Na ekkor jött a gyáros a kitermelő:
Majd Ő jobban tudja és a kistermelés helyett.
Oda idegen módszerekkel próbálkozott
A neve: Fordlândia – Henry Ford városa a brazil esőerdő mélyén
Ford Motor Company alapítója
Molnár Gábor aki nála dolgozott vadászíró tanult mezőgazda.
Leírja miféle módszerekkel dolgoztak
az Ottlétük hozott jót is és sok sok rosszat
Ha jó itt egy kép:
fordlandia-41.jpg

Ez épp a ford telep kórháza

Mindjárt lehetne mondani milyen remek.
Nem lényeges de ezt elsősorban saját mérnökeinek képére és céljára hozta létre.Persze más is kapott ellátást.
Mi lett hát a baj és miért tett hatalmas kárt?
A gumiültetvényt akart létrehozni nagyüzemi termelésre
Ezt kívánta meg a amerikai profit

A gumicserje ültetvénynek helyett kellett csinálni(ugyanez megy a bioolajnak ma)
Kiirtottak több államnyi területet az Amazonas vidékén a központi teleptől függetlenül
Azt a hatalmas előkészítő erdőirtást írja le molnár Gábor.
Akkor még fejszések voltak
Hegyoldalban sort vágtak a dőlő fa döntötte ki a többit
A kidöntött fákat felgyújtották
Nem az kellett hanem a terület
A roncshalmazt égetéssel távolították el.
A kiégett vörössé vált humusz nélküli föld, terméketlenné vált írja a mezőgazda.

A újonnan hozott gimicserjék kipusztultak
Az egész gumitermelő ipari komplexum elhalt.Csődbe ment.
A seb ott maradt.A példa tipikus a gyáros és pénz mohóságára Nem tisztelte a helyi viszonyokat.
fordlandia-23.jpg

Sem az embereket akik fellázadtak és összetörték a Fordlandia központot.
Minden szempontból csőd volt.
Oka a hozzá nem értés valamint a Két földrész kultúrája közötti szakadék.
A munkások életvitele ,nem fogadta be sem az örömlánytanyák eltávolítását.
Sem a szerencsejáték elűzetését,sem a blokkoló órát

Fordlandia_Then_010.jpg

El is takarodott Ford onnan.

Kipusztított Őserdőt állatállományt
Sok amerikai és caboclo meghalt:
fordlandia-24.jpg

Egy rosszul átgondolt Utópia miatt a mozgatórugó az önzés és a pénz:

Olvass:
http://utopicus2013.blogspot.com/2013/06/utopia-called-fordlandia.html

http://www.erdekesvilag.hu/fordlandia-henry-ford-varosa-a-brazil-esoerdo-melyen/

És igen addig pénzt kerestek
De Ford előtt is pénzt kerestek a nyersgumival
Míg jó volt az átvételi ár
De nem ,nem egyetlen megélhetési forrás sose csak a fakitermelés
.
Az Őserdőből éltek a maguk szokott körülményei és viszonyai között
Míg nem a világukat éppen a pénz mohósága tette tönkre.
Azt hiszed a mostani fakitermelés nem teszi még szegényebbé Őket?

Olvasd el Molnár Gábor útleírásait
És a küldött linkeket kiderül miféle kár érte Őket
Még egy könyv:
ford.jpg

a mostani link csak egy könyv összefoglaló:
https://www.magyardiplo.hu/2011-szeptember/537-fordlandia
Tanulság összegzés
A „dzsungel milliomosa” terrorizálta a peonokat (Dél-Amerika kiszolgáltatott, szerződéses munkásai – a fordító megjegyzése), a soha le nem járó adósságok csapdájába ejtette őket.
 
Gondolom takarekossagbol nem idezted tovabb amit irtam:
'De nem az a megoldas, hogy tiltjuk hogy megtegyek, hanem ha tudnank nekik alternativat kinalni!
Azok az emberek meg jobb ha hallgatnak, akiknek a legfobb gondjuk, hogy fiuk legyenek vagy lanyok, akik akkor erzik magukat szabadnak ha fuvet szivhatnak!
'

Igy hat a kabitoszer es a genderizmus ami szerinted megoldja a fold problemait!
 
Attól hogy nem idézem még olvasom
Az eleje nagyon nem tetszett már ahol egyedüli megélhetés miatt védted.A kizsákmányoló éhbérét
Oda illett válaszom a kizsákmányoló módszer hibáját bemutatva.
Célom ez volt
A profitéhség nem old fel semmit
Fordnál ezt nem olvastad:
Henry Ford „az észak-amerikai ipari vállalkozó szimbóluma”. A „dzsungel milliomosa” terrorizálta a peonokat (Dél-Amerika kiszolgáltatott, szerződéses munkásai – a fordító megjegyzése), a soha le nem járó adósságok csapdájába ejtette őket.
Amit itt áthúztam idézésedben.
Azért mert nem tartozik ide a ma magyarországi politika része.
Az áthúzott rész másik egysége pedig szintén ma politikájával inted hallgatásra a nemi identitás zavarában lévő gazdag talán demokratikus országot kritizálsz vele.
A baj a profit mohósága nem a divatos problémák
Nem idéztem és áthúztam: mert kicsinyesen le akartad terelni mai kritikára Mai politizálásra
A probléma Ford Óta nemn változott
Erről nem írsz:
Henry Ford „az észak-amerikai ipari vállalkozó szimbóluma”. A „dzsungel milliomosa” terrorizálta a peonokat (Dél-Amerika kiszolgáltatott, szerződéses munkásai – a fordító megjegyzése), a soha le nem járó adósságok csapdájába ejtette őket.
Ma is így működik az erdőkitermelés
Kiszolgáltatott kizsákmányolt rabszolga adósság csapdába ejtve szerszám kínálással.
https://www.magyardiplo.hu/2011-szeptember/537-fordlandia
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére