Márpedig az én gyerekemnek nem lesz karácsonya, és kész

Egy ateista kanadai családnak 12 000 kanadai dolláros (2,6 millió forintos) kártérítést ítélt meg a bíróság, miután nem engedték nekik, hogy kislányukat beírassák az óvoda nagycsoportjába, illetve azt egy olyan nyilatkozat aláírásához kötötték, amire ők nem voltak hajlandók.

A Bowen Island-i Montessori óvoda (BIMS) és a szülők cicaharca nem újkeletű. 2014 novemberében a szülők (Gary Mangel és Mai Yasué), akik egyébként lelkes tagjai voltak a szülői munkaközösségnek is, tiltakoztak az ellen, hogy a gyerekek elfeket (a Télapó kisnövésű segítői) ábrázoló dekorációkkal díszítsék fel a tantermeiket. Amikor a szülők közül néhányan azt javasolták, hogy az elfek mellé legyen valami hanukás téma is, Mangel és Yasué közölte az intézmény vezetőségével, hogy

A TANTERVBEN ÉS HIVATALOS ISKOLAI PROGRAMOKBAN SEMMIFÉLE VALLÁSI JELLEGŰ MOTÍVUMNAK NINCS HELYE, ÉS PASSZ.

A vita elé sokáig tartott ahhoz, hogy Mangel kicsit megboruljon.

  • Egy ponton az javasolta, hogy simán lehetne "szkeptikus" feliratú díszeket aggatni az ablakokra,
  • sőt, egy olyat is javasolt, ami a World Trade Center ikertornyait ábrázolta, alatta "az ateisták nem repülnek bele toronyházakba utasszállító repülőgépekkel" felirattal.
  • Később a kanadai himnuszt, az O, Canadát költötte át és az iskola udvarán masírozva, náci karlendítésekkel kísérve adta elő.
Ezeknek semmi hatásuk nem volt az igazgatóra, sőt, amikor íratták volna be a kislányukat a következő évre, eléjük nyomtak egy nyilatkozatot, aminek aláírásával tudomásul kellett volna venniük, hogy az intézményben multikulturális oktatás folyik, melynek részét képezik a különböző vallások is.

A PÁR MEGTAGADTA AZ ALÁÍRÁST, MIRE A GYEREKÜKET NEM ENGEDTÉK BEÍRATNI A KÖVETKEZŐ ÉVFOLYAMRA.

Mangel a bírósághoz fordult, mondván a vallási oktatás bármilyen formáját sértőnek tartja, azt viszont nem hajlandó eltűrni, hogy a gyerekét és őt is így zsarolják. A bíróság neki adott igazat - pontosan ezért. Azt is elismerték, hogy a férfi viselkedése túlment a jóízlés határain, és burkolt iszlamofóbiát is fel lehetett benne fedezni, viszont ez nem jogosította fel az igazgatót, hogy a kislányon keresztül zsarolja a szülőket akiknek fejenként 5-5000 kanadai dollárt ítéltek meg, a kislánynak meg még kettőt.

Index

22978176_3a4d2340ed0bb7c13f410e4a2d256e18_wm.png
 
Bolondok mindig is voltak és lesznek - szegény Mangel maga sem tudta eldönteni, kinek is számít: nácinak, ateistának vagy szkeptikusnak, de úgy tűnik, a multikulturalizmus sem volt megfelelő. Talán megkérdezhette volna a kislányát, szeretne-e karácsonyra egy normális apát. ;) [Ráadásul ez egy Montessori óvoda volt. Hát, gratulálok Gary! Remélem, a megítélt pénzt legalább a lányodra költöd! Mondjuk vehetnél neki egy mesekönyvet! Vagy azokat is tűzre kell vetni, mert nem hihető vagy nem hiteles történeteket alkalmaznak? Még hogy létezik csodaország?! Akkor talán a népírtások ecsetelésével - mondjuk a Holodomorral - kellene kezdeni a nevelést.]
 
Utoljára módosítva:
De többet mondok. A multikuturalizmus nem azt jelenti, hogy a vallási orinetációkat nyújtó szemléletmódokat eltöröljük, hanem azt, hogy egyik szemléletmód sem lehet kizárólagos vagy megkülönböztetett. Ez szerintem ostobaság, de ettől függetlenül a multikuturalizmus ezt állítja. Ráadásul a multikulturalizmus fényében az ateizmus is csak egy lehetséges világnézet. Tehát egyik vallási jelképet sem kellene áthúzni, vagy ha igen, akkor az ateizmust is fel kellene venni a listára. Mellesleg a vallás sohasem volt és lesz pusztán magánügy. Ha egy muszlim itt a saját vallási jelképét is áthúzva látná - dzsihadot indítana. Nem ártana ezt tudatosítani mielőtt - már bocsánat - cseszekedni kezdünk a vallásokkal. A statisztikák szerint vége a szekularizációnak. A vallások terjednek, ha ez a nyugatra nem is áll. De talán már itt se ilyen egyértelmű. Szóval nem értem, mire fel ez a nagy mellény!
 
-
Az áthúzott vallásos szimbólumok nem azt jelentik
, hogy be kell tiltani a vallásokat,
hanem azt, hogy a vallás maradjon privát dolog, legyen az államtól elválasztva.
-
A történetet ismerem a saját bőrömön.
- A vallásellenes kommunizmusban erőltettek a szüleim a hittanra való jelentkezésre a statisztika miatt.
- Úgysem volt hitoktatás és ez nem volt normális. Az emberek félelemből nem voltak vallásosak.
- Ma Magyarországon sokan félelemből vallásosak - de nem akarok elkalandozni

- Németországban beírattam a gyerekeimet hittanra már az első osztályba, ami az iskolába volt megtartva
- Mind a szülői munkaközösség vezetője meghívtam a hittanárnőt az első szülői értekezletre.
- Itt felhívtam a figyelmét, hogy a gyerekeket ne imádkoztassák!
- Ebből nagy botrány lett, néhány apa majdnem nekem eset tettlegességgel.
- "Minek iratom be a gyereket hittanra, ha nem akarom, hogy imádkozzon" - nem ment a fejükbe.
- "Azért, hogy tudja a gyerekem mi játszódik le a maga fejébe" - válaszoltam
- "Ez nem megy" mondta a hittanárnő "A gyerekek most lesznek felkészítve az első áldozásra"
- "Hallatlan, hogy a gyerekek még írni, olvasni sem tudnak és önök egy zombi testét akarják velük megetetni"
- Aztán elmondtam nekik, hogy nem szeretném, hogy a gyerekemet kiküldenék az osztályból a hittanóra előtt.
- Volt már ebben az országban, amikor a "Rassenkunde" óra előtt "tapintatból" kiküldték a zsidó gyerekeket
- Valóban a muszlim, zsidó és konfesszió nélküli gyerekek ma is az udvarra vannak küldve.

- Szerettem volna a gyereket egy egész napos gimnáziumba küldeni, ne kelljen öt kocsikáznom külön órára
- Elvittem egy egyházi gimnáziumba, a volt iskolám testvér-iskolájába, természetesen nem volt tandíj mentes
- A felvételi után elbeszélgetett hármunkkal az igazgató és már adni akarta a papírokat további kitöltésre
- Ekkor tűnt fel neki, hogy a gyerek nincs megkeresztelve, én ateista vagyok, a feleségem "apostatált" buddhista
- Az igazgató kezében megállt a toll, görcsösen vicsorgott és közölte, hogy náluk a hit komolyan van véve.

- A jelenet ugyan úgy játszódott le mind Magyarországon a kommunizmusba a nővérem idején
- Öt nem akarták felvenni az állami gimnáziumba mert nem volt úttörő, az apám épp a börtönből szabadult
- Alternatívaként kerültünk mind egyházi gimnáziumba, az simán ment

- Ha a keresztényeknek nem kell hát elviszem a "konkurenshez" és elmentünk egy zsidó gimnáziumba
- Itt csak egy kritérium volt, hogy jo tanuló és szorgalmas legyen.
- Búcsúzóul azért csak megkérdezte az igazgató nő, mélyen röstelkedve, hogy milyen meggondolás vezetett...?
- Amikor közöltem vele, hogy mi bizony mentesek vagyunk vallásos hiedelmektől, újra elnézést kért
- Bitósított bennünket, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy különböző féle gyerekek járjanak az iskolába

- En apró gyerekkoruk óta elvittem őket minden felé imaházba,
- Evés közben és az autóban - ahonnan nem tudtak elszaladni - mindig tágítottam a fejüket vallásos tanokkal
- Később amikor elköltöztünk, még énekelt is egy protestáns templomban egy profán dalt.

- Karácsonyfát a mai napig állítunk, a "patchwork-család", kisded, jászol és szamarak nélkül
- Amióta nincsenek a gyerek a házban csak műanyagból, alatta egy illatozó fenyő ággal
- A műanyag fa előnye, hogy a méretét szabályozni lehet, a terebélyes alsó részt elhagyjuk
- Nincs "Menyböl az Angyal", nincs "Rudolph the red nosed Reindeer", nincs John Lennon "Happy Christmas"
- Mindezt halljuk eleget akaratuk ellenére a bevásárláskor
-
 
A vakhitnel nincs karosabb ezen a vilagon.
Vakhitnel, amit vallanak vallasosak es ateistak!
Nem hinni maganugy, hinni maganugy, de erdekes hogy sokan ezt igyekeznek eloirni!

A karacsony szamomra messze tobb, mint egy vallasi unnep.
Sosem volt az. Nagyapam, nagymamam ugyan melyen vallasos volt de minket nem kenyszeritettek ra!
Karacsonykor osszejottunnk. Elotte egy hettel, masfellel disznot oltunk...

Dolgoztunk, nem nagyon volt arra ido, hogy egyutt legyen a csalad. A felesegemmel masik muszakon dolgoztunk, sokszor mar csak alva láttam. A fiam harom evet angliaban dolgozott. A lanyom szinten valtouszakos volt.
Jott a karacsony, es a ceg leallt. A fiam hhazarepult. Lanyomeknal szinten leallas.
Egyutt volt a csalad!

Olyan rossz ez?
A lakast betoltotte a fenyoillat!
Ket hetig, ketto es felig nem volt masra gondunk csak egymasra!

Ki erre emlekszik, ki arra. Ki a szeretetrol beszel, ki a gyuloletrol.

Szamomra ezt jelenti a karacsony!
Boldogsagot egyutt azokkal, akik a vilagon a legfontosabbak szamomra!

Nem tudom, hogy te mit értesz "ateista" alatt?
Nekem nincs problémám vallásos emberekkel amíg nem akar vallásállamot csinálni mind Orbán vagy az IS.
Felháborító az is amikor a keresztény egyház úgy tesz mintha ők találták volna ki a karácsonyt, a húsvétot és a krampuszt.
-
Még nincs karácsony de én már elfogyasztottam egy csomó "Christstollen-t" kikaparva belölle a mazsolát.
Imádom ha marcipán is van benne. Imádom a forralt-bort, Weihnachtsmarkt-on lődörögni...
-
Néhány évvel ezelőtt Németországba a karácsonyfát nem az üzletek előtt, hanem mögötte árulták,
hogy a gyerekek ne tudják meg, hogy a papa és a mama van az angyalkák mögött.
-
Semmi értelme a gyerekeket becsapni.
Én a nagyobb gyerekkel díszítettem fel a karácsonyfát mig a kisebb a feleségemmel az ajándékokat csomagolta és irta cetlikre a neveket. A szereposztás ma is be van tartva.
-
Nem kell nekünk "Christkind" a sajátunk véletlen ez időbe jött világra.
Elképzelheted, december korábban mindig anyagi csődöt jelentett. 10-15 barát a születésnapon.
Mivel télen nem lehetett a kertbe rendezni, hát kuglizni mentünk étterembe.
Amikor nagyobb lett, kellett neki a lakás partihoz, "ilyenkor száműzve voltunk" két napig valami hotelbe laktam a felségemmel. :)
-
Ma örülünk neki ha 24.-ére eljönnek és néhány orát együtt vagyunk.
Másnap elmegyünk a színházba és valahol megvacsorázunk.
-
Az ateista karácsony továbbá abban különbözik a keresztényitől,
- hogy mi elmagyarázzuk miért pontosan 8 nappal karácsony után van újév ünnepe.
- azt sem hallgatjuk el, hogy a Szent Család "migráns" volt.
- Jézus 4 évet töltött emigrációba, az Afrikai Ethiopa fogadta be öket.
-
3-format6001.jpg
 
Utoljára módosítva:
En nem politizalok a gyerekeimmel!
Nem hasznalom a karaccsonyt szabadpartnapnak.

Egyszeruen orulunk egymasnak!

Félreértés:
- én decemberről beszéltem, nincs gyerekem amelyik 24.-én született volna. ;)
- mi a politika abba ha tudja a gyerek, hogy Jézus zsidó volt és Szilveszterkor ezt ünnepli a katolikus egyház?
- Tudtad, hogy 1969-ig a nyilvánosság számára "körülmetélés napja" volt szilveszter.?
- Ma csak a misében hívják így. (Circumcisio Domini)
 
Érdekes, hogy szabadgondolkodonak tartod magad, megis allandoan a mas vallasaval foglalkozol(termeszetesen a keresztenyekevel)
Valoszinu tobb erdekesseget, es elborzasszto dolgot tudok, amit 'isten' neveben tettek emberek. Legalabb is erre hivatkoztak. Ahogy te is!
Csak te nem istent imadod, hanem magadat

Mi dolgozunik egesz evben!
Ehgymassal torodunk, es orulunk ha egyutt lehetunk.
Borzaszto banalis dolgokkal foglalkozunnk! Beszelgetunk, tarsasozunk...
Nem a vilaggal foglalkozunk ezen a par napon, hanem egymassal!

Gitarozunk, zongorazunk, eneklunk.. vagyunk
Miint hajdanan a parasztemberek, akiknek az izzadsagos munkaban vegre adodott egy kis orom, vegre tudtak egymassal is torodni
 
- Egyszerűen nem értem mivel vádolsz? Olvassad el még egyszer a vitaindító cikket.
- Ez arrol szol, hogy ne dobjanak ki egy gyereket egy óvodából mert nem hisz a Kisdedben!
-
- Nekem semmi problémám
- a forralt-borral a karácsonyi vásáron,
- a piros ruhás-mikulásokkal,
- a menekült Szent Család történetével.
- a jászollal, a három "szerecsennel", a tömjénfüsttel
- a körülmetélés napjával
-
Mi is a kandalló mellet fogunk örülni egymásnak.
Amit elvetünk, az a gondolat: végre megszületett a "Messiás" és mehet helyettünk a keresztre. - ahogy írva van.
-
 
Igy van!
Ne dobjonak ki a vallas miatt senkit, sehonnan!

De azt azert egy ertelmes embernek latnia kellene, hogy eroszak eroszakot szul, ugy pro mint kontra!
Akinek az a vagya az menjen keresztteny templomba, aki nem tud vagy akar hinni az ne higgyen, aki a korant akarja olvasni az olavassa, es imadkozzon napont 5x a foldre borulva, aki Budhat akarja az kapja meg, de szabadon szepen!

A karacsony errol szol tobbek kozt, hogy fogadjuk el egymast olyannak amilyenek vagyunk, es ne probaljunk elvenni senkitoll olyat, ami szamara fontos az ugynevezett jozan esz okan!

Hagyjuk orulni az embereket, ugy is ritkan van ra mod!!!!!!!!!!!!!

Németországban ahogy az iskolapad úgy az óvoda is jogilag biztosított.
Nincs annyi óvoda mind vallási felekezet.
Továbbá nem is akarjuk a gyerekeket a szüleik "vallásos őrülete miatt" egymástól elszakítani.
Az óvoda ne legyen a hittanoktatás forrása.
-
Talán nem tudtad, a muszlim gyerekeknek nem kell naponta 5-szőr imádkozni.
A keresztények is kitaláltak már más rituális az ebéd előtti szertartáshoz.
Egyébként is "child abuse" gyerekeknek hazudni, hogy aztán az iskolába helyreigazítsák őket.
Látom neked még nem volt időd odafigyelni, milyen privilégiumokat élveznek az egyházak.
-
Már ne haragudj de mibe kerül neked elmondani, hogy
- a keresztények egy születésnapot ünnepelnek karácsonykor
- mások pedig azt, hogy a nappalok egyre hosszabbak lesznek
-
Miért kell a gyerekeket becsapni?
Ha a Jézuska hozza az ajándékot akkor miért kap a szegény szülő gyereke kevesebbet?

Elgondolkodtál azon milyen sebet ütsz a gyerekek szívébe ezzel?
-
Nemrég olvastam egy tanulmányt, hogy keresztény gyerekek kevésbé adakozóak.
 
-
Nemrég olvastam egy tanulmányt, hogy keresztény gyerekek kevésbé adakozóak.

...Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.
És ő így válaszolt:
Keveset adsz, amikor a te tulajdonodból adsz.
Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol.
Mert mi a tulajdon: tárgyak, melyeket megőrizel, attól való féltedben, hogy hátha holnap szükséged lesz reá.
És a holnap - ugyan mit hoz a holnap a túlontúl elővigyázatos ebnek, mely csontokat kapar el a nyomtalan homokban, míg a szent városba tartó zarándokokat követi?
És mi a szükségtől való félelem, ha nem maga a szükség?
Hát a szomjúságtól való félelem, ha kutad tele van, nem maga az olthatatlan szomjúság?
Vannak, kik keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés reményében teszik - e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné válik.
És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.
Vannak, kik hisznek az életben és az élet gazdagságában, és az ő ládájuk sohasem üres.
Vannak, kik örömmel adakoznak, és ez az öröm az ő jutalmuk.
És vannak, akik kínnal adakoznak, és ez a kín az ő megkereszteltetésük.
És vannak, akik adakoznak, és nem éreznek fájdalmat, sem örömöt nem keresnek, sem erényességet nem gyakorolnak ezáltal;
Ők úgy adakoznak, miként amott a völgyben a mirtusz a levegőbe leheli illatát.
Az ilyenek keze által Isten szava szól, és szemükből Ő mosolyog a földre.

Jó adakozni, ha kérnek, de jobb kéretlenül, a megértéstől vezettetve;
És akinek keze nyitva, annak számára nagyobb öröm megkeresni az elfogadót, mint adakozni.
Van-e, amit meg kell tartanod?
Minden, amid van, egyszer átadatik.
Tehát adakozz ma, hogy az adakozás ideje a te időd legyen, ne örököseidé.

Gyakorta mondjátok: "Adnék én, de csak annak, aki megérdemli".
Gyümölcsös kertedben a fák, legelődön a jószágok nem mondják ezt.
Ők azért adnak, hogy élhessenek, mert megtartani annyi, mint elveszni.
Hiszen aki méltó arra, hogy nappala és éjjele legyen, az minden egyebet is megérdemel tőled.
És aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is.
És mi lehet nagyobb jutalom, mint a bátorság, a bizalom, a kegyelem, ami az elfogadással jár?
Hát ki vagy te, hogy az emberek felfedjék keblüket, leleplezzék büszkeségüket, s mezítelen méltósággal, megszégyenült büszkeséggel álljanak előtted?
Nézd meg elébb, magad méltó vagy-e adni, az adakozás eszközévé lenni.
Mert az igazság az, hogy az élet adakozik az élet számára - te pedig, ki adakozónak véled magad, nem vagy egyéb, mint tanú.

Ti pedig, elfogadók - és valamennyien elfogadók vagytok - ne vegyétek fel a hála terhét, mert igát raktok ezzel önmagatokra és arra is, aki adakozik.
Inkább emelkedjetek fel együtt az adakozóval az adományon, mintha szárnyakon;
Mert számon tartani adósságodat egyet jelent azzal, hogy kételkedsz a nagylelkűségben, pedig annak anyja a szabad szívű föld, s atyja maga az Isten.
( Kahil Gibran: A profeta)
 
Nem akartam senkit megsérteni de úgy látszik, a vallásos tanoknál vannak jobb életfilozófiák.
Nem az a döntő milyen vallásos mítoszokban hiszünk.
-
Sok ember számára a karácsony egy "Kauf-rausch" egy "Fress-orgie". :)
Egy orgia, egy "ész nélküli-bevásárlás" és "zabálás".
 
Bár Kahil Gibran maronita keresztény faluban született, s első tanulmányait is az ottani papoknak köszönheti, de a Próféta c. könyvében az éppen elutazni készülő prófeta válaszol a lakosok kérdéseire akik ugyebár muszlimok... Az iszlám egyik sarokpontja az adakozás... Maga a könyv pedig kifejezetten vallás feletti.. Nem véletlen, hogy John Lenon Julia c, dalának első sora innen vétetett..
Egyébként pusztán csak arra reagáltam, hogy az idézet nem contra Ernő azon kitételére, hogy a keresztények kevéssé adakozóak.. Ez egy bölcselet amivel egyet lehet érteni, vagy vitatni.. Én jómagam nem egészen így gondolom...De ugye ezt 1923-ban egy inkább képzőművész, mint filozófus adta közre..

A Biblia, a Korán a világirodalom legszebb darabjai, amit kötelező lenne tanítani minden iskolában a világon, hisz ezek ismerete nélkül nem érthető számos nyelvi fordulat, a művészeti alkotások, ünnepeink...
Az a baj ma Magyarországon nagyon furcsán működnek a dolgok, míg az állam majdnem jobban támogatja az egyházi iskolákat, az egyház csak az elvárásait teszi hozzá, s itt kimondottan a keresztény egyházakra gondolok...
S mivel számosan politikai érdekből, divatból, kivagyiságból egyházi iskolákba íratják csemetéjüket ezeknek az intézményeknek jobb az érdekérvényesítő képessége, nagyobb a kapcsolati tőkéje...
Pedig ugye vallásszabadság van, tanszabadság, s az állam, tehát mindenki pénze is benne van ezekben az iskolákban, s nem papneveldék, az életre kellene nevelni, nem pedig alávetésre, engedelmességre, bűntudatra...
Na és közismert Jézus sem Karácsonykor született , csak a 3.-4. századtól tették át a nyári ünnepet...
 
Nem kontranak szantam.
Nem szeretnek errol a targyrol vitazni, mert a karacsony mindenkinek szemelyes ugye.
Arra szerettem volna felhivni a figyelmet, hogy attol senki nem latszik okosabb, komolyabb embernek, hogy igyekszik elvennio mas oromet.

A karacsony, legyen az ember barmilyen vallasu, vagy vallas nelkkuli, egy unnep!
Senkinek nincs joga elrontani mas oromet.

Tevedesek ekerulesere: a karacsony nekem - es a nekem hangsulyozva van - a csaladdal bvalo egyuttlet unnepe. Nem Juzus szuleteserol van szo, nem a szinten ehhez kotodo Mithraszt unnaplem.
Ilyankor van lehetosegunk egyutt lenni. A fiam, lanyom, az Ő parjaik...

Nekem eztenyleg unnep, es szerintem nagyon sok embernek vellem egyutt az.. Miert kell keresztenyezni, vagy zsidozni, vagy arabozni... Miert?
 
Szerintem a karácsony a szeretet ünnepe.
Ezzel egy óriási baj van: a szolgáltatók, a kereskedők és főleg a multik mindezt meglovagolják.
Senkit nem érdekelne annyira, ha már nem októberben kezdenék árulni a csokimikulást, a fülbemászó karácsonyi dalokat akkor kezdik nyomatni (októberben !!!) , a "kötelező" karácsonyfa már december elejétől kapható - és ahogy nézem a nemzetközi híreket, még Ausztráliában is, pedig ott nincs fenyő, nincs hideg és nincs szánkó sem. Semelyik céget nem érdekli a zsidó vallás, az iszlám, a buddhizmus - karácsonyt, karácsonyfát mindenkinek!
De jó lenne, ha mindenki a vallásától függetlenül együtt tudna ünnepelni, egymás megbecsülni és szeretni, csak egy napot! De ez nem megy, mert diktátum van: Karácsony. Fenyőfa, dísztve. Hal, vagy pulyka. Mosolyogj (és közben gondolj, amit akarsz, pl: :dr_123::mad:). A legfontosabb: költs sok pénzt! Bármire! Indok: karácsonyi ajándék!
Ugyanez pepitában: Húsvét. Halottak napja (tonnányi virággal). Valentin nap (sok csokival)
----
Nálunk a vacsoránál 3 vallás foglal helyet. Senkit nem érdekel, mindenki tudomásul veszi, hogy ez nem téma. A politika sem. Korábban mindenki húz egy nevet a családi kalapból és csak azt az egy személynek próbál valami épkézláb ajándékkal kedveskedni, valami minimális értékért (ez évben ez max 5eFt). Azt is kimondtuk, hogy olyan nincs: adj pénzt, majd veszek valamit magamnak! Időnként azért kemény ügy végiggondolni, hogy mi lenne a legjobb. De milyen nagy ajándék az magadnak, amikor látod, hogy eltaláltad a te megajándékozottadnak a szíve vágyát!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,696
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére