Az MTI nem hajlandó közzétenni az újságírószövetség közleményét azt MTVA-botrányról

Szalay Dániel újságíró Facebook-bejegyzésben számol be arról, hogy Hargitai Miklóstól, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökétől úgy tudja, a Magyar Távirati Iroda (MTI) visszautasította az újságírószervezet közleményét az éjszaka, illetve ma hajnalban az MTVA székházában történtekről. A posztban idézi az MTI válaszát Hargitainak:


Tisztelt Hargitai Miklós!

Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Természetesen kvótájukat visszaállítottuk.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

A MÚOSZ saját felületén már megjelentette közleményét. Ebben felhívták a közmédia vezetőit, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét arra,hogy az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Szerintük tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ emellett felszólította a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával.

A szabályzat hivatkozott pontja alapján az MTI azért dobta vissza a MÚOSZ nyilatkozatát, mert szerintük az sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét, és/vagy a közmédia valamely szervezete vagy annak munkavállalója ellen irányul.

Mint arról korábbi bejegyzésünkben írtunk, a MÚOSZ a Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen petíciózásba kezdett a közmédia megreformálásáért.

48366295_10215825066116852_4357117332493959168_o.jpg
 
"az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Szerintük tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ emellett felszólította a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával."
-
Hát erről van szó!
-
Miközben ezeket a sorokat írom fut nálam a Német Televizo reggeli műsora,
Ha hallanátok, hogy itt minden probléma ellenére (honvédelmi minisztérium, szélsőjobboldali szervezet a rendőrség köreiben...) az újságírók, a tv-moderátorok és rendezők menyire nem "kímélik" a minisztereket, kritikus kérdéseket téve fel nekik... az egész atmoszférán látszik, hogy nem kell egy kérdés előtt felhívniuk előszór a kormányfőt, ök döntik el mit kérdeznek, sugároznak ki.
-
A Magyar közmédiában látszik, hogy egy propaganda adó és a szerkesztőknek megvan kötve a keze, Orbán jóváhagyása nélkül nem cselekedhetnek.
-
Mi ment tegnap elött este az M1 televízióban miközben a küldöttek kontaktust kerestek?
-
Az "aktuális események" és idegennyelvű hírek négy nyelven még kínaiul is.
Az aktuális események lettek volna a legalkalmasabb müsor élöben valamit hozni mi történik az országban. De nem, futtatták az előre felvett idegen nyelvű híreket Kínaiul. Egy röhej.
 
Jó lenne, ha ez a felháborodás végreelérne az M1 fogyasztóhoz. Jó lenne, ha végre lenne igénye arra, hogy vajon az a 2,5 millió, aki nem Orbánékra szavazott, hol van? Hogy lehet, hogy nincs véleményük? Jó lenne, ha feltűnne nekik, hogy "nekünk nincs véleményünk", de közben az utcán ott vagyunk!
 
Jó lenne, ha ez a felháborodás végreelérne az M1 fogyasztóhoz. Jó lenne, ha végre lenne igénye arra, hogy vajon az a 2,5 millió, aki nem Orbánékra szavazott, hol van? Hogy lehet, hogy nincs véleményük? Jó lenne, ha feltűnne nekik, hogy "nekünk nincs véleményünk", de közben az utcán ott vagyunk!
Ők azok akik csak a választásokon mennek az utcára politizálni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,633
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére