Thaiföld az első ázsiai ország, ahol legalizálták az orvosi marihuánát

A jövőben Thaiföldön legálisan lehet orvosi és tudományos célra marihuánát használni.

A thaiföldi kormány döntése azért is történelmi, mert a délkelet-ázsiai régió több országában máig a legszigorúbban büntetik a kábítószerrel kapcsolatos visszaéléseket.

23736448_cabe658f41f6972f22aafd7daeb39940_wm.jpg

Thaiföldi aktivista egy az orvosi marihuána legalizálásáért tartott tüntetésen Bangkokban 2018. december 12-én
Fotó: Stringer / Reuters

Thaiföldön egyébként az 1930-as évekig teljesen megszokott volt a marihuána használata fájdalomcsillapításra és fáradtság kezelésére, most pedig a Reuters tudósítása szerint a kormány eltörölte az 1979-ben hozott erre vonatkozó törvényt. Somchai Sawangkarn bizottsági elnök szerint a nemzeti jogalkotó testület döntése egy újévi ajándék a kormánynak és a thai állampolgároknak.

A lazuló thai drogpolitika érdekes hatással lehet az egész térségre, hiszen Szingapúrban, Indonéziában és Malájziában máig halálbüntetés jár marihuánakereskedésért. Mindeközben Thaiföldön nem a legalizálástól tartanak, hanem attól, hogy az enyhülő jogszabályok miatt az egyre népszerűbb fűbizniszre rátelepednek a nagy nyugati cégek.

Sajó Dávid
 
*
Bárkinek orvosi okokból szüksége van a fájdalom csillapítására, jobb közérzet elérésére, azt igenis támogatom. Annak viszont ellent mondanék, hogy bárki könnyű drogokkal kezdje, majd egyre mélyebbre süllyedjen abba a szakadékba, mely elveszi emberek eszét, életét.
 
A legelső, amire Thaiföldön megtanítják a többiek az új hátizsákos túristát, a rendörséggel való beszélgetés, ha fűvel elkapják.
Csak azt kell tőlük kérdezni “Mennyi?”, mármint a kenőpénz.

Persze még így is nagyon veszélyes volt, mert a thai börtönök rettenetesek.
 
...mint egy falatka kenyérke...
Kész csapás lesz a gyógyszer gyártóknak, ha lassan mindenfelé megengedik a világban a marihut.
Igaz, az orvosoknak meg tehermentesítés lehet, nem terhelik az emberek mindenféle bajaikkal őket.
A munkaadóknak meg egyenesen áldás, hiszen jókedvűek, a végletekig terhelhetőek lesznek a dolgozók életük aktív felében, utána meg átszippantják magukat szinte észrevétlen a másvilágra.
 
˝Szép új világ˝
 
*
Bárkinek orvosi okokból szüksége van a fájdalom csillapítására, jobb közérzet elérésére, azt igenis támogatom. Annak viszont ellent mondanék, hogy bárki könnyű drogokkal kezdje, majd egyre mélyebbre süllyedjen abba a szakadékba, mely elveszi emberek eszét, életét.
De hogy vetsz gátat terjedésének?
 
Ő szokta írni: ˝Szép új világ˝
A ltberális országok törekvéseire.
Mert a törekvéseik egyben hittérítők is a leszbikusoknál a fűnél a mindent legyen szabad elvnél: Szavajárása:˝Szép új világ˝
Értelek.
Nem erre gondoltam amikor megírtam a választ hanem Huxley művére és a benne található szómára.
 
Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál.
Nincs semmi különbség
Az egyik a gyakorlat és a valóság(Medvegy).
A másik egy negatív utópia vagyis filozofikus regény
A hedonizmust ma is tapasztalni a hirdetők és propagálók
Teszik hozzák:
Mindent legyen szabadjon csinálni.
Nos ez a tiltások nélküli liberalizmus,Ez már hedonista
A hedonisták nézeteinek az alapja az élvezetek, ezt teszik meg minden cselekvés maximájának. Tanításuk szerint az ember legfőbb java, minden törekvés egyedüli igaz célpontja az élvezet kell, hogy legyen.
Egy szállal se jobb mint a Mű keresztény ájtatos és képmutató :bűnök szavalása
Mellék szál: én meg ezt nem értem pontosan: ...mint egy falatka kenyérke...
 
Utoljára módosítva:
Nincs semmi különbség
Az egyik a gyakorlat és a valóság(Medvegy).
A másik egy negatív utópia vagyis filozofikus regény
A hedonizmust ma is tapasztalni a hirdetők és propagálók
Teszik hozzák:
Mindent legyen szabadjon csinálni.
Nos ez a tiltások nélküli liberalizmus,Ez már hedonista

Egy szállal se jobb mint a Mű keresztény ájtatos és képmutató :bűnök szavalása
Mellék szál: én meg ezt nem értem pontosan: ...mint egy falatka kenyérke...
Éljen a hedonizmus.:dr_24::cool:
 
Utoljára módosítva:
Kész csapás lesz a gyógyszer gyártóknak, ha lassan mindenfelé megengedik a világban a marihut.,

Epidiolex, Sativex - GW Pharmaceuticals
Cesamet, Nabilone, Dronabinol - Valeant Pharma
Marinol - Solvay Pharma

Tudakozódj, mielőtt leírsz butaságokat. A penicillin is egy penészből indult ki.
 
*
Bárkinek orvosi okokból szüksége van a fájdalom csillapítására, jobb közérzet elérésére, azt igenis támogatom. Annak viszont ellent mondanék, hogy bárki könnyű drogokkal kezdje, majd egyre mélyebbre süllyedjen abba a szakadékba, mely elveszi emberek eszét, életét.
Egyetértek, mi magyarok maradjunk a jól bevált alkoholnál, ami a heroinnal van egy szinten. Nincsen könnyű meg kemény drog, drog van, meg kulturális különbségek. Vannak országok, ahol az alkohol van betiltva (vagy volt...). Mit mondanál te egy ilyen országból jövőnek? : Nem veszélyes, csak ésszel kell inni. Ez igaz ám a fűre is. Meg úgy mindenre. A Mérték. Nem a cuccal van a baj, hanem a cuccolókkal. Na meg pláne Mo-n, itt a fél országnak egy héten belül meglenne a papírja, hogy jogosult az orvosi pöfire. Azért nem legális a fű, mert úgy értéktelen, nem azért mert olyan hú de veszélyes...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,841
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére