Első magyarként elérte a Déli-sarkot Rakonczay Gábor

A magyarok közül elsőként elérte a Déli-sarkot Rakonczay Gábor. Az extrémsportoló a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, olvasható az expedíció Facebook-oldalán. Rakonczay Gábor volt az, aki a világon először kenuval kelt át az Atlanti-óceánon.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és neki kellett húznia a legnehezebb (94 kilós) szánt.

24771699_b9dcbe73eb00b8252269d5869695436d_wm.jpg

2018. november 22-én készült kép Rakonczay Gáborról, aki 2019. január 7-én első magyarként, a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva elérte a Déli-sarkot. Az extrém sportoló 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot egy 94 kilós szánt húzva maga után.
Fotó: Camera Kft
Fizikailag próbára tette az a 200 kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltek, a táv végén pedig folyamatos jeges szembeszéllel megküzdve teljesítette célját.

Mentálisan a sokszor végtelennek tűnő menetelést kellett megszokni. Az agy képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. "Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész, hogy mennyi is az a 950 kilométer, amennyit végül ténylegesen megtettünk a síléceinken, a szánjainkat húzva."

Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig mínusz 20 Celsius-fok alatt volt a hőmérséklet, néha elérte a mínusz 30-at is.

Az út során testsúlya 10 százalékát elégette, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Az expedíció Facebook-oldalán erről azt írja: a fagyási sérülése úgy néz ki, mintha egy forró vasalóval képen vágták volna. "A fagyási sérülés látványos, de nem vészes. (...) A fagyásnak egyébként különböző fokozatai vannak, az én arcomon csak a külső bőrréteg fagyott el, ami rendbe fog jönni.”

INDEX
 
Nem nagy kaland. Nincs mihez gratulálni. megfelelő szponzori háttérrel sokan megcsinálnák.
Na de mi értelme volt ennek az egésznek? Ha csapatban indult miért nem a csapat szerepel a cikkben mit kell itt valakit egyénileg sztárolni amikor egy csapat érdeme a dolog. Az hogy valaki kiválik a csapatból és előre tőr az nem csapatjátékos. Na erről ennyit.
 
Ez érdekes hozzáállás. Talmácsit bezzeg sztárolta mindenki, pedig ő aztán ékes bizonyítéka volt annak mi is az a csapatszellem!
 
Sosem tudtam mit kezdeni ezekkel a bizonygatókkal. Nem fedeznek fel semmit, nem versenyeztek, még csak nem is az elsők azon a vidékeken.
Kezük lábuk lefagy, vagy ott patkolnak el, és szeméttelepet csináltak a Himalájábol. Csodáljam őket?
Ne velem akarják az egójukat polírozni. :D
 
Ez érdekes hozzáállás. Talmácsit bezzeg sztárolta mindenki, pedig ő aztán ékes bizonyítéka volt annak mi is az a csapatszellem!

Én értelek de nem ismerem én ezeket. Fogalmam sincs ki az a Talmácsi. Ezt a Rakonczay-t sem ismerem csak hallottam a nevét a rádióban oszt ennyi. Hidd el sokunk képes lenne erre megfelelő szponzorálás mellet. Na de mi az értelme? Még ha lenne valami értelme de semmi. Annyi hogy egy ember újra meg újra eljutott oda és kész. na és akkor mi van ? Van már modern technikai a közlekedésre nem kell ez a hülyeség. Komolyan semmi értelme ezeknek a megmozdulásoknak önsztároláson kívül. valaki kitalál egy baromságot hogy ő végig megy a déli sarkon és kész. Hát menjen akkor ha erre vágyik de ne csináltasson magából emiatt valami hőst. Haverom is végig ment a A Szent Jakab-úton ( El Caminó) 2x és és akkor mi van nem verte nagy dobra. A volt főnököm is ő sem csinált belőle hírverést. Szóval most komolyan akkor mi van ebben olyan nagy hírverés hogy valaki megint elérte a déli sarkot. :). Lehet az ésszel is elérni. Minek kínoznám magam szándékosan ha nem muszáj embertelenségekkel. Ez esztelenség és kész ennyi. Nincs ebben semmi szenzáció.
 
Hogy mi értelme van?
Kérlek szépen, nekem arról fogalmam sincs! Én amilyen önző dög vagyok, biztos nem indulnék el egy ilyen túrára.
Az El Camino más, régen legalábbis nem divatból mentek végig az útvonalon az emberek, ma meg sokan csak azért járják végig - már ha végig járják, - mert láttam én olyanokat akik autóval mentek egyik helyről a másikra. Itthon meg világgá kürtölték, hogy milyen fárasztó volt. Én is elindultam cirka 35-40 évvel ezelőtt, pár kilométer után kiugrott a térdem, szalagszakadás miatt villámgyorsan meg is műtöttek, számomra ennyi volt a zarándok út.
De, a Himalája megmászása és egyéb őrület miért jó egyes embereknek, azt nem tudom.
 
Na látod lehet ez sem úgy történt mint ahogy a cikkben le van írva :)
Én sokat bicajozok a térdemben érezni is télen ennek eredményét. Na de ez van. Ismerek olyanokat akik 2 km után úgy dontőttek soha tőbbé nem ülnek bicajra mert hogy az milyen fárasztó és baromság. Hát erre én sem tudok mit mondani. Már alig várom hogy elolvadjon a hó ne kelljen vonatozgatnom mert nekem meg az kényelmetlen kimenni a vonathozz nap mint nap. Mert mire kisétálok az állomásra annyi idő allat kb bicoval eljutok a célomig nem kell fagyoskodni mig jőn a vonat és társai. Megyek én hóban is csak hát most hogy nem lett eltakairva a hó egyenlőre nem megoldható mert nem látni mi van a hó alatt. Itt sajnos főld út van még amit nem szokás letakarítania helyi illetékeseknek és csak le van járva és fagyva. Na de nem panaszkodok én lehetne rosszab is.
 
ott volt az az Erőss Zsolt,
Igen, de rá nem a halála miatt hanem az életműve miatt kell emlékeznünk. Számtalan mászói eredményét itt nagyon nehéz lenne felsorolni csak a legek: 10 darab nyolcezernél magasabb csúcs megmászása, és abból kettőt már műlábbal. Főleg ez a két utóbbi mert fogyatékkal élő emberként is ez nem semmi.
 
Ady Endre: A Tűz csiholója.

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Ez a vers, számomra a múlt idők bátrait (felfedezőit)
dicsőíti.
Nem a Facebookos és Instagramos Hi-Tech vagánykodókat.
 
Nem nagy kaland. Nincs mihez gratulálni. megfelelő szponzori háttérrel sokan megcsinálnák.
Na de mi értelme volt ennek az egésznek? Ha csapatban indult miért nem a csapat szerepel a cikkben mit kell itt valakit egyénileg sztárolni amikor egy csapat érdeme a dolog. Az hogy valaki kiválik a csapatból és előre tőr az nem csapatjátékos. Na erről ennyit.
Őket nagyon sajnálom, hogy ilyen korán eltávoztak.
*
Erőss Zsolt, az önzőségével sírba vitt egy fiatal lelket is. S, akkor az itt hagyott félárva gyerekekről nem is írtam...
 
A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és neki kellett húznia a legnehezebb (94 kilós) szánt.
No most hogy ez nem egyéni teljesítmény az nem csökkenti a véghez vivő érdemét.
Csupán azt kérdést veti fel: a cikkekben illene a csapattársakról is írni.
De ezt ma média még nem tette meg.
Így 1 ember sztárolásának tűnik.
Ilyen a mai világ
Kiválasztanak egy arcot és Ő vele lehet a teljesítményt hírleni.
Ebben is van logika de igazságtalan.
Ők hárman(négyen)?
Nem nem a marketing meg sponzor van a képen meg egy talpaló
49579460_529092454251290_4673591920390307840_o.jpg
 
Utoljára módosítva:
Az expedíció tagjai.
Az Angliában élő lengyel Grazyna Machnik a „Felfedezők Grand Slamje” teljesítésére hajt. Az Explorers Grand Slam sorozat teljesítéséhez a Seven Summitsot (mind a hét kontinens legmagasabb hegycsúcsát), továbbá az Északi- és a Déli-sarkot is el kell érni. Grazynának a hét csúcsból hat már megvan, és idén tavasszal az Északi-sarkot is elérte. A két utolsó láncszem az Antarktiszon várja, és szeretné mindkettőt egy utazással a helyére tenni: a Déli-sark elérése után közvetlenül a Mount Vinsonhoz repül. Ha sikerül neki, akkor ő lesz az első lengyel, és a világon mindössze a 15. nő, aki teljesíti a Felfedezők Grand Slamjét.

A 25 éves walesi Joe Doherty az első cserkész szeretne lenni, aki gyalogosan eljut a Déli-sarkra. Ő a Déli-sark elérése után vissza is akar síelni a kiindulási pontra. A visszaúton kite ernyő rásegítést fog használni, kihasználva a szelet.

A norvég Christian Iversen Styve pedig a csapat kijelölt kísérője. 33 éves kora ellenére már túl van húsz expedíción. Ötször keresztezte Grönlandot, átszelte a kanadai Baffin-szigetet, nemrég tért haza a Spitzbergákról. Többször járt az Északi- és a Déli-sarkon.

RG_DS_03_Punta_1440.jpg

Az expedíciós csapat: Joe Doherty, Grazyna Machnik, Christian Iversen Styve és Rakonczay Gábor
Forrás: Magyar Déli-sark Expedícióm
 
Ez érdekes hozzáállás. Talmácsit bezzeg sztárolta mindenki, pedig ő aztán ékes bizonyítéka volt annak mi is az a csapatszellem!
Kezdjük ott én nem tudtam :oops:
Hogy Talmácsi csapatban játszott.
De valóban sztárolta a média és ezen keresztül mi is.
Ezen üzeneteddel még jobban megerősítetted azt amit fentebb írtam
Csak adtál neki egy árnyalást.
Kell a médiának és a megjegyezhetőség miatt egyetlen név
 
Az expedíciós csapat: Joe Doherty, Grazyna Machnik, Christian Iversen Styve és Rakonczay Gábor
Szóval ők voltak a gardedám
Így kerek a történet
Az ottlétük nem csökkenti a magyar érdemét
Azok már másutt tapasztaltabb társak lényegében kísérők
A kiegészítést bókolattal(hódolattal,köszö..) veszem.
 
Utoljára módosítva:
Az expedíció tagjai.
Az Angliában élő lengyel Grazyna Machnik a „Felfedezők Grand Slamje” teljesítésére hajt. Az Explorers Grand Slam sorozat teljesítéséhez a Seven Summitsot (mind a hét kontinens legmagasabb hegycsúcsát), továbbá az Északi- és a Déli-sarkot is el kell érni. Grazynának a hét csúcsból hat már megvan, és idén tavasszal az Északi-sarkot is elérte. A két utolsó láncszem az Antarktiszon várja, és szeretné mindkettőt egy utazással a helyére tenni: a Déli-sark elérése után közvetlenül a Mount Vinsonhoz repül. Ha sikerül neki, akkor ő lesz az első lengyel, és a világon mindössze a 15. nő, aki teljesíti a Felfedezők Grand Slamjét.

A 25 éves walesi Joe Doherty az első cserkész szeretne lenni, aki gyalogosan eljut a Déli-sarkra. Ő a Déli-sark elérése után vissza is akar síelni a kiindulási pontra. A visszaúton kite ernyő rásegítést fog használni, kihasználva a szelet.

A norvég Christian Iversen Styve pedig a csapat kijelölt kísérője. 33 éves kora ellenére már túl van húsz expedíción. Ötször keresztezte Grönlandot, átszelte a kanadai Baffin-szigetet, nemrég tért haza a Spitzbergákról. Többször járt az Északi- és a Déli-sarkon.

RG_DS_03_Punta_1440.jpg

Az expedíciós csapat: Joe Doherty, Grazyna Machnik, Christian Iversen Styve és Rakonczay Gábor
Forrás: Magyar Déli-sark Expedícióm
-
Örömmel hallom, hogy van néhány olyan bátor magyar aki a Déli-sarkra" is elmer menni. :cool:
-
Az én rokonaim és ismerőseim Lázár óta még Bécsbe sem mernek kimenni. :rolleyes:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére