Bepánikolt a gimnázium az ellenzéki diáklánytól, elhatárolódtak a saját tanítványuktól

Ujjongott a közönség, miután Nagy Blanka kapott szót.

Ahogy szerte az országban, úgy Kecskeméten is tüntetést tartottak a rabszolgatörvény ellen.

A csütörtöki demonstráció egyik felszólalója Nagy Blanka volt, a Móra Ferenc Gimnáziumból, aki olyan lendületes és kemény szónoklatot tartott, amilyennel ritkán találkozik az ember hazai tüntetésen.

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

– kezdte Nagy Blanka, mire a közönség ujjongani kezdett, és ez a hangulat végig kitartott.

Hogy mit üzent a szónok a “bajszos f..sznak”, azt inkább le sem írjuk




upload_2019-1-10_14-39-0.jpeg
 
Utoljára módosítva:
De hogy nem kap érte pénzt ezt meg én mondom

Miért, ki az az én? :)

Hát tény ami tény vannak itt az oldalon érdekes arcok jó is meg rossz is :).

Ez egy olyan beszéd volt a diáklény részzéről, aminek se füle se farka. Átgondolva nem volt értelemszerű. Na de nem is ez a legfőbb gond ha nem hogy nincs megfelelő alapra felépítve a beszéd. Komoly információ hiányosságai vannak. Légből kapott szavak töredékinformációkra építve. Én egy ilyen beszéd előtt legalább a minimális alapnak utána járnék. na persze az már egy másik történet mennyit ferdít el belőle a média. Elég sok a médiában közölt hírnek kb csak a 30 % az ami valós. A többi általában hát mondhatnám hogy koholmány, de inkább mondom azt hogy nem fedi a valóságot. Persze elég már 5-10% valótlanság is a félrevezetéshez. Én egyszerű műveletlen parasztként így látom ezt.
Oh egek ha még müvelt is lennék :). Ez esetben nyilván nem kaszát ragadnék ha nem valami modernebbet. persze ahhoz már művelődnöm kéne. :) Á az meg sok idő. Meg sem érné az áldozatot.
 
Nem figyeltél vagy nem olvastad amit én
azt mondja egyszer beszélt valahol és a diáktársai(na bum)
Azt mondták ragyogó.(a kis hülyék nekik a trágárság elég)
És többször felszólalt azóta maga írja a saját szövegét beszédét
De hogy nem kap érte pénzt ezt meg én mondom
Ezeknek nem is kell 15 perc hírességre törekednek
És a gyerek nagyon rossz
Azt képzeli elszínészkedni egy kis dühöt az elég egy cicerói szónoklathoz?
Azt képzeli a mocsok diákbeszéd az politikailag jó?
Az öncélúságon kívül semmire.
Azt a szerepjátékot dühöt is rosszul játszotta el.
Inkább volt egy satrafa hárpia mint egy természetes indulat
A szónoklatban épp azért verhetetlen az Orbán és a Gyurcsány
Mert van jól fűzött tartalom és retorikailag megszerkesztettség
Tudják hogyan kell hatásszünetet tartani
a testbeszédük is helyén van
Bár a Gyurcsány többet mimikázik, a fej és kézmozgása több
Nem akarom ezt kis senki káromkodó taknyost hozzájuk sorolni
De magamagát sztárolta
És ide ís úgy tették be mint egy csodát
Hát nem egy kis útszéli beszédet tudáson kívül mása nem volt
Mesterkélt művi kicsinált minden gesztusa
Persze ezt elmondhatom a sok pesti szónokról is

Spontan egy fiatal diaklany, akinek nem tetszik a rendszer. Nem profi szonok mint Orban aki jogasz?... es tanulta ezt, vagy Gyurcsany aki messze a legjobb szonok jelenleg a politikai palettan.
Ebbe belemanyarazni mindent felesleges , foleg nem azoknak akiknek nem teszik szinten a rendszer.
A legnagyobb hibaja az ellenzeknek es annak szimpatizaloinak, hogy allandoan
az ellenzek oldalan ezerrel tuzelnek egymasra.
Akik Orban levaltasat szeretnek ,azoknak nem szabad valogatosnak lenni se finyaskodni a modszerekben, hanem orulni hogy a fiatalok is szot emelnek a jovojuk miatt.
A lenyeg ez es nem a mondandoja milyen becsomagolasaban van.
 
Utoljára módosítva:
Azért érdekes, hogy minden szektás, aki a csuti majmot védi, nem túl régen regisztrált.
Nem értem, jobb sorsra érdemesebb tagok miért állnak le vitatkozni bér hülyékkel.
Mazochizmus?
 
Igazad van józsi nem kell erre az időt pazarolni, öregszünk és az időből egyre kevesebb van évről évre. Biztos úgy van az hogy aki nem a te véleményeden van az már kapásból egy bérhülye. vagy szektás. Van az a hasznos képesség hogy tudjunk kommunikálni más véleményt képviselőkkel is. Én kérek elnézést.
 
"..Felszólítjuk az Igazgató Asszonyt, hogy Nagy Blankát azonnal távolítsa el az iskola diákjai közül! Egy igazgató, aki ráadásul magyar nyelv és irodalmat oktat, nem tűrheti ezt el! Álljon ki az iskoláért, a normális többségért, a diákjaiért, és azok családtagjaiért, és Móra Ferenc méltóságáért!"

Általában nem írok ide, de most le kell írnom: ha nekem ilyen, vagy akármilyen hírportál, újság vagy hasonló küldene hasonlót, az mindenképp egy igazgatói irodába való becitálást vonna maga után a felszólalónak. És biztosítanám, amíg nekem szavam van itt, addig neki meg helye lesz itt az iskolában. Nem azért mert egyetértek, vagy nem a felszólalóval, hanem azért mert nem vagyok senki csicskája. Én még a kommunizmusban jártam gimibe, és sokat köszönhetek annak a tanárnak (Hacsi Laci :) ) aki történelemből kötelezett minden gyereket, hogy tartson egy-egy kiselőadás - kéthetente. Meg kellett tanulni szerepelni több ember előtt. Egyikünk sem bánta meg. Ez persze nem a kislányt vagy a témát minősíti, csak jó lenne, ha ez is egy kisebb figyelmet kapna az oktatásban. Még anno az (eggyel előbbi) ántivilágban bizony volt ilyen óra :)
 
Igazad van józsi nem kell erre az időt pazarolni, öregszünk és az időből egyre kevesebb van évről évre. Biztos úgy van az hogy aki nem a te véleményeden van az már kapásból egy bérhülye. vagy szektás. Van az a hasznos képesség hogy tudjunk kommunikálni más véleményt képviselőkkel is. Én kérek elnézést.

Látva a regisztrálásodat, köszönöm a visszaigazolást!
 
Miért, ki az az én? :)

Hát tény ami tény vannak itt az oldalon érdekes arcok jó is meg rossz is :).

Ez egy olyan beszéd volt a diáklény részzéről, aminek se füle se farka. Átgondolva nem volt értelemszerű. Na de nem is ez a legfőbb gond ha nem hogy nincs megfelelő alapra felépítve a beszéd. Komoly információ hiányosságai vannak. Légből kapott szavak töredékinformációkra építve. Én egy ilyen beszéd előtt legalább a minimális alapnak utána járnék. na persze az már egy másik történet mennyit ferdít el belőle a média. Elég sok a médiában közölt hírnek kb csak a 30 % az ami valós. A többi általában hát mondhatnám hogy koholmány, de inkább mondom azt hogy nem fedi a valóságot. Persze elég már 5-10% valótlanság is a félrevezetéshez. Én egyszerű műveletlen parasztként így látom ezt.
Oh egek ha még müvelt is lennék :). Ez esetben nyilván nem kaszát ragadnék ha nem valami modernebbet. persze ahhoz már művelődnöm kéne. :) Á az meg sok idő. Meg sem érné az áldozatot.
Igen félszavak félinformáltság ebből a szempontból tipikus mai fiatal
Én nem a lelkesedést hiányoltam náluk hanem az előadásmód gyengeségéről beszéltem.
Na de azt is megbocsájtja az ember hisz gyerek még
de natúr véleményem a jelenségről
Maga magát sztárolta A média meg vállára vette ünnepelni
És ez már túl sok
Mert a natúr teljesítmény szót sem érdemel.
Az nem bátorság az szereplés volt
 
Látva a regisztrálásodat, köszönöm a visszaigazolást!
Ne bánts vasoxidot igaz hogy visszafelé sült el
Azért érdekes, hogy minden szektás, aki a csuti majmot védi, nem túl régen regisztrált.
Nem értem, jobb sorsra érdemesebb tagok miért állnak le vitatkozni bér hülyékkel.
Szektás csuti majmot védi
Ezt írta
Ez azért fura mert meg se nézte ki védi
A mások pont ő regisztrált nem rég
És én nem a regisztrációjából mondom hogy ő talán nem a csuti majmot védi
Hanem olvasom hozzászólásait
És Ő nem védi mégis a szektás szó használata visszaüt rá
És a te üzenetedből se derül ki mi a visszaigazolás
A szektás de a csutit védi az vasoxidra ilhet
de én még ezt se veszem 100%-ra
Másoknál hamarább és erősebben látszik
A JuhJóz inkább ellene van
Tornando meg egyértelműen ellenzéki Még akkor is ha ezt tüntető lány beszédét kritizálom
 
Spontan egy fiatal diaklany, akinek nem tetszik a rendszer. Nem profi szonok mint Orban aki jogasz?... es tanulta ezt, vagy Gyurcsany aki messze a legjobb szonok jelenleg a politikai palettan.
Ebbe belemanyarazni mindent felesleges , foleg nem azoknak akiknek nem teszik szinten a rendszer.
A legnagyobb hibaja az ellenzeknek es annak szimpatizaloinak, hogy allandoan
az ellenzek oldalan ezerrel tuzelnek egymasra.
Akik Orban levaltasat szeretnek ,azoknak nem szabad valogatosnak lenni se finyaskodni a modszerekben, hanem orulni hogy a fiatalok is szot emelnek a jovojuk miatt.
A lenyeg ez es nem a mondandoja milyen becsomagolasaban van.
Azt dicséretesnek tartom hogy aktivizálódnak
De a politika képességhez nem az kell hogy egyszeregyszer káromkodva szónokoljon
És abban igazad van az ilyen botcsinálta szereplési vágyában tetszelgő taknyost is el kell viselni ha az ellenzék érdekében tesz
 
Miért lenne ellenzéki a címben szereplő diáklány?
Elmondta véleményét a regnáló kormányról.
Úgy ahogy, de elmondta.
Ha egy ellenzéki pártról mondta volna el, akkor mi lenne a titulusa?
A vélemény szabad!
Vagy nem??
Ha csak gondolok valamit, azt is büntethetik majd?
 
Talan azert ellenzeki a diaklany mert a kormanyt kritizalja erosen.
Aki nem velunk az ellenunk...;) gondoljak. A kormany partiak meg az ellenzeket kritizaljak allandoan es ez a "cica harc.":D
 
-
Az értelmező szótár szerint a " geci" melléknevet,
olyan emberi viselkedés, megnyilvánulás, tett elitélésére használja a magyar nyelv, amit utálatosnak, aljasnak, ellenszenvesnek tekintünk.
-
Hangsúlyozom, ez a jelző egy "emberi" rossz tulajdonságot, viselkedést kritizál, bírál míg valakit "fehérjehalmaznak" (Bayer) nevezni a másik emberi voltának a megtagadását jelenti.
-
Ez több mint egyszerű bírálat, ez az egyetemes emberi jogok megsértése, az ügyészség számára egyértelmű rágalmazás.
-
A "gecizést" egyébként nem az ellenzék kezdte hanem Orbán Viktor gyerekkori jó barátja, játszó pajtása és üzleti társa, az "elvtársa".
-
A fiatal lány a saját véleményének adott hangot az utcán, egy szűk körben míg Bayer a magyar kormány támogatásával, egyetértésével, legitimálásával beszél a médiákban úgy ahogy teszi.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,294
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére