Mindenki nyugodjon le: a nagygéci Bözsi néni megkapja a nyugdíját

Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

A válaszod nem elég bár a kérdésem se volt elég.
Ezt írtad:Én a halottam szó alapján nem egy újságcikket vártam. Hanem füllel hallást tehát média fájlt.
Nos, én rádióban hallottam, tehát a fogalmazásom helyes.

Egy csatolható médiafájlhoz az eredetit le kell tölteni, ha körülötte zavaró szövegek vannak, illetve esetleg több letöltésből kell összehozni, meg kell vágni (mint a Juszt-félénél) - ez nagyon munkás egy 20 másodperces hírért. A rádiónak pedig nem akartam reklámot csinálni, bár jelenleg a leghallgathatóbb rádió, igaz csak Budapesten és környékén. (Interneten elérhető.)

DEE, kikerestem Neked azt az időpontot, amikor először bemondták a Klubrádióban. Kb. 1 perc 20-nál kezdődik a hírblokk és 5 percnél van vége:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20190111/klub20190111-152858.mp3

Ráadásul a korábbi napi hírekben az is benne volt, hogy a postán érkező nyugdíjak is késnek, 14-e helyett 16-án fogják kézbesíteni.

Szerintem érdemes néha kevésbé kritikusnak lenni, és észrevenni, hogy a "beszélgetőpartner" segíteni próbál ...
 
1. Valaki hibazott, es ezert termeszetes a retorzio.

2. A miert: aki mar csinalt elektronikus atutalast, az tudja, hogy a partneradatokon es az osszegen kivul meg kell adni az utalas datumat is. A hirek szerint ez kerult tevesen, az ugyintezo( gondolom azt senki nem gondoljma, hogy valamelyik nagy ember csinalja az atutalast) a 12.-i datumot adta meg a 11-i helyett(ez lett volna az eredeti datum, ha nem hetvegere esett volna!)

A pentek reggeli idopont helyett igy szombsati idopont jelent meg .

A masik dolog ami a problemat jelentette: szo sincs semmifele uj szoftvertrol! Eleg szomoru,hogy par agyament ujsagiro fiatal kora ellenere ennyire nincs tisztaban az elettel! Arrol van szo, hogy az elektronikus atutalasok a papir alapu rendszert kovetik nalunk(nyarig, akkorra igerik az azonnali atutalasokat!)
Itt az ugynevbvezett banki napnak jelentosege van. A penteki zaras utan, a hetfoi nyitasig nem tortennek meg a banki ugyletek.
Az allamkincstar javitott, de a kozpinti giro rendszerben hiaba jelent meg a penz, az nem kerult jovairastra a bankoknal. Nem hanyagsag, nem figyelmetlenseg, hanem a bankok egy resze igy mukodik! Ma magyarorszagon 14 bank mukodik ebbol 8 a hetvegen nem teszi rendbe elektronikusan a szamlakat.

Tehat hiaba jelent meg a penz a bank szamlajan, az meg nem kerult jovairasra penteken delutan, majd csak hetfo reggel fog! (a 14 bankbol 6 jovair, a tobbi 8 nem, ezert van az, hogy csak bizonyos emberek jutottak mar penteken a penzukhoz, ok "jo" banknal ugyfelek)

Ami sethet: a rtendszeres atutalasnal(es a nyugdij az) a szamlan van egy automatikus hitelosszeg. Tehat hiaba, hogy lemeritette valaki a szamlajat ezt az osszeget automatikusan igenybe veheti.

Ami lenyeges szerintem: a banki atutalasok egyreszt biztonsagosak, masreszt megvvedik a nyugdijasokat! Nem erdemes egyosszegben kivenni a penzt amint az megerkezik! A patikakba lehet fizetni bankkartyaval, a boltok nagyreszeben szinten. Felesleges keszpenzt dugdosni otthon!
 
Én azért itt-ott vitáznék veled:

Mivel az előző havi dátum dec 5-e volt így biztos állítani kellett. Ezt egy kezdő bérszámfejtő álmából felkeltve is tudja. Pont a MÁK-bana ne figyelték volna (ahol ezt megelőzően GYES,GYED... utalásokat ugyanezen elv szerint utaltak) ?
Meg aztán én nem vetném össze a magánutalást az állami (MÁK-os) legalább 1-1,5 millió személynek szóló utalással, amit nyilván nem egyesével, hanem egy központi szoftverrel összességében állítanak be. Ettől függetlenül, ha vették volna a fáradságot és a GIRO1-t GIRO2-re módosítják (éjszakai utalás), akkor bizony megkapták volna a szombati napon a nyugdíjasuk a törvényi járandóságukat.
Mondjuk akit a rendszer közelébe engednek, annak illene tisztában lenni a hét napjaival (is).

Egyrészt maga az állam jelezte, hogy kísérletileg már januártól az azonnali utalási rendszert használják (élesben viszont csak nyártól fogják).
Másrészt a papír alapúnak is meg kell 4 órán belül érkeznie, ha megfelelően paraméterezett.
Szóval ez nem az agyament újságírókon múlott...
Itt az ugynevbvezett banki napnak jelentosege van. A penteki zaras utan, a hetfoi nyitasig nem tortennek meg a banki ugyletek.
Az allamkincstar javitott, de a kozpinti giro rendszerben hiaba jelent meg a penz, az nem kerult jovairastra a bankoknal. Nem hanyagsag, nem figyelmetlenseg, hanem a bankok egy resze igy mukodik! Ma magyarorszagon 14 bank mukodik ebbol 8 a hetvegen nem teszi rendbe elektronikusan a szamlakat.
No ezzel azért vitáznék, mert küldtem én már szombaton (és nem munkanapi szombaton) elektronikusan pénzt és még aznap meg is kapták.

Tehat hiaba jelent meg a penz a bank szamlajan, az meg nem kerult jovairasra penteken delutan, majd csak hetfo reggel fog! (a 14 bankbol 6 jovair, a tobbi 8 nem, ezert van az, hogy csak bizonyos emberek jutottak mar penteken a penzukhoz, ok "jo" banknal ugyfelek)
Mert az a 6 nyilván jól felfogott üzlet érdekből intézkedett az informatikusai felé, hogy a MÁK-tól érkezett utalásokat pakolják át a magánszemélyek számlájára. (Ami egy nem túl bonyolult utasítás lehetett - mármint informatikailag, ugyanis a MÁK utalós nyugdíjszámlaszáma nagyjából mindenkinél ugyanaz.)
Ami sethet: a rtendszeres atutalasnal(es a nyugdij az) a szamlan van egy automatikus hitelosszeg. Tehat hiaba, hogy lemeritette valaki a szamlajat ezt az osszeget automatikusan igenybe veheti.
Amiért a bank természetesen %-ot számít fel.
Ezt (A,B,C hitel) sok kispénzű nyugdíjas sajnos nem engedheti meg magának, mert az a 2-300 FT is sokuknak egy egész napi költőpénz.
Ami lenyeges szerintem: a banki atutalasok egyreszt biztonsagosak, masreszt megvvedik a nyugdijasokat!
Biztonságosnak biztonságosak, de hogyan védik őket? Ezt kifejtenéd (de ne azzal gyere, hogy így nem lophatják el tőlük, mert az 5000 Ft alatti paypass-okkal simán le lehet 3-4 nap alatt szedni egy 100000 Ft-körüli összeget és a nyugdíjas nem az a típusú ,aki napjában többször ellenőrzi a kártyáját.
Nem erdemes egyosszegben kivenni a penzt amint az megerkezik!
Mert olyan jól kamatozik? (0,9 %/év)
A nyugger hó elején befizeti a rezsit és a gyógyszereit kiváltja, ami jobb esetben elvitte a pénze 75-80%-t. A többi a kaja. Rosszabb esetben erre már nem is nagyon jut.
A patikakba lehet fizetni bankkartyaval, a boltok nagyreszeben szinten. Felesleges keszpenzt dugdosni otthon!
Lehet neked vagy nekem nem pénz az a 20-40 ft/használat (szerződéstől függően, mert ugye a tranzakciós díjat kire hárítja a bank, csakis az ügyfélre), de nekik sokat számít és nincs ingyenes kártyás vásárlás, pontosabban olyan feltételei vannak, hogy azt még egy jól fizetett nyugger sem tudja teljesíteni.
 
Én azért itt-ott vitáznék veled:

Mivel az előző havi dátum dec 5-e volt így biztos állítani kellett. Ezt egy kezdő bérszámfejtő álmából felkeltve is tudja. Pont a MÁK-bana ne figyelték volna (ahol ezt megelőzően GYES,GYED... utalásokat ugyanezen elv szerint utaltak) ?
Meg aztán én nem vetném össze a magánutalást az állami (MÁK-os) legalább 1-1,5 millió személynek szóló utalással, amit nyilván nem egyesével, hanem egy központi szoftverrel összességében állítanak be. Ettől függetlenül, ha vették volna a fáradságot és a GIRO1-t GIRO2-re módosítják (éjszakai utalás), akkor bizony megkapták volna a szombati napon a nyugdíjasuk a törvényi járandóságukat.
Mondjuk akit a rendszer közelébe engednek, annak illene tisztában lenni a hét napjaival (is).

Bontsuk ket reszre a dolgokat.
Van politikai, es van bankszakmai vetulete.
A politikairol az a velemenyem, amit az elso pontban leirtam. Szigoru buntetes!

A szakmai resz azonban egyertelmu: pentek delutan a bankok bezarnak. Az, hogy a giro2 atteszi a penzt, az egy dolog. Ami viszont fontos, hogy a bank szamlajara teszi at a penzt, tehat szombaton nem az ugyfel szamlajara kerul, hanema bankera!
A szamladra majd akkor kerul a penz, ha a bank rendbe teszi a szamlakat, es minden a helyere kerul, ami banki nyitaskor, hetfon reggel fog megtortenni!

A penz elment, a banknal van, viszont meg nem a te szamladon.

No ezzel azért vitáznék, mert küldtem én már szombaton (és nem munkanapi szombaton) elektronikusan pénzt és még aznap meg is kapták.

Biztonságosnak biztonságosak, de hogyan védik őket? Ezt kifejtenéd (de ne azzal gyere, hogy így nem lophatják el tőlük, mert az 5000 Ft alatti paypass-okkal simán le lehet 3-4 nap alatt szedni egy 100000 Ft-körüli összeget és a nyugdíjas nem az a típusú ,aki napjában többször ellenőrzi a kártyáját.

Ismetlem - eleg egyertelmuen leirtam: a 14 magyyarorszagi bankbol 6 az ami hetvegen is rendbe teszi a szamlakat. Valooszinu olyan bankon futott keresztul az atutalas, ami ezt megteszi.

Az hogy letezik szamitogepes bunozes, nem vitatott.
Ami viszont az emberek joreszet fenyegeti, az nem ez! A legtobb bunozo - nezd meg a bunugyi statisztikakat - primitiv ember, aki nem szamitogepen ugykodik! Fejbebver, elveszi a penzedet es annyi!
Ami a szamitogepeseket illeti, fontosnak tartanam a felvilagositast! Mire figyeljenek az emberek oda! Az fishingtol kezdve a trukkkos jelszolopasokig rengeteg modszer van, es sasjnos egyreszt a mi butasagunkbol, masreszt a tajekoztatas hianyabol kovetkezoen nyernek sok penzt!
Ami itt fontos, a nyugdijasok nagy resze nem interneten keresztul vasarol, igy reszben vedve van azoktol a modszerektol, ami foleg ott zajlik.

A keszpenz elkerulese azoktool a bunozoktol mindenkeppen ved, akik eleg primitiven dolgoznak(zsebmetszok, rablok, lakasbetorok)

Ami a hozzaszolasod egeszet illeti, sok dologban egyetertek vele, sok dolog viszont szakmailag vitathato.
Mar regen be kellett vona vezetni a folyamatos utalast - szerintem -.
Nem veletlenul van tervezve abevezetese az iden.
Az elektronnikus fizetes, az internetes aruhazak, stb meglete mar elorevetiti az igenyt.

Vegul valami, ami engem nagyon megfogott anno, mar vagy 5 eve:
Egy kanadaban elo 70 eves holgy haborodott fel nagyon.
- Gyerekek nektek semmi nem szamit. Par szazalek az nektek semmi...!
Es elmagyarazta, hogy Ő a nyugdijat ugye szamlara kapja. Nem nyul a szamlajahoz egesz honapban, hitelkartyat haszna. (nem debit cardot, hanem creditet!!!!)
Nalunk ez az istennek sem akar elterjedni.
Ő egesz honapban hitelkerrtyaval fizet. A nyugdija pedig a bankszamlajan van. Ho vegen a bank megkuldi neki az egyenlegköozlot, hogy mennyit kell fizetniea hitelkartyara. Akkor utalja azt az osszeget a szamlajarol(arra vigyaz, ne lepje tul a hataridot, mert akkor marveszelyesen nagy a kamat)
- Gyerekek! Nekem a bankkamatot fizet a berakott penzert. A hitelkartyas fizetesekkor nem en fizetem a dijat, tehat szamomra ez ingyenes! Igy a bank fizet neke, es nem en.
Amikor reklamaltak akkor mondta amit feljebb irtam: itt semmi nem szamit, apropenz.
Pedig kis penzbol lesz a nagy!

Hat en ezt nagyon megjegyeztem , es oszinten haragszom erte, amikor 150-200-300 forintokat dobnak ki az emberek azzal a jelszovall, hogy az keves penz
 
1. Valaki hibazott, es ezert termeszetes a retorzio.

2. A miert: aki mar csinalt elektronikus atutalast, az tudja, hogy a partneradatokon es az osszegen kivul meg kell adni az utalas datumat is. A hirek szerint ez kerult tevesen, az ugyintezo( gondolom azt senki nem gondoljma, hogy valamelyik nagy ember csinalja az atutalast) a 12.-i datumot adta meg a 11-i helyett(ez lett volna az eredeti datum, ha nem hetvegere esett volna!)

A pentek reggeli idopont helyett igy szombsati idopont jelent meg .

A masik dolog ami a problemat jelentette: szo sincs semmifele uj szoftvertrol! Eleg szomoru,hogy par agyament ujsagiro fiatal kora ellenere ennyire nincs tisztaban az elettel! Arrol van szo, hogy az elektronikus atutalasok a papir alapu rendszert kovetik nalunk(nyarig, akkorra igerik az azonnali atutalasokat!)
Itt az ugynevbvezett banki napnak jelentosege van. A penteki zaras utan, a hetfoi nyitasig nem tortennek meg a banki ugyletek.
Az allamkincstar javitott, de a kozpinti giro rendszerben hiaba jelent meg a penz, az nem kerult jovairastra a bankoknal. Nem hanyagsag, nem figyelmetlenseg, hanem a bankok egy resze igy mukodik! Ma magyarorszagon 14 bank mukodik ebbol 8 a hetvegen nem teszi rendbe elektronikusan a szamlakat.

Tehat hiaba jelent meg a penz a bank szamlajan, az meg nem kerult jovairasra penteken delutan, majd csak hetfo reggel fog! (a 14 bankbol 6 jovair, a tobbi 8 nem, ezert van az, hogy csak bizonyos emberek jutottak mar penteken a penzukhoz, ok "jo" banknal ugyfelek)

Ami sethet: a rtendszeres atutalasnal(es a nyugdij az) a szamlan van egy automatikus hitelosszeg. Tehat hiaba, hogy lemeritette valaki a szamlajat ezt az osszeget automatikusan igenybe veheti.

Ami lenyeges szerintem: a banki atutalasok egyreszt biztonsagosak, masreszt megvvedik a nyugdijasokat! Nem erdemes egyosszegben kivenni a penzt amint az megerkezik! A patikakba lehet fizetni bankkartyaval, a boltok nagyreszeben szinten. Felesleges keszpenzt dugdosni otthon!

MAr az els mondataid nem valosak, igy a tobbi ..............
Feltettem Korozs politikus egyenes beszedben adott valaszban 12 milliardot koltottek a nyugdij elszamolas utalas uj szoftverere.
Ugyan o nem jobboldali de a jobb oldalon sem cafoltak meg.

NEm kell csodalkozni ha fals infokat torlom, hisz oly konnyu a mediat az ujsagirokat ekezni ha nem informalodunk csak vakon benyeljuk a jobb oldali mediumot.

Termeszetesen hiba elofordul es nem is lenen semmi baj ha van "gac" es mersz kiallni es elmondani elnezest. Ez az ami felduhitett mindenkit es a handa bandazas.

NA azert a 12 milliard is meger egy miset, mert ennyiert elvarhato a profi munka, de az nem megy, mint ahogy az aprilisi szavazasnal is milliardokert csalt az a franya uj szoftver.
 
Eddy megszunt mar az a rendelet otthon hogy ingyen 4-5 utalas lehet utana kell fizetni utalasonkent 1000-1500 Ft koruli osszeget?
 
Ez bank fuggvenye.
A bankok igyekeznek ugyfelet fogni, es ahany annyifele kedvezmenyt probalnak adni.
Nem rendelet ez, hanem banki kedvezmeny
Akkor miert ajanlod hogy ne vegyek ki a penzuket egybe a nyugdijasok?
Ki a fene akar nyugdijaskent fizetni atutalasonkent???????
gyakorlatias ember leven
egy 100ezr Ft-os nyugdij ami nem is sok
1 utalas villany
2 utalas viz
3 gyogyszertar
4 lakas biztositas
5 6-7-8-9 utalas Tesco bevasarlas hati egy alkalommal
10 Kozos koltseg vagy hazado
11 kuka dij
12 keszpenz hisz ha valami kell pl egy kg kenyer.

NA most te josz a szamolassal mennyi penzbe kerul atlagba ennyi atutalas? es meg biztos van tobb is amit elfelejtettem.

Miert is ajanlod a nyugdijasoknak ne egybe vegyek fel a nyugdijukat??????
erveket kerek nem a koramany propagandat.
 
Amiket leirtal az nagyon vegyes.szamlafizetesek: kártyával lehet fizetni a postan
Vasarlas: a díjat atvallalja az eladó, tehát Tescoban kártyával fizetsz és neked ingyenes

Tehát a fizetések zomehez nem kell készpénz, és ingyenes szamodra
 
Ez egy jó összefoglaló, amit nem írnak az, hogy ki fizet. A díjakat sokszor atvallalja vagy a bank, vagy a kiskereskedelmi egyseg
Es ugy jarnak a nyugdijasok fizetni hogy a honuk alatt a brossura mikor kell fizetni tranzakcios illeteket? Vagy mar fejbol kopik mint az egyszer egyet?
 
Utoljára módosítva:
Bontsuk ket reszre a dolgokat.
Van politikai, es van bankszakmai vetulete.
A politikairol az a velemenyem, amit az elso pontban leirtam. Szigoru buntetes!
OK. Kinek?
A MÁK nem politikai szervezet és egyetlen dolgozója sem politikus.
A szakmai resz azonban egyertelmu: pentek delutan a bankok bezarnak. Az, hogy a giro2 atteszi a penzt, az egy dolog. Ami viszont fontos, hogy a bank szamlajara teszi at a penzt, tehat szombaton nem az ugyfel szamlajara kerul, hanema bankera!
A szamladra majd akkor kerul a penz, ha a bank rendbe teszi a szamlakat, es minden a helyere kerul, ami banki nyitaskor, hetfon reggel fog megtortenni!
Csak ismételni tudom önmagamat: a lányomnak szombati (munkaszüneti) napon utaltam és még aznap megkapta, igaz mindkettőnk számlája ugyanazon banknál van.
A penz elment, a banknal van, viszont meg nem a te szamladon.

Ismetlem - eleg egyertelmuen leirtam: a 14 magyyarorszagi bankbol 6 az ami hetvegen is rendbe teszi a szamlakat. Valooszinu olyan bankon futott keresztul az atutalas, ami ezt megteszi.
Na itt a politikusok hozzá nem értése. Ha csak egy bank is képes, akkor az összes többi is, csak elő kell nekik írni törvényileg...
Az hogy letezik szamitogepes bunozes, nem vitatott.
Ami viszont az emberek joreszet fenyegeti, az nem ez! A legtobb bunozo - nezd meg a bunugyi statisztikakat - primitiv ember, aki nem szamitogepen ugykodik! Fejbebver, elveszi a penzedet es annyi!
Bakker! Mostantól majd nem merek kimenni az utcára.
Igaz a "gáz/víz/villanyóra leolvasó" típusú csalók meg bejönnek a házba (ha beengedem), de a bugyelláris mindig a zsebemben van...
Ami a szamitogepeseket illeti, fontosnak tartanam a felvilagositast! Mire figyeljenek az emberek oda! Az fishingtol kezdve a trukkkos jelszolopasokig rengeteg modszer van, es sasjnos egyreszt a mi butasagunkbol, masreszt a tajekoztatas hianyabol kovetkezoen nyernek sok penzt!
Ami itt fontos, a nyugdijasok nagy resze nem interneten keresztul vasarol, igy reszben vedve van azoktol a modszerektol, ami foleg ott zajlik.
Na látod, ez itt a gond!a nyugdíjasok nagyobb része nemhogy nem tudja mi az az adathalászat, de sajna azt sem tudja, mi az az adat. Ezen kellene fejleszteni..
A keszpenz elkerulese azoktool a bunozoktol mindenkeppen ved, akik eleg primitiven dolgoznak(zsebmetszok, rablok, lakasbetorok)

Ami a hozzaszolasod egeszet illeti, sok dologban egyetertek vele, sok dolog viszont szakmailag vitathato.
Mar regen be kellett vona vezetni a folyamatos utalast - szerintem -.
Nem veletlenul van tervezve abevezetese az iden.
Az elektronnikus fizetes, az internetes aruhazak, stb meglete mar elorevetiti az igenyt.
Újfent kérdem: kinek a sara,, ha nem a politikáé?
Vegul valami, ami engem nagyon megfogott anno, mar vagy 5 eve:
Egy kanadaban elo 70 eves holgy haborodott fel nagyon.
- Gyerekek nektek semmi nem szamit. Par szazalek az nektek semmi...!
Es elmagyarazta, hogy Ő a nyugdijat ugye szamlara kapja. Nem nyul a szamlajahoz egesz honapban, hitelkartyat haszna. (nem debit cardot, hanem creditet!!!!)
Sajna a kanadai rendszert nem ismerem, de a hazait annál inkább. Nem vagyok tipikus nyugger ebből a szempontból, mert van kredit és debit kártyám is. De!
Egyrészt amíg Amex volt sok helyen nem tudták elfogadni (talán ezért is köszönt el tőle a legnagyobb magyar bank). Másrészt a kártya éves díja 5000 Ft, ami talán nem kevés nemzetközi viszonylatban sem.
Aztán, ha "neadjég" kp kell, arany áron vehetsz fel automatából pénzt.
Nalunk ez az istennek sem akar elterjedni.
A fentiek alapján csodálkozol?
Ráadásul itt nincs napi egyenleg sms (persze, ha lenne se érne semmit). Követni kellene napi szinten a költést, amire sokan képtelenek. Ráadásul nem havonta, hanem 45 nap a hitelezés, ami tovább bonyolítja az "eccerű ember" gondolkodását.
Ő egesz honapban hitelkerrtyaval fizet. A nyugdija pedig a bankszamlajan van. Ho vegen a bank megkuldi neki az egyenlegköozlot, hogy mennyit kell fizetniea hitelkartyara. Akkor utalja azt az osszeget a szamlajarol(arra vigyaz, ne lepje tul a hataridot, mert akkor marveszelyesen nagy a kamat)
Tehát a nyugdíja fedezi a kiadásait, ami itthon nem teljesen jellemző.
- Gyerekek! Nekem a bankkamatot fizet a berakott penzert.
Mint mindenkinek, akinek van betett pénze. Lekötetlenül 0,9%/év- kamatadóá
Lekötve meg max 2%-kamatadó.
Megéri.

A hitelkartyas fizetesekkor nem en fizetem a dijat, tehat szamomra ez ingyenes! Igy a bank fizet neke, es nem en.
Amikor reklamaltak akkor mondta amit feljebb irtam: itt semmi nem szamit, apropenz.
Pedig kis penzbol lesz a nagy!
Tehát neked nem számítanak fel évente 5-6000 Ft kártyadíjat, nem fizetsz folyószámladíjat... csak a bank fizet. Hm.
Hat en ezt nagyon megjegyeztem , es oszinten haragszom erte, amikor 150-200-300 forintokat dobnak ki az emberek azzal a jelszovall, hogy az keves penz
Pedig a kereskedelem erre játszik rá és nem is kis mértékben. Ha jól emlékszem a Lidlben épp most volt/van a párszázas napok.
De a fineszes biztosítási ügynökök is többnyire azzal fejezik be, hogy mindez magának napi 1 kávi ára.
 
Es ugy jarnak a nyugdijasok fizeti hogy a honuk alatt a brossura mikor kell fizetni tranzakcios illeteket? Vagy mar fejbol kopik mint az egyszer egyet?
Bocs hogy elmondtam a véleményem. Vitázni lehet csak nem érdemes. Mindenki döntse el mit szeretne.
Amit nem árt tudni: az országnak meg sokat kellene fejlődni, de nem hülyék élnek itt
 
Ez egy jó összefoglaló, amit nem írnak az, hogy ki fizet. A díjakat sokszor atvallalja vagy a bank, vagy a kiskereskedelmi egyseg
Ne haragudj de én még olyan hülye bankkal nem találkoztam.
Ha nem illeték akkorszámlavezetési díj, kártyadíj vagy más néven beszedi. (Ha már van ilyen terhelés, akkor annak a mértékét növeli sunyin, mint most az állam az áram díját 12%-al).
 
Bocs hogy elmondtam a véleményem. Vitázni lehet csak nem érdemes.
Szerintem meg érdemes, mert úgy vélem hogy átlag felett vagy tájékozott a pénzügyi kérdésekben (és magam is odasorlom nagyképűen), de mégis másként látjuk a dolgokat.
Mindenki döntse el mit szeretne.
Amit nem árt tudni: az országnak meg sokat kellene fejlődni, de nem hülyék élnek itt
Az embereknek nálunk jobbára nem az eszük korlátozott, hanem a lehetőségeik.
 
Az alábbi bankok pedig egyértelműen elengedik az illetéket a mostani könnyítésnek megfelelően:

  • Budapest Bank
  • Raiffeisen Bank
  • MKB Bank
  • K&H Bank
  • A hirdetmények alapján a tranzakciós illeték továbbra is változatlan formában terhelésre kerül a következő bankoknál:
    • Erste Bank
    • Gránit Bank
    • Sberbank
    • UniCredit Bank
    Csökkent az átutalások díja az OTP Banknál, de nem egyértelműen a jogszabály hatására. A CIB Bank hirdetményében pedig akcióként szerepel a könnyítés az idei év végéig.

  • Az állam egyébként jelentős bevételt szerez tranzakciós illetékből: az előirányzat 2018-ban 204 milliárd volt a költségvetési törvényben, míg 2019-ben 228 milliárd forintot várnak úgy is, hogy a 20 ezer alatti tranzakcióknál elengedik az illetéket. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány a tranzakciós illeték kivezetésén gondolkodik.
 
Amiket leirtal az nagyon vegyes.szamlafizetesek: kártyával lehet fizetni a postan
Vasarlas: a díjat atvallalja az eladó, tehát Tescoban kártyával fizetsz és neked ingyenes
Most nehogy azt gondold, hogy rád szálltam, de megint tévedsz. A TESCO meg a többiek eleve egyedi megállapodás alapján kialkusznak a bankjuktól egy kedvező díjat (amire rájön az államilag előírt tranzakciós díj Ezt pénzt meg a profitot (ja meg az ÁFÁ-t) ráteszik az ELÁBÉ-re és így kapják a termék kisker árát. Tehát attól, hogy a csekken nincs ott (miként a boltbaszállítás díja sem), még fizeted.
(Ja aki nem szakember annak ELÁBÉ=eladott áruk beszerzési értéke.)
Tehát a fizetések zomehez nem kell készpénz, és ingyenes szamodra
Szerintem meg a fentiek miatt nem.

Ja és tavaly előttig a postai kártyahasználat készpénzfelvételnek számított, ami nem 0,3 %, hanem 0,6% tranzakciós díjat vont maga után számlaköltségben.
 
Ugy itelem meg nem vagyok hulye meg ha annak is tart egy ket tarsalkodo ember, de meg mindig nem kaptam arra valaszt miert is propagalod hogy a nyugdijasok ne vegyek fel kp be a nyugdijukat. Mitol jarnak jobban ha nem veszik fel kp a nyugdijat.
Erteni velem a sok info kozott hogy itt ott van tranzakcios illetek de hogy ezt fejbol meg kell tanulni vagy hamar belejon az ember hisz a zsebe banja.
 
Tavalyelottig.

A Tescoban pedig igy is ugy is megfizeted a dijat. Ha kp-vel fizetsz akkor is ugyan annyi.
Ha kartyaval, vagy mobilteloval fizetsz akkor sem dragabb.
Es itt errol volt szo!

Ma a kartyahasznalat kifejezetten olcso a kp-hez kepest, es biztonsagos.
 
Ugy itelem meg nem vagyok hulye meg ha annak is tart egy ket tarsalkodo ember, de meg mindig nem kaptam arra valaszt miert is propagalod hogy a nyugdijasok ne vegyek fel kp be a nyugdijukat. Mitol jarnak jobban ha nem veszik fel kp a nyugdijat.
.

Tevedesek elkerulesere: ne, propagalom :)
Ajanlottam, mert szerintem kifizetodobb, mint a kp hasznalat.

Lehetne tanulmanyt irni, de azt hittem, eleg egyertelmu, igy nem mentem reszletesen bele.

A nagyobb telepukleseken mindenkeppen megeri.
Kis telepuleseken falukban nem annyira, mert az infrastruktura meg nem annyira fejlett.
Ha valaki kp-t szeretne hasznalni, annak jobbban megerti ha postas hozza a nyugdijat, de ha mar valaki elkezdte azzal, hogy szamlara keri, annak nem sok ertelme van, hogy elutaljak neki, Ő meg elmegy egy automatahoz, es felveszi az osszeget.
 
Elképzelni sem tudsz egy olyan helyzetet, hogy vannak akiknek a 48 ezer forintos nyugdíj fillérre és napra van beosztva? Akik ma nem kapták meg a nyugdíjukat azok között lehet, hogy vannak olyanok akik emiatt a csúszás miatt hétvégén nem esznek? Nekik egy rendkívüli étkezési utalvány óriási segítség! Persze nem itt, nem ebben az országban, hiszen itt ilyen szegénység nincs!
*
Volt olyan ismerősöm, aki az "orromra koppintott", miszerint akkor bezzeg nem rinyált a nyugdíjas társadalom, amikor decemberben előbb kaptunk nyugdíjat? Részemről nem kértem. De van aki nem is tudja beosztani, és elköltötte, igaz, ez legyen az ő kínja. De az is "igaz", ha 12-én van a kifizetés, akkor legyen 12-én és ne 11-én - mondták nekem. De ha egyszer a 12.-e hétvégére esik, akkor már érthető, hogy többen kétségbe voltak esve. Mert a keveset, még nehezebb beosztani.
Részemről igaz, sokszor és hangsúlyosan felemlegettem az ukránokat, no meg a románokat, akik elég határozottan megnyírbálják azt az összeget, amely az itt - határon belül - élő nyugdíjasokat illetné. De ezek a dühös kiszólásaim, úgymond, legyenek az én gondom. Még akkor is, ha ezekkel sikerült feltornázni a vérnyomásomat. Igenis, igaztalannak érzem, tudom és még mindig reklamálom. Miért is kapnak ukránok, románok abból a pénzből, ami minket illet(ne), mert ha nekik nem fizetnének, nekünk több is jutna. Tény, hogy sem a sóhajom, sem a dühöm - nem hallatszik fel oda, akiknek az volna tiszte, dolga, hogy azok érdekeit védje, akik határon belül éltek, élnek és élni fognak, reméljük, csak azért is...
 
Akkor miert ajanlod hogy ne vegyek ki a penzuket egybe a nyugdijasok?
Ki a fene akar nyugdijaskent fizetni atutalasonkent???????
gyakorlatias ember leven
egy 100ezr Ft-os nyugdij ami nem is sok
1 utalas villany
2 utalas viz
3 gyogyszertar
4 lakas biztositas
5 6-7-8-9 utalas Tesco bevasarlas hati egy alkalommal
10 Kozos koltseg vagy hazado
11 kuka dij
12 keszpenz hisz ha valami kell pl egy kg kenyer.

NA most te josz a szamolassal mennyi penzbe kerul atlagba ennyi atutalas? es meg biztos van tobb is amit elfelejtettem.

Miert is ajanlod a nyugdijasoknak ne egybe vegyek fel a nyugdijukat??????
erveket kerek nem a koramany propagandat.
*
Az én rendszerem a következő. Megkapom az sms-t, a listát már előre elkészítem, melyik szolgáltatónak, mennyi pénzt kell utalnom. Ezek után ráröppenek a számítógépemre és utalok-utalok-utalok... és utalok. Minden utalás után megjelenik a számlámon, hogy még mennyi pénzem van. Amikor az összes átutalást megcsinálom, a maradványt az automatából felveszem. Ha "spejzolni" akarok, akkor a maradvány egy bizonyos részét rajta hagyom a számlámon.
A saját utalásaimat én végzem, tehát nem a banki alkalmazottat fárasztom. S, ennek ellenére, havi szinten több ezer forintot LEEMELNEK a számlámról. Számlakezelési- és tranzakciós díjként. Havonta 2 alkalommal vehetem fel, automatából ingyen a pénzt. Ha ennél többször tenném, a havi elszámolásnál még megnyomná azt az összeget, amit levonnak tőlem, mint fentebb írtam, azon oknál fogva: tranzakciós díjként.
Az is igaz, ha kártyával vásárolok, akkor a bank nem számol fel díjat. Ez az ábra ma, Magyarországon.
 
Ugy itelem meg nem vagyok hulye meg ha annak is tart egy ket tarsalkodo ember, de meg mindig nem kaptam arra valaszt miert is propagalod hogy a nyugdijasok ne vegyek fel kp be a nyugdijukat. Mitol jarnak jobban ha nem veszik fel kp a nyugdijat.
Erteni velem a sok info kozott hogy itt ott van tranzakcios illetek de hogy ezt fejbol meg kell tanulni vagy hamar belejon az ember hisz a zsebe banja.
Bármily fura, egyetértek Eddyvel, a plasztikpénz használata lenne kívánatos, mert az a jó mindenkinek.
(Nem kell készpénzt nyomtatni az államnak, ugyanakkor ellenőrizheti a vásárlás szabályosságát.
Az eladónak sem kell bajlódnia a vásárlótól kapott pénz megszámolásával, bankszámlára való elhelyezésével és a vevőtől sem tudják csak az "egyedi azonosított" pénzét ellopni a tolvajok, sőt az is tiltható.)
Csakhogy nálunk a 2010-es bankellenes korszakban annyi negatív szabályzót vezettek be, hogy akinek volt is plasztik pénze, annak is elment a kedve a használatától.
A tranzakciós adót, kamatadót, a...-t, amit a kormány fennen hangoztatott, hogy nem hárítható át a használóra, csak áthárították burkoltan. Ezt azóta több cikkben is taglalták, most nem keresném elő.
A számlavezetési díjak igencsak meghíztak, a kamatok a banki alapkamat 11%-ról 0,9%-ra csökkenése csak a betéti kamatok csökkenését hozta ( a hitelkártya tartozás meg nem fizetett része után még mindig 35% felett van a kamat mindenütt, a hagyományos betéti kamatok ugyanakkor egyjegyűek lettek).
A kártyák éves díja ezres nagyságrendű, az elveszett pótlása, szintén ezrekben mérhető...

Összehasonlításként volt olyan USA betéti kártyám - igaz még a válság előtt, amin, ha 100 USD felett volt a betéti összeg, nem kellett fizetni számlavezetési díjat. Ha akartam, bármely boltban kérésre a vásároltnál nagyobbat vontak a kártyáról és a különbözetet készpénzben a boltos odaadta (ezt nálunk ma büntetik).
Szóval nem folytatom.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,587
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére