Az FBI nyomozást indított Trump ellen

Több FBI-ügynök már 2016-os elnökválasztási kampány során is gyanúsnak tartotta a Donald Trump körüli orosz szálakat.


Napokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök 2017-ben váratlanul kirúgta az FBI igazgatóját, James Comey-t, a szövetségi nyomozó iroda munkatársai vizsgálatot indítottak, hogy megnézzék, Trump titokban nem dolgozik-e az oroszoknak – írja a New York Times.

A lapnak nyilatkozó és az ügyet jól ismerő források szerint

az FBI nyomozóinak azt kellett megvizsgálniuk, hogy az amerikai elnök nem veszélyezteti-e az Egyesült Államok nemzetbiztonságát,

illetve, hogy James Comey kirúgásával nem akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Egy korábbi FBI-tanácsadó szerint ugyanis

amennyiben Trump azért rúgta ki Comey-t, hogy leállíttassa az oroszokkal kapcsolatos vizsgálatot, az nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.

000_1C61BE.jpg


A lap szerint

több FBI-ügynök már 2016-os elnökválasztási kampány során is gyanúsnak tartotta a Donald Trump körüli orosz szálakat,

de nem indítottak nyomozást, részben azért, mert nem tudták, hogyan kezeljenek egy ilyen érzékeny és nagy horderejű nyomozást.

Az FBI által kezdett nyomozást az elnökválasztási kampány állítólagos orosz befolyásolását vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész vette át, de azt nem tudni, hogy figyelembe veszi-e a kémelhárítási szempontokat. Ahogy az sem tisztázott, hogy a nyomozást megindító FBI-ügynökök nem lépték-e át a hatáskörüket – olvasható a New York Times cikkében.

Cikk- és címlapkép: AFP

(The New York Times, 24
 
Nahát, ott ilyet is lehet? Nyomozni az elnök stiklijei miatt?
Nálunk ilyen mikor lesz?
A watergate idején az elnök bukásához vezetett
Ilyen lehallgatás nálunk megtörténik következmények nélkül
Ma nálunk orosz szálakat biztos hogy nem vizsgálnak
De bízom Polt Péter nem inog meg más téren sem
A nemzetbiztonsági bizottságunk is jól teszi a dolgát.
Mert a Fideszesek mindég elmennek nem bojkottálják.
Mint a Gruevszki-botránnynál
Ugye mi rendszerünk működik olyan jól mint az amerikai?
apró különbségekre van akik nem adnak
 
Utoljára módosítva:
Trump most tart az elnökségi ciklusának a felénél, az elnök egy személyben államfő, kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka.
Furcsa, hogy minden hatalom ráruházása után várnak két évet és elkezdenek vizsgálódni ... vajon meddig tart egy ilyen komoly vizsgálat? És közben nála hagyják az aktatáskát az atombombák indítókulcsával?

Tényleg a mi KGBélánkkal vajon mi van, az ő ügye is régóta húzódik, pedig ugyanazokkal vádolják mint az USA elnökét, gondolom az amerikai eset vizsgálata jópár évvel tovább fog tartani.
 
Utoljára módosítva:
Tényleg a mi KGBélánkkal vajon mi van, az ő ügye is régóta húzódik, pedig ugyanazokkal vádolják mint az USA elnökét, gondolom az amerikai eset vizsgálata jópár évvel tovább fog tartani.
Itt a terelős.De nem hagyjuk leterelni Trumpról(furcs furcsa? mi furcsa
a lényeg hogy képes egy rendszer az elnöke ellen is nyomozni és fellépni ha kell
 
Nincs ebben semmi különös, Obama-kormányzat alatt is volt ilyen.
De mi is ez?
1978-ban 18 napig tartott, Bill Clinton alatt viszont 1995-ben két részletben összesen 27 napra is leállt a kormányzat, mielőtt 1996-ban egy újabb shutdown következett. Legutóbb 2013-ban volt ilyen, miután a két párt nem tudott megegyezni a költségvetés alapjairól. Akkor 16 napig álltak bénultan a szövetségi intézmények. A CNN szerint azonban annyiból kivételes a mostani helyzet, hogy az elmúlt évtizedekben ez az első, aminél a kongresszus mindkét házát és az elnököt is ugyanaz a párt adja.

Nincs pénz a határfalra, leállt az amerikai kormányzat
Vagy elmérte farkát előre ígérettel szájaskodással, vagy elszegényedett az USA
Ez utóbbi esetén kérjen Kínától neki van
 
Utoljára módosítva:
Itt a terelős.De nem hagyjuk leterelni Trumpról(furcs furcsa? mi furcsa
a lényeg hogy képes egy rendszer az elnöke ellen is nyomozni és fellépni ha kell

és ez nem természetes?! ... a magyar kormány vagy a kormányfő ellen hány feljelentést tett eddig az ellenzék?
Csak Brüsszelben a magyar kormány megregulázása érdekében hány meg hány feljelentést tettek?
Mindet természetesen ki is kivizsgálták.
 
és ez nem természetes?! ... a magyar kormány vagy a kormányfő ellen hány feljelentést tett eddig az ellenzék?
Csak Brüsszelben a magyar kormány megregulázása érdekében hány meg hány feljelentést tettek?
Mindet természetesen ki is kivizsgálták.
Látom a cikkről beszélsz
Illetve nem beszélsz
ez a terelés
 
Vagy elmérte farkát előre ígérettel szájaskodással, vagy elszegényedett az USA
Ez utóbbi esetén kérjen Kínától neki van

így is úgy is már el vannak adósodva kínának... de nyomtatnak egy kicsivel több pénzt és minden OK.
itt akár követheted, hogyan növekszik az USA adóssága (US national debt):

http://usdebtclock.org/

vagy hányan élnek kajabonokon (food stamp recipients) ... milliókban van megadva, többen vannak ilyen segélyen mint Kanada lakossága.
 
Utoljára módosítva:
Te vagy a huhogo veszmadar? Az adossag a hitel az a gazdasagot elorevisszi.
Usa gazdasag oriasi.
KIna is egyre jobban fejlodeik de a statisztikajuk nem merheto realisan mint a kapitalizmusba hisz nem a piac diktaja a tozsdet hanem az allam idonkent benyom nagy osszegeket ami egy lufi, ha all a bal nalunk csinalnak egy aramszunetet,igy nem zuhaz a penzuk annyira egyszere.
Meg ilyen dolgok elofordulnak jo ha nem hiszel mindenfele statisztikanak.
Orban alatt is elszallt az allamadossag soha ilyne nagy mertekben mint most.
Akkor a te logikad szerint hamarosan csodot jelent?
A FED nem igy mukodik.
 
BAtran rakd be a penzed kinai valutaba, majd meglatod mennyivel lesz jobb neked a dollar helyet.
OLyan hulyesegeket tudsz mondani, hogy hihetetlen. MEg azsiat se tudjak uralni nem a vilagot, es kozben olbe tett kezzel malmoznak Usaba. Foleg ha kihuznak a toket ami befektetes megy hozzajuk.
 
BAtran rakd be a penzed kinai valutaba, majd meglatod mennyivel lesz jobb neked a dollar helyet.
OLyan hulyesegeket tudsz mondani, hogy hihetetlen. MEg azsiat se tudjak uralni nem a vilagot, es kozben olbe tett kezzel malmoznak Usaba. Foleg ha kihuznak a toket ami befektetes megy hozzajuk.

ezeket hozzáértők állítják:
Egyszerűen fogalmazva, az USA monetáris rendszere nem más, mint „pénz a semmiből”, azon egyszerű oknál fogva, hogy amióta Nixonnak köszönhetően a dollárnak nincs arany fedezete, a világ pénzrendszerének nincs kézzelfoghatóbb alapja, mint a politikusok ígérete, hogy nem nyomtatnak többet a kelleténél.

Alan Greenspan, korábbi Fed elnök és Larry Summers, Barack Obama pénzügyi tanácsadója, két külön interjúban szinte szó szerint ezt nyilatkozták. Más szavakkal ugyan, de lényegében azt mondták, hogy „az USA nem válhat fizetésképtelenné, hiszen a kormány további pénzeket vehet fel illetve nyomtathat, hogy jövőbeli fizetési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.”

ezeket szerintem sokan el is hiszik és ezért mikor a "nagyok" egymással kereskednek már nem használják a dollárt referenciának.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,560
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére