Kanada kegyelmet kér a Kínában halálra ítélt állampolgárára

Kanada hivatalosan kegyelmét kért a Kínában drogcsempészet miatt halálra ítélt állampolgárának - közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter Québec tartományban helyi idő szerint kedden tett látogatásán.

33000.jpg

A kanadai hatóságok a kínai nagykövetségéhez fordultak kegyelmi kérvénnyel. Freeland emlékeztetett arra, hogy Kanada régóta és következetesen ellenzi a halálbüntetést.

"Úgy gondoljuk, hogy ez embertelen és nem helyénvaló, és bárhol is mérlegelik a halálbüntetés kiszabását egy kanadai vonatkozásában, felemeljünk ellene a hangunkat, és mások esetében is ezt tesszük" - mondta a külügyminiszter.

Kínában hétfőn ítélték halálára Robert Lloyd Schellenberg kanadai állampolgárt kábítószer-csempészet vádjával. A talieni népbíróság ítélete szerint Schellenberg "összeesküdött másokkal", hogy 222 kilogramm metamfetamint csempésszen Kínából Ausztráliába 2014 végén. A liaoningi legfelsőbb bíróság tavaly decemberben rendelt el perújrafelvételt, miután az ügyészség azzal érvelt, hogy az eredetileg kiszabott 15 éves börtönbüntetés túl enyhe volt. Schellenberg fellebbezni fog. Egyik ügyvédje azt mondta, hogy a bíróság nem szigoríthatta volna az ítéletét anélkül, hogy új bizonyítékot mutattak volna be az ügyben.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elítélte a halálos ítéletet, és azzal vádolta Kínát, hogy önkényesen hozta meg a döntést.

A Kanada és Kína közötti kapcsolatok azóta feszültek, hogy Kanadában az amerikai hatóságok kérésére tavaly decemberben letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. Az Egyesült Államok szerint Meng Van-csou a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve az Európai Unió által elrendelt Irán-ellenes szankciókat.

A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, az esetet követően pedig őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt az ország "nemzetbiztonságát fenyegető" cselekmények gyanújával. Bár Kína nem kapcsolta össze Meng ügyét a kanadaiak letartóztatásával, Peking korábban arra figyelmeztette Ottawát, hogy súlyos következményekkel kell számolnia, ha nem engedik azonnal szabadon a Huawei alapítójának lányát.

atv
 
Egy országnak kötelesség kegyelmet kérni még akkor is ha tudja hogy a polgára bűnt követett el.
A másik kína nyújtogatj a a karmait próbálja a határokat felállítan vagy növelni...látsd ez az ügy a kínai tengern egyre több mesterséges sziget építése ezáltal a tengeri határok megnövelése, meg itt van Tajvan ügye.
 
El se olvastam mit tett.Mindegy is egy szempontból (halál nem visszafordítható)
De kegyelmet kérni kell
Több okból
Ki tudja miként jut egy messzi ország igazságszolgáltatása során odáig ítéletet hoznak
Hogy minden teljesen tisztességes volt e ki tudja?
Meg kell menteni a haláltól az ítélet után a vizsgálat még hozhat felszínre dolgokat,Kiderülhet akármi
Most hogy van egy kis nézeteltérés Kína és Kanada között
Várni kell és kegyelmet kérni
 
Utoljára módosítva:
Skizofrén dolog a halálbüntetés.
Az egyes országok törvényei általában tiltják, és megtorlással fenyegetik az emberölést. Ugyanakkor egyes országok ezekkel saját törvényekkel szembe menve törvényeikben teszik lehetővé az ember megölését.
 
Ha skizofrén ha nem, most egy múltbéli esetet hozok.
Az utolsó halálbüntetés Magyarországon: Soós Lajos és György József a rendőrgyilkosság elkövetői.Németh István megúszta mert 19 éves volt
Nos ezeknél én igen jogosnak tartom a halálbüntetést
http://www.origo.hu/itthon/20180223...-akik-eletukkel-fizettek-hogy-elkapjak-a.html
 
Még is, hogyan hozod össze azt, hogy a törvény egy részben tiltja, a másik részben pedig előírja ugyanarra a cselekményre vonatkozóan az ölést?
 
Még is, hogyan hozod össze azt, hogy a törvény egy részben tiltja, a másik részben pedig előírja ugyanarra a cselekményre vonatkozóan az ölést?
Nem töröm ilyen marhaságon a fejem
Aki annyira bizonyíthatóan ölt mint Soós
És olyan előélete van
Mindebből következik egy reménytelen és javíthatatlan gyilkos amíg él addig bűnelkövető marad
megerőszakolt gyerekeket is.Összességében
Nincs mentség
Kivétel amikor a törvény öl
Nem az öléssel a baj úgy gondolom hanem a törvényen kívüli öléssel
Persze a katonák is ölnek
Sőt parancs mögé bújva is gyilkolnak
Nos én egyszerűbb vagyok annál hogy a morál és törvény között lássam a különbséget
Soós esetében dicsérem az akasztást
Bár nálam a német se úszta volna meg olyan könnyen
 
Az utolsó Magyarországon végrehajtott halálos ítélet: Vadász Ernő 1988 július 14.
Tévedtem De akkor mondjuk másképp Soós volt az utolsó rendőrgyilkosságért halálos ítéletetes aki ilyen nagy nyilvánosságot kapott és bal lábán barna zokni volt.
Meg hármat tüsszentett reggel 7 kor
 
Nem töröm ilyen marhaságon a fejem
Aki annyira bizonyíthatóan ölt mint Soós
És olyan előélete van
Mindebből következik egy reménytelen és javíthatatlan gyilkos amíg él addig bűnelkövető marad
megerőszakolt gyerekeket is.Összességében
Nincs mentség
Kivétel amikor a törvény öl
Nem az öléssel a baj úgy gondolom hanem a törvényen kívüli öléssel
Persze a katonák is ölnek
Sőt parancs mögé bújva is gyilkolnak
Nos én egyszerűbb vagyok annál hogy a morál és törvény között lássam a különbséget
Soós esetében dicsérem az akasztást
Bár nálam a német se úszta volna meg olyan könnyen
Nem is kell törnöd a fejedet. Mentséget sem kell keresni az ölésre.
Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a törvényeket az egyes országok törvényalkotói hozzák és ha a törvény úgy határozza meg, hogy az emberölés életfogytig tartó elzárással szankcionálják, mondjuk megfűszerezve bármely kedvezmény kizárásával, akkor ezt kell elfogadni. Akit élete végéig leültetnek az egy elég kemény dolog.
Azt azonban el kell ismernem, hogy sokakat ez nem elégít ki és a szemet szemért elvet vallják és ezt morálisan értem is, azonban a törvényt egy jogkövető polgárnak akceptálnia kell.
 
Kicsit saját dugádba dőltél jelen esetben...a törvényt akceptálnia kell mindenkinek, ugye ? ... aki drogot csempész egy olyan országban, ahol ezért halálbüntetés jár, magára vessen, nemde ?
 
Kicsit saját dugádba dőltél jelen esetben...a törvényt akceptálnia kell mindenkinek, ugye ? ... aki drogot csempész egy olyan országban, ahol ezért halálbüntetés jár, magára vessen, nemde ?
Azt figyelembe véve, hogy általában a kábítószer csempészetre kiskorú nem adja a fejét akkor a te logikád szerint ha egy nagykorú ezt megteszi, az egy bocsánatos bűn és ezért annak az országnak a bírósága az ő kedvéért térjen el a törvény által fenyegetett büntetési tételtől. Ez azért is furcsa, mert nagykorú lévén már elég belátással kell bírnia ahhoz, hogy eldöntse, belevág egy ilyen kockázatos dologba, amelynek vége a halálos ítélet is lehet.
Azonban, ha belegondolsz abba, hogy az általa csempészett kábítószer hatására valamely közeli ismerősöd, ne adj isten közvetlen családtagod a túladagolásba belehal, akkor miképpen vélekedsz?
Nem gondolom, hogy örömödben felrikkantanál és azt mondanád: "sebaj megbocsátok, csak így tovább!"
Szóval, nem értem, hogy milyen "dugáról" beszélsz.
 
A gyilkolas kivegzes nem tartozik a torvenyesen elfogadhatonak.
KAbitoszerkereskedo lebukasa sem lehet kivegzes.
Jogos hogy Canada szot emel es nem hagyja elsikalni az ugyet.
Bucselekmeny itt is es majd mindenhol , de a szokasjog is azt mondja iteljek el x evre, mert torvenyt sertett es utana adjak ki Canadanak es itt fogja lecsucsulni az iteletet.
Mint ahogy a baltas gyilkost is Mo iteltek el es kiadtak, az mar mas kerdes hogy nem a sittre ment hanem megdicsoult ez csak azt mutatta, hogy nem minden iranyban dolgozik a nemetkozi jog.
Canadaba biztos egy kabitoszerkereskedo sem fog megdicsoulni , hanem bevonul a sittre az iteletet leulni.
Canada nem a bunosseget kerdojelezi meg hanem az iteletet ami nem lehet kivegzes.
 
Volt munkatársam fiát az Egyesült Államokban ítélték el kábítószer csempészés miatt, és nem adták ki Magyarországnak. Ott kellett volna leülnie a 95 éves börtönbüntetését. Mikor Bush másodszor is elnök lett aláírta a kegyelmi kérvényét, igaz, hogy örökre kitiltották Amerikából, de a 95 évből csak hármat volt börtönben.
 
Természetesen én is a halálbüntetés ellen vagyok, mert senkinek, még egy államnak sincs joga senki életét elvenni.
Ezen elég sok vita van, különösen akkor, ha valakit közvetlenül érint egy olyan bűncselekmény, amelynek a hivatalos minősítése például: " Előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel kiskorú sérelmére elkövetett emberölés."
Na, ilyenkor szabadulnak el igazán az érzelmek, de akár enyhébb esetben is.
Ekkor iszonyúan nehéz, mondhatni majdnem lehetetlen vállalkozás az érintetteket lecsillapítani.
 
Valoszinu azert enm adtak ki mert nem talaltak megfelelonek sem az igazsagszolgatatast se a bortonkorulmenyeket es valoszinu ez nem ma tortent.
 
Ebben az esetben kabitoszer kereskedesrol van szol, igaz az eletellenes buncselekmeny vagy a sorozatgyilkosoknal valoban az ember igy gondolja ha masok eletet elvette akkor az ovet is el kell venni, de a jog es a torveny nem a felhaborodasokra van irva es a koziteletere, hanem a birosagokra.
Eletfogytiglan igen kemeny buntetes az ilyen nagyon sulyos gyilkosagokert, es osztogatjak rendesen, nem kell kinyirnia gyilkost mert ez kemenyebb itelet mint esetleg par perc alatt a tulvilagon lenni.
Van itt egy topicunk ahova a sok artatlan ember ugyet mutattuk be hogy bizony rengeteg a tevedes amirol kesobb derult ki hogy artalan de mar nem lehet mit tenni kivegeztek.
99% mellett mindig ott van az az 1% hogy artalan vagy nem 100% o az a gyilkos mindent kizarva.
A biro az eskutszek stb egy fals info, fals nyom, miatt hozhat teves iteletet tevedhet stb.

https://canadahun.com/temak/halálbüntetés.3402/
 
Valoszinu azert enm adtak ki mert nem talaltak megfelelonek sem az igazsagszolgatatast se a bortonkorulmenyeket es valoszinu ez nem ma tortent.
Nem is tudom mikor lett Bush 2.-szor elnök, talán 2005-ben? Régen volt az biztos, most is csak a cikkről jutott eszembe, hogy a kölyök elszúrta az életét. Azóta hogy hazahozták csak teng-leng a világban.
 
Azert 95 evet nagyon komoly tobb fajta buncselekmenyekert adnak. Lehet a gyerek egy kicsit loditott....3ev a sitten a 95 bol kizart dolog. Meg ennyi ido alatt ujra se lehet kerni hogy targyaljak ujra vagy vegyek elo,mert ujabb bizonyitekok vannak stb.
 
Nem a gyerek lódított, akkor kapott elnöki kegyelmet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére