Hódít a luxus fűturizmus Kanadában

Amióta tavaly nyáron legalizálták a füvezést Kanadában, egyre több cég csábítja ezzel a turistákat. 155 kanadai dollárért kenderolajas masszázs kapható, egy kannabiszos ebédért 175 dollárt, egy ilyen tematikájú esküvőért pedig háromezret kérnek.

kanada_fu_reklam.jpg

Egy kínai üzletember privátgépet bérelt, leszállt Kanadában, majd elment kirándulni Cascade Range-be. És elszívott egy kövér füves cigit. Mindez 12 500 kanadai dollárjába (9200 amerikai dollár, 2,8 millió forint) került.

Mióta legalizálták a marihuánát Kanadában, több olyan vállalkozás is létrejött, amely ezt meglovagolva kínál luxus beszívós csomagokat. A victoriai Butiq Escapes ajánlata például abból áll, hogy felveszik a pénzes vendéget a magánreptéren, ellátják fűvel a hegyekben, túrázással összekötve, valamint kap ebédet és vacsorát.

„A kifinomultabb élményt kínáljuk a kannabisz rajongóknak” – mondta a Butiq Escapes tulajdonosa, Ryan Clark, aki szerint más utazási iroda még igazán nem vette be a programjai közé a füvezést, de ők nem szégyenlősek, maguk is használják, így ez jó találkozás.

Torontóban is vannak, akik ráhajtanak az érdeklődőkre. A Canadian Kush Tours több mint egy tucat marihuána tematikájú eseményt szervez az egyszerű beszívástól kezdve az esküvőig.

A legkülönlegesebbnek bulinak mégis az kínálkozik, amelyben egy órára 133 kanadai dollárért ki lehet bérelni a Herbert The Herb Kushman névre hallgató, zöld kenderlevél formájú kabalajelmezes alakot.

„A kannabiszturizmus egészséges része lesz az iparágnak. Különböző árfekvésű csomagjaink vannak a különböző embereknek” – mondta a cég alapítója, Neev Tapiero, aki szerint az emberek nyaraláson szívesen költenek többet, és az ilyen élmények jól menő trendnek számítanak a jelenlegi turizmusban.

A graftoni Ste. Anne’s Spa kenderolajos masszázst is kínál, 155 kanadai dollárért, ez ugyanis segíthet ellazulni, megszabadulni a stressztől. Az olajban nincs THC, viszont terápiás hatása biztosított, segíthet a gyulladások ellen vagy a fájdalomcsillapításban.

A gasztronómia sem maradhat ki. Az edmontoni séf, Travis Petersen a The Nomad Cook nevű étterem tulajdonosa több helyen is kannabiszos ebédeket kínál. Az ötfogásos menü 195 kanadai dollárba kerül.

gazdagisztan
 
És tessék mondani, ennek most örülnünk (örülnöm) kéne?
A szememben ez nem más mint a dekadencia újabb lépcsőfoka. Nekem már a közönséges dohány is undorító, BŰZÖS, ki nem állhatom, gyűlölöm és utálom. A marihuána azonban milliószor rosszabb... Úgy értem még sokkal büdösebb! Komolyan mondom, a hetek óta mosatlan zokni bűze is semmiség a marihuánához képest! Vagy legalábbis a marihuánát messzebbről is érezni lehet mint a büdös zoknit...

Félreértés ne essék, semmi kifogásom a GYÓGYÁSZATI használata ellen, hogy tehát mindenféle egészségügyi cuccokat vonjanak ki belőle. Tőlem akár bárki meg is zabálhatja a „füvet”, készíthet belőle magának beöntést, krémet, akármit. De NE FÜSTÖLJE, amiatt ne mert a füst elszáll annak az orrnyílásaihoz is aki ezzel nem óhajtja az egészségét veszélyeztetni sőt, még undorítónak is tartja, büdösnek!

Tehát tőlem engedélyezhetik minden formában a füstölést kivéve, de a füstölés engedélyezését kategorikusan ellenzem!!!!!!

(Megjegyzem a többi „élvezeti forma” engedélyezését se amiatt nem ellenzem mintha jó dolognak tartanám, mert „szívem szerint” azt se engedném meg, de abba még belenyugodnék a békesség érdekében, végülis mindenkinek saját joga meggyilkolnia önnön agysejtjeit. Nincs joga azonban e bűzt és agysejtgyilkolást rákényszerítenie azokra is a füstölése által, akik ebből ki akarnak maradni!)
 
Most mit vergődsz? Ne fizess be egy ilyen utazásra, és nem kell együtt lenned azokkal akiknek telik is rá, és még élvezik is!
 
pedig jobb ido van mint Europaban ---- eddig meg nem lattunk havat
na jo ma szallingozik egy keveske
Hát hóért nem kell odamennünk, az biztos! :D

Nálunk nincs hó. Én úgy 90 kméterre vagyok az Alpoktol.
Az alúli kép szerencse dolga volt. Rohantam a tópartra fényképezni.
Két nappal később, egy nap és egy éjszaka alatt eltünt a varázs.
Négyzetcenti se maradt.

C4DA9386-2037-439C-9C52-EA6470E8F99C.jpeg
 
Nálunk nincs hó. Én úgy 90 kméterre vagyok az Alpoktol.
Az alúli kép szerencse dolga volt. Rohantam a tópartra fényképezni.
Két nappal később, egy nap és egy éjszaka alatt eltünt a varázs.
Négyzetcenti se maradt.

Csatolás megtekintése 1646160

Na jó, valamivel közelebb. ;)

A 2500 méteres Säntis, légvonalban 60 km.

A Hoch Ybrig 44 km, de az csak 2200 méteres.
Kis sz@r.:D
 
Utoljára módosítva:
Most mit vergődsz? Ne fizess be egy ilyen utazásra, és nem kell együtt lenned azokkal akiknek telik is rá, és még élvezik is!

Sajnos itt az USA-ban is egyre gyakrabban érezhetem a szagát mert akadnak itt is államok ahol már legalizálták. Na ez az amiért úgymond „vergődöm”. Az még valóban nem nagyon zavarna ha csak Kanadában lenne engedélyezve, de ez a fertelem sajnos egyre inkább terjed a világ országaiban. Nem kell érte elutaznom sehova se, időről-időre akkor is megtalál.
 
Tisztelt Tagok!
Kérem, hogy maradjunk a témánál.
Az, hogy ki hányszor regisztrált és épp milyen néven van fenn a CH-n, a CH tulajdonosának megítélése alá tartozik. A témaidegen hozzászólások pedig figyelmeztetés nélkül továbbra is törlésre kerülnek.
 
A szememben ez nem más mint a dekadencia újabb lépcsőfoka.
Ez a szó örökké él? Örökké hanyatlás.Igen valóban vitt züllésbe hanyatlásba társadalmakat
Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
vagy

A dekadencia dialektikájáról

Kerényi Imre egyenesen a buzilobbinak tulajdonítja a hanyatlás a dekadencia jelenségét a mai
korban.
https://index.hu/kultur/2014/05/22/kerenyi_imre/
A dekadens szóhoz elsősorban a római és bizánci hanyatlás képzettársítása tapadt, bár mindig minden pusztuló társadalomra jellemző a dekadencia, a szellemi hanyatlás is.
http://www.kagylokurt.hu/1446/muveszet/vilagfajdalom-dekadencia-nihilizmus.html
 
Utoljára módosítva:
Annyira meg megint nem új. A drog az emberiség kisérője kezdettöl fogva.
Ez igaz, azonban tudni kell, hogy nem szórakozásból alkalmazták, hanem; jóslás, kuruzslás, gyógyítás, erőnlét fokozása céljából.
Szükséges velejárója volt ez a fejlődésnek, aztán jött az alkímia és a gyógyszergyártás korszaka és végül élvezeti, illetve butító célból a kereskedelem.
Hosszú és bonyolult történet ez.
 
Így van.
A probléma magátol megoldodik ha az emberiség kihalt. ;)
 
Így van.
A probléma magátol megoldodik ha az emberiség kihalt. ;)
előbb a dekadens társadalmak mert ez a következő lépcsőfok a dekadenciában.
Itt olvastam.
De az a rohadt sok krémes se tesz neked jót
Inkább ennél kannabisz lekvárt
Ha nincs, kitaláljuk
Különben Kanadában az is lesz.
Ott árulják a műnő és a műpénisz mellett
 
Jaj, mire ti jöttök, kivirágzik a kavics...
A nyugati hanyatló dekadensek nagyon gyorsak.

11B996AA-DE7E-488D-BF74-4A3804AC0715.jpeg

https://www.cannabis.info/de/blog/rezept-fur-mit-cannabis-angereicherte-konfiture-und-marmelade

Ez a Weboldal már pókhálós.:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére