Elhunyt Andy Vajna

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az életének 75. évében elhunyt a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, a korábban hollywoodi producerként dolgozó Vajna András György, közismert nevén Andy Vajna.
Az Amerikából hazatért producert 2011-ben nevezte ki kormánybiztosnak az Orbán-kormány, feladata volt „A magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása”.

Családjával 1956-ban menekült el Magyarországról, Kaliforniában folytatott tanulmányai után először a Távol-Keleten dolgozott fodrászként és parókakészítőként, itt kóstolt bele először a filmforgalmazás műfajába.

1976-ban, Mario Kassarral megalapította a Carolco Pictures céget, ami elhozta neki a sikert a filmforgalmazásban.

A producer és kormánybiztos egészsége 2016-ban kezdett hanyatlani, végül vasárnap budapesti otthonában hunyt el.
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Mi lesz a TV2-vel?
És a többi érdekeltségével
Politikai hovatartozásával
2015-ben megvásárolta a TV2 Csoportot.[12] 2016-ban a Rádió 1 is az ő tulajdonába került.[13] 2017-ben megvette a Lapcom Zrt.-t, ami magába foglalja a Borsot, a Délmagyarországot, és a Kisalföldet.[14]
Az itthoni neki köszönhető filmeket nem követtem
A wiki se tartalmazza még a Sault sem
A Népszava a legtárgyilagosabb
Ha az alábbi igaz:
Az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született.
Akkor tiszteletem
De nem a TV2 műsorszerkezetéért
 
Utoljára módosítva:

eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
A befektetői zöldkártya megszűnt?
Dehogy

EB-5 Befektetői zöldkártya
500 ezer dollár beruházása valamely Regionális Központba feljogosítja a külföldi beruházót az USA-ban való állandó letelepedési engedélyre (zöldkártya)

Az EB-5 Bevándorló Beruházó Program értelmében 500 ezer dollár beruházása egy u.n. Regionális Központba zöldkártyára jogosítja fel a külföldi beruházót anélkül, hogy saját maga az USA-ban céget alapítana és azt menedzselné. Ez a típusú bevándorlás lehetővé teszi, hogy a befektető az USA bármely államában letelepedjen, ott bármilyen tevékenységet folytasson, pl. vállalkozása legyen, alkalmazottként dolgozzon, tanuljon vagy nyugállományba vonuljon.

Ügyvédi irodánk sikeresen intézte számos befektető zöldkártya kérelmét az 500 ezer dolláros befektetéssel járó Regionális Központ program keretében.

Kérésére szívesen küldünk egy Antony Olson ügyvéd által készitett összeállitást amely elmagyarázza az EB-5 zöldkártya megszerzésének feltételeit és ügyintézését.

Mik a Regionális Központok?

A Regionális Központok olyan jogi személyek, szervezetek, ügynökségek, melyeket a Szövetségi Bevándorlási Hivatal (U.S. Citizenship and Immigration Services, a továbbiakban USCIS) létesít abból a célból, hogy külföldi befektetők ezekbe befektessenek és ezáltal megszerezzék a zöldkártyára való jogosultságot.

Regionális Központokat az USA meghatározott körzeteiben hoznak létre azért, hogy az export, a termelékenység, a foglalkoztatottság és a belföldi beruházás növelése révén a helyi gazdaságot fellendítsék.

A Regionális Központok működése

Valamely Regionális Központ egy-egy üzleti tevékenység számára korlátolt felelősségű társulásokat hoz létre és beltagként menedzseli azok működését.

Azok a külföldi befektetők, akik az 500 ezer dolláros befektetés révén kivánják megszerezni a zöldkártyát, kültaggá válhatnak abban a vállalkozásban, melybe beruháznak. Kültagként a befektetőnek nem kell menedzselnie az üzleti tevékenységet és nem kell az üzleti tevékenység közelében élnie.

A Regionális Központok kötelezettségei

A Regionális Központnak bizonyítaniuk kell, hogy az újonnan létrehozott üzleti vállalkozás müködése révén befektetőnként legalább 10 új munkahely létesül. A Regionális Központtal kapcsolatos új vállalkozás nem szükségszerűen maga alkalmazza a munkaerőt, de közgazdasági számításokkal bizonyítania kell, hogy tevékenységével befektetőnként legalább 10 új munkahelyet teremt a helyi gazdaságban.

A Befektető kötelezettségei

A befektetőnek bizonyítania kell, hogy a befektetett összeget törvényes úton szerezte, pl. munkavállalóként, vállalkozóként, beruházás útján, örökléssel, vagy ajándékba kapta. Az USCIS-nek be kell mutatni legalább 5 évre visszamenőleg az adóbevallásokat a bevándorló származási országából vagy jelenlegi tartózkodási helyéről, továbbá a befektetőnek egyértelműen dokumentálnia kell, hogy hogyan jutott a befektetendő pénzösszeg birtokába.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Meszaros gazszerelo majd uzemelteti a Casinot es a tobbi erdekeltsegeit.
*
568865.jpg


Nyugodjék békében, de az is tény, hogy sok békétlenséget hagyott maga után. Életében voltak harcai, kemények és ő felszínen tudott maradni.
Orbanisztán eléggé megfertőzte, vagyona még tovább nőtt, de elköteleződései is voltak, erről vannak sejtéseim, s nemcsak nekem. Voltak szép és kevésbé szép, sőt sikertelen napjai is, mint mindannyiunknak. Amit pénzzel meg lehet szerezni, azt megszerezte. De ettől még egyáltalán nem biztos, hogy boldog is volt. Itt a felhőtlen, kiegyensúlyozott, gondtalan boldogságra gondolok.
Többen megszólták, számon kérték. No éppen ezért, soha nem irigyeltem, életének egyetlen percéért sem.
Találja meg nyugodalmát.
images
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Csak a media infokra vagyunk hagyatkozva. A hazassagi szerzodes az mindenkit ved, ha van egyaltalan igazabol penz az egesz show hazassagba. Andynak igen sok ado ugye tartozasa volt Usaba amiert sok minden nem lehetett a neven hanem inkabb berelhettek mindent. Az meg nem tulajdon amit orokolni lehet.
Orban se fog a casino nyeresegbol utalni Timikenek abba majdnem biztos vagyok hanem lekonyvelik a veszteseges mediakra a tv 2 az ujsagokra radiora. Ki fogjak hozni nullszaldosra a palit.
HA az Andy hetfon el lesz temetve akkor ha enm jon haza Timike akkor igen sok gondja lehet ha megis van orokseg, ha varkoznak a temetessel akkor van ideje felkeszulni elintezni az offshore ugyeket ha van vegrendelet es az kedvezo az ozvegyre. Usaba nem fog Timike labdaba rugni mert az offshore penz azt nem igen veszi figyelembe az immigration, jo ha nem veszik le egybol a tartozasok miatt.
Nem csak a creditbe lepett be mint feleseg hanem az adossagba is.
A zold kartya temetes miatt lehet kerni par napot hogy engedelyezek de levonjak a varakozasi idobol es nem lehet tul hosszu. Humanumra lehet hivatkozni ha van mibol megelnie. Azert sok ismerost osszeszedhetett o maga is mar kint hisz olyan korokba mozgot akik ajanlasa nyomhat a latba. Andy miatt is sokan megtehetik hogy alairjak neki az ajanlasokat tamogatasukrol biztositva. Andy azert a filmes szakmaba sok embert segitett a csucsra Usaba.
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Meszaros gazszerelo majd uzemelteti a Casinot es a tobbi erdekeltsegeit.
Hát ez az.Elején erre kérdeztem rá kié lesz a TV2 és a média csoportja
Hisz elsősorban lepaktált Orbánnal erről volt emlékezetes
Casinókat még mészáros tudná.De a filmipart nem
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
A halottas ingen nincsen zseb.Kár a mindent besöprés.
Nem csak ezt hallom gondnak
...
Tv minden csatornáján ez megy
Most hallom jogilag borzasztó nehéz lesz eligazodni a filmiparban lévő dolgain
Annyira összefonódott mindennel
másod harmad sokadik társak
Ezt jogi pereskedések nélkül nem lesznek képesek működésre bírni
Addig pedig bomlik amit létrehozott
Vagyis a jogi zavar miatt lényegében nem érték,hisz ahol zavar van ott nincs stabil munka
esetleg simán leállamosítják
Ilyen már volt
úgy-hogy nem csak a kaszinók esetében van káosz
Ráadásul Vajna és környezete több nagy üzletben (IKO műsorgyártás vagy Atmedia médiafoglalás) már a NER egyes tagjaival, Mészáros Lőrinccel vagy Tombor Andrással közös cégekbe is került.
Nem lesz egyszerű kibogozni a Vajna-örökséget
Csak a media infokra vagyunk hagyatkozva.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére