Erről mondott le Bill Gates és Warren Buffett a siker érdekében

Bill Gates a húszas éveiben öt éven át nem nézett tévét, hogy minél jobban a szoftverekkel tudjon foglalkozni. Warren Buffett pedig nem okostelefont használ, hogy az állandó internetezés ne vonja el figyelmét a fontos dolgokról. Két példa arra, hogy mennyire fontos átgondolni, mire mennyi időt szánunk.
images

Amikor valakinek a sikerére gondolunk, gyakran megfeledkezünk arról, hogy annak eléréséhez mennyi erőfeszítés szükséges. Különösen fontos ebből a szempontból, hogy eldöntsük, mire, mennyi időt fordítunk, mert ahogy Warren Buffett befektetési gurunak, a világ egyik leggazdagabb emberének híres mondása szól: „az idő az egyetlen dolog, amit nem lehet megvenni”.

Mivel egy nap csak 24 óra áll rendelkezésünkre, így például érdemes olyan hobbit űznünk, amelynek nagyobb a hozadéka a többi kedvtelésünkhöz képest.
Például dönthetünk úgy, hogy egy időre abbahagyjuk a délutáni tévézést azért, hogy végre úgy tudjuk beültetni, kialakítani a kertünket, ahogy arról mindig is álmodoztunk. A University of Adelaide’s School of Psychology 2009-es tanulmánya szerint az emberek jóval kevésbé hagynak nyitva maguk előtt több opciót, ha egyes időelfoglaltságoknak több hozadéka van, mint a többinek. Szakemberek szerint ezért igen fontos, hogy tartsunk egyfajta auditot a tevékenységeinkkel kapcsolatban.

Warren Buffett mellett Bill Gates a Microsoft alapító-tulajdonosa a két nagy példa arra, hogy mennyire hasznos, ha átgondoljuk, mire, mennyi időt fordítunk, milyen tevékenységekkel hagyunk fel, hogy jobban összpontosíthassunk azokra, amelyek a kitűzött céljaink elérését szolgálják – írja a CNBC.

Bill Gates például a húszas éveiben öt éven át felhagyott a tévénézéssel. „Ez furcsán hangozhat, azonban azt gondoltam, hogy ez csak elvonja a figyelmemet arról, hogy a szoftvereken törhessem a fejem” – írta egy blogbejegyzésében a Microsoft alapítója. Ugyanezt az elvet alkalmazta szülőként is, ugyanis gyermekei 14 éves koráig nem engedte meg nekik, hogy mobiltelefonjuk legyen.

Warren Buffett pedig mindmáig kerüli a modern telekommunikációs eszközök használatát, hogy azok ne vonják el a figyelmét az igazán fontos dolgairól. A Berkshire Hathaway vezérigazgatója így nem is tart számítógépet az irodájában, valamint nem okos telefont használ, hogy ezzel korlátozza az internethasználatát – pedig Tim Cook, az Apple vezérigazgatója számos alaklommal próbálta meggyőzni, hogy csatlakozzon az iPhone-forradalomhoz. Amikor a dollármilliárdos befektetőt sikerének titkáról kérdezték egy pódiumbeszélgetésen, akkor egy halomnyi papírt emelt fel az ott lévő asztalról, és azt mondta:

„olvasson el 500 oldalt naponta, így működik a tudás. Úgy hasznosul, mint a kamatos kamat.”
Így nem is meglepő, hogy Buffett napjának 80 százalékát olvasással tölti.
 
Utoljára módosítva:
Nekem bőven több mint 20 év óta nincs semmilyen tévém. Nem mintha nem engedhetném meg magamnak... Úgy értem ezt hogy volt idő e húsz évben több is amikor elméleti értelmben volt tévém, gyakorlatilag azonban akkor se volt, mert kib@sztam a konyhába, s mondtam a nejemnek hogy ott nézheti, nem bánom, de engem nem érdekel, zavar is, elhülyít úgy érzem, tehát vagy itt lesz a tévé, nézheti főzés közben vagy bármikor, de ha behozza a szobába, addig lesz ott amíg meg nem látom, mert abban a pillanatban kidobom a kukába...
Végülis asszonypajtás ezt nem is nagyon bánta. Bár okozott neki némi kényelmetlenséget hogy nem nézheti kényelmesen, az ágyból vagy fotelból, de hamar belátta hogy még jól is járt, mert így akár egész nap is bámulhatja, nem kell félnie hogy kikapcsoltatom mert épp aludni akarok vagy regényt írni miközben zavarna vagy akármi, s egyáltalán így azt nézhet amit akar, nincs veszekedés hogy én más csatornát akarnék...

Sosem bántam meg, hogy lemondtam a tévéről.

Most meg az USA-ban is az van hogy itt se nézek tévét, a hírekhez hozzájutok az interneten keresztül is, ami meg a filmeket illeti, ami nekem tetszik megveszem DVD-n, legrabbelem azon nyomban a számítógépemre úgy hogy rajta legyen a felirat is angolul, aztán úgy nézem. Akkor nézem amikor akarom, reklámok nélkül, s közben még az angoltudásom is fejlődik. Épp az iménti pillanatokban fejeztem be az első részét Attenboroughtól annak hogy „Micro monsters”.

A tévé csak egy a saját pénzedből megvásárolt és fenntartott, a saját szobádban helyet foglaló (pazarló...) porfogó és reklámhordozó, ami a te áramodat használva arra szuggerál téged hogy megvásárolj olyan cuccokat amikre a világon semmi szükséged sincs. Tehát te fizetsz a tévévásárláskor azért, hogy alkalmasabb legyél más cégek anyagi fejőstehenének.

Igaz hogy az Internet maga is rém veszélyes hely ilyen szempontból, de némi kis szaktudással azt azért sokkal jobban tudod kontrollálni, ha elszánod rá magadat.

És igen: nincs nekem se okostelefonom. Nem is volt soha. Minek?! Igazából butatelefonom sincs. Van egy szobai telefonom, igazi régimódi kacat, nyomógombos (legalább nem tárcsás, hehehe...) azon fel tud hívni aki akar. És akinek megadom a számomat... Na eláruljam hány ember tudja a számomat?! Tippeljetek... ÚGY VAN! Pontosan 1 fő! A főnököm!

Ehm... Ha legközelebb nicket cserélek itt a CH-n, lehet hogy új nevemnek azt választom majd, hogy "Remete", hehehe...
 
Bill Gates ott rontotta el a Windowst hogy csak 5 évig nem nézett tévét.
Warren Buffett pedig nem okostelefont használ, hogy az állandó internetezés ne vonja el figyelmét
Az okos ember okos telefonnal se internetezik
Egyszerűn nem fizet internet szolgáltatást és már se kell vele foglakozni.
Nem pittyeg nem csipog facebook nem zavarja
emberi gyarló kíváncsiság se ugrasztja
 
Utoljára módosítva:
Nekem bőven több mint 20 év óta nincs semmilyen tévém. Nem mintha nem engedhetném meg magamnak... Úgy értem ezt hogy volt idő e húsz évben több is amikor elméleti értelmben volt tévém, gyakorlatilag azonban akkor se volt, mert kib@sztam a konyhába, s mondtam a nejemnek hogy ott nézheti, nem bánom, de engem nem érdekel, zavar is, elhülyít úgy érzem, tehát vagy itt lesz a tévé, nézheti főzés közben vagy bármikor, de ha behozza a szobába, addig lesz ott amíg meg nem látom, mert abban a pillanatban kidobom a kukába...
Végülis asszonypajtás ezt nem is nagyon bánta. Bár okozott neki némi kényelmetlenséget hogy nem nézheti kényelmesen, az ágyból vagy fotelból, de hamar belátta hogy még jól is járt, mert így akár egész nap is bámulhatja, nem kell félnie hogy kikapcsoltatom mert épp aludni akarok vagy regényt írni miközben zavarna vagy akármi, s egyáltalán így azt nézhet amit akar, nincs veszekedés hogy én más csatornát akarnék...

Sosem bántam meg, hogy lemondtam a tévéről.

Most meg az USA-ban is az van hogy itt se nézek tévét, a hírekhez hozzájutok az interneten keresztül is, ami meg a filmeket illeti, ami nekem tetszik megveszem DVD-n, legrabbelem azon nyomban a számítógépemre úgy hogy rajta legyen a felirat is angolul, aztán úgy nézem. Akkor nézem amikor akarom, reklámok nélkül, s közben még az angoltudásom is fejlődik. Épp az iménti pillanatokban fejeztem be az első részét Attenboroughtól annak hogy „Micro monsters”.

A tévé csak egy a saját pénzedből megvásárolt és fenntartott, a saját szobádban helyet foglaló (pazarló...) porfogó és reklámhordozó, ami a te áramodat használva arra szuggerál téged hogy megvásárolj olyan cuccokat amikre a világon semmi szükséged sincs. Tehát te fizetsz a tévévásárláskor azért, hogy alkalmasabb legyél más cégek anyagi fejőstehenének.

Igaz hogy az Internet maga is rém veszélyes hely ilyen szempontból, de némi kis szaktudással azt azért sokkal jobban tudod kontrollálni, ha elszánod rá magadat.

És igen: nincs nekem se okostelefonom. Nem is volt soha. Minek?! Igazából butatelefonom sincs. Van egy szobai telefonom, igazi régimódi kacat, nyomógombos (legalább nem tárcsás, hehehe...) azon fel tud hívni aki akar. És akinek megadom a számomat... Na eláruljam hány ember tudja a számomat?! Tippeljetek... ÚGY VAN! Pontosan 1 fő! A főnököm!

Ehm... Ha legközelebb nicket cserélek itt a CH-n, lehet hogy új nevemnek azt választom majd, hogy "Remete", hehehe...

NEkem ugyan van tv-m de nem tudom megmondani mikor is volt utoljara bekacsolva.

Úgy értem ezt hogy volt idő e húsz évben több is amikor elméleti értelmben volt tévém, gyakorlatilag azonban akkor se volt, mert kib@sztam a konyhába, s mondtam a nejemnek hogy ott nézheti, nem bánom, de engem nem érdekel, zavar is, elhülyít úgy érzem, tehát vagy itt lesz a tévé, nézheti főzés közben vagy bármikor, de ha behozza a szobába, addig lesz ott amíg meg nem látom, mert abban a pillanatban kidobom a kukába...
Végülis asszonypajtás ezt nem is nagyon bánta. Bár okozott neki némi kényelmetlenséget hogy nem nézheti kényelmesen, az ágyból vagy fotelból, de hamar belátta hogy még jól is járt, mert így akár egész nap is bámulhatja, nem kell félnie hogy kikapcsoltatom mert épp aludni akarok vagy regényt írni miközben zavarna vagy akármi, s egyáltalán így azt nézhet amit akar, nincs veszekedés hogy én más csatornát akarnék...

Jo kis ferj lehettel, sok no addig szaladt volna meg el nem hagy.
Nagyon keves no vallal be ilyen ferjet akinel ha akar tv nezni szamuzve van.
Biztos imaba foglalja ,hogy elindultal szerencset probalni ,mar nezheti a tv akar fotelbol akar az agybol.
Hogy te zavarod ot az fel sem merul benned. Vizualisan el tudom kepzelni a hokedlin ul az asszony es nezi a Colombot vagy hireket mert ha nem igy tenne a ferje kidobna a tv a kukaba.
Gondolkozz ember!!!!!!!! A masik felnek meg valasztasi lehetosege sincs mert a te akarotod kell ervenyesuljon.
Nagy mazlid van ilyen novel, aki a te akaratodat csak ugy teljesiti mint egy rabszolga.
 
Utoljára módosítva:
Úgy értem ezt hogy volt idő e húsz évben több is amikor elméleti értelmben volt tévém, gyakorlatilag azonban akkor se volt, mert kib@sztam a konyhába, s mondtam a nejemnek hogy ott nézheti, nem bánom, de engem nem érdekel, zavar is, elhülyít úgy érzem, tehát vagy itt lesz a tévé, nézheti főzés közben vagy bármikor, de ha behozza a szobába, addig lesz ott amíg meg nem látom, mert abban a pillanatban kidobom a kukába...
Mondjuk ez túl van azon a ponton amit ismerek.
Addig jogos a férfit és a nőt gyakran idegesíti amit a másik néz
Annyira nem egy az ízlés.
Az a megoldás ismert: van több halyiség.
Mindegyikben TV és menjen a másik a másik TV-hez
Erre vannak a külön dolgok.
Hát egyszerűbb így és harag sincs
Hogy épp a konyhába is van egy az mindegy.Olyankor nem kell kimenned, mikor ott bambulja izaurát
 
Tévét eladtam, mobilt kidobtam, mégis szegény maradtam. :D
Hát jó hogy szegény maradtál mert a mobilt eleve megvetted
Aztán meg kidobtad.Ha időben eladod, fele árat megkaphattál volna érte.
Vannak akik szinte minden holmijukkal ezt teszik.Vásárolnak aztán kidobják
A vásárlós betegségesek.
 
Tv-t kb 10-15 én magam sem nézek számomra időpocséklás. Ha néha filmet nézek azt nem a tviben keressem.
Érdekes módon azért rádiót szoktam hallgatni. Viszont már azt sincs értelme az állandóan ismétlődő adások miatt.
van páe müsőr amit érdemes a tőbbi az pedig számomra értéktelen. Az nem rádiózás hogy teli nyomják DJ-kel a rádió müsorokat. Ha a DJ-kre van zsé akkor ezt miért nem lehet normális tartalmú műsorokra elkölteni?
 
Nagy mazlid van ilyen novel, aki a te akaratodat csak ugy teljesiti mint egy rabszolga.

Nagy mázlim van hogy már nem él velem.

Tudod Mel, az lehet hogy te azt gondolod rólam hopgy nem vagyok normális, de kapaszkodj meg: Én is azt gondolom önmagamról! Ha viszont azt gondolod hogy hülye vagyok, abban nem értek egyet veled. Most már nem vagyok az. De régen valóban az voltam. Tudod mikor? Amikor megnősültem... Mégegyszer nem fogom elkövetni ezt a hibát. Amennyiben nem azt mondod hogy hülye vagyok, csak azt (polkorrektül...) hogy nem való mellém senki feleségnek, úgy már ebben is igazat adok neked.
 
Steve Jobs szerint a Windows jobban nézet volna ki, ha Bill Gates is bekap egy kis LSD-t mint ő.
 
Utoljára módosítva:
Steve Jobs szerint a Windows jobban nézet volna ki, Bill Gates bekap egy kis LSD-t mint ő.
Fene tudja, nekem a MacOS se jött be. Egyszer leültem elé az igaz, de körülbelül negyed óra múlva sikoltozva menekültem, és örültem hogy olyan rövid a hajam hogy meg se lehet fogni, mert ha nem úgy van kitéptem volna idegességemben tövestől.

Nem az én világom egyik se, na. Igazából nekem még a Linux legelterjedtebb úgynevezett „desktop environment”-jei is agyonbonyolított bloatware fostalicskák, egy rakás teljesen felesleges szolgáltatással, emiatt teli vannak szükségtelen dependency nyűgökkel és hibaforrásokkal, túlcsicsázott ízléstelen ótvar design-hulladék mindegyik... Na csak hogy szörnyülködjetek, csatolok nektek egy képet az „asztalomról”, hogy lássátok miként néz ki akkor, ha épp egyetlen ablak sincs megnyitva az aktuális munkaterületen:

190201153427.png

Annak az igazán minimalista window managernek amit használok s amit e képen láthattok, az a neve hogy DWM. De ez amit láthattok ennek az eredeti DWM-nek már egy „felokosított” változata mert a jobbfelső sarokban az a pár szám amit láthattok, egy olyan szoftver kijelzése amit én írtam hozzá: kijelzi mint látjátok az akku töltöttségi szintjét, az internet aktuális le- és feltöltési sebességét, a processzorterhelést, a memória és a meghajtó szabat területét százalékban, az aktuális dátumot és időt, és a két hangcsatorna hangerejét százalékban.
Nincs holmi „beállítóközpont”, ha valamit módosítani óhajtok átírom a megfelelő config fájlt kézzel.
Nincsenek ikonok se. Az „ikon” egy vallási fogalom a szememben, görögkatolikus szentképet jelent, és semmi keresnivalója egy „Igaz Kocka” desktopján. A programokat gyorsbillentyűkkel indítom, amihez meg nincs gyorsbillentyű még azt se menüből keresgélem elő (minthogy a DWM-hez menük sincsenek...) hanem nyitok egy gombnyomással egy terminált (tudjátok azt aminek Windows alatt „parancssor” a neve vagy valami hasonló, az a „randa fekete ablak”) és bebillentyűzöm a program nevét amit indítani akarok.

Na erre varrjatok gombot...
 
Csatolás megtekintése 1648525

Rendben van, hogy ez neked csak dolgozni van, de szoktál valami szépet is nézni?
 
Rendben van, hogy ez neked csak dolgozni van, de szoktál valami szépet is nézni?
Nem értem a kérdésedet. Természetesen a gépem tökéletesen alkalmas mindenre amire a tied, például filmnézésre is. Ezen nézek minden filmet. Nyilván, olyankor nem azt a nagy feketeséget látom amit most a képen te látsz, hanem helyette azon a területen a film képei peregnek. Most meg hogy írom e választ, a böngésző ablaka látszik azon a területen.

A kérdésedet tehát még értelmezni se tudom és ezt tényleg nem trollkodásból vagy kötekedésből írom. De mi az hogy szoktam-e szépet nézni?! Te ha szépet akarsz nézni, az üres desktopodban gyönyörködöl talán?! Mert az nem arra van. Ha a háttérkép hiányára célzol, az miért lenne baj, hiszen ha meg van nyitva egy ablak, úgyse látnám a háttérképet mert eltakarja azt az ablak! Nálad talán nem?
Ja, sejtem, vannak olyan perverz ficsőrök hogy átlátszó ablak meg hasonlók... rém zavaró szerintem.
Ha képeket akarok nézegetni (állóképeket) természetesen arra is van programom, arra se kell háttérkép. Megjegyzem ha IGAZÁN akarom, tudnék háttérképet beállítani, írtam ehhez is szkriptet magamnak, de rájöttem a dolog csak addig érdekelt amíg mint intellektuális/programozási problémát megoldottam, mert teljesen szükségtelen vacakság a háttérkép. Lényegében másra se jó csak hogy elterelje a figyelmemet, és zabálja feleslegesen a memóriát. (bár olyan nagyon az utóbbi nem egy létfontosságú szempont nálam mert 16 giga a RAM de akkor is...)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,121
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére