Szemetesek nyitottak könyvtárat a kidobott könyvekből

A CNN riporterei szerint, Törökországban, egy köztisztasági vállalat dolgozói könyvtárat nyitottak a kukákban talált könyvekből! A könyvtár Ankarában található, a Çankaya negyedben.

konyvtar-koztisztasagi-vallalat.jpg

A köztisztasági vállalat dolgozói, több hónap alatt gyűjtötték össze a kukákból megmentett könyveket, és ez még bővült azáltal, hogy a lakosság is szívesen adományozott e célra. Első körben csak a vállalat dolgozói és azok családtagjai használhatták a könyveket, de ahogyan az állomány fokozatosan nőtt, a könyvtár megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is, a múlt év szeptemberében.

Çankaya polgármestere, Alper Tasdelen is támogatta a könyvtár létrehozását, mely jelenleg több mint 6000 könyvet tartalmaz, gyerekek számára könyv- és képregény osztály is működik, de ugyanakkor tudományos szakirodalommal is rendelkezik. A kétnyelvű látogatók számára angol és francia nyelvű könyvek állnak rendelkezésre.

A könyvtár egy, a köztisztasági vállalat tulajdonát képező helyiségben kapott helyet, mely hosszú folyosóival és termeivel ideális helynek bizonyult. A könyveket két hétre lehet kikölcsönözni, és természetesen lehet hosszabbítani, ha szükséges.

konyvtar-koztisztasagi-vallalat2.jpg

Idővel az állomány annyira felduzzadt, hogy a könyvtár szívesen kölcsönöz könyveket iskolák, sőt különböző börtönök számára is. Mi több, az önkormányzat egy személyt alkalmazott teljes munkaidővel, hogy a könyvtárat gondozza. A könyvtár maga nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében, hiszen az olvasás mellett játékra és sakkozásra is külön termek állnak rendelkezésre.
 
Hol vannak a jogvédők, szerzői, kiadói? Esetleg azok akik a borítókat készítették? Az illusztrátorok?
Mivel ez egy könyvtár jogdíjat kellene fizetnie minden könyv után! Bár a cikk kapcsán érdeklődtem, és kiderült, hogy a könyveket ingyen kölcsönzik!
 
Sőt, hiszen ezzel megsértették a régi tulajdonosok valamiféle jogait, elvégre azoknak biztos feltett szándékuk volt hogy az a könyv semmisüljön meg...! Aztán meg, miért nem pereli be az a szemétszedő vállalat ezeket az önkényeskedő alkalmazottait amiért LOPNAK! Hiszen tudjuk amit a szemétbe dobnak az e vállalat tulajdonába megy át!

Basszus, a végén még kiderül hogy Erdogán kétségkívül diktatorikus törökországa emberségesebb törvényekkel rendelkezik mint Orbanisztán?! Jaj nekünk!
 
Valami már mocorog ott is.
Pár hete láttam ezt a köztéri kamera rögzített felvételét. Egy pasi az utcán keményen vert egy nőt, férfi járókelők fogták le, A felvétel alapján pedig egy bíró börtönbüntetésre ítélte, mint kiderült a nő férje volt!
Törökországban!
Azért ez már valami, hiszen az hogy egy nőt megver a férje teljesen normális volt idáig náluk.
https://videos.metro.co.uk/video/me...633744794/960x540_MP4_4606724283633744794.mp4
 
.
Az, hogy egy nőt a férje veri, sehol a világon nem "normális", -- csak máshol a (demokrata) feminizmus (talán) még nem dolgozik olyan tigris-elszántsággal, mint Európában, vagyis többnyire nem szólnak bele. Nem mintha pártolnám az "intézményt", akármilyen szinten is, de ahol ilyesmi előfordul, ott a nőnek is ludasnak kell lennie a dologban... És ezt a helyzetet ténylegesen átlátni, vagyis tényleges belátással rendelkezni, hogy a dolgot kezelni lehessen egyáltalán, érdemben, -- ezt a feladatot nem bízzák az "államra", vagyis a "szervekre", és ha közbelépnek is, a dolog nem lesz "publikus". Megoldják. - Legalábbis valami ilyesmi látszik "normálisnak". -- Imho.

Mint ahogy a videóban is "megoldották"; bár a mód után ítélve, ahogy ezt tették, sokkal inkább a férfi szenvedett el kemény inzultust --- néhány újságpapírral leosztott "pofon" miatt, és sokkal inkább a közbelépők brutalitása az, amihez a hatásvadász zenét kapcsolni lehetne... Ez már teljesen az európai "urbanitás" egy jelenete.

[A kidobott könyvek rendszerint és túlnyomó többségben ténylegesen (és végleg) szemétrevaló. Persze a "maradékról" sem lehet túl sok jó mondani. (Ki tudja, a mindenféle szerzői jogok talán a valódi értéket vannak hivatva pótolni.) Úgyhogy a hírt csak az ottani európaizálódás egy újabb jelének lehet tekinteni.]

[Aztán ha hiszünk azoknak, aki szerint egy médiahírben a képanyag mindig nagyon is jól van kiválogatva/megszerkesztve, nos mi az, amit a fotón látunk? Törökül ugye nem tudunk, úgyhogy: Democrasi, Turkce "off", a szokásos török félholdat, és a dávid-csillagot.]
 
Utoljára módosítva:
több hónap alatt gyűjtötték össze a kukákból megmentett könyveket
Jelenség a nyomtatott könyvek sorsa
Én egy idősek otthonába sóztam el egy 30 kilónyit
Előtte a városi könyvtárat próbáltam, nekik nem kellett.Talán épp az ingyenesség miatt bonyolult.
Nem fogadhatják be.
Más nem járna ennyit hát mit tesz? kukába vágja
 
Valami már mocorog ott is.
Pár hete láttam ezt a köztéri kamera rögzített felvételét. Egy pasi az utcán keményen vert egy nőt, férfi járókelők fogták le, A felvétel alapján pedig egy bíró börtönbüntetésre ítélte, mint kiderült a nő férje volt!
Törökországban!
Azért ez már valami, hiszen az hogy egy nőt megver a férje teljesen normális volt idáig náluk.
https://videos.metro.co.uk/video/me...633744794/960x540_MP4_4606724283633744794.mp4
Fenét keményen csak úgy látszik(azt se kellett volna persze)
a brutalitás a járókelőktől volt
goehring2 írta:
sokkal inkább a közbelépők brutalitása az
Lincseléssel ezt nem lehet megoldani
 
Utoljára módosítva:
A CNN riporterei szerint, Törökországban, egy köztisztasági vállalat dolgozói könyvtárat nyitottak a kukákban talált könyvekből! A könyvtár Ankarában található, a Çankaya negyedben.

konyvtar-koztisztasagi-vallalat.jpg

A köztisztasági vállalat dolgozói, több hónap alatt gyűjtötték össze a kukákból megmentett könyveket, és ez még bővült azáltal, hogy a lakosság is szívesen adományozott e célra. Első körben csak a vállalat dolgozói és azok családtagjai használhatták a könyveket, de ahogyan az állomány fokozatosan nőtt, a könyvtár megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is, a múlt év szeptemberében.

Çankaya polgármestere, Alper Tasdelen is támogatta a könyvtár létrehozását, mely jelenleg több mint 6000 könyvet tartalmaz, gyerekek számára könyv- és képregény osztály is működik, de ugyanakkor tudományos szakirodalommal is rendelkezik. A kétnyelvű látogatók számára angol és francia nyelvű könyvek állnak rendelkezésre.

A könyvtár egy, a köztisztasági vállalat tulajdonát képező helyiségben kapott helyet, mely hosszú folyosóival és termeivel ideális helynek bizonyult. A könyveket két hétre lehet kikölcsönözni, és természetesen lehet hosszabbítani, ha szükséges.

konyvtar-koztisztasagi-vallalat2.jpg

Idővel az állomány annyira felduzzadt, hogy a könyvtár szívesen kölcsönöz könyveket iskolák, sőt különböző börtönök számára is. Mi több, az önkormányzat egy személyt alkalmazott teljes munkaidővel, hogy a könyvtárat gondozza. A könyvtár maga nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében, hiszen az olvasás mellett játékra és sakkozásra is külön termek állnak rendelkezésre.
*
Ez egy valóban gyönyörűséges hír. Köszönöm!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,406
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére