Megint bedobtak egy ötletet – csak a valóban rászorulók kapjanak több nyugdíjat?

Az időskori szegénység megelőzéséről megegyeztek korábban a koalíciós partnerek Németországban, de most az SPD jóval több nyugdíjkiegészítést adna alapnyugdíj formájában.

Ez milliókat érintene és milliárdokba kerülne euróban, ráadásul igazságtalanul a gazdagoknak is kedvezne. Mindjárt más lenne a helyzet, ha a rászorultságot is vizsgálnák.

nyugdijasok-tehen-hazaspar-pixabay_1_oszlopos_breaking.jpg

(Fotó: Pixabay)
Németországban állandó téma a jövőbeli nyugdíjak nagysága, a gazdag országban sokan félnek az időskori szegénységtől. Most a szociáldemokrata SPD soraiból való munkaügyi miniszter, Hubertus Heil dobott be egy alapnyugdíj-koncepciót, ami nyomán csak úgy záporoznak a kritikák és a vélemények.

Szerinte azokat az embereket, akik sok éven át fizettek be a nyugdíjkasszába, de kevés nyugdíjat kapnak, minimális alapnyugdíj illetné meg. Példája szerint egy fodrásznő, aki 40 éven keresztül minimálbéren élt, ma 512 eurós nyugdíjat kap. (Mintegy 163 ezer forintot, persze az ottani árszínvonal a magyarországinak legalább a duplája.)

Ehhez a miniszter még 447 euró alapnyugdíjat fizetne, így 959 euróra emelkedne az illető jövedelme. (305 ezer forintra.) Ez már érezhetően afelett a 800 eurós havi összeg felett van, ami a német statisztikai hivatal szerint a létfenntartáshoz szükséges.

Adókból tolnák át a nyugdíjkasszába

Heil javaslata szerint ezt az alapnyugdíjat már 2021. január 1-től folyósítanák, méghozzá automatikusan. Senkinek sem kellene külön kérvényt benyújtani hozzá és nem lenne elbírálás sem.

Az N-Tv.de híroldal szerint egyelőre csak durva becslések vannak a jogosultak számáról és a költségekről, de 3-4 millió embert is érinthet és 15 milliárd eurónyi költségvetési pénzbe kerülhet. (Másutt csak ötmilliárdról beszélnek.) Pedig a szövetségi kormány már most is közel százmilliárd eurót tol be az adókból a nyugdíjkasszába évente. (Erről és a magyar kasszáról itt írtunk korábban.)

Csak a rászorulóknak?

A tavaly év eleji németországi koalíciós tárgyalások során is megegyeztek arról, hogy a dolgozó, járulékot fizető, gyermekeket felnevelő személyek időskori elszegényedését megakadályozzák. Az ehhez szükséges nyugdíjszintet azonban csak a létminimum feletti tíz százalékban határozták meg.

A miniszter mostani 447 eurós javaslata viszont ennél jóval magasabb. Ráadásul ott még arról volt szó, hogy csak a valóban rászorulók kapjanak nyugdíjkiegészítést.

Kiegészítés milliomos-palántáknak

Így aztán a fő koalíciós partner, a CDU is erősen bírálja a túlzónak tartott elképzelést. De még a javaslattevő párttársa, Olaf Scholz pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy a már kialkudott kiadásokon kívül másra nincs pénz. (Mai hír, hogy a következő három-négy évben 25 milliárd eurós lyuk várható a német költségvetésben.) Angela Merkel kancellár pedig úgy nyilatkozott, hogy először Heil és Scholz derítsék ki, honnan lenne erre pénz.

A Bild Zeitung-ra hivatkozva azt írják a német híroldalak, hogy a rászorultság vizsgálatával sok milliárd eurót lehetne megspórolni. “Ne támogassuk már a milliomos-örökösöket, akik nem is dolgoztak” – mondják sokan. Vagy akiknek sok egyéb jövedelmük van, például ingatlankiadásból vagy részvényeik osztalékából élnek.

Sok embernek van kamatjövedelme

Ha a rászorultságot is megvizsgálják, a Bild szerint az alapnyugdíjra jogosultak száma négymillió fő közeléből 130 ezerre, a kiadások pedig ötmilliárd közeléből 200 millió euróra csökkennének. A statisztikák szerint a német nyugdíjas házaspárok 57 százalékának van ugyanis egyéb jövedelme is, átlagosan 1175 euró havonta. Harmaduknak kamatjövedelme, hatoduknak bérletidíj-bevétele.

Magyarországon van ugyan nyugdíjminimum, ám az még egy átlagos lakás rezsijére sem mindig elég (28 500 forint, azaz 90 euró már bő tíz éve, erről az Mfor.hu írt nemrég). Nálunk időzített bombaként ketyeg, hogy mi lesz az utóbbi 30 év kisvállalkozóinak, kényszervállalkozóinak, feketemunkásainak, egyéb minimálbéreseinek sorsa nyugdíjba vonulásuk után. Ez százezreket érinthet, akiknek nincsen egyéb jövedelemforrásuk sem, mint a vagyonosabb németeknek.

Omoljon már le a berlini nyugdíjfal!

Ősszel három keletnémet, volt NDK-s tartományban is választások lesznek, és az AfD szélsőséges párt ezeken jól szerepelhet. Ezért a koalíciós pártok, a CDU és az SPD most különösen figyelnek a keletnémet területekre.

A politikusok szerint még mindig nyugdíj– és bérfal választja el egymástól a két országrészt. Keleten az emberek alacsonyabb nyugdíjat kapnak, tovább kell dolgozniuk és átlagosan húsz százalékkal kevesebbet keresnek. Az SPD javaslata szerint még 2025 előtt ki kellene egyenlíteni a nyugdíjak közötti különbséget. A CDU pedig 21 pontos tervet készített. Többek között technológiai kutatóközpontokat akar Keletre telepíteni, strukturális támogatásokat folyósítana az elmaradottabb országrészbe.

Privatbankar
 
Nem rossz a cikk csak azért kissé pontattlan , mert ugye ez az emlitett 800€ havonta az nem 800€ , hanem csak ha jól számoltam 750€ havonta !!! A törvénybe iktatott nemzálogolható jövödelem az meg 1133.80€ lenne ! Fura mi ??? az átlag lakbér városnként változik igy nemlehet most Berlint vagy mondjuk Münchent venni mert ott egy "normális" dolgozónak majd megfizettlen egy belvárosi lakás bérleti dijja , de vegyük mondjuk 5-600€-ra , igy a fodrásznö már ma is rávan kényszeritve , hogy szociális segélyt kérjen a városházán ! Amugy ezt csak az SPD-nek köszönhetik akik ugye Schröder-Fischer uralma alatt levitték a nyugdijakat 48%-ra , eltörölték a multik és milliomosok többféle adóját melyet még Adenauer és Ludwig Erhardt vezett be , de természetesen meghagyták a saját és állami alkalmazottak pensioját a 75%-nál ! de ugye az természtesen az adóból van finanszirozva , azt lehet !;) A nyugdijalapból lett majdnem minden igy a Németek egyesülése is pénzelve és nem az adokból , kiváncsi is lennék kik is azzok a minimálbéren dolgozok akiknek mint a cikk irja kamatjövedeelme van ?! Az hogy a Bild nevü szennylap ezt irja , hát lelke rajta ! Az igaz , hogy ez egy teljesen meggondolatlan kijellentése volt Heil úrnak , hiszen van elég házaspár ahol a férj elég magas nyugdijat-pensiot kap a nej mondjuk csak 4 órát dolgozik mert több nemkell és tényeg van elég kamatjövedelmük , de ez jellemzö a mai "klientél" politikára , hiszen igy vezették be az "anya nyugdijat" mert ugye az anyákat is megkell pénzzel jutalmazni , hogy otthonmaradtak gyereknevelésre . Most nemakarok senkit sem untatni , de 1970-ig Németországba a férje engedélye nélkül egy nö nemmehetett dolgozni , de saját bankszámlája sem lehett !! Amugy ez a nyugdij nem mint normális esetben adóból lesz kifizetve , hanem az alkalmazottak által befizetett nyugdij alapot terheli ! Amugy várjuk meg a végét , hogy mifog ebböl még megmaradni , hiszen ezt a CDU/CSU-nak is jóvá kell hagynia és valahogy törvényé alakitani , én ebbe nemhiszek , hiszen a legtöbb munkásokat érintö megszoritást pont ez a Heil nevezetü személy segitségével tették meg , ö volt akkor pont az SPD vezértitkára :rohog::rohog::rohog:
 
-
"Megint bedobtak egy ötletet – csak a valóban rászorulók kapjanak több nyugdíjat?" - :rolleyes:
-
Ez ügye megint egy újságírói fogás, hogy elolvassuk a cikket. :)
-
Nos itt nem "nyugdíjemelésről van szó" hanem arról, hogy a kis-nyugdíjasoknak ne keljen megalázó módon a létminimumra való kiegészítés érdekében könyörögniük.
-
Az ilyen "kiegészítéshez" (szociális segély) még a gatyájukat is le kell húzniuk a rászorultoknak és igazolniuk kell az élettársuk, a még elő hozzátartozóik vagyoni állapotát. Esetleg el kell adniuk a saját házukat, vagy lakásukat mert az "vagyonnak számít", hogy aztán egy idegennek fizessenek lakbért...
-
Nem egyszerű a döntés, mert ügye akinek valójában nincs is szüksége a nyugdíjra, ezért is nem dolgozott csak néhány évet, most hirtelen megduplázódik a zsebpénze.
-
Hangsúlyozom ez valójában nem "nyugdíj emelés", hanem a "szociális segély" egy humánus módja.
-
Ami pedig az adópénzeket illeti. Hát a nyugdíj-kassza pénzét évtizedeken keresztül mint a saját pénztárcáját használta az állam. Hogy mire is adta aki annak ujra kell olvassak. Emiatt ugyanis már a 80-as években dünnyögtek a nyugdíjasok.
-
(úgy hirtelen eszembe jut, az állami alkalmazottak nem fizettek a nyugdíj-kasszába... te jo ég mi lesz ha nyugdíjba megyek, hogy lesznek nekem ezek az évek felszámolva?) :D
-
 
Nem rossz a cikk csak azért kissé pontattlan , mert ugye ez az emlitett 800€ havonta az nem 800€ , hanem csak ha jól számoltam 750€ havonta !!! A törvénybe iktatott nemzálogolható jövödelem az meg 1133.80€ lenne ! Fura mi ??? az átlag lakbér városnként változik igy nemlehet most Berlint vagy mondjuk Münchent venni mert ott egy "normális" dolgozónak majd megfizettlen egy belvárosi lakás bérleti dijja , de vegyük mondjuk 5-600€-ra , igy a fodrásznö már ma is rávan kényszeritve , hogy szociális segélyt kérjen a városházán !
Gyula, egy müncheni meg tud élni a 800 eurós minimál nyugdíjból, ha van saját lakása, és nem kell lakbért fizetni, csak rezsire és élelmiszerre kell költenie. (bérelni valóban nem tud, mert ma már egy studio bérleti díja hidegen kb. 800)
Egy magyar akkor SEM tud megélni a minimális 28.500 forintos nyugdíjból, ha neki sem kell lakbért fizetni, mert ennyi a legalapvetőbb élelmiszerre, tej, kenyér, krumpli, liszt stb. nem elég, nem hogy még rezsit is fizessen belőle.
 
CasaLoma ,
most Németországról vagy Magyarországról van szó eredetileg ?? Mert én ha megint átolvasom Németországról irtak , igaz megvan Magyaroszág is emlitve a cikkben és nekem fogalmam sincsen mennyi otthon az a ugynevezett nyugdij minimum !! Mert eddig majd minden hozzám tartozó személy elég normális nyugdijat kapott és kap;)
 
CasaLoma ,
most Németországról vagy Magyarországról van szó eredetileg ?? Mert én ha megint átolvasom Németországról irtak , igaz megvan Magyaroszág is emlitve a cikkben és nekem fogalmam sincsen mennyi otthon az a ugynevezett nyugdij minimum !! Mert eddig majd minden hozzám tartozó személy elég normális nyugdijat kapott és kap;)
28.800 Ft a minimum.
A normális nyugdíj a Te értelmezésed szerint, amit a rokonaid kapnak, nem tudom mit jelent, de az átlagos 100-150 ezer forint közötti nyugdíjból sem lehet lakást bérelni, rezsit fizetni úgy, hogy még éhen se haljon. Ma már egy megyeszékhelyen is 100+ rezsi körül indul egy albérlet, a fővárosban ennél is több.
 
CasaLoma , nekem fogalmam sincsen , de megkérdezem és közzlöm majd veled jó ?? Amugy sajnos nem bérletben élnek , hanem saját házuk van "vidéken" ;). Elnézést amiért nemtudom , mert nemérdekel , mivel per pillanat nem ott van az életem központja .
 
ráadásul igazságtalanul a gazdagoknak is kedvezne. Mindjárt más lenne a helyzet, ha a rászorultságot is vizsgálnák.
Ezt a szöveget itthon is halottam több összefüggésben
Mindenféle béremelésnél rezsicsökkentésnél(úszómedencét fűt annak a legkedvezőbb)
A még létező összes szociális juttatásnál.
Képtelenek a rászorultságot figyelembe venni úgy látszik sehol a honatyák
 
Utoljára módosítva:
28.800 Ft a minimum.
A normális nyugdíj a Te értelmezésed szerint, amit a rokonaid kapnak, nem tudom mit jelent, de az átlagos 100-150 ezer forint közötti nyugdíjból sem lehet lakást bérelni, rezsit fizetni úgy, hogy még éhen se haljon. Ma már egy megyeszékhelyen is 100+ rezsi körül indul egy albérlet, a fővárosban ennél is több.
Ez nagy vonalakban így van.
Ha én úgy lennék amit írsz azonnal kisvárosba költöznék
 
itthon meg egy ellenzéki párt far hát kommandónak nevezi a saját nagyszüleit...
Csodálkoznak hogy az ellenzék csak csetlik botlik a politika útvesztőjében?
Ha a krmány dob egy csontot azonnal rávetik magukat nem azt nézik hogy a választóik mit reagálnak azonnal támadnak semmi taktika ..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére