Gyurcsany Ferenc DK

Azért készült ez a film, hogy megértsük: fegyverként használja Orbán az államot saját ellenzéke ellen.
Az Állami Számvevőszék számára csak egy eszköz, hogy ellehetetlenítse a vele szemben álló pártokat.

Ez a diktatúrák természete.



images
 
Utoljára módosítva:
Nos igazából semmi sincs ebben a videóban amiről eddig ne tudtak volna az emberek. Viszont azok a dolgok amikből a DK is részedet érdekes módon nincsenek megemlítve pedig nem is egy bőség szaru van amit közösen fosztottak ki.
Hogy is nézet ez ki? Az egyik elkezdte valamicskét hagyott a népnek de a másik meg úgy dőntött elveszi a néptől azt a maradékot.
Nem arról kéne beszélni mi volt mi van ha nem hogy mi lesz? És mit tesz ellene? Ez egy olyan videó amit akárki képes lett volna elkészíteni aki kicsit is jártasabb a hazai politikai helyzetben. Biztos lesz majd egy videó a fidesz részéről is a DK ról :). Továbbra is azt mondom ezek le vannak ragadva még a homokozóban és csak egymás szemébe szórják a homokot. Mivel egyik sem bír a másikkal tisztességes módszerekkel így csak a sárdobálás marad. Az állampolgárok meg ha be akarnak avatkozni egy cellát kapnak vagy egy fejfát a temetőben. Akkor még is mi marad mint hogy a hatalmak játszanak egy mással. Mellesleg az a legdurvább hogy rettenetesen buta minden hatalom és beteges is némelyik. Olyan értékeket akarnak erőszakkal a népre tukmálni amik sohasem viselték az érték jelzőt. Ami meg érték de ők ostobák hozzá azt tönkreteszik. Lásd kultúra, kutatás. Mindezzel a megélhetést is tönkreteszik az országban. Valamint a fejlődést
 
Ferenc, Viktor embere ,ahogy megszólal ahogy nyilatkozik a Fidesz népszerűsége emelkedik.
Vannak mondatok amik semmit mondónak tetszetősek,
De ha belegondol sok ponton marhaság.
Az egyik része igaz de teljes gondolatod hamis.
Gyurcsány nem Orbán embere.
De szüksége van rá hogy legyen mit bemutatnia:Ő vagy én
A Gyurcsány a Fidesz hivatkozási alapjának része
A második mondatod igazát senki nem tudja igazolni
Mert nincs közvetlen összefüggésben
Nézzük a külhoni magyarok ne szavazhassanak.
Mert csalásra vannak felhasználva
Alapvető igaza Gyurcsánynak
Ám mihelyt ezt kimondta a Magyar fanok a szórvány de mindenekfelett fanok
Körében azonnal megemelkedett a Fidesz támogatása.
Ez igaz de más az oka
A Gyurcsány az teljesen racionális ész érvű
Az Orbán meg nem racionális érzelmi érvű.
És ezt nem tudja senki felülírni
A Gyurcsány ott rontja el hogy nem vonult vissza hisz Ő nem tud úgy populista lenni mint Orbán
Nos szóval nincs kimutatható közvetlen összefüggés
De léte neki kedvez beszéde meg csak a saját racionális táborának.
 
setni

Elképzelhető de vidéken hitték el a migránsokkal teli országot is.
Az okát a médiában láttam és látom.
Nos nem hitték el hogy tele van az ország hanem félnek tőlük.
Mert a videókból azt látták hogy robbantanak lövöldöznek , erőszakolnak. Ebből egyetlen egy is sok.
Most ha bejátszák a Sierra Leonai esteket ahol rengeteg az erőszak a kislányok ellen...hisz a szűzek gyógyítják a nemibetegséget az ebolát...
Ebből azt vonják le hogy akik jönnek azok betegek.
 
Épp Gyurcsány keze is vastagon benne van úgy a kétharmadban, mint az ellenzék felszámolásában (puccs Medgyessy ellen, az MSZP felszalámizása, általános ellenzéki megosztottság etc.).
Ezen is lenne mit részletezni
Hisz fele igaz ezekből lesznek a csúsztatásos hazugságok.
Az legelsőről már sokszor volt szó
Az ezt írók ok okozati összefüggés csapdájába esnek
A Puccs Medgyessy ellen tény de nincs közvetlen következményként a 2/3 ra.
az MSZP -felszalámizása csak egy kijelentés
Valójában egy saját párt létrehozása történt.
Oka nem a szétválasztási szándék
Hanem az MSZP örök belső feszültségei a Budapest vidéki pártvettetés ellenlábasainak kiejtetése.
Az egy központosítottabb megtisztítás.
A 2/3 létrejötte pedig egy sokkal összetettebb mint hogy hazudjunk róla
És ezért nincs ok okozati összefüggés
Példának mondom: Sokan próbálták a Horthy antiszemitizmusát a Szálasi kormány okának a tanácsköztársaságot megjelölni
Jó nagy marhaság csak időbeni és laza kapcsolatokat direkt okként megjelölni

Ezért hanis mondatod
 
Nos nem hitték el hogy tele van az ország hanem félnek tőlük.
Mert a videókból azt látták hogy robbantanak lövöldöznek , erőszakolnak. Ebből egyetlen egy is sok.
Most ha bejátszák a Sierra Leonai esteket ahol rengeteg az erőszak a kislányok ellen...hisz a szűzek gyógyítják a nemibetegséget az ebolát...
Ebből azt vonják le hogy akik jönnek azok betegek.
Mi a különbség?Hinni vagy félni a nemlétezőtől
Az egyik az beteges fóbia
Én azt mondtam elhitték
És igen hitték.
A félelem az más az indokolatlan azt fóbiának hívják
Jó legyen kettős előbb elhisz egy nem igazat aztán félni fog ugyanettől.
Az indokoltat tapasztalati úton teszik.
Ez nem létezik idehaza csak a virtuális a média hülyített
 
Mi a különbség?Hinni vagy félni a nemlétezőtől
Az egyik az beteges fóbia
Én azt mondtam elhitték
És igen hitték.
A félelem az más az indokolatlan azt fóbiának hívják
Az indokoltat tapasztalati úton teszik.
Ez nem létezik idehaza csak a virtuális a média hülyített
Nem nem, ez az ösztön!!
Tudatalattiban dolgozik.
Hányszor markoltál rá a villanyvezetékre? Hiszen nem vagy fóbiás...
Vagy találkoztál már kigyóval? Ott is működik az ösztön.
Hiszen ha azt mondják neked hogy vigyázz a piros ruhás katonákkal mert megerőszakolnak akkor te: hiszem ha érzem....
Na ne már....
 
Ez nem létezik idehaza csak a virtuális a média hülyített

Fel se tételezed a magyar emberekről, hogy képesek más kárán tanulni?
Ez a virtuális média annyira hülyíti az embereket, hogy kormányok buknak meg mikor az emberek kezdenek ébredezni...jó példák a franciák, minden szép és jó nagy a demokrácia (súlykolja a média és a mosolygós politikusok), igaz még csak vagy húsz embernek lőtték ki a szemét.
 
A magyaroknak valtozatlan nincs politikai vita kulturajuk. Csak a vegleteket ismeri. Szereti vagy gyuloli..
Nekem tetszett a video egy osszefoglalo az utobbi evek esemenyeibol ami igazan jo, akik nem otthon elnek es nem naponta kovetik az esemenyeket.
Tenyszeru hibak sokasagat lathatjuk. NEm pucsolta meg a Medggyesit, ugynok multjat az SZDSZ nyomta.
Az Mszp tortentek nem azert tortentek ugy mert Gyurcsany fejeben mar akkor a DK volt es azt akarta letrehozni, de egyikotok se tartana se olyan beosztottat se olyan baratot ismerost aki arulo, hatba dofi a fonoket ott ahol eszik oda csinal.Szili stb. A nehezebb utat valasztotta uj part alapitas nem ez volt a konnyu megoldas es folyamatosan novekedni egyik uj part,egy se tudta megcsinalni az LMP talan a fidesz hatszellel kezdetben.
Orbanra a szapora jon ra, mikor a Gyurcsany a DK egyre nepszerubb.
Mikor Gyurcsanyt ekezik akkor a fidesz retorikat es tamogatasat csinaljak.
Miert vonulna ki a politikai eletbol mert a Fidesz es Orban ezt szeretne? A valasztasi csalasnak is a DK elszenvedoje volt.
Ekezitek a DK-t aki Europa elkotelezett hive, aki a legnagyobb segitseget adta a szegenyeknek o maga evek ota jotekonysagra adja a fizeteset, raadasul akar hogy akarta a Fidesz nem tudta keresztre fesziteni , minden birosagi ugy ellene elbukott. Se korupcio se zsebre dolgozas nincs nala. Sikeres uzletember vagyonat nem a politikabol szerezte.
A Dk a 3. ellenzeki part a Jobbik az Mszp es a Dk miert is nem az elozo kettovel foglalkoztok mikor mindketto ongolokat rug folyamatosan.
A tobbirol az LMP Parbeszed Kutyapart lenne mit ellemezgetni. A Karacsonyi meg egy kulon miset is megerdelemne. Nem tartja nacizmusnak a zsidok osszeirasat .....nem a jobbikba vagy az uj haza partban lenne a helye? O tovabb politizalhat ekkora baklovesnel.
Nincs senki szammal nem merheto parttamogatasa maga a partjanak se............ugylatszik az Mszp nem a sajatpolitikusat favorizalja akinek azert van gyakorlata pl Bp ugyeibe.
Szel kartasnot egyszer nem idezik milyen hulyesegeket hordott ossze mikor a Szel kormanyrol vizionalt.Hadhazy meg a box zsak mindenki ot veri meg, meg a LPM-n belul is. Mitol is jobb politikusok mint Gy.F.?

Jelen valasztekbol egy sincs olyan kaliberu politikus mint Gy.F. NAgyon fontos az is hogy nemzetkozileg ne szigetelodjon el tovabbra is Mo. Ot elfogadjak a vilagon mindenhol.
A video osszefoglalja az elmult ev torteneseit amin valtoztatni kell, es ez nem megy maskeppen mint amit a DK szajkoz az osszefogassal.
Lehet meg egy ket 4 eves tiszteletkoroket csinalni es rajottok mennyire fontos hogy valaki becsuletes legyen , ne korumpalodjon, es legyen szocialis erzekenysege az orszag nagyreszevel aki nagyon nehez korulmenyek kozott el ma.
A legtobbet jaro part akik videket jarjak az egesz vezetoseg a felesegevel egyutt.
Josolni nem lehet , hogy o ujbol lesz-e meg Miniszter Elnok, de az biztos hogy szamolni kell a politikai eletbe a Dk val, annal is inkabb mert nagy elony az ellenzeknek,hogy neki mar van tapasztalata ,ismerettsege kapcsolata a vilag politikusaival.
 
Utoljára módosítva:
Igen, akik nem itthon élnek jobban látják.
És tényleg jobban látják!

Tippelem hogy ezt gúnyból írtad, de ennek ellenére, IGAZ! Aki külföldön él, valóban jobban látja. Tudod, a PERSPEKTÍVA... Nem veszünk el a részletekben... Meg aztán, aki külföldön él már legalább egy picit gagyarászik angolul, így aztán nem csupán a fidesz-uralta eltorzított és hazugságokkal megtömködött magyar médiákból tájékozódik, hanem a nemzetközi hírfolyamból, vagy minimum abból IS...

Tehát igen: A külföldi magyar többnyire jobban látja!
 
A Gyurcsány az teljesen racionális ész érvű
Az Orbán meg nem racionális érzelmi érvű.
Mennyivel egyszerűbb lenne a kiút ebből a feneketlen kátyúból (tulajdonképpen kátyú sem lenne), ha Magyarországon is max. 2 ciklusban oszthatnának mindenkinek lapot, azután ha jó volt, hanem mehet isten hírével. Így sajnos meg kell várni, hogy kiürüljön a porond, majd aztán szét lehet nézni, hogy merre is lehet az az előre.
 
Mennyivel egyszerűbb lenne a kiút ebből a feneketlen kátyúból (tulajdonképpen kátyú sem lenne), ha Magyarországon is max. 2 ciklusban oszthatnának mindenkinek lapot, azután ha jó volt, hanem mehet isten hírével. Így sajnos meg kell várni, hogy kiürüljön a porond, majd aztán szét lehet nézni, hogy merre is lehet az az előre.
Bele látsz a fejembe?
Épp tegnap volt eszembe ugyanez.Az oroszoknál van ilyen.
Mégis Putyin a folytatólagos vezető.Tehát kijátszható
A 2008-as választáson az orosz alkotmány értelmében Putyin harmadszor nem volt megválasztható, ezért helyébe a Putyin támogatásával elnökké választott Dmitrij Medvegyev lépett, aki őt nevezte ki kormányfőnek.
 
Dehogy látok. Csak a többség (nem kétharmad, annál több) véleményével értek egyet, hogy mindkettőből szép volt, jó volt, de ennyi elég volt.
Megint rossz sort idéztél
Nem az volt a lényeg hanem a két ciklusnál ne többet
Arra válaszoltam
Igyál kávét felébredsz
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére