Megalázza Orbánt az amerikai külügyminiszter

Pozsonyban és Varsóban is csak a pillanatnyilag hatalmon lévő vezetéssel tárgyal, Magyarországon viszont a pártállam ellenségeivel találkozik.

szijjpomp.jpg

Először - még január végén - Orbán közölte lelkesen, hogy telefonon beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, aki február közepén, amikor egyébként úgyis esedékes varsói és pozsonyi látogatása, Budapestre is beugrik.

A kormánypropaganda akkor előírás szerint örül a látogatás tényének: még hogy el lennénk szigetelve?! (Mi, már ti. Orbán.) Az amerikai külügyminisztérium akkor úgy nyilatkozott, hogy nem tudja megerősíteni a látogatás tényét.

Ráadásul a WSJ-nak kiszivárogtatták, hogy súlyos vitáik vannak a Fidesz-kormánnyal, melynek súlypontjában már nem is eddigi ügyek, a CEU elüldözése, a NATO-ukrán tárgyalások blokkolása és a romániai olajkitermelésben való magyar részvétel elutasítása (és pláne nem a jogállamiság és a demokrácia magyarországi helyzete) áll, hanem, hogy Orbán megtagadja a védelmi megállapodás (meghosszabbításának és kiterjesztésének) aláírását az Egyesült Államokkal,

nem hajlandó elkötelezni magát az oroszok és a kínaiak ellen vívott amerikai proxy- és hibridháborúban, hanem lavírozni kíván a hadviselő felek között.
Például amikor orosz strómanokon keresztül mexikói drogkartelleknek akar rakétákat és gépágyúkat eladni, amivel amerikai helikoptereket, rendőröket és katonákat terveznek lelőni. És amikor az amerikaiak Budapesten lépre és tőrbe csalják az orosz fegyverkereskedőket, akkor nem Washingtonnak adja ki, hanem hazaküldi őket Moszkvába, amivel gyakorlatilag megmenti őket az életfogytiglani börtöntől (a megbízóikat meg attól, hogy felfedjék a kilétüket).

Szijjártó akkor a nívós amerikai lap cikkét cikket sommásan hazugságnak, sorosista rágalomnak minősíti, és Orbán is nyilvánosan tagadja, hogy zárt körben, Cornstein nagykövetnek olyat mondott volna, hogy az amerikai szövetség és a NATO-tagság helyett inkább Ausztria-szerű semlegességet képzel el Magyarország számára, tehát hogy tulajdonképpen nem akarja magát elkötelezni Washington mellett, hanem a zavarosban halászást gondolja követendő útnak.

Orbán a külügyminiszterét is Washingtonba küldi (a képen Pompeo és Szijjártó kézfogója), aki minden bizonnyal visszakozik az addig pozíciókból, és - ma még nem ismert - engedményeket tesz, ezért Pompeo mégis hajlandó útbaejteni Orbánt. Azonban annyira nem bízik benne, hogy előre megígérje a sikert és a jó viszonyt, ezért amerikai külügyi források a WSJ-nak ismét csak úgy nyilatkoznak, hogy Pompeo célja a számonkérés és a kérdőrevonás, és bár Trump embere jön ide, a magyarországi miniszterelnök

rapportra, jelentéstételre és felelősségrevonásra számíthat.
Szijjártó - valamint nyomában a Fidesz-propaganda - akkor ezt megintcsak hazugságnak, sorosista aknamunkának nevezik, mondván, ő tárgyalt Washingtonban Pompeóval, mégiscsak ő tudja tudja jobban, hogy nincs ilyen szándéka az amerikaiaknak.

Hogy Szijjártó már megint nem mond igazat, arra abból lehet következtetni, hogy a washingtoni adminisztráció ismét erős üzenetet küldött. Már nemcsak névtelenséget kérő források szivárogtatnak ki, hanem hivatalosan is felvették Pompeo programjába, hogy a külügyminiszter hétfőn találkozni fog civil szervezetek, az Amnesty International, a TASZ és a Helsinki Bizottság magyarországi vezetőivel is.

Azaz olyan, a kormány és propagandája által sorosistának nevezett civil szervezetek képviselőivel, akiket nyíltan ellenségnek, hazaárulónak tart, és törvényben (Stop Soros) rendel büntetni a Fidesz-KDNP.

Ennél erősebb jelzés nem létezik arra nézve, hogy az amerikai diplomáciának problémái vannak Orbánnal, és

nem fogadja el Magyarország kizárólagos képviselőjének, a magyar érdekek egyetlen letéteményesének.
Ilyet utoljára idősebb Bush elnök csinált, amikor 30 évvel ezelőtt a rendszerváltás előtt álló Magyarországra jött, és az állampárt mellett akkori demokratikus ellenzék vezetőivel - köztük Orbánnal - is találkozott. Akkor Bush ezzel azt jelezte, hogy az akkori magyar vezetés nem demokratikus, tehát nem legitim.

Most Pompeo alighanem ugyanezt akarja üzenni. (Pozsonyban és Varsóban csak a pillanatnyilag hatalmon lévő állami vezetőkkel találkozik, mégcsak az ellenzéki pártokkal sem, nemhogy a helyi kormányok által ellenségesnek tartott szervezetek képviselőivel.)

Azzal meg még pluszban megalázza Orbánt, hogy mindezt nyilvánosságra is hozza. Értsen belőle mindenki, aki akar.

Ebből világosan látszik, hogy vágyvezérelt teljes tévedés volt a Fidesz elnökének az a politikája, amely Trump elnökségétől azt remélte, totális szabad kezet kap, sőt, még egyfajta ideológiai partnere is lehet a redneckekre alapozó, migrációs apokalipszist vizionáló uszításban.

Miközben a politika lényege a XXI. században sem változott meg alapvetően: nagyhatalmak csatáznak a befolyásért, egy olyan kicsi, gyenge és szegény ország, mint a magyar, nem tehet mást, mint elfogadja a helyét (mert megváltoztatni úgyse tudja), és

beáll valamelyik szövetségi rendszerbe.
Amelyek közül a magyaroknak már messze legjobb a nyugati, liberális-individualista értékekre alapozott, mint akár a kínai, akár az orosz kollektivista-autokrata.

Orbánnak el kellett volna olvasnia a méloszi dialógust, Thuküdidésztől megtudhatná, mi a nagyhatalommal szembeszálló kis államok sorsa. Bár tulajdonképpen a magyar történelem utóbbi 500 évének ismerete is elég kellene legyen ahhoz, hogy óvatosságra intse.

nickgrabowszki
 
Álltunk mi már a nagy birodalom mellé eredmény?
-az ország elveszítette területének 2/3-át
-megszállták
-megszünt a nagy birodalom
 
Álltunk mi már a nagy birodalom mellé eredmény?
-az ország elveszítette területének 2/3-át
-megszállták
-megszünt a nagy birodalom
Nekem sem világos, hogy miért kell feltétlenül más szekerét húznunk. Az még rendben van, hogy az amerikaiak (vagy más esetben az oroszok) elvárják, hogy a csicskáik legyenek az ilyen országok mint Magyarország, mert legrosszabb esetben ütköző zónának jó egy ilyen ország, ami feláldozható pénzügyileg, gazdaságilag, katonailag.
Na de az ilyen cikkek íróinak és támogatóinak miért is jó, hogy Magyarország az USA (vagy Oroszország, vagy Madagaszkár) feltétel nélküli csicskája legyen?
A nagy háborúk idején legalább Németországgal létezett valami hosszú kultúrális kapcsolat. Nem barátság, mert az elég nagy túlzás lenne (a barátság Lengyelországgal alakult ki), elvégre az őseink is az első honvédő háborút a németekkel vívták, majd még aztán a jövendő századokban újakat. Ennek ellenére mégis Németországgal alakult ki valamilyen összekötő kapocs, ami Franciaországgal és az Egyesült királysággal nem tudott, nem jöhetett létre. Az USA és a Cccp esetében pedig sosem létezett.

Úgy kell egy országnak lavírozni, hogy a saját érdekeit valósítsa meg, ha a helyzet úgy kívánja akkor bizony mással kell kereskedni, mástól kell kölcsönözni,... Nem a mások érdekeit kell nézni, hanem a sajátot. USA, Oroszország, Kína,... egyik sem az ország barátai, így mindig azokkal kell törekedni valamilyen partnerségre, akikből a legtöbb hasznunkra származik.
 
Az ukrán háborús helyzet miatt alkalmazott EUs orosz kereskedelmi szankciók miatt az EU kereskedelme az oroszokkal értelemszerűen lényegesen csökkent, mialatt az USA Oroszország közötti kereskedelem, szinte hasonló arányban nőtt.
Aki felszólalt az EUs parlamentben a szankciók ellen (Orbán, az olasz vezetők,...) azokat ez alapján megvádolták, hogy Putyin emberei, az unió ellenségei,...
Pedig ha a fenti tényt nézzük, pont azok váltak az EU ellenségeivé, akik a szankciók fenntartását szorgalmazzák. Amerikai érdekeket szolgálnak ezzel az Uniós országok kárára.
 
A nagyhatalmi törekvések közé ékelődött pufferállamok nem egyszer hintapolitikára kényszerülnek. Ebben semmi rendkívüli nincsen. Miért is lennék egyébként elszigetelve?! "Tegnapelőtt" Putyin jött, "tegnap" Merkellel tárgyaltunk, holnap meg "Pompeo" jön. Pompeo nyilván amerikai az amerikai érdekeket képviseli, de nekünk is lehetnek ezen érdekekkel ütköző érdekeink. A dolog természete már csak ilyen. Szóval Orbán nagyon is jól ismeri Thuküdidészt!
 
Nekem sem világos, hogy miért kell feltétlenül más szekerét húznunk. Az még rendben van, hogy az amerikaiak (vagy más esetben az oroszok) elvárják, hogy a csicskáik legyenek az ilyen országok mint Magyarország, mert legrosszabb esetben ütköző zónának jó egy ilyen ország, ami feláldozható pénzügyileg, gazdaságilag, katonailag.
Na de az ilyen cikkek íróinak és támogatóinak miért is jó, hogy Magyarország az USA (vagy Oroszország, vagy Madagaszkár) feltétel nélküli csicskája legyen?
A nagy háborúk idején legalább Németországgal létezett valami hosszú kultúrális kapcsolat. Nem barátság, mert az elég nagy túlzás lenne (a barátság Lengyelországgal alakult ki), elvégre az őseink is az első honvédő háborút a németekkel vívták, majd még aztán a jövendő századokban újakat. Ennek ellenére mégis Németországgal alakult ki valamilyen összekötő kapocs, ami Franciaországgal és az Egyesült királysággal nem tudott, nem jöhetett létre. Az USA és a Cccp esetében pedig sosem létezett.

Úgy kell egy országnak lavírozni, hogy a saját érdekeit valósítsa meg, ha a helyzet úgy kívánja akkor bizony mással kell kereskedni, mástól kell kölcsönözni,... Nem a mások érdekeit kell nézni, hanem a sajátot. USA, Oroszország, Kína,... egyik sem az ország barátai, így mindig azokkal kell törekedni valamilyen partnerségre, akikből a legtöbb hasznunkra származik.

A lavírozás ahogy írod, a „pávatánc” (eee... mondjuk inkább „dirty dancing”-nak?) amiatt megvetendő és nem is kifizetődő, mert a többi ország se full idióta, s egykettőre rájönnek hogy a magyarok megbízhatatlanok, márpedig az ilyen véleménynek sosem szoktak kellemes következményei lenni. Hogy mást ne is mondjak, egy MEGBÍZHATÓ szövetségest adott esetben több pénzzel támogatnának. Ha két szövetséges közt kell választani, valószínűbb hogy a megbízható oldalára állnak egy konfliktusban, illetve szükség esetén a megbízhatatlant hagyják elveszni, ha nem tudnak mindenkit megvédeni. A megbízhatatlanság továbbá általában is erodálja azon ország politikai súlyát, minden létező nemzetközi fórumon, minden témában. A megbízhatatlan szövetséges a politikában olyan, mint a személyes kapcsolatokban a hazug ember - ugyan ki barátkozna vele szívesen?!

Az lehet hogy korábban az USA nem volt a magyarok barátja, de az ellensége sem (a koronázási ékszereket is visszaadta annak idején). Mostanában azonban elkezdődhetett volna a barátság kialakulása, de O1G inkább tönkretette azt.
 
viktor-virtus.jpg

"…aki jó reménység fejében mindenét kockára veti – mert hát a reménység természeténél fogva tékozlásra hajlandó –, az csak akkor ismeri meg ennek megbízhatatlanságát, ha már elbukott, és semmije sincs, aminek a megőrzésénél jövőre felhasználhatná tapasztalatait."
THUKÜDIDÉSZ

c566b3485dcc56eba8c70db8104dadac_e1b1c3ea48a3c07745d4b1e5a2e14014.jpg

O1G
 
A lavírozás ahogy írod, a „pávatánc” (eee... mondjuk inkább „dirty dancing”-nak?) amiatt megvetendő és nem is kifizetődő, mert a többi ország se full idióta, s egykettőre rájönnek hogy a magyarok megbízhatatlanok, márpedig az ilyen véleménynek sosem szoktak kellemes következményei lenni. Hogy mást ne is mondjak, egy MEGBÍZHATÓ szövetségest adott esetben több pénzzel támogatnának. Ha két szövetséges közt kell választani, valószínűbb hogy a megbízható oldalára állnak egy konfliktusban, illetve szükség esetén a megbízhatatlant hagyják elveszni, ha nem tudnak mindenkit megvédeni. A megbízhatatlanság továbbá általában is erodálja azon ország politikai súlyát, minden létező nemzetközi fórumon, minden témában. A megbízhatatlan szövetséges a politikában olyan, mint a személyes kapcsolatokban a hazug ember - ugyan ki barátkozna vele szívesen?!

Az lehet hogy korábban az USA nem volt a magyarok barátja, de az ellensége sem (a koronázási ékszereket is visszaadta annak idején). Mostanában azonban elkezdődhetett volna a barátság kialakulása, de O1G inkább tönkretette azt.
A politikában érdekek vannak, nem barátságok (eltekintve a mi esetünkben az évszázados lengyel-magyar barátságtól).
Minden ország a saját céljának akar érvényt szerezni. Miért ne kereskedhetnénk az oroszokkal, ha mindezt jobb feltételekkel tudjuk megtenni, mint bárki mással? Mert az amerikaiak azt mondják? Álljunk meg egy percre! Most a magyaroknak arra kell törekedni, hogy az amerikaiaknak legyen jó, vagy hogy saját maguknak? Mert érdekes mód az amerikaiaknak nem derogál növelni az üzletelést a sátáni Oroszországgal, de mi európaiak szankcionáljuk őket az ő hasznukra.
 
Rém rövidlátó a gondolkodásod, nem lennél jó politikus. Úgy értem, lehet hogy rövid távon sikeres lennél te is mint O1G, de hosszú távon romlásba döntenéd az országot. Szerencsére épp e témában kifejezetten tájékozott vagyok, mert a regénysorozatomban elég sokat foglalkozom politikával, még ha kitalált népek politikájával is. Ellenben a létező népekről vannak mintázva...
Na és konkrétan épp azt a mondást amit emlegetsz hogy a politikában nem barátság van hanem érdekek, ezt már sokat hallottam és mindannyiszor úgy felkúrt idegileg hogy végül elhatároztam, MEGÍROM ennek ELLENPÓLUSÁT! Tehát, van egy rém sikeres nép a sorozatomban (a bolygó vezető hatalmává válnak amúgy) akik kifejezetten nyíltan hirdetik, hogy nekik az az elvük hogy igenis a barátság és megbízhatóság náluk POLITIKAI KATEGÓRIA!
Teljesen biztos igazad van abban, e hozzáállás semmi esetre se fizetődik ki rövid távon. Oké. Ellenben hosszú távon óriási hasznot hozhat! Amiatt, mert ERKÖLCSI TŐKÉT teremt! Az ilyen országban idővel mindenki megbízik, adnak a szavára, hisznek neki, stb... Sokat írtam erről, de nem hiszem hogy be kéne ide másolnom a teljes sorozatomat... Lényeg az hogy nekem tehát e kérdésről abszolút más a véleményem mint neked.
 
Amiatt, mert ERKÖLCSI TŐKÉT teremt! Az ilyen országban idővel mindenki megbízik, adnak a szavára, hisznek neki, stb... Sokat írtam erről, de nem hiszem hogy be kéne ide másolnom a teljes sorozatomat... Lényeg az hogy nekem tehát e kérdésről abszolút más a véleményem mint neked.

Nagy tévedésben vagy. ERKÖLCSI TŐKE ?!
Csak nézd meg például a román köpönyegforgató politikát, milyen kifizetődő, mekkora területekre tettek szert.
 
Te koponyegforgatasnak tartod mas meg sokkal jobb politikajuk van mint a magyaroknak, nem vagjak ki az amcsi egyetemet, hanem a leheto legjobb kapcsolatot alakitottak ki. Kulpolitikaba messze lekoroznek minket lassan masban is.
 
Sőt megengedik az amerikaiaknak, hogy támszpontot sőt rakétatámaszpontot is létesítsenek a területükön, milliárdokért Patriot rakétavédelmi rendszert vesznek ... és az amerikaiak annyira bíznak bennük, hogy vízum nélkül még be sem engedik őket.
 
Visum ugy teljesen mas ugy . Nincs koze a katonai raketa telepiteshez.
A beerkezett roman allampogaroknal ha a 30% felett nem ter vissza ,nem utazik haza a megadott idoben, akkor marad a visum.
 
Utoljára módosítva:
Nagy tévedésben vagy. ERKÖLCSI TŐKE ?!
Csak nézd meg például a román köpönyegforgató politikát, milyen kifizetődő, mekkora területekre tettek szert.

Azért szerintem jó lenne ha átismételnéd a második világháború történelmét. Mert ugye melyik ország is volt a nácik utolsó szövetségese? Hát persze hogy a magyarok! Ha nem így alakul, nem hiszem hogy a románok annyi sok területre tettek volna szert a magyarok rovására.

De amúgy meg ez különben is mellékszál. Lehet hogy a románok is hintapolitikát folytatnak, csak ügyesebben mint a magyarok, oké. Ettől függetlenül érdemes lenne már kipróbálni a hosszútávú becsületesség és megbízhatóság politikáját is, hátha azzal még többet nyerne az ország!

Nem mellékesen, „nyerés” alatt nem okvetlenül TERÜLETI nyereséget kell érteni. Nem mondom hogy az kizárható, mert nem az. De nem okvetlenül az kell legyen a cél! Tudod, az életszínvonal nem okvetlenül attól függ, mekkora az ország területe. Ennek ékes bizonyítéka, hogy még egyazon országon belül is lehetnek nagyon fejlett és nagyon fejletlen részek. Ez igaz a mostani Magyarországra, de még az olyan gazdag birodalomra is mint az USA. Na most ha ebbe belegondolsz, be kell lásd, ha hirtelen akár minden háború nélkül is Magyarország megkapná mittudomén Erdélyt, de még a Vajdaságot és a Felvidéket is akár, akkor sem következne belőle hogy ettől hirtelen jaj de jó lenne a már most is Magyarországon élő magyaroknak! Mégis, mitől lenne nekik ettől jobb?! Megnőne az életszínvonaluk?! Ugye hogy nem! Sőt, elég sanszos hogy inkább alaposan lecsökkenne mert az új országrészeket „fel kéne táplálni”!

Tehát, ne szűkítsd le a politikától várható előnyöket pusztán a területszerzés esélyeire, mert ez rém atavisztikus, maradi, szűklátókörű okoskodás!
 
Azért szerintem jó lenne ha átismételnéd a második világháború történelmét. Mert ugye melyik ország is volt a nácik utolsó szövetségese? Hát persze hogy a magyarok! Ha nem így alakul, nem hiszem hogy a románok annyi sok területre tettek volna szert a magyarok rovására.

De amúgy meg ez különben is mellékszál. Lehet hogy a románok is hintapolitikát folytatnak, csak ügyesebben mint a magyarok, oké. Ettől függetlenül érdemes lenne már kipróbálni a hosszútávú becsületesség és megbízhatóság politikáját is, hátha azzal még többet nyerne az ország!

!

Nemi kovetkezetlenseget erzek abban amit irsz :)

Elobb Mo. szemere hanyod, hogy a vegsokig kitartott a szovetsegese mellett, aztan azt irod, ettol sokkal hasznosabb lenne, ha a vegsokig kitartananak a szovetsegesuk mellett :)

Egyebken nem a masodik vilaghaboru vollt az, ami soran Mo. teruleteket vesztett tobbek kozt romaniaval szemben hanem az elso.
Atismetelni semmikeppen nem art a tortenelmet. Romaniaett sem, ami akkor valtott szint amikor a szovjet csapatok a hatarqaiknal jartak. Amig nemet csapatok tettek ezt, nagy baratai volltak a nemeteknek :)

Az Arpad vonal akkor valt okafogyottta amikor a szovjetek kihasznalva a roman megaast megkerultek azt.

Tehat a hosszu tavu beccsuletesseg abbol itelve amit irsz, csak bizonyos orszagokkal szemben legyen politika :)
 
Nincs itt semmi következetlenség. Eredetileg Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Ez ugye fel lett osztva, lett belőle többek közt Magyarország és Ausztria. Azaz, a szövetségese mellett való kitartás elve Magyarország részéről azt kellett volna jelentse hogy kitart AUSZTRIA mellett (mint ami a Monarchia jogutóda ugye...), azaz, amikor Németország bekebelezte Ausztriát, akkor az osztrákok segítségére kellett volna siessen!
DE NEM EZT TETTE. Sőt: Németország mellé állt ugye, s ezzel épp hogy elárulta a korábbi szövetségesét!

Különben meg tökmindegy mit gondolsz, felesleges ezen rágózni. A lényeg az hogy el kéne végre kezdeni becsületesen politizálni! JELENLEG elvileg a NATO és a nyugati civilizáció a szövetségesünk, ezzel azonban kurvára nem fér össze az amit O1G művel mostanában. Ha ezt nem látod (be), kár minden szóért, csak felesleges szájtépés lenne.
 
Nincs itt semmi következetlenség. Eredetileg Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Ez ugye fel lett osztva, lett belőle többek közt Magyarország és Ausztria. Azaz, a szövetségese mellett való kitartás elve Magyarország részéről azt kellett volna jelentse hogy kitart AUSZTRIA mellett (mint ami a Monarchia jogutóda ugye...), azaz, amikor Németország bekebelezte Ausztriát, akkor az osztrákok segítségére kellett volna siessen!
DE NEM EZT TETTE. Sőt: Németország mellé állt ugye, s ezzel épp hogy elárulta a korábbi szövetségesét!

Megfogadtam magamnak, hogy nem vitazom veled, csak nem birtam megallni :)
Deeeeeeeee
Nagyon szep a parhuzamod, de Nemetorszag bevonulasa Ausztriaba ott egy oromtelinek minositett esemeny volt.
A haboru utan beszeltek bekebelezesrol, addig a ket nemetajku nep egyesuleserol .

Erdekes lett volna a magyar kormany tiltakozasa ez ellen :)
(mmegjegyzem, nem volt senki meg a nagyhatalmak kozt sem aki megtette volna!!!)

Csak rad tudok,v hivatkozni: ismetelni kell a masodik vh. tortenelmet
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,334
Legújabb tagunk
Rencsi1018
Oldal tetejére