Hány éves korig szabad autót vezetni?

Az elmúlt hetekben legalább két olyan eset borzolta a kedélyeket, amelynek főszereplői 80 évnél is idősebb autóvezetők voltak, közülük az egyik ráadásul maga Fülöp angol herceg. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy milyen életkortól válhat veszélyessé a vezetés.

Ahogy mi is megírtuk, Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet angol királynő férje még idén januárban okozott autóbalesetet, amikor terepjárójával összeütközött egy másik autóval, amelyben két nő és 9 hónapos kisbabája utaztak. A karambolban a 98. évét taposó herceg páncélozott kocsija az oldalára borult és bár ő nem sérült meg, a vétlen autóban utazó egyik nő csuklótörést szenvedett.

Múlt héten pedig testvérlapunk, a 24.hu számolt be arról az esetről, amely az M5-ös autópályán történt: egy 85 éves sofőr ugyanis a sztrádára felhajtva szembefordult a forgalommal, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Az ütközés következtében az idős sofőr autójában egy 81 éves nő életét vesztette, három másik ember pedig megsérült.

olddrive1-800x450.jpg




Az idős emberek reakcióideje jelentősen megnőhet (Fotó: iStockphoto)

Milyen életkorig biztonságos a vezetés?
A fenti esetekben két tényező közös: az autóvezetés és a magas életkor. Ahogy öregszünk, bizonyos képességeink, adottságaink leromlanak, betegségek, vagy csak egyszerűen az öregedés miatt. Az idősebb emberek látása romlik, a hallásunk spektruma pedig már egészen fiatalon csökkenni kezd: egy harminc éves ember is már kisebb frekvenciatartományban hall, mint egy tinédzser. De érdemes megemlíteni azt is, hogy például egy artritiszben (ízületi gyulladásban) szenvedő idősebb ember például nem biztos, hogy megfelelően el tudja fordítani a fejét, ahhoz, hogy rendesen körül tudjon nézni egy kereszteződésben vagy más forgalmi szituációban.



Természetesen teljesen emberfüggő, hogy kinek hogyan változnak a képességei az életkor előrehaladtával, amelyet elvileg az úgynevezett egészségügyi alkalmassági vizsgálat mérne fel, amely kötelező a jogosítvány megújításához. A vizsgálatok gyakorisága igazodik az életkorhoz: 50 éves kor alatt tíz, 50-60 év között öt, 60-70 éves kör között három, illetve 70 éves kor felett kétévente kell ilyenen átesni annak, aki továbbra is vezetni szeretne. A gyakorlat azonban sajnos azt mutatja, hogy ez sem feltétlenül elég, a fentihez hasonló balesetek és tragédiák megelőzéséhez.


„Sajnos külföldön sincs tökéletes megoldás a probléma kezelésére” – magyarázta Laczházy Sebastian, a Speedworld vezetéstechnikai képzésekkel foglalkozó cég ügyvezetője. „Az orvosi vizsgálatoknak sokkal szigorúbbnak kellene lennie, főleg, hogy nem egyszer volt már példa arra is, hogy az orvos különösebb vizsgálat nélkül aláírta az alkalmassági papírokat.”

A szakember szerint az idős kori autóvezetés rendkívül veszélyes lehet, mivel egy idősebb embernél a mentális és a fizikai reakcióidő is komolyan megnövekedhet.

„Természetesen ez szervezetfüggő, vannak nagyon fitt 90 évesek is, de van olyan, aki már 70 éves korában sem képes megfelelően uralni az autót, akár még az egyenesben sem, helyette akár „faltól-falig” is haladhat az úton, ami rendkívül veszélyes” – tette hozzá Laczházy Sebastian. „Sajnos sokan túlértékelik a saját képességeiket, ezért akár egy közlekedésbiztonsági kampányt is érdemes lenne elindítani, ami ezzel kapcsolatban tájékoztatja az autóvezetőket. Fontos lenne, hogy a sofőrök tudják, hol a határ és felismerjék a saját képességeik romlását. Ehhez pedig idősnek sem kell lenni, ez akár már a 40-es éveinkben is bekövetkezhet. Ha pedig valaki nem ismeri ezt fel, vagy a romló képességek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy autót vezessen, akkor pedig a családnak és az orvosoknak kell megállítania.”

Hogyan mondjuk meg a nagymamának, hogy tegye le a slusszkulcsot?

Videó: ezért ne nyomkodd a telefonodat vezetés közben!

Az Egyesült Államokban, ahol hozzánk viszonyítva sokkal többen közlekednek autóval, jóval magasabb az idősebb korú vezető száma is. Ráadásul, az ország sajátosságai miatt sok esetben nélkülözhetetlen az autó, ezért egy idős ember számára komoly lelki és pszichológiai terhelést jelenthet, ha arra kényszerül, hogy megváljon szeretett járművétől. A közlekedésbiztonsággal foglalkozó amerikai National Highway Traffic Safety Administration az Amerikai Geriátriai Társasággal együtt két éve ezért ajánlásokat adott ki, amely a téma megfelelő kezelését segíti elő. Előbbi szervezet adatai egyébként arra is rávilágítanak, hogy a 65 évnél idősebb sofőrök a második legveszélyeztetettebb korcsoport, ami a közlekedési baleseteket illeti (a legveszélyeztetettebbek a fiatal, gyakorlatlan autóvezetők).


olddrive2-800x450.jpg




Sok idős ember számára a vezetés egyenlő a függetlenséggel és a szabadsággal, ezt a témát fontos megfelelő érzékenységgel kezelni és időben beszélni róla (Fotó: iStockphoto)

Az ajánlás szerint érdemes már azelőtt beszélgetni a témáról, hogy a tünetek jelentkeznének és tervet kovácsolni, hogy hogyan lehet az átmenetet úgy megoldani, hogy lehetőleg senki számára ne jelentsen komoly lelki törést, mivel az autóvezetés sok idős ember számára egyet jelent a függetlenséggel és a szabadsággal. Lehet, hogy nem is kell még abbahagyni a vezetést, mivel léteznek megoldások, amelyekkel bizonyos esetekben meghosszabbítható a biztonságos közlekedés lehetősége: előfordulhat, hogy mindössze egy nagyobb visszapillantó tükörre van szükség, hogy a kényelmesen már nem belátható holttér újra a sofőr látóterébe kerülhessen. Eközben viszont nagyon kell figyelni az árulkodó jelekre és érdemes az alkalmassági vizsgálatról pozitív véleményt kiállító orvosnak is a körmére nézni. Ha pedig úgy látjuk, már semmilyen gyógyszeres vagy egyéb kezelés nem segít, egyszerűen nem szabad engedni, hogy idős rokonunk autóba üljön, mivel ez könnyen tragédiához vezethet.

„Éppen emiatt nagyon helyesnek tartom, hogy az angol herceg önként adta vissza a jogosítványát” – tette hozzá Laczházy Sebastian.

Andersen Dávid
 
Idős bácsi könyörög a pénztárnál, engedjék őt előre, ő már 3 óra után nem vezet mert rosszul lát, és szeretne addig hazaérni. Mindez történt nyári verőfényben, délután 2 óra körül!
Olyan szívesen nyakon csaptam volna azt aki jogosítványt hosszabbított neki, mikor véletlenül megtudtam, hogy a bácsi néhány héttel később nem vette észre a piros lámpát és a balesetben amit a vaksága okozott életét vesztette a helyszínen.
 
kb. 10 évvel ezelőtt a garázsfeljárat már annyira rossz állapotban volt, hogy a betont fel kellett törni, és újrabetonozni. Nem 1 napos munka volt.
A szembe szomszéd megunta, és feljelentett, hogy akadályozom a garázsba ki-be állással, mert a nyomorék kezével csak úgy tud ki-be állni, ha egészen az én ajtómig feltolat. Ki is jöttek, felmérték a terepet, de miután a garázsfeljáró magánterület, méghozzá az enyém, így nem lett "ügy" belőle.
Az öreg azóta is vezet a görcsbe nyomorodott kezével, és nemcsak a garázssoron, hanem a városi forgalomban is.
 
Javítást végeztem egy háznál, ahol egy idős házaspár lakott.
Megbeszéltük a nénivel a tennivalókat és elment, mondván a papának segíteni kell a felkelésben, mert hát a lábai, aztán segíteni kell a mosakodásnál, mert hát a kezei, meg is kell borotválni mert hát a szemei is rosszak és hát orvoshoz készülődik.
Egy idő után szólt a néni, hogy áljak el az autómmal a kocsibejáróból mert a papa indul az orvoshoz - autóval, egyedül .....
 
Egyáltalán nem tetszenek az ilyen történetek, mert egy ideig csak történetek, aztán egyszer csak már több, mint történet.
És senki nem kérdezi meg azt az orvost aki engedélyezte a vezetést, hogy milyen vizsgálat eredménye volt a jogosítvány meghosszabbítása? Mire alapozta a döntését, aminek a végeredménye tragédia lett. Pedig a bíróságon vádlottként ott lenne a helye mindegyiknek, mert a felelőtlenségének súlyos következménye lett! Ha nagyon sarkítom a dolgot, még az engedélyét is elvenném, megtiltanám, hogy tovább praktizáljon!

Szerintem 60 éves kor fölött csak egy mindenre kiterjedő alapos orvosi vizsgálat után lenne szabad jogosítványt adni, vagy hosszabbítani!
 
Szerintem 60 éves kor fölött csak egy mindenre kiterjedő alapos orvosi vizsgálat után lenne szabad jogosítványt adni, vagy hosszabbítani!
Nem csak 60 fölött! Bár kétségtelen, hogy abban a korosztályban még többen vannak vezetésre alkalmatlan egészségi állapotban. De nagyon sok, akit már ezt megelőzően leszázalékoltak, vagy különböző mértékű egészségkárosodást állapítottak meg, ilyenkor vajon miért nem gondolkodnak el azon, hogy vezetni vajon képes lesz-e?
 
.................Szerintem 60 éves kor fölött csak egy mindenre kiterjedő alapos orvosi vizsgálat után lenne szabad jogosítványt adni, vagy hosszabbítani!
Teljes mértékben egyetértek a vizsgálat fontosságában (annak ellenére, hogy a következő hosszabbításnál már engemet is érint)
Csak, hát az rothadt pénz, meg a korrupció ugyanúgy szabad utat engednének az alkalmatlanoknak, mint most.
Mint már több témában is megemlítettem, itt is gyengék a törvények. Ahogy Te is írod: Ha egy esetleges baleset bekövetkezése után az engedélyező orvos súlyos anyagi kárát látná (eltiltás, börtönbüntetés miatt) akkor talán ellen lehetne álni annak a néhány tízezresnek.
 
Nem csak 60 fölött! Bár kétségtelen, hogy abban a korosztályban még többen vannak vezetésre alkalmatlan egészségi állapotban. De nagyon sok, akit már ezt megelőzően leszázalékoltak, vagy különböző mértékű egészségkárosodást állapítottak meg, ilyenkor vajon miért nem gondolkodnak el azon, hogy vezetni vajon képes lesz-e?
A fél életemet vezetéssel töltöttem el, még koccanásos balesetem sem volt soha. Pár éve lejárt a jogosítványom, szerettem volna ha meghosszabbítják. A háziorvos elküldött EKG-ra, látásvizsgálatra, fülészetre. Aztán amikor visszamentem hozzá az eredményekkel azt mondta, hogy nem írja alá a papíromat, a látásom miatt eltilt a vezetéstől. Csak néztem rá, aztán igazat adtam neki amikor azt mondta, hogy az ő lelkiismeretét ne terheljem ha balesetet okozok, rossz a szemem, még szemüveggel sem vezethetek! Igaza volt, évente kell szemüveget cserélnem, egyre erősebb és erősebb kell, mert szemüveg nélkül már pár méterre sem látok tisztán.
 
A háziorvos elküldött EKG-ra, látásvizsgálatra, fülészetre. Aztán amikor visszamentem hozzá az eredményekkel azt mondta, hogy nem írja alá a papíromat, a látásom miatt eltilt a vezetéstől.
Én éppen holnap délelőtt veszem át az új jogsimat. Semmilyen (!!!) orvosi vizsgálatra nem kellett elmennem, csak bemenni a hivatalba a régi, magyar, hamarosan lejáró jogosítvánnyal. Ott megkérdezték, hogy távolra látok-e rendesen (miután a papírok aláírásához elő kellett vennem az olvasó szemüveget). Az én német jogosítványom már csak 15 évig lesz érvényes (a kollégám jogosítványa még olyan, ami élete végéig).
 
Nekunk nem kell orvosi vizsgalat a jogsihoz. Egy kukerbe be kell nezni es elolvasni a szamokat ha nem megy elkuldenek hogy csinaltassal szemuveget es gyere vissza.
Infaktus utan par napig eltiltanak a vezetestol azaz lejelenti az orvos 3 napra felfuggeszti a jogsidat. Ez tortenik altatasnal is , utana nem vezethetsz hanem muszaly valakinek felvegyen.
NAlunk is sok az idos vezeto 80 folott ujbol kell evente vizsgazni hogy rendben van-e minden.
Biztos sokkal tobb balesetet okoznak a fiatalok mint az idosek ezert a fiatalnak a csillagos eg a hatar amivel a biztositok levagjak oket ,az idoseknel egyre olcsobb a biztositasuk.
Nyuggereknek vegre valami pozitiv is adodik.
A vaksik a nem latok azok itt sem tudnak vezetni.
 
Azé' a balesetek 99%-át még mindig a fiatalabb sofőrök okozzák...
Azért kíváncsi lennék erre a statisztikára, ha nem darabszámra, hanem km-re kivetítve is megkaphatnánk. :) Mert azért az sem mindegy, hogy ki mennyit vezet éves szinten, és az az egy szem koccanása 100, vagy 100ezer km-enként következik be.
 
Tudjátok kiktől venném el azonnal a jogosítványt? Akiknek a fülére van gyógyulva a mobil.
Ez Orbanisztánban mindennapos és megtorlatlan dolog.
Ahogy mindig másra tolnánk a felelősséget.
Először mindenkinek, és önmagának kell belátnia, alkalmas-e a vezetésre. Kortól függetlenül.
A balesetmentes vezetéshez nem elég a szabályok betartása, "előrelátás" is kell.
Nagyon sok súlyos baleset nem a kor miatt történik, hanem a mentális alkalmatlanság miatt...
 
Tudjátok kiktől venném el azonnal a jogosítványt? Akiknek a fülére van gyógyulva a mobil.
Ez Orbanisztánban mindennapos és megtorlatlan dolog.
Ez nem csak Magyarországon van így. Utazz keresztül Ausztrián, az egész ország keresztül-kasul ki van táblázva, melyek a vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Az emberek nem sajnálnak sok milliót kiadni egy-egy járgányért, puccos-flancos okostelefonért, de egy pár ezer forintos kihangosító már tényleg nem fér bele a büdzsébe?
 
Ez nem csak Magyarországon van így. Utazz keresztül Ausztrián, az egész ország keresztül-kasul ki van táblázva, melyek a vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Az emberek nem sajnálnak sok milliót kiadni egy-egy járgányért, puccos-flancos okostelefonért, de egy pár ezer forintos kihangosító már tényleg nem fér bele a büdzsébe?
A telefonálás általában magánügy...nos ha valaki ül melletted mögötted akkor is kihangosítod?
Ne lehessen telefonálni mert az igy vagy úgy de, elveszi a figyelmet a vezetéstől!!
 
Azért kíváncsi lennék erre a statisztikára, ha nem darabszámra, hanem km-re kivetítve is megkaphatnánk. :) Mert azért az sem mindegy, hogy ki mennyit vezet éves szinten, és az az egy szem koccanása 100, vagy 100ezer km-enként következik be.
Amerikai statisztika, hogy a halálos baleseteket négy tényező számlájára lehet írni: ittas vezetés 32%, gyorshajtás 31%, telefonnal baszkurálás 16% és az időjárás 11%. 2014-15-ös évben 17-79 éves sofőrök 16,76 halálos balesetet okoznak 160 millió kilométerenként, a 80+-osok 3,85-öt. Ez utóbbi szám egyébként pont akkora, mint a 16-17 évesek által okozott közúti halál. Vagyis megint csak az jön le, hogy oké öregek meg minden, de a fiatalok pont olyan szar sofőrök. Még egy érdekesség, hogy a 70-79 éves korosztály kevesebb halálos balesetet okoz (1,79/160M km), mint a 18-19 (2,47), a 20-24 (2,15) vagy a 25-29 éves korosztály (1,99).
 
Amerikai statisztika, hogy a halálos baleseteket négy tényező számlájára lehet írni: ittas vezetés 32%, gyorshajtás 31%, telefonnal baszkurálás 16% és az időjárás 11%. 2014-15-ös évben 17-79 éves sofőrök 16,76 halálos balesetet okoznak 160 millió kilométerenként, a 80+-osok 3,85-öt. Ez utóbbi szám egyébként pont akkora, mint a 16-17 évesek által okozott közúti halál. Vagyis megint csak az jön le, hogy oké öregek meg minden, de a fiatalok pont olyan szar sofőrök. Még egy érdekesség, hogy a 70-79 éves korosztály kevesebb halálos balesetet okoz (1,79/160M km), mint a 18-19 (2,47), a 20-24 (2,15) vagy a 25-29 éves korosztály (1,99).
Köszi!
Így azért már sokkal többet mond a statisztika! Nem védem én a fiatalokat, tudom, hogy van azoknak annyi önbizalmuk, hogy sokszor két felnőttnek is bőven elég lenne. :D
 
na most azert valamit piszokul NEM ERTEK
az autokon OTT a lehetoseg hogy ONNET TELEFONALJ !
csak ra kell csatlakozni (nem madzsaggal)
MINDEN puccos-flancos auto tudja ezt
csak avval a hatalmas eszevel nem hasznalja mert akkor nem latjak ,hogy
o milyen qurva meno aki vezetes kozben telefonalni is tud !!
es a kovetkezo kanyarban halalba kuld harom complett csaladot
Nem csak a telefonálás jelent gondot, ma már facebookoznak is a telefonokon. Tavaly nyáron 7 hazafelé tartó vendégmunkás utolsó perceit egyenes adásban nézhették otthon a gyerekek, egészen addig, amíg fel nem tűnt szemben egy homokot szállító teherautó....
 
Casaloma idiota mindig volt es lesz is
hulye romanja a kivagyisagaval kinyirt 9 embert
es a csaladok eltarto nelkul maradtak
Sokkoló volt még úgy is megnézni a felvételt, hogy ismeretlen emberek voltak. Mit érezhetett akkor a gyerek, amikor látta hogy jön a teherautó szembe, aztán egyszer csak elsötétül a kép?
 
A fél életemet vezetéssel töltöttem el, még koccanásos balesetem sem volt soha. Pár éve lejárt a jogosítványom, szerettem volna ha meghosszabbítják. A háziorvos elküldött EKG-ra, látásvizsgálatra, fülészetre. Aztán amikor visszamentem hozzá az eredményekkel azt mondta, hogy nem írja alá a papíromat, a látásom miatt eltilt a vezetéstől. Csak néztem rá, aztán igazat adtam neki amikor azt mondta, hogy az ő lelkiismeretét ne terheljem ha balesetet okozok, rossz a szemem, még szemüveggel sem vezethetek! Igaza volt, évente kell szemüveget cserélnem, egyre erősebb és erősebb kell, mert szemüveg nélkül már pár méterre sem látok tisztán.
Valaki előrébb írta nem is látja az orvos
Nos éppen írod de én is megerősítem nem igaz többféle szakvizsgálatra elküldhet és el is küldi
Sőt néha olyanokra ami eddig képtelenség volt
A veronai buszbaleset óta alvásvizsgálatra is
De előbb kérdezgetnek elálmosodsz e politikán, horkolsz-e?
 
Köszi!
Így azért már sokkal többet mond a statisztika! Nem védem én a fiatalokat, tudom, hogy van azoknak annyi önbizalmuk, hogy sokszor két felnőttnek is bőven elég lenne. :D
Sokkal feljebb láttam a nem érintett korosztály rászállt arra amelyiket más életbe se engedné.
Most beszélsz fiatalokról
Épp ma mutatott egy autó fedélzeti felvevőjével készült:
3 sáv a középsőben megy a felvételt készítő
Hirtelen jobbról és balról is megelőzi egy egy autó
És bevágnak elébe mind-ketten haladnak tovább abban az 1 sávban
Oka: mert a többi sáv foglalt.
Na így beékelődve rohannak tovább 3 sávban 4 autó
Túllépve a sebességet és városban.
Ne ezt melyik 60-70 éves sofőr volt?
Ki veszélyezteti as többieket?
A pár éve még sokat halott diszkó-baleseteket se az általatok a már nem oda valóként mondott korosztály követte el.
Ha mindenki hoz egy kacskakezű garázsba beállós példát.
Akkor is a korosztály nem feltétlen tesz alkalmassá vagy alkalmatlanná valakit.
a gépkocsi kisegítő berendezésétől is függ miként tették alkalmassá a kacska kezűnek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére