Orbán Viktor évértékelője



upload_2019-2-10_13-19-27.jpeg
 
Olvasom, hogy a személyi-ado-mentesség minden négy- vagy többgyermekes anyára érvényes lesz, azokra is, akiknek már van négy gyerekük, és azokra is, akiknek a gyerekei már elérték a felnőttkort.
-
Az Orbán Anyuka tehát egész életére adómentes lesz? Ennek semmi köze a népességnövekedéshez.
-
Olvasom, hogy Magyarország anyira, jobban teljesit, hogy "Az autóvásárlási programra azért van szükség, mert, vannak olyan családok, ahol azért nem vállalnak negyedik gyereket, mert nem férnek be ennyien az autóba."
-
Mindezt a 400 eurós átlagfizetésből? Ezt nem tudom hogy csinálják.
-
Kíváncsi vagyok hányan fognak beleszaladni a 10 millió forintos szabad felhasználású hitelnek nevezett adósságcsapdába.
A családok akár 20 évre is eladósodhatnak. Ha nem tudnak törleszteni akkor csinálnak még egy gyereket?
-
Németországban mindenki tudja, hogy egy gyerek felnevelése és ki tanítása egy családi ház árába kerül.
Az én feleségem ugy döntött, hogy a gyerek-simogatás többet ér mint a Porsche-mosás gyönyöre.
-
Jók a kédések Ernő...kérdezzük meg azt a 600!!! Szélnek eresztett szarvasi munkást, miből fizeti vissza a hitelét és tömi be négy csemetéje száját...:confused:Nem baj,nyílik Debrecenben majd BMW gyár, lehet vándorolni a családoknak pereputtyostól, addig meg majd csak kihúzzák valahogy...mert a munkaügyi központ ennyi embert biztos nem tud új állásba azonnal elhelyezni.:eek:
Aztán azon meg nem is kell elgondolkozni, hogy miért nem egy német városban épül a német autómárka gyára...
De, ha esetleg valakinek nem lenne lövése sem a válaszra, meg kell kérdezni a győri AUDIgyár magyar munkavállalóit, miért is csaptak ott bulit egy pár hete???;):eek:
 
Sziasztok,

Az, hogy segíteni kell a fiatal családokat főként az otthonhoz jutáshoz. a lakhatáshoz azzal egyetértek.

Az, hogy ezt a bejelentett módon kormányunk családvédelmi akcióterve, annak elemei szerint kell-e megvalósítani abban már nem vagyok biztos. A bejelentett családvédelmi akcióterv 1-7 pontja szerinti "támogatást ad a kormány", vagy "vállal át a kormány" némileg propagandisztikusnak tűnik, avagy pl. a kormányzat vállalja középiskolások 2x 2 hetes más országban történő nyelvtanításának költségét arról meg azt gondolom, hogy valójában valamennyien fizetni fogjuk.

Kormányunk nem tud "átvállani", "támogatást adni", mivel pénzt, jövedelmet nem termel, csak valamennyiünk jövedelemének újra osztását végzi. A költségvetés egyensúlyának biztosítására a kedvezményezett körnek ígért engedményezéseket vagy a többi adófizető többlet befizetése, avagy a más kedvezményezetti körtől való támogatás elvétele révén biztosítható.

Nem kívánok túlzottan belemenni olyan részletekbe hogy a 4 gyermekes nőknek milyen indok szerint nem kell élete végéig SZJA-t fizetni , még akkor sem, amikor már a gyerekek régen kirepülnek és önálló életet folytatnak? Avagy arra tényleg kíváncsi lennék, hogy hány család gyermekvállalását befolyásolta, hogy a megvásárolandó gépkocsi nem 7 személyes, hanem csak 5, avagy azért nem lett nagycsaládos, mert nem tudott gépkocsit vásárolni, vagy csak 5 személyest és nem 7 személyes gépkocsira tellett? Vagy inkább a nagycsaládosok többsége a létminimum körül tengődött, nem hogy gépkocsi vásárláson törhette a fejét? Vagy ez is inkább az egyébként is tehetős nagycsaládok "támogatása"?

Az pedig, hogy 5% GDP fejlődés volt, kérdésként tehető fel, hogy mennyiben köszönhető ez egy kedvező, növekvő nemzetközi gazdasági környezetnek, vagy az EU "húzó" hatásának? Avagy egy 2008-as gazdasági világválsághoz hasonlót kis törékeny gazdaságunk vajon miként viselne, az már egy másik kérdés. Az pedig , hogy a környező országok csehek, de a lejjebbről indult szlovákok, lengyelek, mind fejlődésben, mind életszínvonalban miért húztak el tőlünk az már egy következő kérdés? Annyira azért ne legyünk elégedettek a teljesítményünkkel.
Örülök hogy van valaki aki megpróbál a mélyére hatolni ezeknek az ötleteknek.
Merthogy a politikai ellenzék ezeket nem fogja bolygatni erre nagy esélyt látok hisz azonnal megkapná azt hogy nem magyar embereket akar hanem bevándorlókat.
 
...
Sokkal inkább az általad fotózott, rendelőajtóra felragasztott kiírás miatt állok értetlenül.
Bár nekem a kórházi működésről van némi ismeretem de úgy tudom, hogy a körzeti orvosok az OEP-el állnak szerződéses jogviszonyban s ott kapják meg légyegében a működési engedélyben rögzített feladatok ellátására a jogot.
Azaz, ha injekciózásra, sebkötözésre is jogot kapott( kért), akkor az OEP - nak azt az orvos kiszámlázza, valamint minden az orvos által befogadott betegkártya után" fejpénzt" kap.
Nekem itt valami még mindig sántít...
Amennyire én tudom, létezik egy NEAK, akivel az orvos szerződést köt ha az önkormányzat rendeletben meghatározta a működési területét és rendelkezik praxisjoggal.
Ott pedig:
A társadalombiztosítás keretében olyan szolgáltatónál vehető igénybe egészségügyi szolgáltatás, amely az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedéllyel rendelkezik és az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (továbbiakban: NEAK) kötött finanszírozási szerződés (továbbiakban: szerződés) alapján az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott ellátást nyújt. Az igénybe vett ellátás díját (részleges térítési díj esetén az azon felüli díjat) nem az ellátott beteg fizeti meg, hanem azt a társadalombiztosítási jogviszony keretében az egészségbiztosító utólag folyósítja (elszámolja) a szolgáltató részére, az általa benyújtott finanszírozási teljesítmény-jelentés alapján.

A finanszírozási teljesítmény-jelentés elszámolása az egészségügyi szolgáltató és a NEAK között létrejött szerződés alapján, az egészségügyi szolgáltató által az egészségbiztosítóhoz elektronikus úton eljuttatott teljesítmény-jelentések feldolgozása után, a finanszírozásra és utalványozásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik.
Ez (az utolsó mondat) viszont korántsem azt jelenti, hogy mindent fizetnek, inkább a kórházaknál bevezetett teljesítmény volumen korláthoz hasonló normatív finanszírozás lehet, tehát választhat az orvos, vagy fizeti az asszisztenst vagy kötszert, gyógyszert vesz a kapott összegből...
Természetesen az okosabb (főként kistelepülési) önkormányzatok már rég belátták, hogy, ha orvost akarnak, akkor a rendelő fenntartási költségét (közüzemi díjak, állagmegóvás...) fel kell vállalniuk, sőt már az orvosnak biztosított szolgálati lakás sem elegendő megtartó erő.
De a NEAK finanszírozás még így sem biztos, hogy lefed minden költséget.
 
Örülök hogy van valaki aki megpróbál a mélyére hatolni ezeknek az ötleteknek.
Merthogy a politikai ellenzék ezeket nem fogja bolygatni erre nagy esélyt látok hisz azonnal megkapná azt hogy nem magyar embereket akar hanem bevándorlókat.

Valóban felháborítónak találod, hogy a kormány támogatja a többgyermekes családokat?

Eddig viccként kezeltem mikor felháborodott nyugdíjasok telefonáltak be az ATV Fórum műsorába, hogy micsoda dolog az, hogy nem emelkednek évről évre a rezsiköltségek.
 
Valóban felháborítónak találod, hogy a kormány támogatja a többgyermekes családokat?

Eddig viccként kezeltem mikor felháborodott nyugdíjasok telefonáltak be az ATV Fórum műsorába, hogy micsoda dolog az, hogy nem emelkednek évről évre a rezsiköltségek.
Honnan olvastad ki hogy felháborítónak találom a több gyermekes családok támogatását?
Ha van pénz akkor tegye.
Csak ezt anyagi szempontból nézve nem biztos hogy célravezető lesz.
Persze hogy segít a pénz felnevelni a csöppségeket de, ha azok is kimennek idegenbe munkát vállalni és családot alapítani?
Hol marad az érzelmi, eszmei kedv a gyermekvállaláshoz? Például Nigériában egy nő legalább 9 gyermeknek ad életet ők megkapják az autót és az adómentességet?
Nem.
Annyira odavannak a keresztény erkölccsel hol marad a lelki megerősítés?
Ott a KDNP miért is nem sugallja, erősíti a nőkben azt hogy szűlni keresztény, katolikus kötelesség?
Igaz a pénzt könnyebb odaadni utánam a vízözön....én megtettem mindent de nem akarnak szaporodni...
A család nem csak pénzből áll tegyük be a bölcsődébe a gyereket majd fejlődik ahogy akar...menjek vissza dolgozni adómentesen lesz a jövedelmem.
Lesz pénz a nyaralásra hadd lássa a gyerek hogyan is kellene élni.
Tanuljon idegen nyelveket hisz azé a jövő...
Másik,...: nem emelkednek a rezsi költségek?
Szerinted miből lehet finanszírozni a közművek működést?
Új technológiák a jelenlegiek fenntartása és szintentartása, a munkabérek emelése.
Lesznek itt még problémák.
De, a válasz az lesz hogy népességfogyás van oda kell most a pénz.
 
Figyelem a beirtakat es kicsit csodalkozom.

Nem jo, sot kifejezetten karos hogy a kormany stadionokat epit.
Nagyon nem helyes hogy a kulfoldon eloket tamogatja.

Most meg kiderul hogy az sem helyes hogy az itthon elo gyerekes, es sokgyermekes saladdokat tamogatja. Az sem helyes hogy a fiatalokat tamogatja...

Tudjatok mit?
Annyira atitatta mar a politizalas az eleteteket, hogy nem az a lenyeg mit csinal, hanem ha ez a kormany csinalja akkor az csak rossz lehet!

Bezzeg ha ... elvtars tenne!!!!!
 
Figyelem a beirtakat es kicsit csodalkozom.

Nem jo, sot kifejezetten karos hogy a kormany stadionokat epit.
Nagyon nem helyes hogy a kulfoldon eloket tamogatja.

Most meg kiderul hogy az sem helyes hogy az itthon elo gyerekes, es sokgyermekes saladdokat tamogatja. Az sem helyes hogy a fiatalokat tamogatja...

Tudjatok mit?
Annyira atitatta mar a politizalas az eleteteket, hogy nem az a lenyeg mit csinal, hanem ha ez a kormany csinalja akkor az csak rossz lehet!

Bezzeg ha ... elvtars tenne!!!!!
Az hogy néhányan rámutatnak ennek a család csomagnak a hátulütőire még nem biztos hogy annak a a jele hogy ellenzik a családtámogatást illetve a fiatalok segítését.
Pl: Sokakban felmerül hogy ha az adómentességet kapott nők hirtelen gazdag vállalkozók lesznek akkor ezzel az adott vállalkozás nyeresége adómentessé válhat..
 
Én nem látom, hogy ez a program valóban a rászoruló gyerekes családokat támogatná.
-

Sokkal inkább úgy néz ki, hogy mivel nem jönnek a menekültek lassan nehéz lesz ezzel riogatni a népet és megnyerni a következő választást.
-
Perverz, rasszista és visszataszító a kormány amikor a
"család-támogatást" megpróbálja "anti-migráció" politikaként eladni.
-
Ez a hitleri időkre emlékeztet ahol az anyáknak a csatát a bölcső mellett kellett megvívniuk,
"Geburtenschlacht", az újszülöttek pedig "Hadsereg a bölcsőben" - "Heer in den Wiegen"
-
Érdekes, hogy kereken 80-évvel ezelőtt lett kiosztva az első "Anyasági-érdemrend",
ami úgy nézett ki mind a fronton megszolgált katonaérdemrend.
-
Kezdetben olyan közkedvelt, volt ez a "Mutterkreuz", hogy több tízezer állai alkalmazottat kellett felvenni a méltóság élbírálásához, mégsem győzték a sok jelentkezőt kielégíteni, ezért 1939-ben először a 60 éven felüli matrónák kapták meg ezt a medáliát Hamburgban.
-
A háború élőmenetével, amikor a gyerekeket elvitte az állam és nem jöttek vissza soha, a jelvényt
"nyúl-érdemrendnek", "Kaninchenorden-nek" keresztelte el a nép.
-
Figyeljünk oda, hogy már Orbán sem nőkről beszél, hanem "anyákról".
A nö csak akkor számít ha "anya" és lehetőleg sok "ária gyereket" hozott a világra.
Mert ügye nem halottam, hogy a cigány édesanyák "rehabilitálása" is benne lenne a 7 pontban. :(
-
Már a "Nemzeti Konzultációban" is arról volt szó, hogy csak munkahellyel rendelkező szülök családjai legyenek támogatva, ma világos miért, hogy vissza tudják fizetni a kölcsönt.
-
Söt valami olyan is van a papírban, hogy "elsö-házasság" ami lehet "keresztény-konform" de nem szociális.
-
Tudjuk, hogy 3-bol két házasság előbb utóbb felbomlik.
A leginkább rászoruló családokból hiányzik az egyik élettárs.
A "patchwork-családok" gyerekei támogatáson kívül esnek.
Valószínű csak a templomban kötött házasság számít érvényesnek.
-
Nyilvánvalóan itt nem család-támogatásról van szo,
hanem "autókölcsönről", és a kormánytagok feleségeinek az adómentesítéséről.
-
Tiz millio forint az 31 ezer Euro, egy halom kölcsönbe kapott pénz.
A kondíciókról mit sem tudunk, csak azt, hogy a részletet a szülés után fellehet függeszteni, pár évre.
-
Nyugaton ha valaki kölcsönt vesz fel, akkor megkérdezik,
hogy mennyit keres,
menyi a kiadása és
mire kell neki a pénz, hogy fizetésképtelenség esetén legyen mit lefoglalni.
-
Magyarországon elég felmutatni a gyerek(ek) születési anyakönyvi kivonatát és kész? Vagy hogy lesz ez?
-
Mi lenne ha az állam arról gondoskodna, hogy a jólét az egész országba növekedjen?
Akkor nem kéne alamizsna.
-
Mi van azokkal a családokkal akiknek nem adatott meg saját gyerek és adoptálni szeretnének?
Ezeknek is jár a támogatás, vagy a nemzőkepésség a fajfenntartási képesség igazolása egyfajta "tenyészet"?
 
Például Nigériában egy nő legalább 9 gyermeknek ad életet ők megkapják az autót és az adómentességet?
Nem.

sőt nagyon helyesen, nálunk sem kapja meg aki nem dolgozik ... sokan szeretnének megélni a gyerekek után járó segélyekből ;)
 
Utoljára módosítva:
nahát ... lehet még Angelina Jolie is ideköltözik :)
Komolytalan vagy. Szeretnéd ha úgy látnám hogy ezek az ötletek igazán világmegváltóak (remélem hogy azok) de, mi van akkor ha ezek sem változtatnak?
Láthattad hogy ha kiskapukat kell keresni akkor találnak az emberek így volt , így van az ukrán polgárok betelepedésével is.
Sajnos én azt látom hogy ezek az ötletek olyanok mint amikor a munkahelyen összegyűlünk egy szobában és repkednek az ötletek ..mi fog belőle megvalósulni senki sem tudja mert kellene egy hatástanulmány...
 
Sajnos én azt látom hogy ezek az ötletek olyanok mint amikor a munkahelyen összegyűlünk egy szobában és repkednek az ötletek ..mi fog belőle megvalósulni senki sem tudja mert kellene egy hatástanulmány...

azért volt egy konzultáció a családpolitikáról ... felmérték kb. mekkora a támogatottság, például volt egy kérdés ami nekem kimondottan tetszett:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?”
 
azért volt egy konzultáció a családpolitikáról ... felmérték kb. mekkora a támogatottság, például volt egy kérdés ami nekem kimondottan tetszett:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?”
Akkor már ketten vagyunk mert nekem is tetszett.
De Orbán már a beszéde elején megnyugtatja híveit: "Akik a gyerekeikből akarnak megélni, azokkal nem voltunk kíméletesek." A korábban meglebegtetett, munkaviszonynak számító, főállású anyaság ezért már nem kerül szóba -
 
De Orbán már a beszéde elején megnyugtatja híveit: "Akik a gyerekeikből akarnak megélni, azokkal nem voltunk kíméletesek." A korábban meglebegtetett, munkaviszonynak számító, főállású anyaság ezért már nem kerül szóba -

azért nem kell ennyire borulátónak lenni, viszont van más hatása is az intézkedéseknek ... egy brüsszelnek szánt üzenetetként is fel lehet fogni a bevándorlás, a népességcsere helyett a magyarok az erős családokat támogatják, kitűnő téma lesz az EU választásokon, nagy nemzetközi visszhangja lesz.
 
139
Miert ne kapnak meg? van fodalmad mit jelent a nagycsalad? Miert nem TIborctol sajnalod a milliardokat?
Mit gondolsz hogy tud dolgozni a sok gyerekes mama? Fizikailag lehetetlenseg.
A kaja hazaszallitasa is megoldhatatlannak tuno feladat.
Kis iskolasok voltak a gyerkeim 2 kg kenyer fogyott naponta egyet megettek egyet elvittek szenvicsnek napi 4 liter tej a gyomolcsrol nem is beszelve napi 3-4 kg alma , az uditokbol se fogyott keves pedig ittak a teat a vizet is. A mosogap meg nem allt egesznap.
MEg is a legnehebb idoszak a szunidok voltak, teli tavaszi nyari, mert nem zarhatta be oket az ember a lakasba, ha csak masnaponta mentunk valamere egy fel vagyon volt kocsival is anelkul meg a diak utazasi berlet gyerekekkent ano $40 volt. Akar museum akar mozi vagy gyerekszinhaz fejenkent a legolcsobb jegy is $30.- allatkert vidampark stb.
Amenyiben csak a termeszetet jartuk ami nem kerult belepojegybe de a kajat vinni kellett mert etvagyuk az volt, hazaertunk elso kerdes mit vacsorazunk.
Az iskolai fenykepeszkedes fejenkent $50.- abban az idoben a minimum fizu heti $250 volt. a CSaladi potlektol se szakadtak meg mert 5 gyerek utan $160 volt havonta.
Ma mar teljesen mas arak vannak itt is de hogy igen nagy tevedesbe vagy hogy a nagycsalad az nem nagy gond nem nagy munka fizikai es idegi es nem hatalmas turelem. A gyogyszerekrol a kohoges csillapito a lazcsillaito a kotszerek a sebhintoport es akkor meg egeszseges gyerekekrol beszeltem.
A sampon a tisztalkodas a takarito szerek sokszorosa fogy egy nagy csaladbol es meg nem szoltam a fozesrol hogy 2 kg hus 4 kg krumpli ha fozelek akkor 2kg pl zoldbab a kedvencek mint a palacinta 4 sutovel orakig sutottem soha nem tudtam megszamolni mert ahogy sult ugy fogyott 1 es1/2 liszt volt egy adag palacsinta sutes. A szulinapi gyerek partyk ha hozank jottek ha ok mentek komoly kiadas.
A sok ejszakat el se tudod kepzelni ha az egyik elkezd bogni a tobbi is felebred egy betegseg mire atvonult a gyerekeken mar ulve allva probalt aludni az ember.

Rajtam kivul van a Ch tobb 5 gyerekes anyuka van 6 es 7 gyerekes akiket ismerek, lehet tobb is van csak en nem tudok rola.
Szoval kello tisztelettel legyel a 9 gyerekesekkel is mert ok fogjak nagy valoszinuseg szeritn a nyugdijadat kitermelni. Az hogy nem dolgozna egy 9 gyerekes mama ,az egyenesen a te roszindulatu feltetelezesed.
u.i.
Meg otthon eltunk egy kozepes szintu bevetellel a legmagasabb ovoda dijat fizettuk 4 gyerekre az 5. mar kezdte az iskolat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére