FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

  • Orbán Viktor a Juncker elleni támadással túlfeszítette a húrt, de a Néppárt továbbra is opportunista, mert hatalmi törekvéseihez szüksége van Strasbourgban a magyar képviselők szavazataira;
  • Az Európai Tanácsban egyre inkább az látszik, hogy a szükséges többség híján fektetik a Magyarország elleni jogállami eljárást, de ebben nagy felelőssége van a német kereszténypártoknak;
  • Európában újból kivirágzik az antiszemitizmus, amit igazol a Soros elleni rágalomhadjárat, valamint a formálódó Horthy-kultusz.
orban_ellenkampany.jpg



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A vezércikk azt latolgatja, vajon kiborul-e a bili a Juncker elleni magyar kampánnyal, hiszen sokan már jó ideje felvetik, mennyire van még helye a Fidesznek a Néppártban és erre most válaszolni kell. A „Nem illik” címmel megjelent írás szerint Orbán szívesen állítja be magát a Napnyugat rettenthetetlen megmentőjének. Ebben a szerepkörben olyan hírnevet szerzett magának, mint aki szívesen osztogat pofonokat és nagy ívben tesz a liberális értékekre. Retorikája gyakran nélkülöz mindenféle mértéket. Különösen begyében van a brüsszeli uniós apparátus és Soros. Az illiberális demokráciát prédikálja. Immár nem lehet kitérni a kérdés elől, hogy egy ilyen ember pártjának a kereszténydemokraták soraiba kell-e tartoznia.

Az új plakát leplezetlenül azzal vádolja Junckert és Sorost, hogy azok az illegális bevándorlást és a kötelező kvótákat pártolják. Lehet, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. A reakciók kemények: „alávaló”, „rágalom”, „hazugság”. Úgy néz ki, hogy vége a CDU, de még a CSU türelmének is. Orbán értésre adta, hogy szerinte nem jó helyen van a Néppártban. Azaz kudarcot vallott a kereszténydemokraták kísérlete, hogy a tagsággal zabolázzák meg. Neki botrány kell és most meg is kapja.

Három hónap múlva lesz az európai választás, amely sokak szerint döntőnek bizonyul majd, és amelyből a kemény jobboldal, illetve a jobboldali-populista tábor megerősödve kerül majd ki. Emiatt elképzelhető, hogy bizonytalan erőviszonyok alakulnak ki Strasbourgban. Nem lehet tudni azt sem, ki lesz a Bizottság új első embere. Ez némileg magyarázza a habozást és a taktikázást. Senki sem akarja Orbánt Salvini karjaiba taszítani, még nagyon is elevenek az emlékek arról, amikor a brit konzervatívok kivonultak a frakcióból. De a legtöbben még közülük is legalább olyan messzire voltak az magyar kormányfő által gyakorolt uszítástól, mint Makó Jeruzsálemtől.



Frankfurter Rundschau/AFP

frankfurter.jpg


A Juncker elleni támadással Orbán Viktor most aztán tényleg túlfeszítette a húrt, és ebből még Webernek is gondja lesz, ha el akarja nyerni a Bizottság elnöki tisztét. Merthogy Magyarország nem Európa mellett mozgósít a választások előtt, hanem inkább azzal vádolja az EU végrehajtó testületének vezetőjét, hogy az az illegális migrációt gerjeszti. Brüsszel már régen tengelyt akasztott a magyar politikussal, miután az botrányt keltett intézkedéseivel, hatalma bebetonozására. Az állam ellenségének tette meg Soros Györgyöt, amivel magára vonta az antiszemitizmus vádját.

Az EU sorozatban indította a szerződésszegési eljárásokat. Ha Magyarország elveszti ezeket a pereket, az vörös vonal lesz a Néppárt számára, mondja egy konzervatív bennfentes. De addig még évek telhetnek el. És pl. Daul most sem követelte, hogy távolítsák el a Fideszt az EPP-ből. De hát attól félnek a konzervatívok, hogy ha kihajítják a pártot, akkor Orbán összeáll Salvinival. Első pillantásra nem látszik nagy veszteségnek, ha a 12 magyar EP-képviselő kiválna a frakcióból. De a Bizottság elnökének megválasztásához a küldöttek több mint felének a voksa szükséges, ahhoz pedig Webernek meg kell szereznie még legalább két pártcsalád jóváhagyását. Egy brüsszeli elemző szerint azonban azzal, hogy most hallgat a bajor politikus, még kevésbé látszik legitimnek a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok számára. Vagyis nőnek egy alternatív jelölt esélyei.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


„Újabb szakítópróba” címmel a vezető konzervatív lap arról ír, hogy Orbán Viktor megint óriásplakátokkal provokálja Brüsszelt, ám ezúttal olyan messzire merészkedett, hogy azzal még az Néppártot is megoszthatja. Ezek a hadjáratok persze alapvetően belpolitikai megfontolásból születnek, ezt elárulta Birnbaum. De csak tavaly átszámítva csaknem 14 millió euróba kerültek – az adófizetők pénzéből, nem pedig a Fidesz pártkasszájából. A magyar fél a bizottsági cáfolat ellenére kitart állításai mellett. Juncker közben azt kérdezte, hogy neki kellene felállnia az asztaltól azért, mert ott olyasvalaki ül, aki nem tartja be a közös értékeket?

Az egyik svéd konzervatív EP-képviselő az ügy folyományaként levélben szólította fel Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét, hogy március 6-ra tűzze napirendre a Fidesz kizárását. Merthogy amit Orbán művel, az olyan, hogy azt Le Pen vagy Putyin is megirigyelné. A frakcióból azt lehetett hallani, hogy a vezetésnek foglalkoznia kell a helyzettel. De hivatalosan még egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a magyarok eltávolítását. Hogy egy ilyen eljárás meginduljon, ahhoz legalább öt országból hét tagszervezet, vagy az EPP elnökségének ajánlása szükséges.

Messze nem csak a migráció miatt vannak súrlódások, noha a magyar fél folyamatosan arra hivatkozik, bármilyen bírálat is éri. Az EP bajosnak látja a jogállamiságot és itt van még a korrupció is, lásd Orbán vejének volt cégét. Egyébiránt vörös posztó a magyar miniszterelnök szemében Timmermans, aki az alapjogok betartásáért felel a Bizottságban, ráadásul ő a szociáldemokraták jelöltje Juncker utódjaként.



The Times

the_times_1.jpg


Az újság szerint a Bizottság hónapokon át csak nyelt, miután a magyar kormány sorozatosan keresztbe feküdt az EU törekvéseinek, és ez az elégedetlenség robbant ki nyíltan, amikor az új plakátkampányban Budapest – Soros mellett – immár Juncker is kipécézte magának. A Bizottság elnöke szócsatába keveredett a populista kormányfővel, akit azzal vádolnak, hogy összeesküvés elméletekkel házal az unió migrációs politikája kapcsán. Juncker még az is kijelentette, hogy a magyar vezető hazudik és felszólította az európai konzervatívokat, hogy szabaduljanak meg a Fidesztől. Kettejük viszonya az elmúlt öt évben romlott meg. Brüsszel jogállami eljárást indított Magyarország ellen, miután észlelte, hogy a hatalom elnémítja a sajtót, a bíróságokat és a civil társadalmat.



Politico

politico_1.jpg


A portál óv attól, hogy bárki túlértékelje az Orbán és Juncker közti összecsapás jelentőségét. Az mindenesetre tény, hogy itt az EPP egyik tagállamának kormányfője ment neki a pártcsalád által delegált bizottsági elnöknek, vagyis megint csak a konzervatívok ellen kampányol és ezzel eléggé világosan megválaszolja, mennyire tekinti még saját politikai otthonának a Néppártot. Azonban Daul, az elnök semmiféle komoly következményt nem vetett fel, bár megvédte Junckert és azt hangoztatta, hogy Magyarországnak nem Brüsszellel kellene hadakoznia. Ehelyett inkább rá kellene jönnie, hogy annak ő maga is része. Ezért azután a megtámadott maga jelentette ki, hogy a Fidesznek nincs helye a kereszténydemokraták között.

Az Általános Ügyek Tanácsában a magyarok azzal verték vissza Timmermans bírálatát, hogy ő a szociáldemokraták jelöltje a Bizottság élére. A jelentés hozzáteszi, hogy Magyarországnak nincs külön Európa-politikája, nálunk minden a politikáról szól. Egy diplomata közben arról számolt be, hogy Románia nem sok hajlandóságot tanúsít, mármint hogy túlzottan nyomja a magyar és a lengyel kormány ellen folyamatban lévő eljárást. Így azt sem lehet tudni, hogy mire készül az ügyben. Soros elnökként Bukarest mindenáron azon van, nehogy az a benyomás alakuljon ki, hogy a dolgok nem tisztán és átláthatóan zajlanak.



Der Standard

der_standard.jpg


A Juncker elleni támadás beárnyékolta a magyar államfő bécsi látogatását. A politikus elutasította, hogy bármit mondjon a kampányról, de azt azért jelezte, hogy szerinte összefüggés van a plakátok az EP-választás között. A házigazda Van der Bellen ugyanakkor kijelentette, hogy tarthatatlan a vád a Bizottság elnöke ellen. Közben az osztrák kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője megismételte javaslatát, miszerint függesszék fel a Fidesz néppárti tagságát. Karas örömét fejezte ki, hogy az EPP végre egyértelműen elítélte Orbán akcióját. Ám azt nehezményezi, hogy még mindig nem jutott előbbre Magyarország ellen indult jogállami eljárás. Egyben felszólította az összes pártcsaládot, hogy dolgozzák ki, mitévők legyenek a maguk „fekete bárányaival”.





Le Monde

le_monde.jpg


Az előírt többség híján nem sok eszköz van Magyarországgal és Lengyelországgal szemben azoknak az államoknak a kezében, amelyek ki akarják kényszeríteni a demokrácia tiszteletben tartását. Az Európai Ügyek Tanácsa ugyan rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, de ezek az ülések lassanként belefulladnak a rutinba, a résztvevők ugyanazt a mantrát ismételgetik. Így történt ez kedden is, amikor a lengyel jogállam szerepelt a napirenden. A nagy kérdés az volt, hogy a soros elnök Románia kezdeményez-e hivatalos meghallgatást a testület jövő hónapban esedékes összejövetelén. Csak éppen nincs meg a négyötödös támogatás, hogy a miniszterek kimondják: súlyos veszély fenyegeti a lengyel demokráciát. Magyarország, a balti köztársaságok és más keleti tagoknak nemigen van kedvük ahhoz, hogy ujjal mutogassanak Varsóra. Földrajzi, történelmi szolidaritásból, vagy csak azért, mert hasonló esetben ők sem szeretnének a Bizottság célkeresztjébe kerülni.

A lengyelek azt követelik, hogy adják fel a 7-es paragrafust, a franciák és a németek azonban ragaszkodnak ahhoz, részben elvből, részben pedig azért, mert egy ilyen lépés rossz vért szülne a választások előtt három hónappal. Magyarország is szóba került kedden, de a tagok még haboznak, az Orbán-kormány pedig kétségbe vonja az EP által kezdeményezett eljárás jogosságát. Berlin és Párizs azon töri a fejét, hogy valahogy eléri a szükséges támogatást márciusra egy előzetes meghallgatáshoz. A javaslat mellé idáig rajtuk kívül csupán Hollandia, Belgium Finnország és Svédország állt oda. A hasztalan vita mutatja, milyen mértékben tehetetlen az EU a jogállammal szembeni támadások esetében.



Die Welt

die_welt.jpg


Teljesen mindegy, hogy a magyar demokrácia lebontását vagy a Putyinnal szembeni gyengeséget nézzük, az EU rettenetes állapotban van, 100 nappal a választások előtt, és ezért a túlságosan gyáva kancellár, valamint az önmagával foglalkozó Németország a felelős – hangsúlyozza az elemzés. Mint rámutat, az unió nem sok mindent tud érdemként felmutatni és ez jól magyarázza, hogy miért annyira csekély a lelkesedés iránta. A nagy kérdések továbbra is megoldatlanok, a kisebbek rendezésére pedig nem sok energiát fordítottak a tagállamok. Pedig a vezetők már jó egy évtizede tudhatják, hogy jönnek a migránsok. Ennek ellenére sem tudtak közös politikát kidolgozni. És miközben Trumppal a vámokról csatáznak, aközben Kína már rég elhatározta, hogy az információs technológiával uralma alá kívánja vonni a világot. Putyin pedig csak mérsékelten izgatja magát a szankciók miatt.

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy egyre több európai nem a megoldás, hanem a probléma részének tekinti az uniót. A fokozódó Európa-ellenesség láttán a német elit az orrát fintorgatja, de nem különbek a demokráciát tekintve elmaradt magyarok sem. Csak éppen Berlinben túl gyorsan a populistákat teszik felelőssé a mély árkokért. Ám ők összekeverik az okot az okozattal. Az Orbánok és Salvinik részben azért olyan sikeresek, mert sok szellemileg halott ötletük mellett pár dolgot pontosan látnak. Így azt, hogy az EU kudarcot vallott egy sor gond kapcsán, és hogy a legtöbb embert nem érdeklik a kis előrelépések részletei.

A helyzetet a németek politikai elitnek kendőzetlenül meg kellene vitatnia, még mielőtt túl késő volna a választások előtt. A berlini kormánynak vállalnia kellene az európai felelősséget. Merthogy a földrész azért gyenge, mivel Németország is gyenge. Utóbbi külön utakon jár, nem tartotta be az ígéreteit, vagy sokszor egyszerűen nincs kedve. Ennek a következményei leginkább az EU-n belül jelentkeznek. Bomlik le az értékközösség alapja, Magyarország és Lengyelország mind inkább megkérdőjelezi a jogállamiságot. Berlinnek kulcsszerepet kellene játszania abban, hogy rámutasson, hol húzódik a határ. Ehelyett a CDU-CSU engedi, hogy a Fidesz egyre-másra megússza a demokrácia felszámolását. Úgy hogy egy nap az unokák megkérdezhetik a németeket: miért adták fel könnyelműen Európát, amikor még meg lehetett volna menteni?



Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg


Rettenetesen termékeny a populisták által megművelt talaj, amelyből ismét kivirágzik a barna métely. Az erősödő antiszemitizmus folytán a zsidók jó pár országban immár nem érezhetik biztonságban magukat, de ez ellen a társadalmaknak testületileg meg kell mozdulniuk. Haladéktalanul. Mindenkit fel kell ráznia, ha német és osztrák túlélők arra figyelmeztetnek, hogy újfajta holokauszt következhet be. Eltolódtak ugyanis a határok, hogy mit lehet kimondani és elviselni. Egyes politikusok a jogot hajlítják a maguk kénye-kedve szerint, de a történelmet is átírják. Orbán Viktor a sok százezer zsidó deportálásáért felelős Horthyt dicsőíti. Magyarországon és Lengyelországban nacionalisták kormányoznak. Ausztriában az FPÖ részese a hatalomnak. A populisták keltik a nyugtalanságot, ezzel készítik elő a terepet a gonosz szellem visszatéréséhez. Az általuk felfokozott nemzeti „mi”-érzés kirekeszt másokat és utóbbiakat teszik felelőssé minden gondért. Nem számít, hogy azok tényleges vagy csak vélt bajok. A külföldiek, muzulmánok, zsidók tehetnek mindenről.

Trump a kisebbségek ellen uszít és elősegíti, hogy sokféle formában ismét felbukkanhasson a rasszizmus. Izraelben ha bírálják a kormányt, vagy a fegyveres erők fellépését a megszállt területeken, azt gyakran antiszemitizmusnak nyilvánítják. Ugyanakkor Netanjahu simán az ország barátainak minősít olyan politikusokat, mint Orbán. Sőt, csatlakozik a Soros elleni antiszemita hadjárathoz. Ez pont annyira téves, mint amikor a külügyminiszter kifejti, hogy a lengyelek már az anyatejjel magukba szívták a zsidóellenességet. De itt az idő, hogy a világ megálljt parancsoljon a szóbeli kirohanásoknak és a fizikai támadásoknak.



Die Welt

die_welt.jpg


A jobboldali újság jó hírnek tartja, hogy elmaradt a V4-ek és Netanhaju jeruzsálemi csúcstalálkozója. Az persze kedvező Európa szemszögéből, hogy a négyek szorosabban együtt kívánnak működni Izraellel, ám hogy lefújták a tanácskozást, az pontosan mutatja, hogy nem lehet elkendőzni a múltat, vannak azért határok. A fejlemény rácáfolt mindazokra, akik azt hitték, hogy az izraeli vezetés mindenképpen össze akar fogni az európai jobboldali populistákkal, ám e cél érdekében kész túllépni azok antiszemitizmusán és történelemhamisításán. A kapcsolatok alapja az, hogy a négyek Amerika- és Izrael-barátok és ily módon ellensúlyt képeznek sok nyugat-európai állammal szemben.

A különleges viszonyon az érintettek csak nyerhetnek. Izraelnek lesznek barátai az Európai Tanácsban és Parlamentben, a visegrádiak pedig felmentést kapnak az antiszemitizmus vádja alól. Ám arról most lemondott a varsói vezetés, miután Netanjahu és újdonsült külügyminisztere arra emlékeztetett, hogy lengyel összejátszott a németekkel a zsidók halomra gyilkolásában. Jeruzsálemben persze egyetlen politikus sem szándékozik a holokauszt felelősségét a nácikon kívül bárki másra hárítani. Sehol sem mentettek meg annyi zsidót, mint Lengyelországban. Ám a kétezer éves európai antiszemitizmus nem tűnt el 1945 után. Ezt bizonyítja a Soros elleni kampány is. Csak éppen a kontinens keleti részén mindenütt próbálják leplezni történelmük gusztustalan fejezeteit. Pl. Orbán szeretné rehabilitálni Horthyt. Vagyis további konfliktusok várhatóak Izrael és az európai jobboldali populisták között, amíg utóbbiak számára egyszerűbb felvenni a nacionalista gúnyát, mint a cionizmus oldalára állni. De ez jól is van így.



New York Times

new_york_times.jpg


Az amerikai elnök az osztrák kancelláron kívül jó barátságot ápol több már európai populista politikussal, így Orbán Viktorral, csak éppen elemzők nem látják a jelét annak, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt ért volna el a washingtoni politika. Arról nem beszélve, hogy elmélyítette az ellentéteket a németekkel és a franciákkal. Azon felül, mint a Brookings Intézet egyik elemzője a lapnak nyilatkozva rámutatott: a múlt heti varsói konferencia brutálisan megmutatta, hogy az európai jobboldal felkarolása árt az USA érdekeinek és hitelességének.

Az értékelés annak kapcsán látott napvilágot, hogy Trump fogadta az osztrák kancellárt, amiben elsősorban az játszott szerepet, hogy az elnök is vonzódik a nacionalizmushoz és el van szánva, hogy lecsap a migrációra. Ráadásul Kurz a szélsőjobbal közösen kormányoz és ez még inkább vonzóvá teszi a házigazda szemében. Előbb négyszemközt ültek, majd a tárgyalásokba bevonták a tanácsadókat is, ami egy ilyen kis ország esetében szinte sosem szokott előfordulni. Az egyik fontos téma az USA és Európa közötti feszültség volt, a vendég felajánlotta, hogy közvetít a Fehér Ház és Merkel között. De az egész találkozó mögött leginkább az van, hogy az osztrák politikus az FPÖ-vel kötött szövetség miatt olyasmit képvisel, ami tetszik az elnöknek, miközben egyre élesebb a viszonya Európával.



Washington Post

washington_post_1.jpg


Az USA kezdeményezte a nemzetközi közel-keleti konferenciát Varsóban, ám annak nyomán kemény vita robbant ki Lengyelország és Izrael között a holokauszt miatt, úgy hogy most Washingtonnak közvetítenie kell. A varsói amerikai nagykövet felszólította az új izraeli külügyminisztert, hogy kérjen bocsánatot, miután az eredendő antiszemitizmussal vádolta meg a lengyeleket, az első nap, amikor hivatalba lépett. Azt Netanjahu is elismeri, hogy a politikus szavai szerencsétlenek voltak, bár Varsóból hazatérőben ő is arról beszélt, hogy „a” lengyelek kollaboráltak a nácikkal a háborúban. Washington szempontjából a gond az, hogy Lengyelország a tanácskozás megszervezésével nagy szolgálatot tett az Egyesült Államokkal, ám az most igen nehéz helyzetbe került a lengyel-izraeli viszály miatt.



New York Times

nyt.png


Az Európai Határvédelmi Ügynökség vezetője szerint szó sincs semmiféle égető válságról a migráció ügyében. Az azonban kétségtelen, hogy többen akarnak Afrikából eljutni Európába Marokkón, illetve Spanyolországon keresztül. Tavaly az érkezők száma több mint egynegyedével csökkent, összesen 150 ezren próbálkoztak meg az átkeléssel. Ezen belül 80 %-kal kevesebben vágtak neki a tengernek Líbia és Tunézia felől. Ezzel együtt a téma igen sokat ígérő a kelet-európai populisták részére. A magyar kormány olyan plakáthadjáratot kezdett, amely a bevándorlás bátorításával vádolja a Bizottságot.

A Frontex szerint a valóság az, hogy gyakorlatilag alig érkeznek menekültek Görögországba, viszont Nyugaton már 57 ezren kísérelték meg, hogy spanyol területre lépjenek, ami 160 %-os emelkedést jelent. Ám sokan közülük marokkóiak, tehát nem irakiak vagy afgánok. Továbbra is nagy számban jönnek viszont szírek és megugrott a menekülő törökök száma is. De ők javarészt Görögországot választják célpontként. Tavaly egyébként Európából csaknem 150 ezer embert zsuppoltak ki, mivel nem kaptak tartózkodási engedélyt.

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje
 
Európában újból kivirágzik az antiszemitizmus, amit igazol a Soros elleni rágalomhadjárat, valamint a formálódó Horthy-kultusz.
Igen ez világos
Külön külön még le lehetne hazudni de együtt már Sebestyén legyen a talpán ki le akarja mosni.
De hogy ebből lesz e kizárás ki tudja?
Udvarfy írt vagy 27 fideszes képviselőt
De lehet nem jól nézte mert 12
http://www.europarl.europa.eu/hungary/hu/ep-kepviselok/kepviselok-2014-2019.html
 
Utoljára módosítva:

EPP-n beluli poziciojat kell nezni, jo tudni, hogy a Fidesz az eddigi valasztasokon is az Europai Neppart legsikeresebb tagja, valasztasokon eddig is a magyarorszagi szavazatok kb. felet hoztak.
Az idei valasztasokon akar 14 szavazatot is szerezhentek, akar a harmadik legerosebb csoport lehet az EPP -n belul.

Szoval nem kizarasrol, hanem felertekelodesrol van szo :)
 
Plica,
nem akarok vitatkozni, igy hajnalok - hajnalán mert eddig csak 3 kávét ittam meg kognak nélkül , de hidd el hiába is van a fideszenk a legtöbb képviselöje abba a gyülekezetbe Orbán nagyon elvetette a sulykot a sok plakátozozással ! Ezek nemcsak engem hanem nagyon sok jóérzésü embert irritálnak ! Nekem nagyon sok rossz emlék füzödik az ilyen dolgokhoz , gondolom másnak is , az hogy esetleg van benne valami igazság azt ez a dolog értsd plakátozás lehetettlené teszi , ezt lehetne más módon is megtenni , tudod valamikor aztmondták "úri módon" , de igaz a közmondás hiába is huzzol a baromra kabátot az barom marad !;)
Hidd el nyugaton sem tetszik sok polgárnak , szervezetnek a maga választotta politikai elit viselkedése Brüsszelben , hiszen nagyrészben amiatt is történik a BREXIT mert igy akarták tiltakozásukat kifejezni az angolok , reménykedve egy reformban , de ezzek ott fent javithatatlanok !! Hazug piszkos bagázs .
 
A világért se mérgesítenélek. De azért jó ha tisztában vagy vele, hogy mind abszolút számát, mind lakossághoz mért arányát tekintve Németországban messze több náci és iszlám fundamentalista van, mint Magyarországon. Itt egy törpe minoritás (Pax Hungarica), amelynek nem kell ingyenreklámot csinálni. Nem kell, hogy Orbán beszéljen róla. Elég, ha az elhárítás teszi a dolgát. Mellesleg épp Gyurcsány és Bajnai idejében voltak a nagy Gárdista vonulások (és a szégyenteljes roma-gyilkosságok is). S most épp a Gárdisták polgári szárnyával (Jobbik) lép frigyre jeles ellenzékünk!

Nem is titkoltam, hogy külföldről jött a kosztümös legények többsége.
A problémán az, hogy miért éppen Budapesten?
Azért mert Orbán meghívta öket amikor a "liberalizmus áldozatairól" beszélt.
Németországban egy ilyen maszkaráde nem lett volna lehetséges.
Minden tiszteletem annak a pár száz fiatalnak akik megpróbálták tüntetni ellenük.
Németországban nemcsak naci van több hanem olyan is aki nem hagyja szo nélkül ezt.
Az elhárítás fontos de nem akarunk oda jutni, mind a kommunizmusba, hogy az éj leple alatt vigyenek el valakit.
A társadalomnak kell megvitatni, hogy miért tartjuk veszélyesnek az ilyen zombi-felvonulást.
-
Igen Gyucsányi alatt még tank is volt Budapest utcáin, bombát is robbantottak de akkor is a Fidesz volt aki tűrte ezt és kihasználta a hatalomra való jutáshoz. En is ugy gondoltam akkor, hogy Orbán a kisebb "übel"(betegség)
-
Ma az a veszély, ha Orbán leépiti a demokráciát, a jogállamiságot testre szabott törvényekkel akkor ott lesz az ország mint 60-70 évvel ezelött.
-
A cigányok legyilkolásához még hozzátenném, hogy szerintem nem elhanyagolható szerepe volt ebben a Fidesz-alapító, Fidesz-szóvivő, Lovagkeresztes újságíró gyűlöletszító beszédeinek.
 
Utoljára módosítva:
Legalább annyival tisztábban kellene legyél, hogy a magyarországi parlamenti választásokon magyar állampolgárok szavaznak.
Nem vagy mai gyerek tudhatnád, hogy például a franciaországi választásokon rengeteg kanadai is szavaz akik francia állampolgárok is, vagy a romániai választásokon az ukrajnában élő románok százezrei is szavaznak akik román állampolgárok is.
-
Ennek majd utánanézek, a válszt elnapolom.
A külföldi állampolgárok több mind 96%-a Fideszre szavazott ami bizonyitja a manipulálást.
Ilyen homogénen csak diktatúrákat szoktak megválasztani.
Nem hiszem, hogy a Kanadai Franciák ilyen egyhanguan választanának.
Én ismerek sok Amerikait aki Németországban él de nem mondhatnám, hogy ök mind Trump-ra vagy ellene szavaztak volna. A Francia barátaim is megosztott véleménnyel voltak mindig.

ezeket a hazugságokat, honnan szeded ... a rengeteg halott Merkel lelkén szárad. A szerencsétlen vízbefulladtak Merkel hívó szavára indultak a jólét felé. A németországi terror áldozatai is Merkelt hibáztatják.
-
Szívesen beteszem neked az elmúlt 45 év politikai gyilkosságainak a listáját Németországból.
Kétségtelen, hogy a terror elöl menekültek személyek egy idegen országban, összezárva néha az ellenségükkel egy szobában lakva velük, egy konyhát használva, a bizonytalanság tudatában hamarabb nyúlnak erőszakhoz, ennek ellenére tudjuk, hogy a legtöbb "terrorista" egyszerűen beteg volt.
-
Nem illik a halottakat egymás ellen felszámolni, mégis biztos vagyok benne, hogy a nemsegités még több halottat produkált volna. Orbán egyszerűen bekalkulálta, hogy a Horvát határok le voltak aknázva. Az EU az utolsó pillanatban szedte fel ezeket.
-
Elkerülni a harcot azért mert eleshet közülünk valamki, gyávaságra vall.
Németország vállalta ezt a rizikót, Orbánnak csak a szája nagy.
-
És meg egy, a kerítés teljesen felesleges volt, erröl beszélt az EU.
Ha ezt a pénzt, ha ezt az energiát egy közös megoldáshoz vetettük volna be már rég elfelejtettük volna az esetet.
-
A magyar kormány a félelemre épit, ezt tartja öt a hatalmon.
Ez a Fidesz alapideologiája láttuk már 2014-ben is.
Orbán a saját párt-kollegiái ellen megy gyülöletszito plakátokkal.
Milyen ember az ilyen? Miért nem lép ki a pártból? Megakarja várni, hogy kirúgják.
Az áldozat szerepe úgy látszik nagyon fekszik a karakteréhez.
 
EPP-n beluli poziciojat kell nezni, jo tudni, hogy a Fidesz az eddigi valasztasokon is az Europai Neppart legsikeresebb tagja, valasztasokon eddig is a magyarorszagi szavazatok kb. felet hoztak.
Az idei valasztasokon akar 14 szavazatot is szerezhentek, akar a harmadik legerosebb csoport lehet az EPP -n belul.

Szoval nem kizarasrol, hanem felertekelodesrol van szo :)
Szerinted felértékelődés mert úgy akarod látni!!
EPP belüli pozíciójára pedig a képviselők számával utaltam
Nem is többség csak vannak 12-n.
Csak a létszámtól még nem legerősebb, az EPP-n belül!
A németek sokkal erősebb szavúak(34+8).a lengyelek is(25)
Még a portugálok is többen vannak.Ezt elnézted
Hogy Magyarországon mit hoztak arányában az másodlagos hisz tudjuk idehaza legszervezettebb párt.
Nem érdekes a Néppárton belül elfoglalt helye miatt ott csak az arány számít meg a modor.
Belföldön az van amit ismerünk 10 éve
A belföldi semmit nem számít a Néppártban való arányához
Ettől még kirúghatják.
Nem mondtam hogy megteszik.
De már nagyon kihúzta a gyufát.
Ilyenkor szokott visszavonulni az Orbán.
 
Utoljára módosítva:
Alom alom edes alom....
Attol, hogy nagyon szeretnenk valamit az meg nem biztos, hogy megvalosul.

Sokkal lenyegesebbnek tartom azt, hogy a vilag egyik legelismertebb hhitelminosito intezete ujra felminositette egy fokozattaalv magyarorszagot bbb minuszrol bbb pluszra.
Olvastam itt sokszor, hogy ajelennlegi kormanyzat alatt nott az adosagallomany, a gazdasag lepadlozott es hasonnlok.
Nos a vilag egyik legelismertebb hitelminsitoje, a Fitch igy lattja:
A Fitch megjegyzi, hogy a magyar adósságszolgálati teher alacsonyabb az azonos besorolású adósok mediánjánál. A cég az EU-hoz fűződő viszonyt taglalva megemlíti, hogy erősödnek a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok. A Fitch elemzői azonban nem várják, hogy a hetedik cikkely szerint eljárás az idén jelentősen előrehaladna, bár megítélésük szerint az EU-folyósítások 2021-től javasolt csökkentése kiélezheti a viszonyt. Az elemzés szerint a magyar bankszektor stabil, tőkeellátottsága bőséges, a nem teljesítő kinnlevőség-hányad csökken, a tavalyi harmadik negyedévben már nem haladta meg az 5,6 százalékot, miközben a hitelkiáramlás változatlanul erőteljes.

A 4,8 százalékosra becsült tavalyi gazdasági növekedés valószínűleg ciklikus tetőzést jelentett, de a beruházási aktivitás és a háztartási fogyasztás az előrejelzési távlatban továbbra is robusztus mértékben hozzájárul majd a magyar gazdaság növekedéséhez - jósolja a Fitch Ratings pénteki elemzése.
 
Mellesleg épp Gyurcsány és Bajnai idejében voltak a nagy Gárdista vonulások (és a szégyenteljes roma-gyilkosságok is).
Én meg a te figyelmed híívom fel a Gárdistákkal ellentétben a nácik akciójára Az pedig már Boross Péter(MDF) idejében elkezdődött.
Nos ez kifejlődött a Szocialisták idejére
a Roma gyilkosságokat pedig még mellesleg se keverheted bele
 
alom edes alom....
Attol, hogy nagyon szeretnenk valamit az meg nem biztos, hogy megvalosul.
Nem olvastad eléggé szokásod szerint Nem tudom hogy kizárják-e azt írtam
De nincs akkora súlya mint hitte pica
A válasz Picanak szólt mert túlértékelte erre én képviselőik számával mutattam nem úgy van
Miféle álomról beszélsz és kinek?
Magadnak?
A néppárton belüli súlyáról volt szó drága nem figyelő.
 
Nem olvastad eléggé szokásod szerint Nem tudom hogy kizárják-e azt írtam
De nincs akkora súlya mint hitte pica
A válasz Picanak szólt mert túlértékelte erre én képviselőik számával mutattam nem úgy van
Miféle álomról beszélsz és kinek?
Magadnak?
A néppárton belüli súlyáról volt szó drága nem figyelő.
Nagyjabol itt van koztunk a kulonbseg.
Ti politizaltok, engem ez csak erintolegese erdekel.

Elso a gazdasag.
Haez rendben van, akkor a tobbi jonni fog, mert akkor tud jonni!
De ha ket-harom hetente arrol szolnak akormanytagok nyilatkozatai, hogy ilyen-olyan -amolyan megszotritasok, meg huzzuk meg a nadragszijat es hasonlok vannak, akkor az a hatalmas demokracia legfeljebb abban nyillvanul meg, hogy valogatas nelkul lehet az utacan levoknek kilovoldoznni a szemet.
Mert hat sokak szamar aitt ebben merul ki a demokraciaí!
 
"Úgy hogy egy nap az unokák megkérdezhetik a németeket: miért adták fel könnyelműen Európát, amikor még meg lehetett volna menteni?" Miért kérdeznék meg, amikor Mann és Goethe helyett többségében Koránt fognak olvasni? .
Ez már pszichiátriai eset, kezeltetni kell!

Vajon Magyarország (vagy legalább egy része - lévén Erdély septiben azonnal kimondta a függetlenségét a többi területtől, külön megegyezést kötve) miért nem vált muzulmán vallásúvá 150 év török uralom alatt?
Erre mi a hivatalos álláspont Orbánéknál?

Nagyjabol itt van koztunk a kulonbseg.
Ti politizaltok, engem ez csak erintolegese erdekel.

Elso a gazdasag.
Haez rendben van, akkor a tobbi jonni fog, mert akkor tud jonni!
De ha ket-harom hetente arrol szolnak akormanytagok nyilatkozatai, hogy ilyen-olyan -amolyan megszotritasok, meg huzzuk meg a nadragszijat es hasonlok vannak, akkor az a hatalmas demokracia legfeljebb abban nyillvanul meg, hogy valogatas nelkul lehet az utacan levoknek kilovoldoznni a szemet.
Mert hat sokak szamar aitt ebben merul ki a demokraciaí!
Első a szabadság!
Ha nem vagy szabad, nem vagy.

Mi jön a pénzzel, mondd?
 
Utoljára módosítva:
Első a szabadság!
Ha nem vagy szabad, nem vagy.

Mi jön a pénzzel, mondd?

Ebben az esetben viszont azt javaslom, hogy ulj ki a bazilika ele a lepcsore koldulni - termeszetesen szabadon!

Aki azt allitja ma magyarorszagon nins szabadsag, az nemm mond igazat!
Gyakran olasni itt, hogy diktatuura van.
Furi, hogy akik leirjak masnap harmadnap es azota is irhatnak!
Aki nemm tudja mi tzortent ebben az orszagban az otenes evekben, az kicsit furcsa!
Aki visszasirja a tizenegynehany evvel ezelotti dolgokat, az nekem nagyon fura.
Aki azt allitja, hogy embereknek ki kell lonni a szemet ahhoz, hogy igazi demokracia legyen az nagyyon erdekesen gondolkodik.
Aki egyettert az ellenzekkel abban, hogy amik a mullt ev deccembereben torentek, az a kormany sulyos atrocitasai koze tartozikk, az tuti nem volt ott meg nem is olyan regen a lanchidi csataban, amikor rendorok gumibottal csepeltek bennunket.

Fotelben hhatradolve nagyon konnyu diktaturaqtrol beszelni!
Sokkal nehezebb ha igazi dikktaturaban ki kell menni az utcara!!!!!!!!!
 
Ebben az esetben viszont azt javaslom, hogy ulj ki a bazilika ele a lepcsore koldulni - termeszetesen szabadon!

Aki azt allitja ma magyarorszagon nins szabadsag, az nemm mond igazat!
Gyakran olasni itt, hogy diktatuura van.
Furi, hogy akik leirjak masnap harmadnap es azota is irhatnak!
Aki nemm tudja mi tzortent ebben az orszagban az otenes evekben, az kicsit furcsa!
Aki visszasirja a tizenegynehany evvel ezelotti dolgokat, az nekem nagyon fura.
Aki azt allitja, hogy embereknek ki kell lonni a szemet ahhoz, hogy igazi demokracia legyen az nagyyon erdekesen gondolkodik.
Aki egyettert az ellenzekkel abban, hogy amik a mullt ev deccembereben torentek, az a kormany sulyos atrocitasai koze tartozikk, az tuti nem volt ott meg nem is olyan regen a lanchidi csataban, amikor rendorok gumibottal csepeltek bennunket.

Fotelben hhatradolve nagyon konnyu diktaturaqtrol beszelni!
Sokkal nehezebb ha igazi dikktaturaban ki kell menni az utcara!!!!!!!!!
Nem válaszoltál, mit kapsz a pénzzel?
 
Nem válaszoltál, mit kapsz a pénzzel?
Te sem valaszoltal arra, mit jelent aszabadsag ha koldus vagy!
A kettot nem lehet kulon nezni.

Ha itt sokkal naggyobb lenne a szabadsag, de sokkal rosszabb megszotritasos gazdasagpolitika lenne, akkor kevesebb fiatal hagyna itt az orszagot?

Ha ujra kerelmeket kellene kitolteni a csaladi potlekhoz, mint a Bokros csommag idejen akkor tobb gyerek szuletne?

Soroljam?

Ami van, azzal en sem ertek egyet teljjes mertekben, de meg mindig lenyegesen jobban, mint a korabbi kormanyok idejen.

Lehet azt moondani, hogy a szabadsag a legfontosabb és elobb az legyen teljes aztan majd a tobiii.. de ebben az esetben ertheto hogy mert nyerti a kormanypart sorra a valasztasokat!
Persze! Csalassal, taktikazassal mondjak sokan, de ez azert nem igaz!
Az emberek egyszerre szeretnenek szabadon de turheto gazdasagi helyzetben elni!
Nemm ez a fontos, vagy az, hanem ezek igy egyutt adjak a komforterzezet!
 
Ez már pszichiátriai eset, kezeltetni kell!

Vajon Magyarország (vagy legalább egy része - lévén Erdély septiben azonnal kimondta a függetlenségét a többi területtől, külön megegyezést kötve) miért nem vált muzulmán vallásúvá 150 év török uralom alatt?
Erre mi a hivatalos álláspont Orbánéknál?
Hogy jön ide Erdély? Mellesleg, ha azt hiszed, hogy a kultúrák találkozása mindig békés és gazdagító népünnepély, történelmi leckéket kellene venned! A hódoltsági területeken (te hoztad fel) majdnem kihalt a magyarság. Aztán az észak-amerikai indián törzsek is regélhetnének arról, milyen felemelő volt a fehérekkel való találkozás. Már amelyiknek egyáltalán maradt írmagja. S talán az is megvan ugye, hogy mi történt a koncentrációs táborokban. Vagy épp Srebrenicában. Bizonyára kényszer-asszimilációról vagy áttelepítési programokról is hallottál már! A kölni erőszak is afféle kultúresemény lett volna? Jaj, hagyjuk! Elég az ostoba naivitásból!
 
Lehet azt moondani, hogy a szabadsag a legfontosabb és elobb az legyen teljes aztan majd a tobiii.. de ebben az esetben ertheto hogy mert nyerti a kormanypart sorra a valasztasokat!
Persze! Csalassal, taktikazassal mondjak sokan, de ez azert nem igaz!
Az emberek egyszerre szeretnenek szabadon de turheto gazdasagi helyzetben elni!
Nemm ez a fontos, vagy az, hanem ezek igy egyutt adjak a komforterzezet!
Én tudnék szabadon élni, mert sok minden más tesz boldoggá, s ami tesz, nem pénzért veszem.

Nincsenek "javaim". Egy ház van, kétségtelen, de tető a fejem fölött, nem vagyok a rabja. Nem akarom, hogy szebb legyen, mint a szomszédé, nem akarok drága autót, hogy azt higgyék, milyen jani vagyok (lázár jani pláne!).
Nem váltom a telefonokat, nem cserélgetem a "csomagokat" (felhívott a szolgáltató, hogy talán én vagyok az utolsó pannon50-es, már lecserélnék, s ez is csak a gyerekem miatt volt és van, havi 1800 Ft volt ...), egyáltalán nem érdekel az az őrület, ami körülöttem zajlik. Sőt!

Sokkal fontosabbnak tartom az emberséget, a másokra való odafigyelést, a segítőkészséget, a párbeszédet, a tiszteletet mások és önmagunk iránt. Ezerszer jobban érdekel a természetes a műnél, szeretek megállni és nézni egy szép képet, hallgatni egy jó zenét, nézni, ahogyan a környezetem "él", és biztonságban, mondjuk, elégedettségben él.
Ezért vagyok csak hajlandó energiát pazarolni az enyémből, csak erre.

Az ami ebben az országban van - egymás gyűlölete, a másik véleményének elnyomása, az ahogyan a kormány minden tagja pofátlanul lopja a közpénzeket, miközben a kollégáim és én viszünk cipőt az általunk tanított gyereknek, mi dobjuk össze a pénzt a szükséges segédeszközre (pedig csak ezzel érzékeli a világot) egy másiknak, miközben befogom a szám, és igazolom az órát, mert nincs pénz visszahozni hóvégén a gyereket az iskolába, ahogyan a sajátomból kifizetem a tanszerek árát, mert a "nagypapa szívgyógyszerét" kellett megvenni ebben a hónapban, ne haragudjak ...

Ez lenne a csúcsvilág? Ez a mindenki úgy boldogul, ahogyan akar és tud? Ez a cigánygyerek nem gyerek világ?
Sok cigánygyereket tanítok - van köztük ilyen is, olyan is, mint a "magyarok" között is. De mind gyerek!!! Mindnek esélyt kellene adni a világban, legalább a boldogsághoz - nem megrugdosni őket már gyerekként. "Tudd, hol a helyed!" - meg is tanulja gyorsan.

Ez nem jó világ, s ez nem jó ország.

S Orbán - mert én mindig hangsúlyozom, most is, Orbánnal van bajom, mert egy becstelen, köpönyegforgató, senkiházi tolvajnak tartom - Orbán szítja ezt a gyűlöletet, mert akkor tud gond nélkül a zavarosban halászni.

Ezt az országot ezerszer szakították már ezer felé, mindig volt, aki kiszolgálta ezt a nézetet - én most is ezt látom.
Sajnálom, ha Neked belefér Orbán mocsoksága a hétköznapjaidba - nyilván nem vagyunk egyformák - nekem nem fér bele.
Nem igénylek anyagi fantasztikumokat, inkább nyugalmat, kellemesebb hétköznapokat, és nem érdekel, ki milyen autóból udvarias a másikkal, Ha udvarias. De nem az, és egyre többször nem az.

Ezért Orbánt teszem felelőssé, és azokat, akik nem látják, hogyan teszi tönkre az országot.
 
Utoljára módosítva:
Hogy jön ide Erdély? Mellesleg, ha azt hiszed, hogy a kultúrák találkozása mindig békés és gazdagító népünnepély, történelmi leckéket kellene venned! A hódoltsági területeken (te hoztad fel) majdnem kihalt a magyarság. Aztán az észak-amerikai indián törzsek is regélhetnének arról, milyen felemelő volt a fehérekkel való találkozás. Már amelyiknek egyáltalán maradt írmagja. S talán az is megvan ugye, hogy mi történt a koncentrációs táborokban. Vagy épp Srebrenicában. Bizonyára kényszer-asszimilációról vagy áttelepítési programokról is hallottál már! A kölni erőszak is afféle kultúresemény lett volna? Jaj, hagyjuk! Elég az ostoba naivitásból!
Te sem válaszoltál - miért nem vált 150 év alatt muzulmánná az ország törökök által megszállt része?

Te állítod, hogy annyi muzulmán jön, annyit telepítenek ide mindenféle rettenetes emberek, kormányok, hogy 500 millió ember hipp-hopp muzulmánná lészen ... szinte észbe sem kapunk, és hopsz, kötelező lesz a Korán.
150 év múlva? 5 év múlva? 50 év múlva?

Mi ez a cirkusz a muzulmánok körül? Ez a folyamatos félelem-gerjesztés - hiszen nem is ismered őket? Hánnyal voltál kapcsolatban, hogy csípőből elutasítod őket? Ismered a kultúrájukat vagy csak az Orbán-szócső szól a füledbe?

Nem gondolom, hogy, aki muzulmán, fejkendőt hord, csadort, vagy más, "nem európai" viseletet, az rossz. Azt sem, hogy jó. Azt gondolom, olyan mint mi.
 
Te sem válaszoltál - miért nem vált 150 év alatt muzulmánná az ország törökök által megszállt része?

Te állítod, hogy annyi muzulmán jön, annyit telepítenek ide mindenféle rettenetes emberek, kormányok, hogy 500 millió ember hipp-hopp muzulmánná lészen ... szinte észbe sem kapunk, és hopsz, kötelező lesz a Korán.
150 év múlva? 5 év múlva? 50 év múlva?

Mi ez a cirkusz a muzulmánok körül? Ez a folyamatos félelem-gerjesztés - hiszen nem is ismered őket? Hánnyal voltál kapcsolatban, hogy csípőből elutasítod őket? Ismered a kultúrájukat vagy csak az Orbán-szócső szól a füledbe?

Nem gondolom, hogy, aki muzulmán, fejkendőt hord, csadort, vagy más, "nem európai" viseletet, az rossz. Azt sem, hogy jó. Azt gondolom, olyan mint mi.
Azért nem vált, mert a Szent Liga háborút indított az Oszmán Birodalom ellen. Háborút indított, nem pedig kulturális fesztivált szervezett! Mellesleg a valaha keresztény Albánia így vált - az Oszmánok alatt - muzulmán országgá! És tévedsz! Én nem csak az őshonos európaiakat féltem a beáramló muszlimoktól, hanem a muszlimokat is a az őshonos nációktól. Ezért említettem Srebrenicát!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére