FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

  • Orbán Viktor a Juncker elleni támadással túlfeszítette a húrt, de a Néppárt továbbra is opportunista, mert hatalmi törekvéseihez szüksége van Strasbourgban a magyar képviselők szavazataira;
  • Az Európai Tanácsban egyre inkább az látszik, hogy a szükséges többség híján fektetik a Magyarország elleni jogállami eljárást, de ebben nagy felelőssége van a német kereszténypártoknak;
  • Európában újból kivirágzik az antiszemitizmus, amit igazol a Soros elleni rágalomhadjárat, valamint a formálódó Horthy-kultusz.
orban_ellenkampany.jpg



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A vezércikk azt latolgatja, vajon kiborul-e a bili a Juncker elleni magyar kampánnyal, hiszen sokan már jó ideje felvetik, mennyire van még helye a Fidesznek a Néppártban és erre most válaszolni kell. A „Nem illik” címmel megjelent írás szerint Orbán szívesen állítja be magát a Napnyugat rettenthetetlen megmentőjének. Ebben a szerepkörben olyan hírnevet szerzett magának, mint aki szívesen osztogat pofonokat és nagy ívben tesz a liberális értékekre. Retorikája gyakran nélkülöz mindenféle mértéket. Különösen begyében van a brüsszeli uniós apparátus és Soros. Az illiberális demokráciát prédikálja. Immár nem lehet kitérni a kérdés elől, hogy egy ilyen ember pártjának a kereszténydemokraták soraiba kell-e tartoznia.

Az új plakát leplezetlenül azzal vádolja Junckert és Sorost, hogy azok az illegális bevándorlást és a kötelező kvótákat pártolják. Lehet, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. A reakciók kemények: „alávaló”, „rágalom”, „hazugság”. Úgy néz ki, hogy vége a CDU, de még a CSU türelmének is. Orbán értésre adta, hogy szerinte nem jó helyen van a Néppártban. Azaz kudarcot vallott a kereszténydemokraták kísérlete, hogy a tagsággal zabolázzák meg. Neki botrány kell és most meg is kapja.

Három hónap múlva lesz az európai választás, amely sokak szerint döntőnek bizonyul majd, és amelyből a kemény jobboldal, illetve a jobboldali-populista tábor megerősödve kerül majd ki. Emiatt elképzelhető, hogy bizonytalan erőviszonyok alakulnak ki Strasbourgban. Nem lehet tudni azt sem, ki lesz a Bizottság új első embere. Ez némileg magyarázza a habozást és a taktikázást. Senki sem akarja Orbánt Salvini karjaiba taszítani, még nagyon is elevenek az emlékek arról, amikor a brit konzervatívok kivonultak a frakcióból. De a legtöbben még közülük is legalább olyan messzire voltak az magyar kormányfő által gyakorolt uszítástól, mint Makó Jeruzsálemtől.



Frankfurter Rundschau/AFP

frankfurter.jpg


A Juncker elleni támadással Orbán Viktor most aztán tényleg túlfeszítette a húrt, és ebből még Webernek is gondja lesz, ha el akarja nyerni a Bizottság elnöki tisztét. Merthogy Magyarország nem Európa mellett mozgósít a választások előtt, hanem inkább azzal vádolja az EU végrehajtó testületének vezetőjét, hogy az az illegális migrációt gerjeszti. Brüsszel már régen tengelyt akasztott a magyar politikussal, miután az botrányt keltett intézkedéseivel, hatalma bebetonozására. Az állam ellenségének tette meg Soros Györgyöt, amivel magára vonta az antiszemitizmus vádját.

Az EU sorozatban indította a szerződésszegési eljárásokat. Ha Magyarország elveszti ezeket a pereket, az vörös vonal lesz a Néppárt számára, mondja egy konzervatív bennfentes. De addig még évek telhetnek el. És pl. Daul most sem követelte, hogy távolítsák el a Fideszt az EPP-ből. De hát attól félnek a konzervatívok, hogy ha kihajítják a pártot, akkor Orbán összeáll Salvinival. Első pillantásra nem látszik nagy veszteségnek, ha a 12 magyar EP-képviselő kiválna a frakcióból. De a Bizottság elnökének megválasztásához a küldöttek több mint felének a voksa szükséges, ahhoz pedig Webernek meg kell szereznie még legalább két pártcsalád jóváhagyását. Egy brüsszeli elemző szerint azonban azzal, hogy most hallgat a bajor politikus, még kevésbé látszik legitimnek a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok számára. Vagyis nőnek egy alternatív jelölt esélyei.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


„Újabb szakítópróba” címmel a vezető konzervatív lap arról ír, hogy Orbán Viktor megint óriásplakátokkal provokálja Brüsszelt, ám ezúttal olyan messzire merészkedett, hogy azzal még az Néppártot is megoszthatja. Ezek a hadjáratok persze alapvetően belpolitikai megfontolásból születnek, ezt elárulta Birnbaum. De csak tavaly átszámítva csaknem 14 millió euróba kerültek – az adófizetők pénzéből, nem pedig a Fidesz pártkasszájából. A magyar fél a bizottsági cáfolat ellenére kitart állításai mellett. Juncker közben azt kérdezte, hogy neki kellene felállnia az asztaltól azért, mert ott olyasvalaki ül, aki nem tartja be a közös értékeket?

Az egyik svéd konzervatív EP-képviselő az ügy folyományaként levélben szólította fel Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét, hogy március 6-ra tűzze napirendre a Fidesz kizárását. Merthogy amit Orbán művel, az olyan, hogy azt Le Pen vagy Putyin is megirigyelné. A frakcióból azt lehetett hallani, hogy a vezetésnek foglalkoznia kell a helyzettel. De hivatalosan még egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a magyarok eltávolítását. Hogy egy ilyen eljárás meginduljon, ahhoz legalább öt országból hét tagszervezet, vagy az EPP elnökségének ajánlása szükséges.

Messze nem csak a migráció miatt vannak súrlódások, noha a magyar fél folyamatosan arra hivatkozik, bármilyen bírálat is éri. Az EP bajosnak látja a jogállamiságot és itt van még a korrupció is, lásd Orbán vejének volt cégét. Egyébiránt vörös posztó a magyar miniszterelnök szemében Timmermans, aki az alapjogok betartásáért felel a Bizottságban, ráadásul ő a szociáldemokraták jelöltje Juncker utódjaként.



The Times

the_times_1.jpg


Az újság szerint a Bizottság hónapokon át csak nyelt, miután a magyar kormány sorozatosan keresztbe feküdt az EU törekvéseinek, és ez az elégedetlenség robbant ki nyíltan, amikor az új plakátkampányban Budapest – Soros mellett – immár Juncker is kipécézte magának. A Bizottság elnöke szócsatába keveredett a populista kormányfővel, akit azzal vádolnak, hogy összeesküvés elméletekkel házal az unió migrációs politikája kapcsán. Juncker még az is kijelentette, hogy a magyar vezető hazudik és felszólította az európai konzervatívokat, hogy szabaduljanak meg a Fidesztől. Kettejük viszonya az elmúlt öt évben romlott meg. Brüsszel jogállami eljárást indított Magyarország ellen, miután észlelte, hogy a hatalom elnémítja a sajtót, a bíróságokat és a civil társadalmat.



Politico

politico_1.jpg


A portál óv attól, hogy bárki túlértékelje az Orbán és Juncker közti összecsapás jelentőségét. Az mindenesetre tény, hogy itt az EPP egyik tagállamának kormányfője ment neki a pártcsalád által delegált bizottsági elnöknek, vagyis megint csak a konzervatívok ellen kampányol és ezzel eléggé világosan megválaszolja, mennyire tekinti még saját politikai otthonának a Néppártot. Azonban Daul, az elnök semmiféle komoly következményt nem vetett fel, bár megvédte Junckert és azt hangoztatta, hogy Magyarországnak nem Brüsszellel kellene hadakoznia. Ehelyett inkább rá kellene jönnie, hogy annak ő maga is része. Ezért azután a megtámadott maga jelentette ki, hogy a Fidesznek nincs helye a kereszténydemokraták között.

Az Általános Ügyek Tanácsában a magyarok azzal verték vissza Timmermans bírálatát, hogy ő a szociáldemokraták jelöltje a Bizottság élére. A jelentés hozzáteszi, hogy Magyarországnak nincs külön Európa-politikája, nálunk minden a politikáról szól. Egy diplomata közben arról számolt be, hogy Románia nem sok hajlandóságot tanúsít, mármint hogy túlzottan nyomja a magyar és a lengyel kormány ellen folyamatban lévő eljárást. Így azt sem lehet tudni, hogy mire készül az ügyben. Soros elnökként Bukarest mindenáron azon van, nehogy az a benyomás alakuljon ki, hogy a dolgok nem tisztán és átláthatóan zajlanak.



Der Standard

der_standard.jpg


A Juncker elleni támadás beárnyékolta a magyar államfő bécsi látogatását. A politikus elutasította, hogy bármit mondjon a kampányról, de azt azért jelezte, hogy szerinte összefüggés van a plakátok az EP-választás között. A házigazda Van der Bellen ugyanakkor kijelentette, hogy tarthatatlan a vád a Bizottság elnöke ellen. Közben az osztrák kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője megismételte javaslatát, miszerint függesszék fel a Fidesz néppárti tagságát. Karas örömét fejezte ki, hogy az EPP végre egyértelműen elítélte Orbán akcióját. Ám azt nehezményezi, hogy még mindig nem jutott előbbre Magyarország ellen indult jogállami eljárás. Egyben felszólította az összes pártcsaládot, hogy dolgozzák ki, mitévők legyenek a maguk „fekete bárányaival”.





Le Monde

le_monde.jpg


Az előírt többség híján nem sok eszköz van Magyarországgal és Lengyelországgal szemben azoknak az államoknak a kezében, amelyek ki akarják kényszeríteni a demokrácia tiszteletben tartását. Az Európai Ügyek Tanácsa ugyan rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, de ezek az ülések lassanként belefulladnak a rutinba, a résztvevők ugyanazt a mantrát ismételgetik. Így történt ez kedden is, amikor a lengyel jogállam szerepelt a napirenden. A nagy kérdés az volt, hogy a soros elnök Románia kezdeményez-e hivatalos meghallgatást a testület jövő hónapban esedékes összejövetelén. Csak éppen nincs meg a négyötödös támogatás, hogy a miniszterek kimondják: súlyos veszély fenyegeti a lengyel demokráciát. Magyarország, a balti köztársaságok és más keleti tagoknak nemigen van kedvük ahhoz, hogy ujjal mutogassanak Varsóra. Földrajzi, történelmi szolidaritásból, vagy csak azért, mert hasonló esetben ők sem szeretnének a Bizottság célkeresztjébe kerülni.

A lengyelek azt követelik, hogy adják fel a 7-es paragrafust, a franciák és a németek azonban ragaszkodnak ahhoz, részben elvből, részben pedig azért, mert egy ilyen lépés rossz vért szülne a választások előtt három hónappal. Magyarország is szóba került kedden, de a tagok még haboznak, az Orbán-kormány pedig kétségbe vonja az EP által kezdeményezett eljárás jogosságát. Berlin és Párizs azon töri a fejét, hogy valahogy eléri a szükséges támogatást márciusra egy előzetes meghallgatáshoz. A javaslat mellé idáig rajtuk kívül csupán Hollandia, Belgium Finnország és Svédország állt oda. A hasztalan vita mutatja, milyen mértékben tehetetlen az EU a jogállammal szembeni támadások esetében.



Die Welt

die_welt.jpg


Teljesen mindegy, hogy a magyar demokrácia lebontását vagy a Putyinnal szembeni gyengeséget nézzük, az EU rettenetes állapotban van, 100 nappal a választások előtt, és ezért a túlságosan gyáva kancellár, valamint az önmagával foglalkozó Németország a felelős – hangsúlyozza az elemzés. Mint rámutat, az unió nem sok mindent tud érdemként felmutatni és ez jól magyarázza, hogy miért annyira csekély a lelkesedés iránta. A nagy kérdések továbbra is megoldatlanok, a kisebbek rendezésére pedig nem sok energiát fordítottak a tagállamok. Pedig a vezetők már jó egy évtizede tudhatják, hogy jönnek a migránsok. Ennek ellenére sem tudtak közös politikát kidolgozni. És miközben Trumppal a vámokról csatáznak, aközben Kína már rég elhatározta, hogy az információs technológiával uralma alá kívánja vonni a világot. Putyin pedig csak mérsékelten izgatja magát a szankciók miatt.

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy egyre több európai nem a megoldás, hanem a probléma részének tekinti az uniót. A fokozódó Európa-ellenesség láttán a német elit az orrát fintorgatja, de nem különbek a demokráciát tekintve elmaradt magyarok sem. Csak éppen Berlinben túl gyorsan a populistákat teszik felelőssé a mély árkokért. Ám ők összekeverik az okot az okozattal. Az Orbánok és Salvinik részben azért olyan sikeresek, mert sok szellemileg halott ötletük mellett pár dolgot pontosan látnak. Így azt, hogy az EU kudarcot vallott egy sor gond kapcsán, és hogy a legtöbb embert nem érdeklik a kis előrelépések részletei.

A helyzetet a németek politikai elitnek kendőzetlenül meg kellene vitatnia, még mielőtt túl késő volna a választások előtt. A berlini kormánynak vállalnia kellene az európai felelősséget. Merthogy a földrész azért gyenge, mivel Németország is gyenge. Utóbbi külön utakon jár, nem tartotta be az ígéreteit, vagy sokszor egyszerűen nincs kedve. Ennek a következményei leginkább az EU-n belül jelentkeznek. Bomlik le az értékközösség alapja, Magyarország és Lengyelország mind inkább megkérdőjelezi a jogállamiságot. Berlinnek kulcsszerepet kellene játszania abban, hogy rámutasson, hol húzódik a határ. Ehelyett a CDU-CSU engedi, hogy a Fidesz egyre-másra megússza a demokrácia felszámolását. Úgy hogy egy nap az unokák megkérdezhetik a németeket: miért adták fel könnyelműen Európát, amikor még meg lehetett volna menteni?



Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg


Rettenetesen termékeny a populisták által megművelt talaj, amelyből ismét kivirágzik a barna métely. Az erősödő antiszemitizmus folytán a zsidók jó pár országban immár nem érezhetik biztonságban magukat, de ez ellen a társadalmaknak testületileg meg kell mozdulniuk. Haladéktalanul. Mindenkit fel kell ráznia, ha német és osztrák túlélők arra figyelmeztetnek, hogy újfajta holokauszt következhet be. Eltolódtak ugyanis a határok, hogy mit lehet kimondani és elviselni. Egyes politikusok a jogot hajlítják a maguk kénye-kedve szerint, de a történelmet is átírják. Orbán Viktor a sok százezer zsidó deportálásáért felelős Horthyt dicsőíti. Magyarországon és Lengyelországban nacionalisták kormányoznak. Ausztriában az FPÖ részese a hatalomnak. A populisták keltik a nyugtalanságot, ezzel készítik elő a terepet a gonosz szellem visszatéréséhez. Az általuk felfokozott nemzeti „mi”-érzés kirekeszt másokat és utóbbiakat teszik felelőssé minden gondért. Nem számít, hogy azok tényleges vagy csak vélt bajok. A külföldiek, muzulmánok, zsidók tehetnek mindenről.

Trump a kisebbségek ellen uszít és elősegíti, hogy sokféle formában ismét felbukkanhasson a rasszizmus. Izraelben ha bírálják a kormányt, vagy a fegyveres erők fellépését a megszállt területeken, azt gyakran antiszemitizmusnak nyilvánítják. Ugyanakkor Netanjahu simán az ország barátainak minősít olyan politikusokat, mint Orbán. Sőt, csatlakozik a Soros elleni antiszemita hadjárathoz. Ez pont annyira téves, mint amikor a külügyminiszter kifejti, hogy a lengyelek már az anyatejjel magukba szívták a zsidóellenességet. De itt az idő, hogy a világ megálljt parancsoljon a szóbeli kirohanásoknak és a fizikai támadásoknak.



Die Welt

die_welt.jpg


A jobboldali újság jó hírnek tartja, hogy elmaradt a V4-ek és Netanhaju jeruzsálemi csúcstalálkozója. Az persze kedvező Európa szemszögéből, hogy a négyek szorosabban együtt kívánnak működni Izraellel, ám hogy lefújták a tanácskozást, az pontosan mutatja, hogy nem lehet elkendőzni a múltat, vannak azért határok. A fejlemény rácáfolt mindazokra, akik azt hitték, hogy az izraeli vezetés mindenképpen össze akar fogni az európai jobboldali populistákkal, ám e cél érdekében kész túllépni azok antiszemitizmusán és történelemhamisításán. A kapcsolatok alapja az, hogy a négyek Amerika- és Izrael-barátok és ily módon ellensúlyt képeznek sok nyugat-európai állammal szemben.

A különleges viszonyon az érintettek csak nyerhetnek. Izraelnek lesznek barátai az Európai Tanácsban és Parlamentben, a visegrádiak pedig felmentést kapnak az antiszemitizmus vádja alól. Ám arról most lemondott a varsói vezetés, miután Netanjahu és újdonsült külügyminisztere arra emlékeztetett, hogy lengyel összejátszott a németekkel a zsidók halomra gyilkolásában. Jeruzsálemben persze egyetlen politikus sem szándékozik a holokauszt felelősségét a nácikon kívül bárki másra hárítani. Sehol sem mentettek meg annyi zsidót, mint Lengyelországban. Ám a kétezer éves európai antiszemitizmus nem tűnt el 1945 után. Ezt bizonyítja a Soros elleni kampány is. Csak éppen a kontinens keleti részén mindenütt próbálják leplezni történelmük gusztustalan fejezeteit. Pl. Orbán szeretné rehabilitálni Horthyt. Vagyis további konfliktusok várhatóak Izrael és az európai jobboldali populisták között, amíg utóbbiak számára egyszerűbb felvenni a nacionalista gúnyát, mint a cionizmus oldalára állni. De ez jól is van így.



New York Times

new_york_times.jpg


Az amerikai elnök az osztrák kancelláron kívül jó barátságot ápol több már európai populista politikussal, így Orbán Viktorral, csak éppen elemzők nem látják a jelét annak, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt ért volna el a washingtoni politika. Arról nem beszélve, hogy elmélyítette az ellentéteket a németekkel és a franciákkal. Azon felül, mint a Brookings Intézet egyik elemzője a lapnak nyilatkozva rámutatott: a múlt heti varsói konferencia brutálisan megmutatta, hogy az európai jobboldal felkarolása árt az USA érdekeinek és hitelességének.

Az értékelés annak kapcsán látott napvilágot, hogy Trump fogadta az osztrák kancellárt, amiben elsősorban az játszott szerepet, hogy az elnök is vonzódik a nacionalizmushoz és el van szánva, hogy lecsap a migrációra. Ráadásul Kurz a szélsőjobbal közösen kormányoz és ez még inkább vonzóvá teszi a házigazda szemében. Előbb négyszemközt ültek, majd a tárgyalásokba bevonták a tanácsadókat is, ami egy ilyen kis ország esetében szinte sosem szokott előfordulni. Az egyik fontos téma az USA és Európa közötti feszültség volt, a vendég felajánlotta, hogy közvetít a Fehér Ház és Merkel között. De az egész találkozó mögött leginkább az van, hogy az osztrák politikus az FPÖ-vel kötött szövetség miatt olyasmit képvisel, ami tetszik az elnöknek, miközben egyre élesebb a viszonya Európával.



Washington Post

washington_post_1.jpg


Az USA kezdeményezte a nemzetközi közel-keleti konferenciát Varsóban, ám annak nyomán kemény vita robbant ki Lengyelország és Izrael között a holokauszt miatt, úgy hogy most Washingtonnak közvetítenie kell. A varsói amerikai nagykövet felszólította az új izraeli külügyminisztert, hogy kérjen bocsánatot, miután az eredendő antiszemitizmussal vádolta meg a lengyeleket, az első nap, amikor hivatalba lépett. Azt Netanjahu is elismeri, hogy a politikus szavai szerencsétlenek voltak, bár Varsóból hazatérőben ő is arról beszélt, hogy „a” lengyelek kollaboráltak a nácikkal a háborúban. Washington szempontjából a gond az, hogy Lengyelország a tanácskozás megszervezésével nagy szolgálatot tett az Egyesült Államokkal, ám az most igen nehéz helyzetbe került a lengyel-izraeli viszály miatt.



New York Times

nyt.png


Az Európai Határvédelmi Ügynökség vezetője szerint szó sincs semmiféle égető válságról a migráció ügyében. Az azonban kétségtelen, hogy többen akarnak Afrikából eljutni Európába Marokkón, illetve Spanyolországon keresztül. Tavaly az érkezők száma több mint egynegyedével csökkent, összesen 150 ezren próbálkoztak meg az átkeléssel. Ezen belül 80 %-kal kevesebben vágtak neki a tengernek Líbia és Tunézia felől. Ezzel együtt a téma igen sokat ígérő a kelet-európai populisták részére. A magyar kormány olyan plakáthadjáratot kezdett, amely a bevándorlás bátorításával vádolja a Bizottságot.

A Frontex szerint a valóság az, hogy gyakorlatilag alig érkeznek menekültek Görögországba, viszont Nyugaton már 57 ezren kísérelték meg, hogy spanyol területre lépjenek, ami 160 %-os emelkedést jelent. Ám sokan közülük marokkóiak, tehát nem irakiak vagy afgánok. Továbbra is nagy számban jönnek viszont szírek és megugrott a menekülő törökök száma is. De ők javarészt Görögországot választják célpontként. Tavaly egyébként Európából csaknem 150 ezer embert zsuppoltak ki, mivel nem kaptak tartózkodási engedélyt.

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje
 
Nagyjabol itt van koztunk a kulonbseg.
Ti politizaltok, engem ez csak erintolegese erdekel.
Te is politizálsz csak főleg érzelmileg
Most írod a gazdaság.
De nem igaz láttalak már eleget érzelgősködni
és még az anyagiakat is megelőzi a nemzeti érzelem
Az se zavar ha fogy a államkincstár pénze.
Az se zavar téged, ha nem országfejlesztésre megy.
Tudod NER lovagok saját zsebébe.
Sőt ha Erdélybe megy kastélyra az se izgat téged pedig itthon lehetne utakat csinálni.
Ha bezárnak kisvárosban Postát nem érdekel téged.
Ha az önkormányzatnál nem hagytak pénzt
Azzal az indokkal: feladatot is elvettük.
Nem izgat téged
Az mind mind gazdasági kérdés De politikait csináltak belőle.
Na szóval ne képmutatósodjál hogy téged a pénz érdekel nem az értelmileg vezetett politizálás
 
Utoljára módosítva:
Na szóval ne képmutatósodjál hogy téged a pénz érdekel nem az értelmileg vezetett politizálás


Nezd! Ez a kijelentes valahol nagyon serto.
Nem azert, mert azt allitod, hogy valakit csak a penz erekel.
Azert mert nem ismerjuk egymast!

Nem tudhatod ki vagyok, es nem tudhatod ki mit tett azert hogy joganak erezze elmondoani a velemenyet!
Nem voltal ott, amikor az altalanos utan a fejet csovalta es szo szerint rohogott egy nagyfeju ven komcsi amikor apam jelenleteben kozoltek, hogy hogyan nezne mar az ki, hogy egy politikai elitelt fia megy szakkozepbe! Hogy nezne mar az ki hhogy egy olyan ember gyereke szerezne erettsegit, akinek az apja az 50-es evekben johetett haza szovjetuniobol!

Aztan szakmunkaskepzo utan csak megszereztem azt a papirt, igaz estin.
Behivtak katonanak, es en meg abba a turnusba tartoztam, amelyik ket evig sinalta!
Lehuztam!
De mikor leszereltem jelentkeztem az akkor Marx Karoly kozgazddasagi egyetemre, es majdnem mmax pontszammall vettek fel nappalira!
Mar elmultam 24 eves!
Felesegem volt gyermekem volt!
Miert akkor mehettem?
Leirtam!

Sokan akikv most bbayromnmira odavanak magukkal nem voltak ott azon a marc 15-en
amikor a pesti beszreed utan fel akartunk menni a varba. A lanchidat elaltaka rendorok lezartak mindket ol.ali feljarojat es elkzdtek verni bennunket!
Valogatas nelkul!
Szerintem tetszene nektek, mert demokracia volt! Mindenkit verterk!
Eotvosrol a jogaszokat, muegyetemistakat tolunk a kozgazosokat, nalunk idosebbeket mint Rajk,, Magyari,,Demszky...

Eztv szeretnetek vissza?

Es aki ezt nem akarja az kepmutato?
Azt szeretnetek vissza ami par eve volt meg csak, amikor a pesti utcakon ujra rendorattak volt?
Azt szeretnetek vissza, hogy ujra vadaszpuskakpol kilott gumilovedekektol follyon ki az embberek szeme?

Azt szeretnetek vissza, hogy marxista egyetemrol jott partkaerek csinaljak a gazdasagot?

Aki ezt nem akarja az penzehes kepmutato?

Kiccscit ezektol a minositesektol elszallt az agyam!
Nem ismerlek hat eszembe nem jut minositeni!

Erdekes, hogy te megteszed!
Leszolsz barkit, csakhogy neked legyen igazad!

Hat lelked rajta!!!!!!!!!!!!
 
Aki nemm tudja mi tzortent ebben az orszagban az otenes evekben, az kicsit furcsa!
Aki visszasirja a tizenegynehany evvel ezelotti dolgokat, az nekem nagyon fura.
Aki azt allitja, hogy embereknek ki kell lonni a szemet ahhoz, hogy igazi demokracia legyen az nagyyon erdekesen gondolkodik.
Ez egyik sem arról szól most milyen rendszer vanA rákosi idők is fizikai erőszak parlamentarizmus nélkül
A Gyurcsány fizikai erőszak a randalírozás idején
A parlamentarizmus a demokrácia nagyobb léte mellett volt mint most
a 11 néhány évvel ezelőtti dolgokat a kiegyensúlyozottabb alkotmányosság miatt.
Nem lehet az orbáni jogtalansághoz mérni
A demokráciát és a diktatúrát nem ott különböztetik meg hogy van-e fizikai erőszak tömegoszlatásnál
az 50 évek jogtiprásai az élet minden pontján
Nem hasonlítható a mostani vértelen diktatúrához
 
Hogy nezne mar az ki hhogy egy olyan ember gyereke szerezne erettsegit, akinek az apja az 50-es evekben johetett haza szovjetuniobol!
Ebből az üzenetedből mintát vettem ismét mutatja hol és mit keversz mutatja elfogultságodat és érzelmi beállítottságodat
Amit az 50 évekről hallottál tudsz nem viszonyítási alap hogy mi a demokrácia.
Csak azt mutatja az egy totalitárius diktatúra volt.
Azon felül van még másfajta diktatúra is.
A demokrácia hiánya is egy külön fejezet
 
Azt szeretnetek vissza, hogy marxista egyetemrol jott partkaerek csinaljak a gazdasagot?
Megint csapongsz
Nem azt hanem piaci alapon működő vállalatokat
Ne pedig épp olyan senki hozzá nem értők mint a régi politikai káderek vezette vállalatok
A mostani politikai káderek marxizmus nélkül se értenek hozzá jobban
Miért mondom?
Mert a vállalataik állami politikai megrendelésekből élnek
Kevés az aki nemzetközi piacra szállít
Az vállalat megmérettetik
a Mészáros Lőrinc állami megrendelésből élő vállalatai nem.
a Közgéphez hasonlók sem
A Magyar útépítő vállalat sem méretik meg
Éppen hogy szar munkáért is megkapják a pénzt az államtól
 
Ebből az üzenetedből mintát vettem ismét mutatja hol és mit keversz mutatja elfogultságodat és érzelmi beállítottságodat
Amit az 50 évekről hallottál tudsz nem viszonyítási alap hogy mi a demokrácia.
Csak azt mutatja az egy totalitárius diktatúra volt.
Azon felül van még másfajta diktatúra is
Nekem apam mindig azt tanitotta, hogy bar nagyon rossz volt ott kint, de az orosz ember ugyan ugy szenvedett mint Ő. Nem az orooszokat kell gyuloni hanem a kommunistakat!
Ok azok akit a butasagukkal, a latszolagos eltoke.segukkel tonkre teszik a vilagot.

Megjegyeztem!

Ma mondhatja magat barmilyen nagy demokratanak valaki, hategnap komsi volt, az is marad. Legfeljebb a karrierjet probalja erositeni azzal, hogy most igy beszel, akkor mehg ugy!

Nagyon sok tisztesseges, besuletes embert vertek at akkoriban ezek csoalatos jelszavakkalí! Egyenloseg, emberseg, demokracia ..de aztan kiderultlt ezek, csak szavak!

Nem a szavvakat kell figyelni hanem a tetteket!
 
Ma mondhatja magat barmilyen nagy demokratanak valaki, hategnap komsi volt, az is marad.
Azok ott vannak a Fideszben pontról pontra ismered tudod kik
Most kereszténynek és tegnap demokratáknak mondták magukat mind karrierista
A legagresszívabb komcsi a Kövér
Pont azért agresszív hogy takarja létét most Ő a leghangosabb átált
 
Megint csapongsz
Nem azt hanem piaci alapon működő vállalatokat
Ne pedig épp olyan senki hozzá nem értők mint a régi politikai káderek vezette vállalatok
A mostani politikai káderek marxizmus nélkül se értenek hozzá jobban
Miért mondom?
Mert a vállalataik állami politikai megrendelésekből élnek
Kevés az aki nemzetközi piacra szállít
az vállalat megmérettetik
a Mészáros Lőrinc állami megrendelésből élő vállalatai nem.

Nagyjabol itt erdemes veled befejezni, mert ebbol a megjegyzesbol is az latszik, fogalmad sincs mirol indult ez az egesz.
Azok akiket nem az elvakult politizalas, hanem a jozan megfontolt gazdasag erdekel, ilyen mondatok eolkerulnek!
Irtam valamirol, egy nemzetkozi szervezetrol, ami - ahogyan a tobbi is - elismeri a gazdasagi er4emenyeket. Oket nem erdekli az a rengeteg ostobasaag amiket leirtal, oka tenyek alapjan mondanak velemenyt.
Mit is mondott Churchill?
'A tenyek kemeny dolgok, es idonkent, tetszik, nem teszik muszaj oafigyelni rajuk...'
 
Irtam valamirol, egy nemzetkozi szervezetrol, ami - ahogyan a tobbi is - elismeri a gazdasagi er4emenyeket.
Arra én válaszoltam de a nemzetközi szervezetedre tett egy szavas mondatod mint válasz
Nem cáfolta azt amit én írtam.
Mindkettő áll egymás mellett nem cáfolják keresztbe egymást.
A válaszom egyel hamarább volt mert a tiéd nem volt cáfolat amarra
Vagyis plusz válsszt nem igényelt mert hibás szót adtál válasznak
Olvasd újra mire válaszoltad, rájössz az nem zárja ki amit én írtam
 
Utoljára módosítva:
Nagyjabol itt erdemes veled befejezni, mert ebbol a megjegyzesbol is az latszik, fogalmad sincs mirol indult ez az egesz.
Van de erre se válaszoltál:
Azt szeretnetek vissza, hogy marxista egyetemrol jott partkaerek csinaljak a gazdasagot?
Megint csapongsz
Nem a gazdaságot de mégis most is csak másképp
A nem piaci alapon működő vállalatokat Ők csinálják
Épp olyan senki hozzá nem értők mint a régi politikai káderek vezette vállalatok
A mostani politikai káderek marxizmus nélkül se értenek hozzá jobban
Miért mondom?
Mert a vállalataik állami politikai megrendelésekből élnek
Kevés az aki nemzetközi piacra szállít
Az a vállalat megmérettetik.
a Mészáros Lőrinc állami megrendelésből élő vállalatai nem.
a Közgéphez hasonlók sem
A Magyar útépítő vállalat sem méretik meg
Éppen hogy szar munkáért is megkapják a pénzt az államtól
És ezt aFitch Ratings se méri mert Ő csak piaci vállalatokat méri úgy tudom.
Vagy azt se egészen más a célja
Sőt az egy hitelminősítő
Az magyar államadósság-kötelezettségek besorolását méri
Ettől még a vállalataink nem piaciak
-----------

Egész másról szól az:
magyar államadósság-kötelezettségek besorolásáról
 
Utoljára módosítva:
A britekhez hasonlóan ott kell hagyni az EU-t. Mi a hazánkat szeretnénk építeni, nem pedig legalizálni egy állandó kvóták szerinti bevándorlási rendszert, vagy épp multikulturális társadalmat építeni. Ha ez az EU, akkor inkább tisztelettel el kell köszönni tőle. Orbán állítólag gyűlölködik, mert az EU semmi ilyet nem tervez. Ugyan már! Kezdetektől kereszttűzben volt a kormány bevándorlást ellenző politikája, s meghozott intézkedései. Soros is többször jelezte, mit kíván! Legutóbb épp a német jobboldalt kritizálta. Timmermans kioktatott bennünket - melyik szerepében is? -, hogy nem tudjuk, milyen jó más vallásokkal együtt élni. Vagy épp pénzbüntetéssel tervezik sújtani azokat, akik eltérnek a központ bevándorlási irányvonalától. (Most azt ne is feszegessük, hogy a nemzetek többsége akarja-e ezt az irányt! A választásokkal majd kiderül.) Szóval lehet itt eltagadni a dolgot, de az irányok világosak! Csak épp nem akarnak tisztán beszélni! Ettől az országtól Trianonnál elvették magyarlakta területeinek tekintélyes részét több millió magyar emberrel. Megszállták a németek, majd a saját nyilasai és bolsevikjai, jöttek az oroszok. Épphogy túl vagyunk ezen, és máris elvennék mindazt, ami megmaradt. Látjuk, mi zajlik a határon túli magyar területeken. Az EU még csak oda sem vakkant! De mi legyünk nyitottak, adjuk fel nemzeti szuverenitásunkat és kulturális identitásunkat! NEM. (Inkább várjuk a szülőföldjükön végképp boldogulni nem képes, határon túli magyarokat! És próbálunk helyben segítséget nyújtani az elvándorlókat kibocsátó országoknak.) S megjegyzem a valós tisztelet nem azt jelenti, hogy a tőlünk eltérő álláspontokat azonnal negatív címkézéssel próbáljuk hitelteleníteni. Valójában ez a leginkább árulkodó jele annak, hogy itt egyszerűen polarizált érdekek harcáról van szó.
-

Soros is többször jelezte, mit kíván!
-
John Lennont nem szabad többet játszani Magyarországon mert a dalaiban elvan rejtve a "Soros-terv" :rohog:
-
"Imagine there's no countries" ... "And no religion too" .. "Sharing all the world":cool:
-
Egy világról álmodozik amiben nincsenek országok még vallás sincs, megosszuk az egész világot.
-
 
Utoljára módosítva:
-


-
John Lennont nem szabad többet játszani Magyarországon mert a dalaiban elvan rejtve a "Soros-terv" :rohog:
-
"Imagine there's no countries" ... "And no religion too" :cool:
-
Egy világról álmodozik amiben nincsenek országok még vallás sincs.
-

Ugye tudod mit jelent a szam cime?
Ha igen, akkor ne irja marhasagot.
Az Imagine Beatles utani idok talan legszbb szama tole, de vigyazz a cimevel, mert Ő is csak almodik, es ugy mondja, hogy elkepzelem...
 
Hogy jön ide Erdély? Mellesleg, ha azt hiszed, hogy a kultúrák találkozása mindig békés és gazdagító népünnepély, történelmi leckéket kellene venned! A hódoltsági területeken (te hoztad fel) majdnem kihalt a magyarság. Aztán az észak-amerikai indián törzsek is regélhetnének arról, milyen felemelő volt a fehérekkel való találkozás. Már amelyiknek egyáltalán maradt írmagja. S talán az is megvan ugye, hogy mi történt a koncentrációs táborokban. Vagy épp Srebrenicában. Bizonyára kényszer-asszimilációról vagy áttelepítési programokról is hallottál már! A kölni erőszak is afféle kultúresemény lett volna? Jaj, hagyjuk! Elég az ostoba naivitásból!
Ostobasaggal egyetertek, hisz a hivatalos kormanyzat a Scebrenicai tortenteket rendeszeti eljarasnak minositette, elen az idiotasagarol elhiresult Szakall mondvacsinalt torteneszzel.
Szoval akkor meg se vagy sorban allo hatul az ORbannak?
 
Ugye tudod mit jelent a szam cime?
Ha igen, akkor ne irja marhasagot.
Az Imagine Beatles utani idok talan legszbb szama tole, de vigyazz a cimevel, mert Ő is csak almodik, es ugy mondja, hogy elkepzelem...

Kár, hogy nem fedezted fel a szatírát az írásomban.
Visszakérdezek. Ügye tudod, hogy nincs Soros-Terv csak az Orbán agyában?
-
A keresztények azok akik egy tervet követnek aminek a végén egy "istenállam áll"
Ezért imádkozzák minden nap "Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod.." :)
-
Attol függetlenül, hogy John Lennon egy vízióról énekel, nem tűnik számára egy "rémálomnak" :)
Különben nem úgy hangzana a refrain, hogy: "It isn't hard to do"
 
Utoljára módosítva:
Azért nem vált, mert a Szent Liga háborút indított az Oszmán Birodalom ellen. Háborút indított, nem pedig kulturális fesztivált szervezett! Mellesleg a valaha keresztény Albánia így vált - az Oszmánok alatt - muzulmán országgá! És tévedsz! Én nem csak az őshonos európaiakat féltem a beáramló muszlimoktól, hanem a muszlimokat is a az őshonos nációktól. Ezért említettem Srebrenicát!

A félelmet is értem, a féltést is. Azonban túlzásnak tartom azt a cirkuszt, amit generálnak körülötte. Semmi más nem árt ilyen helyzetben jobban, mint a pánik, az érzelmek alapján hozott döntések, a "cirkusz".
Ami itt van, az cirkusz, nem józan megfontolás, hogyan kell egy ilyen helyzetet kezelni.
Ami itt van, az az érzelmek felkorbácsolása, az emberek fölösleges megfélemlítése - én ezt bűnnek tartom.
Rendkívül ártalmasnak tartom!!

S a Te jóindulatodat ugyanúgy megmérgezi, hogy ellenségnek tekintesz olyan embereket, akiket nem is ismersz.

S nem akarok szentként tetszelegni, igazat adok abban, ha vendég jön, előbb kopogjon, s hagyja a házban lakók jogának, kitárják-e az ajtót. Csak az a különbség, hogy én egy lengyeltől is megkövetelem ezt, egy ukrántól is, egy arabtól is, sőt, egy magyartól is. Nincs különbség.
A különbségtétel nem tetszik. A mesterségesen szított gyűlölködés.

Egy kis ízelítő:
"Az étkezés tizenkét alapszabályát Haszan, Mohamed próféta unokája foglalta össze:

Tudnod kell, hogy az ételt Isten adta neked!
Elégedj meg avval, amit neked adott!
Mielőtt hozzáfognál az evéshez mondd: "biszmilláh" /Isten nevében/!
Étkezés után mondd: "alhamolulilláh" /Istennek hála/!
Étkezés előtt moss kezet!
Az asztal baloldalán foglalj helyet!
Jobb kezed három ujjával egyél!
Ha befejezted az evést, nyald meg az ujjaidat!
Egyél a közvetlenül előtted lévő tálból, annak is a feléd eső részéből!
Végy kis falatokat!
Jól rágd meg az ételt!
Ne bámuld a veled együtt étkezőket!


Az étkezési előírásokat mindenütt betartják, de az hogy milyen étkezési kultúra alakult ki az egyes országokban az sok egyéb tényezőtől függ. Például mi terem meg, mit tenyésztenek, de gyakran a szűk anyagi lehetőségek is meghatározók.

Reggelire fehérsajt, datolya, olajbogyó, frissen készült lángos és kenyér a megszokott ételek. Egyiptomtól keletre a csicseriborsó, és a citromlével, olivaolajjal szezámmaggal ízesített egyiptomi barna lóbab. Ebédre, vacsorára főtt ételt fogyasztanak. Ez leggyakrabban zöldségféle kevés hússal elkészítve, olajbogyó, saláták. Népszerű zöldségféléik a paradicsom, a padlizsán, a sárgarépa, burgonya, a tökfélék. Sok vöröshagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet, zöld koriander levelet, bazsalikomot, metélőhagymát, kaprot használnak fűszerként. Általánosan elterjedt és kedvelt fűszerük a fodormenta, amivel a húsos, a zöldséges ételeket, de a teát is ízesítik. A fűszeres ételekbe szívesen csavarnak citromlevet, vagy kanalaznak hozzá, hideg, savanykás vízzel és sóval kevert joghurtot.

A húsok közül a birkahús a legkedveltebb, de fogyasztják a marhahúst és a baromfit is. A húsokból készült nemzeti specialitások a parázson, nyárson sült kebabok, amelyeket különféle fűszerekkel, rizzsel és vajjal tálalnak. Kedveltek a folyami és tengeri halak is.

A joghurt, mint ételízesítő számos ételüknek biztosít kellemes, savanykás, pikáns ízt, de vannak más tejtermékek is. Az étkezéseknél nem hiányozhatnak a friss zöld saláták, az erősen ecetes savanyúságok, az olajbogyó. Az asztalon mindig áll egy kancsó jeges víz. Étkezés végén gyümölcsöket fogyasztanak, ezt követi a tea vagy kávé, amelyek elkészítése szertartásszerű és a nap minden szakaszában szívesen megismétlik. A kávéhoz, teához fogyasztott sütemények olajos magvakkal készülnek méz felhasználásával, általában az európai ízlésnek túl édesek
."

Vannak szélsőségesek, erőszakosak köztük is, köztünk is.
Ezek ellen kellene együtt fellépnünk, nem egymást nyírni.
 
A félelmet is értem, a féltést is. Azonban túlzásnak tartom azt a cirkuszt, amit generálnak körülötte. Semmi más nem árt ilyen helyzetben jobban, mint a pánik, az érzelmek alapján hozott döntések, a "cirkusz".
Ami itt van, az cirkusz, nem józan megfontolás, hogyan kell egy ilyen helyzetet kezelni.
Ami itt van, az az érzelmek felkorbácsolása, az emberek fölösleges megfélemlítése - én ezt bűnnek tartom.
Rendkívül ártalmasnak tartom!!

S a Te jóindulatodat ugyanúgy megmérgezi, hogy ellenségnek tekintesz olyan embereket, akiket nem is ismersz.

S nem akarok szentként tetszelegni, igazat adok abban, ha vendég jön, előbb kopogjon, s hagyja a házban lakók jogának, kitárják-e az ajtót. Csak az a különbség, hogy én egy lengyeltől is megkövetelem ezt, egy ukrántól is, egy arabtól is, sőt, egy magyartól is. Nincs különbség.
A különbségtétel nem tetszik. A mesterségesen szított gyűlölködés.

Egy kis ízelítő:
"Az étkezés tizenkét alapszabályát Haszan, Mohamed próféta unokája foglalta össze:

Tudnod kell, hogy az ételt Isten adta neked!
Elégedj meg avval, amit neked adott!
Mielőtt hozzáfognál az evéshez mondd: "biszmilláh" /Isten nevében/!
Étkezés után mondd: "alhamolulilláh" /Istennek hála/!
Étkezés előtt moss kezet!
Az asztal baloldalán foglalj helyet!
Jobb kezed három ujjával egyél!
Ha befejezted az evést, nyald meg az ujjaidat!
Egyél a közvetlenül előtted lévő tálból, annak is a feléd eső részéből!
Végy kis falatokat!
Jól rágd meg az ételt!
Ne bámuld a veled együtt étkezőket!


Az étkezési előírásokat mindenütt betartják, de az hogy milyen étkezési kultúra alakult ki az egyes országokban az sok egyéb tényezőtől függ. Például mi terem meg, mit tenyésztenek, de gyakran a szűk anyagi lehetőségek is meghatározók.

Reggelire fehérsajt, datolya, olajbogyó, frissen készült lángos és kenyér a megszokott ételek. Egyiptomtól keletre a csicseriborsó, és a citromlével, olivaolajjal szezámmaggal ízesített egyiptomi barna lóbab. Ebédre, vacsorára főtt ételt fogyasztanak. Ez leggyakrabban zöldségféle kevés hússal elkészítve, olajbogyó, saláták. Népszerű zöldségféléik a paradicsom, a padlizsán, a sárgarépa, burgonya, a tökfélék. Sok vöröshagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet, zöld koriander levelet, bazsalikomot, metélőhagymát, kaprot használnak fűszerként. Általánosan elterjedt és kedvelt fűszerük a fodormenta, amivel a húsos, a zöldséges ételeket, de a teát is ízesítik. A fűszeres ételekbe szívesen csavarnak citromlevet, vagy kanalaznak hozzá, hideg, savanykás vízzel és sóval kevert joghurtot.

A húsok közül a birkahús a legkedveltebb, de fogyasztják a marhahúst és a baromfit is. A húsokból készült nemzeti specialitások a parázson, nyárson sült kebabok, amelyeket különféle fűszerekkel, rizzsel és vajjal tálalnak. Kedveltek a folyami és tengeri halak is.

A joghurt, mint ételízesítő számos ételüknek biztosít kellemes, savanykás, pikáns ízt, de vannak más tejtermékek is. Az étkezéseknél nem hiányozhatnak a friss zöld saláták, az erősen ecetes savanyúságok, az olajbogyó. Az asztalon mindig áll egy kancsó jeges víz. Étkezés végén gyümölcsöket fogyasztanak, ezt követi a tea vagy kávé, amelyek elkészítése szertartásszerű és a nap minden szakaszában szívesen megismétlik. A kávéhoz, teához fogyasztott sütemények olajos magvakkal készülnek méz felhasználásával, általában az európai ízlésnek túl édesek
."

Vannak szélsőségesek, erőszakosak köztük is, köztünk is.
Ezek ellen kellene együtt fellépnünk, nem egymást nyírni.
Értelek, de az emberek között nemcsak azonosságok vannak, hanem különbözőségek is. Az anyám öreg és beteges, a lányom fiatal és egészséges etc. Én nem félnék, ha - maradva a példádnál - én dönthetném el, hogy kit és hány embert engedhetek be a házamba, illetve ha már befogadtam, akkor elvárom, hogy az én házam szabályai legyenek az irányadók. Magyarán: asszimilálódjon, akit beengedek. De minél több idegent engedek be minél rövidebb idő alatt, erre annál kevésbé van lehetőség. Sőt: minél több idegen jön, egy idő után ilyen elvárást morális alapon már nem is támaszthatok. Ám ha nincs asszimiláció, megszűnik az én otthonom otthon lenni. Márpedig én ragaszkodnék hozzá. A multikulturális társadalom pedig pontosan azt jelenti, hogy senki házának a szabályai nem lehetnek irányadók. Ami egyrészt utópia, ha pedig realizálódik, végzetes következményekkel jár - mert tkp. senkinek sem lesz benne igazi háza. Ennél világosabban nem tudom elmondani azt a problémát, amelytől tartok.
 
Utoljára módosítva:
Értelek, de az emberek között nemcsak azonosságok vannak, hanem különbözőségek is. Az anyám öreg és beteges, a lányom fiatal és egészséges etc. Én nem félnék, ha - maradva a példádnál - én dönthetném el, hogy kit és hány embert engedhetek be a házamba, illetve ha már befogadtam, akkor elvárom, hogy az én házam szabályai legyenek az irányadók. Magyarán: asszimilálódjon, akit beengedek. De minél több idegent engedek be minél rövidebb idő alatt, erre annál kevésbé van lehetőség. Sőt: minél több idegen jön, egy idő után ilyen elvárást morális alapon már nem is támaszthatok. Ám ha nincs asszimiláció, megszűnik az én otthonom otthon lenni. Márpedig én ragaszkodnék hozzá. A multikulturális társadalom pedig pontosan azt jelenti, hogy senki házának a szabályai nem lehetnek irányadók. Ami egyrészt utópia, ha pedig realizálódik, végzetes következményekkel jár - mert tkp. senkinek sem lesz benne igazi háza. Ennél világosabban nem tudom elmondani azt a problémát, amelytől tartok.
Értem, de azzal még mindig vitatkoznék, hogy tényleg ez lenne a cél.

A multikulturális társadalomban magam sem hiszek, s ha lesz is, komoly katasztrófának kell megelőznie, ahol számszerűen olyan kevesen maradnak életben, hogy ez marad az egyetlen lehetőség.
Bízom benne, hogy ilyen nem lesz (igaz nem is tartom lehetetlennek, sajnos). Tehát ebben egyetértünk, ez nem megvalósítható szerintem sem, nincs is rá szükség.

Az idegenek számát nekünk kell meghatározni ahhoz, hogy korlátok között lehessen tartani - ebben is egyetértünk. Én viszont azt gondolom, hogy ezek az emberek nem akarják lebontani sem a kultúránkat, sem az otthonainkat. Egyik részük helyet keres magának a világban - ők valószínű, nem is akarnak visszamenni oda, ahonnan jöttek, a másik részük menekül valami elől. Őróluk azt is feltételezni kell, hogy visszatérnének, ha tudnának.
Ezért meg kell vizsgálni, ki miért jön, és ember módra kell megvizsgálni az ügyüket, ha kell akár hosszabb ideig is korlátozva őket abban, hogy bárhová továbbmenjenek.
(Az én rokonaim is egy évet ültek Franciaországban, mire elbírálták a belépési igényüket egy másik országba. Ez alatt kapott szakács képesítést - öreg fejjel - az egyikük, így rögtön szakmával ment tovább.)

Ennyit várok el - emberi bánásmódot. Pénz van hozzá, nem az a gond.
A jelenlegi kezelési mód olyan hisztérikus, hogy gyakorlatilag minden józan intézkedést kizár.
Az "ellenzék" sem akarja nyakló nélkül beengedni Európába a más kontinensről érkezőket, csak emberségesebb elbánásért emelnek szót, s ez az, amivel én is maximálisan egyetértek.
 
Utoljára módosítva:
Az jelenlegi kezelési mód olyan hisztérikus, hogy gyakorlatilag minden józan intézkedést kizár.
tehát van egy illegális bevándorlás okozta válság ... a Magyarország által alkalmazott kezelési mód miért hisztérikus?
Szerintem természetes, hogy a határnál kell eldönteni kit engednek be, és is az ajtómnál döntöm el, hogy kit engedek be.
De a határkerítések és falak lebontásáért kampányolóknak is 3 m magas kerítéseik vannak a Long Island-i luxusvillájuk körül ;)
Az "ellenzék" sem akarja nyakló nélkül beengedni Európába a más kontinensről érkezőket, csak emberségesebb elbánásért emelnek szót, s ez az, amivel én is maximálisan egyetértek.
Vannak akik képtelenek ellenőrzni a határaikat, például a görögök, másoknak pedig kimondottan kell az olcsó munkaerő például a németek ... ennek semmi köze a jótékonysághoz. Afrikai menekültekről beszélhetünk az első biztonságos országban, például Törökországban, de ha valaki végigutazza fél Európát és sehol sem kér menedéket az már nem tekinthető menkültnek az már csupán könnyebb jobb életet keres.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére