Már Orbán Viktor is tudja, megy vagy kirúgják

A Német Külügyi Intézet elemzője szerint az önkéntes kilépés csak kommunikációs trükk a magyar szavazóknak.

Csigavér, higgadtság – így reagált Orbán Viktor arra, hogy a Magyar Nemzet felszólította, lépjen ki az Európai Néppártból. A kormányfői nyugalom ugyanakkor csak látszólagos, ő is pontosan tudja, végzeteset hibázott – mondta a Klubrádiónak a Német Külügyi Intézet (DGAP) munkatársa, aki a kormány által szintén sokszor bírált Politicónak is szokott elemzéseket készíteni.

Az elemző gyakorlatilag biztos abban, hogy a Fideszt kizárják, amit szerinte Orbán is tud.

Milan Nic szerint Orbán Viktor is tudja, rosszul mérte fel a helyzetét, amikor nem vette számításba Manfred Weber személyes ambícióit. A kormánypárt ezért készíti elő a néppárt elhagyásának kommunikációs forgatókönyvét.
Az Orbán Viktorhoz hasonló politikusok soha nem akarnak gyengének látszani.
Elébe akar menni az eseményeknek, felmérte, hogy a március 20-i szavazást el fogja veszíteni.
A magyar választóknak új narratíva kell, ami azt bizonyítaná, hogy ez a döntés is Budapesten született. Milan Nic szerint mellékes, hogy a Fidesz önszántából hagyja-e el pártcsaládját vagy kirúgják.
Az EP-választás nemcsak Orbán Viktornak fontos, hanem a CDU és a CSU vezetőinek is, akiket a Fidesz könnyen támadhatóvá tesz hazai ellenfeleik számára.
Két hatalmas hiba van Orbán Viktor stratégiájában, ami megmutatja, hogy ő sem tévedhetetlen, egyre kevésbé értette meg a körülötte zajló eseményeket és hogy végső soron elszigetelődik. Talán ő is elhitte a maga által kreált álhíreket.
Orbán Viktor már mérgezővé vált német szövetségeseinek.
A DGAP munkatársa szerint Manfred Weber felmérte, a bizottsági elnökségről szőtt terveit teheti tönkre, ha a politikai közösségek összefognak ellene, mert kitartott az EPP „fekete báránya” mellett.
Mint mondta: naivitás lenne elhinni, hogy nincs B-terv. a Fidesz biztosan tárgyalt más pártcsaláddal, csak nem szívesen lépne erre az útra, mert eddig is jól jött a legnagyobb pártcsalád védelme.
A magyar miniszterelnök eddig ügyesen lavírozott, de a Fidesz német partnereinek új vezetőit, Annegret Kramp-Karrenbauert és Markus Södert félreismerte, ők már maguk mögött hagynák a migráció kérdését, mert a bevándorlás már nem meghatározó Németországban.

Az Európai Néppárt nem akart botrányt az EP-választások előtt, azt a Fidesz kényszerítette ki a plakátkampánnyal, ráadásul azt is felmérték, hogy Orbán a hetes cikkelyes szavazás dacára sem lett kevésbé konfrontatív. Az elemző szerint elképzelhető, hogy Manfred Weber nem véletlenül támasztott olyan feltételeket a Fidesz maradásához, amelyekről tudta, Orbán Viktor azokat nem teljesíti.

Farkas György

bi_20190110_0149-1-1024x576.jpg
 
Utánanéztem a "választások és etika", "politika és kommunikáció" témának és úgy a profán mind a teológusok állásfoglalása egyértelmű, az Orbán által gyakorolt választási taktika nem megengedett.
-
Hangsúlyozom, a tanulmányok, cikkek nem most készültek hanem évekkel ezelőtt.
-
A választási kampány célja, hogy a párt magát mutassa be, meggyőzze a választóit a kompetenciájáról, nem pedig az, hogy a politikai ellenfelét lejárassa, a ö nevében beszéljen, gúny tárgyává tegye öket.
-
Ez lenne az etikai elvárás, ez lenne az erkölcs, a kultúra amit követni kéne. Ez ügye egy elvárás amit gyakran megpróbálnak a pártok nem betartani.
-
Ezért vannak választásokat figyelő komissziók, akik vigyáznak arra, hogy a korteskedés fair körülmények között történjen.
-
Orbán ezt már évtizedek óta nem tartja be, úgy mint a "magyar akácot megsemmisíteni akaró" Brüsszeli favágok armadájának a falra festése 2014-ben, a "migránsozás" már évek óta.
-
Az összes magyar ellenzéki vezetőt egy csoportképpel plakátozta és ijesztgette vele a választókat.
-
Magyarországon nem történt e miatt semmi. Egyetlen politikus sem tudta a személyiségében gázoló diktátort megállítani. Hát ez nem történhet meg Európai szinten!
-
Akár mi is legyen Orbán véleménye, "madárijesztőként" nem használhat politikai ellenfelek képét, mert ez a személyiség meggyalázása.
-
Remélem lesz egy-két ügyvéd aki Orbánt emiatt számon fogja kérni.
 
Utánanéztem a "választások és etika", "politika és kommunikáció" témának és úgy a profán mind a teológusok állásfoglalása egyértelmű, az Orbán által gyakorolt választási taktika nem megengedett.
-
Hangsúlyozom, a tanulmányok, cikkek nem most készültek hanem évekkel ezelőtt.
-
A választási kampány célja, hogy a párt magát mutassa be, meggyőzze a választóit a kompetenciájáról, nem pedig az, hogy a politikai ellenfelét lejárassa, a ö nevében beszéljen, gúny tárgyává tegye öket.

Feltételezem, hogy láttál már sok választási kampányt ... pédául az utolsó amerikai elnökválasztási kampány olyan volt mint amit a választási etika megkövetel?
A teória és a praktika közt nem fedeztél fel semmi különbséget?
Például én még nem láttam sehol a világon olyan választási kapányt amelyik ne helyezett volna hangsúlyt az ellenfél hibáira, gyenge pontjaira ... sőt családtagjaik gyenge pontjaira. Jó kis film is készült a témáról, a Kártyavár (House of Cards) című sorozat.
 
Utoljára módosítva:

Őszintén mondva nem sikerült plakátot találnom meg az USA választások idejéből sem ahol a politikai ellenfélt elferdítő kép állt volna a plakátokon.

-
Mit gondolsz milyen botrány lenne ha kitapétáznánk az országot plakátokkal amin az állna, hogy
Orbán Ukrán, Román és Szlovák területek elfoglalását tervezi, ezért vásárol fegyvereket, ezért osztogat állampolgárságokat?
-
Gondolod, hogy ez nem váltana ki egy politikai botrányt?
Elég volt egy egyszerű miniszternek azt mondani, hogy Orbán nemzet-szaporító programja öt a 30-as évekre emlékezteti máris tajtékzott a magyar kormány.
-
Most képzeld el ezt plakátokon, amit egész Svédországban kiakasztottak volna. :(
-
Barátom Orbán nagyon nagyon messze merészkedik, az etika, a jo ízlés és az erkölcs határain túl megy.
-
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Politikai hazárdőr lett a KISZ titkár elvtársbol.
 
Őszintén mondva nem sikerült plakátot találnom meg az USA választások idejéből sem ahol a politikai ellenfélt elferdítő kép állt volna a plakátokon.

Mégis mi a problémád a palakáton levő képekkel. A plakátokra Soros György amerikai milliárdos, és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke került rá.

Ezen a felvételen se nem szebbek se nem fiatalabbak:

szóval politikai ellenfelet "elferdítő képről" szó sincs.
 
Utoljára módosítva:
-
Aki szeretné tudni, hogy mi van megengedve és mi tilos a választások
alatt az elolvashatja példaképpen a németországi előírásokat.
-
Érdekes lenne megtudni menyi pénzt használt fel Orbán az EU ellenes plakátokra az EUs pénzekből amit a az EVP frakciótól kapott?
-
Az "állam semlegességének a megsértése" is egy ellenőrzésre szoruló pont. Nagyon úgy néz ki, hogy a magyar kormány állami pénzeket és médiákat használ az egész választási periódus alatt pártpropaganda célra.
-
Staatliche Neutralität: "Gebot er Neutralität und äußerster Zurückhaltung im Vorfeld der Wahl", wie das
Eine Trennung von Amtshandlungen und Werbemaßnahmen ist also essenziell.
Die Öffentlichkeitsarbeit der Regierung findet dort ihre Grenze, wo die Wahlwerbung beginnt.
-
Magyarul, "a kormány közmunkája ott ér véget ahol a választási kampány kezdődik."
-
Orbán megsérti az államtól elvárt semlegességet ha miniszterelnökként kezd részt-venni a választási kampányban. Tehát a márciusi beszédében is el kell döntenie melyik szerepet akarja betölteni.
-
 
Utoljára módosítva:
Mégis mi a problémád a palakáton levő képekkel. A plakátokra Soros György amerikai milliárdos, és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke került rá.

Ezen a felvételen se nem szebbek se nem fiatalabbak:

-
Hogy csak egyet említsek:
Orbán nem ezt a képet tette be hanem olyat amihez egyik fél sem adta a beleegyezését, ez személyi sértés.
-
Emlékez csak amikor a német szélsőjobboldali párt, Helena Fischer "Atemlos" című dalát próbálta AfD himnusz-ként használni,
a bíróság megbüntette öket érte.
-
Miért nem volt elég azt mondania Orbánnak, hogy ö nem akar idegeneket beengedni az országába?
Miért hazudik, rágalmaz meg másokat azzal, hogy ezek a magyar nemzet kiirtását tervezik?
-
Hallatlan, hogy te ez ilyen aljas viselkedést megpróbálod tisztára mosni.
-
 
Utoljára módosítva:
Miért hazudik, rágalmaz meg másokat azzal, hogy ezek a magyar nemzet kiirtását tervezik?

ilyesmiről (nemzet kiírtása) megint szó sincs. A kérdéses plakát felirata szerint Brüsszel kötelező kvótákkal, menekültvízummal és a határvédelem gyengítésével segítené a bevándorlást.

Május 26. -ig nem fog semmi történni .. utána meglátjuk merre tovább Európa
Az EVP egyszerüen szivességet akar tenni a szocialistáknak, liberálisoknak, zöldeknek a FIDESZ fenyegetésével ... mert a választások utáni tárgyalásokra készül, de tisztában vannak vele, hogy politikai öngyikosság lenne a kizárás a választások előtt.
 
Utoljára módosítva:
ilyesmiről (nemzet kiírtása) megint szó sincs. A kérdéses plakát felirata szerint pedig Brüsszel kötelező kvótákkal, menekültvízummal és a határvédelem gyengítésével segítené a bevándorlást.

Ne hazudtoljad már meg a miniszterelnöködet. Az országgyűlési választás a fajvédelem jegyében zajlott le:
-
Orbán szerint: "Ma ismét el akarják tőlünk venni a hazánkat", "a fehér faj kiirtása a cél".... nézzed meg a echo televízió műsoraiban és a mindenki pénzén fizetett Kossuth rádióban miket mond Orbán permanens.
 
ilyesmiről (nemzet kiírtása) megint szó sincs. A kérdéses plakát felirata szerint Brüsszel kötelező kvótákkal, menekültvízummal és a határvédelem gyengítésével segítené a bevándorlást.

Május 26. -ig nem fog semmi történni .. utána meglátjuk merre tovább Európa
Az EVP egyszerüen szivességet akar tenni a szocialistáknak, liberálisoknak, zöldeknek a FIDESZ fenyegetésével ... mert a választások utáni tárgyalásokra készül, de tisztában vannak vele, hogy politikai öngyikosság lenne a kizárás a választások előtt.

Europa nem fogja lezárni a kapuit senki előtt azért mert nekik más a bör-szinük, vagy éppen az ural mögül jött magyarokról van szó.
Akkor sem ha Orbán vért fog pisilni kínjában.
-
Orbán fajgyűlöletből és vallási fanatizmusból üldözi a migrációban levőket, mert ügye korrupt államfőket, jó pénzű Arabokat még a lakásában is elszállásol. A "liberalizmus áldozatait" (nacikat) meg csak úgy csalogat Magyarországra.
-
Ahogy látom téged nem botránkoztatott meg a miniszterelnököddel készült csoportkép, a csapat akikkel Orbán Europát átakarja formálni, ugy, hogy most ki is törlöm.
-
Mert gyönyörködtetni nem áll a szándékomban.
 
Utoljára módosítva:
Europa nem fogja lezárni a kapuit senki előtt ...

Pedig pontosan ez fog történni... egyenlőre csak pénzt fizetnek Erdogannak, a líbiaiaknak, hogy tartsák vissza a migrációt (nem érdekli őket hogy végzik el a piszkos munkát). Az afrikai körülmények egyre rosszabbak lesznek, a nyomás egyre nőni fog, a pénz nem lesz elég.
 
Migráció mindig is volt és lesz, mint keresztény kultúrára hivatkozónak tudnod kéne. Gondolj az Édenkertből való kiűzésre, Mózesre aki lehozta neked a hegyről a 10 parancsolatot, vagy a Szent családra aki Bethlehem-böl Etiópiába volt kénytelen menekülni.
-
Jézus egy Afrikába szökött illegális menekült volt.
-
A Magyarok érkeztek utolsónak Európába, ezt elárulja a nyelvünk, a Fideszben azok vannak akik az 1000 év alatt sem voltak képesek integrálódni, ezért félnek attól, hogy esetleg mások is olyan rugalmatlanok.
-
Azt mondani, hogy majd Orbán megfogja állítani a természeti törvényt, az entrópiát az nevetséges.
Ismétlem csak bolond emberek mondanak olyat, hogy erre képesek.
-
A realitást felfogok arra törekszenek, hogy lehetőleg ne kelljen senkinek elhagynia a szülehazáját
és ha már más nem marad hátra, akkor az mindenki érdekét kielégitöen történjen.
-
Orbán teljesen kizárja a migráció lehetőségét, nem gondol arra,
hogy a következő pillanatban a saját nemzete is kerülhet ilyen szorult helyzetbe.
Nem egy példa volt már rá a történelemből. A mai napig többen mennek el mint születnek.
-
Tegyük fel, hogy Orbánnak igaza van és egész Afrika elakarja hagyni a kontinenst.
-
Milyen megoldást kínál Orbán? Nyílván csak a menekültek legyilkolása jár a fejébe.
Az Európai Unio ennél emberségesebb és ezért nem tartok Orbánnal.
-
Orbán csak fenyeget benneteket, hogy hatalmon tudjon maradni.
-
A túlnépesedés oka a szegénység, csak azok tudnak megélni akik sok gyereket hoznak a világra.
Ennek ellenére a népszaporulat nem a gyerekek miatt, hanem az öregedés miatt növekszik.
A gyarmatok a második világháború és a 60-as évek között nyerték el a függetlenségüket.
Orbán elhárítja magától, a gyarmatosítással járó bűnöket de ö és atyái is ezekből profitált.
-
Hogy miért nem kell félni attól, hogy Afrika elakarja árasztani a világot, az nagyon egyszerű.
-
Afrika 30,37 milliárd négyzetkilométer, majdnem olyan nagy mind a Hold felülete!? Afrika nagyobb mint:
Amerika, Kína, India, Mexikó, Peru, Franciaország, Spanyolország, Pápua Uj-Guinea, Svédország, Japán, Németország, Norvégia, Olaszország, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Nepál, Banglades és Görögország összesen.
-
Tehát hely van ott elég, hiszen csupán Indiában (1,3 milliárd) többen élnek mind az Afrikai kontinensen.
Ahogy Kína gatyába rázta a gazdaságát minden további nélkül megcsinálhatja Afrika is.
-
Nem mondom, hogy nincs szükség erőfeszítésekre. Orbán mondja azt, hogy elég kerítés és gépfegyver.
Ez pedig semmi estre sem megoldás. Orbán az emberek alantas ösztöneire apellál, a gyűlöletre.
-
Az Európai Unio és az UN realisztikus megoldásokat keres, Orbán egoista célokat követ.
 
Utoljára módosítva:
Olvasom, hogy Weber még-egyszer megpróbál Orbánnal beszélni a jövő héten.
Szerintem Orbán annyira radikalizálódott, hogy képes lenne fejjel a falnak menni.
-
 
Migráció mindig is volt és lesz, mint keresztény kultúrára hivatkozónak tudnod kéne.

Természetesen, ezt nem vitatja senki. Egyik nép általában ki is írtotta a másikat, ritka eset volt, hogy nem égették fel, pusztították el az elfoglalt területeket.

Azt mondani, hogy majd Orbán megfogja állítani a természeti törvényt, az entrópiát az nevetséges.
Ismétlem csak bolond emberek mondanak olyat, hogy erre képesek.

de a folyamatot lehet lassítani

Orbán teljesen kizárja a migráció lehetőségét...

Ez nem igaz, a legális migrációval semmi baj, sőt hasznos. A veszélyes mikor akaratod ellenére hatolnak be hozzád, meg se kérdeznek, hanem egyszerüen azt mondják ... mi pedig mától itt élünk.

Hogy miért nem kell félni attól, hogy Afrika elakarja árasztani a világot, az nagyon egyszerű.
-
Afrika 30,37 milliárd négyzetkilométer, majdnem olyan nagy mind a Hold felülete!? Afrika nagyobb mint:
Amerika, Kína, India, Mexikó, Peru, Franciaország, Spanyolország, Pápua Uj-Guinea, Svédország, Japán, Németország, Norvégia, Olaszország, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Nepál, Banglades és Görögország összesen.
-
Tehát hely van ott elég, hiszen csupán Indiában (1,3 milliárd) többen élnek mind az Afrikai kontinensen.
Ahogy Kína gatyába rázta a gazdaságát minden további nélkül megcsinálhatja Afrika is.

én szurkolok nekik, de egyenlőre a nyomor a kilátástalanság csak nő ... addig is az EU azért kell fizessen, hogy tegyék a dolgukat az olasz hadihajók és a török katonák. Nézz szét a világban, az amerikaiak is katonákat küldenek a határaik védelmére. Azokat az országokat kell kizárni az EU -ból akik nem képesek teljesíteni a kötelességüket, nem képesek ellenőrizni a határaikat, miattuk milliók hatolhatnak az EU területére.
 
Utoljára módosítva:
Őszintén mondva nem sikerült plakátot találnom meg az USA választások idejéből sem ahol a politikai ellenfélt elferdítő kép állt volna a plakátokon.

-
Mit gondolsz milyen botrány lenne ha kitapétáznánk az országot plakátokkal amin az állna, hogy
Orbán Ukrán, Román és Szlovák területek elfoglalását tervezi, ezért vásárol fegyvereket, ezért osztogat állampolgárságokat?
-
Gondolod, hogy ez nem váltana ki egy politikai botrányt?
Elég volt egy egyszerű miniszternek azt mondani, hogy Orbán nemzet-szaporító programja öt a 30-as évekre emlékezteti máris tajtékzott a magyar kormány.
-
Most képzeld el ezt plakátokon, amit egész Svédországban kiakasztottak volna. :(
-
Barátom Orbán nagyon nagyon messze merészkedik, az etika, a jo ízlés és az erkölcs határain túl megy.
-
*
Messze merészkedik? Fogalma nincs arról mit jelent az etika, a jó ízlés, pláne az erkölcs? Ezek számára csak szavak, de számára e mögött nincs semmi. Az üresség, mely árad a tekintetéből is. Istenemre mondom, alig várom, hogy bukjon, de az egész fityesz - s a fityeszt NEM PÁRTOLÓK viszont ne. Mi többiek, akik nem ezekre szavaztunk, mi akik ezeket folyamatosan okkal, de kritizáljuk, hogy napi imába foglaljuk bukásukat, mi ne bukjunk. Az ország többi polgára ne szenvedje meg ezek etikátlanságát, simlisségét, nem folytatom, nem akarom az ismert szavakat ide behozni, amit mindannyian kívülről tudjuk, hangoztatunk is, de egyelőre nem sok eredménnyel.
 
Természetesen, ezt nem vitatja senki. Egyik nép általában ki is írtotta a másikat, ritka eset volt, hogy nem égették fel, pusztították el az elfoglalt területeket.
-
Magyarország a NATO és atomfegyverekkel rendelkező szövetség tagja.
Meséld a jó édes öreganyádnak, hogy azok az emberek akik még a Földközi tengeren sem tudnak átjönni egy fizikai veszélyt jelentenek Magyarország számára. Te megvagy örülve.
-
"de a folyamatot lehet lassítani" mondod amikor a népek keveredéséről beszélek.
-
Te vagy aki más népeket irtani akar vagy hogy értsem.
Tudod, hogy a népkeveredésnek nem "illegális" módon történik elsősorban hanem legális úton.
Tudod, hogy menyien utaztak legálisan és menyien illegálisan egy másik országba?
A repülőtársaságok az elmúlt évben, 4,1 milliard utast számoltak. Érted egy év alatt 4,1 milliárd legális "migráns" kóválygott a világban. (mellesleg a szexturisták többnyire "fehér fajta" mind Orbán)
-
Ez nem igaz, a legális migrációval semmi baj, sőt hasznos. A veszélyes mikor akaratod ellenére hatolnak be hozzád, meg se kérdeznek, hanem egyszerüen azt mondják ... mi pedig mától itt élünk.
-
Nem igaz amit mondasz. Orbán megmondta nyíltan, hogy a "bör színével, az etnikai keveredéssel és a vallási különbséggel" van problémája.
-
Két nagy fórum volt az elmúlt évben ahol az illegális migráció megakadályozása érdekében fogott össze a világ, Trump melett Magyarország volt az egyetlen aki az UN ilyen szervezetéből kilépett, Marekesbe el sem ment, Orbán esztelenül torpedózott egy EUs megállapodás, csak, hogy kiélvezze a hatalmát.
-
én szurkolok nekik, de egyenlőre a nyomor a kilátástalanság csak nő ... addig is az EU azért kell fizessen, hogy tegyék a dolgukat az olasz hadihajók és a török katonák. Nézz szét a világban, az amerikaiak is katonákat küldenek a határaik védelmére. Azokat az országokat kell kizárni az EU -ból akik nem képesek teljesíteni a kötelességüket, nem képesek ellenőrizni a határaikat, miattuk milliók hatolhatnak az EU területére.
-
Neked semmi más nem jut eszedbe mind "hadihajo és katonaság", te annyira elvakított vagy, hogy azt képzeled mindenki hülye és tanulatlan Afrikában, hogy az embereknek nem lenne kultúrájuk.
-
Mond már meg barátom, mikor volt a magyar televízióban egy pozitív jelentés "színes bőrűekről"? A magyar kormány ideológusa csak "fekáknak" nevezi öket a televizioban játszva a szavak tartalmával.
-
Népirtás így néz ki. Látsz te ehhez hasonlót ami europát fenyegetné? :(
-
 
Dan Bown Inferno - ját elolvasva szerintem egyesek "világképe" kicsit helyére kerülne..
Ezt már a 19. században Spencer is megfogalmazta a survival of fittest elvében, ugye Darwin is felhasználta...
Nem szeretném ha bárki félremagyarázná, de olyan ütemben nő a Föld népessége, hogy a tudomány szerintem ma legnagyobb feladata, kihívása ennek kezelésére megoldást találni.. Leginkább azért mert a növekedés ugye éppen fordított a gazdasági fejlettséggel, hiszen a fejlett országokban népességcsökkenés mérhető, még a gazdaságilag lemaradók esetén jelentős növekedés... Ez a migráció oka. S egy problémánál az okot kell felszámolni nem a tüneteket..
S ahogy a betegségeknél is a gyógyszergyártók érdeke nem a betegség felszámolása csak a kezelés, az enyhítés (ha meggyógyulnának az emberek nem lenne szükség a gyógyszerekre) itt is láthatóak az érdekellentétek.. Ezeket az ellentéteket fedi el a nagypolitika, hisz a politikusok a gazdasági szereplők nyilvánosság elé állított szócsövei...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére