Ez a levél bizonyítja, hogy Palkovics László megzsarolta az MTA elnökségét

A 168 óra birtokába jutott levél szerint megzsarolta Palkovics László az MTA elnökségét. Lovász László elnökkel állapodott meg az innovációs és technológiai miniszterrel.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége levélben magyarázza a múlt pénteken aláírt szándéknyilatkozatot. Pénteken Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel megállapodott Lovász László elnökkel, hogy az MTA megtarthatja vagyonát, és a kutatóintézeteket egyben tartva ugyan, de leválasztják az intézményről. A döntés felháborodást keltett a kutatókban, az Akadémiai Dolgozók Fóruma határozott nyilatkozatban utasította el az MTA felszabdalását.

A 168 óra birtokába jutott és az elnökség által jegyzett levél a szándéknyilatkozat első pontjával kezdődik. Eszerint az MTA elnöke tudomásul vette, hogy a kormány az MTA kutató-hálózatát az MTA-n kívül kívánja működtetni.

Rögzítik, hogy az Elnökség meggyőződése szerint a tudományos kutatás szabadsága és a minőségi elvárások következetes érvényesítése az MTA keretein belül, megújult szervezeti és irányítási keretek között működő intézményhálózattal biztosítható legjobban. „A tárgyalások során azonban miniszter úr elmondta, hogy a kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, tovább megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában”

– hangzik a levél.

display
- ContextUs B. Zetas Péter

Palkovics Lászó, aki az MTA kivéreztetését vezényli, évekig havi 800 ezer forintot kapott publikálás nélkül
Palkovics László szerződése szerint évente két publikációt kellett volna leadni az Magyar Tudományos Akadémiának, amelyet havi 800 ezer forinttal honoráltak. Azonban a Magyar Narancs kutatása szerint ezt nem tette meg. És persze megkapta évekig a tiszteletdíjat. mta botrány, palkovics publikáció

Tehát Lovász László kompromisszumkész megállapodást kötött azzal, hogy belement az intézetek leválasztásába. Ez azonban szembement az Elnökség korábbi döntésével: az MTA minden olyan megoldást elutasít, amelyben elveszik az intézeteket.

crop

A miniszter február elején megüzente, hogy elkötelezett az MTA átalakítása mellett. Sőt, ha kell, az intézetek egy részét elcsatolja, egy részét megszünteti, az MTA pedig megmarad köztestületnek. Kijelentette, ha az MTA nem működik együtt, akkor törvénymódosítással viszi végig tervét. A mai elnökségi levél ezt látszik bizonyítani.
 
Zűrzavaros beszámoló egy zűrzavaros helyzetről... az akció folyománya: a még itthon maradt kutatók is kimennek külföldre és a helyükbe kizárólag politikailag megbízható emberek lépnek, ennek megfelelő teljesítménnyel.
 
Csak kiderul minden fidesznyik valamivel meg van fogva. Most hallottam Palkovics ur a varba 32ezer Ft-ert berel egy lakast orok idokre.
bevetele is van tobb millio havonta a 400negyzetmeteres hazaba Kecskemeten fogocskazhat . Nana van az a jovedelem amiert mindent bevallal.
 
M

Nem az a gond,hanem a kutatásokra az EU 2020-tol kezdődöen elég komoly összeget forditana még magyarországi viszonylathoz képest is.és ebből is le akarják szedni a sápot,elöirányozni...Palkovics 800eft-böl havidijból bármit bérelhetne...de nekik minden kell sajnos.Ö egy sima NER-es aki ebböl akar meggazdagodni tudás nélkül...
 
M
Csak kiderul minden fidesznyik valamivel meg van fogva. Most hallottam Palkovics ur a varba 32ezer Ft-ert berel egy lakast orok idokre.
bevetele is van tobb millio havonta a 400negyzetmeteres hazaba Kecskemeten fogocskazhat . Nana van az a jovedelem amiert mindent bevallal.
Palkovics életpályát is meg kéne nézni...meg a kitüntetéseit.hát látszik hogy erösen hátszeles volt nagyon régóta.de tudjuk,a fidesznél a kultura az sosem motivált senkit sem...Bocs érte.pedig kanadában is volt.Tudod az ilyenek inkább a biorobot gyártásban vesznek rész meg a pénzlenyulásban.De orbánnak hol a doktorátusa?Lehet ilyen baj?a sértödés?Egyébként mint megtudtam nincs szakmám már"2012-ben nem tettem le az OKJ képzést ujból.Nem nevetni.a régimet meg az egyetemi végzettségemet elfogadja az összes EU tagállam.kivéve magyarországon...
 
Megzsarolta?
Ha igen akkor sem lesz következménye.
Az élet meg tovább az egyszeri választónak fogalma sincs az egészről.
 
Zűrzavaros beszámoló egy zűrzavaros helyzetről... az akció folyománya: a még itthon maradt kutatók is kimennek külföldre és a helyükbe kizárólag politikailag megbízható emberek lépnek, ennek megfelelő teljesítménnyel.
A politbürő "szagértői" legalább a lényeget kutatják, hogy a suméroktól származik-e a kurmány mindne tagja?
 
Zűrzavaros beszámoló egy zűrzavaros helyzetről... az akció folyománya: a még itthon maradt kutatók is kimennek külföldre és a helyükbe kizárólag politikailag megbízható emberek lépnek, ennek megfelelő teljesítménnyel.
Igen a megbízhatóság a lényeg...bocs egy kis kitérő..:
Feszült volt a hangulat a szerdai szombathelyi közgyűlésen, ahol a fideszes polgármester posztbolsevista puccskísérletről beszélt, mivel a többségbe kerülő baloldal úgy döntött, visszahívja a fideszes delegáltakat az önkormányzati cégektől. Az ülésen felállítottak egy migrációt vizsgáló bizottságot, és a költségvetést is átszabják az új többség szája íze szerint.
A közgyűlés visszatérő show-eleme, hogy a fideszes képviselők "bevándorláspártinak" nevezik a balosokat, de még a jobbikos képviselőt is. Az MSZP-s Nemény András, aki az Éljen Szombathely-frakciót vezeti ezért azt javasolta, hogy hozzanak létre egy bizottságot a Szombathelyt érintő migráció vizsgálatára.

Megvizsgálnák, hogy eddig mit tett a város a migráció megakadályozására, és a letelepedési kötvényesek és az ukrán vendégmunkások jelenlétét is megtárgyalnák.

A Fideszt kiverte a víz az ötlettől, Lendvai Ferenc fideszes képviselő szerint amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, és Szombathelyen Puskás Tivadar a polgármester, addig nem kell tartani illegális migránsoktól. A Fidesz végül tartózkodott, az új többség viszont megszavazta ezt a bizottságot.
...........
............
Bemutató abból hogy mi is ttörténne ha az ellenzék kerülne a hataolomra...repülnének azok akik csak az elvhűségért kaptak posztot.
 
NEm lehet lecserelni mindenkit. Foleg ilyen hosszu ido utan , ha veszitene a fidesz a valasztasokon akkor se szunne meg, igy a leheto legrosszabb ellenzekke fog valni.
A sejhaj nyalas miatt nem kell cserelni mert aki csinalja annak mindegy kinek csinalja , es van boven olyan ugy ami kivizsgalast es felfuggesztest kell alkalmazni. Az orszag gazszereloje, Tiborcka, Rogan Toni stb.
 
A 168 óra birtokába jutott levél szerint megzsarolta Palkovics László az MTA elnökségét. Lovász László elnökkel állapodott meg az innovációs és technológiai miniszterrel.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége levélben magyarázza a múlt pénteken aláírt szándéknyilatkozatot. Pénteken Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel megállapodott Lovász László elnökkel, hogy az MTA megtarthatja vagyonát, és a kutatóintézeteket egyben tartva ugyan, de leválasztják az intézményről. A döntés felháborodást keltett a kutatókban, az Akadémiai Dolgozók Fóruma határozott nyilatkozatban utasította el az MTA felszabdalását.

A 168 óra birtokába jutott és az elnökség által jegyzett levél a szándéknyilatkozat első pontjával kezdődik. Eszerint az MTA elnöke tudomásul vette, hogy a kormány az MTA kutató-hálózatát az MTA-n kívül kívánja működtetni.

Rögzítik, hogy az Elnökség meggyőződése szerint a tudományos kutatás szabadsága és a minőségi elvárások következetes érvényesítése az MTA keretein belül, megújult szervezeti és irányítási keretek között működő intézményhálózattal biztosítható legjobban. „A tárgyalások során azonban miniszter úr elmondta, hogy a kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, tovább megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában”

– hangzik a levél.

display
- ContextUs B. Zetas Péter

Palkovics Lászó, aki az MTA kivéreztetését vezényli, évekig havi 800 ezer forintot kapott publikálás nélkül
Palkovics László szerződése szerint évente két publikációt kellett volna leadni az Magyar Tudományos Akadémiának, amelyet havi 800 ezer forinttal honoráltak. Azonban a Magyar Narancs kutatása szerint ezt nem tette meg. És persze megkapta évekig a tiszteletdíjat. mta botrány, palkovics publikáció

Tehát Lovász László kompromisszumkész megállapodást kötött azzal, hogy belement az intézetek leválasztásába. Ez azonban szembement az Elnökség korábbi döntésével: az MTA minden olyan megoldást elutasít, amelyben elveszik az intézeteket.

crop

A miniszter február elején megüzente, hogy elkötelezett az MTA átalakítása mellett. Sőt, ha kell, az intézetek egy részét elcsatolja, egy részét megszünteti, az MTA pedig megmarad köztestületnek. Kijelentette, ha az MTA nem működik együtt, akkor törvénymódosítással viszi végig tervét. A mai elnökségi levél ezt látszik bizonyítani.
*
Szétverik a Magyar Tudományos Akadémiát... Az emberek pedig otthon békésen eszik a krumplipaprikást... Nem történik semmi.
 
Anisits Ferenc gépészmérnök, nemzetközileg elismert tudós, a BMW dízelmotorok megalkotója: "Amíg a fejlett országok tudományos akadémiái az elmúlt fél évszázadban belülről megújultak és hatékonyan elősegítették a gazdaság fejlődését, addig az MTA szerkezete, működése és hatékonysága immár 80 éve változatlan."
 
Azért ezzel vitatkoznék... Az MTA tudományos laborjaiban, már amelyiket nem belezték ki, születnek eredmények. A tudományos kutatók pedig azért mennek külföldre, mert itthon nincs az a felszereltség, nincs az a kiszolgáló rendszer, mint Amerikában, Németországban stb. Ez is érthető. De az, hogy teljesen ellehetetlenítik a rendszert, majd magánosítsák, mert az a terv... Ez egyenesen vérlázító.
 
Én úgy tudom, hogy a Palkovics-Lovász megállapodás szerint az intézeti hálózat az MTA tulajdonában marad. Bár nem követtem részletesen a dolgot.
 
*
Azért ezzel vitatkoznék... Az MTA tudományos laborjaiban, már amelyiket nem belezték ki, születnek eredmények. A tudományos kutatók pedig azért mennek külföldre, mert itthon nincs az a felszereltség, nincs az a kiszolgáló rendszer, mint Amerikában, Németországban stb. Ez is érthető. De az, hogy teljesen ellehetetlenítik a rendszert, majd magánosítsák, mert az a terv... Ez egyenesen vérlázító.
A magyar tudomanyos elet kepviseloi evtizedek ota kulfoldon dolgoznak, ott ernek el eredmenyeket.
Eddig emiatt tamadtatok a regnalo kormanyt, most az a baj hogy valtoztatni akarnak ezen.

Ha akarom vemhes ha nem akarom nem vemhes.
 
NEm lehet lecserelni mindenkit. Foleg ilyen hosszu ido utan , ha veszitene a fidesz a valasztasokon akkor se szunne meg, igy a leheto legrosszabb ellenzekke fog valni.
A sejhaj nyalas miatt nem kell cserelni mert aki csinalja annak mindegy kinek csinalja , es van boven olyan ugy ami kivizsgalast es felfuggesztest kell alkalmazni. Az orszag gazszereloje, Tiborcka, Rogan Toni stb.
A Fidesz 1 személyes párt.. Addig él, amíg a "bölcs vezére" még fenn tud maradni.. Rosszul összetákolt kártyavár, amit a félelem tart össze, meg a pénz - amíg van még..
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére