Ókovács levélben kérte az Opera énekeseit, hogy vallják magukat afroamerikainak

Erre azért volt szükség, mert a szerzők örökösei állítólag megpróbálják megzavarni a ma esti Porgy és Bess című előadást.

Az Operaház péntek esti Porgy és Bess-előadása szereplőinek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyen afroamerikainak vallják magukat. Az intézmény vezetése alighanem ezzel akar üzenni a mű jogtulajdonosainak, akik nem engedélyezték a feketékről szóló mű előadását fehér színészekkel.
Az Index birtokába jutott egy levél, amelyet operaházi forrásunk szerint a péntek esti Porgy és Bess (magyar) szereplőinek küldött el a Magyar Állami Operaház művészeti titkára, és amelyben a következő szerepel:
Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afro-amerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.”
Forrásunk szerint minderre azért kerül sor, mert az a pletyka járja, hogy a mű jogtulajdonosai Budapestre jöttek, hogy megpróbálják megakadályozni a Porgy és Bess előadását, vagy már kezdés előtt, vagy előadás közben csapva botrányt. A levél és az intézkedés létezését megkeresésünkre Ókovács Szilveszter sem tagadta, kérdéseinkre azonban csak további kérdésekkel válaszolt, amelyekkel a jogtulajdonos kizárólag feketékből álló szereplőgárdára vonatkozó rendelkezéseit bírálja, és amelyeket a cikk végén közlünk.Taval
Tavaly január végén botrányos körülmények között mutatta be Porgy és Bess című előadását az Operaház, ugyanis a darab szerzőinek örökösei ragaszkodnak ahhoz, hogy az előadást kizárólag fekete bőrű színészek adhatják elő, egyetlen fehér énekes nélkül. Egy ideig úgy tűnt, akár be is tilthatják az Opera előadását, mert nem feketék a színészek.

Az ügy azóta elcsendesedett, most azonban az Index azt írja: az Operaház péntek esti Porgy és Bess-előadása szereplőinek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyen afroamerikainak vallják magukat.

A lap birtokába jutott egy levél, amelyet az előadás szereplőinek küldött el a Magyar Állami Operaház művészeti titkára, és amelyben a következő szerepel:

Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.

Az Index úgy tudja, a nyomtatvány kitöltésére most azért lehet szükség, mert a mű jogtulajdonosai Budapestre jöttek, hogy megpróbálják megakadályozni illetve megzavarni az előadást.

A levelet és az intézkedést az Index megkeresésére Ókovács Szilveszter nem tagadta, azonban hosszú válaszlevelében többek között a következő kérdéseket tette fel:

  • Lehetséges-e ma a felvilágosult Földön, hogy embereket származásuk és/vagy bőrszínük alapján különböztetnek meg Auschwitz, Martin Luther King és hutu-tuszi népirtások után?
  • Milyen származás a „fekete” (all black cast), és miféle jegyek, netán géntérkép alapján kell igazolni?
  • Barack Obama egyik nagyszülője „fehér” volt: helyesnek tartaná, ha ő fellépne a Porgy és Bessben? Egyáltalán megtehetné?
  • Magyarországon élhet-e 14 operaszínpadra alkalmas szakmai állapotú, színes bőrű művész?
  • Nem gondolja-e úgy, hogy ezt az egész korhadt és szájszagú rendelkezést figyelmen kívül kellene hagynia valamennyi operaháznak?
HVG

upload_2019-4-7_8-10-35.jpeg
 
Hmmmmm

Valahol ertheto, de elgondolkodtato.
Ha latni is szeretnem, nem csak felvetelrol hallani, akkor utazzak amerikaba?

Netan Bizett Gyongyhalaszok cimu operaja csak azsiai szineszekkel adhato elo?
A CCarmen csak spanyolokkal?
Puccini Pillangokisasszonya kizarolag japan enekesekkel hallgathato meg?
A Turandot kinaiakkal?
Borgyin Igor hercege csak oroszokkal?
Smetanaeladott menyasszonyaban kizarolag cseh vagy szlovak jatszhat?
Wagner Tristan e4s Isoldajaban csak nemet?
 
Hmmmmm

Valahol ertheto, de elgondolkodtato.
Ha latni is szeretnem, nem csak felvetelrol hallani, akkor utazzak amerikaba?

Netan Bizett Gyongyhalaszok cimu operaja csak azsiai szineszekkel adhato elo?
A CCarmen csak spanyolokkal?
Puccini Pillangokisasszonya kizarolag japan enekesekkel hallgathato meg?
A Turandot kinaiakkal?
Borgyin Igor hercege csak oroszokkal?
Smetanaeladott menyasszonyaban kizarolag cseh vagy szlovak jatszhat?
Wagner Tristan e4s Isoldajaban csak nemet?
Ja es ezt csak zsido enekesekkel lehet eloadni?

A cikkben van egy mondat ami úgy tűnik elkerülte a figyelmedet - a darab szerzőinek örökösei ragaszkodnak ahhoz, hogy az előadást kizárólag fekete bőrű színészek adhatják elő, egyetlen fehér énekes nélkül.
 
A cikkben van egy mondat ami úgy tűnik elkerülte a figyelmedet - a darab szerzőinek örökösei ragaszkodnak ahhoz, hogy az előadást kizárólag fekete bőrű színészek adhatják elő, egyetlen fehér énekes nélkül.
Akkor itt mar nem szamit a szerzoi jog?
Mert 70 evvel a szerzo halala utan mar 'szabad preda' egy muveszi alkotas.

A masik hogy nekem az egyik kedvencem - lehet hogy sak volt - Gershwin muve.
Irtam elobb is: ha meg szeretnem nezni muszaj amerikaba mennem?

Elore rettegek attol, hogy Lloyd Webber meghal, aztan a kedvec musicelemben kizarolag igazi macskak szerepelhetnek
 
Hmmmmm

Valahol ertheto, de elgondolkodtato.
Ha latni is szeretnem, nem csak felvetelrol hallani, akkor utazzak amerikaba?

Netan Bizett Gyongyhalaszok cimu operaja csak azsiai szineszekkel adhato elo?
A CCarmen csak spanyolokkal?
Puccini Pillangokisasszonya kizarolag japan enekesekkel hallgathato meg?
A Turandot kinaiakkal?
Borgyin Igor hercege csak oroszokkal?
Smetanaeladott menyasszonyaban kizarolag cseh vagy szlovak jatszhat?
Wagner Tristan e4s Isoldajaban csak nemet?

Biztos észrevetted youtube-on vagy deezeren, hogy némely dolog nem elérhető ebben a régióban.
A jogállás uganaz mint bármilyen szerzői jogi esetben.
Ha a kínai opera elő akarná adni az István a királyt, félrefittyedne Ókovács ábrázata. Bár mondhatnék cigány színtársulatot is.
Mondhatnád hogy itt más a helyzet, és igen. Fejétől bűzlik a hal.
 
Biztos észrevetted youtube-on vagy deezeren, hogy némely dolog nem elérhető ebben a régióban.
A jogállás uganaz mint bármilyen szerzői jogi esetben.
Ha a kínai opera elő akarná adni az István a királyt, félrefittyedne Ókovács ábrázata. Bár mondhatnék cigány színtársulatot is.
Mondhatnád hogy itt más a helyzet, és igen. Fejétől bűzlik a hal.
Miért is fittyedne félre a szája ?...
 
Érteném, ha Gershwin fekete bőrű lett volna, de így ???

Raadasul az akinek a kisregenyebol keszult a mu szinten echte feher.
Na mindegy, fura

Osszekeverni a zenet(is) a politikaval oreg hiba.
Ugy latszik igaz, hogy vannak akik, zenet hallgatnak, es vannak akik inkabb a zenerol szolo kritikakat.

Elvetni valamit mert egyesek szerint politikailag nem korrekt, az enyhen szolva is nevetseges.
Nem szeretem a kommunistakat, de ha valaki a Szovjetunio zenei eleterol eliteloleg beszel, azt csak elvakult sznobnak tudom tartani
Ilyenkor csak azt tudom mondani: beszeljetek, en inkabb elmegyek zenet hallgatni(szerintem en jartam jobban)





 
A tudomány mai állása szerint az ember afrikai eredetű, tehát a szereplőknek nem afro-amerikainak, hanem afrikainak kellene magukat vallani.
 
A tudomány mai állása szerint az ember afrikai eredetű, tehát a szereplőknek nem afro-amerikainak, hanem afrikainak kellene magukat vallani.
Magukat hogyan nevezik?
Afro-amerikainak?
Mennyire zavarban vannak az identitásuktól.
Miért van hogy nem szabad őket feketének hívni jó legyen..de, akkor miért zavar egyeseket ha mások meg fehérnek hívják magukat?
Na...a jogdíj a lényeg ha nem lehet akkor ne játszák.
 
Magukat hogyan nevezik?
Afro-amerikainak?
Mennyire zavarban vannak az identitásuktól.
Miért van hogy nem szabad őket feketének hívni jó legyen..de, akkor miért zavar egyeseket ha mások meg fehérnek hívják magukat?
Na...a jogdíj a lényeg ha nem lehet akkor ne játszák.
Az EU szabalyzas eleg egyertelmu.
A szerzo halalatol szamitott 70 evig jogdijkoteles egy mu.
Ami itt bonyolitja a helyzetet az amerikai szabalyzas.
Naluk az orokosok oroklik a muvel kapcsolatos jogokat is.

Pl Bartok ebbol a szempontbol eleg zavaros, hiszen lejart a halalatol szamitott 70 ev. Ugyan akkor sok muvet az USA-ban komponalta, a jogdijtulajdonos cegek ott vannak. Emiatt rettenetesen zavaros, hogy immar jatszhato-e szabadon Bartok.

A Porgy and Bess az amerikai Tams-Witmark ceg altal van kepviselve.
Az EUban elunk, ennek megfeleloen a ceg csak kiteteleket tett a magyar eloadassal kapcsolatban. Ezek egy resze megvalosult, mas resze nem. Ami teny: ez mar nem az elso vita az Opera eloadasa kapcsan.

Egyebirant ha valaki kicsit utananez, a darab vitatott maig.
Sokan rasszistanak tartjak, az otvenes evekig nem ismertek el operanak.

Erdekesseg, de elgondolkodtato: az elso europai bemutatoja daniaban volt 1943-ban. Par eloaas utan a megszallo nemetek betiltottqak a tovabbi eloadasokat(nem azert mert nem aroamerikaiak jatszottak).
 
Magukat hogyan nevezik?
Afro-amerikainak?
Épp nem rég halottam olvastam álmodtam: Azt mondták a színesek
Mi ez a polkorekt(P.C.)) duma hogy afro-amerikai? színesek vagyunk nevezzenek nyugodtan feketéknek.
így vannak ezzel a cigányok is magukat annak nevezik amik.

Egy kis amerikai csemege:
A republikánus politikusok kis idő elteltével azt mondták föl [...], amit az akadémiai világban már kipróbáltak. [...] 1991 májusában George HW Bush egy a University of Michigan végzőseinek tartott [beszédben] a polkorrektséget mint egy Amerikát fenyegető óriási veszélyt nevezte meg. "Ironikus módon, a Jognyilatkozat kétszázadik évfordulóján, a szólásszabadságot megtámadták az Egyesült Államokban - mondta Bush - [...] Azok a kampányok, amelyek egy >>helyes<< viselkedést írnak elő, a maguk orwelli módján eltapossák a sokféleséget a sokféleség nevében." [2]
https://hanemuntatlak.blog.hu/2016/12/06/a_pc_vajon_mi#more12023963
 
Utoljára módosítva:
darab szerzőinek örökösei ragaszkodnak ahhoz, hogy az előadást kizárólag fekete bőrű színészek adhatják elő, egyetlen fehér énekes nélkül. Egy ideig úgy tűnt, akár be is tilthatják az Opera előadását, mert nem feketék a színészek.
Ez ugyanolyan rasszizmus mintha néger színészt nem engednének színpadra a bőre miatt! Abból világbotrány lenne, ezt pedig mindenki átlépi. Nem értem !!!
Ókovácsnak nem bohóckodni kellett volna most nyilatkozatokkal, hanem már tavaly kiverni a balhét az elfuserált gondolkodás miatt, a jogtulajdonosok magyarázkodhattak volna. Főigazgatóként megteheti. Igaz, kényelmesebb a kiszolgáltatott színészekkel aláíratni akár a saját halálos ítéletüket.
 
Látszik, hogy nem Budapesten élek, nem vagyok tisztába, hogy miről is szol most a debatte?
-
Ugy kellett utánanézzek ki is ez az Okovács Szilveszter, azt sem tudtam, hogy a Magyar Állami Operaháznak egy "kormánybiztosa" is van, tehát közvetlen a miniszterelnök a főnöke. Egy ilyen pozíció nagy művészi szabadságfokot nem szuggerál.
-
Ki lehet ez az ember aki Orbán hatalomra jutása után a közmédiák összevonását kapta a kezében és rögtön elbocsájtott 500 dolgozót? :(
-
Aki ismeri a "Porgy and Bess" darab történetét, korabeli helyszínt és összeveti a jelenlegi megrendezéssel, annak felmerülhet a kérdés, vajon kik és miért akadályozzák, vagy akarják a darab bemutatását?
-
Gershwin valóban operának nevezte a darabját, aminek a komponálásához hosszabb időt töltött egy feketék lakta szigeten, ahol a kultúrájuk nagyrészt meghamisítatlanul megtudták őrizni.
-
A darab 20 hónapos munka után 1935-ben került először bemutatásra Bostonban egy színpadon, utána csak rövidített verzióban. ( Megjegyzem, hogy Gershwin korán 38 évesen, két évvel a bemutató után meghalt)
-
Valaki már megemlítette, hogy Európában, 1943-ban a nemzetiszocialisták betiltották a darabot és ezért lett az ellenállás szimbóluma. Németországban 1952-ben került először színpadra.
-
Ami az „all black cast” szabályt illeti, ne feledjük, hogy Amerikában még az 50-es években sem léphettek fel színes-bőrűek az Operaházba. Kennedy alatt lett kiharcolva, hogy a "feketék" a "fehérekkel" egy iskolába mehessenek. Tehát 2017-ben volt a törvény 60 éves.
-
rock-eskorte-DW-Politik-Little-Rock-jpg.jpg

-
Muszáj volt ezt a képet betennem, mert mind ahogy akkor, most is elszánt gyerekek hozták a politikát mozgásba, akkor is gyerek kitartása vezetett oda, hogy megtört a jég.
-
A kép 1957-ben készült, a 9 kitartó gyereket fegyveres katonák kísérték minden nap az iskolába.
-
c012641ba3402032b68690d10bef419e.jpg

Tegnap "Ruby N. Bridges", ma "Greta Thunberg" a gyerekaktivista. :)
-
Nem akarok off-olni, de a dátumokból látjuk, hogy a szerzői jognál nem a komponálás ideje a mérvadó.
-
Mondom nem ismerem a jelenlegi hátteret a Magyar Operaházban de tudom, hogy sok először kirúgott művész csak úgy talált vissza a foglalkozásába, hogy alávetette magát a Fidesz kormány ideológiájának. Csak meg kell nézni milyen darabokra van pénz az országba.
-
Különös tekintettel a magyar kormány rasszista megnyilvánulásaira ("nem akarjuk a börünk szinét, az etnikai homogenitást megváltoztatni") Afrikáról és a menekültekről való egyoldalú propagandára, nagyon helyénvaló lett volna, legalább egy szinesbörü vendég énekest vagy énekesnőt szerződtetni aki betudta volna mutatni, hogy bizony vannak nagyon tehetséges operaénekesek közöttük is.
-
"Az sem elhanyagolható, hogy a dél-karolinai Charleston egy képzeletbeli afro-amerikai közösségében a Catfish Row-n játszódik, az erőszakot és a rasszizmust középpontjába állítva. Ezzel szemben a budapesti előadás cselekménye egy repülőtéri hangár menekülttáborába, hely- és időmegjelölés nélküli térbe helyezte át a művet."
-
Vasárnap három órát töltöttem szünet nélkül egy katolikus templomban a feleségemmel - ez több mind az utolsó 50 évben összesen - és meghallgattuk a Matthäus-Passion. A feleségem mindig gúnyolódik velem, ami óta ez a kormány van hatalmon.
-
"Nézd ott rabolják a kultúrátokat!" - mutatott a templom csónakjába éneklő színes-börü kórustagokra akik nyilván menekültként jöttek ebbe az országba. :)
-
Ismétlem, a hétköznapi rasszizmus ellen egy jó jel lett volna ha a Magyar Operaház legalább egy igazi Afrikait szerződtetett volna ehhez a speciális darabhoz de hát mit lehet elvárni egy "kormánybiztostól" aki egy olyan urat szolgál mind a jelenlegi.
-
Az ilyen csak ne protestáljon ha lendített karral kerül a szomszédos országban egy újság címlapjára.
 
Ilyenkor a gender izé nem működik? Pölö egy fehér ember nem érezheti magát feketének? Mi ez a fehéremberes kirekesztés?
 
Ilyenkor a gender izé nem működik? Pölö egy fehér ember nem érezheti magát feketének? Mi ez a fehéremberes kirekesztés?

Nincs semmi felé kirekesztés, de ahogy nem lehet egy kövér emberrel egy foglyot eljátszatni aki állítólag már évek óta kenyéren és vízen él, úgy nem megy ez a napjainkban, egy Afro-amerikaiak sorsát ábrázoló darab bemutatása egy gesztus nélkül.
-

-
Ha a stadionokban ilyen reklámok vannak akkor nem mondhatod, hogy mindenki feje mentes lenne a rasszizmustól. Különösen nem Magyarországon ahol a kormány az ellentétek szitásával tartja magát hatalmon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére